Vészhelyzet

Ifjúkoromban megadatott, hogy elvégezzek egy ejtőernyős tanfolyamot. A szerintem legfontosabb tanulságát ma is őrzöm:

Vészhelyzet-oktatás, egy bizonyos „patkó” nevű, nagysebességű vészhelyzetet tárgyaltunk az igencsak tapasztalt oktatóval. Ez egy ejtőernyő-nyílási rendellenesség, ami bármikor előfordulhat, az ejtőernyő elakadását jelenti. Nem egyszerű megoldani, miközben zuhanunk.

A legfőbb tanácsa az oktatónak az volt, hogy küzdeni kell. Zsinórt vágni, tartalékernyőt nyitni, amit csak lehet, meg kell próbálni. Érdekes módon egyetlen tanonc sem kezdett el vitatkozni, hogy de így-úgy nehéz, meg nem lehet, meg nincs lehetőség, és kifogásokat, dogmákat, városi legendákat, ideológiákat sem kezdett el gyártani, mit, hogyan, miért nem lehet. Valahogy természetesnek tűnt: ha nem küzdünk, meghalunk, ezért a küzdés mikéntjét kell megtanulni.

Úgy érzem, ugyanúgy vészhelyzet van, az életünkről van szó, mikor állást keresünk. Bárkivel előfordulhat, benne van a pakliban, mint ejtőernyősnek a patkóhelyzet. A vita, kifogáskeresés nem segít. A küzdelem nem hiábavaló, hiánya pedig biztos halál: egzisztencia elvesztéséhez, család elvesztéséhez, kiszolgáltatottsághoz, nyomorhoz vezet.

Lezuhanjunk, vagy inkább küzdjünk? Érted már, miért kérem, hogy sose add fel?