Bejelentetlen munka beírható az önéletrajzba?
Sok olyan kérdés érkezik hozzám, amikor az önéletrajz bizonytalan pontjairól kell eldönteni, beírjuk-e vagy sem az álláspályázati anyagba. A hozzám fordulók bizonytalanul leírják, hogy pl. szakmunkásként végzett, de már van egy olyan OKJ-s végzettsége, amivel irodai munkát vállalna, mi legyen a szakmunkásképzővel, hiszen, ha kihagyja, az „lyuk” lesz. Vagy nem talált munkát sokáig, így az édesapja klímaszerelő vállalkozásával járt szerelni, ezzel mi legyen? Ahogy ezeket nekem leírják, ugyanúgy le lehet írni egy önéletrajzban, motivációs levélben is.
Bejelentetlen munka
Sokszor probléma, hogy a jelölt az adott témában dolgozik, tapasztalata is van, de a „munkaviszony” bizony TB-hez való bejelentés, munkaszerződés nélkül történt. Tekintettel arra, hogy a munkaviszony szerződéses körülményeit az önéletrajznak nem dolga tárgyalni, az ilyen „munkahelyet” pont úgy kell feltüntetni, mint egy teljesen legálisat: beírni, melyik cégnél, mikor, milyen munkát végeztél. A kiválasztáskor az itt megszerzett tudás, tapasztalat lesz a fontos, nem a szerződéses keretek (vagy azok hiánya)
Próbaidőben véget ért munka
Megtörténik néha, hogy mégsem olyan a munkahely, mint látszott, vége lett próbaidőben a munkaviszonynak. 1-2 hetes munkákat nem kell beírni, egy 3 hónapost már érdemes lehet, ha közben tanultál, tapasztaltál olyasmit, ami fontos lehet.
GYES/GYED jelölése
A GYES/GYED alatt valójában egy cégnél álltál munkaviszonyban, ezt tehát így érdemes beírni. Példa:
Pénzügyi előadó, Naaaaagy Szolgáltató Kft., 2007 – Bejövő import számlák iktatása, teljesítésigazolások ellenőrzése, kifizetési jóváhagyások megkérése, kifizetés ügyintézése. (GYED-en 2011.05.-2013.05.) |
Családi vállalkozásban segítés
Néha úgy alakul, hogy nincs megfelelő munkalehetőség, ezért egy meglévő családi vállalkozásban teszi hasznossá magát a jelölt. Ez is pont olyan munkahely, mint a többi, ahol tapasztalatokat szerzett, dolgozott.
Alkalmi munkák
Ha jövedelemre van szükség, akkor mindegy milyen munkával, de pénzt kell keresni, ez mindenki számára érthető. Ezért, ha épp kertészkedsz, gyermeket korrepetálsz vagy felügyelsz, mosogatni, takarítani jársz, statisztaként vagy akármilyen más munkával keresel pénzt jelenleg, az is beírható. Ami a megpályázott álláshoz fontos, azt ki lehet emelni, egyébként elég, ha a CV-ben ezek összefoglalva jelennek meg, például így:
Alkalmi munkák háztartásoknál, 2012.11 – Korrepetálás angol nyelvből, idősgondozás, gyermekfelügyelet. |
Ezzel nem lesz „rés” az önéletrajzban, az is látszik, hogy megpróbálod megoldani a munkanélküliséged, megpróbálsz megállni a magad lábán, ami mindenképpen pozitív megítélés alá esik (normális helyeken).
Irreleváns végzettség
Ha csak azért kell beírni, hogy ne legyen lyuk az önéletrajzban, akkor egy sorban meg lehet említeni, de lehet ennél jobban is bánni ezekkel. Ha szakácsként végeztél, de már könyvelő képzettséged is van, a hobbi rovatban megemlítheted, hogy végzett szakácsként imádsz főzni. A hobbik közé akkor is beírhatod a megpályázott álláshoz nem illő végzettséget, ha semmilyen módon nem köthető a pozícióhoz.
Ha kicsit is köthető a megpályázott állás a végzettségedhez, akkor viszont érvként kell használni magad mellett. Ha pl. lakberendezői végzettséged van, és most rendezvényszervezőnek vagy bútoráruházi eladónak jelentkezel, a rendezvényhelyszínt garantáltan jó ízléssel fogod berendezni, bútoreladóként is hitelesen fogsz tudni tanácsot adni a vevőknek. Ha pedagógus vagy, de most ügyintézőnek jelentkezel, akkor biztosan nagyon jól fogsz bánni az emberekkel, hiszen nagyon jól tudsz kommunikálni stb. Keresd azt, hogyan köthető a meglévő tudásod a megpályázott álláshoz, még akkor is, ha előtte nem volt ilyen tapasztalatod. Mert nem véletlenül akarod azt az állást, és nem egy másikat, ha már kiléptél a végzett szakmád, hivatásod világából.
MLM, ügynöki munkák
A magam részéről nem szeretem az MLM-et, biztosítási ügynöki munkákat ajánlgatni (sőt, mindenkit kérek, ne vágjon bele ezekbe), de van, akinek ez sokáig jól ment, ebből élt, és csak a válság hatására kellett állás után néznie. Az itt szerzett tudás is értékes, de mivel az MLM-el sokaknak negatívak az élményeik, jól be kell „csomagolni”, pl.: ilyenolyan termékek értékesítése saját vállalkozásban. Vevők tájékoztatása a termékekről, tanácsadás, pénzügyi konstrukciók kidolgozása, lakossági tanácsadás. Jobban hangzanak? Néha a termék, márka megnevezése sem káros, egy Avon vagy Oriflame múlt jól jöhet egy drogériai álláshoz.
———–
Ne feledjük: az álláspályázati anyag nem munkaviszonyok felsorolása, hanem az elméleti és gyakorlati tudás, a megszerzett tapasztalatok felsorolása. Teljesen mindegy, milyen jogviszony kereteiben – vagy jogviszony nélkül – szerezted meg ezeket.
PannonBoy
mondta:@jobangel: Én az elfogadható várakozási (azaz visszajelzési) időnek a 6 hetet tartom, hogyha valamilyen programról van szó (pl. pályakezdő). Ennyi idő alatt el lehet dönteni, hogy a jelölttel foglalkozni kívánnak vagy sem (ez az idő a beküldés és az első kapcsolatfelvétel között). Ezen túl nem érdemes túl nagy reményt fűzni a jelentkezéshez.
Persze, ha már az többedik vagy utolsó körről van szó, akkor azért elvárható, hogy a cég 1-2 héten belül döntsön és a visszautasítást is illik jelezni (igazából az indokot is, de azt úgysem fogják közölni).
Névtelen
mondta:@jobangel: Értem, köszi.
levendulabandi
mondta:@Philosoraptor: Én a beadástól számított 2 hetet látom átlagnak. Néha már aznap hívtak, néha 2 hónap múlva, de ezek szélsőséges esetek voltak, az átlag 2 hét volt.
jobangel
mondta:@Philosoraptor: A megrendelőtől. Közvetítőnél az ügyfél, belső HR-nél a az ágazati-szakmai oldal. Az időintervallum is nagyon változó: van ahová azonnal kell ember, ott gyors lesz a visszajelzés, van ahol ráér a váltás, és egy hirdetés érvényessége is 1 hónap (pl. egy kismama pótlása, aki a bejelentése után még hónapokig tud dolgozni, nem sürgős).
Névtelen
mondta:@jobangel: Mitől függ, hogy válaszolnak-e az embernek bármit is, és az, hogy azt mikor teszik meg? Mert én úgy tudom, hogy ha én beadom hétfőn valahova az önéletrajzom, akkor kb. csütörtökig jeleznek vissza, ha kellesz, ha nem, akkor meg keresztet is vethetsz azokra a munkákra.
jobangel
mondta:@flugi_: Erről beszélek 🙂 Cégalapítóként is az jut eszedbe a HR-ről, hogy grafológia, pszichoteszt, Facebook-kutatás (amiket én sem támogatok), esetleg bérszámfejtés (ez legalább érdemi munka). Miközben lenne egy csomó dolog amivel a HR is pénzt tudna keresni a cégnek (kisebbeknek outsourcingban). Pl. a toborzás hatékonysága, szervezetfejlesztés, HR-stratégia, HR-kontrolling, interim, kompentencia-értékelés, cafeteria, stb. De erről nem nagyon mesélnek oktatásban, médiában.
A kiválasztási módszeretek érdekes, és valószínűleg nálatok működik is. Az informatikus jól mérhető szakmailag, de pl. egy értékesítővel, project managerrel ugyanez már nem működne.
levendulabandi
mondta:@flugi_: Tetszik a gyakorlatotok, de mindjárt jön egy Hr-es és elmondja, h szép, szép, h vki szakmailag szuper, na de mi van,ha a személyisége miatt nem illik bele a csapatba? 😀
flugi_
mondta:@jobangel: ha a HR-es tisztán csak a munkaerő adminisztrációjával foglalkozik, és nem dolga a kiválasztás, motiválás, hanem ezt a szakmai vezetők végzik, akkor szerintem nincs is semmilyen probléma. A probléma akkor kezdődik, amikor a HR-es idióta dolgokat csinál, pl grafológia meg pszichológiai teszteket vezet be, facebookon turkál, és egyéb hasonló olyan dolgokat művel, amik nem segítik _valójában_ a kiválasztást, hanem csak a HR-es saját előítéleteinek racionalizálásai.
Ez persze nem mindenhol problémás, egy kétkezi, pár óra alatt bárki által megtanulható feladatot kell elvégezni, akkor tökmindegy, hogy mi alapján választanak, ezért a HR-esek zömének nincsenek rossz tapasztalatai az irreleváns kiválasztásról. Azokon a területeken viszont, ahol az jelentkezők szakértelme fontos, csak szakember képes megítélni a szakértelmet, és káros minden olyan szűrés, ami a legalkalmasabb jelöltet irreleváns okok miatt nem hívja be a szakmai körre.
Alapító társtulajdonos vagyok egy informatikai cégben, és az egyik legjobban működő motivációs gyakorlatunk az, hogy ha egy jelöltről szakmailag (ez az első és egyetlen kör) kiderül, hogy alkalmas, akkor elküldjük egy multihoz is felvételizni, ami után még boldogabban jön hozzánk. Ebből a szempontból nekünk hasznosak a HR-esek 🙂
Névtelen
mondta:@kolbászoszsömle: Végső soron akkor fölösleges ez az egész álláshirdetősdi meg interjúvolás, helyezkedjen el mindenki a kapcsolatai alapján…
jobangel
mondta:@levendulabandi: Kelkó Tamástól van mit tanulni, de néha vitatkoznék vele, pl. ebben is. Ha a „kizárólag” szó nem lenne a mondatban, egyetértenék. De szerintem felelős az oktatás is (pl. fogalmuk sincs egyes műszaki területeknek, mit csinál egy gazdasági vagy menedzsment szakterület, de a politilógia kötelező tantárgy nekik is.), felelős az újra elővett romantikus „munkásideológia”, ami szerint csak az a munka, amiben meg lehet izzadni, az nem, amiben infarktust, gyomorfekélyt lehet kapni. Felelős a média is, ami egyoldalúan, és kifejezetten csak a negatív hírekre koncentrálva mutat be mindent. Ha csak a Homárt olvasnám, az alapján azt hihetném, minden szolgáltató, kereskedő szemét, ha csak a Praxist, akkor meg azt, hogy az összes eü. dolgozó lelketlen hentes. Az, hogy ilyesfajta hírekre vagyunk vevők, levezethető abból a mentalitásból, hogy a saját sorsáért sem vállal felelősséget a többség, mindig más a hibás.
levendulabandi
mondta:Angel! Ehhez mit szólsz: „Bocsánat, de a hr szakma megbecsültségének hiányáért kizárólag a hr szakma felelős. Szerintem…” (Kelkó Tamás)Forrás itt: http://www.kelko.hu/szukseg-van-egyaltalan-fejvadaszokra/
kolbászoszsömle
mondta:@jobangel: Jah, az tényleg gáz volt.
jobangel
mondta:@kolbászoszsömle: „Melyik diktatúra jött létre azon az elven, hogy nem kell szakértelem?” — Pol Pot Kambodzsája.
kolbászoszsömle
mondta:@Philosoraptor: Ha _neked_ kell választanod egy olyan ember között, akiről tudod, hogy el tudja végezni az adott feladatot és egy olyan ember között, akit nem is ismersz, _te_ melyiket fogod választani?
Ennyi az urambátyám rendszer.
kolbászoszsömle
mondta:@jobangel: Azon nem csodálkozom, hogy nem értesz velem egyet!
Miért is tennéd?
Gyakorlatilag gondozásmentes autót vezetsz, szétszedhetetlen számítógéppel dolgozol grafikus felületen, kerámia csaptelep zárja el a vizet, ami egy flexibilis csatlakozóval van a roppanógyűrűvel felszerelt műanyagcső-hálózatra kötve, és a legbonyolultabb dolog, amit valaha megszereltél az a szétugrott piezoelektromos öngyújtó.
Valamint még csak olyan ember mellett sem álltál, aki látott már olyat, aki meg tud tervezni egy mikroprocesszort. 🙂
A szakértelem nem az, hogy tudjuk, melyik gombot kell megnyomni, hanem azt, hogy tudjuk, hogy mi miért és mi hogyan működik.
A gombnyomogatás megtanulása egyszerű dolog.
Melyik diktatúra jött létre azon az elven, hogy nem kell szakértelem?
Az, amelyik fellőtte az embert az űrbe, amelyik atomerőműveket épített, valamint feltalálta a önhordó karosszériás buszt?
Az, amelyik _nem_ arra hegyezte ki a technikai felszereléseit, hogy a legostobább átlagfelhasználó is tudjon vele bánni?
Láttál K und K-s épületeket? Azokon ajtót, zsanért? Azok kovácsolt, cizellált cuccok, amiket egy szaki egy kalapálógéppel készített.
Ennek a szakinak értenie kellett a kalapálógép üzemeltetéséhez is, meg a kovácsoláshoz is.
Aztán jött az ipari vastermelés, ahol gépek ontották magukból az alapanyagot, félkész terméket, ma meg odáig jutottunk, hogy egy automata hajtogat, szerel, az ember pedig már csak a gépet ellenőrzi.
Nem kell értenie sem a vashoz, sem a géphez a gép üzemeltetőjének.
Az, aki programozza a gépet, annak meg a javításához nem kell értenie, a javítóember pedig a fenti dolgok közül nem kell, hogy értsen semmihez, neki csak a gép javításához kell értenie, hiszen MODULOKAT fog cserélni, ha valami baj van.
Nem megy bele a lelki világába a szerkezetnek, hanem egy előre kitalált hibakeresési algoritmus alapján megtalálja a hibát, majd elhárítja.
Egy közepesen motivált majom is képes erre.
Csak mi szakembert, általában mérnököt alkalmazunk erre.
Vagy mobiltelefon-tornyokat építeni.
Valaki kitalálja, legyártja, mégpedig úgy, hogy azt cukrász-pék-asztalos szentháromság is össze tudja majd rakni, bedugja a pirosat a pirosba, kéket a kékbe, stekkert ahova tudja, és fel tudja rá tölteni a konfigot.
Ami ezután működni fog.
Olyan embert találni pedig, aki képes megírni azt a programot, ami tud generálni egy olyan konfigfájlt, amit a fenti pék fel tud tölteni, noh, olyan embert nem az utcáról fognak összeszedni, mert nincs -hiszen nem is lehet- bizalom.
Ennek oka pedig a következő: a HR-es egyszerűen nem ért ahhoz a a szakterülethez, amihez embert keres.
Neki van egy „hogyan találjuk meg a megfelelő embert paraméterek alapján” tudása a dolgokról, amivel a MÚLTBÉLI eseményekből jósol a jövőbeli eseményeket.
Ami egészen addig tök jól működik, amíg nincs igazából szükség arra a szakértelemre, amit használni akarnak.
Amíg csak modulokat kell pakolgatni, nincs nagy gond.
Azt egy okos és motivált embernek gyorsan meg lehet tanítani, hiszen úgy alakítjuk a világunkat és technikánkat, hogy ez az egyik legfőbb szempont: menjen könnyen.
Ami ezen túl van, ahhoz viszont a szakma belső körének van csak köze, azokról a szakemberekről, akik legalábbis hallottak már egymásról.
No, ők azok, akikről nem kérik ki a HR-es véleményét, mivel az tökéletesen irreleváns, hiszen az csak a felhasználói szinten folyó eseményekben bír tartalommal.
Egy egyszerű analógia:
A HR-es el tudja dönteni, hogy Béla, Jani, vagy Feri legyen a vízhordó, hiszen mindhárom elbírja a vödröt.
Viszont a páncélszekrény-cipelő csak Józsi lehet, mert ő az egyedüli a Földön, aki azt is fel tudja emelni.
Szóval Béla, Jani és Feri esetében a HR-es játszhat istenséget, Józsi esetében meg le van ejtve a véleménye, amennyiben az az, hogy Józsi nem alkalmas.
levendulabandi
mondta:@Philosoraptor: Urambátyám mindig volt, mindig lesz. Ha én nyitnék egy kis boltot, nyilván ha kéne eladó, én is olyant vennék fel akit 20 éve ismerek és nem azt, aki az utcáról beesett 2 perce, mert egyórás interjú alatt sem ismerhetem meg. (Sőt, 20 év után még ismerősben, rokonban is lehet csalódni ordasat!)Mondjuk nem lennék álszent: nem hirdetném meg az állást, h hobbiból csicskáztassak embereket, hanem felvenném az ismerőst.
jobangel
mondta:@kolbászoszsömle: Hát, kb. semmivel sem értek egyet, főleg azzal nem, hogy nincs szükség szakértelemre. Ezen az elven létrejött egyszer egy diktatúra is, nem vált be szerencsére.
jobangel
mondta:@Philosoraptor: Hogy az urambátyám világ hogyan alakult ki, azt nehéz lenne megfogni csak álláskeresésre értelmezve. Régi hagyománya van, az biztos, de álláskeresésnél a tapasztalataim szerint sok a rémhír e témában is.
Névtelen
mondta:@jobangel: Amúgy az is csak a média rémisztgetése meg az emberek pletykálása, hogy rengetegen úgy gondolják, hogy a rokoni vagy ismeretségi körök előrébb valók, minthogy olyan embert vegyenek fel a céghez, aki esetleg ért is az adott dologhoz?
kolbászoszsömle
mondta:@jobangel: Az álszenteskedés az, hogy valószínűleg nem tartod se közmunkásnak se betanított munkásnak azt az elítéltet, aki a fenti írást szerinted a főnökei elvárása alapján elkészítette, miközben valószínű nem volt mozgástere a fenti hölgynek: azt kellett csinálnia és úgy, amit és ahogy csinált.
Vagy esetleg a free nyelvi cicomák és a szabadon megválasztható szórend már nem is azt jelenti, hogy az elvárás alapján készített munka, hanem valami _kreatív_ dolog?
Néha olyan érzésem van a HR-esekkel, kapcsolatban, mint a pszichológusokkal!
Azok is azt hajlamosak elfelejteni, hogy hiába van szobájuk és fogadnak betegeket, az egészségügyi státuszuk a főnővér alatti kategóriában van.
Én eddigi HR-es találkozásaim a következőképpen néztek ki: fiatal koromban bementem, beszélgettem, majd néma csend, se búú se bááá, néhány évvel később, némi tapasztalattal és névvel pedig bementem hozzájuk a leendő főnökömmel (miután megegyeztem az alkalmazásom feltételeiről), aki bemutatott nekik, hogy íme, én leszek az új kolléga, rendezzük le az adminisztrációt.
Egy középvezetői munkakörhöz meglehetős opportunizmus kell. Kb annyi, mint az alárendeltjeinek; a mozgástere egy analógiával élve kb annyi, mint a gőzmozdonyvezetés közben a gépésznek: megmondhatja, hogy bizonyos határok között mekkora a kazánban a nyomás, de ahhoz, hogy merre megy a mozdony, milyen sebességgel, milyen színe van a mozdonynak, mit húz, ahhoz már nincs se köze, se beleszólása.
Ha a cég imidzse a boldog család, nem kezdheti el a saját büdzséjéből azt a reklámkampányt, amiben egy „arasznyi boldogság” felirat alatt szemez a bögyös maca egy szelet csokival.
De mondom, ez mind-mind nem baj, nem probléma!
A problémát abban látom, hogy nem azt mondják el az egyszerű halandónak, hogy ez egy dolgozat, amit pontosan úgy kell megírni, ahogy azt elvárják, hogy egyáltalán esélyed legyen szóbelizni.
Szerencsére már olyan világot élünk, amiben valódi szakértelemre nincs igazán szükség!
A legtöbb helyen mérnökök végeznek olyan munkát, ami igazából egy technikusnak is megalázó lenne. (Harminc éve a vegyiparban pl. a technikus a gyártásban egy kisebb istenség volt, pedig az akkori technika olyan bonyolultságot jelentett, ami a jelenben szinte elképzelhetetlen.
Ma meg mérnök ül a folyamatirányító számítógép előtt és menedzseli a technológiát. Magyarul számítógépet használ ahhoz a munkához a mérnök, amit régebben a technikus fejben, esetleg kockás papíron megoldott.)
És a fenti tételből, miszerint valódi szakértelemre nincs szükség, az következik, hogy a HR-es gond nélkül válogathat, hiszen ha kiszórja azokat, akik szemmel láthatólag buták, bolondok, összeférhetetlenek, a maradék szakmailag egész biztos megfelelő lesz a feladatra.
Névtelen
mondta:@jobangel: „A baj leginkább az, hogy ezt nem tanítják sehol.”
Ezzel egyetértek, nagyon fontos lenne.
jobangel
mondta:@Philosoraptor: Túl van misztifikálva, és ez nem a HR-eseknek köszönhető, hanem a pletykának, és a hurrogómédiának. Én a racionalitás híve vagyok: ha a jelölt tudja, hogy mit tud, és mit szeretne elérni, és megérti, hogyan megy a kiválasztás _valójában_, akkor könnyen fog menni a CV-írás is, az állásinterjún szereplés is. A baj leginkább az, hogy ezt nem tanítják sehol, így egymástól tanulja a sok csalódott, elkeseredett ember.
jobangel
mondta:@kolbászoszsömle: Nem ismerem a hölgyet, aki a cikket írta, így fogalmam sincs, hogy jelöltekkel foglalkozó HR-esről van-e szó. (van még azért egy-két terület a HR-en belül). A megfogalmazás („mi, HR-esek”) nekem sem szimpi, de valószínűleg vannak főnökei, akik ezt a fajta megnyilatkozást várják.
Álszenteskedés: amiről te írsz, az a betanított munkás, közmunkás szintje, ott tényleg így megy. Kiadják a lapátot, és nem várják, hogy gondolkozz (még akkor sem, ha kifejezetten képes vagy rá), csak lapátolni kell. Ehhez a területhez is kellhet HR-tudás, csak mást kell tudni. (Pl. milyen munkát bízhatsz rá elítéltekre.)
Meghirdetni pedig még középvezetői, felsővezetői állásokat is szoktak, ahová nem írják le, hogy hogyan kell csinálni az adott feladatot, de ez néha egy operatív pozícióra is igaz. A jelölt dolga, hogy elmondja eddig hogyan csinált ilyesmit (CV-ben, motlevélben), majd az állásinterjún, hogy a várt célt hogyan érné el. (pl. itt van egy x milliós marketing büdzsé, tessen belőle csinálni x% árbevételnövekedést.) Az nyer, aki el tudja adni az elképzelését, akár úgy is, hogy a hirdetőt felvilágosítja, nem azt kell elvárni, amit kiírt, vagy nem annyiból, vagy nem azon az úton. Ezek az igazi tárgyalások, amik már túlmutatnak az egyszerű kérdezz-felelek állásinterjún. Itt már tényleg nüanszok döntenek, és őket mérik meg 7-8-10 állásinterjú körben, mennek utánuk referenciakéréssel stb. Itt nagyon magas a kockázat mindkét fél részéről, nincs itt semmi álszenteskedés.
Névtelen
mondta:@jobangel: Nekem te írtad meg az önéletrajzomat (amiért ezúton is köszönetet mondok), de eddig mindenhonnan csak sablonválaszt, vagy még azt sem kaptam.
Annyi mindent írnak manapság már önéletrajz témában, hogy nem igazán tudja az ember, hogy mit higgyen.
kolbászoszsömle
mondta:@jobangel: Szerencsétlen megfogalmazás egy olyan valakitől, aki abból él, hogy elmeséli, hogy mit akar látni, hallani az, aki dönteni fog?
Aki abból él, hogy elmeséli másoknak, hogy hogyan kell elkerülni a szerencsétlen fogalmazást? vitzes
Tudod, azt nem értem, hogy minek álszenteskedni?
Meghirdetni kizárólag olyan állást szoktak, amiben azt kell csinálnia a munkavállalónak, amit előírnak neki és pont úgy, ahogy előírják!
Ami ennél több vagy más, azt az állást egyszerűen nem hirdetik meg, mert arra a feladatra általában _pontosan_ tudják, hogy kit, kiket akarnak alkalmazni, azt pedig biztos tudják, hogy kik azok (személy szerint), akik egyáltalán szóba jöhetnek az adott pozícióra.
EZT az egy dolgot kéne elmesélni az embereknek:
Ha munka kell, azt kell csinálnod, amit ELVÁROK, és úgy, ahogy GONDOLOM!
Az összes többi dolog pedig kukaekvivalens.
Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt)
mondta:@jobangel: „1. nem fogod megtudni, miért mondtak nemet. Nem fogják azt mondani, hogy „ön hazudik, így nem felel meg nekünk”.
Nagyjából soha a büdös életben nem tudtam meg, hogy miért volt nemleges a válasz (egy eset kivételével, ami nem Mo.-n történt), szóval nem vesztek semmit.
” 2. egy közvetítő mindenképpen utánadnéz, csak az alaposságban különböznek.”
Hehehe…. kicsit túlbecsülöd őket. Jó ha össze tudnak hozni egy időpontot, ami megfelel mindkét (munkaadó és – vállaló) félnek és nem informálnak fatálisan félre.
Ne vedd magadra, te valószínűleg nem olyan vagy, mint az átlag, mert látszik, hogy lelkes vagy, még blogot is vezetsz. Nekem azonban az a tapasztalatom, hogy 100 esetből min. 90-szer rakás sz*rt ér, amit csinálnak, az egyetlen előnyöm, hogy megtaláltak a feltöltött önéletrajzom alapján és nem nekem kellett böngészni.
Bár megtörtént már, hogy a második interjún derült ki, hogy k*rvára nem én vagyok a megfelelő ember és erre én hívtam fel a figyelmet.
Konkrétan: kereskedelmi igazgatót kerestek, miközben a második budapesti interjún (2 X 2 X 240 km = 960 km felesleges utazás után) derült ki, hogy telemarketing és hogy Székesfehérvárról kellene végezni a munkát. Elárulom, hogy k*rvára nem fehérvári vagyok és az a k*rvára legalább 170 km-t jelent és ez az önéletrajzomban is ltászik. Útiköltség megtérítését (hogy időről ne is beszéljek) természetesen nem ajánlották fel.
„Elvágod magad az adott cégnél, az összes olyan jövőbeli cégnél, ahová majd az az illető kerül, aki rájött a hazugságra.”
Ez körülbelül 5 db cég 30 év hosszon, de lehet, hogy csak 1.
„3. Van ahol company policy, hogy alaposan leinformált jelölt érkezhet csak a cégbe, ők komoly pénzeket fizetnek ezért. Gondolod, nem jegyzik meg az infót, hogy igazat mondtál-e?”
Igen, úgy gondolom, hogy semmire sem emlékeznek, mert volt olyan, hogy olyan hívott újra interjúzni, akinél előtte 6 hónappal voltam már. Ugyanaz a személy!!! Ha ő nem emlékszik, akkor a cég még annyira sem.
Szóval összegezve: egy méretes bukta után is ugyanazok maradnak az esélyeim az álláspiacon.
jobangel
mondta:@Philosoraptor: Hogy megfelel-e szakmailag, emberileg, egyeznek-e a céggel a tervei, elképzelései a közeljövőről, elfogadná-e a csapat stb. Ezerféle fontos faktor lehet, ezért kell jó anyagokat írni, mert abból fog látszani e faktorok nagyrésze (ami nem derül ki, azokból lesznek a próbaidős felmondások…)
Névtelen
mondta:@jobangel: Nyilván, persze. 🙂
A HR-es kedélyállapota dönti el, hogy kit vesznek fel, vagy pedig az, hogy megfelel-e szakmailag?
jobangel
mondta:@Philosoraptor: Ha csak kalapácsod van, mindent szögnek látsz 🙂 Láthatólag a másolásra való igényt szeretnéd belelátni, miközben pont nem ezt mondta. Az idézett szerencsétlen megfogalmazás mögött az lenne a mondanivaló, hogy ha beleírta a hirdetésbe, hogy mi kell neki (kulcsszavak), akkor írd meg, hogy neked van-e olyan tudásod (ugyanazok a kulcsszavak). Szóval: Nem, nem kell másolni, ha nincs meg a kért tudásod, akkor ne másold bele a CV-be, mert nem lesz jó.
Névtelen
mondta:http://www.profession.hu/cikk_allaskereses/20130522/jo-oneletrajzot-csak-jo-hirdetesre-lehet-kesziteni/2503
„Mi HR-esek elvárjuk, hogy a jelölt CV-je maximálisan illeszkedjen a kiíráshoz és megtaláljuk benne azokat a kulcsszavakat, amiket keresünk.”
Érdekes, mert akkor végül is egy másológépet keres a legtöbb hr-es, nem a megfelelő embert az adott munkakörre.(?)
Névtelen
mondta:@jobangel: „1. nem fogod megtudni, miért mondtak nemet.”
Ez akkor is így van, ha nem hazudsz…
jobangel
mondta:@Guybrush Threepwood, mighty pirate: 1. nem fogod megtudni, miért mondtak nemet. Nem fogják azt mondani, hogy „ön hazudik, így nem felel meg nekünk”. 2. egy közvetítő mindenképpen utánadnéz, csak az alaposságban különböznek. 3. Van ahol company policy, hogy alaposan leinformált jelölt érkezhet csak a cégbe, ők komoly pénzeket fizetnek ezért. Gondolod, nem jegyzik meg az infót, hogy igazat mondtál-e?
Elvágod magad az adott cégnél, az összes olyan jövőbeli cégnél, ahová majd az az illető kerül, aki rájött a hazugságra. A fejvadásznál is elvágod magad, az összes jelenlegi és jövőbeli kollégájánál, valamint az összes cégnél (saját munkahelyük, és ügyfeleik), ahol valaha megfordulnak. Tenkintettel arra, hogy a meglévő 200 ezer cégnek ez valószínűleg töredékét jelentheti, nem tűnik soknak. De ha hozzávesszük, hogy a meglévő cégek töredéke keres új kollégát, a szakmádban meg még kevesebb, kb. nullára csökkentek az esélyeid az iparágadban és régiódban. Persze ez attól is függ, mekkorát sikerült hazudnod.
Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt)
mondta:@jobangel: „Semmi értelme hazudozni, de ami nagyobb baj, hogy a kockázata nagyon magas: örök életre elvágja magát az illető, utána már tényleg csak hiperes kocsigyűjtő lehet. „
Már ne haragudj, de hogyan érted ezt. Tegyük fel, hogy lebuksz! Mi történik?
– az adott cégnél soha többet nincs esélyed
– az adott fejvadásznál sincs
Az összes többi cégnél (kb 200.000) és az összes többi fejvadásznál (kb 2000) pedig van. De mint mondtam, hazudni is okosan kell és hihetően, és akkor az esélyed a bukásra szinte 0. Ha mégis akkor a fentiek igazak.
doggfather
mondta:@jobangel: jah, így már értem, köszi.
jobangel
mondta:@doggfather: Ezt mondom én is, ezért kell beírni a CV-be, ha volt ilyen. Viszont többen buktak bele, mint akiknek sikerült, ezért könnyű kifogni egy olyan CV-olvasót, aki valamelyikbe belebukott, így zsigerből ellenérzései vannak. Az pedig a jelöltnek nem jó.
doggfather
mondta:Mi a baj az mlm meg az ügynöki munkával???
Akik jól csinálját/ták azok azért tudnak valamit, nem???
levendulabandi
mondta:@jobangel: Csak annyival egészíteném ki: egy A típusú vizsgálat is elég, nem kell hozzá rögtön B vagy C.
jobangel
mondta:@Guybrush Threepwood, mighty pirate: Nem érdemes hazudni. Mondjuk egy ártatlannak tűnő asszisztensi pozícióról is kiderülhet, hogy a cég kormányzati beszállítóként üzemel, így a projekteket érintő minden alkalmazott C típusú átvilágításon esik át. De nem kell ilyen messzire menni, elég egy kis rossz érzés az interjúztatóban, és vagy utánanézet a jelöltnek, vagy simán mást választ, ha van választék. Még az érettségit kiállító gimnáziumot is megkérdezhetik, a 10-20 évvel ezelőtti munkahely lehet, hogy eltűnt, de az ott dolgozó emberek szintén fellelhetők. Semmi értelme hazudozni, de ami nagyobb baj, hogy a kockázata nagyon magas: örök életre elvágja magát az illető, utána már tényleg csak hiperes kocsigyűjtő lehet.
Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt)
mondta:@röhögő: Nyugodtan felhívhatják az utolsót. Természetesen a közelmúltat illetően olyan referenciákat adok meg, akik élők és valósak.
De azt is tudom, hogy az eddigi 4 munkahelyemen megadott referenciákból 3 helyen már nem tudnak infót adni rólam, mert a volt főnököm is távozott a cégtől…
Ezért mondtam, hogy nyugodtan lehet akármit hazudni, csak hitelesen kell alátámasztani.
Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt)
mondta:@levendulabandi:
„A versenyszféra más, ott csak az utsó mhelyed papírját kell leadni.”
Ja, meg nem árt érteni is valamihez mellette 🙂
Köztisztviselőnek meg menjen, akinek 2 anyja van…
maxval, a gondolkodni próbáló birca
mondta:A CV nem dokumentum, hanem szépirodalom. Így nem szabad sosem a tiszta igazságot beleírni.
Gukker
mondta:@wmіkі: „Pedig én vagyok Tapolca netes híressége.”
Te az egész magyar internet híressége vagy!!! 🙂
Zka77
mondta:@wmіkі: lol itt egy fake wmiki 😀
Ez azért nem szép dolog, főleg hogy az eredeti wmiki nem tehet arról, hogy agy nélkül született.
röhögő
mondta:@Guybrush Threepwood, mighty pirate: „2. Semmi mát nem kell tenned, mint hogy hiteles vagy az interjúkon és akkor nem is fognak utánanézni, mert senkinek semmi kedve turkálni, ha hihetően adod elő magad”
– Mondjuk ezt az IBM-nél ne próbáld meg! Tutira sorban fel fogják hívni a régi munka helyeidet.
levendulabandi
mondta:@jobangel: Evvel viszont egyetértek. 🙂
jobangel
mondta:@levendulabandi: Nem voltál lehurrogva. Ma sem tartom általános és normális jelenségnek az ilyen előítéletet, egy-egy kiragadott példa elképzelhető, de azok mentén kár pánikot kelteni. Ellenben, ha lehet, ne tegyük ki ennek az álláskeresőt, ezért ha lehet, a réseket fedje el. Ha nem lehet, akkor viszont indokolja meg úgy, hogy elfogadható legyen.
levendulabandi
mondta:@Guybrush Threepwood, mighty pirate: Hát ha köztisztviselőnek, közalkalmazottnak jelentkezel, akkor nem azt írsz bele amit akarsz és kozmetikázni sem tudsz semmivel (se állásokkal, se évekkel-hónapokkal). Uis az egész eddigi mhelyed papírjait elkérik, uis ez alapján számolják napra pontosan, h melyik fiz. kategóriába esel. A bejelentetlen munkát természetesen nem számítják bele, hisz nincs róla papír, viszont nem is veszik úgy, h tapasztalatod van azon a téren. Nem beszélve arról, h ha belefutsz egy nemzetbiztonsági ellenőrzésbe ( kp-i közig szerveknél már a gémkapocs-számláló munkakörhöz is kötelező), ha kiderül, h hazudtál bmiben, akkor nem vesznek fel.
A versenyszféra más, ott csak az utsó mhelyed papírját kell leadni.
levendulabandi
mondta:@jobangel: Ugye, ugye, amikor én pár poszttal előrébb beírtam, h vannak HR-esek, mi több szembe mondják, h aki 6 hón túl is álláskereső az gyanús, akkor le voltam általad hurrogva. Most meg vannak mégis vannak olyanok, akiknek gyanús, aki nem dolgozik? Hm..hm…
Guybrush Threepwood, mighty pirate (törölt)
mondta:1. Az önéletrajzba azt írsz bele, amit akarsz
2. Semmi mát nem kell tenned, mint hogy hiteles vagy az interjúkon és akkor nem is fognak utánanézni, mert senkinek semmi kedve turkálni, ha hihetően adod elő magad
3. Mi a francot veszítesz azzal, ha 10 esetből egyszer (ritkábban) elővesz valaki egy korábban a netre valahová feltöltött, az aktuálistól különböző CV-t az orrod előtt? Ekkor még mindig mondhatod azt, hogy pl.: marketingesként azzal kell foglalkoznod, hogy jó reklámot csinálj a terméknek, amelyik jelen esetben te magad vagy. Ha nem jön be, lelépsz és elvesztettél egy lehetőséget a 200 között.
Fejvadász cégből 12 egy tucat és többnyire egyszer találkozol velük az életben.
karnak
mondta:@Netszamuráj:
hat ez micsoda vicces comment… de ne aggodj, en is ugy tudom, hogy a humor a gyenge emberek fegyvere!
Netszamuráj
mondta:2007 – 2009: Gyász Bt. – vágóhidi böllér
2009 – 2011: Csirkefeldolgozók szövetsége – béllapátoló szakreferens
2011 – 2013: Lakberendező-belsőépítész, bentlakásos iskola
Motivációs levél: 2011-ben elvégeztem egy OKJ-s belsőépítész tanfolyamot, így most belsőépítészként szeretnék elhelyezkedni. Úgy vélem, hogy korábbi húsipari tapasztalatom nagyon hasznos ebben a szakmában, mert rendkívüli módon kifejlesztette a szépérzékemet, érzékennyé és kifinomulttá tett.
Hobbi: Nagyon szeretek FPS játékokkal játszani, jelenleg kedvencem a „Kill as many HR assistant as you can”, melyben egy genetikai mutációtól eltorzult lénnyel kell jobbá tenni a világot. Jelenleg az Ultimate Galaxy Warrior szinten vagyok, amihez 10.000 HR assistantot kellett likvidálni.
Bízva megkeresésükben, maradok tisztelettel:
darnmarquee
mondta:@studkell: és miért a többes szám első személy? neked nem sikerült még leszoknod róla? erről a stílusról is le lehetne szokni… köszönjük a lényegretörő hozzászólást.
nekem hasznos volt a poszt.
Online Távmunkás
mondta:@01234567: Én a hamis távmunkát, otthoni munkát ígérő hirdetéseket szoktam kiszűrni. Vagy posztolok róla vagy a hirdetésnél használom a hibajelentés funkciót.
Online Távmunkás
mondta:@_Molly: Első hallásra vicces, de egy ismerős komolyan elgondolkozott, hogy pályakezdő közgazdászként az APEH-hez jelentkezve beírja-e az önéletrajzába azt a 2 hónapot, amikor az APEH-nél aktákat pakolt és zsebbe fizette a főnök…
Wintermoots (törölt)
mondta:@jobangel:
ezek az emberek bizonyára nem hallottak arról, hogy a munka, pláne a bérmunka milyen történettel bír ill. mostanában hogyan változik a szerepe, tartalma. „munkaparadigma változása”, ahogy ezt a divatossá vált kifejezéssel a szociológusok mondják.
igazából annyira sablonos, annyira idejétmúlt gondolkodásmód uralkodik ezen a területen (is) hogy az már szinte fáj.
studkell
mondta:„Az itt szerzett tudás is értékes, de mivel az MLM-el sokaknak negatívak az élményeik,” – posztoló
MLM-mel. Tudod, asztal -> asztallal; MLM -> MLM-mel. Szokjunk már le erről az ostoba -al, -el ragról, ami nincs és soha nem is volt a magyarban! Kösz.
01234567
mondta:@jobangel: Azzarohhadtelmúltnegyvenévátkosgrrrhrrr…Ja, hogy akkor volt munka? És az állást a munkahely hirdette? Oda kellett bemenni, megnézték értesz hozzá, ha igen felvettek, volt VALÓDI próbaidő, aztán dolgozhattál ott amíg VALÓBAN megfeleltél. Nem idióta 20 éves kislányoknak írtál életrajzot hogy mit csinálsz szabadidődben, töltöttél ki teszteket hogy hány csirke van a képen, 5+4-3=?..stb..kellett válaszolnod idióta kérdésekre szereted a családod?, mit csinálsz ha másik helyre hívnak több fizetésért?…aztán nem szólnak vissza hogy fel sem vettek? Hát tényleg. Az a szemét átkos a felelős ezért is!!!!
…ó anyám..
01234567
mondta:@jobangel: Ez így első hallásra szimpatikusnak tűnik. Miért gondolják hogy bárki hazudna? 🙂
Még egy apró kérdés: Arra milyen cég állt rá hogy mely álláshirdetések hamisak? Mert az is van egy pár.
Van például egy nagy hírű csomagküldő cég, ami január óta hirdet állást, egyszerű fizikai melóra. Aranyosak,világvégére bumszlizhatsz ki, a kamu állásinterjúra (mert az, ebben van rutinom, mivel én is csináltam eleget, csak én valós indokkal). De igazából lehet többféle verzió:
1. A cégnél nagyobb a Fluktuáció mint 1916-ban Verdun-nél.
2. Nekik egy betanított fizikai munkára is Chuck Norris kell.
3. Ők adják majd az Orbán által ígért 1 millió munkahelyet.
4. Szerintük mindenki buta, csak ők a szépek.
5. Szeretnek ismerkedni.
6. Tesztfelmérést végeznek, meddig és hány embert tudnak palira venni.
7. Direkt reklámja a cégnek.
….
flugi_
mondta:@kolbászoszsömle: ez annyira így van, hogy az is nagyon jól működik sok helyen, hogy visszabiflázod az álláshirdetésben látott szavakat (agilis, csapatjátékos, stb) így szó szerint, hogy te az vagy..
jobangel
mondta:@_Molly: baj, mert „gyanús”, nehezebb így állást találni. Aki nem dolgozik, az mindig „gyanús”, egyes vélekedések szerint, és volt egy generáció, aki ennek tudatában nőtt fel. Az ő gyerekeik most a döntéshozók…
Névtelen
mondta:@Haloperidol: Nem is lehet erre mit mondani.
_Molly
mondta:@jobangel: „könnyen kiderülhet”
Közük?:-o
Miért is baj, ha lyuk van egy szakmai(!) életrajzban?
Egy tök-idegen cég tök-idegen alkalmazottjának mégis mi köze van az életed minden lépéséhez, adatához? Egyedül ahhoz van köze, hogy mennyi és milyen RELEVÁNS munkatapasztalatod, végzettséged-képzettséged van. Hogy az életed során mettől-meddig voltál gyesen, munkanélkülin, vagy mondjuk a szüleid nyakán, az mitől is tartozna rá vagy bárki másra, akihez semmi közöd?
Nem helyeslem azt a HR-es mentalitást, amely támogatja, hogy egy (többnyire önmagát meg sem nevező) álláshirdető cégnek annyi információt kell biztosítanunk magunkról, amennyit az elvár. Mintha legalábbis mind-mind valamiféle hatóság lenne.
Le kéne már erről szokni. Pontosan arra valók a referenciák, a bizonyítványok és a többkörös felvételi procedúrák, hogy kiderítsék, ki a legalkalmasabb jelölt. A többihez semmi közük.
_Molly
mondta:„a munkaviszony szerződéses körülményeit az önéletrajznak nem dolga tárgyalni, az ilyen „munkahelyet” pont úgy kell feltüntetni, mint egy teljesen legálisat: beírni, melyik cégnél, mikor, milyen munkát végeztél.”
Kivéve talán, ha az adóhivatalhoz jelentkezel…
jobangel
mondta:@Haloperidol: Nem jó, mert könnyen kiderülhet. Egy egész iparág állt rá arra, hogy ellenőrizze a CV-kben állítottakat, és nincs etikai kódexük…
wmiki
mondta::0
ha az index naponta címlapon hazudik, akkor te a saját önéletrajzodban miért ne csinálhatnád?
01234567
mondta:Mint a hozzászólásokból is látszik, a rendszer olyan, amilyennek mondom. Tehát a tapasztalatom nem egyedi.
kolbászoszsömle
mondta:@Haloperidol: Magyarul össze-vissza kell kamuzni, ha munka kell…
EZ pl egy tanács.
Haloperidol
mondta:Igazabol jo taktika beirni fiktiv poziciokat is az oneletrajzba annak, aki nagyon desperate: ha referencia kell, akkor meg lehet mondani, hogy a ceg feloszlott, bejelentetlen volt a melo, nem fizetett ki a tulaj, stb. Sajnos egyaltalan nem ritkasag ez Magyarorszagon. Ocsem igy kapott munkat sikeresen 2 ev munkanelkuliseg utan: kamu allast irt be a CV-be egy kft-nel, amikor rakerdeztek az interjun a referenciara, azt mondta, h nem volt bejelentve a cegnel, mert csak igy alkalmaztak, aztan a tulaj nem is akart neki fizetni, miutan megszuntette a ceget. Siman bevettek es felvettek: meg o volt a legjobb, mar 1 eve ott dolgozik (bejelentve).
kolbászoszsömle
mondta:Bazeg, ez kezd olyan lenni, mint amikor egy szexuális felvilágosító könyv szerint veszi sorra az erogén zónákat a partner…
A HR-es ezt nem unja?
Igazából ostoba kérdés, mert esze, mint egy aranyhalé, felelősséget meg nem vállal semmiért, úgyhogy a nagykönyvben leírtak szerint dönt.
Szóval a munkavállaló feladata egyszerű: megírni egy kicseszett CV-t olyanra, mint amilyet az iskolában tanítottak a HR-esnek, ezt leellenőrzi a HR-es tanítónéni, aztán szóbeliztet.
Szánalmas.
01234567
mondta:Megleplek. Ez most egy hasznos írás.
De a munkaerő piaci viszonyokkal, rendszerrel, a HR-esekkel, és a munkaközvetítő cégekkel szembeni fenntartásaim, undorom, és voltuk szükségtelenségének tényébe vetett hitem nem változott :). Sem ezeknek a folyamatoknak az emberek pszichéjére és a társadalomra gyakorolt káros hatásának volta nem lehet kérdés.
Azért, csak így tovább, ez helyes út, jó téma.