Vezetői álláskeresés 2. – Karrierskálák mentén

Vezetői álláskeresés 2. – Karrierskálák mentén

A hozzám érkezőknél – főleg vezetőknél – néha kétségeket látok, mire is lesz ez az egész tanácsadás jó neki, hiszi is, nem is, hogy valami hasznos lesz ebből, de megpróbálja. Valahogy ki is mondja az ismerkedésünkkor: azért jött pont hozzám, mert kíváncsi, mert gyakorlati útmutató kell neki. A lelkével már sokat foglalkoztak szakértők, de a munkaerőpiacra félve megy ki, mert az eddigi álláskeresési próbálkozásai várakozásán aluliak voltak – van önbecsülés, önbizalom, vannak jól azonosított célok az eddigi coach-csal közös munkájának köszönhetően. Majd szembejön a valóság, ahogy a munkaerőpiacon tévelyeg. Közvetlenül a kudarcok előtt még hatalmas önbizalma volt, most viszont csalódott.

Itt fontosnak tartom, hogy mindig emlékeztessem: a coach-csal, a pszichológussal való munkája nem volt hiábavaló. Ők máshoz értenek, és amit velük átbeszélt, az is kell ahhoz, akivé válni szeretne. Nekik köszönheti, hogy ezzel már jól van. Vannak céljai, tisztázta a nehézségeit, megerősödött. De még hiányzik valami: a munkaerőpiaci káoszban mozgás képessége és az álláskeresői terep kiismerése. Ők ugye a legritkább esetben találnak álláshirdetést C-szintű vezetői pozícióra, tehát másképp kell elébe menni a lehetőségeknek.

Veszek magamnak egy állást!

Ezt muszáj tisztáznom: azzal, hogy velem átbeszél mindent, nem lesz állás. A tanácsadóra, coachra költött pénze akkor térül meg, ha saját maga is részt vesz a saját segítésében. Ez munka, idő, energia, akarat.

Mi ez? Tanácsadó coachként?

Nekem pedig olyasmit kell adnom neki, ami valóban más és másképp hasznos, gyakorlatias és gyors megoldás. Hogy amikor az első beszélgetésünk véget ér, már tudja, mit kell csinálnia, és alig várja, hogy meg is valósítsa az akciótervet. Hosszú hónapok alatt tapasztalná meg mindazt a maga kárán, amit néhány óra alatt át tudunk venni, és már kész válaszokat is tud velem építeni (nem én fogom felépíteni neki!)

Épp ezért lepődik meg, amikor első ránézésre egy coaching-szerű gyakorlatba kezdünk, pl. a most tárgyalt skálákat kezdjük el rajzolni – ha azt látom, hogy ez viszi majd közelebb a jó pozícióhoz. Nem dolgozom coach-ként, nyilván rengeteget tanultam, olvastam „hivatalból”, mert értenem kell, mit adhat ez az álláskeresőknek. Mégis időnként coach-szerű módszerekhez nyúlok, mixelve a gyakorlatiassággal azonnal: értenie kell, hogy mire jó mindaz, amit csinálunk. Plusz a beszélgetésben el kell helyeznem a neki fontos munkaerőpiaci ismereteket, álláskeresési (és nemcsak karrierszakmai) tudást kell átadnom.

A már beazonosított céljaihoz a saját szakmai és piaci kereteit és lehetőségeit meg kell találni, ezt jól irányzott kérdésekkel tudom vele rendszerezni. Rendszerezünk sok mindent: kompetenciákat, lehetőségeket, célokat, szakmai utakat – az is fontos, hogy kinél mit, még fontosabb, hogy mi az, amiről úgy döntünk, hogy kihagyjuk. Így alakul ki az ő álláskeresési terve, amivel beazonosítja, mire „lőjünk”, mire mondjon nemet, mert nem passzol, hogyan kérdezzen, hogy kiderüljön, passzol-e. És hogy folytassa azt álláskeresőként, amit vezetőként már csinált: ami nem felel meg, azt azonnal dobja el, ne pörögjön olyan állásért, ami nem való neki, mert „minden lehetőséget meg kell nézni”. Nem kell.

Mindezt azért, hogy a munkaerőpiaci bolyongás helyett olyan céltudatosan sikeres álláskeresése legyen, ami majd a hosszútávú terveit is meghatározza. Ez is időt vesz igénybe, de kb. néhány hetet, ellenben egy elbaltázott álláskeresési folyamat eltarthat egy-másfél évig, és a végén lesz egy olyan állása, amilyen sikerül az egyre kétségbeesettebb keresésében. Írunk, rajzolunk tehát, mert amit önkezével vitt fel egy papírra vagy egy online whiteboardra, az rögzül igazán, és később is elő lehet venni, iránymutatásnak használni.

Ehhez az egészhez egyik eszközöm a karrierskálák azonosítása. Ízelítőnek egy – csak a blog kedvéért – szépen megrajzolt karrierskálát mutatok, itt, olvasható méretben. A valóságban sosem lesz ilyen szép, és hát ez egy igazán művi példány, egy képzeletbeli vezetőről. Hogy egy ilyen hogyan alakul ki és hogyan kell használni a valóságban, arról folyt. köv. jövő héten.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövess a Linkedinen!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük