Miről hazudnak nekünk az állásinterjúkon?
Valószínűleg sok álláskereső találkozott már – finoman szólva – be nem tartott ígéretekkel, akár a kiválasztás, akár később, a munkája során. Az álláskeresőket mindig arra biztatom, hogy kérdezzenek, nyerjenek megerősítést minden kétségükre, akarjanak konkrét választ minden kérdésükre, mielőtt igent mondanak egy cég állásajánlatára. Ellenkező esetben sok kellemetlen perc, és akár derékba tört karrier lehet a következménye.
1. Nem mondanak ki konkrét elvárásokat arra az eredményre, amit majd a leendő munkavállalótól elvárnak, de elhangzanak biztatásnak szánt lózungok, főleg sales és egyéb értékesítői pozíciókban:
– „majd meglátjuk, hogyan teljesít próbaidőben, utána alakítjuk ki a végleges elvárásokat” – Miért, ha valaki rosszul teljesít, akkor sem válnak meg tőle próbaidőben? Hogyan tervezték a havi/negyedéves/éves bevételeiket, ha nem terveztek az új kolléga által hozott bevétellel? Egyáltalán terveztek valamit, vagy csak sodródnak?
– „a piac folyamatosan erősödik, így nagyon könnyű lesz teljesíteni a célszámokat” — Ha megvannak ezek a könnyen teljesíthető számok, akkor miért nem lehet elmondani a jelöltnek, hogy tudja, mire vállalkozik?
– „nem szoktunk konkrét számokat megadni, más szempontokat is nézünk egy-egy munkavállaló teljesítéményében” – Érdemes visszakérdezni, mik ezek a más szempontok…
2. Teljesítményelvárásokhoz kapcsolódóan szívesen ködösítenek egyes helyeken a teljesítménybérről is: „ha teljesíti a célszámokat, azzal megduplázhatja a nettó fizetését” — ha nem tudjuk, mik a teljesítendő elvárások és mi az általuk kínált jövedelem, ez csak üres lózung. Sokszor számoltak be olyan trükkről, amikor a nettó fizetésbe a cafeteriát is beleszámolta a munkáltató, de a teljesítmény bónusz alapja természetesen a kifizetett bruttó bér volt – cafeteria nélkül. Ezeket előre, világosan tisztázni kell!
3. Hazugságok az előrelépési lehetőségekről: Főleg ezen a területen tesznek felelőtlen ígéretet a munkáltatók állásinterjún, hiszen a frissen felvett munkavállaló úgysem kéri számon. Kis cégek szeretnek vetíteni mindenféle pozíciónevekkel, „itt fél éven belül komolyan pozíciót, vezetői helyet kap, ha jól teljesít”. A komoly pozíció és vezetői hely, általában egy névjegykártya, rajta egy szép címmel: felelősségi kör, fizetés, feladatkör marad a régi, az előléptetés le van tudva egy hangzatosabb pozíciónévvel. Csakhogy azért semmit sem adnak a közértben… Multik, egyéb nagy cégek esetében érdemes feltérképezni a szervezetet, már állásinterjún megkérdezni: kik és hogyan döntenek ilyesmikről, mi kell ahhoz pontosan, hogy valaki feljebb lépjen. És persze érdemes figyelemmel követni a publikus sajtót: ha arról cikkeznek, hogy az adott cégnél felvásárlások, kiválások, átszervezések várhatók, akkor egyáltalán nem valószínű, hogy meggyőződésből ígérgetnek: sokkal inkább csalinak szánják, számítva arra, hogy bekerülve egy jónevű multihoz jelöltünk majd „beleragad” a pozícióba, és nem is távozik az elmaradt ígéret miatt: hiszen biztos fizetést, kényelmet, ingyen kávét stb.-t biztosítanak. De ha jelöltünk nem erre vágyott, akkor bizony csalódott lesz.
4. Szakmai fejlődési lehetőségekről is szívesen lódítanak: hogyne, lehet menni tanfolyamokra, támogatják – csak épp idő nem lesz rá. Esetleg lehet menni, adnak szabadságot: de a drága tanfolyamot fizesse ki a munkavállaló. Vagy: hogyne, hatalmas projekt van készülőben, ott aztán fejlesztheti tudását: csak épp nem kap feladatot ebben az álomprojektben, mert máshol van szükség rá…
A fentiekben felsoroltakkal érdemes óvatosan bánni: önmagukban még nem jelzik, hogy egy cég megbízhatatlan lenne, de figyelmeztetik az álláskeresőket, arra, hogy szerezzenek bizonyosságot, mielőtt elvállalják az állást.
————————-
5. És kis, magyar valóságunkban bizony előfordul, hogy azzal ámítják a munkavállalót, hogy
– „próbaidőre csak 4 órára jelentünk be, utána majd meglátjuk” vagy
– „most a másik cégbe jelentünk be, de majd átveszünk”,
– „munkaszerződést majd próbaidő végével írunk, addig megbízásit…”
Ezek a trükkök viszont egyértelműen jelzik: a cég tilosban jár, nem érdemes megbízni bennük.
Mj
mondta:@BZ1975:
Nagy kérdés, hogy a rövidtávú önzőségünket vajon felülírja-e a hosszútávú önzőségünk.;-)
StanLee
mondta:@Don Tejbegríz a féllábú matrac: Ez nem szakmaiatlansag, hanem a munkavallalok kihasznalasa konkretan. A poszt arrol szol, hogyan hazudnak a munkaadok az allasinterjun. Esetemben igen, keszul cegcsoport szintu beszamolo, amiben kimutatjak, hogy megvan a nyereseg cegcsoport szinten, de en a veszteseges ceg alkalmazasaban vagyok, es a szerzodesemben nem az all, hogy a cegcsoport eredmenyetol fugg a premium, hanem attol, hogy a munkaadom milyen evet zart, es annak a cegnek a vezetosege dont a premiumomrol, ami veszteseges volt. Ennyi, meg egy kifli. A vegen a cegtulajnak megvan a penze, en meg ures zsebbel hagytam el a jatekteret. Nem sirok, csak a szomoru valosagot irom le.
BZ1975
mondta:@Mj: azt tudom, hogy a termékenységi rátának 2,1-nek kell lennie, hogy a társadalom reprodukálja önmagát. és akkor reméld, hogy a 3 „új adófizetőnek” lesz munkája az elkövetkező 10-20 év technikai munkanélkülisége miatt (mely munka értelmes és tartalmas is lesz). remélem lesz az emberiség olyan találékony, hogy az új világ új szakmákat is kitermel.
Don Tejbegríz a féllábú matrac
mondta:@StanLee:
Ez így mély szakmaiatlanságról árulkodik. Cégcsoportok esetén ilyenkor kötelező konszolidált beszámolót készíteni, és abból állapítandó meg a nyereség.
StanLee
mondta:@Don Tejbegríz a féllábú matrac: Elmagyarazom, probalok rovid lenni. Az egyik nemet munkaadom cegcsoport rendszerben dolgozott, mert az most trendi. En a nemet anyaceg alkalmazasaban voltam. Azokon a piacokon, ahol volt projektunk, ott letrehoztak egy helyi leanyvallalatot. Sokszor keresztfinanszirozas ment a cegen belul, tehat ha volt egy projekt Angliaban es egy Franciaorszagban, akkor szinte mindig kulonbozo aron dolgoztam a kulonbozo orszagokban, es mas overheadet alkalmaztak a cegcsoporton beluli ertekesitesek eseten, attol fuggoen, hogy mennyire szar allapotban volt a vasarlo leanyunk. Igy lehetett, hogy cegcsoport szinten volt mondjuk 5 m euro nyereseg, az en nemet munkaadomnak 3 m vesztesege volt, mig a gepgyarto nemet leany 5 m nyereseggel zart, es a tobbi 4 EU orszagban levo leany osszessegeben tovabbi 3 m nyereseget produkalt. En szetdolgoztam magam kulfoldon, hogy a projektek nyereseggel zaruljanak (es hoztak is a penzt), de mivel a nemet veszteseges cegnel voltam alkalmazasban, igy nem kaptam premiumot, mert az veszteseges volt, PAPIRON. Egyszeru, mint az 1×1.
Don Tejbegríz a féllábú matrac
mondta:@StanLee:
Miből fizessen egy cég prémiumot ha nem az elért eredményből?
Névtelen
mondta:Nem vagyunk egyformák. A jót kell nézni.
(Rossz meg külfödön is van)
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: ez mind fantasztikus, engem mégis zavar az általános magyar mentalitás, a mindent átszövő politika és korrupció, a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” hozzáállás. kell hozzá egyfajta gyomor, h ezt az ember legyűrje, nekem ez nem ment.
🙂
Névtelen
mondta:@dex.ion: Hát nézd, 40 éves koromra a házam gyakorlatilag ki van fizetve (van annyim, hogy kiüssem a hitel-tartozás maradékát, de nem akarok majdnem 0-ra futni), jól keresek, a gyerekeim egészségesek, a házasságom működik. Mi kell még? Én boldognak érzem magam itt.
the.man
mondta:Egy kiváló csapattal fogsz együtt dolgozni. – Nem nem fogsz szörnyűek.
Imádni fogod a munkád- Az első pár napban utána utálni fogd amíg fel nem mondsz.
Mi a egyéniségek keresünk. – A legtöbb kollégád seggfej.
Dr_utcai_arcos
mondta:@báró Csekonics: Mennyire igazad van! Motiváltság. Én -eleinte- ugyan úgy mondtam, hogy jó légkör, fejlődés blah blah, aztán egyszer csak azt gondoltam, lófütty. Aki akar, ÍGY vegyen fel, ránéztem és azt mondtam, engem pénzzel nagyon jól lehet motiválni. Mint ahogy én se tudom jó hangulattal kifizetni se a hentest, se a fodrászt, úgy ezt én is elvárom. Említik a kafetériát, de -szerencsére- nincs bent a HR kolléga, így annyit mond, van valami. Erre mondom neki, ok, tőlem akár nem is kell, hogy legyen, azért beszéltünk a fizetésről, mert abból ha meg tudok élni, az nekem már havaj, ha adnak valami pluszt, akkor megköszönöm, de nem fogom felvágni az ereimet, ha nincs. Ezt főleg 45 fölött tudják értékelni a másik oldalon ülők! De azt úgyis a helyzet dönti el, megengedhetsz e egy ilyen „őszintét”. Más. Mennyi ilyen vad hirdetést láttam, hogy saját autó a próbaidő alatt. Mi van?? Telefonnal spúrkodni meg megint a legalja, amikor már 10e körül vannak a korlátlan vállalati csomagok. (Tudom, szeretett államunk minden követ megmozgat, hogy a magáncélú beszélgetéseket megsarcoltassa, de azt meg ugye még sehonnan nem hallottuk, hogy a revizor leült volna megnézni, melyik szá hol csörög a listáról…).
Ann1294
mondta:„be nem tartott ígéretek” – sokat tanultam a legelso munkahelyemen, koszonom nekik:
– addig nem kezdek amig nincs alairt munkaszerzodes
– nem megyek ingyenes probanapra/hetre szerzodes es fizetes nelkul
– ami nincs benne a munkaszerzodesben, csak szoban hangzott el az nincs is, nincs ra garancia (hamis igeretek)
– ami nincs benne a munkaszerzodesben az kiszolgaltatotta tesz es nincs jogalapom megvedeni magam
– lehet nemet mondani ha valami nem teszik-> ha mindeki ezt tenne, kiallna az igazaert, senki nem vallalna el feketen, papiron csak 4-6 oraban, papiron kevesebb berert akkor megvaltozna a munkapiac. Amig legalabb 1 ember megalkuszik mert kell ez a munka akar igy is, akkor ne csodalkozzunk, hogy trukkoznek, kihasznalnak minket. Tiszteljuk mar meg magunkat azzal, hogy kiallunk magunkert.
– A munka vilaga is egy piac> kereslet – kinalat, senki sem tart pisztolyt a fejemhez, hogy alairjak vmit.
– Az interju olyan mint az elso randi > ha mar itt hazudnak, milyen lesz/lenne a kapcsolatunk?
Alljunk ki magunkert es legyen egy fair munkapiac.
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: én egy csomó mindenben egyet szoktam érteni, azt mondjuk elég nehéz nekem bebizonyítani, h jelenleg mo-n élni jó dolog, de mindenkinek a maga elképzelése 🙂
Névtelen
mondta:@dex.ion: Na akkor legalább van, amiben egyetértünk 🙂
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: ezzel egyetértek.
a politikussal viszont nem, sztem egy jó politikus láthatatlan, és csak a munkája eredménye jut el hozzám.
Névtelen
mondta:@dex.ion: A politikus (mindegy melyik országban) sohasem láthatatlan és a legritkább esetben effektív.
Névtelen
mondta:@dex.ion: Arra utaltam, hogy természetesen egyből tagadtad, hogy mekiben (vagy más hasonló állásban) dolgozol, magyarán ha akarom én is bekategorizálhatlak kommentország, kommentpolgárává, aki kiment nyugatra, minden happy és kurvajól keres, ahogy te tetted velem.
Ezzel szemben geográfiai helyzetemből adódóan személyesen ismerek két kezemen meg nem számolható mennyiségű embert, akiket úgy átkúrt a munkaadójuk itt a szomszédban, hogy az egyszeri magyar vállalkozó tanulhatna tőlük.
Nekem egyébként nem lesz rosszabb attól ha te a NASA-nál dolgozol vagy a MC-ben, mint ahogy neked sem lesz rosszabb ha elhiszed vagy nem hiszed amit írok. Csak annyi köt össze minket, hogy egy fórumon találkoztunk.
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: egy bizonyos intelligenciaszint felett az embert az érdekli, h a munkájában és a magánéletében boldog legyen, a politikusoktól meg azt várja, h a munkájukat végezzék a háttérben, csendben, de hatékonyan, és ne tolakodjanak bele az életébe. soha egyetlen országban sem láttam (természetesen azok közül, amikben éltem), még választásokkor sem olyan hisztériát, ami mo-n folyik politika alatt. ki a fenét érdekel, h ki a kerület polgármester, ha jól végzi a munkáját? legyen láthatatlan és effektív. ezért fizetem.
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: és az, h te mit hiszel rólam, vagy vica versa, mégis mennyire releváns?:) úgy értem, neked rosszabb lesz attól, h én ezt nem hiszem el? vagy nekem rosszabb lesz attól, h te én egy m betűs egyenruhában létezek a te fejedben? ettől valósággá válik, vagy mi?:D
Névtelen
mondta:@dex.ion: Te, hallod én sem látom mindennap Heinz Fischer pofáját a tévében, de mégis tudom ki az. És tudod miért? Mert egy bizonyos intelligenciaszint felett érdekli az embereket, hogy kik irányítják az életét és egy középvezetőről feltételeznék ilyent azért. De mindegy.
Névtelen
mondta:@dex.ion: Örülök, hogy elhiszed, amit írok. Cserébe én is elhiszem, hogy nem McDonald’s-ban gürcölsz ott kint.
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: őszintén, ez fontos? tudod miért nem tudta? mert leszarta. egyáltalán nem számít az élete szempontjából, a politika nem a mindennapok része olyan helyeken, ahol normálisan meg lehet élni. azért nem tudta, tudod, mert nem látja az ocsmány pofáját mindennap a hírekben, h megint hány milliárd sikkasztását úszta meg.
Névtelen
mondta:@báró Csekonics: Akit én barátnak tartok, az jönne. 🙂
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: ” Én megfelelő szinten meg tudok élni itt is, anélkül hogy protekcióm vagy politikai kapcsolataim lennének amellett, hogy az utolsó fillérig leadózom a jövedelmem és ismerek egy rakás embert, akinek szintén nincs protekciója és jobban él nálam.”
ezeken a kijelentéseken már annyit kacagtam az elmúlt években, h elneveztem ezeket az embereket kommentembereknek. kommentemberek kommentfalván élnek, méghozzá nagyon jól. az különbözteti meg őket az általam ismert valós emberektől, h sosem vesztik el a munkájukat, és még azután is meg tudnak élni, h mindent leadóztak. ja, protekcióra sincs soha szükségük.
🙂
Névtelen
mondta:@dex.ion: Azzal viszont egyetértek, hogy káosz van a fejekben…. de ez persze nem csak Mo.-ra igaz. Tömegben itt is hülyék az emberek, de bazmeg az osztrák középvezetőt megkérdeztem, hogy ki a regnáló „Bundespraesident” és nem tudta.
báró Csekonics
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: ahogy a vicc tartja, a barát az akit ha éjjel kettőkor felhívsz hogy menjen és segítsen mert nagyon nagy bajban vagy, csak azt kérdezi:
– ásód van, vagy vigyek?
🙂
Névtelen
mondta:@dex.ion: Nem tudom… A politikusokat leszarom, a rendőröktől meg kurvára nem félek. (A politikusoktól sem) Én megfelelő szinten meg tudok élni itt is, anélkül hogy protekcióm vagy politikai kapcsolataim lennének amellett, hogy az utolsó fillérig leadózom a jövedelmem és ismerek egy rakás embert, akinek szintén nincs protekciója és jobban él nálam. Persze nem csak meresztik a seggüket és nyugatra ácsingóznak.
Magyarországot meg nem látom mocsárnak. Látszik különbség, de ennél sokkal szarabb helyek is vannak a világban, de hogy mást ne mondjak még Bécsben és Berlinben is.
báró Csekonics
mondta:Szerintem eleve ha a munkaszerződésben más van, mint amit a legutolsó interjún belengettek / megegyeztetek benne akkor fel kell állni, udvariasan elköszönni és kész. Persze, azzal ugrott a meló – de azért itt is igaz az első randi elv: ha már akkor ‘büdös’ valami, az később csak még büdösebb lesz.
Nyilván mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni de ez nem szabad(na) hogy hazugságba torkolljon. Én is a legnagyobb eredményeimet emelem ki egy interjún és nem a legcsúnyább melléfogásaimat… A bónuszt pedig úgy kell kezeni, mint a lottónyereményt: nem számítok rá, aztán legfeljebb pozitívan csalódok.
Cégautó – ha menni kell a cég érdekében, akkor persze adjanak (és állják az összes költséget, kivéve pl. ha saját hülyeségből töröm akkor a Casco önrészt illő lenne fizetnem, de van ahol ezt is átvállalja a cég első esetben).
Ha nem céges érdek, akkor legfeljebb felsővezetőknek ‘jár’ – ezt tudomásul kell venni és kész.
Féligbejelentős, minimálbérre bejelentős: maximum ideig-óráig ha tényleg kenyérre sincs. Egyszer kelljen hitel vagy legyél beteg és rögtön rájössz hogy mennyire rossz vásár.
dex.ion
mondta:@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: akkor mo tipikusan neked való hely. engem kurvára zavart, h a mindenkori hatalom nem csak az utolsó bőrig sarcol, de az urambátyám rendszer miatt még munkát is csak nehezen lehet kapni, és a politikusok a pofádba röhögnek. valahányszor olyan híradást olvastam, vagy láttam, h „xy politikus nem akart nyilatkozni”, vagy egyenesen elküldte a fenébe a kérdezőt, mindig kinyílt a bicska a zsebemben (és ez sajnos naponta előfordult).
óriási káosz van otthon a fejekben, az emberek konkrétan _félnek_ a politikustól meg a rendőrtől, és nem is nagyon dereng nekik, h az ő adójukból vannak ezeknek a posztoknak a birtokosai eltartva, ergo a nép a főnök. és ezek után egy politikus bármikor megteheti, h „nem nyilatkozik”? csak úgy próbaképp tedd már meg, h nem nyilatkozol, amikor a főnököd kérdez. kíváncsi vagyok, mit lép.
persze, tudom, h sokan vannak, akiket mindez nem zavar, ők jól elvannak mo mocsarában. csak azt ne felejtsd el, h a „kintmaradtak” „fikázó” véleménye ugyanolyan súllyal esik latba, mint a „hazamenők” „mo az én hazám, itt élnem-halnom kell, hej” véleménye.
jobangel
mondta:@kiber kóbor: sosem posztolok angolból fordított cikket, de köszi az elismerést.
Szakmánkénti lehetőségekről elég nehéz lenne írni, mert iparágtól, régiótól is függ, nemcsak szakmáról. Hosszas munkaerőpiaci fejtegetés lenne a semmiről, általánosságban meg nem érdemes beszélni: szinte bármely szakmában lehet állást találni, csak lehet, hogy kényelmetlen dolgokat kell tenni érte: költözni akár országon belül, nyelvet tanulni, lejjebb adni a fizuigényt, minden embernél más a megfejtés a problémára.
@storker: te meg pont az ellenkezőjét írod, mint az előző kommentelő, akinek válaszoltam, hogy márpedig nincs választása. Sok esetben nincs, sok esetben van. Ismerje fel ezt minden álláskereső. Mert az is megoldás, hogy elfogadja a rossz körülményeket, de közben tovább keresgél, alkalmas esetben lép. Az is megoldás, hogy nemet mond a rossz feltételekre, ha megteheti. Ez utóbbiból tanulhat a munkáltató is, ha már a huszadik ember röhögi ki a fizetési ajánlatát, elgondolkodik. Amit nem szabad: elfogadni a rossz helyzetet, és nem is törekedni változásra. Szerinted, ha szembe találja magát ilyen kérdésekkel egy interjúztató, és nem tud válaszolni, majd még előfordul ez néhányszor, mit tesz? Beül égni egy újabb állásinterjúra egy újabb jelölttel, vagy végre utánajár dolgoknak, és ő is felkészül interjúra, nemcsak a jelölttől várja el. Hozzáteszem, ezekre a kérdésekre mind a HR-esnek, mind a szakmai interjúztatónak tudni kell a válaszokat, tehát az sem kifogás hogy „csak a saját osztályát ismeri”. Akkor rossz a szervezeti kultúra (=rossz a cég).
Névtelen
mondta:@dex.ion: „úgy nagy átlagban több lehetőséget és jobb életkörülményeket kap az ember, mint mo-n. „
Azok szerint akik kint maradtak. Akik meg hazajöttek, nem. Pontos felmérés erről még nem készült és szerintem nem is fog.
Én meg a kettő között vagyok. Anyagilag kicsit jobban jártam kint, de többet voltam távol a kislányaimtól, a szüleimtől meg a barátaimtól (nekem az nem barátság pl. hogy a munkatársaimmal járok tekézni, meg az sem, hogy fél éve ismerjük egymást – én barátnak azt tudom nevezni, akit 20 éve ismerek – tudom ez nyugati szempontból defekt, mert ott mindenki friend és Freund, akivel 2 szót váltottál valaha).
Úgyhogy a kicsit kevesebb nekem sokkal több. És biztos vagyok benne, hogy nem vagyok egyedül ezzel.
Mj
mondta:@storker:
Én pl. nem panaszkodom, saját elhatározásomból maradok itthon, és saját elhatározásomból szeretnék 3 gyereket.:) Egyébként pont a kivándorlók számában jelentkező veszteség miatt is kell támogatni minél több adózó megszületését és felelős felnevelését – persze, ez nem elég, ez csak a kezdet -, tehát önmagában a családi adózás például jó pont.
Az emberek többsége 2010 óta megy el egyre nagyobb számban, aminek a válságon túl nyilvánvaló politikai és a társadalmi légkörben fellelhető okai is vannak. De óriási számban mennek el az összes 2004/2007-ben csatlakozott EU-s államból is, elsősorban azért, hogy több pénzt keressenek.
dex.ion
mondta:@Mj: ebben kétségkívül igazad van. valóban érthetetlen.
@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft: igen, nagyon valószínű, h tévedsz. nem foglak az életem részleteivel untatni, meg nem is egy nyilvános fórumra való ez, legyen elég annyi, h nem mcdonaldsban dolgozok; sose dolgoztam ott, sem otthon, sem bármely más országban – már nem abban az országban élek, ahova először mentem mo után – és nem is tervezek ezen a jövőben változtatni. persze sose lehet tudni, mire kényszerít rá az élet, de minden nap teszek azért, h hamburgeradogatásra sose kelljen rászorulnom.
ami pedig téged illet, van akinek bejön a külföldi lét, és van, akinek nem. az sem egyetemes igazság, h külföldön még a szar is aranyból van, és mindenki megcsinálja a tuti. azt viszont most már ennyi idő és tapasztalat távlatából bizonyítottnak látom, h úgy nagy átlagban több lehetőséget és jobb életkörülményeket kap az ember, mint mo-n.
jobangel
mondta:@storker: Én úgy látom, orvos, IT-szakember stb. is pont azért megy, mint a kőműves segédmunkás: egyszerűen többet kereshet ugyanazzal a tudással, nagyobb biztonságban lehet, mert ugye kis magyar kkv szoftverfejlesztője addig van kifizetve, amíg a cégnek futja, de lehet, hogy holnap becsődöl, mert az ügyfele nem fizette ki… Magyarországon dolgozó multi szoftverfejlesztőjét meg leépítik fűnyíróelv mentén, mert kihelyezte Indiába a fejlesztést a multi.
A 120 nettó egyébként még jó pénz 🙁 A mártírság ellen egyetlen megoldást tudok: nemet kell mondani a kihasználhatóságra. Erre mondta azt feljebb valaki, hogy aki sokat akadékoskodik, azt nem veszik fel, és akkor lehet éhenhalni. Lassan azért változik ez is, egyre többen hőzöngenek, hogy nem találnak munkaerőt éhbérért (és szegény cégtulaj maga kell, hogy dolgozzon…), mi több, már a féligbejelentősdire is mondanak neet emberek. Azaz, alakul ez, csak lassan.
kiber kóbor
mondta:Kedves Jobangel, végre megfogtad a lényeget, mivel lehet segíteni az álláskeresőknek.És ebben az angolról lefordítgatott rózsaszínű habpungy HR ömlengések nincsenek benne.
Lassan lejön mindenkinek, hogy a HR-es nem isten, és a Munkavállalónak is vannak jogai, és egyenrangú a Munkáltatóval. Ha nem tetszik a meló ne vállaljuk el!
Szóval csak így tovább, és ne hagyjátok magatokat kedves álláskeresők, fel a fejjel!
Szívesen olvasnék szösszenetet pl a szakmánkénti lehetőségekről, mi a vágy mi a realitás egy sales, banki, it, gyárimunkás kategóriában.
Ill. meg kéne néznipontosan mennyibe is kerül egy munkavállaló a cégnek, pl. egy sales-es vagy egy IT-s mennyi pénzt vesz ki egy hónapban a munkáltató zsebéből, és mennyi az általa termelt jövedelem. Ez pl. jól jönne egy interjúnál, ha a bérről és juttatásról beszélünk, meg melyik juttatás mennyibe is kerül, pl. cafeteria, céguató, ingyen telefon. (adó, eszköz, szolg. díj, stb.) .
Névtelen
mondta:@storker: Engem sem zavar, ha kimennek havi 6-800.000-ért (voltam én is), csak akkor a magyar fórumokon okoskodást kellene elhagyni, meg mindenki hülyézését, aki otthon maradt.
Névtelen
mondta:@Mj: engem nem zavar, ha otthon maradnak havi százhúszért, csak akkor a vinnyogást el kéne felejteniük, hogy őket mennyire kihasználják, illetve ők a mártírok, amiért a végsőkig kitartanak a hazájuk boldogulása mellett. másik kedvenc, már off: sokgyermekes anyák, akik egyébként vércsórók és hülye kölyköket is nevelnek (ugyanolyan élet- és piacképtelen egyedeket, mint anyuci), de követelik a nagyobb családi pótlékot, mert valamiből meg kell élni..
egyébként az emberek többsége nem a 120 miatt megy el, egyáltalán. ha így lenne, it-szakember, orvos és mérnök nem hagyná el az országot. a csalódottság évtizedek óta általános, az átkosban is az volt, amikor valaki remekül megélhetett, nem kellett a holnaptól rettegnie, hogy hol fog aludni. a többség azért megy el, mert kilátástalannak látja a helyzetét, nem hisz benne, hogy kereshet, élhet nyugati szinten, amire a hetvenes évek óta vágyik a társadalom többsége. amíg az állam ilyen hülye és korrupt, addig a magánszféra nem lehet sikeres. az az 1-2%, aki céges autót kap, aztán beugat ilyen fórumokra, hogy ő bezzeg, na az olyan is, többek között ők gondolják azt, hogy az állások 100%-a multis középvezetői hely és csak küzdeni kell az eléréséért
Névtelen
mondta:@dex.ion: Elképzelhető, hogy tévedek, sőt a net homályából meg is fogod erősíteni, de ilyent többnyire az monda, aki itthon lófaszra sem jutott, kint meg MCDonald’sban dolgozik és azt hiszi, hogy jól keres, de csak az itthonihoz képest.
Dolgoztam Ausztriában is és itthon is. Jelenéeg itthon is megkeresem az osztrák 75%-át per pill., mellé erősen felextrázott középkategóriás cégautó korlátlan magánhasználattal, 3 évente cserélve újra, ingyen telefonálás magáncélra + cafeteria, valamint kötetlen munkaidő (ami nem azt jelenti, hogy 12 órázok naponta és lóg a nyelvem). Soha nem volt ilyen jó dolgom még Ausztriában sem.
firg_firg
mondta:Jok ezek a tippek, csak aki nagyon akadekoskodik azt nem veszik fel. Akit meg felvesznek, es megse jon be neki, az kesobb felmondhat. Addig is volt meloja.
Mj
mondta:@dex.ion:
Lehet, hogy számodra érthetetlen, de vannak, akik szeretnek/szeretnének a hazájukban élni. 120 nettó/heti 40 óra munkával is.
dex.ion
mondta:@jobangel: @Online Távmunkás: ezekkel az állításokkal nem akarok vitatkozni, mert felesleges is lenne. vannak olyan körülmények, mint például a financiális meg a szociális dolgok, amiket számításba kell vennie az embernek. úgy pontosítanék, h akinek van rá lehetősége, az egy percig se gondolkodjon.
Névtelen
mondta:nem csak hazudnak, de még bullshitelnek is. „téged keresünk, ha dinamikus vagy”, illetve „if you can deliver a world-class customer experience” meg ilyen dumák. aztán amikor bekerülsz, kiderül, hogy a dinamizmusod az, amire a legkevésbé van szükségük. nem is lehetne, mivel egy szétbürokratizált, alkalmatlan álvezetőkkel tarkított, menedzser-központú alibihordalék az egész. ez a történet már rég nem arról szól, hogy mennyire vagy tehetséges. én is a külföldet javaslom mindenkinek.
ami a posztot illeti, az viszont a jó szándék ellenére hülyeség. sikerül megint úgy csinálni, mint ha a szerencsétlen rabszolgáknak lenne bármi választásuk. ráadásul ha kérdeznek is, a válaszolóknak az esetek többségében fingjuk sincs arról, mit is kéne mondani ilyen helyzetekben. jó, ha a saját departmentjüket ismerik
ne vada
mondta:@recommented: Minden szavaddal egyetértek!
Online Távmunkás
mondta:@jobangel: Nem az enyém volt, csak olvastam. Viszont a különbség jól látszik, angol nyelvterületen fel se merül, hogy az állásinterjún hazudnak a feketemunkáról, stb.
@dex.ion: Ha külföldre akarsz menni, akkor nem árt, ha van 2-3 havi félretett pénzed, mégpedig nem az itthoni, hanem az ottani összeggel számolva. Ez tartja vissza a legtöbb embert, meg persze a család hiánya, hogy külföldön nem tud a nagymama a gyerekre vigyázni vagy éppen a beteg nagyszülőt ápolni kell…
@StanLee: Prémium kapcsán tipikusan kiderül utólag, hogy mégsem fizettek minden évben a munkavállalók 99%-ának, hanem csak egyszer-kétszer az utóbbi évtizedben és akkor is csak az alkalmazottak felének (beleértve a vezetőket is…)
recommented
mondta:Magyarországon munkavállalói és munkáltatói szempontból is óriási válság van, lényegtelen, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás. Az biztos, hogy nem kevés munkáltató trükközik a körülményekkel, juttatásokkal, de főleg azokban a szférákban, ahol a munkavállalók ugyanezt teszik. Sajnos itthon nagy hagyományai vannak a csúsztatásoknak, az „okosba” megoldott dolgoknak.
Egyvalamit tanultam meg az eddigi karrieremben: valaki vagy jó munkaerő vagy nem. A jó munkaerő teljesen független a végzettségtől és az eddigi munkatapasztalatától, egyszerűen benne van az, ami azzá teszi. Őket meg kell becsülni. És hány, de hány olyan yuppie-t láttam, akik kiváló diplomákkal, nyelvtudással, gyönyörű ívű karrierrel nem értek szart sem.
Általában ők szoktak a leghangosabban háborogni, hogy kevés a juttatás. Na, ők menjenek csak külföldre, aztán majd az ottani piac eldönti, szükség van-e rájuk.
jobangel
mondta:@Online Távmunkás: Igen, egy linkedines cikk adta az ötletet, ha tiéd volt, itt most „személyesen” gratulálok! 🙂
Online Távmunkás
mondta:Látom, hogy sikerült egy pár napja a LinkedIn-en kiemelt angol cikket átírni a magyar valóságra.
jobangel
mondta:@dex.ion: Egyfelől igazad van, másfelől egy csomó ember nem tud külföldre menni, nem tudásbeli hiányosságok miatt (beteg, idős szülők, indulótőke hiánya stb.) Nekik is jó lenne boldogulni vhogy, pl. úgy, hogy nem hagyják magukat állásinterjún átverni. És itt a péktől a top menedzserig mindenki érintett…
dex.ion
mondta:anélkül, h trollnak akarnék tűnni:
magyarországon dolgozni?? lol
egy rendkívül szűk szakmai réteget leszámítva (top IT, gyógyászat-magánrendelő, top jogász, politikus) teljesen esélytelen és felesleges. legyen piacképes szakmátok, meg egy legalább gyenge középszintű angol/német nyelvtudásotok (nem rigós, hanem élő környezeti), aztán otthon költeni kell a pénzt, nyaranta a balatonon, nem pedig megkeresni…120-ért gályázni heti 45-50 órákat. persze.
_Epikurosz_
mondta:Arról, hogy miért üresedett meg a hely.
A munkakör monotonitásáról.
A munkakörről magáról, főleg, ha az utolsó pillanatban cserélik le, és aztán úgy állítják be, mintha nem történt volna semmi.
De akkor is hazudnak, ha csábítónak állítják be az elején, és lassanként derül ki, hogy amihez diplomát, műszaki szakmai kamarai tagságot és 3 nyelvet kértek, az egy sima sales állás, és műszaki léleknek jelentkeznie sem lenne szabad, mert nem neki való.
A munka elvégzéséhez szükséges képességekről, különösen, ha speciális skillt keresnek, és elfelejtik megemlíteni, hogy igazából az ilyesmi nem fér bele a vállalati „kultúrába”, nem véletlen, hogy nincs senki az 5000-ből, aki ott rendelkezne vele, vagy hajlandó lenne bevallani, hogy rendelkezik vele.
A vállalati kultúráról, főleg, ha az marketingelve, jelszavazva és csinosra kidolgozva virít a vállalat honlapján. Általában az ellenkezője az igaz, mint amit mondanak, már csak azért is, mert a dolgozók ösztönösen ellenállnak a túlzott mértékű erőltetésnek (ez teljesen normális).
+ magyar : A fizetésről úgy általában, a bejelentésről, az SZJA fizetésről, TB fizetésről, nyugdíjfizetés és lepapírozásról, munkakörülményekről.
jobangel
mondta:@StanLee: A próbaidő 3 hónap nálunk, csak kollektív szerződéssel lehetne 6 hónap, versenyszférában a 3 hónap bevett. Ezt ki is használják, nem láttam még olyat, hogy valaki kevesebb próbaidőt kötött volna ki, mint amit törvényileg lehet. (Mert a próbaidőnek nagyobbak az előnyei a munkáltatóra nézve, mint a kockázatai)
Az megint jó meglátás, hogy a cég éves eredményéhez ugyan mit tud hozzátenni egy értékesítő, ha pl. költségkontroll nincs a lehetőségei között, és a megtermelt marginja elmegy pl. logisztikai költségre, vagy vámbírságra.
Cégautó: kérdés, hogy ki fizeti a költségeit, pl. az autó sérülésénél, stb. Kaptam már olyan ajánlatot, hogy van cégautó. Elkezdtem belemenni a részletekbe kérdésekkel, kiderült, hogy havi 1 tank üzemanyagot fizetnek. Az autómosást meg a szélvédőmosó folyadékot meg oldjam meg én? Ha sok ügyfélhez mennék (= jól végezném a munkám), akkor finanszírozzam az üzemanyaggal a céget? Nem lett megegyezés belőle.
Ugyanezt a viccet eljátsszák céges telefonnal is néhol.
StanLee
mondta:Habar meg nem vagyok tul sok allasinterjun, par dolog (biztos volt rola szo, de kikivankozik belolem):
Ha a probaido 1-6 honap kozott lehet, a ceg pedig olyan munkakorben, ahol mar a 2. heten kibukhat, hogy az uj munkavallalo alkalmas-e az adott feladatra, 6 honapos probaidot ad meg, az mar gyanus. A cegnek nincs megfelelo rendelesallomanya, es a hosszu probaidovel a termelesi csucs utan minden gond nelkul kirakhatja az uj munkatarsat. Vagy egyszeruen csak halasznak, es ha jo a munkaero, megtartjak, egyebkent meg repul.
Ha a premiumra azt mondjak, hogy van, de az attol fugg, hogy a ceg milyen eves eredmenyt ert el, akkor az mar regen rossz, mert nem akarjak a jol teljesito munkatarsakat jutalmazni. Az egyik osztrak munkaadom peldaul szetszedte a premiumot, aminek nagyon kis resze fuggot attol, hogy a ceg nyereseges-e vagy sem, a nagyobbik attol fuggot, hogy a munkamat mennyire jol vegeztem el.
Ha a tulorakra vonatkozo kerdesre azt mondjak, hogy a normal munkaber mindent fedez, es nincs tulora dij, az is rossz szint vet a cegre. Ha az adott munkakor tenyleg heti 40 oraban elvegezheto, akkor OK, egyebkent meg lehuzas lesz a vege, mert a plusz munkaorakat se lecsusztatni nem lehet, de kifizetni sem fogjak azokat.
Ceges oktatas: a legtobb helyen tenyleg csak elhintik, hogy van, a legtobb esetben vagy penzhianyra, vagy idohianyra valo tekintettel nem bocsatjak a munkavallalo reszere. Nekem eddig egyik munkaadom sem fizette ki (habar az egyiknel meg hivatalosan is volt szemelyenkent egy keret), arra hivatkozva, hogy ha elmegyek toluk, akkor viszem magammal a tudast.
Ber/emeles: a fizetes egyeni kialkudott osszeg, vagy szakszervezt altal meghatarozott orabert kap az ember? Van-e eves novekedes? Pl. inflaciokoveto, vagy iparagi standard alapjan? Legtobbszor ezt sem szeretik betartani, az allasinterjun mondanak valamit, de aztan meg amikor mar a szerzodest kell alairni, vmi teljesen mas van benne.
Cegauto: szep dolog, de sok ceg, mar nem adja automatikusan az autot es mar az allasinterjun kijelentik, hogy nincs auto az ujaknak.
joska61
mondta:A munkáltatók jelentős része mindenről hazudik, mint ahogy a munkavállaló is igyekszik magát a lehető legjobb színben feltüntetni. A kedvencem az, amelyik már a „versenyképes fizetés” részt sem írja ki.
csabapayne
mondta:A „… utána majd meglátjuk” kifejezés minden szövegkörnyezetben gyanús és elrettentő.