Van-e értelme a szombati munkanapnak?

Van-e értelme a szombati munkanapnak?

munkanap.jpgGondolom, nem mondok újdonságot vele, hogy nincs. Az átrendezett, hosszúhétvégés ünnepnap+pihenőnapokért ledolgozandó szombatok logikusnak tűnnek, papíron, ahol a munkavállalók nem emberek, hanem termelési tényezők, a cégek pedig más cégekkel kapcsolatban nem álló, képzeletbeli dobozban, magukban ketyegő izék (főleg külföldiekkel ne legyen kapcsolatuk ugye, mert ők aztán végképp nem dolgoznak ilyen szombatokon).

De a munkavállalók bizony emberek, a cégek pedig úgy végzik tevékenységüket, hogy más cégekkel kapcsolatban állnak, együtt dolgoznak, kiszolgálják egymást. Ergo, az „ügyesen” kitalált szombatoknak értékes munkanapként való számontartása a legtöbb esetben lehetetlen.

Irodai környezetben, versenyszférában, külföldi cégekkel kapcsolatban álló munkavállalóként leginkább bosszantó a szombat. Érdemi munkát nem lehet végezni, hiszen senki sem érhető el a külföldi kollégák közül. Persze a cégnek azért költség az irodában ülő munkavállaló: áramot, vizet használ, mint minden más munkanapokon. Csakhogy ezzel szemben más munkanapokon hatékonyan tud dolgozni.

Aztán jön az 1 napos vasárnap, ami semmire sem elég. Háziasszonyok egy nap alatt próbálnak a hétvégi teendőkön keresztülvergődni, nagymosás, takarítás, vasalás, ebédfőzés. Mondtam volna a bevásárlást is, de ugye a vasárnapi bevásárlás kissé körülményes manapság nálunk. Családapák próbálnak egy nap alatt autót mosni, füvet nyírni, stb. Pihenni nincs idő tehát. De legalább majd a következő héten lesz 4 nap pihenésre! Ez vigasztaló is lenne, de addig még van 3 munkanap.

Statisztikák szerint a töredezett hetek kevésbé hatékonyak munkavégzés szempontjából, azaz 1 napos munkanap-áthelyezéssel sikeresen nyertünk 4 nap hatékonyságtól mentes munkanapot. Nyertünk? Nem hiszem, hogy sokat kell magyarázni az intézkedés értelmetlenségét.

HR témakörbe tartozna megoldani, hogyan legyen ez mégis hatékony. Ma már késő, de lesz még elátkozott szombat ebben az évben: azért, hogy szenteste napján nyugodtan készülődhessünk, december 12-én munkanapos szombatot tartanak nekünk. Különösen jó lesz ez az adventi hajrá idején…

Egyik „megoldás”, amit sok helyen alkalmaznak, a kötelező szabadság. Bosszantó, hogy erre ebben az évben 4 értékes napja elmegy a munkavállalónak, de legalább nincs 1 napos hétvége. Emiatt persze nemcsak külföldi cégek válnak elérhetetlenné ezen a szombaton, hanem belföldi partnereink egy része is, biztosítva azt, hogy az érdemi munkavégzés valóban lehetetlenné váljon.

Vannak cégek, akik erre a napra csapatépítő programot szerveznek, ez megfelelő szakértelemmel szervezve valóban hasznossá teheti az elátkozott szombatot. Bár a munkavállaló továbbra is inkább otthon hétvégézne, ami beárnyalhatja még ezt is.

Máshol kötelező e-learning tréningeket kell elvégezni ilyenkor a kollégáknak, ennek is lehet haszna: nem értékes munkaidőt vesz el, hanem olyan napot, amikor úgyis kevesebb ügy van, „a fű sem nő”. Így a tananyagra koncentrálás is könnyebb.

Van, ahol irodák átrendezését, nagytakarítást, iratselejtezést tartanak ilyenkor, ez mondjuk nem túl kellemes, de az eredménye, mint felszabadult polcok, kidobott dobozok, eltüntetett halott szobanövények, mégiscsak megérik a munkát.

Ezek közben persze folyamatosan reménykedhetünk, hogy egy szép napon illetékesekben is felmerül: nemcsak gazdasági statisztikákban, számokban kimutathatóan értelmetlen az áthelyezett szombat, de valójában cégnek, embernek egyaránt csak problémát, kényelmetlenséget jelent.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz jobangel hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Névtelen
    mondta:

    Engem baromira nem szokott izgatni, hogy munkanap van valamelyik szombaton. Már év elején leadom a szabadságigényem az összes szombatra amelyik munkanap lenne, vagy lecsúsztatom ha úgy jön ki a lépés.

    Nem értek egyet vele, hogy szombatokra teszik a munkanapokat, én simán megtartanám az ünnepet akkor amikorra esik, ha a következő nap munkanap, akkor az, pont. Nem izgatna különösebben.

    Akik meg azzal érvelnek, hogy dehát 4 napos munkaszünet és milyen jó, azoknak javaslom azt is nézzék meg, hogy utána 11 napot kell dolgozni egyetlen egy nap munkaszüneti nappal! Szerintem semmi értelme ennek!

  2. Dr_utcai_arcos
    mondta:

    @Reszelő Aladár: Te most komolyan ilyeneket számolsz? Normális vagy? Egy Matolcsy féle gazdasági csodában? Hidd már el, hogy ők jobban tudják! (háháháhááááá)

  3. Jóléti Dán Kekszesdoboz
    mondta:

    fasság, max karácsonykor tudom elképzelni

  4. egigi
    mondta:

    Tulajdonképpen egyáltalán nem logikus az egész. Ledolgozni a pénteket illetve a hétfőt olyankor kell, amikor az ünnepnap keddre vagy csütörtökre esik. Vagyis két nap esetén fordul elő ilyen. Ugyanakkor van másik két nap, a szombat és a vasárnap, amikorra eshet ünnepnap, és simán megy a levesbe, senki nem mondja, hogy akkor maradjunk otthon helyette hétfőn (több országban is van ilyen). Amikor eleve hétvégére esik az ünnep, az már önmagában kompenzálná azt, amikor négynapos hétvége esetén még egy nap kiesik. De valahogy ezt senki nem számolja bele.

  5. Reszelő Aladár
    mondta:

    A szombati melónak nincs sok értelme, pont a fenti okok miatt. Illetve ide tartozik, hogy sokan kiveszik ezt is szabadnapnak, így még kevesebben vannak bent. Bizonyára létezik egy nemzetgazdasági szinten kritikus részvételi arány, ami alatt bármit elintézni szinte lehetetlen.

    A rendszert olyan módon kellene továbbgondolni, hogy a kötelező szabadság arra a bizonyos péntekre/hétfőre essen. Ez járna talán a legkevesebb sérelemmel, hiszen alapvetően adja magát egy hosszú hétvége lehetősége, és talán kevesen vannak akik szívesen bemennénk ilyenkor.
    További kedvezmény lehetne, ha ilyen esetben csak fél nap szabit kellene elszámolni, vagyis évi 2 hosszú hétvége vinne el 1 nap szabadságot. Ez kb meg is közelítené a szombat hatékonyságát…
    Ha páratlan számú ilyen hétvége lenne, akkor még mindig lehet felfele/lefele kerekíteni, 3 hosszú hétvége belefájna 1 vagy 2 szabadnapba, ami még mindig deal.
    A mi munkaszüneti napjaink más országoknak kellemetlenek, míg ha mi dolgozunk/dolgoznánk akkor amikor más országok nem, akkor csak magunkkal szúrunk ki.
    Ha úgy tetszik egy teljes munkanapot elcserélünk egy félre. 4 ilyen hétvége, és 2 napot bukik a nemzetgazdaság. Ez lehet a különbség a kis és nagy GDP növekedés között:
    254 munkanap van 2015-ben 3 áthelyezett szombattal. 3% évi GDP növekedéssel számolva átlagban az éves GDP 0,4%-át állítjuk elő naponta. 0,4×254=103
    Ha viszont az áthelyezett napokat csak felével számoljuk akkor kijön, hogy 0,4×251 + 0,2*3 = 102,4 azaz az éves növekedés több mint 0,5%-kal is eltérhet.
    Ezen analógián lehetne optimalizálni a Karácsony-Újév ünnepkört is.
    A pluszban keletkezett szabadnapokon meg pihenhet a dolgozó, vagy elmehet pénz költeni.

  6. Dr_utcai_arcos
    mondta:

    @efi: ott a pont, a fejletlen nyugati társadalmakban vannak olyan országok, ahol ha hétvégére esik az ünnepnap, ott megkapják a hétfőt. Azt meg se mertem kérdezni az amerikai ismerősöktől, hogy a Hálaadás utáni pénteket mikor dolgozzák le :). Ja, és amikor elmondtuk, hogy akkor ez most úgy lesz, hogy nem dolgozunk cs-p, de majd 2 hét múlva viszont szombat, akkor megkérdezték, ugyan mi a f…-t fogtok bent csinálni :O??

  7. jonnyka
    mondta:

    @Neked ugatok nem a házat őrzöm: Tévedsz, az orvos nem rendel. Én egyetemi klinikán dolgozom és nálunk is ugyanugy ügyelet van ezeken a napokon. Mi sem dolgozunk.

  8. micsoda?
    mondta:

    Ezek szerint volt valami jó is az „átkosban”, a rendszert ott vezették be. Azért a kevésért amit a ki-be kapcsolás jelent egyes nagyüzemeknél, kár a káoszért, mert az van. Például a tömegközlekedés hol munka nap, hol szabadnap szerint üzemel. Szerintem a naptár szerint kellene dolgozni, 1 napot a külföldi partner is kibír.

  9. Bambano
    mondta:

    @efi: nekem volt olyan idióta főnököm, hogy ki volt adva hivatalosan igazgatói utasításba, hogy kötetlen munkaidő, törzsidő déltől du 4-ig. a főnököm meg mondta, hogy rendben, persze, de reggel 8-kor mindenki ott van a napi fejlesztői meetingen. én mondtam, hogy nem vagok fejlesztő, nem érdekelte.
    azután abban maradtunk, hogy engem se 🙂

    @Neked ugatok nem a házat őrzöm: picit korrigálnék: nem a naptárat kell nézni, hanem a munkaügyekkel megbízott miniszter rendeletét, ugyanis a munkanap áthelyezésekről minden évben miniszteri rendelet rendelkezik.

  10. Névtelen
    mondta:

    Ez a cserélgetés úgy hülyeség, ahogy van. A kereskedelemben, ahol egy átlag szombaton nyitva van az üzlet 08:00-13:00 között, vagy ahol nyitva sincs a szombati munkanap halott ügy. Olyan mintha ciánoztak volna az ügyfelek között.
    Ám tudok olyan cégről is amelyik betartja és most szombaton munkanapot tart, augusztus 21-én, pénteken pedig augusztus 8-a szombati nyitvatartással várja kedves ügyfeleit. Azaz elqr egy rövid héttvégét, meg elqr egy hosszúhétvégét is. Ez aztán a kib.szás!
    Na ennyit erről a cserélgetésről, jobb lenne, ha nem is cserélgetnék.

  11. Hujber Tünde
    mondta:

    A halálom a hosszú hétvége. Semmi nincs nyitva, se bolt, se hivatal, cserébe minden pihentető hely (értsd: park, múzeum, fürdő stb.) csurig van emberrel, vagyis éppen csak pihenni nem lehet.

    Ezért imádtam anno a Malévnél dolgozni. A járatok mindennap felszálltak, ergo nekünk hétvégén is dolgozni kellett és ünnepnapon is 2 nap munka után 2 nap szabadnap felállásban. Sose tudtam, hogy éppen milyen nap van, csak azt, hogy dolgozós vagy nem dolgozós. 🙂 És ha szabit vettél ki, akkor 2 nap szabival 6 napod lett egyben szabad. Szuperjó volt, kár, hogy vége lett, habár csak ez a munkaidő-beosztás hiányzik. 🙂

  12. @Nancsibacsi:
    Ezért kell 10-re járni, hogy a 6-ig bentmaradásból se legyen túlóra.
    @jet set:
    Na ezt kéne úgy csinálni, hogy a hétvégére eső ünnepekért cserébe nem kellene ledolgozni annyi ilyen áthelyezett munkanapi szombatot, hogy egálban legyen a kettő.

  13. Dr_utcai_arcos
    mondta:

    @Nancsibacsi: Hááát, ha mondjuk közbejön egy olyan esemény, ami nem előre tervezhető, mondjuk egy hétre le kell zárni az irodaházat, vagy bezárni a gyáregységet ahol dolgozol, és azt mondja a főnökség, ok, akkor mindenki kivesz 5 nap szabadságot, ott azért nagyon ne verd majd az asztalt ;). Mert esetleg akkor majd felajánlják, hogy van más munkahely is.

  14. Neked ugatok nem a házat őrzöm
    mondta:

    Elég lenne év elején ránézni a naptárra és ott ahol az ünnep és a vasárnap közé egy munkanap esik azt kiadni a dolgozónak szabadságban – hiszen egy részével eleve a munkáltató rendelkezik- Minden más egyéb helyen pedig egy ünnep utáni péntek( vagy hétfő) munkanap. Egyébként az ilyen napoknak van neve: Hídnap, nem csak itt Németországban, hanem Spanyolországban is ez a neve, tehát így is működik.
    Itt biztos lehetek benne, hogy egy ilyen „hídnapon” bárhová elmehetek, rendel az orvos, nyitva van a bolt. Csak az olyan helyek zárnak be, ahol termelés folyik, mert ott nem érdemes beindítani az üzemet.
    Nem kell gondolkozni, hogy akkor most hogy is van nyitva? Jön a postás, (mondjuk az szombaton is jön érdekes módon)
    De hát ez itt Németország, ahol ugye rendnek kell lenni, és talán ezért tart itt ez az ország.

  15. apanna
    mondta:

    Közszférában dolgozom. Pénteken ellátom a betegeimet, szombaton talán 1 ember miatt kellene dolgoznom, így évek óta mindig szabadnapot veszek ki. Nem látom sok értelmét.

  16. Bafana
    mondta:

    @Nancsibacsi:egyetértek, nálunk is így működik. Szerintem minden normális helyen így működik.

  17. Girhes Joe
    mondta:

    A hosszú hétvége jó a turizmusnak, az egynapos hétvége viszont mindenkinek rossz. Az igazságos megoldás az lenne, ha cserébe a hétvégére eső elvesző ünnepnapokért, ne kelljen ledolgozni a négynapos hétvégék hétfőjét/péntekét. Hosszú távon ugyanis egy adott ünnepnap pont ugyanannyiszor esik keddre vagy csütörtökre (=hosszú hétvége, azaz -1 munkanap), mint szombatra vagy vasárnapra (=elvesző ünnepnap, +1 munkanap).

  18. midnight coder
    mondta:

    Ebből egyedül a szakmai továbbképzés (ami nem kommunikációs tréning!) az egyetlen ami nem nettó időpazarlás. A takarítást amúgy is a takarítónő végzi – az ő óradíja picit alacsonyabb mint a miénk :-), és a munkáltató sem hülye. A másik agyrém ami szokott lenni, az a csapatépítés – mintha nem a kollégákkal töltené az ember amúgy is az ébren töltött ideje nagy részét…
    Szóval, még mindig a kötelező szabi a legjobb megoldás.

  19. jobangel
    mondta:

    @Bambano: most pont ez történik az ilyen szombatokon.

  20. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az lenne még egy remek, termelékeny megoldás, mikor a csapat fele elmegy arra az egy napra szabira, a másik fele meg nem… frankón rávarrnák a gombokat a kabátra, de nem lenne rajta gomblyuk, mer’ a kolléga szabin volt 😛

  21. jet set
    mondta:

    Szerintem meg nem nagy áldozat azért, hogy legyen pár hosszú hétvége. Ami ugye a belföldi turizmusnak sem rossz.
    A hétvégére eső ünnepnapokért nem kárpótolnak, pedig vannak olyan országok, ahol olyankor a következő hétfő szabad.

  22. jobangel
    mondta:

    @erina1980: na de itt szó sincs potyáról. Vagy kiveszed szabinak, vagy ledolgozod.Nem ajándékba kapod a pihenőnapot. Sőt, nem elég, h ledolgozod, de még plusz kényelmetlenséget is be kell vállalnod. Ha nem lenne munkanap-áthelyezés, hosszú hétvégéd ugyanígy lehetne egy nap szabival, csak lenne választási lehetőséged is.

  23. erina1980
    mondta:

    ezek a cikkek nem látnak tovább az irodáknál. mintha csak irodisták léteznének.
    és a külföldi mit csinál, ha állami ünnep van? a magyar mit csinál, ha a külföldinek van ünnepe? hangoljuk össze az államok ünnepeit, tartsuk közösen?
    egyébként a termelésben gördülékenyebb így a munka (az az a hely, ahol az emberek dolgoznak, és nem számítógép előtt szórakoznak naphosszat), 6 napig folyamatos a termelés, és nem szakítja meg a következő hetet egy nap szünet. a szabadság nem olyan sok, 20 és 30 nap között van életkor szerint, jó az ilyen potya hosszú hétvége.

  24. CyberPunK
    mondta:

    @nespresso: Én csak leírtam, hogy hogy is néz ki a mostani szombat, tekintettel arra, hogy ugye nem jövőhéten van aug 20.

  25. Nancsibacsi
    mondta:

    @Bafana: „A munkavállalók 7 nap szabadság kivételének idejéről dönthetnek szabadon.”
    Igen, meg minimálbért kell kapniuk fizetésként. De ha te többet kérsz, és meg tudsz alkudni a munkáltatóddal, akkor többet használhatsz fel szabadon. Én megalkudtam úgy, hogy a karácsony-szilveszter közötti időszakot kell kivennem, az összes többit – kb 25 nap – meg akkor veszem ki, amikor akarom. És kivehetem fél naponként is (ez sincs benne a törvényben, hogy ilyet lehetne).

  26. Nancsibacsi
    mondta:

    @jobangel: „De törvény szerint a szabadságot is a munkáltató adja ki, nem a munkavállaló veszi ki, a közhiedelemmel ellentétben.”

    Mint az én példám mutatja, ez megegyezés kérdése. A kötelező az, amit te írsz. Ha előre tisztázom, hogy ez nekem nem felel meg, mert én szeretem beosztani a saját időmet, és ezt a munkáltató elfogadja, akkor onnan kezdve én mondom meg, hogy azt az évi N napot mikor akarom kivenni.

  27. Nancsibacsi
    mondta:

    @jobangel: „túlórát jó tisztázni, törvény szerint ki kell fizetni”
    Hagyjuk már ezt a hülyeséget. Szerinted volt már ellenőrzés BÁRMELY irodaházban, ahol kártyás ki-be léptetés van? Mert ott percre pontosan tudják, hogy ki mennyit volt a munkahelyén, és nem 8 óra fog kijönni átlagban. Egyszerűen elvárják, hogy legyél bent 6-ig ha szükséges, ingyen, függetlenül attól hogy 8-ra jársz. Nem véletlenül szögeztem én le az állásinterjún, hogy ilyen nincs. Ha ilyet szeretne kérni, akkor vegyen fel helyettem mást – ne húzzuk egymás idejét.

    A munkaügyi felügyelet nyugodt szívvel végigmehet a Bp-i irodaházakon, kérheti a logokat, és ki lehet számolni, hogy mennyi pénzt vesznek ki ezzel akár multi cégek is a dolgozóik zsebéből éves szinten. Ha az 1 ezrelékét megkapnám, egész életemben nem kéne többet dolgoznom…

  28. Bambano
    mondta:

    @nespresso: a cserélgetésnek az volt a lényege, hogy azokon a munkahelyeken, ahol a leállás bonyolult, ne kelljen állandóan kapcsolgatni.
    például ipari üzemekben, öntödékben nem járható út, hogy a kohót augusztus 19-én este leállítod, 21-én reggel beindítod, 21-én este megint leállítod.

    ezért blokkosítják a munkaidőt. hogy mostanában van-e értelme, nem tudom, meg kellene vizsgálni. szerintem a bejáró dolgozók esetében biztosan van értelme.

  29. Bafana
    mondta:

    @Nancsibacsi: A munkavállalók 7 nap szabadság kivételének idejéről dönthetnek szabadon. A szabadság többi részével a munkáltató rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha pl. valakinek 30 nap szabadság jár, akkor 23 nappal, vagyis az összes szabadságnak több mint háromnegyedével.
    Tehát beleszólhat, a Munka Törvénykönyve szerint.

  30. n3spr3ss0
    mondta:

    @CyberPunK: a sok lógást pihened ki? Ezzel a cserélgetéssel csak a lógásra szoktatják rá a dolgozókat,más értelme nincs.

  31. Bambano
    mondta:

    @jobangel: oké. akkor még nem vettem részt jó csapatépítő tréningen… mondjuk a szakirodalomban van ilyen is: a teszkó gazdaságos dolgozó írta, hogy megpattintani két kamionnyi árut a boltból a főnökséggel együtt, az jó csapatépítő 😛

    sosem voltam olyan csapatépítőn, ahol a főnökség is részt vett volna… pedig ott legálisan megverhettem volna őket… 😛

  32. jobangel
    mondta:

    @Bambano: csapatépítő tréning nem marhaság, ha jól csinálják. A sok sárban mászatós, extrém sportot erőltető izé tényleg marhaság, de lehet jól is csinálni – nem mellesleg külön szakterület a szervezetfejlesztés, aminek ez része. Ha jól csinálják, akkor jobb, mint az irodában dekkolni 🙂

  33. jobangel
    mondta:

    @Nancsibacsi: túlórát jó tisztázni, törvény szerint ki kell fizetni. De törvény szerint a szabadságot is a munkáltató adja ki, nem a munkavállaló veszi ki, a közhiedelemmel ellentétben.

  34. Celtic
    mondta:

    Nekem bejon. A szabim harmadat nem tudnam kivenni, de ilyenkor kotelezo szabi. Aztan meg negy nap. Vicces, de ilyenkor jutok el a legegyszerubben szabira.

  35. Bambano
    mondta:

    @Nancsibacsi: túlóra az, amit hivatalosan, írásban elrendelnek. amennyiben ez megtörténik, nem kifizetni már erősen rizikós.

    a posztoz: a csapatépítő tréning mindig marhaság. a poszthoz szorosan tartozó „iker” téma, hogy mit csinál a külföldi, akinél munkanap van, mikor mi áthelyeztük a miénket. konkrétan most aug. 21-ről beszélek.

  36. CyberPunK
    mondta:

    De legalább majd a következő héten lesz 4 nap pihenésre! Ez vigasztaló is lenne, de addig még van 3 munkanap.

    Jó az 8 munkanapnak és egy hétvégének is.

  37. Nancsibacsi
    mondta:

    Ahol beleszólnak a szabadságomba, hogy hogyan osztom be, én onnan azonnal lépek. Már állásinterjún is jeleztem ezt a főnökömnek, meg azt is hogy a túlóra az az, ami ki van fizetve, és tudomásul is vette…