Egy toborzó az álláskeresőknek: Ne használd az open-to-work jelvényt, mert azzal kétségbeesettnek látszol!
Érdekes véleménye van a Linkedin „open-to-work” jelvényéről a Google egyik volt toborzójának, miszerint nem szabad használni, mert azt mutatja, hogy kétségbeesetten keresel állást. (a cikk itt olvasható)
Különösen érzékeny pontomra tapintott ezzel, mert álláskeresői érzésekkel naponta találkozom, ahol a kétségbeesés természetes érzelmi reakció. Ezért megtekintettem, ki is ő, hátha megtudom, miért van ilyen véleménnyel az álláskeresőkről. Talent marketplace cége van mostanság, és állásportált üzemeltet. Hümm. Mégis, arról hírhedt, hogy ilyeneket mond, és hogy a Google egyik toborzója volt. Megint hümm. Gyorsan nézzük meg, mi is az ő üzleti érdeke manapság? Hogy az álláskeresők és munkáltatók az ő felületén találjanak egymásra, ne a Linkedinen. Business as usual, nincs itt semmi látnivaló: valaki olyan tanácsot akar adni az álláskeresőknek, hogy azzal a saját üzleti előnyét támogassa, az álláskeresők jólléte helyett.
A kétségbeesés hullámain?
A téma, amit kinyitott, az viszont fontos. Szabad-e kétségbeesni, és szabad-e kétségbeesést mutatni? Ez nem megengedés kérdése, többnyire mindenképp ezt fogja érezni, aki elveszíti az állását, és semmi értelme energiát tennie abba, hogy leplezze mások elől. Ebből a helyzetből kisegíteni kell őt, nem pedig használhatatlan tanácsot adni. És folyamatosan tudatosítani az álláskeresőkben: álláskeresőnek lenni nem szégyen, nem kudarc.
Emberünk azzal érvel, hogy nem szabad, hogy látszódjon a kétségbeesés, mert szerinte állásinterjún úgy kell viselkedni, hogy azt lássák, van más lehetősége is az álláskeresőnek, és küzdenie kell érte az adott cégnek. Eközben
Állásinterjú szakmai vezetővel
Hogy egy HR-essel hogyan kell állásinterjúzni, arról sok-sok cikk szól, jobb-rosszabb példakérdésekkel, példaválaszokkal. De akkor mi történik, ha a leendő főnököddel állásinterjúzol? Jól választottál magadnak főnököt? Jól elbeszélgettetek a szakmáról, iparágról? Vagy: Vizsgáztatott? Hibákat keresett, azt kereste, mit nem tudsz? Hogyan érezted magad vele? Egyáltalán, találkoztál vele? Mert időnként még az is előfordul, hogy rejtegetik előled a leendő vezetődet. Vajon miért?
Szakember állásinterjún
Állásinterjún hallottuk már a hol látja magát 5 év múlva kérdést, amire épeszű választ
Miért van neked rossz főnököd? – Beosztottképző 2.
Kitárgyaltam már a vezetői stílusokat itt és ehhez egy ígéretet is tettem, hogy majd a beosztottaknak elhozom a segédlet másik felét is, ahol magukat tipizálhatják és illeszthetik megfelelő vezetőhöz. Ha tudjuk, milyen vezetői stílus passzol milyen beosztottihoz, ami a leendő vezetővel állásinterjúzva hasznos lehet.
Az álláskereső is választ egy állásinterjún, bizonyám. Ő is kérdez, keresi, megfelelő-e neki az adott vezető. Mert ha nem, akkor abból rossz munkahely, rossz vezető és rossz csapat lesz…
A fizetési igényekről másképp, avagy hol vannak az egyenlő munkák, amikért egyenlő bér járna?
Időnként bedobja a sajtó, hogy az EU azt akarja, hogy „egyenlő munkáért egyenlő bért”, meg hogy eltörölné a nők és férfiak nemi megkülönböztetésből eredő fizetési különbségét. Mármint 2027-től, de leginkább 2031-től. Meglehetősen vicces ez így 2023-ban, már elnézést. De nem is ezt akarja valójában, hanem pl. eszerint a cikk szerint: „a cégek méretétől függően 2031 közepéig tartó bevezetése után kötelesek lesznek nyilvánosságra hozni a munkavállalók díjazásáról szóló átfogó kimutatásokat.” Hogy támogatásra leljen, a nők és férfiak közötti egyenlőséggel marketingelik a törekvést. Pedig egy átfogó díjazás publikálásából ez sehogy sem fog kijönni.
Szokták még feltételezni ebből, hogy a bérajánlat az álláshirdetésekben ettől majd publikus lesz. Pedig az egy másik téma, és hát ahol publikus lett Magyarországon – segédmunka, kiskereskedelem és IT – ott most lefelé mennek a munkabérek… A közsszférában régóta publikus, ott meg sosem ment felfelé. Mégis, úgy érzik magyar munkavállalók, hogy ez jó lesz. Én meg most félreteszem angyalkás glóriámat (nem is, a munkavállalóknak jó dolgokat képviselem továbbra is), és Luciferként (a tagadás ősi szelleme+a fény hozója!) azt látom, hogy miért nem lesz jó a munkavállalóknak. Szóval, a publikus bérajánlat az álláshirdetésekben nem ettől fog elindulni, jó eséllyel egyelőre mástól sem, ami nem is baj, mert:
Álláskeresői kiégés
A kiégést (burnout-szindrómát) mindig munkavállalók kapcsán emlegetik, sajnos már annyira a köztudatba került, hogy mindenki „szakértője” lett, miközben egyértelműen pszichológusok, coachok szakterülete. A kiégést munkahelyi stressz, frusztráció, érzelmi megterhelés okozza, amit egy rossz munkahelyi környezet súlyosbíthat, de javítani egy jó környezetben is nehéz rajta. Még akkor is, ha a HR-esek között már nagy cégeknél létezik a well-being specialista szerepkör is.
A jobangeli nézetem szerint az álláskeresés is „csak” egy munka, amit el kell végezni, van módszertana, lépései, feladatokat lehet meghatározni benne, és így lesz eredménye. És itt jön a csavar: az álláskereső munkája állást keresni, „munkahelye” az otthona, ahol elvileg jól kellene lennie.
Az álláskeresés, mint munka
De az álláskereső munka speciális: az első sikerig tart, addig csak kudarc, csalódás, nehézség, aggodalom van benne a legtöbb álláskeresőnél. Nehéz lelkesedni az álláskeresés folyamatáért, bár egy-egy állás megpályázása tud nagyon lelkesítő lenni, ha mégsem sikerül, a csalódás letaglózó.
Nem lévén pszichológus, kiégést diagnosztizálni sosem mernék, de mert a tüneteket felismerem, tenni valamit mindenképpen dolgom tanácsadóként is. Segítek az álláskeresést, mint munkát
Mentsük meg a munkamániásokat! Vagy inkább mégse?
Sokkoló kutatás volt huszonéve, hogy az alapvetően szomorú, boldogtalan életű emberek hatékonyabban dolgoznak. Ezt a HR-esek úgy fordították le, hogy aki sokat túlórázik bent, az valójában csak nem akar hazamenni.
A Magyarországra érkező multik pl. a 90-es években az össztársadalmi pesszimizmusból, bizonytalanságból, apátiából így konvertáltak sikeresen épülő cégeket – nyilván nem ezzel a tudatossággal, mert ez a kutatás 10 évvel később született és – talán nem véletlen – nem terjedt el még HR-szakmai körökben sem. De az idetelepülő multik azt látták, hogy a rendszerváltással hatalmas növekedési potenciál is jár, sok ambíciózus ember került a köreikbe a gyártósoroktól a menedzsmentmunkákig bárhová. Ebben persze a magas fizetések is komoly szerepet játszottak. És sajnos ekkor teremtődött meg a magyarországi közvélekedés, hogy a multikban lelketlenül sokat dolgoztatják az embereket.
A kutatás eredményének magyarázata
Főpróba
A napirendünket, munkahelyi életünket meghatározza a munkahelyünk, ez egyértelmű. Mégis sokkal többféle módon, mint előzőleg hisszük.
Egy új munkahely nemcsak munkahelyváltás, állásváltás, hanem minden esetben életvitelváltás, életmódváltás is. Ha egyik állásról másikra váltunk, akkor is, de különösen egy GYES/GYED vagy sabbatical időszakból állást találva változik meg a napirendünk, életünk.
Amit néha nem kellő alapossággal gondolnak végig az állást találók, mert az álláskeresés sikerének eufóriája elhalványítja a tervezést. Legrosszabb esetben már a próbaidőn kiderül a felek számára, hogy ez így mégsem fog menni. Csalódás, érzelmi megrázkódtatás a munkavállalónak, plusz költség a munkáltatónak, ha emiatt próbaidőben végetér a munkaviszony.
Érdemes főpróbát tartani!
Ezért, amikor valaki ilyen időszakból keres állást, általában arra kérem, „játssza el”, milyen lesz az élete, ha állást talál.
A gyakorlat ihletője egy ismerősöm, akinek gyermeke kiskutyát követelt. A gyerkőc kapott egy
Elb@szcsiztad? Üdv a klubban!
Az elkövetett hibáinkra igaz, hogy a mostani elvárások szerint tanulni kell belőlük. Állásinterjún, munka közben ez hatványozottan jön elő, és persze jó sok mellélövés is van ezügyben. Ezért most kicsit a hibákról elmélkednék.
Úgy érzem, szükség van erre, mert
- Egyes cégek átestek ama bizonyos lónak a másik oldalára, és már bukta-partit tartanak, ahol valósággal ünneplik a hibáikat, hogy jajdejó, hogy megtörtént, lehet belőle tanulni. Arról nem akarnak tudni, hogy jobb lett volna, ha nem történik meg. (itt most nem viccelek!)
- Mindenki tudja, hogy a hibákból tanulni kell, csak azt nem, hogy hogyan… magánvéleményem, hogy tanulni először inkább könyvekből kell, utána a tapasztaltabbaktól és akkor kevesebb lesz a hiba.
- Úgy szocializálódtunk az oktatási rendszerünkben, hogy hibázni tilos, 3 éves korától 24 éves koráig azt kereste mindenki az oktatási rendszerben, hogy hol hibázott a tanonc, hol nem elég jó, és ezért következetesen, mindig büntetés járt. Vagy a megalázó „még kapsz egy utolsó esélyt„, kegynek, megbocsátásnak tálalva, megúszásra szocializálva a „hibást”. A legkiválóbbak sem úszták meg, nekik folyamatosan jól kellett teljesíteni, a legkisebb hiba vagy teljesítménycsökkenés is azonnali, arányaiban is nagyobb büntetéssel járt egy kiválóságnak – csakhogy ne érje meg kiválónak lenni. A leginkább bevált stratégia ezek elkerülésére mások hibáztatása, hazudozás, mismásolás volt – megúszni kellett a hibát, nem kezelni. Akiknek sikerült, azok érvényesültek igazán nem is olyan régen még. Ezek után most többen számonkérik az önismeretet, mint hiányosságát annak, aki nem meri vállalni a hibáját. Nem-e esetleg-e lehetséges-e, hogy pont olyan igazságtalan ez velük szemben, mint az oktatási rendszer volt?
Számonkérés az állásinterjún
Az állásinterjúkon egy kemény és a pályázók szerint rosszindulatú kérdés az, amikor a kudarcairól, elrontott szakmai ügyeiről kérdezősködnek.
Álláskeresés versenyszférában: kölcsönösség nélkül nem megy!
A versenyszférás állások legfőbb jellemzője a kölcsönösség. Mindenkinek jól kell járnia azzal, hogy munkát végeznek egy cégben, mert ez a cég sikerét, mi több fennmaradását szolgálja és akkor tud stabil munkahely lenni egy cég, pszichológiai biztonságot teremteni egy vezető, ha a célok közösek, és közösen is akarjuk teljesíteni őket.
Érezhető a toborzás során, hogy egyre több közszférából érkező, versenyszférába tartó munkavállaló jelent meg a munkaerőpiacon álláskeresőként, ami mindkét fél – a versenyszférás munkáltató és a közszférából jövő álláskereső – számára kihívásokat jelent. Finoman szólva.
Valójában mindkét fél a haját tépi néha, hogy nem igaz, hogy a másik azt gondolja, hogy… Próbálok összeszedni most pár olyan nehézséget, ami könnyen áthidalható, ha értjük, mit akar a másik. Emellett elismerem, hogy a versenyszféra sem tökéletes, ennek néha tragikomikus részleteiről itt értekeztem.
„Nálunk is van teljesítményértékelés…”
Szokták ezt mondani közszférából érkezők, amikor a versenyszféra teljesítményalapúságáról mesélek.
Vezetői álláskeresés 4. – Nem is kell állást keresni?
Az álláskereső vezető elképzelt új pozíciójának részleteit rakosgatva időnként rájövünk: nem is biztos, hogy az oldja meg a bajait, ha állást vált. Nemcsak karrierskálákat pakolgatva derül ez ki, sima beszélgetésben is ki tud jönni ilyen tanulság. Ahogy másképp gondol a változtatási lehetőségeire, ahogy azonosítja, mivel fog járni a változás, mennyi ismeretlen tényező van benne, sokszor másképp mérlegel: változás, állásváltás kell, de felismeri, hogy nem kell mindent elhagyni, újrakezdeni. Valójában az álláskeresés réme mindig itt gyökerezik egy tizen-huszonév után váltani szándékozónál: hiábavalónak érzi, amit eddig tett, pedig nagyon nem az.