Új, letölthető önéletrajz-sablon

Új, letölthető önéletrajz-sablon

Egy újabb sablont készítettem, ami segítségetekre lehet. Egy-két jelöltem igen komoly szakmai múltját, színes életét kellett önéletrajzba önteni, a CV váza ilyenné vált, ahogy egyre inkább kialakult, mennyi mindent mondanának el magukról. Feltöltöttem sablonadatokkal, így bárkinek hasznára lehet.

Ebbe az újabb trendeknek megfelelően olyan elemek is belekerültek, amelyeket régebben még nem használtunk, és némelyiknek hiába nem voltam híve, terjed, szeretik a CV-t olvasók, használni kell hát. Ez egy igazán trendi példány. Lefordítva angolra, németre, nemzetközi szinten is megállja a helyét. (Letöltés)

Kitöltési útmutató hozzá lapozás után:

önéletrajz-sablon-20130101.jpg

A név mellé azonnal odakerült, mi is az a terület, amihez értesz. Akár egy névjegykártyánál. (Pl. Minta Mária, villamosmérnök stb.) A meglévő végzettségeid közül itt azt emeld ki, ami az adott álláshirdetéshez kell.

Személyi adatoknál az elérhetőségen kívül semmi más sincs benne, az sem túlságosan hangsúlyos, de könnyen megtalálható.

Tartalmaz egy keretes összefoglalót, amit mostanában egyre inkább alkalmazunk. Az álláshirdetések „ilyenolyan agilis, kedves, hozzáértő munkatársat keresünk” rovatára válaszul kell kitölteni. Eszerint a 4 sor szerint te beszéled a kért nyelveket, rendelkezel a kért tulajdonságokkal, ill. a szakmailag fontos jellemzőkkel. (pl. egy oktató türelmes, egy mérnök pontos stb.) Ide kerülhet az az információ is, ha az alkalmazásod valamiért járulékkedvezményt jelentene a munkáltatónak (pl. Start-kártya). Ez ne „önreklám” legyen, hanem fontos, valós információk rólad!

A szakmai tapasztalatoknál érdemes mérlegelni: mi a fontosabb ott, ahová jelentkezel: ha a jelenlegi munkahelyed presztízse számottevő, érdemes előrevenni. Ha a város, vagy éppen a jelenlegi munkaviszonyod időtartama szól melletted, akkor azt kell a sor elejére írni.

A jelenlegi/múltbeli beosztásod egy rövid leírást is kíván manapság. Egészen mást csinál egyes helyeken egy eladó, egy office manager, egy marketing asszisztens stb., fontos tehát leírni, te mit csinálsz napi szinten. Ez összesen 1 sor legyen, lehetőség szerint legyen benne a felelősségi köröd, a főnököd beosztása, az osztály, részleg, ahol dolgozol (pl. irodatechnikai részleg, kereskedelmi igazgatói asszisztens). Az adott munkatapasztalat tárgyalása szintén vázlatpontokkal folytatódik, itt se legyen kétsoros leírások.

Azok a korábbi munkahelyek, amik nem passzolnak a jelenleg megpályázott álláshoz, ne kapjanak nagy hangsúlyt. Ezeket csak azért kell felsorolni, hogy lássák, nem voltál munkakerülő sosem. Ha most informatikusnak jelentkeztél, és a végzettséged is megfelelő ehhez, akkor egyáltalán nem probléma, ha előtte esetleg fizikai munkát végeztél, vagy éppen teljesen más területen dolgoztál. Ezek csak azt mutatják, hogy szorgalmas vagy, és nem ijedsz meg a kemény munkától. Melyik munkáltatónak ne tetszene ez? Ugyancsak ide kerülnek a 10-15 évnél régebbi, ma már kevésbé releváns előző munkahelyek. Ezek sima, egysoros leírások, munkahely, beosztás, időtartam, semmi egyéb nem kell.

A végzettségek között a felsőoktatási, és a középiskolai végzettségeket kell beírni. Csak azokat, amik az az épp megpályázott álláshoz fontosak lehetnek! Szakdolgozat címe, gyakorlati hely fontos lehet, ezeket is be kell írni!

Képzettségek, minősítések rovatba beírhatunk minden tanfolyamot, tanulmányt, ami az adott álláshoz fontos lehet. Előfordulhat, hogy egy 3 napos minősítő tanfolyamnak nagyobb az értéke a munkáltató szemében, mint egy diplomának!

Szakmai aktivitás, szakmai tagságok rovatra is szükség lehet. Publikációid, prezentációid, szakmai blogod, szakmai szövetségekben tagságod, mind fontos, a szakma iránti elkötelezettségedet mutatja. Ide tehetsz linkeket is.

További aktivitások közé azokat a tevékenységeket lehet írni, amik fontosak neked, és a megítélésedben is pozitív (önkéntesség, jótékonyság), illetve amit nem hobbiszinten űzöl, munkán kívül (pl. profi sport, versenyszerű tevékenység, művészi tevékenység stb.)

Egyéb rovatba írhatsz mindent, amit szeretnél még elmondani magadról. A jogosítvány megléte fontos, ha kérik a hirdetésben, saját autó is beírható, ha utazási hajlandóságot kérnek, azt is meg lehet itt említeni. A tízujjas gépelési tudás, a gyorsírástudás, a jelnyelvi ismeret stb. ide tartozhat, bár ha sok ilyen van, nyithatsz külön fejezetet is ezeknek (további ismeretek címmel). Ide tehetsz QR-kódot a legfontosabb linkedhez, ha szeretnéd a családodról is említést tehetsz (pl. nős, 2 gyerek), bár ezt én nem javaslom, néha azért jó lehet.

Ez a sablon riasztóan hosszúnak látszik, de kitöltve mégsem több 2 oldalnál, ha röviden, tömören írsz le mindent. Természetesen azokat a fejezeteket, amiket nem tudsz tartalommal megtölteni, nyugodtan töröld, fejezetcímmel együtt. A fejezetek sorrendjét úgy változtasd, ahogy az álláshirdetés szerint sejthető a fontossági sorrend. Felcserélhető a végzettségek és a szakmai tapasztalatok sorrendje. Előrevehető a nyelvtudás, vagy a számítógépes tapasztalatok, ha úgy érzed a hirdetés alapján ez a legfontosabb nekik.

Ne feledkezz meg a fájl adatlapjának kitöltéséről (bővebb információ erről itt), és a szövegszerkesztési alapszabályokat tartsd be mindenképpen (szövegszerkesztési segédlet önéletrajzhoz itt)

A sablon innen letölthető, használd sikerrel!

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz pingwin hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @pingwin: Úgy ne akarják megadni, mert a HR-esen kívül senki sem érti, és nem a HR-es dönt az emberekről, hanem pl. egy kertészmérnök cégvezető.

  2. pingwin
    mondta:

    megnéztem a cv mintát, a nyelvtudást nem úgy szokták megadni,hogy fel van osztva szövegértésre, beszédre, olvasásra, és mindegyikhez külön oda van írva a szint (a1-c2)

  3. Kedves JobAngel!

    Köszi az ötletet. A kihagyást azt értem, csak sajnos az adott esetben nem releváns, mert mind a két szakterület fontos volt az életrajz szempontjából. (IT+Projektmenedzsment)

    És ne haragudj, hogy ennyire egyedi dolgokkal kommentben foglalkoztam, de máshol ilyenekről nem írnak, és gondoltam, hogy másoknak is hasznos lehet a válaszod.

    Ja és egyébként a telefonhívás az, ami a kevésbé kommunikatív embereknek nem olyan hamar jut eszébe. Gondolom, hogy ezért is nehezebb az elhelyezkedésük, hiába felelnek meg szakmailag. Nem tudják magukat jól eladni. 🙁

    Az álláskereséssel kapcsolatos posztjaidat a jövőben is szívesen olvasom majd.

    Üdv:

    MZsu

  4. jobangel
    mondta:

    @MZsu: Ez így már nagyon egyedi, tényleg esete válogatja, mit hogyan kell beírni. Alapvetően úgy, hogy az látsszon, megfelel a megpályázott állásra az illető. Ha többféle tevékenység volt, és a megpályázott ajánlat szempontjából nem mind releváns, ki kell hagyni, ami nem az. Pl. valaki lakberendező és tolmács is volt a vállalkozásaiban, most viszont tolmács állásra jelentkezik, akkor egyértelmű a helyzet.

    Egyébként be lehet írni, hogy mettől meddig melyik tevékenység volt. Nem tudom, kinek a rendszere hozott ki 43 évet, de én felhívtam volna őket, hogy ilyenkor hogyan kell jelentkezni. Csakhogy meglegyen a kommunikáció, ha már ilyen jó apropója lett a kapcsolatfelvételnek.

  5. Kedves JobAngel!

    Hasznosak a gondolatok, bár az utolsó talán a legnehezebb.
    Mindenesetre várom a posztot. 🙂

    Addig is kérdés merült még fel:

    hogyan lehet ellentmondás mentesen feltüntetni a párhuzamos munkavégzéseket az új sablonban (pl. saját vállalkozás alkalmi megbízásokra – szellemi munka – mellett néha munkaviszonyban is dolgozik valaki.) Egy esetben az informatikai rendszer az elméleti (életkorból számított) 15 év tapasztalat helyett 43 évet hozott ki. Ez így nyilván nem lesz hihető és akkor az önéletrajz rögtön megy a kukába.

    A régi munkahelyeknél pl. ha csak az időszakot írjuk, akkor még magyarázat sincs hozzá. (Akár háromféle tevékenység is futhatott egyszerre.)

    Ráadásul a vállalkozás (ami most végleg bedőlt) a leghosszabb idejű és egyben legutolsó is. Van, hogy egyszerűen a sor végére teszi az informatikai rendszer, ami megint csak gondot okoz, ha az ember rendes önéletrajzot csatol, mert zavarkeltő lesz az eltérő sorrend.

    Ezeket a nehézségeket hogyan szokták áthidalni?

    Köszönöm, hogy olyan gyors volt az előzőre is a reagálásod.

  6. jobangel
    mondta:

    @MZsu:

    Kedves MZsu,

    Ezekre valóban nem tértem ki, most pótolom (később majd egy posztban is részletesen):

    – Saját vállalkozás: pont olyan munkahely, mint a többi, csak pozíciónak cégtulajdonos, ügyvezető stb. megjelölést kell alkalmazni. A feladatleírásban meg leírni mindent, amit a cégben tevékenykedett.
    Vagy, ha kényszervállalkozóként dolgozott, akkor azt kell leírni, hogy vállalkozó, milyen cégeknél (akár meg is nevezhetők), milyen munkákat végzett alvállalkozóként.
    Akinek saját cége volt, az később sokkal jobban érti pl. a kis magyar cégek egyes lépéseit, működését, ez nagyon nagy előny lehet! Az, hogy a cégét meg kellett szüntetnie, el kellett adnia, érthető, mai válságos világunkban.

    5 év GYED utolsóként: A GYED a munkaviszony része, simán hozzá kell adni az utolsó munkaviszonyhoz. Leírni a tevékenységeket több sorban, végére odabiggyeszteni zárójelben, hogy 2008-2013 GYED.
    Motivációs levélben szintén egy sorban megemlíteni, hogy ettől eddig GYEDen volt, és utána arról beszélni, miért is alkalmas az illető az állásra.

    Új szakmája van: találjuk meg, hogyan kapcsolódik a régihez, vagy az eddigi cégeihez, tevékenységeihez. Pl. ha vki évekig logisztikai cégben volt pénzügyes, közben szállítmányozó végzettséget szerzett, akkor simán megrajzolható a „karrierív”.
    Ha gyökeres váltás történt, akkor munkatapasztalata van, cégműködést látott már belülről, ezért nem pályakezdő, de a témában juniornak számít. Ezesetben is azt kell leírni, miért választotta ezt, miért gondolja, hogy jól el tudná végezni a feladatot, miért ezt tanulta (miért lett fittness edző egy kertészmérnökből pl.),

  7. Kedves JobAngel!

    Tetszik az új önéletrajz minta, én is és ismerőseim is valami hasonlót akarunk készíteni.

    Kérdések, amikről szívesen olvasnék:

    Hogyan jelenítenéd meg az önéletrajzban:
    – saját vállalkozásban dolgozott utoljára
    (sokáig, kényszerből, minimális megélhetés),
    – 5 év GYED utolsóként,
    – átképezte magát, új szakmája van (azért mégsem pályakezdő…)?

    Nem egy és ugyanaz a személy érintett, de mintha mindenhonnan mindegyik CV visszapattanna. Ezekről sehol nem írnak, és nem is tudom, hogy lehetne nem HR-esként jót írni.

    Ezekre sehol nem mondanak semmit, de