Törvénytelen állásinterjús kérdések nőknek

Törvénytelen állásinterjús kérdések nőknek

stop.jpgA munkáltatók számára is ismert a lista, hogy törvény szerint mire nem szabad rákérdezni, mégis megteszik sokszor. (neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiséghez való tartozása, anyanyelve, fogyatékossága, egészségi állapota, vallási vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, családi állapota, anyasága (terhessége) vagy apasága,) Ezért fontos, hogy az álláskeresők is ismerjék ezt a listát, és a törvénytelen kérdésre tudjanak jól reagálni.

A nők persze gyerekvállalásra, családi állapotra vonatkozó kérdéseket kapnak legtöbbször, és mindenki a maga vérmérséklete szerint válaszol, reagál, de a helyzetből jól már ritkán lehet kijönni.

Ha őszintén válaszol, az sem lehet jó, ha azt válaszolja, amit hallani akarnak, akkor fölösleges volt megkérdezni. Ha ellentámadásba lendül, és visszautasítja a kérdést, mindkét fél bukta az eddigi toborzásba tett időt, ha valami poénnal üti el a választ, akkor sem jutott beljebb a kérdező.

Anélkül, hogy felmenteném a munkáltatókat, érteni vélem a kérdések motivációját – többnyire tervezni akar, nem diszkriminálni – , de ettől még továbbra is törvénytelen és tűrhetetlen, hogy ilyen kérdések hangzanak el állásinterjún. Ha tervezni akarunk, azt is be lehet tervezni, hogy a gyerekvállalás miatt távozó kolléga ne legyen távozó, megtartsuk őt, és visszavárjuk. Ha valakinek esetleg nem elég érv, hogy azért nem kérdezünk ilyesmit, mert törvénybe ütközik, akkor nézzük más oldalról, miért is nincs értelme megkérdezni ezeket.

  1. Gyerekvállalás

“Mikor szeretne gyereket vállalni?” és ennek összes változata, ami az ezzel kapcsolatos terveket feszegeti.

Pontosan tudjuk, hogy sok esetben nem tervezünk, hanem sodródunk. Pl. nem tervezett gyereket, de mégis teherbe esett. Akkor most mi legyen? Azt mondta az állásinterjún, hogy nem tervezi, később mégis bejelentette, hogy terhes? Megtörténhet. Lehet, hogy tényleg nem tervezte, így alakult. Lehet, hogy hazudott, mert kellett a munka. Tehát, teljesen fölösleges megkérdezni, mit tervez. Bármit is, magánügye. Nem mellesleg, ha most bejelentette, akkor még van néhány hónapod a helyére találni valakit. Ha a felmondását jelenti be, akkor 30 napod van mást találni, az még rosszabb lenne, nem? És bizony bármely munkavállaló bármely pillanatban magában hordozza azt a kockázatod, hogy felmond. Erre fel kell készülni, és B terveket kitalálni arra, hogyan is találsz gyorsan másik embert, ha kell. De vajon van-e értelme egy ilyen beszélgetésnek:

“- Mikorra tervezi a gyerekvállalást?

– Miután úgy tűnik, szakmailag megfelelő vagyok az eddigi beszélgetésünk alapján, pontosan milyen választ vár, hogy megkapjam ezt az állást?”

  1. Családi állapot

Lehet, hogy most egyedülálló, és ez – döbbenet! – akár jövő héten is megváltozhat. Aztán pár hónap múlva lehet, hogy megint egyedülálló lesz, mert nem sikerült a kapcsolat. Semmi értelme ezzel foglalkozni munkáltatóként. Az igazi kérdés, amiről az egész állásinterjú szó, hogy tudja-e teljesíteni a feladatait? Van-e hozzá tudása, akarata, motivációja, tapasztalata vagy hajlandó-e megtanulni.

  1. Hogyan oldja meg, ha a gyerek beteg lesz?

Meg fogja oldani, mert fontos neki a munkája, és mert gyakorló anya, tehát gondolt erre is, mielőtt elkezdett állást keresni. A kérdésnek azért nincs értelme – mert újabb döbbenet! – felnőtt emberek is szoktak betegek lenni. Ha a gyerek beteg, azt esetleg megoldja úgy, hogy másra bízza és bemegy dolgozni, mintha mi sem történt volna. Ha ő maga lesz beteg, akkor viszont nem megy be dolgozni semmiképpen (legalábbis remélem, hogy nem várod el tőle).

Külön “szépsége” a kérdésnek, hogy irodai munkáknál bőven megoldható lenne a mai technológiai szinten, hogy be se menjen a kolléga, és mégis elvégezze a munkáját. A távmunka nem szitokszó, hanem jó megoldás – nemcsak betegség esetére.

  1. Miért nincs (még) gyereke?

Az eddigiek inverze, ami mögött előítélet, kíváncsiság, szemrehányás húzódhat meg. Bármelyik is, nem tartozik magyarázattal egyetlen nő sem, senkinek. És az 1. pontra visszaugorva láthatjuk is, hogy ha tervezi, ha nem, ő maga sem tudja biztosan, hogyan fog alakulni. Durvább esetben majd épp elsírja magát, mert eszébe jut, hogy 1 hónapja volt egy vetélése, miután évek küzdelmével teherbe esett, vagy épp gyógyult rákosként soha nem lehet már gyereke. Egyszerűbb megérteni, hogy semmi közünk mindehhez, még akkor sem, ha munkáltatói lennénk az illető nőnek.

Sokszor kérdezik, mi a jó válasz ezekre a kérdésekre. A fentiek fényében bármi. Bármit válaszolsz, az állást már jó eséllyel nem kapod meg, ha mégis, később úgysem tudja számonkérni rajtad a válaszodat ezzel kapcsolatban. Kedves munkáltatók, a tanulság ugyanaz: bármit kérdezel ebben a témakörben, és bármilyen választ is kapsz, azzal semmire sem mész.

Törvényi hivatkozások a témában itt.

———————-

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

———————-

Hölgyeim! Augusztus 14-én jöhettek az ingyenes álláskereső sulira is hozzám. Klikk a képre:

picture1_1.jpg

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz szemétpasi hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az autósiskoláknak nem cél megtanítani vezetni a hallgatókat. nekem az. szóval az én meg az ő sikerkritériumom/-jaik mások.

  2. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Szerintem nem. Ha nem lenne sikeres, nem lenne 😛

  3. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „Van női autósiskola is, ott nők tanítanak nőket vezetni, mert ez az üzleti modell.”: ez a vak vezet világtalant című üzleti modell 😛 Cégtulaj: Ati Kati

  4. grundigg (törölt)
    mondta:

    @jobangel: „(nőgyógyászati klinika recepciósa inkább ne legyen férfi pl.)”

    Azért a nőgyógyász még lehet férfi? És mi a véleményed az andrológián dolgozó nőkről?

    „A „női sofőrszolgálat” nem diszkriminál, ők egy üzleti modellt találtak ki.”

    Azért ez egy érdekes kérdés. Ha nincs semmiféle meghirdetett üzleti modellem, csak egy álláspályázatnál mérlegelem, hogy mondjuk a férfiak örülnek, ha egy csinos nő viszi haza őket és a kocsijukat, ezért nőt keresek, akkor az diszkrimináció. Ha viszont előre kijelentem, hogy nekem az az üzleti modellem, hogy csak nőket alkalmazok (ugyancsak a fenti megfontolásból), akkor az már jogszerű. És ha valakinek az az üzleti modellje, hogy nem alkalmaz nőket a műszaki cikkeket értékesítő áruházában, mert a vevők jobban bíznak a férfiakban, akkor az jogszerű? „Férfi eladót keres a Media Markt Férfi Műszaki Áruház.”

  5. jobangel
    mondta:

    @grundigg: A „női sofőrszolgálat” nem diszkriminál, ők egy üzleti modellt találtak ki. Van női autósiskola is, ott nők tanítanak nőket vezetni, mert ez az üzleti modell. Ezt a bíróság indolkoltnak látná. A többinél ismerni kell a körülményeket ahhoz, hogy megítélhessük. A varrónő szerintem nem oké, de mivel varróférfit még nem láttam, jobban tették volna, ha ruhakészítőt keresnek, mert az a hivatalos OKJ-s megnevezés a köznyelvben varrónőnek titulált foglalkozásra. Eladónál, edzőnél, recepciósnál lehet védhető (nőgyógyászati klinika recepciósa inkább ne legyen férfi pl.)

    A diszkrimináció akkor egyértelmű, ha olyan munkára keresnek nőt vagy férfit, ahol mindegy lenne, mert el tudná végezni bárki, az összes körülményt figyelembe véve. Ez utóbbi az igazán lényeges. A német állást nem tudom, mi alapján írták ki, a német vonatkozó szabályozással nem vagyok tisztában, de a magyar szabályok szerint megérne egy beadványt a hatósághoz.

  6. grundigg (törölt)
    mondta:

    @jobangel: „az azonos lehetőségek megteremtésén kell dolgozni. Úgy nehéz lesz, ha pl. a napokban a Facebook oldalamra idézett álláshirdetés egyetlen feltétele az volt, hogy férfinak kell lenni”

    Jaj, ne vicceljünk már! Millió álláshirdetéssel lehet találkozni, ahol kifejezetten nőt keresnek, a jobangelnek mégis ez az egyetlen hirdetés szúrja a szemét, ahol éppen férfit.

    Elég egy gyors keresés a google-lal: varrónő, női eladó, női recepciós, edző, csomagoló, pultos, de vagyonőri (!), tanyagondnoki, sőt sofőr állás is van kifejezetten nőknek. Utóbbit a „Vénusz Női Sofőrszolgálat” keresi, ami vállaltan, már a nevében is diszkriminál. Amúgy a gyors keresésben a kedvencem a németországi állás, ahol a feladat paprika, olívabogyó és gomba töltése sajtkrémmel. Keresnek nőket is és férfiakat is, de a hirdetésben vastag betűkkel ki van emelve, hogy „Női munkatársak jelentkezését is várjuk, számukra nem szükséges nyelvtudás! Férfi munkatársak esetében alap német nyelvtudás szükséges.” Tehát a férfi csak akkor tudja jól megtölteni sajtkrémmel az olajbogyót, ha beszél németül, a nőnek viszont megy nyelvtudás nélkül is.

  7. jobangel
    mondta:

    @Artúr a kutya: Hát pl. írhatta volna, hogy nehéz tárgyak pakolása az egy feladat, nem írta. És akkor még mindig adott volna esélyt olyan nőknek, akik egyébként úgy érzik, bírják az ilyet.

  8. Artúr a kutya (törölt)
    mondta:

    @jobangel: esetleg, mivel olyan jellegű üzlet, nehéz cuccokat kell pakolni.

  9. jobangel
    mondta:

    @IT Knight:

    – női kvótának nem vagyok híve, de mivel másképp nem lehet a munkáltatókat rábírni egyébként nagy tudású, értelmes nők alkalmazására, ez marad. Tetszene mindenkit szakmai tudása alapján elbírálni, nem a kromoszómái alapján.

    – Arról mindig szabad beszélni, hogy ki miben jó, az összehasonlításnak nincs értelme ebből a szempontból. Ovi óta tudjuk, hogy nők és férfiak nem egyformák, ha a nemük előnyeit kiemeljük, az nem baj. Ha hátránnyá fordítjuk azt, milyen nemhez tartoznak, nagy baj. (Igenis lehessen férfi is óvópedagógus, ha akar, nő is ács, ha akar. Ne dobjuk ki a CV-jét azzal, hogy „neki ez nem való”.

    – Férfiak is kibújnak egyes feladatok alól, ez megint nem kromoszómafüggő, inkább egyéni dolog. (kedvencem: bájos nő beszéljen az ordító ügyféllel, mert ő sikeresebb lehet…)
    – A nők a hátrányaik okán kénytelenek voltak összefogni, szervezeteket létrehozni. Illetve, sok esetben nem maradt nekik „pénzkereső” munka, a szociális szférába mentek önmegvalósítani. Ezért van több női szervezet. Valóban probléma, hogy a férfiak számára kevés ilyen van, de mint mondtam, ha engem hív egy szervezet, hogy tartsak álláskeresési előadást férfiaknak, megyek ugyanúgy. Hozzáteszem, ezt kicsit a férfiak a macsó öntudatuknak is köszönhetik: a férfi erős, a férfit nem bántalmazzák, tehát, ha bajban van, neki nincs krízisotthon (anyaotthon van), ő erős, neki jó az utca is… Ezzel nem értek egyet, és van már olyan szervezet, ahol pl. a lakhatással általánosságban segítik a bajbajutottakat, de valóban kevesebb az ilyen, mint a nőké.

    – korábbi nyugdíjazás: cserébe a női nyugdíjak jóval alacsonyabbak…
    – „kevesebb adót fizetnek” – ez nem tény, csak feltételezés. De ha abból ered, hogy kevesebb bérért dolgoznak, akkor ugye nem felróható nekik, hogy a kisebb bérből kevesebbet költenek, és kisebb lesz a járulékterhe is, sőt áfát is kevesebbet tud így fizetni, lévén kevesebbet költenek. Arányaiban ugyanannyit fizet, mert nincs női-férfi adózás, tehát a felvetést nem igazán értem. Emellett persze a tipikusan női szakmák tipikusan alulfizetett szakmák (pedagógus, varrónő – varróférfi nincs – adminisztráció stb.)
    – Öltözék: a férfiaknak tessen megfelelő dresszkódot javasolni a vezetőség felé… Nehogymár a nők hibája legyen a férfiak ezügyben kisebb érdekérvényesítő képessége.
    – Háborúban a nőknek a nemi erőszak jut, az sokkal jobb? Meghalni is szoktak, pont úgy, mint a férfiak. Egyezzünk meg abban, háborúban senkinek sem jó.
    – A vészhelyzeti mentésnél a gyerekek egyértelműek számomra: gyengébbek, pánikolnak, nem tudják, mit kell tenni, muszáj őket segíteni. A gyerek általánban az anyjukra hallgatnak ilyenkor is, tehát nőket is velük. De egy mentésnél nem valakinek a kárára mentjük a többieket, hanem a lehető legtöbb embert próbáljuk kimenteni. Ellenpélda: ismerős medikusnő mesélte, nem lehet nőből mentőorvos, legalábbis nem egyszerűen. Mert egy nő mindenkit mentene, a férfi betartja a protokollt erre vonatkozóan.

    Az azonos jogok nagyjából megvannak, az azonos lehetőségek megteremtésén kell dolgozni. Úgy nehéz lesz, ha pl. a napokban a Facebook oldalamra idézett álláshirdetés egyetlen feltétele az volt, hogy férfinak kell lenni, a tudás már csak extra, aki az első feltételt nem teljesíti, bukta…

    http://www.facebook.com/Jobangel.hu/photos/a.223165524479326.48828.102758736520006/1282452238550644/?type=3

  10. kukatr
    mondta:

    @IT Knight: Az utolsó pont egy városi legenda.

  11. Artúr a kutya (törölt)
    mondta:

    @IT Knight: már bocsánat, milyen szociális ellátás az, amit a nő kap? A nő és nem a család vagy a gyerek? Felsorolnál néhányat, mert most egy sem jut eszembe?
    Az ujjatlan ruha még akkor is marhaság, ha igaz lenne. Megnézném azt a helset, ahol a dresscode csak férfiakra vonatkozik.
    Háború esetén jobb is, ha a nők otthon maradnak. Durva példa, de mit kezdenél egy menstruáló nővel a harctéren? Ki nevelné például a gyerekeket? Ki dolgozna a gyárakban (ha lennének, de ez mellékes)
    Sorolhatnám.
    Valóban, ha „helyzet van”, akkor a nőké, gyerekeké az elsőbbség. Borzasztó.

  12. Bambano
    mondta:

    @IT Knight: ” – nők kapják a szociális ellátások nagy részét annak ellenére, hogy sokkal kevesebb adót fizetnek” ezzel mondjuk bakot lőttél, a nők szülik a gyerekeket, ezért kapnak sok szociális ellátást.

  13. IT Knight
    mondta:

    @jobangel:

    Példák:

    – annak ellenére, hogy kevesebb a női jelentkező, női kvótákat fel kell tölteni
    – arról szabad beszélni, hogy a nők miben jobbak, arról nem, hogy a férfiak miben jobbak (lásd Google)
    – nők kibújhatnak bizonyos feladatok alól (pl nem emelhet nehezet az áruházban), mégis egyenlő bért követelnek
    – nőknek vannak külön klubok, ösztöndíjak, ingyenes lehetőségek (mint amilyet te is szervezel), a férfiaknak nincsenek

    munkához kevésbé kapcsolódó példák:

    – korábban mehetnek nyugdíjba szinte minden országban (pedig tovább élnek)
    – nők kapják a szociális ellátások nagy részét annak ellenére, hogy sokkal kevesebb adót fizetnek
    – olyan irodában is viselhetnek szandált, ujjatlant a hőségben, ahol a férfiaknak öltönyt kell
    – ha háború van, a férfiakat hívják be meghalni, nem a nőket
    – ha vészhelyzet van, akkor nők (és gyerekek) lesznek először kimenekítve

    kb a végtelenségig lehetne sorolni…

  14. Artúr a kutya (törölt)
    mondta:

    @Bambano: most erre mit mondjak? Ismertem olyan csajokat mind fejlesztési, mind üzemeltetési területen, akik csak azért voltak, hogy kitöltsék a helyet. És ismertem olyanokat is, akik az átlag hímneműeken jóval túltettek tudásban, teljesítményben.
    És egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy utóbbiak a tudásuknak és teljesítményüknek megfelelő bérezésben részesültek.

  15. Haveravera
    mondta:

    @GiaMarie: Egyetértek. Kihagytad az első 15 nap betegállomány finanszírozását.

  16. Bambano
    mondta:

    @Artúr a kutya: pontosan erről beszélek, nem az számít, hogy azonos munkakörben legyenek, hanem az, hogy azonos munkát végezzenek el.

    Semennyire sem volt hiteles, mert ahhoz, hogy összehasonlítható eredményeket kapj, összehasonlítható mintát kell venned. akkor várhatod el, hogy a nők átlagbére azonos legyen a férfiak átlagbérével, ha az években mért tapasztalat szórása és átlaga megegyezik a két mintában, illetve sok más hasonló feltétel is teljesül.

  17. Névtelen
    mondta:

    @Bambano: lásd IT szektor! Nem igazán érdekelt a téma, nem jegyeztem meg a forrást, de nemrég olvastam, hogy azonos munkakörben, a nők 5-10%-kal alacsonyabb bért kapnak, mint a férfiak. Hogy ez mennyire volt hiteles, azt nem tudhatom.

  18. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az az állítás, hogy egy nő kevesebbért is hajlandó dolgozni, értelmezhetetlen. különböző kitételekkel lehetne vizsgálatra alkalmassá tenni, például hajlandó ugyanazt a munkát kevesebbért is elvégezni, mint egy pasi.

    ez már egy vizsgálatra alkalmas állítás, ki fog derülni, hogy hamis. először is egy csomó helyen fix bérek vannak, így a nők ugyanannyit keresnek, mit a férfiak. másodszor ha a nők valóban kevesebbért végeznék el *UGYANAZT* a munkát, akkor csak nőket alkalmaznának, mert kevesebbet kell fizetni, több marad.

    a valóság ezzel szemben az, hogy a nők nem ugyanazt a munkát végzik el, így értelmezhetetlen a kevesebb kifejezés is. a szójafasírt hiába olcsóbb, minta bélszín, ugye…

    ráadásul az, hogy a nők kevesebbért dolgoznak, azt a kérdést is felvetik, hogy mihez képest. a férfiakhoz képest? a férfiak bére sem egyenlő, így akkor lehet megnézni, hogy a férfiakhoz képest tényleg kevesebbet kapnak-e, ha megmondod, hogy melyik férfiakhoz képest.

    például egy nagy magyarországi internet szolgáltatónál a budapesti technikus kétszer annyit kap, mint a vidéki, pedig ez már annyira leszűkített vizsgálati halmaz, hogy itt már pontosnak kellene lenni az eredménynek. ugyanaz a cég, ugyanaz a pozíció, ugyanaz a feladat (drótot kell becsavarni). ez néhány százezres különbség. a nők melyik férfihoz képest keresnek kevesebbet?

    ráadásul manapság a politikai korrektség nevű diktatúra miatt ki sem lehet hozni ellenkező véleményt. tehát hiába látsz egy statisztikát, nemigen fogsz olyat látni, ami egyszerre korrekt matematikailag és ellentétes eredményt hoz ki, mint a feminista fősodor, mert azt azonnal hazugságkampányba kergetik az okostojások.

    de mondok más példát: te, mint pasi, elmész egy cégbe tárgyalni, jön veled egy kívülről a hagyományos felfogás szerint nőnek látszó egyed. előreengeded, erre felháborodik és mindenféle szexista vádakkal illet. és neked kell meghunyászkodnod, hogy egy ismeretlenről nem tudtad, hogy a 96D-s kosárral ő bizony férfi, és nem kell előreengedni az ajtónál. csak ehhez azt is tudni kellene, hogyha valakit tényleg 100%-ban egyenlőként kell kezelni, akkor egy ilyen hisztiért úri közegben simán megfejelik, szóval ha a nőtársadalom meg akar harcolni az egyenlő bánásmód előnyeiért, akkor csomagban meg fogja kapni a hátrányait is.

  19. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Én ilyet nem látok. Mondanál példákat? Mert egyelőre azt látom, hogy kb. 35%-kal csökkenek egy álláskereső esélyei, csakmert nő. Ha gyereke is van, akkor ez elérhi az 50%-ot is. Az egyetlen „versenyelőny”, hogy kevesebbért is hajlandó dolgozni, amit ki lehet használni, és persze makrogazdasági szinten sem jó ez, de azért folyamatosan jelen van.

  20. Bambano
    mondta:

    @jobangel: már régen nem az egyenlő bánásmódról van szó, hanem feminista hülyeségek túltolásáról.

  21. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: Az egyenlő bánásmódot követeljük, semmi káros nincs ebben.

  22. IT Knight
    mondta:

    Egyébként nagy kár, hogy a nőknek ennyire követelőző lett a hozzáállásuk mostanában. A miénk egy ideális munka lehetne nekik, mivel lehet 95%-ban otthonról dolgozni, illetve részmunkaidőben is végezhető.

    Sokszor látom, hogy kérdezgetik a kismamák, hogy milyen otthonról végezhető munka van, aztán végül persze kideül, hogy nekik semmilyen, mivel bölcsészdiplomájuk van…

  23. IT Knight
    mondta:

    @jobangel: nyilván a munkahelyen nem így emlegeti őket senki. Ez egy névtelen fórum.

  24. IT Knight
    mondta:

    @Artúr a kutya: nem vagyok vezető. Tehát túl sok felelősségem sincs, viszont beleszólásom van abba, hogy kivel akarok együtt dolgozni a csapatunkban.

  25. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: a kérdés jó, a választ nem tudom. A szóban forgó egyén azt hiszem, csak fórumokon olyan elborult, élőben képes magában tartani. Hogy mit gondol, míg teszi a dolgát, az szerintem kevés embert érdekel.
    Ahogy például a hitgyülis kolléga is véletlenül szólta el magát, de sohasem próbált házon belül téríteni.

  26. jobangel
    mondta:

    @Artúr a kutya: Ez dicséretes, így kell.. Közös cél, egyébként meg mindenki úgy gondolkodik a közéletről munkaidőn kívül, ahogy neki jó. Azért félnék, hogy az elvakult jobbikos hogyan működik együtt egy homoszexuálissal, vagy betelepült ukránnal, netán egy cigánnyal, de jó eséllyel működhet, ha ezt a viselkedési normát sikerült kialakítani a cégben.

  27. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: Ahol úgy lehet nőt emlegetni, hogy „szuka”, ott nem a diversity-vel kell indítani, hanem megtanítani az embereket elfogadható viselkedésre. Utána lehet közéjük nőt engedni (vagy cigányt, homoszexuálist, transzneműt, törpét, vakot, kerekesszékest stb.) Szóval eléggé el volt ez rontva, hogy hol, azt már csak egy jó alapos audit deríthetné ki.

  28. Névtelen
    mondta:

    @Bambano: állítólag a face készül valami olyan feature bevezetésére, hogy ellenőrizheted, ki és mikor nézegette a profilodat.

  29. Névtelen
    mondta:

    @IT Knight: ebből csak az következik, hogy ha egy szó is igaz abból, amit írtál, akkor egy rettenetesen rossz vezető vagy. Közvetlen munkatársaim közt volt elvakult jobbikos, szélsőséges kommunista is, utóbbi a Thürmer-rajongók klubjából, de a munkában ennek semmi nyoma nem volt. Mi több, volt Hitgyülisünk is. Munkában nem politizálunk és a vallás is tabu.

  30. IT Knight
    mondta:

    Én mindig lecsekkolom a jelölteket facebookon és próbálok kampányolni azok ellen, akik nem szimpatikusak. Pl. nem akarok jobbikossal vagy momentumossal együtt dolgozni. Ilyenkor csak annyit kell mondani, hogy nem illik a cégkultúrába a jelölt.

  31. Bambano
    mondta:

    @defender3: nem „tilos” megnézni a facebook profilját, hanem törvénytelen.
    konkrétan ha nem azért rakta ki a cuccait a facebookra, hogy a hr-es megnézze, akkor ilyen helyen kutatni az élete után sérti az információs önrendelkezési jogról szóló törvényt.

    mondjuk más kérdés, hogyha bárki egy másodpercre is komolyan venné az adatvédelmi törvényeket, rég eldózerolta volna az összes ilyen szemetet…

  32. Névtelen
    mondta:

    @defender3: de a HR-es legyen szíves ebből kimaradni, mert éppúgy nincs köze hozzá, mint ahhoz, hogy melyik pártra szavazok vagy hogy a fiúkat vagy a lányokat szeretem.

  33. defender3
    mondta:

    @Artúr a kutya: Ez jó vicc. Szerinted miért vannak közösségi médiák? Tilos emberek profilját megnézni vagy mi? Amióta vannak közösségi médiák a privát szféra is megváltozott. Amit posztol oda az már nyilvános és bárki megnézheti.

    Amikor állást kerestem és a HR-es küldte az információkat az interjúval kapcsolatban megnéztem a facebook profilját azért, hogy tudjam mégis ki az akivel találkozni fogok. Ezzel akkor kutattam utána?

  34. Névtelen
    mondta:

    @defender3: a HR ne lusta legyen, hanem tartsa tiszteletben az emberek privát szféráját! Többek közt a facebookon se kutasson a jelentkezők után!

  35. defender3
    mondta:

    Ha férfinek teszik fel azt a kérdést, hogy van e párja, mondjuk vidéken, és ha nincs mondja azt, hogy ha a valaki akar valamit majd ideköltözik. Azt ez igaz e vagy sem az más kérdés.
    Amúgy meg az emberek döntő része fenn van FB-on ha a HR arra lusta, hogy egy kicsit utána nézzek nekik akkor interjún ne kérdezzen ilyet.

  36. IT Knight
    mondta:

    @zizi77: Mint mondtam, a kollegak kozul eddig mindegyik holgy fent volt facebookon, sot a kedves urak 95%-a is. (lehet a maradek 5%-nak rejtett profilja volt) Nemtol fuggetlenul a legtobben buszkek annyira a gyerekukre, hogy meg foto is van rola, sot, sokszor a gyerek a profilkep.

  37. IT Knight
    mondta:

    @jobangel: a HR talalta ki a diversity programot, ahol a tobbseg no. A fo HR-es is no, tehat ok szurtak el.

    Amugy annyi volt, hogy felvettuk 2 not meg egy ciganyt, mint „diversity hire” (ezt persze nem hirdettek nyilvanosan). Ebbol a cigany meg az egyik no atlagos, kisse talan atlag alatti teljesitmeny nyujtott. Nem volt veluk baj, de nem vettuk volna fel oket fair verseny eseten. A harmadik szuka viszont kulcspozicioba lett felveve es teljesen tonkretett egy projectet. Mindezt addig takargatta, amig tudta, majd amikor osszedolt minden, elment betegszabira honapokra, majd felmondas nelkul eltunt. Az ugyfelet elvesztettuk…

    Azota ez egyfajta ceges legenda lett, es igy mar inkabb akkor sem vesznek fel noket sokan, ha amugy alkalmasak lennenek.

  38. Bambano
    mondta:

    @szemétpasi: „Itt nem a hazugság a lényeg, hanem, hogy elvből nem válaszol. Legalábbis nekem ez jön le.”: de, nekem a hazugság a lényeg, több okból is.
    – én soha nem hazudok. az eddigi életemben az derült ki, hogy rövidtávon érdemes lehet hazudni, hosszútávon soha. hosszútávon mindig az igazmondás a kifizetődőbb, ráadásul az egyenes, tömör, lényegretörő megfogalmazás.
    – ebben a példában pontosan az a lényeg, hogy a jogszabály szerint nem törvényes a kérdés, ezért ő jogszerűen megtagadhatja a választ. az egyenes megoldás az lett volna, hogy azt mondja, erre a kérdésre nem köteles válaszolni.
    – ha azt tapasztalnám, hogy valaki ahelyett, hogy korrekten megbeszéli a problémát, kamuzik, akkor azt fogom prejudikálni, hogy más témákban is hazudik, az pedig a legnagyobb baj, mert akkor nem fog kiderülni, ha valami hibás és változtatni kell. ugyanígy: az ilyen az ügyfélnek is hazudni fog.
    – ezt a hozzáállást felfoghatom konfliktuskerülési hozzáállásnak is, ami megintcsak baj, mert például ahelyett, hogy meggyőzné az ügyfelet a cég álláspontjáról, inkább nem vitatkozik, és benyeli az ügyfél álláspontját, aminek a teljesítése pénzbe kerül, bevétel nélkül. magyarul bevállal olyan dolgokat, amiket a szerződés szerint nem kellene teljesíteni, azonos áron.

    „Amúgy nagyon örülök, hogy a hozzád hasonló mentalitású emberek most kínlódnak.”: én nem kínlódok, a többi, hozzám hasonló mentalitású emberről meg nem tudok. egyébként meg elég baj, ha az igazmondásból kínlódás következik.

    „Az a „főnök” aki azzal kezd egy érvelést, hogy akkor rúglak ki amikor csak akarlak”: sajnálatos, hogy te is csak a felét figyelted, olvastad a történetnek. Én nem kezdtem azzal, hogy kirúgom, amikor csak akarom. ez válasz volt arra, hogy tisztelt fórumtárs nem is annyira burkoltan lehülyézett, majd arcoskodott itt, hogy ő az úr a munkahelyen, mert bármikor találhat másik munkát.

    Igen: ha bebizonyosodik, hogy a felvételi interjún hazudott az illető, akkor jogos, hogy kirúgjam. Ha erre az a válasz, hogy őt nem lehet csak úgy kirúgni, akkor meg jogos, hogy bebizonyítsák neki, hogy de.

    „Lehet nem egészséges senkinek az ilyen kicsinyeskedő, arrogáns pöcs hozzáállás?”: a munkahelyen korrekt munkakapcsolatra illik törekedni. ha én, mint főnök, nem lehetek arrogáns pöcs, akkor egyrészt a dolgozó se legyen az, másrészt ne hajtson arra, hogy kihasználja, hogy én nem lehet az. mert egy ilyen esetben simán előfordulhat, hogy a kollégái is úgy fogják gondolni, hogy nem a főnökben van a hiba.

    summa summárum: az értő olvasás nagy segítség a fórumozáshoz.

  39. subidubidu
    mondta:

    @Gerardus A. Lodewijk:
    A cégek nem keveset hiteleznek az államnak, a visszaigénylés nagyon sok esetben automatikus NAV-ellenőrzést von maga után (ami munkaidő-kiesést jelent, mert pénzt hozó üzlet helyett ezzel foglalkozik egy-két ember).
    Valóban nem a gyes a bomba, hanem az állam hozzáállása úgy általában a cégekhez. A kis hal bizonyítsa be minden esetben, hogy nem csal. És akkor is hibás, ha nem hibás.
    Kedvencem volt, mikor az APEH-nek dolgozott a cég, nem fizettek határidőre, majd az APEH megbüntetett, hogy nem fizettük be a tőlük még meg nem kapott bevétel utáni ÁFÁt…
    Nagy hal esetén persze mások a játékszabályok. :-/

    Ezzel együtt nálunk – bár több a férfi – van több többgyerekes családanya is. Meg is becsülik.

  40. Gerardus A. Lodewijk
    mondta:

    @GiaMarie: „egy kisebb céget lazán csődbe ránt néhány GYES bomba”
    Ha egy céget „csődbe ránt” egy néhány tízezer Ft-os előre nem látott kiadás (amely, mint fentebb leírtam, szinte mindig előlegezést jelent, és később megtéríttethető), akkor ott sokkal alapvetőbb és sokkal súlyosabb gondok vannak a háttérben.
    Egyébként pedig kapitalista szemmel a felszámolás (ésszel csinálva persze) egyenesen főnyeremény, hiszen a cég a jogutód nélküli megszűnésnek köszönhetően az összes jelenlegi és jövőbeli kötelezettségétől, felelősségétől és kockázatától kivétel nélkül véglegesen megszabadul, miközben a részvényesek/tagok a múltbéli profitjukat főszabály szerint az utolsó fillérig megtartják.

  41. szemétpasi
    mondta:

    @Bambano: Itt nem a hazugság a lényeg, hanem, hogy elvből nem válaszol. Legalábbis nekem ez jön le.

    Amúgy nagyon örülök, hogy a hozzád hasonló mentalitású emberek most kínlódnak. Az a „főnök” aki azzal kezd egy érvelést, hogy akkor rúglak ki amikor csak akarlak, mert megoldom az igen is menjen tönkre, menjen rá inge gatyája a buktára. Az ilyen ember nem való főnöknek.
    Tudom, hogy te IT-ben dolgozol, de azért nyisd ki egy kicsit a csipáidat arra, hogy hogy jártak a vendéglátósok. Nem véletlen alakult ki a dolgozók részéről a mentalitás ami miatt teljes személyzetek lépnek ki egyik napról a másikra. Mert ott is ez volt állandó duma. Lehet nem egészséges senkinek az ilyen kicsinyeskedő, arrogáns pöcs hozzáállás?

  42. zizi77
    mondta:

    @IT Knight: nálunk pont fordítva van. Olyan pozíciókra is egyre inkább nőket vesznek fel, ahol ez tényleg nem számítana. Egész egyszerűen úgy tűnik a gyerekek ellenére is megbízhatóbbnak tartják, mint a pasikat.

  43. zizi77
    mondta:

    @IT Knight: azért nincs ám fent mindenki a fb-on. A családomból többen is távol tartják tőle magukat, ahogy én is.
    Viszont az is tény, hogy olyan helyen nem is akarnék dolgozni, ahol titkolni kell, hogy van gyerekem. 3-at már azért nehéz is lenne. 🙂

  44. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: Ha nem sikerült a diversity, az ugye azért volt, mert a férfiak kísérleteztek, és nem értettek hozzá… Ergo, nem a nőkben volt a hiba. Ha nem vesztek fel nőt egyáltalán, a versenytárs meg igen, akkor az a versenytársnak előny a piacon.

  45. IT Knight
    mondta:

    @La Hongroise: „Nem mindenki olyan bugyuta, hogy ott adja ki saját magát, ahol bárki hozzáférhet”

    Eddig az összes nő volt ennyire bugyuta nálunk, sőt, sokszor a kisbaba egyenesen a profilkép.

    De mondom, a legegyszerűbb, ha nem veszünk fel nőt egyáltalán, csak a baj van velük. Szerencsére ezt most már a menedzsment is így látja egy pár éve félresikerült „diversity” kísérlet után.

  46. Bambano
    mondta:

    @La Hongroise: nyugodtan arcoskodj, lepereg. a hozzád hasonlóknak meg azt kellene tudni, hogy annyira azért nincs munkaerőhiány, hogy egy hazudozót felvegyenek.

    egyébként sem értem, amit mondasz. azt írtad: „Én könnyen találok új állást, akár külföldön is”. akkor minek hazudni? még akár jól is járhatsz azzal, hogy igazat mondasz, és emiatt „kényszerülsz” egy jobb állást megkeresni és betölteni.

  47. grundigg (törölt)
    mondta:

    @La Hongroise:

    „Ki mondta, hogy őszintén válaszoltam?”

    Mivel azt írtad, hogy „elkerekedett a szemem és a meglepetéstől válaszoltam” és csak később tértél magadhoz, azt feltételeztem, hogy ilyenkor – mint általában az emberek – ösztönösen az igazat mondtad. De biztos vannak emberek, akikből ösztönösen a hazugság jön, és ahhoz kell erős tudati kontroll, hogy igazat mondjanak.

    „Lehet hepciáskodni meg összevissza rizsázni, de hogy a cégvezetők jó része hímsoviniszta (ergo ostoba is), az mindkettőnk által közismert tény.”

    Jó sok kommentet olvastam már a blog.hu-n, de ez a retorika csúcsa. Abba most nem mennék bele, hogy a „mindkettőnk által közismert” kifejezésnek semmi értelme, inkább csak próbálok felnőni ehhez a magas szintű érveléshez (már csak azért is, mert kifejezett szándékod volt segíteni nekem gondolkodni): „Lehet hepciáskodni meg összevissza rizsázni, de hogy a La Hongrois kezdetű nickek ostobaságokat írogatnak, az mindkettőnk által közismert tény”.

    „De igen. Hiszen bizonyítják, hogy maga a kérdés értelmetlen, hiszen nemektől függetlenül bárkinél előfordulhat gyerek miatti kimaradás.”

    Nem tudom milyen szakmában vagy olyan őrülten sikeres, hogy azt minden kommentedben közölnöd kell, de logikára biztosan nincs nagy szükség a munkádhoz. Abból ugyanis, hogy férfiaknál is előfordulhat, nem következik az, hogy bárkinél előfordulhat. Ugyanis csak annál fordulhat elő, akinek van gyereke. Akinek nincs, az nem tud gyerek miatt kimaradni akár férfi, akár nő. Ha az interjúztató is fel lett volna mentve logikából, és úgy gondolkodna, mint te, akkor azt kérdezte volna, hogy „Tisztelt hölgyem, ön nő?”. Ehelyett azt kérdezte, hogy van-e/lesz-e gyereked.

    „Egyébként, de, tudom. Én is interjúztattam. Nemektől függetlenül kb. ugyanazokat a kérdéseket kapták.”

    Itt megint egy furcsa logikai bakugrást láthatunk: ha egyszer nemektől függetlenül ugyanazok a kérdések, akkor a férfiaknak is felvetik a gyerektémát. Akkor viszont teljesen értelmetlenül adtad elő, hogy férfiak is mehetnek gyesre meg hogy mi volt apáddal.

  48. La Hongroise
    mondta:

    @Bambano: ahogyan egy cég, egy főnök elintézésére is, mindenféle legális eszközökkel. 🙂 Szerencsére nem vagy igazi főnök (ez az amatőr mentalitásodból nyilvánvaló), így nem fenyeget az a veszély, hogy alábecsülöd a munkavállalóidat, ezzel pedig saját magaddal tolnál ki leginkább. A ténylegesen gyakorló vezetők tudják, hogy a kiszolgáltatott rabszolgák korának vége (egyre több területen), aki pedig erre még nem jött rá, az gyorsan bele is bukik, mert nem kap munkaerőt, vagy csak gyengét, az is otthagyja hamar. Sok területre – köztük az enyémre is – már az az igaz, hogy a munkáltatóknak nagyobb szüksége van rám, mint nekem rájuk (és nekem van nagyobb választási lehetőségem), ezért ők licitálnak egymásra értem, és én vagyok az, aki válogatok, illetve várható, hogy figyelembe veszik az igényeimet. Azoknak, akik tényleg vezetők, azt sem kell magyarázni, hogy mi a különbség a Főnök és a Vezető között…te meg úgysem érted (a jelek szerint).

    Na, hagylak tovább homokozni a virtuális térben. (Talán máshol nincs rá lehetőséged, nem tudhatom.) Jó éjt neked. Szórakoztató eszmecsere volt, köszönöm.

  49. Bambano
    mondta:

    @La Hongroise: biztos lehetsz benne, hogy van annyi sütnivalóm, hogyha ki akarnálak rúgni, kirúgnálak két perc alatt úgy, hogy egy falkányi ügyvéd se mentene meg.

    azon el kellene még gondolkodni, hogy a munkahelyen való hazudozás sért-e jogszabályt. de végülis mindegy, mert indokot mindig lehet találni egy kirúgásra.

  50. La Hongroise
    mondta:

    @grundigg: A CÉGGGEL KAPCSOLATOSAKRA igen. A magánéletére nem. Pont erről beszélünk.

  51. La Hongroise
    mondta:

    @IT Knight: Vagy nem. 🙂

    1. Nem kötelező, hogy legyen FB profilod.
    2. Ki mondta, hogy saját valódi neveden van, ha van is..?
    3. Nem kötelező aktívnak lenned rajta.
    4. Nem kötelező, hogy nyilvánosan (bárki számára) megtekinthető legyen.

    Nem mindenki olyan bugyuta, hogy ott adja ki saját magát, ahol bárki hozzáférhet… 🙂 Egy kisebbség ugyan, de akad, akinek esze is van, és használja.

  52. La Hongroise
    mondta:

    @Bambano: A hazugság nem sért törvényt. A magánéletre vonatkozó kérdések föltétele igen. (Sőt, alkotmányos és személyiségi jogokat is.) Ha ezért kirúgnál (amit indoklás nélkül egyébként sem tehetsz meg), én pedig jogi eljárás alá vonnálak emiatt, lehet tippelni, kinek az oldalán fog állni a törvény… (és ha tőlem megkérdezed, nyilván mástól is, akik tanúskodhatnak).

    Én könnyen találok új állást, akár külföldön is: legfeljebb csatlakozok a magasan kvalifikált kivándorlók táborához sokkal több pénzért (és korrektebb munkáltatói hozzáállásért). Még ez is benne van a pakliban.
    Te pedig itt maradnál a (vélt) igazaddal ebben a jelentéktelen balkáni porfészekben, de jól képzett, tapasztalt munkaerő nélkül, az igazad pedig nem fog bevételt termelni… sok sikert. 🙂 Egyik volt mhelyem épp most ért a likviditása végére emiatt. Belebukott ebbe az általad is képviselt hozzáállásba. Ma már másképp néz ki a világ (és a munkaerőpiac), és aki nem alkalmazkodik ehhez, az kicsinálja saját magát. Ennyi.

    Szerencsére nem te vagy a főnököm, hanem felnőtt, érett, komoly, európai gondolkodású emberek. 🙂 Nincs akkora jelentőséged, amennyit tulajdonítasz magadnak. Sajnálom.

  53. Mate12345
    mondta:

    Ezek a kérdések férfiként sem kellemesek… Egy állásinterjún kérdezték meg, mi a családi állapotom két héttel azután, hogy kidobott a menyasszonyom. Nem tudtam, hogy sírjak-e, pofán ***** a s***fejt vagy csak szimplán hazamenjek.
    Ezeket a kérdéseket maximum a legjobb barátjának teszi fel az ember, de neki meg minek. Elég szomorú, hogy vannak emberek, akik döntési pozícióba kerültek és még itt tartanak.

  54. Bambano
    mondta:

    @La Hongroise: ha hazudnál nekem az állásinterjún, az két dolgot vetít előre:
    1. máskor is hazudni fogsz
    2. nincs megfelelő konfliktuskezelési képességed

    önmagában mindkettő alkalmas az azonnali felmondásra. tehát én biztosan kirúgnálak, akármilyen munkaerő vagy. nyilván jó munkaerő nem lehetsz, ha hazudozol.

  55. Bambano
    mondta:

    @zizi77: az életben soha semmi sem 100%. se a szolgáltatások, se az állásinterjú, se semmi.

    na jó, van három dolog az életben, ami tutti:
    1. az adó
    2. a halál
    3. az adatvesztés.

    a cégek a többségi, gyakran bekövetkező eseményekre készülnek fel előre, tervezetten. a többit meg kezelik, úgy-ahogy. tehát az ilyen dumáknak, hogy pasi is elmehet gyesre, meg mi van, ha mégis szül, semmi értelme, az esetek zöme nem ez.

  56. Gerardus A. Lodewijk
    mondta:

    Sehol nincs leírva, hogy a törvénybe ütköző kérdésre kötelező lenne igazat felelni.

    A szülési szabadság témájához annyit, hogy a törvény nem várja el, hogy szeressék, sem azt, hogy egyetértsenek vele, a törvény megelégszik annyival, hogy betartják. Egyébként pedig – az elterjedt legendákkal ellentétben – a munkáltatónak nem okoz tényleges kárt (plusz fizetési kötelezettséget), ha a munkavállalója szülési szabadságra megy. Az ilyenkor járó juttatásokat ugyanis a munkáltató csak előlegezi, majd megtéríttetheti a tb-vel. Ez alól ugyan látszólag 2 kivétel van, a szülés előtti táppénz 30%-a és a szülési szabadság alatt esedékes éves fizetett szabadság, ezek azonban a terhességtől függetlenül terhelik a munkáltatót, hiszen nem terhes (tehermentes höhöhö) munkavállaló is mehet táppénzre meg éves fizetett szabadságra. (Persze el lehet gondolkodni, hogy igazságos-e a költségeknek a jogalkotó által ilyenformán történő telepítése, de ez a téma, mint mondtam, független a terhességtől.)

  57. IT Knight
    mondta:

    @jobangel: „Ha megkérdezik, hogy van-e gyereked és mennyi, akkor nyilván nem hazudhatsz, de onnantól vagyunk egy jobb helyen, ha ezt nem kérdezik meg.”

    Én mindig megkérdezem az új kolleginát és meg is osztom az információt a többiekkel. Facebookról úgyis kiderül, ha nem mondja meg.

    Engem is megkérdeztek ezekről, amikor érkeztem, mert meg akartak ismerni.

  58. IT Knight
    mondta:

    Nem kell nőket felvenni, ilyen egyszreű.

    Első interjúra azért még behívsz párat, másodikra már csak egyet vagy kettőt, majd Leventét választod, mert ő jobban illik a cégkultúrába. :o)

    1. amyjo
      mondta:

      Pont az ilyenek miatt tart itt az ország, mint az ilyen vadbarmok, mint te vagy.

  59. La Hongroise
    mondta:

    @grundigg: na, akkor segítek gondolkodni, mert látom, egyedül nem megy.

    1. Ki mondta, hogy őszintén válaszoltam? Tegyük fel, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten: azaz ha ő tisztességtelen kérdéseket tesz föl, akkor én mondjuk szintén nem érzem magam kötelezve a tisztességes válaszra. Fölvesz, próbaidő, megfelelek (a családi hátteremtől, privát terveimtől stb. FÜGGETLENÜL), akkor kész is… nem kérheti számon a választ, mivel nincs is joga megkérdezni. És mivel megfeleltem, beváltam, ezután nem kétszer is meggondolja, hogy elküld-e egy jó munkaerőt, főleg egy munkaerőhiányos piacon… Ha így gondolkodnék, az éppolyan jogos lenne, mint jogosnak tartani a magánéletre vonatkozó kérdéseket.

    2. Lehet hepciáskodni meg összevissza rizsázni, de hogy a cégvezetők jó része hímsoviniszta (ergo ostoba is), az mindkettőnk által közismert tény. Másoknak legalább volt annyi esze, hogy ezzel nem vitatkoztak, inkább csak a bizonyítványt próbálták magyarázni (sikertelenül).

    3. „Arra viszont nem alkalmasak, hogy a kérdést egy nő esetében irrelevánssá tegyék.” De igen. Hiszen bizonyítják, hogy maga a kérdés értelmetlen, hiszen nemektől függetlenül bárkinél előfordulhat gyerek miatti kimaradás.

    4. „a te interjúd szempontjából nem is releváns” de igen. Ha eszerint a (szakmai szempontból irreleváns) szempont szerint történik a kiválasztás, és nem az adott pozícióra SZAKMAILAG legalkalmasabb ember kapja (nemétől, korától függetlenül). Ez a cég számára is elmaradt haszon lesz. Összemérni embereket azonos paraméterek mentén lehet, ezek a paraméterek pedig a pozíció (és nem a pályázó) által meghatározottak.
    Egyébként, de, tudom. Én is interjúztattam. Nemektől függetlenül kb. ugyanazokat a kérdéseket kapták.

    5. „Például 60 éves férfiak ritkábban mennek szülési szabadságra, mint 30 éves nők.” Viszont sokszor nagyobb eséllyel kapnak szívinfarktust – vagy lesznek más, öregséggel kapcsolatos krónikus betegségeik és az ebből fakadó munkahelyi hiányzások. (És az agyuk sem jár már olyan fürgén, mint a feleannyi idős embereknek…) Minden élethelyzetnek megvan a maga kockázata.

  60. flash.gordon
    mondta:

    @Estella4422: Mert nem akarok. Ennyi. Vagy mert meddő vagyok.

  61. zizi77
    mondta:

    @grundigg: persze kíváncsi vagyok, de nincs értelme azért valakit kihúzni, mert azt mondja, igen pár év múlva gyereket akarok.

  62. Névtelen
    mondta:

    @zizi77: „és mi van, ha azt mondja 10 évig nem szûlök, aztán mégis.”

    Nincs semmi, de mit akarsz ezzel mondani? Hogy egy állásinterjún nem érdemes tervekről és célokról beszélni, mert azok úgyis változhatnak, vagy ha nem változnak, akkor sem biztos, hogy megvalósulnak? Akkor miről lehet egyáltalán beszélni? Te például kíváncsi lennél a leendő munkáltatód céggel kapcsolatos tervire, céljaira? Vagy nem, mert úgyis változhatnak, meg amúgy is, lehet, hogy hazudik. A lényeg, hogy vegyen föl, aztán majd lesz valami.

  63. zizi77
    mondta:

    @grundigg: és mi van, ha azt mondja 10 évig nem szûlök, aztán mégis. Ki az a hülye, aki azt mondja éppen próbálkozunk a férjemmel?

  64. Névtelen
    mondta:

    @La Hongroise:

    Tehát egy potenciális munkáltató rákérdezett nálad a gyerekkérdésre, te őszintén válaszoltál, ő meg fölvett. Ezek után ostobázod meg hímsovinisztázod az ilyen kérdésekkel előálló cégvezetőket…

    Azok az érveid, hogy a férfiak is mehetnek gyesre, pusztán arra alkalmasak, hogy rámutassanak: a kérdés férfiak esetében is releváns lehet. Arra viszont nem alkalmasak, hogy a kérdést egy nő esetében irrelevánssá tegyék. Azt, hogy az adott munkáltató mit kérdez a férfiaktól az állásinterjún, nem tudhatod, mert nem vagy ott, és a te interjúd szempontjából nem is releváns.

    ” Megmondtam nyíltan, hogy a kérdésnek azért nincs értelme, mert a jövőt senki sem látja, ő sem. Bárkivel bármi történhet, nemtől és kortól függetlenül.”

    Azért ennek a bárminek a kockázata egyáltalán nem azonos mindenkinél. Például 60 éves férfiak ritkábban mennek szülési szabadságra, mint 30 éves nők. Az ilyen kérdésekre nem a jövőt kell megmondanod, hanem a mostani terveidet, céljaidat. Azt meg szabad-e kérdezni, hogy „Hosszú távra tervez nálunk vagy hat hónap után lelépne?”. Ha igen (sem a törvény, sem a józan ész nem tiltja), akkor azt miért ne lehetne megkérdezni, hogy „Hosszú távra tervez nálunk vagy hat hónap után lelépne gyesre?”

  65. zizi77
    mondta:

    @jobangel: mivel emberek vagyunk, nem robotok, ki fog derülni.

  66. jobangel
    mondta:

    @zizi77: Nincs ilyen joga a munkáltatónak, és erről nem beszélni nem sunnyogás, csak egyszerűen nem lehet téma szakmai környezetben. Ha megkérdezik, hogy van-e gyereked és mennyi, akkor nyilván nem hazudhatsz, de onnantól vagyunk egy jobb helyen, ha ezt nem kérdezik meg.

  67. zizi77
    mondta:

    @jobangel: azért szerintem mégiscsak furcsa, ha ez nem derül ki. 3 gyerekem van, és úgy gondolom, joga van tudni a munkáltatónak. Ha ez akkor derül ki, amikor már felvettek, és ez zavarja őket, akkor a próbaidő alatt rúgnak ki. Nincs értelme a sunnyogásnak.

  68. jobangel
    mondta:

    @zizi77: Ilyen esetben mindig kompetencia-alapú CV-t írunk, nem kronológiait. És ha nem közvetlenül gyes/gyed visszatérő, akkor nem kell megemlíteni, mert az utolsó 1-2 év munkavégzése a legfontosabb.

  69. zizi77
    mondta:

    @jobangel: azt csak beleírod, mikor hol dolgoztál. Szerintem nem korrekt azt kifelejteni, hogy a 6 év állományban lévőségből 2-3-at GyES-en voltál. Szóval, de ki kéne derüljön, különben nem korrekt az önéletrajz.

  70. Estella4422
    mondta:

    @flash.gordon: Erre az az interjúztató kérdése, hogy na de miért nem lesz?
    Maga épp benne van a korban..és elkezdi fumigálni oda-vissza.

  71. flash.gordon
    mondta:

    Nem egyszerűbb kijelenteni kerek-perec, hogy gyerek nincs és nem is lesz?

  72. jobangel
    mondta:

    @zizi77: ne derüljön ki az önéletrajzból, van-e gyerek.

  73. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az infotörvény nem foglalkozik az adatkezelés konkrét céljával.

  74. Bambano
    mondta:

    @La Hongroise: kezdjük az elején. a nettó béred minimum háromszorosát kell bevételként elérned a cégben, hogy ne legyél veszteséges.

    ezen az egy mondaton indul a magyar gazdaság összes baja. nyugaton meg nem.

  75. zizi77
    mondta:

    @Bambano: hogy van-e gyerek, már az önéletrajzból kiderül. Hogy tervez-e, meg tök mindegy, mert az élet produkál ám változásokat. Max, ha szerződésbe lehetne foglalni, akkor lenne értelme a gyerekvállalásra vonatkozó kérdésnek.

  76. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Az infotörvény az adatkezelés célja között tesz különbséget. Más, ha diszkriminálni akar, és más, ha kedvezményt adni.

  77. zizi77
    mondta:

    @Bambano: az már régen volt. Max 15 nap van már csak asszem!

  78. Bambano
    mondta:

    @Bambano: ráadásul az infótörvény olyat se tud, hogy egy tetszőleges adatot megkérdezni törvénytelen, de ugyanerre ránézni a fészbukon törvényes.

    szerintem maradjunk annyiban, hogy ezek idejétmúlt és betarthatatlan szabályok.

  79. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az infótörvény nem tud olyanról, hogy egy adat bekérése egyik nap nem szabályos, másik nap igen. tehát valami vagy releváns, vagy nem, a karrier teljes időtartamában.

  80. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „És nem, nincs ilyen joga, sem törvényben definiálva, sem általános jogérzék szerint. A magánélet az attól magánélet, hogy a munkáltató nem rendelkezik felette.”: az, hogy 3 évig nem jár dolgozni, mióta magánélet?

    A terhességre vonatkozó kérdés nem azt feszegeti, hogy mit fog csinálni 3 évig, hanem azt, hogy nem fog dolgozni három évig, függetlenül attól, hogy mit csinál helyette.

    És az is mekkora vadbaromság már, hogy nem dolgozik 3 évet, de a szabadsága összegyűlik, amit ki kell adni… papíron visszajön a munkába, majd kezd egy 90 napos szabadsággal, ami bő négy hónap.

  81. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Ezek a tényezők nem relevánsak a munkavállaló kiválasztásánál (állásinterjún).
    Hogy utána a családi adókedvezmény miatt, vagy a beiskolázási támogatás miatt elkéri a munkáltató ezeket az infókat a munkavállalótól, az már nem a kiválasztás része.

  82. Bambano
    mondta:

    @OkoskaTo:rp: ebben az a fő probléma, hogy a népesedési politika finanszírozását az állam ráterheli a cégekre. holott semmi közük egymáshoz.

    a várható terhességre vonatkozó kérdéseket simán meg lehetne oldani azzal, hogy a terhes nőt meg a kismamát állami pénzből támogatják.

  83. Bambano
    mondta:

    ez nem az első eset, ahol kiderül, hogy a törvényeinket nettó idióták írják és elég ócskára sikerülnek.

    az adózásról szóló törvény kötelezi a munkaadót a családi állapot nyilvántartására, az infótörvény meg tiltja?

    értem én, hogy a nem releváns kérdéseket tilthatja a törvény. de a relevánst tiltani jogászi balfékség.

  84. GiaMarie
    mondta:

    @Köldök_szösz: Dehogynem! Tök egyszeru! A piacon nem lehetne ennyit adni, de ezeket a cégeket kitömik a Te adódóból (ld BKV) A szabadpiacon max full feketén jönne ki, és ez is a valóság. A kömuveshez hasonlitgatjátok a multibért, holott a kömuves feketén dolgozik…

  85. Köldök_szösz
    mondta:

    @Skywatcher: Én a 200 ezres nettót sem hiszem el a buszsofőrnek. Ott valami nagyon nem stimm.

  86. Köldök_szösz
    mondta:

    @Estella4422: Én ennél is messzebbre mennék. Mi a fasznak kép az önéletrajzba? Rendben egy host, hostess nem mindegy hogy szép-e vagy ronda de nagyon sok munkánál hátulról előrebaszottan kurvára mindegy hogy néz ki az ember mivel nem a pofájával fog pénzt termelni a tetves főnökének.

  87. Girhes
    mondta:

    HR-vezetőt kerestek, idézet a hirdetésből: „kimondottan jó megjelenésű nők jelentkezését várjuk”. Kérdésem: valóban HR-est kerestek vagy inkább a főnök új macáját?

  88. Skywatcher
    mondta:

    @CyberPunK: Majd rájönnek, hogy kőműves bérért nem találnak 20 éves tapasztalattal bíró JAVA meg .Net fejlesztőt. Látod, már az állami szférában kezdik emelgetni a béreket. Buszvezető 400ezer nettóért? Hallod, az már nem vicc, pár éve annyi volt a bérem, azt azér nem buszt vezetek 🙂

  89. La Hongroise
    mondta:

    Tökéletes időzítés, Angyal!

    Pont tegnap kérdezte meg tőlem egy neves magyar (kis)cég üv-je… Pont ugyanezzel a felvezetéssel: „Tudom, hogy kínos kérdés, de gyerekvállalás…?”

    (És egy hét alatt nem először…és sosem kis sufnibéték, hanem a szakmánkban elismert magyar kkv-k… Mentem nagyobb cégekhez is interjúzni, ott sosem kérdeztek semmi személyeset: sem életkor, sem lakhely, sem családi-magánéleti háttér. Sőt: voltam olyan magyar kkv-nál is (szintén neves), akik viszont szintén kizárólag szakmai kérdéseket tettek föl. Szóval ezt nem lehet a cégméretre fogni, egyéni parasztság kérdése.)

    Első alkalommal, amikor ilyen kérdéseket kaptam a mostani turnusban, elkerekedett a szemem és a meglepetéstől válaszoltam (a gyerek-kérdésre csak annyit, hogy most mi a helyzet)…de amikor odaért a magánéletemre vonatkozó kérdéssorban (amit jegyzetelt is, volt hozzá saját űrlapja!) hogy együtt élek-e valakivel és ha igen, kivel, akkor már magamhoz tértem annyira, hogy szépen mosolyogva ezt válaszoltam: „az, hogy kivel élek, hogyan és mikor, a magánéletemből adódik, ahogyan épp adódik.” Ennyi.
    Fölvettek (volna, egyelőre még válogatok. Mert megtehetem. Nő létemre, szakmai okokból.)
    Érdekes, pedig férfi is élhet együtt valakivel, összejöhet, szakíthat, megviselheti, válhat, érintheti hogy beteg a gyerek…minden kockázat, ami a munkára kihatással lehet, megvan a férfinál is.

    A tegnapi viszont sokkal direktebb volt, hiszen a jövőbeni gyermekvállalásomra kérdezett rá, sőt hosszasan magyarázta, hogy ha csak gondolni mernék gyerekre, akkor nem vesz fel. Viszont sajnálatos módon már nem ért váratlanul.Csak annyit válaszoltam tömören: „a magánéletemről annyit szeretnék mondani, hogy a hátterem rendezett.”

    Az alábbiakat fűztem még hozzá:

    1. Utaltam rá neki, hogy ma már férfiak is mehetnek GYES-re (nekem két ilyen ismerősöm is van), továbbá férfiak is kieshetnek váratlanul a munkából, akár hosszabb időre is (betegség, családi okok, baleset stb., vagy éppen a gyerek miatt.)

    2. Gyerekkoromban velem apám maradt otthon, ha betegek voltunk, mert ő tudta megoldani. Ő vitt bölcsibe-oviba-suliba-különórára-orvoshoz stb. SOHA nem anyám.

    3. Az üzlettársa alig van bent, mert nemrég született babája
    így pl. csak az én állásinterjúmra jött be. És férfi.
    (Ezek után különösen érthetetlen, hogy ezt tőlem megkérdezte…)

    4. Megmondtam nyíltan, hogy a kérdésnek azért nincs értelme, mert a jövőt senki sem látja, ő sem. Bárkivel bármi történhet, nemtől és kortól függetlenül. (Nyilván ezt már megtehettem, mert ezek után nem az ő csapatukat szeretném erősíteni, van más ajánlatom.)

    Ja, és mindezt egy olyan munkaerőhiányos piacon, ahol kapkodnak utánam, válogathatok, ahol simán rádobhatok pofátlanul sokat a korábbi fizetésemre és alkudozás nélkül megadják, sőt, egymásra licitálnak a cégek (!), hogy „mekkora lenne az az összeg, amiért nekünk mondanál igent, és nem keresgélnél tovább?”

    Ezt nem lehet arra fogni, hogy a munkáltató fizet. (Férfi GYES és táppénz után is a munkáltató fizet, egyébként.) Dolgoztam egy nyugat-európai országban, ahol szintén így van, mégsem kérdeztek soha magánéletről, kis cégek sem. Sőt, bevett szokás a részmunkaidő is. Ez kultúra kérdése, ami az itthoni (férfi) cégvezetőkben (akiket szintén anya szült, és áldozott fel sokat a felnevelésükért – vajon megköszönték neki? Akárcsak a gyerekeiket a párjuk…neki megköszönik?) nincs meg. Meg is látszik a termelékenységen és a gazdaság teljesítményén…A hímsovinizmusuk miatt túl ostobák és korlátoltak ahhoz, hogy felfogják: náluk jelentkezik a pénzbeli vesztesége annak is, ha a társadalom több mint felében (azaz a nőkben) meglévő gazdasági potenciált nem aknázzák ki maximálisan. Mint ahogy az itt fentebb is látszik néhány hozzászólásukban.

    Miközben egy vezető egyetemi tanár ismerősöm (mellesleg szintén cégvezető) nem érti a mai napig létező hímsovinizmust, hiszen több tízezer oktatott hallgatója alapján az a tapasztalata, hogy a nők egy kicsit még jobbak is a mi szakmánkban, mint a férfiak. Kreatívabbak, szorgalmasabbak, és együttműködőbbek is. Arról nem is beszélve, hogy neki könyörögnek folyamatosan a hazai cégek, hogy ugyan küldjön már kollégákat, mert évek óta égető a munkaerőhiányuk…

  90. CyberPunK
    mondta:

    @Skywatcher: „de már mérnököket, fejlesztőket, specialistákat is.”

    Keresni keresnek, de amennyit kínálnak annyiért a többség nem fog találni.

  91. zizi77
    mondta:

    @CyberPunK: mint írtam, nőben is ritka, férfiban még ritkább.

  92. CyberPunK
    mondta:

    @zizi77: Ja, ha mindenki mindennel foglalkozik, akkor ez tényleg necces. Bár kétlem, hogy egy férfi alkalmatlan lenne rá csak azért mert férfi.

  93. Skywatcher
    mondta:

    Hiába, amikor ezek a kérdések felmerülnek, már veszett ügyed van. Egyszerűen nincs jó válasz, és semmi nem véd meg. Felhozhatod, hogy ehhez nincs joga a munkaadónak, de ezzel gyakorlatilag kirúgod a széket magad alól.
    Olyan ez, mint mikor ilyen fasság pszichológiai tesztekkel jönnek, hogy róka vagy méhecske akarsz lenni, meg mi volt a jeled, napocska vagy kaszás… Aki ez alapján akar engem felvenni, és ítéli meg a szakmai képességeimet, annál inkább nem is akarok dolgozni, köszi.
    Ez mindaddig így volt, van, és még kicsit lesz, amíg nagyobb a (munkaerő)kínálat, mint a kereslet. A munkaadó válogathat, tehát be kell állnod a sorba, és versenyezni. De már nem sokáig, már mindenhova látom kiírva, hogy munkaerőt keresnek, és nemcsak pincért meg polcfeltöltőt, de már mérnököket, fejlesztőket, specialistákat is.
    Még elmegy párezer kollega, aztán az utcáról vadásszák össze a jómunkás embereket, azt eszük ágában sem lesz forszírozni a gyerekdolgot meg a havi ciklust…

  94. zizi77
    mondta:

    @CyberPunK: olyan termékeket forgalmazunk, amit idős beteg emberek használnak. Tudni kell bánni a flegma kórházi anyagbeszerzővel, a leterhelt főnővérrel a szociban, és a már majdnem demens 80 éves bácsival, aki a feleségét gondozza.

  95. CyberPunK
    mondta:

    @Sátán meg a Jocó: Nem figyeltél. Azoknál nincs nagyon munkáltató.

    @zizi77: Most már érdekelne milyen munka ez. Szociális izébizé?

  96. Sátán meg a Jocó
    mondta:

    @szemétpasi: fenét, kemény 40es nők sokkal jobban dolgoznak, mint a nagypfájú, debil mamahoteles 20as férfiak (takarítás)

  97. Sátán meg a Jocó
    mondta:

    ” Azokat a költségeket, amik a munkavállaló gyerekvállalása miatt terhelik a munkáltatót, át kellene vállalni az államnak. „
    Na, azt a büdöscigányorsóorbánozást, ami az után jönne, ha ezt meglépné :DDD

  98. zizi77
    mondta:

    @CyberPunK: hidd el volt gond a munkával, a csapatmunkáról már nem is beszélve! Vannak olyan pozíciók, ahol mindegy, nálunk már előre borítékolható volt, hogy nem fog tudni beilleszkedni. Jól kell tűrnie a monoton munkát, de kreatívnak is kell lenni, csapatban kell dolgozni, és komoly szociális érzékenységre is szükség van a cég profilja miatt. Ez mind egyben még nőknél is ritka, pasinál meg fehér holló.

  99. szemétpasi
    mondta:

    @CyberPunK: Nah jah…. Volt alkalmam „tyúkólba” bekerülni egyetlen férfiként. Az a mobbing ami ott ment komolyan tankönyvi példa. Irányomba mondjuk elég hamar megszűnt, miután a piszkálás miatt úgy beszóltam párnak hogy fél napig sírtak, de azt a lelki terrort amit egymással szemben alkalmaztak nem kívánom senkinek.

  100. OkoskaTo:rp
    mondta:

    @jobangel: Határozott idejű szerződés? Amikor a kismama bármikor dönthet úgy, hogy még a gyed/gyes/stb. alatt újabb gyereket vállal, és erről természetesen nem értesíti előre a munkaadót? De a határozott idejű szerződés semmilyen megoldást nem jelent arra a problémára, hogy egy naprakész munkavállalót kell visszacserélni egy 3-5-7 évig gyakorlatból kiesett alkalmazottra. @GiaMarie teljesen jól összefoglalta a dolgokat. Nem álmodozni kell egy idealizált világról, hanem életben maradni a valós életben, egy valós cég vezetése során.

    Különben pedig ezen a téren a legnagyobb sara az államnak van. Mert amíg két kismama 2*4 órában foglalkoztatása közel kétszer annyiba kerül a cégnek, mint egy személyé 8-ban, addig a munkahely sem lesz családbarát.

    Megkérdem, pl. áruk összekészítését és csomagolását hogyan végeznéd otthonról. Vagy vegyünk fel valakit, aki a raktárból előbb mindent áthord a kismama lakására? Nem fingfestő irodai munkáról beszélünk, hanem valós tevékenységről.

  101. szemétpasi
    mondta:

    @OkoskaTo:rp: Éppen ezért keresnek a nők kevesebbet. Nem mindenféle patriarchális összeesküvésből, meg szexista lenézésből, hanem mert ilyen objektív kockázat/pluszköltség van esetükben. Én egy multi közepes méretű leányvállalatánál dolgozok, de a cég bőven kompenzálja magát a kieső munkáért azzal, hogy pl a sokat hiányzóknak (jelentősen) kevesebb prémium jár, a szülésről visszajövők nem kapják meg azonnal a bérfejlesztéseket stb. Ezt persze sokan nem gondolják fairnek, de szerintem meg az. Persze ezek benne vannak a szerződésben, tehát nem éppen a széljárás alapján döntenek, mindenki tudhatja amikor idejön.

    Amúgy minden dolgozó kockázat: A fiatal az könnyen kiugrik. A nő elmegy szülni. Az idős már nehezen tanul. A középkorú örök elégedetlen és nehezen jön ki a két véglettel, ráadásul hajlamos mentális betegségekre.

    Akkor ki is az ideális munkavállaló? 30-as, nyelveket beszélő, diplomás meddő férfi. Persze a bérigénye ne legyen olyan ami illik a legkeresettebb dolgozó státuszához tehát olyan 200 bruttó alatt álljon meg. És még a fiataloknak nagyok az igényei.

  102. CyberPunK
    mondta:

    @zizi77: Hehe, ott se a munkával volt a gond, hanem a többségi női állománnyal. Szerencsére még nem volt benne részem, de még nem hallottam ebben tapasztalt férfit pozitívan nyilatkozni erről.

  103. Treff Bubi
    mondta:

    Az interjún vissza kell kérdezni a leendő főnök, és általában az összes közvetlen kolléga gyerekvállalási státuszára. Mint próbaidős újoncnak, nekem fontos tudnom, hogy adott esetben melyikük nem lesz elérhető, a kérdéseimmel kire számíthatok majd biztosan.

  104. zizi77
    mondta:

    @GiaMarie: írd le kérlek pontosan, hogy mit fizet a cég és mit az állsm egy kismama esetében! Tényleg kíváncsi vagyok.
    Azzal, hogy esetleges szülőképes korú nőket kizársz, magaddal szúrsz ki. Marad a tapasztalatlan, az ötven feletti, aki esetleg már rugalmatlan vagy a pasi.
    Fent írták, hogy gáz ha odaírják, csak nőket keresnek. Nálunk egyszer felvettek egy pasit irodai munkára a csapatunkba. Majd amikor 1/2 év után önszántából lelépett, meg is állapította a vezetőség, hogy soha többet pasit. Van olyan, amire nő, van amire férfi alkalmasabb inkább. Ez van.

  105. GiaMarie
    mondta:

    @jobangel: A vállalkozások jelzik, és ismert is a probléma, csak éppen ez politika. A társadalom biztositás nem birná el, ezért marad minden a régibe. Más részről pont azoknak van a legkisebb lobbi ereje, akiket ez a legmélyebben érint. főnél kevesebbet foglalkoztató cégnek sem kapacitása, sem lehetősége reálisan minisztériumoknál lobbizni. És akkor jön az, hogy betanitott munkára fiatal nőt csak határozott szerződéssel, és két évente lecserélni őket. Nem jó, nem mi akartuk, de nem fogom az osztalékom 30 százalékát feldobni arra kisvállalkozóként, hogy Gizike a takaritónő vállalja-e a harmadik gyerekét. És nem is méltányos ezt elvárni, akárhonnan nézem. Nekem egy terhes alkalmazott alsó hangon 1 millió pluszköltség. Ez egy kisvállalkozónak nem fér bele, mivel akkor ő hal éhen. És nem feltétlen a vállalkozónak kéne lobbizni, sokkal inkább a nőjogi szervezeteknek nem a vállalkozót basztatni, hanem az államot, hogy alakitson ki méltányos jogszabályi környezetet. Nem azért vannak hátrányos helyzetben a nők, mert mi utáljuk őket, hanem mert a szabályzás teszi csökkent munkaerővé őket, csak ezek a szervezetek – és most Te is ezzel a cikkel- kiöntitek a vizzel a gyereket is, amikor arra biztatjátok a munkavállalót, jelentse fel a munkaadót. Nem azt éritek el, hogy felvegyuk őket, hanem hogy be se hivjuk interjúra. Ugyanez van sok-sok szabályzással, úgy mint a gyerek után járó pótszabi. Járjon, csak ne velem fizettessék ki. Kor után járó pótszabi: zseniális! Védett kor intézménye : ez meggyőződésem, hogy nem véletlen, mert ekkora ökör nem lehet a jogalkotó. Ez kimondottan szándékos, hogy ne tudjanak elhelyezkedni azok, akik 50 fele elvesztették az állásukat, igy mikor nyugdijba mennek, sokkal kevésbé terheljék a rogyadozó pénztárat, mivel jelentősen kevesebb nyugdijat kapnak a jelenlegi számitás alapján, ha a nyugdijazás előtt évekig munkanélkuliek.

  106. jobangel
    mondta:

    @GiaMarie: Egyetértünk, örülök, hogy más is látja. Amíg a munkáltatónak hátrány egy nőt felvenni, addig nehéz dolgunk van. Azokat a költségeket, amik a munkavállaló gyerekvállalása miatt terhelik a munkáltatót, át kellene vállalni az államnak. Na de miért tenné, ha a vállalkozások ezért nem lobbiznak, ezt nem jelzik?

  107. jobangel
    mondta:

    @OkoskaTo:rp: Nincs itt semmi femináci, ha ezeket egy férfitől kérdezik meg, az is törvénytelen. A konkrét példád kapcsán: elmegy szülni, fenntartod a státuszát, a helyére határozott idejű szerződéssel felveszel valakit. Amikor visszajön a kismama, pont addigra lejár a szerződése a helyettesnek. Akit még mindig megtarthatsz, ha közben bővült a cég, és ő is akar/tud maradni.

    Táppénzen otthon a gyerekkel: irodai munkáknál a távmunkához manapság minden technikai feltétel adott. Meg lehet magyarázni, hogy a távmunka miért nem jó (a tekintélyelvű főnöknek), de az általános szakmai konszenzus szerint jó.

  108. Lady Ann
    mondta:

    Néha úgy érzem, hogy bűn gyereket szülni, aztán meg vinnyognak, hogy fogy a munkaerő…

  109. GiaMarie
    mondta:

    @Estella4422: Semmi. És a kutya nem kérdezné meg, ha és amennyiben a magyar törvénykezés alapján nem a munkáltatóra terhelnének olyan szociális ellátásokat, amikhez álláspontom szerint – főleg a nálunk érvényben levő járulékterhek mértéke mellett- semmi köze! Véleményem szerint még akkor sem, ha már évek óta a cégnél vagy, nem az én dolgom, felelősségem, erkölcsi kötelességem eltartani téged terhesen vagy kismamaként, erre van a társadalom biztositás. De amig igy van, hogy a munkáltatóra verik rá, és mondjuk egy kisebb céget lazán csődbe ránt néhány GYES bomba, addig ne csodálkozzatok, hogy megkérdezik. Mondjuk én nem szoktam, szimplán ignorálom azok jelentkezését, akiknél a leghalványabb esélyt látom. Kellemetlen, de ez van. Egy kevésbé tőkeerős családi kisvállalkozás letérdel ebbe. Most már legalább a bennmaradó szabikat nem kell kifizetni – ami amúgy elég vicces volt – emiatt ismerősöm kétszer számolta fel a saját cégét, mert elvitte volna az osztalékát, hogy kifizesse azok után, akik fél évet dolgoztak nála, majd pillarebegtetve bejelentették, hogy terhesek.

  110. TheRminator
    mondta:

    @jobangel: Én nem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű lenne. Mivel ha felmond, vagy meghal, akkor fel lehet venni valakit a helyére, aki ezentúl dolgozik abban a munkakörben. Azonban ha terhes lesz, már csak kb 20-30%-ban lehet sokaknál számítani a munkájára, mivel lehet, hogy be kell feküdnie stb. Azaz már eleve nem teljes értékű munkaerő. Aztán amikor szült, akkor x évit fenn kell tartani egy állást a cégnél. Ki dolgozik helyette?

  111. jobangel
    mondta:

    @TheRminator: Ha felmond, az is anyagi veszteség. Ha autóbalesetben meghal, az is veszteség. Amíg emberek dolgoznak, addig ez a kockázat benne van a vállalkozásban. A gépek esetén meg a meghibásodás, áramszünet stb. a kockázat.
    És nem, nincs ilyen joga, sem törvényben definiálva, sem általános jogérzék szerint. A magánélet az attól magánélet, hogy a munkáltató nem rendelkezik felette.

  112. CyberPunK
    mondta:

    @OkoskaTo:rp: Ja igen, meg kukázni kellene a fogyasztói társadalmat. 🙂

  113. mildi
    mondta:

    “Mikor szeretne gyereket vállalni?” és ennek összes változata, ami az ezzel kapcsolatos terveket feszegeti.
    -ha most nekiáll, akkor olyan 9 hónap múlva.
    nôdokinak mondtam a csikóban feküdve, anyád!felkiáltással

  114. OkoskaTo:rp
    mondta:

    @CyberPunK: Megélni meg lehet, csak épp akkor nem lenne lapostévé, meg eggyel nagyobb autó. Mint ahogy az itteni mentalitás is az, hogy inkább vesznek 2-3 m2-rel nagyobb lakást, és parkolnak az utcán a teremgarázs helyett.

  115. CyberPunK
    mondta:

    @OkoskaTo:rp: Ez már csak ilyen. Kár volt bevonni a nőket a munkapiacra, ha egy keresetből meglehetne élni jól, akkor nem lenne ilyen baj, maradnának a karrierista nők a piacon.

  116. okleveles naiv
    mondta:

    Érdekes ország, vlhogy egyik hatóságot sem érdeklik a jogsértések, amíg egy-egy konkrét eset kivizsgálását nem rendeli egy dakota vajda szigorú kézivezérléssel.
    Milliárdos adótartozással a NAV listáján – tehát tudnak róla, de tesznek rá.
    Diszkrimináló álláshirdetések mindenki által látható helyeken – senkit sem érdekel – csaló pünzügyi befektetők, céget bedöntő és még kb aznap újat alapító tulajok, stb.
    Amúgy ez még elég laza (még ha törvénytelen is), láttam már horoszkóppal és Tarot-kártyával (hmm, vajon azt is tiltja törvény? MUHAHA 😀 🙂 felvételiztető osztályvezetőt… 😀

  117. TheRminator
    mondta:

    @jobangel: Pedig joga van tudni. Felveszi a nőt, betanítja nem kevés pénzért, elkezd dolgozni fél-1 évet, mejd közli, hogy terhes, és ennyi. Neki ez mekkora anyagi veszteség akkor?

  118. OkoskaTo:rp
    mondta:

    Értem én a jogvédő femináci szöveget, csak nem szeretem.
    A t. szerző úgy látszik, nemhogy nem volt még munkaadói szerepben, de beleélni sem tudja magát. Ezért segítenék pár tippel:

    – Felveszünk egy fiatal nőt. Betanítjuk. Egy év múlva elmegy szülni. A státuszát meg kell tartanunk, hogy a szülési szabadság után visszajöhessen. Igen ám, de a munkát is el kell végeznie valakinek (nem közigazgatásról beszélünk…), ezért felveszünk a helyére egy új alkalmazottat. Őt is betanítjuk. Dolgozik szépen, amikor a kismama bejelenti, hogy visszajönne dolgozni. TE mit tennél? A jog szerint vissza kell venned a kismamát, aki az 3-5-7 év alatt teljesen kiesett a szakmából/munkából. És ezért ki kell rúgnod azt a tökélesen teljesítő alkalmazottat, akit az ő munkakörére vettél fel. Ez vele mennyire fair?

    – Nem, a kisgyerekesek egy része nem fogja megoldani, ha beteg a gyerek. Kiveszi a gyerek utáni táppénzt. Ezzel a kisebbik gond, hogy a cég fizeti, miközben nem dolgozik az alkalmazott. A nagyobbik az, hogy a munka sem lesz elvégezve. A megrendeléseket pedig nem lehet a náthaszezonhoz, vagy az ovis fosós-hányós hullámokhoz igazítani.

    – Lehet, hogy van olyan munkakör, amit otthonról, bömbölő gyerek mellett is lehet végezni (pl. a „remek” cikkek írása). A mi munkáink nagy része nem ilyen.

  119. jobangel
    mondta:

    @Sir Galahad: Azért, mert emberek magánéletében nem vájkálunk. Ha valaki ezt magától nem érti, akkor törvénybe kell foglalni. Itt már a kérdés feltevése is sértő, mert az álláskeresőt kiszolgáltatott helyzetbe hozza.

  120. Sir Galahad
    mondta:

    A szerző érvelése valahol sántít. Ha úgysem tud meg semmi érdemit a kérdés feltevésével a cég, akkor miért kell törvényileg tiltani? Nem az volna logikus, hogy hadd kérdezzen a hülyéje, úgysem megy vele semmire?

  121. Estella4422
    mondta:

    @Artúr a kutya: És mi van multiknál, ahol a hirdetésben az szerepel, hogy fiatal, dinamikus csapatba keresnek embert, kizárólag juniort. Ahol telefoninterjún elmondja a hr vezető, hogy ő 27 éves (de már regional manager ugye) és csak fiatalabbakat szeretne látni a csapatában. Mindig menjen a diktafon és futkossunk az EBH-hoz?

  122. Névtelen
    mondta:

    @jobangel: a kukás hölgy esetében én is a munkáltatóval értek egyet, úgy sejtem, ott a bíróság sem volt teljesen elfogulatlan.
    De mi a helyzet pékséggel, ahol konkrétan eladó LÁNYOKAT keresnek. Nem elég, hogy kizárólag nőket, csak fiatalokat. Én nem akarok jelentkezni hozzájuk, ettől még zavar. De mit tehetnék ellene? A kérdés költői.

  123. maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző
    mondta:

    @jobangel:

    Ausztráliában pár éve egy férfi sikeresen perelt egy Miss Australia típusú versenyt, mert nem engedték benevezni. Nemi alapú diszkrimináció.

    Amerikában hasonló pert elvesztett egy férfi. Ott a bíróság megállapította: a miss izé típusú versenyek lényege, hogy szép nőket akar versenyeztetni, így nem diszkrimináció a férfiak kizárása.

  124. maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző
    mondta:

    Alapvetően lényegtelen.

    A profi HR-es úgyis megtudja amit akar. S kitudja játszani kiválóan a törvényes korlátokat.

  125. Estella4422
    mondta:

    Rendszeres kérdés a gyerekvállalás nálam interjún. Utána azt kezdik fumigálni, hogyhogy még nincs, van-e valakim, együtt élek-e már valakivel, tervezem-e az esküvőt. Mindezek utoljára közszférában hangzottak el interjún. Hát kinek mi a büdös fene köze van hozzá, hogy van-e barátom és milyen szinten állok vele kapcsolatban. Mi köze ennek a szakmai munkásságomhoz? És érdekes, ahol ezen rugóznak, ott szakmai kérdés, nem sok, de 1 sem hangzik el! Vajon miért? Vajon mennyire komoly az a kiválasztás, ahol a magánéletben kell turkálni, de szakmai, nyelvi kérdést egyet sem tesznek fel. Vajon nem véletlenül van-e az embernek olyan érzése, hogy csak díszletnek kellett egy bohózathoz, de már megvan az esélyes jelölt jelölt az állásra…

  126. szemétpasi
    mondta:

    Amúgy miért fontos? Ha vaginája van akkor 2x annyi számlát tud csinálni? Ha pénisze akkor a kávéfogyasztása nagyobb, de szebben énekel majd a céges bulin? Nem rohadtul mindegy?

    jobangel:

    Amúgy az említett esetben én nem tudok haragudni a cégre. Persze jogilag lehet igaza van a nőnek, de alapvetően aránytalan befektetés 1 alkalmazott miatt elvárni az infrastruktúra kiépítését. Persze sok módon megoldható a probléma, de számomra az, hogy a kukásautó sofőr állásért diszkriminációs perre ment kicsit jelzi, hogy itt nem tudtak volna megegyezni vele pl idealapú beosztásban.

  127. jobangel
    mondta:

    @Artúr a kutya: Nemi diszkrimináció ugyanúgy tilos, és nagyon kevés helyen indokolt. Tehát pl. egy idősek otthonában, ahol a lakók nők, lehet érthető, hogy ápolónőt keresnek, vagy egy tévébemondó esetében akár, de könyvelőnél semmiképp… Most folyik egy per, ahol kukásautóra sofőrnek jelentkezett egy nő, és azért utasították el, mert nincs női öltöző, zuhanyzó. A bíróságot úgy tűnik, nem hatotta meg ez az érvelés.

  128. Névtelen
    mondta:

    A nem is tiltott kérdés? Aki kitalálta, vajon mit szívott? 🙂
    Elképzelem az interjút:
    – Üdvözlöm, Horváth Róbert, HR-es!
    – Jó napot kívánok, Strasszberger Jolán volnék.
    – Értem. Ne haragudjon, ez tiltott kérdés, de muszáj megkérdeznem: ön fiú vagy lány?
    🙂

    De tény, láttam már nem egy olyan álláshirdetést, ahol kiemelték, hogy nőt keresnek, pedig a hirdetett munkakör nem igényelte volna. Például könyvelői vagy épp számítógépes munkák esetében úgy gondolom, ez tilos. Ehhez képest millióan védik a hirdetőt, hogy legalább korrekt, mert közli előre, hogy a nemed miatt fog elküldeni és indokolnia sem kell.