Munkaerőhiány. Hogy is van ez?
Most minden erről szól: hogy munkaerőhiány van. És közben látom a sok munkanélkülit, akik ezt nagyon nem így látják – megértem őket. Mert a munkaerőhiány is relatív, sőt, néha a munkáltatók által tudattalanul, mégis mesterségesen gerjesztett dolog (ezzel persze nem cáfolom, hogy a probléma valós is lehet egyes helyzetekben).
Van, ahol tényleg nagy a munkaerőkereslet, és alig van kínálat. Mert a képzett, nyelveket beszélő fiatalok, középkorúak valóban elvándoroltak olyan országokba, ahol a jövőjüket biztosabbnak látták. Őket aztán kereshetik itthon égre-földre a munkáltatók. Egy-két esélyük maradt csak: „megfogni” a végzősöket egy jó ajánlattal, majd képezni az embert a saját igényeik szerint. Emellett körülnézhetnek az ötvenes éveikben járó, tapasztalt emberek között. Az nem lesz megoldás, hogy a munkáltatók azon sajnálkoznak, hogy az „öregek” tudása elavult, és nem naprakész a főiskolákról, egyetemekről kikerülő ifjoncok tudása… Fontos lenne lobbizni azért, hogy az oktatás más legyen, de a munkaerőpiacon ez majd hosszútávon segít. Addig marad a képzés – igen, az ötvenesek is szívesen tanulnak. És igen, az pénzbe kerül, pláne, hogy a már magas bérrel jól megfizetett embert kell jópénzért képezni. Igen, kockázatos, mert esetleg a kiképzett munkavállaló elmegy másik céghez, viszi a tudását. A klasszikus vicc szerint mégis érdemes átgondolni azt is kedves munkáltató, hogy akkor mit csinálsz, ha nem képzed a munkavállalódat, és nálad marad…
Van, ahol égre-földre keresik a munkavállalót, nem is baj, ha nem elég képzett, majd ők kiképzik. Jól hangzik. Milyen béreket is kínálnak ők? (tipikusan vendéglátás, kiskereskedelem) Igen, egy időben tele volt a sajtó azzal, hogy mennyit emelkedtek a bérek. Így már majdnem eléri a nettó értéke az utolsó számított létminimum kétszeresét, ami azért még nem a túlfizetettség státuszát hordozza (utoljára, amikor még volt rá hivatalos számítás talán 2 éve, nettó ~88 ezer forint volt a létminimum).
Jellemzően munkaerőhiányt kiáltanak, amikor azért nem találnak munkaerőt, mert irreális követelményeket támasztanak egy-egy álláshoz. Pl. volt OKJ-s idősgondozói végzettségű ügyfelem, akit nem vettek fel állami szociális otthonokban, mert nekik érettségizett ember kell…És munkaerőhiány van az ápolás területén. Mintha nem lenne mindegy, tudja-e mikor volt a mohácsi csata, ha egyébként két évig azt tanulta, hogyan kell beteg, idős embereket gondozni. Ugyanez irodista körökben, ahol gyakorlatilag betanított adminisztrációnak tekinthető munkára diplomást keresnek. Ezeknek a munkáltatóknak azért van problémájuk a munkaerőhiányból, mert kifejezetten megcsinálták maguknak a problémát. Értem, hogy pár éve még sorban álltak a szerencsétlenül járt diplomások azért, hogy akármilyen munkájuk legyen, legalább irodában. Elmúlt ez a világ.
És akkor jön a harmadik probléma: nem elég, hogy újakat alig találnak, de még a meglévők is lelépnek. A munkaerő megtartása kezdi külön szakmává kinőni magát a HR-en belül. Employer branding, employee retention, lojalitás növelése, fluktuáció elemzése, kilépési interjúk stb. De mindez mit sem ér, ha nincs mellé rendes juttatási csomag.
Ezekben az esetekben az látszik, hogy a megoldás abban van, ha a munkáltató fektet be pénzt, időt, energiát a munkavállaló képzésébe, bérezésébe, megtartásába, és a valós alapokra helyezi az elvárásait. Vannak még olyan megoldások, amik a munkáltatóknak fájó pontok lehetnek, ha ragaszkodnak a XIX. századi elveikhez a XXI. században. Például sok munkavállaló lojálisabb lenne, ha jól érezné magát a munkahelyén. A home office, a távmunka lehetősége, a részmunkaidő, a rugalmas szabadság, rendezett munkakörnyezet, kisebb stressz, kisebb nyomás, a bullying, mobbing ellenes fellépések mind-mind segíthetnek azon, hogy a munkavállaló ne nézzen más munkahely után.
———————-
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!
Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!
———————-
László Vermes
mondta:@IT Knight: Nagyon helyes. Hajrá Budapestiek ha már a jó Isten a fővárosba teremtett le benneteket akkor hajtsatok 🙂 Tartsatok el engem is szegény munkanélküli vidékit .Nincs mese annak kell melóznia akinek jut munka.Márpedig a munka budapesten igy hát természetesen a budapestieknek kell azt elvégezniük én nem tudok helyettetek dolgozni hálistennek mert én nem ott élek 😉 Hiába na nemszülethet mindeki budapestre,meghát úgye a vidékiek túlnyomórészének nincs arra pénze h a fővároba költözzön v ott vegyen lakást ,ugyhogy nektek kedves fővároi lakosok nincs más dolgotok csak az h dolgozzatok keményem és eltartsátok azt a másfélmillió szegény csóró vidéki munkanélkülit ;-Đ
maxval a mélyelemző birca
mondta:@Robur:
Nem.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Nem, ez a valóság.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Liberális mítosz.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Nem, de ők nincsenek a több ezer embernek sincs munkája.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Tehát csodaemberek, akik képesek több ezer ember munkáját egyedül elvégezni?
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Nem kell függeni senkitől. A gazdagok többsége nem lop hanem megkeresi. Ezt nem értik a komcsik.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Mi a jobb, az államtól függeni vagy a tőkétől?
Saját magáról az emberiség 0,1 % tud gondoskodni, a leggazdagabbak, akik ezt úgy teszik meg, hogy másoktól lopnak. A többség függ a közösségi léttől.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Snowden eleve nem terroristákhoz állt át.
S ha nem Moszkvában lenne, már nem élne.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Gondolom ha Snowdent érné hasonló baleset ugyanezt mondanád.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Neked nem. Az államfüggő, nagy ember mániás, jobbágy mentalitású embereknek(Amilyen a magyarok igen tekintélyes része) nem kell. Vannak akik saját maguk akarnak gondoskodni a sorsukról. Az állam ebben nagyrészt akadály.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Bambano:
„csak hogy tudd: liberális országban a polónium nem alternatív citrompótló.”
A terroristákhoz átálló volt titkosszolgák sehol a világon nincsenek biztonságban. Ha nem képesek elrejtőzni, meghalnak jellemzően valamilyen „balesetben”. Mindenhol.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Bambano:
Oroszország megköveteli, az orosz állampolgárok személyesen adatait ne tárolják külföldi szerveren, ennyi az egész. Ahogy az USA-ban.
Bambano
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: az, hogy egy orosz törvény az amerikai másolata, csak abban az esetben bizonyítaná, hogy oroszország liberális, ha az amcsi törvény is liberális lenne. ezzel szemben a valóság az, hogy az amcsi adatvédelmi szabályoknak semmi köze a valódi liberalizmushoz, mint ahogy az oroszoknak se.
csak hogy tudd: liberális országban a polónium nem alternatív citrompótló.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
A konkrét esetet nem ismerem. MIndenesetre a FB napont tilt le ezrével embereket, csoportokat, míg a VK esetében ez még nyílt törvénysértés esetében is ritkaság.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Az orosz törvény a hasonló amerikai törvény MÁSOLATA, az nem zavar?
Miért gond, ha egy ország az adatvédelmi szabályok követésére kötelez egy céget? Mind a FB, mind a Google be fogja tartani, s pont. Miért? Mert anyagi érdekük ezt kívánja.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Kinek kell piacpárti kormány? Nekem nem kell.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ok, de igény volt rá:
pcworld.hu/kozelet/oroszorszag-nagy-bajban-a-google-es-facebook-148027.html
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Mi nem igaz? Most igaz amit belinkeltem vagy sem?
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Akkor se volt sokkal jobb. Egy piacpárti kormány esetén viszont elég minimális lenne az adózás. Jobbágymagyarországon ennek hatalomra jutása elég csekély.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Igen, adót fizteni kötelező. Mindig az volt, kapaszkodj meg, de aballib kormányok alatt is így volt.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Nem igaz.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Nem igaz.
Van pár tiltott hpnlap ott – egyes radikális iszlamista honlapok, valamint egyes orosz náci honlapok elsősorban -, de a FB nincs köztük. Kevered Kínával.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: A vk-n nincs cenzúra. Na ne röhögtesd ki magad : index.hu/tech/2015/07/14/betiltottak_az_orosz_facebook_ateista_oldalat_mert_sertheti_a_vallasos_embereket/
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Az állami kötelező! A fizetésedből ha akarod ha nem levonják.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Oroszországban tiltják az FB-t. Erről ennyit.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Most is dönthetsz ebben, választhatod bármelyik magán pénztárat vagy az államit.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Csak egy példa, hogy nincs igazad.
Az orosz VK-n nincs cenzúra, az amerikai FB-on van, nem furcsa? S Oroszország se antiliberális állam, csak a liberalizmus egyes korlátait vetette le.
Circus
mondta:Lassan érne egy birkanyírás a rengeteg off miatt, kár, hogy a néhány értékes gondolata elvész így a többi között.
Más:
csak tegnap 3 olyan friss állásajánlattal találkoztam, ahol a csábításnél írják, hogy versenyképes fizetés, majd alul, hogy várják az önéletrajzodat _bérigény megjelölésével_.
Ez alapján milyen szakmai hozzáértést és alapvető korrektséget feltételezzek az adott cégről, de főleg a HR-ről, ha rögtön hülyének néz?
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Például amikor én döntöm el melyik egészség biztosítási pénztárhoz tartozok, melyik magán nyugdíj pénztárhoz. Mire költöm a pénzem. Nem úgy mint orbanisztánban ahol a felcsúti gyökér dönti el helyettem stb. Ez így világos?
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Te megint félrebeszélsz, a liberális államokban sokkal nagyobb a szólásszabadság mint az illiberálisokban.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
S hol irányítja magát az ember? Ez csak a hatalmasok privilégiuma.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Egy fidesz birka nem tudja mi a polgárosodás? :-)))))) Jól átbaszott titeket a Viktor. Bár már ugye egy ideje kiderült, hogy a polgárosodás marketing termék volt. Na mindegy. Szóval polgárosodás: a polgár az az ember aki saját maga akarja saját sorsát irányítani. Magyarul nem államfüggő, mint például a birkamenet vén hülyéi akik még Kádárnak tapsikoltak vagy Horthynak. Tökmindegy. A polgár saját maga irányítja az életét, nem akarja, hogy az állam gondoskodjon róla. Ő oldja meg a nyugdíj, egészségügy stb. problémáit. Azt várja az államtól, hogy kisöpörje az utat, hogy ő maga teremtse meg a saját jólétét(Alacsony adó, kevés szabály stb.). Magyarul pont ellentétben áll a sok hülye vezérmániás életképtelen az államot mint élete működtetőjét istenítő baromtól.
vu2 (törölt)
mondta:Igen.
vctor
mondta:@Gyulimali: Igen csak hogy igazságtalanul költik el a megadoztatottak pénzét ,orban,Lőrinc,Vajna stb – az o cegeik költségvetési pénzekből alapulnak, gazdagodnak es nem adóznak. Ezért dolgozzon az átlagember többség becsülettel felpenzert?? Tény h sokan teszik, de egyre többen nem. Az h otthon v külföldön dolgozva nem fizetnek be a kiltsegvetesbe, majdnem mindegy a hazai jövedelmek és a az ország szempontjából. Alapvetően beteg es egyre betegebb Mo. Politikailag és gazdaságilag egyaránt. Az unios penzek már nem fűtik soká a piacot,es utana csak magunkra számíthatunk.. Itt vmi teljesen más kellene mint ami 45 ota eddig volt..
vctor
mondta:@Gyulimali: Igen csak hogy igazságtalanul költik el a megadoztatottak pénzét ,orban,Lőrinc,Vajna stb – az o cegeik költségvetési pénzekből alapulnak, gazdagodnak es nem adóznak. Ezért dolgozzon az átlagember többség becsülettel felpenzert?? Tény h sokan teszik, de egyre többen nem. Az h otthon v külföldön dolgozva nem fizetnek be a kiltsegvetesbe, majdnem mindegy a hazai jövedelmek és a az ország szempontjából. Alapvetően beteg es egyre betegebb Mo. Politikailag és gazdaságilag egyaránt. Az unios penzek már nem fűtik soká a piacot,es utana csak magunkra számíthatunk.. Itt vmi teljesen más kellene mint ami 45 ota eddig volt..
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Bambano:
A liberálisok manapság a szólásszabadság legnagyobb ellenfelei. S természetesen nincs kapcsolat liberalizmus és szólásszabadság között.
Bambano
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: nem akarok offolni, de ideje megjegyeznem: ugye tisztában vagy vele, hogyha itt megszűnne a liberalizmus, a hozzád hasonlókat két másodpercen belül kitakarítanák a netről?
mert téged csak azért tűrnek meg, mert a liberálisok támogatják a szólásszabadságot. a hülyékét is.
IT Knight
mondta:@vu2: „Továbbá ajánlott egy élő hús-vér Nővel találkozni”
Úgy érted a feleségemen kívül? Hát végülis nyitottnak kell lenni 😀
IT Knight
mondta:@roli101: „Te 100.000 nettóért dolgozol?”
Nem, 640-et jelenleg, de keveslem egy kicsit.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@szemétpasi:
Konzervatív? Olyan rendszer nincs. A mai világban a konzervatív csupán mérsékelt liberális.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@szemétpasi:
Ha a liberalizmus csodaszer, miért csak a liberális államok kis része sikeres gazdaságilag?
szemétpasi
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Tehát szerinted a világon a liberális társadalmat és gazdaságot India képviseli legjobban. 🙂 Noice… Az egy dolog, hogy nincs igazad mert igen jelentős része a társadalomnak erősen konzervatív ott is (a vidék döntő része), de egy ilyen vitában amúgy se egy fejlődő országot szokás felhozni.
De fordítsuk meg, kérlek mondj egy olyan illiberális államot ami természeti javak felélése nélkül is működőképes, esetleg jelentős politikai/gazdasági szereplő.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Akkor tisztázzuk mit értesz polgárosodás alatt! Enélkül nem lehet a vitát folytatni.
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Liberalizmus + polgárosodás. Ez a megoldás.
DocBulywood
mondta:@Attic:
Milliárd like!
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Robur:
Tehát nem a liberalizmus a megoldás.
Hórukk
mondta:@dobolán.kati: Igen, alternatíva a közmunka, vagy a roppantnyugdíj. Nem volna ilyen anomália, ha nem volnának az elvonások irreálisan magasak (ahhoz képest, amit visszakapunk belőle) és nem volna az állam által előírt minimálbér (hasonlóan olyan primitív országokhoz, mint pl Svédország). A tőkének kellene finanszírozni a kormányzati lopást és a szegénység felszámolását? Nem ez a funkciója. Ha mégis rákényszerítik, akkor tönkremegy, jobb esetben kivonul.
vu2 (törölt)
mondta:Üzenem a világ összes Java buzi Lovagjának, hogy nézzen már körül a nagy eszével, talán észreveszi, hogy az összes korosztálynak megvannak a feladatai az életben(Igen a 40+–os embereknek is)az egész élőlényvilágban.
Továbbá ajánlott egy élő hús-vér Nővel találkozni, akár kifejezetten szexuális kielégülés miatt is.
dobolán.kati
mondta:@Hórukk: ez megmagyarázza, miért a munkavállalónak kéne finanszírozni a tőkét?
Robur
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Mert ott még a társadalom szellemi szintje a középkort idézi. Polgárosodás kell, anélkül nem megy.
Gyulimali
mondta:@Bambano:
…az nagyon durva félreértelmezése a dolgoknak, csapatmunkának, hogy az ájtís tanulja meg a te melódat is. az ájtísnak van saját szakmája, neki azt kell megtanulnia, nem a tiedet. ..
Ezert tud nagyon jó lenni, ha mindkét fél profi, és azzal kezdik, hogy elemzik az adott problémát, és összeraknak egy specifikációt, ami alapján egyáltalán el lehet kezdeni bármiféle fejlesztést.
Nyilván el lehet kezdeni ezek nélkül is, de akkor rohadtul nem kell csodálkozni rajta, ha nem halad a projekt, és nem az jön ki belőle a végén, amit szerettek volna.
Hórukk
mondta:@dobolán.kati: Utazgass egy kicsit Borsodban, Nógrádban, azokon a vidékeken, ahonnan már rég eltűnt a tőke. Nincs munka, nincs élet. Ami véletlenül még ottmaradt, az az adófizetők pénzén élősködik: pályázatokból tartja fenn magát, ami általánosságban nem követendő példa.
Gyulimali
mondta:@RHalacska:
Nem lehetne ezt a politikai mocskolódást hanyagolni?
Nagyon unom már, és egyáltalán nem tartozik ehhez a témához.
Előre is köszönöm!
Gyulimali
mondta:@John Doe3:
…Élő példa, hogy még ma is 8085-öt tanítanak a BME VIK-en…
Azt az alapozó tantárgyak között tanítják. (ha jól emlékszem, Info I volt az?)
AZért szakirányon már mindenki hozzáférhet igencsak naprakész technológiákhoz, ha akar. Sőt, mindenféle nemzetközi ösztöndíjakkal külföldre is mehet tanulni, tapasztalatot szerezni, ha akar.
Természetesen a BME-n is lehet úgy diplomát szerezni, hogy az ember a lehető legevesebb energiát teszi bele, és „csak meglegyen a papír”, de ez azért nem jellemző.
pizo
mondta:@HorvTam: Építőmérnökök már voltak.
toochee.reblog.hu/a-vilag-legregebbi-epitmenyei
Ezen épületek egy részét egy mai átlagember sem tudná megtervezni. Komoly tudás kellett hozzá.
Zoli
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@incognito ergo sum:
A liberális államok közül csak egy rész képes magas életszínvonalat adni lakosságának. Pl. a liberális Indiában az életszínvonal a magyar NEGYEDE. Mi ennek az oka szerinted? Miért nem hoz a liberalizmus mindenhol hatalmas sikereket?
pizo
mondta:@roli101: „Ez a Budapest tartja el a fél országot duma kicsit sántít és csak a bunkó pestiek érvelnek vele. Engem nem tart el egyetlen beképzelt pesti IT-s sem, még akkor sem, ha ezt hiszi magáról. Mert akkor kérdezhetném, hogy milyen volt a búzatermés Pesten, amiből a kenyeredet sütötték?”
Sok vidékinek fura, de vannak ám komoly termőföldek Budapesten, és sok nem is annyira a város szélén, hanem mondjuk az Örs vezér terétől (metró) alig 3-4 kilométerre… és ott bizony termelnek kukoricát, búzát, egyéb gabonát… A város szélén, de még a közig. határon belül lévő termőterületekről nem is beszélve…
Nem az agrárszektorban dolgozom, pontos adatot nem tudok mondani, de ha szükséges lenne, elég sok mindent megtermelne magának a város…
Zoli
Gyulimali
mondta:@vctor:
…azt hiszem a kisvállalkozók többsége nem szórja úgy a pénzt mint a kormány a kisvállalkozóét, és sokan a magas bérteher miatt nem tudnak a vállalkozásnak több személyt vagy a meglévőknek több bért biztosítani …
Akkor az illető vállalkozónak rossz az üzleti modellje.
Gyulimali
mondta:@vctor:
…a gond ott van, hogy a magas adók,járulékok túlzottan csökkentik a netto bért, és nyugdíj v eü. helyett ezek nagy hányadban stadionra, kisvasutra, titkos összegű atomerőműre, Lőrinc befektetéseire(pl.állami bankhitelként) stb extra kiadásra mennek el…
Nem, a gond ott van, hogy az országban ez a mentalitás uralkodik.
Az, hogy brki más mennyit lop, az nem jogosít fel senki mást a lopásra.
Aki vállalkozni akar, az tegye úgy, hogy betartsa a törvényeket (Amibe beletartozik az is, hogy rendesen megfizeti az alkalmazottjait). Ha csak törvénytelenül menne a vállalkozás, akkor inkább ne vállalkozzon.
incognito ergo sum
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
„A liberalizmus egy rossz utópia, nem működik.”
Talán nézz ki az ablakon 🙂 a liberális államok gazdasága sokkal termelékenyebb, mint az illiberális államoké.
Bármi, amit oroszországban a boltban kapni lehet, két csoportra osztható:
– liberális államból származó import termék
– liberális államban működú cég oroszországi leányvállalatának terméke
– eredeti orosz hazai silány szar iparcikk
– kvasz
– vodka
Oroszország azon kevés állam közé tartozik, amely olaj- és gázkincsének exportjából származó bevételből még tud jó minőségű nyugati termékeket importálni és ezzel közepes életszínvonalat nyújt polgárainak.
Az illiberális államok mindenütt komoly gazdasági gondokkal küzdenek — ahol van valami belső erőforrás, ennek felélésével igyekeznek lépést tartani. Ahol nincsen, azok a béka segge alatt vannak.
Robur
mondta:@roli101: Az adó meg egyéb jogszabályok esetén igazad van. De arról miért hallgatsz amit többen leírtak. Az idióta munkaadó 5 pozíciót von egybe és arra keres embert szarért húgyért. Meg diplomával recepciós, titkárnő stb.. És ha kiröhögik meg lehülyézik akkor meg jön a brühühü, hogy milyen szemetek a munkavállalók.
Robur
mondta:@HorvTam: Igen voltak, szerinted a mezopotámiai civilizációk építményeit kik tervezték?
Bambano
mondta:@Kopasz Szuzukis: fordítsuk már meg az állításodat, hogy az ájtís tanuljon gyógyszerészeti vegyipart: miért nem tanulsz te programozni?
az nagyon durva félreértelmezése a dolgoknak, csapatmunkának, hogy az ájtís tanulja meg a te melódat is. az ájtísnak van saját szakmája, neki azt kell megtanulnia, nem a tiedet.
Bambano
mondta:@szemétpasi: én az egyetemi lobbizást sehogy nem képzelem el, mivel voltam egy ilyen témájú konferencián, és konkrétan láttam, hogy melyik oldal mire gondol. tehát nálam képzelgésnek nincs tere. Az egyetemi álláspontot az oktatási dékánhelyettes vezette elő, a cégek álláspontját meg pár nagy cég meghívott vezetője.
Amiről te beszélsz, azt kooperatív képzésnek hívják, nekem az nem lobbi.
never again
mondta:@Attic: +1
Jude
mondta:@Ferdeszemüveg: Én 72-ben születtem, és sokszor nem tudom azt mondani, hogy ha sok a munka, bent maradok még egy kicsit, ugyanis, amikor én hozom el a gyerekemet, 6-ig oda kell érni, különben elviszik a gyermekvédelmisek, és onnan kell visszaszereznem… de mondjuk nekem most nem nagyon kel túlóráznom. Ha pedig kéne, megcsinálnám otthonról, miután már elhoztam a kicsit. És heti két nap home office-om van, és úgy érzem, elég jól megbecsülnek, szóval nem panaszkodom.
dobolán.kati
mondta:@nemecsekerno_007: ma magyarországon nincs cég, ami 5-7 évnél több tapasztalatot megfizetne, de a legtöbb 1-3 év tapasztalatot kér, és ez nyilván a fizetésekről szól
nemecsekerno_007
mondta:@IT Knight: „a Budapesten befizetett adóból él a fél ország…..”
A vidék is fizetne több adót, ha lehetősége lenne rá. Az elmaradottság felszámolásához viszont pénz kell ugyanúgy ahogy a 60-as 80-as években Budapesten. Mivel Budapesten kívül többen laknak és a demokrácia úgy működik, hogy a többség akarata érvényesül jobb lenne ha ezt józanul, ésszerűen csinálnánk, mert a populizmus senkinek se jó.
Eu-s pénzek: Nem tudom milyen az EU-s pénzek és az általunk kiképzett majd külföldre távozó szakemberek költséghányada. Gyanítom, hogy mi állunk rosszabbul, mert egy 15-20 éves munkatapasztalattal bíró szakit nem lehet 2 éves OKJ-s képzéssel kitermelni.
szemétpasi
mondta:@RHalacska: Nekem két programozó ismerősöm már az egyetem alatt nettó 600k-t keresett. Számlázva bedolgoztak egy banki rendszereket fejlesztő cégnek, először csak frontendet, de ahogy elmélyedtek a dologban már backendet is.
Most, hogy megvan a Bsc diploma már a milliót nyaldossa a havi nettó fizetésük, épp azon problémáznak, hogy lassan nem férnek be a kata-ba. Szóval ha valaki ilyen szakmai tapasztalattal mint amit leírsz nem tud elhelyezkedni azzal valami súlyos gond van. Vagy emberileg, vagy szakmailag, vagy egyszerűen képtelen eladni magát.
A magyar IT cégek nem annyira mennek rá a költségminimalizásra, mert nem itthonra dolgoznak. A magyar piac nem tudna eltartani ennyi céget. A német, brit és skandináv megrendelőknek meg a 8-10k-s óradíj sem sok, mert kint ennél jóval drágábban dolgoznának és mégiscsak könnyebb kommunikálni és ideutazni mint pl indiába.
Soknak tűnik egy 35 eurós óradíj? Nem az… Egy fóliahegesztő mester aki csarnokok tetőszigetelését csinálja 40 euró felett kap és az igazából csak egy néhány hetes tanfolyam és pár év szakmai tapasztalat. Sehol sincs szó diplomáról meg spéci képzettségekről.
Szaktanár:
Persze tisztában vagyok vele, csak arra akartam rávilágítani, hogy itthon is meg lehet élni megfelelő képzettséggel ugyan olyan jól. Nem mindenki akar külföldön élni aminek rengeteg oka lehet.
Danubius
mondta:azt se felejtsük el hogy egy csomó érdek fűződik ahhoz hogy szegény régiók legyenek, mert ugye a zeus pénz így jön. Pl Nyíregyházától a legtávolabbi megyén belüli település 110km-re van, miközben Debrecen csak 50 km-re. Gondolhatjátok hányszor láttunk itt a keleti végeken szakembereket + politikusokat akik a vidék felemelkedésén fáradoznak…
RHalacska
mondta:@Duplaxiii: „Egyébként szívesen hallanám, hogy egy 54 éves diplomás, angolul beszélő informatikus, 20 év magasz szintű multiknál szerzett gyakorlattal, közel 10 éves középvezetői rutinnal hol kap ma állást? Hol helyezkedhet el az 1 milliós informatikus hiányoló hazai életben? Mert nem hobbiból segédmunkás egy kórházban… A fizetés itt sem játszik, azért elég könnyű lenne kivásárolni a mostani helyéről!
1 milliós hiányzó informatikus, a cégek remegve keresnek rendszergazdákat, de aki jó lenne, na azt nem! Szóba sem állnak vele…”
Az 1 millió hiányzó informatikusi helyekre ha elolvasod a hirdetéseket szuper embereket keresnek kb nettó 200 ért.Ha nem akar sokat keresni, akkor van hely. Nem tudom, hogy hol vannak az IT-s fizetések 300-500-900 eFtos nettón, mert sehol nem jön velem szembe egy ilyen állás, pedig keresek. Mindenki a költségeket akarja minimalizálni, és nem fizeti meg a szakembert. Multinál kevésbé tudom elmondani, hogy nézd, 7 éve nem emeltünk szolgáltatási díjat, kellene úgy 10% emelés, hallani sem akar róla. Ehhez képest a magyar kkv vezetőt hamarabb győztem meg egy két lépcsős, 100%(!)-os szolgáltatási díj emelésről.
Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember
mondta:A jó munkahelyi légkörrel tudod megtartani az értékes embereket. Egy ilyen helyről csak a ribancok mennek el kicsit több fizetésért, akikért meg ugye nem nagy kár. A jó munkahelyi légkört pedig az alkalmas vezetőkkel tudod kialakítani. Hogy honnan tudni, ki a jó főnök? Nézd meg, kinek ad hatalmat.
Duplaxiii
mondta:@Irbisz:
Pontosítsunk egy picit!
Mi az, hogy vállalat, nagyvállalat.
A bemutatottak valóban nagyvállalati jellemzők, de az ma már nincs nálunk.
Ezek mind multik magyar részlegei, mindemt a nemzetközi egységesítésük szerint tesznek. És jellemzően nem termelőcégek, hanem pénzügyi és más szolgáltatás alapúak.
Oda jó a HR-es ajánlás, mert nem is kell nekik minőségi munkaerő.
Nekik a létszámot kell feltölteni egy szabott jellemzőjü halmazzal. Nincs eredménykényszer, mert stratégiai okokból vanna itt, nem számít a magyar részleg eredményessége. Ezért a fogaskerék-effektus számít, hogy egy mindenben belesímuló halmazt használhassanak. Csapatéőíyő tréningek, mítingek és minden, mi csak „közösségépítő” és nem eredményt létrehozó. Oda gondolkodó nem kell, mert megakad a gépezet.
Tehát nincs ma már nagyvállalat, mert ami még lenne, az államosított lett, ott meg már megint nem a munkaerő tudása számít… Alul fogaskerék kell, felül halmazba tartozó.
Egyébként a multikat annyira nem érdekli hazánk, hogy én kétszer éltem már meg, hogy hiába vagy full nyereséges, a teljes nemzetközu cégcsoportban a legjobb, ha stratégiai okokból leírják országunkat, egyszerűen felszámolnak és kivonulnak.
Szóval ezt a nagyvállalati részt nem kell számításba venni, oda tolong egy réteg, akiknek még ösztönző a céges telefon, a menő öltözködés, az irodai semmittevés, a mítingek és a többi hasonló.
Iparunk nincs, termelés nulla. Pár múlti bérszereldéje és pár magyar érintett állami megrendelésekkel.
A munkaerőpiac alapja azonban a termelés. Ha nincs mit megvenni sem. Most az import működtet mindent.
Ipari szintű seft, nepperkedés.
A pénzt meg most azok szívják fel döntően, akik csak fogyasztanak. Egy tanácsadó, pénzügyi multi nem termel!!! A másokéval „kereskedik”…
Duplaxiii
mondta:Sajnos a kommentelők nagy része nem ismeri az alapfolyamatokat, dühből haragból alkot véleményt.
Egy ország lényege (mint egy vállalkozásnál) a FEJLŐDÉS!!! A folyamatos fejlődés.
Ezért pedig a tanult réteg a felelős. A szakemberek a napi működésért felelnek. De csak azt tudják működtetni, amit más kitalált.
Tehát itt vitát kezdeni mérnök-szakmunkás réteg között… Borzalmas…
Ha csak szakmunkások lennének, akkor a megglévő üzemelne és csak addig, amíg végképp el nem romlana.
Egy új kitalálása, bevezetés pedig évek folyamata, azaz ezt tervezni kell, ismerve a meglévő életciklusát, állapotát. A szakembereknek mindig az optimálist kell működtetniük. A mérnők meg a jövőt kutatja és jelzett időre létrehoz új dolgokat, hogy optimálisan menjenek a dolgok.
Azt is figyelembe kellen venni, hogy a napi folyamatok önfenntartóak, és képezni kell alapot a fejlődéshez, azaz nem elég annyit termelni, eladni, amiből működünk, hanem a fejlődéshez is kell alap, hogy az új is létrejöjjön.
Ezt ma már a hazai vállakozások nem tudják teljesíteni!!! Azaz lefelé haladnak.
A fejlesztéseket a világon sehol sem az alaptőjépből csinálják. Pontosabban az alapfejlesztéseket a fejlesztési alapból (és ez megint munkaerő, hiszen nem a napi folyamatból vonunk el forrást!!!), míg a megvalósítást MINDIG hitelből!!!
Kiszámolod a szabványos időre a várható bevételet, a szükséges költségeket stb. és hitelből indítod az újat (fejlődés, új munkahelyek!) és a hitelt a számított bevélelből törleszted.
De nálunk NINCS HITEL! Egy vállalkozás csak drága piaci hitelekehez juthat és csak nagyon szigorú alapfeltételekkel. Azaz ha tudná teljesíteni azt, minek venne fel hitelt. A fejlesztési hitelek pedig nem lehetnek piaci alapúak, hiszen a megtérülés is évek múlva számolható csak.
Ma hitel t a pár NER kompatibilis kap, mert neki adnak hozzá garanciákat is, és a nagy multi iparvállalatok, hiszen ott a forgalom alapból fedezi a hitelfeltételeket.
Igen ám, de ezek a vállalkozások 2%-át és a munkaerő alig 5%-át jelentik.
A közalkalmazotti réteg nem termelő. A tanárok, orvosok stb. nem termelők.
Ők csak a fogyasztásuk alapján járulnak hozzá – visszaforgatnak – a költségvetéshez. A befizető döntő többség pontosan ez a 200 ezres magánvállakozói réteg, akiket ma minden oldalról elhalásra ítélt a kormányzat!
Mert ha kirakunk valakit egy lakatlan szigetre minden nélkül, az éhen fog pusztulni. Ha van egy fegyvere, akkor húzhatja, de amikor elfogy a lőszere, ugyanoda kerül…
Ma a vállalkozásokat, döntően a legfontosabb, kritikus részt, a termelő, fejlesztő vállalkozásokat ítélte halálra a kormányzat. Vegetálás van (folyamatos ember elbocsájtások, egy ideig a kamu fizetések, majd bezárás, ami újabb munkanélküliek…), ahelyett, hogy támogatásokkal beindítság a szektort, ami magától 1-2 éven belül lenullázná a munkanélküliséget és növekvő befizetésekkel, a magasabb fizetésekkel az állami bevételeket növelnék.
De nem ez a cél…
Egyébként szívesen hallanám, hogy egy 54 éves diplomás, angolul beszélő informatikus, 20 év magasz szintű multiknál szerzett gyakorlattal, közel 10 éves középvezetői rutinnal hol kap ma állást? Hol helyezkedhet el az 1 milliós informatikus hiányoló hazai életben? Mert nem hobbiból segédmunkás egy kórházban… A fizetés itt sem játszik, azért elég könnyű lenne kivásárolni a mostani helyéről!
1 milliós hiányzó informatikus, a cégek remegve keresnek rendszergazdákat, de aki jó lenne, na azt nem! Szóba sem állnak vele…
Várom a ajánlatokat, továbbítom.
Irbisz
mondta:@Tronald Dump:
Teljesen igazad van, roppant pontos latlelet, csak egy keevs kiegeszitest hozza.
„1. A mennyiség előtérbe helyezése a minőség helyett.
Ha túl jó vagy, nem jutalmat kapsz, hanem pluszfeladatot. A hatékonyságot nem is nagyon monitorozzák.”
Igen, ez sajnos meg multiknal is gyakori, ahol pedig meg a tudas is meg lenne ehhez (sok helyen az sincs meg).
“2. A rossz hatékonyság a munkavállalók szintjén szinte jelentéktelen probléma, sokkal nagyobb baj, hogy vállalati, szervezeti szinten. Sok vezető számára a stratégiai tervezés mintha luxus lenne, a mindennapos problémák leküzdését látják a fő feladatuknak ahelyett, hogy a problémáknak elébe mennének. “
Ja, ez bizony igy van, a tüzoltas es a valsagmenedzsment megy ezerrel, de az hogy hosszutavon jo, fenntarthato megldasokat talaljanak, gyökerokokat emgszüntetve, na az erösen hianyos tudas es tevekenyseg.
Arrol mar ne is beszeljünk, mert ez kb. utopia, hogy igazan hatasos es hatekony az lenen, ha arra összpontositananak, hogy elkerüljek a problemak fellepeset.
Mert a leghatekonyabb problemamegoldasnal is jobb megoldas a problemak elkerülese.
“Mindennek költsége van a vállalat számára, ráadásul a vállalat versenyképességét is rombolja. Mégsincs meg még a törekvés sem, hogy a kellő alapossággal feltárják a rossz hatékonyság okait, a vezetők bíznak a fals valóságfelfogásaiknak, a számokhoz nem értenek, meg különben is, eddig működött.”
Persze, mert az rossz kepet festene roluk. Jobb ezt a szönyeg ala seperni, ami nem latszik az nem letezik megközelitessel. No meg az magara ra razza a pofonladat, ha ezt cegszinten kezdi fenyegetni, ez kb. csak akkor megy ha board, legfelsö meendzsment szintröl indulna ilyen kezdemenyezes.
Ebböl a szempontbol sok johirü multi is egy ocska szocialista vallalat kulturalis szintjen van.
3. A vezetői pozíciókra eleve jellemző, hogy nárcisztikus pszichopaták tolongjanak rájuk, ez Magyarországon különösen így van, köszönhetően a kapcsolati tőke és a vele járó manipulációk nagy befolyásának. “
Igen, es legtöbb helyen olyan a vezetökivalasztasi folyamat, hogy magukhoz hasonlo ujabb vezetöket termeltet ki, kontraszelektiv modon. Szerintem ha ismerik is, nem alkalmazzak a modern menedzsmentkivalasztasi alapelveket.
Ahogy a korszerü menedzsment tudomany egyik atyja, Peter F. .Drucker mondta: ”Csak olyan embert nevezz ki vezetö pozicioba, akire szakmailag, emberileg gyermekedet is rabiznad beosztottkent”
na ha ezt komolyan vennek, nem megtizedelödni a vezetöi allomany, de 20-40%-uk kihullana a rostan.
.
RHalacska
mondta:@Void Bunkoid: Most, hogy így kifejtetted értem. A nagy vízfej, minden szervezet halála, igazad van. Azt én sem értem teljesen, amikor 5 termelőre van 10 egyéb. Nálunk 35 termelőre van 7 support.
Szaktanár
mondta:@szemétpasi: de azt azért ugye érted, h én nem rólad beszéltem, hanem tendeciákról?
Duplaxiii
mondta:Vitatkoznék azokkal, akik a pénzt tartják meghatározónak, mert nem az! A pénz eszköz csak… A vállakozások fizetési szokása meg alapból függ a szabályozóktól és a nemzett gazdasági állapotától. A pénzt tehát dobjuk ki a munakerőkérdésből.
Ma a jelzett munkaerőhiány nem is valós!
Ma a legtöbb területen bőven lenne szabad munkaerő, de ez a kettő tervezett okokból nem találkozik, nem találkozhat egymással.
Az átlagos helyzetnél csak annyi van, hogy adott szakterületeke külföldön is hiány van, így a mobilisak egyszerűen elmennek. Nem lehet megfelelő szakemeret napok alatt előteremteni. Lássuk be, itt akkor is hony lenne, ha piaci fizetések lennének, mert más az orzágban még nem lenne alternatíva a külföldhöz képest (lakhatás, életmód, nyugdíj, oktatás stb.)
Az alacsonyabb szinten a társadalmi alapgondot jelentő lakáshelyzet, a lakhatás zárja ki a találkozást, egy munkát kereső egyszerűen nem tud áttelepülni oda, ahol éppen munkalehetőség lenne. A magyar vállakozások oldhatnák meg a problémát, de az meg kormányszinten büntetett réteg. Ma a kereskedelem és picit a szolgáltatás mmég mehet, de a termelés és a fejlesztés nem. Miközben egy társadalom alapja az új létrehozása (és előbb megtervezése, kifejelesztése), gyártása, mert csak azt lehet eladni, forgalmazni! A gyártó, fejlesztő vonal sok céget jelent, amik rengeteg embert szívhatnának fel, minden képzettségi szintről.
De ez nem lehet, hiszen az import támogatott, a multik összeszerelése és ezen termékek forgalmazás. Nem kell új magyar termelés, ma csak feléljük azt, amink még maradt.
Ráadásul a termelés hosszútávú befektetés és hosszú távon biztosít munkát. A termelés növeli a GDP-t és nem a kereskedelem, az csak egy aktuális arányszám, és jól mutat a költségvetésnél és a gazdasági fejlődési mutatóknál. De érték nem keletkezik…
A gyártás, fejlesztés azonban tőkeigényes és ráadásulazonnal térül meg!
Mi meg a gyors pénzforgatásban élünk, mert ma a tolvajalapú gondolkodás a menő, nincs kockázatvállalás, csak a gyors megtérülés. Ez a nepperkedés ipri szintű működtetése.
Tehát mivel nincs lakhatás és a hazai jó 200 ezres vállalkzoó halmaz büntetve van, soha nem indul semmi fejlesztés azon a területen, ahol szabad humánkapacitás vam, ők meg nem tudnak elvándorolni oda, ahol lenne meló.
Ugye, hogy nem a fizetés a fő kérdés?
Külön téma az infotmatika, ebben élek, vállalkozok és a sok évtizedes tapasztalatommal pontosabban látom a helyzetet, mint azok, akik csak a hírekből tájékozódnak.
Nem igaz, hogy nincs itthon informatikus!
Nem igaz a milliós szakemberhiány.
Egyszerűen egy szakréteg – HR – érdeke ennek fenntartása. Ma egy vállalkozó nem tudhat szakmai szempontokat megfogalmazni a területen, csak a elvártakat meséli el egy HR*esnek. Ő meg miért értene hozzá? 30 körüli szőke, amerikai egyentankönyvekből erőlteti rá az idegen módszertanokat egy magyar kisvállalkozás menedzsmentjére. Készül egy torz hirdetés, amire egy szakember nem tud jelentkezni, mert:
– látja, hogy nem valós a igény
– a feltételekbe a 30-as szőke HR-es eleve olyanokat ír elő (életkor…), aminek a tapasztalt szakember nem felel meg.
Miközben a leírt igényeknek meg pont ő felelne meg és nem az, aki a paramétereknek jó…
Így csak hibás jelentkezések lesznek, a vállakozó nem kap embert, azaz a) statisztikailag hiány van, b) a szakmebernek nincs munkája, c) dübörög a álláshirdetői piac…
A közelmúltban egy vezető pénzintézete olyan hirdetést adatott fel – egy középvezetői informatikusi állásra -, ami kilenc (9!!!) önálló szakmát írt le, ezek rendre egymást kizárták, több diplomás szakma volt, a előírt rutin ezért nem volt teljesíthető és több valójában felősvezetői beosztás volt. Aki ért hozzá, az látja, nem teljesíthető, akkor sem, ha bevállalna egy alacsonyabb beosztást, kisebb pénzzel.
Ez a HR-es kiscsajok eredménye. A cég vezetője meg majd egy vitorlázáson hall egy szabad emberről, beszél vele, leszerződteti, igaz fizetett pár forintot feleslegesen az ügynökségnek.
A környzetemben számos magasan képzett, gyakorlattal rendelkező 50-es él. Mint alkalmi munkákból, mert a vagonrakodásnál, az építkezéseknél feketemunkáknál nem kérdezik a múltjukat! Csak az ilyen még aktív szakemberek elvinnék a „hiány” felét!!!
De a HT-eseknek ez nem buli, nekik a helyzet maradása a jó… Ezt kombiálva a társadalmi alapproblémákkal, soha nem lesz megoldás! Mert azoknak, akik tehetnének ezért, ellentétes az érdekük.
Szóval ez nem fizetés és pénz…
Void Bunkoid
mondta:@Boka1: alapvetően a szolgáltató szektor másodvonalbeli, valóban úgynevezett hozzáadott értéket képviselő valami, de többnyire a másodlagos értéktermelők „nyersanyagai” az elsődlegesen termelt értékek. Azt is valahogy elő kell állítani. Ugye ebben az elsődleges termelésben tör előre leginkább a gépesítés, talán ezért is kezd egyre inkább dominálni a még mindig a humán munkaerőtől erősen függő szolgáltató szektor.
@RHalacska: nem az a bajom a tintanyalókkal, hogy tintánt nyalnak, eladnak, szerveznek, etc. A bajom az – multinál dolgozok amúgy – hogy állandóan megy a hiszti hogy fúj, nincsen (költség)hatékonyság, nem vagyunk elég effektívek, és ennek a megoldására létrehoznak egy teljes projekt teamet, hat darab üzleti elemzővel, kettő titkárnővel (bocsi, asszisztenssel), és egy teljes 12 fős quality csapattal. Annak a munkának a költséghatékonnyá tételére, amiért mint elvégzett meló (üzemeltetés) direktben ÖT ember felel ügyeletben vagy műszakban, elvileg jó háromszor annyi embernek való melóra. A hatékonyság növelése érdekében fel kellene venni még tíz üzemeltetőt, ehelyett felvesznek huszonöt tintanyalót, aki elemez, méricskél, baszogatja azt a szerencsétlen öt embert (akik ha megfeszülnek, sem tudnak 24 órából 48-at csinálni), de nem _üzemeltet_. Márpedig az ügyfél EZÉRT fizet, és baromira nem érdekli, hogy házon belül hogyan gazdálkodunk az erőforrásokkal, rendelt egy szolgáltatást, és a munka legyen elvégezve.
Na, ez a bajom. Hogy a legtöbb – és nemcsak multicéges – munkahelyen de facto primer bevételt nem hozó óriási adminisztrációs vízfej nő a tényleges munkát elvégzőkre, és bizony a vízfejhez képest satnya kis testnek kell kitermelnie a kaját a vízfej számára is. Kb olyan, mintha lenne egy iskola, ahol van 15 darab iskolaigazgató (aki nem tanít, mert hát neki fontos háttérmunkát kell végezni), meg kettő szaktanár, aztán ők oldják meg, hogy minden óra legyen megtartva.
Utána meg csodálkoznak, hogy a „bunkó melósok” között mééé’ ekkora a fluktuáció. Nem is elsősorban a fizetések (mert vannak jól fizető cégek is), hanem a melóst érő folyamatos irdatlan nyomás, stressz miatt.
szemétpasi
mondta:@Szaktanár: Ez azért nem teljesen igaz. Én 90 után születtem, dolgoztam pár évet külföldön, hogy legyen tőkém, de igazából nem vágyok arra, hogy kint éljek. Egy normális felsőfokú végzettséggel igazából itthon is remekül meg lehet élni.
$pi$
mondta:@HorvTam: „Krisztus előtt 4000-ben voltak mérnökök? Nem hiszem. És éltek akkor emberek? Igen.Tehát lehet normális (bármit is jelentsen ez nálad) életet élni mérnökök munkája nélkül? Igen.”
Mondjuk akkoriban nem volt légkondi, tiszta víz, meg semmi. Olyan nyomorult volt az a „normális” élet, hogy kínjukban a fütyijük végét is levágták. De annyira, hogy páran még most is ebben keresik a megoldást.
Szaktanár
mondta:nagyon egyszerű a magyarázat kérem erre az egész munkaerőhiányos kérdésre. belépett a munkaerőpiacra a ’90 után született generáció, aki már abban nőtt fel, h beszél egy vagy több nyelvet a magyar mellett, és azonnal elhúzott nyugatra, amint felmérte a várható magyar és angol/német életszínvonal közötti különbséget ugyanazért a munkáért. az, aki 90 után született, és még mindig mo-n dolgozik, (és nem is tervez elmenni), a kevésbé kvalifikált része a fiatalságnak. én 10 évvel idősebb vagyok ennél a generációnál, de mo-ra hosszú idő óta én is már csak látogatóba megyek. az egyetlen oka annak, h ez az egész tákolmány nem dőlt össze az elmúlt évtizedekben az, h az emberek nem beszéltek nyelveket és zárva voltak a határok. azzal, h kinyílt a világ és felnőtt egy új generáció, a mostani, szocializmusból hátramaradt paradigma és bérezési rendszer nem tartható tovább fenn.
BobAlice
mondta:Az alapvető problémák ezek:
1. A mennyiség előtérbe helyezése a minőség helyett.
Ez a munka világát teljes keresztmetszetében átjárja Magyarországon. Csak az számít, mennyit igázol, az nem, hogy mennyire eredményesen. Ha túl jó vagy, nem jutalmat kapsz, hanem pluszfeladatot. A hatékonyságot nem is nagyon monitorozzák.
2. A rossz hatékonyság a munkavállalók szintjén szinte jelentéktelen probléma, sokkal nagyobb baj, hogy vállalati, szervezeti szinten. Sok vezető számára a stratégiai tervezés mintha luxus lenne, a mindennapos problémák leküzdését látják a fő feladatuknak ahelyett, hogy a problémáknak elébe mennének. Ez a hozzáállás egészen a politikai vezetőkig végigkövethető. Meg lehet nézni, hogy mennyire érdeklik őket a hatékonysági mutatók, mennyire terveznek az ország hosszabb távú jövőjével, stratégiai erőforrásaival.
Elképesztő pazarlások vannak cégeknél, és valahogy egyik vezető sem kíváncsi a kényes részleteket feláró belső felmérésekre. A posztban és a kommentekben is rengeteg példát látunk erre:
– Kihasználatlan vagy nem megbecsült, leépítésekkor elpazarolt tudás és szakértelem.
– Ad hoc jelleggel vagy homályosan megfogalmazott munkakörök kiírása toborzáskor.
– Ha mégis akad felkészült jelentkező, annak a pályázata elkallódik a rendszerben, és az álláshirdetés megy tovább.
Mindennek költsége van a vállalat számára, ráadásul a vállalat versenyképességét is rombolja. Mégsincs meg még a törekvés sem, hogy a kellő alapossággal feltárják a rossz hatékonyság okait, a vezetők bíznak a fals valóságfelfogásaiknak, a számokhoz nem értenek, meg különben is, eddig működött.
3. A vezetői pozíciókra eleve jellemző, hogy nárcisztikus pszichopaták tolongjanak rájuk, ez Magyarországon különösen így van, köszönhetően a kapcsolati tőke és a vele járó manipulációk nagy befolyásának. A vezetési stílus jellemzően törzsi jellegű, a vezető mindenről dönteni akar, de a vezetéssel járó felelősséget nem szívesen viselik, főleg kudarc esetén.
Az ország alapvetően is egy süppedő mocsárban van a fentiek miatt, ehhez még hozzájön az, hogy a robotizációnak köszönhetően újabb ipari forradalom várható a maga válságaival. Sem a politikai, sem a vállalatvezetőket nem érdekli, hogy ez mivel fog járni, vagy hogy minderre felkészüljünk. Még azok is komolyabban veszik a problémát, akikhez a Keleti Nyitással közeledni próbálunk. Kína nagyon jól tudja, hogy az olcsó munkaerővel már csak ideiglenesen tud gazdaságilag növekedni. Nem hogy a régióbeli, de még ukrán, orosz és fehérorosz! egyetemek is messze megelőzik a forráskivonás miatt legyengült elit egyetemeinket. Ha így folytatjuk, a harmadik világ országai közé süllyedünk az ipari forradalmat követően.
Koczy
mondta:Múltkor egy cikkemhez gyűjtöttem infókat, annak kapcsán nézegettem az álláshirdetéseket és megdöbbentett, amit látok itt a nyugati határszélen. Több nagy multihoz keresnek irodai munkaerőt, UKRÁN és ROMÁN nyelvtudással, akiknek az a feladata, hogy az Ukrajnából és Romániából ideimportált betanított munkások ügyeit intézze (papírok, lakhatás, munkába állás, stb.). Ahelyett, hogy a magyar munkavállalók fizetését növelnék, inkább hozzák ide azokat, akik ugyanannyiért (vagy még kevesebbért) elvállalják a munkát. Még diákként dolgoztam többször egy mosodában betanított munkásként, oda még az alföldről hozták tömegével a sokszor nyolc általánossal sem rendelkező dolgozókat, akiket túlzsúfolt munkásszállókon helyeztek el és napi 10-12 órában dolgoztattak folyamatosan.
Egyébként itt nagy probléma, hogy sokan kimennek Ausztriába, mert hiába nem a végzettségüknek megfelelő a munka, legalább megfizetik (még ha sokszor nincsenek rendesen bejelentve vagy magyar cégen keresztül dolgoznak kinn). Ismerősnek van egy villanyszerelő cége, korrekt bérezéssel, rendes bejelentéssel, jó munkákkal, prémiumokkal, mégsem talál munkaerőt, mert a villanyszerelők inkább elmennek betanított segédmunkásnak az osztrákokhoz.
Szóval azt hiszem ez egy nagyon összetett probléma.
szemétpasi
mondta:@McZozo: Mondjuk ha néhány hónap alatt sikerült egy nyelveket beszélő, jó munkaerőt találni akkor nincs ok panaszra. Mit vártatok? Hogy majd péntekre már be is tanul a kolléga?
Több tucat jelentkezőt kellett meghallgatni, az azt jelenti, hogy 30-50 emberről beszélünk. Ez nem sok egyáltalán. Főleg, hogy kókler volt a fejvadász cég, tehát ezek jelentős része nem is volt alkalmas kapásból a nyelvtudás hiánya miatt. Tehát érdemben mondjuk meghallgattatok 15 embert, bőven tudtatok válogatni. Az átlagos álláskeresési idő munkavállalóként 19 hónap. Ehhez képest 2-3 hónap alatt betölteni egy pozíciót a cégnek egy álom.
Amúgy én leginkább abban látom a problémát, hogy a hazai vállalkozások nem képesek fölmérni, hogy mire van szükségük. Alapértelmezés a diploma és a teljes munkaidő amikor rengeteg olyan jellemzően adminisztratív munkakör van amit mondjuk 6 vagy 4 órában is meg lehet csinálni. Így pl a kisgyerekes anyukák egyből kiesnek a rostán, mert olyan faszán van kitalálva az óvodai/bölcsödei rendszer, hogy igen nehézkes egy 8-16:30 tartó munkaidőben megoldani a dolgokat.
Nálunk egy csomó adminisztrátor dolgozik 9-14:00-ig és teljesen bevált a dolog.
A diploma meg egyszerűen egy csomószor tök felesleges elvárás. Számokat pötyögni az excelbe bárki tud. Egy csomó minden megoldható belső képzésekkel ami lehet, hogy papíron költségesebb, de a valóságban sokszor olcsóbbra jön ki. Láttam hirdetést recepciósnak kerestek embert Msc diplomával! Merthogy ez professzionális cég, kell adni az ilyesmire és mivan ha bejön az ügyfél és kérdez valamit. … Aha… Reális elvárás. Persze mindent lehet, csak valahogy nem akaródzott a 400 nettót kifizetni az Msc diplomára. Merthát ez mégiscsak recepciós munka.
Boka1
mondta:@bbrrr: pontosan. Egyébként leghangosabban az állami alkalmazottak kiabálnak,de átlagosan épp 9 hónapot töltenek el a munkahelyükön ( szándékosan nem a ” dolgoznak ” kifejezést használtam.
bbrrr
mondta:@erkölcsi hulla: az ilyen cégtől kell lelépni. nem ma, tegnap. Vannak jó cégek is, ahol a főnök megbecsüli a dolgozót, azokhoz kell menni, azoknak lesz dolgozója a többi meg csődbe megy majd, mert nem lesz aki dolgozzon.
bbrrr
mondta:@Din Serpahis: én is közepes vidéki IT cégnél vagyok, lassan 7 éve, és ezalatt kb duplázódott a fizetésem (és nem minimálbérről indult). Annak, hogy valaki ugyanannyit keres, mint 3 éve, több oka lehet, mondjuk az inflációból adódó bérnövelés nem ártana (de ez pont az elmúlt 3 évben nulla közeli volt), de ha a teljesítménye amúgy nem javul, akkor mire adjanak többet? Ha amúgy jó szakember, akkor „kérni” kell, ha nem adnak, akkor el kell menni másik céghez.
erkölcsi hulla
mondta:A rabszolgamagyarok rájöttek hogy el lehet menni szarér hugyért németbe is dolgozni, csak ott kicsit többet ér ugyan az a szar.
Bírom amikor a munkaadóm sír rí, hogy nincs jelentkező a munkára. Volt, csak annyit ajánlott fizetésnek, hogy a jelentkező azt hitte viccel.
Meg mikor sír hogy nem tud többet adni, de ő millió felett visz haza, plusz még amit elsikkaszt XD
Meg mikor sír, hogy de szar lett a cég veszteségesek vagyunk, nem tudok többet adni ( 5 éve ugyan azt a pénzt adja, ami már akkor is szar volt), de mindenki tudja, hogy a kreatív könyveléssel, és csalással is nehéz volt veszteségesre kihozni a céget.
Most meg megy a sírár mert egyszerre négyen mondtak fel, miután elkezdett dühöngeni hogy ‘ha nem tetszik el lehet innen menni’ XD
Vicc ez kérem szépen, csak senki nem nevet.
Szó mi szó, kicsit megelégedéssel nézem a ‘munkaerőhiányt’ mert inkább valami öntudatosságot feltételezek a rabszolgamagyar birkákról, azaz nem akarnak többet rabszolgák lenni, és a főnök családját hizlalni mikor ők döglődnek.
Lehet mondani hogy ilyen magas adó, olyan magas adó, ezt a munkavállaló leszarja, mert úgyis a nagyját feketén kapja sajnos, és látja, hogy a faszkalap főnök egy hónap alatt megkeresi az évi pénzét. Bicska-zseb-nyílik.
Plusz még a szarozás, lenézés, alázás a főnök részéről, mindezt abból az egy okból, hogy nehogy jónak és fontosnak érezze magát a gyökér rabszolga, és fizetésemelést kérjen.
dobolán.kati
mondta:@Hórukk: majd bejön egy tőkeerősebb vállalkozás, akár magyar, akár nem, a megürülő piacra. ez a verseny. tb nélkül, nyugdíj nélkül nem éri meg dolgozni, inkább külföldre kell menni, és kivárni, amíg itt javul a foglalkoztatási kultúra.
Kopasz Szuzukis
mondta:@IT Knight: lóf.szt van szabad verseny! A nagy büdös vízfej dirigál, és öntelt, beképzelt ájtíhuszárokon keresztül osztja az észt!
Debreceni telephelyű gyógyszergyár éves nettó nyeresége fél milliárd dollár (!!!) fölötti. Nem forint, vagy fabatka, hanem dollárszázmilliók. A nyereség utáni nem kevés adó a Központi Költségvetést gyarapítja. Amit, ugyebár döntően a nagy vízfej pumpálására használnak fel. Akkor most ki tart el kit?
Ugyanakkor a debreceni bérek alulról szagolják a kínai gyáregység béreit. Mert emelni tilos! Ezt mondta az ország központi vezetése. Nehogy már a vidéknek jusson az, amit nekik is befizethetnek. A cégvezetést nem igazán érdekli, hogy a nyereség utáni részt adó címén a büdzsébe fizeti, vagy béremelésre fordítja.
Más: nap, mint nap sajátítunk el új technológiákat. Többnyire 50 fölötti, „csak” középfokú végzettséggel, angol nyelvtudás nélkül. Nem ez a gond! Hanem többnyire az, hogy az „ifjútájtán” ájtíszakemberek lusták akár csak egy sornyi MAGYAR nyelvű kezelési utasítást is leírni. Vagy uram’bocsá’, munka mellett a szükséges SZAKMAI ismereteket megszerezni. Mert egy szakma elsajátításához nem elég 2-3 év az egyetem után. Kapunk olyan hevenyészve összehányt szoftvereket, hogy csak dísznek jók. Ugyanakkor százmilliókat érő anyagokat kellene előállítani. Azzal a szeméttel. Lehet, hogy profi ájtís, de az adott gyártás szakmai részéhez nem ért.
Van olyan kollegám, aki 61 évesen, másfél évvel a nyugdíj előtt még új dolgokat tanul. Különben mehet Isten hírével.
McZozo
mondta:@Estella4422: Azert en az ellenpeldat is el tudom mondani. Banknal kerestunk embereket. Aszisztensi poziciokba. Fokepp frissdiplomasokat, tehat olyan iszonyu elvaras nem volt. A fejvadasz iranyaba egy nagy kikotes volt hogy angolul jol beszelo emberek kellenek mert mi a bank egy angol reszlegevel dolgoztunk igy napi szinten az angolokkal kelett kommunikalni. Ehez kepest tob tucat embert kuldott a fejvadasz akik az angolt meg cask hirbol se ismertek. S mikor felhivtam oket reklamalva hogy mi a vervoros lokukiert nem kepesek legalabb ezt megszurni mielott bekuldik az embert. Nem vaaszoltak semmit. Ezen felul a tapasztalat masik resze az volt hogy a nyelvtudason felul a szinvonal is borzaszto alacsony. Honapokig kelett keresni tobb tucat embert meghallgatva hogy egyet fel tudjunk venni.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@RHalacska:
Csak Istent istenítem, embert sosem. Mindig értékek mentén szavazok.
Szornyeteglajos
mondta:Valahol megértem a munkáltató kínjait, főleg a hazai piacon érvényesülni próbáló KKV-kat, valóban magasak a munkabér költségei.
De azért nagy általánosságban a rendszerváltás nagy elbocsátási hullámai óta eléggé ki van nyalva a v%laguk: talán soha nem volt még ekkora, ilyen széles kört érintő munkaerő hiány, mint az elmúlt pár évben.
A 90-es években nagy lehetőségek, majdnem hogy szűz piac adta magát, rengeteg alulképzett, de potenciállal rendelkező munkavállalóval. Sok mai nagy-és középvállalkozás akkor nőtte ki magát.
2008-ig azért a szűkülő piac ellenére is megtalálta a számítását, aki akarta, ha másként nem, hát feketén, szürkén foglalkoztatott. Megjelent a túlképzett munkaerő, aki felismerve a munkaerőpiaci korlátokat vagy átképezte magát, vagy alulpozícionált bérért elvállalta a rangon aluli munkakört. Ezt a folyamatot csak erősítette a gazdasági válságnak titulált őrület, és szépen megszokták a HR-esek, hogy egy recepciós állásra is találnak olyan embert, aki két nyelven kommunikál társalgási szinten, ellátja a rendszergazdai feladatokat, és kétfogásos ebéde főz a teakonyhán, mert egyébként szakács szakmája is van.
Amikor nem ment úgy a szekért, megváltak valakitől, és a munkáját szétosztották két megmaradt kolléga közt. Ha rádobtak a bérükre tíz százalékot, még maguk alá is rondítottak örömükben.
Csak sajnos ez a munkaerő rájött, hogy ha egy kicsit is tud angolul, németül, éppoly rangon aluli munkával két-háromszor annyit kereshet 1000 km-el nyugatabbra.
Beszédes, hogy melyik szektorokban sírnak a legjobban:
– közegészség: soha nem voltak rendesen megfizetve, ma má jóformán csak azok mennek ápolónak, akik csak a gyártósorra lennének jók, de egy korházban még mindig jobban el lehet lavírozni, ha kevesebb pénzért is. De ők is egyre kevesebben vannak, akik benne maradtak régről a rendszerben, még állják a sarat, mert nincs jobb, vagy megszokták.
-építőipar: a feketézés fellegvára. Csábító a kézbe kapott havi kétszáz, vagy több, de télen nem biztos hogy van munka, amikor meg van, meg kell szakadni, annyi van, és sokszor ottalvós a buli. Akkor már inkább osztrákoknál építi a gipszkartont 1200 Euroért.
-vendéglátás: szürke foglalkoztatás fellegvára, az alkalmi munkavállalói kiskönyv nekik lett kitalálva. Amelyik vállalkozó nem dolgozik iszonyat haszonnal, az már rég bezárt. Olyan vendéglátóst, aki haszonnal viszi az üzletet, még nem láttam. Csak olyat, aki iszonyat haszonnal.
-kereskedelem: alkalmi munkavállalói, ha kicsit kevesebb a kereslet, már küldi is el az embert. Jellemzően két ember végzi egy harmadik munkáját is. Ha eléri a munkavállaló az 50. évét, már mehet is az utcára. Jön helyette az ifjú titán minimálbérért.
Eközben tízen éve nem emelkedik a munkavállalók bérének vásárló értéke, sőt, folyamatosan emelkednek az árak, és ilyeneket nyomnak le a torkukon, mint a rezsicsökkentés.
Van egyfajta összekacsintás a munkáltatók, és az állam között: kicsit megnyirbáljuk a munkavállalói jogokat, ti meg fizetitek szépen a járulékokat. Ennek hosszútávon a mára kialakult helyzet lett az eredménye. Nem hogy nem megoldás a béremelés, szerintem az egyetlen járható út, ha a meglévő értelmes munkaerőt meg akarják tartani.
Álomvilágban élnek egyes munkaadók, ami kezd végre szertefoszlani.
roli101
mondta:@HorvTam: Nem figymálom le, de ha olvastad volna a beszélgetés elejét, akkor látnád, hogy egy IT-s szakember nézi le az egész országot és hiszi azt, hogy ők szarják a spanyolviaszt. Én csak kicsit helyretettem a beképzelteket.
RHalacska
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Nem a birkákat nem fogják üldözni, kellenek pörköltnek.De Te akkor is azt fogod isteníteni aki akkor hatalmon lesz.
szemétpasi
mondta:@Bambano: Az egyetemi lobbizást nem úgy kell elképzelni, hogy akkor az egyetem majd szépen egy adott cég igényeihez faragja az oktatási programot. Hanem úgy, hogy a cég szépen befektet egy egyeteme, szabvállként felvehető képzéseket biztosít eszközökkel és oktatókkal, ideális esetben még papírt is ad a sikeres végzésről. Ha tényleg komolyan gondolja még a tanműhelyt is felszereli.
Van egy barátom Szöulban, ott kvázi ölik egymást a multik azért, hogy helyet kapjanak az egyetemen. 30 CNC gépes műhelyet szereltek fel, több féléven keresztül lehet képzésre járni aminek a végén kapnak egy tanúsítványt hogy akkor ők elvégezték a cég képzését. Ez nem tűnik nagy dolognak, de piaci alapon igen csak drága egy ilyen képzés ott az egyetemen meg kvázi ingyen meg lehet csinálni. Plusz lehet használni a gépeket „maszekba” prototípus gyártásra, vagy akár arra, hogy otthonra valami kiforgácsolj magadra. Mert minden tapasztalat értékes és az az aprópénz ami elmegy erre bőven megéri a cégeknek.
RHalacska
mondta:@roli101: Ja a szocializmus meg egy lépéssel a nyugat előtt jár. Mint most is ez az ország
roli101
mondta:@IT Knight: Drága volt? Látom fogalmad sincs miért. Vajon miért olcsóbb az ukrán búza? Vajon miért jönnek ukránok ide dolgozni? Vajon miért mennek a magyarok nyugatabbra dolgozni? Te 100.000 nettóért dolgozol?
RHalacska
mondta:@roli101: Azok nem IT-sok voltak. Az IT-s nem programozó! Az IT-s üzemeltet, és szív a programozók trehány munkája miatt, arról gonodkodik, hogy Te kevésbé szívjál. A BKK nál volt egy halom olyan programozó, akik jól feküdtek valakinek, vagy egyszerűen olyan határidőt adtak nekik, hogy nem fért bele más. Mondjuk olyan alapvető tervezési hibák vannak benne, ami miatt adják vissza a diplomájukat, és menjenek el kapálni. Esetleg a T-System német igazgatója azt mondta, jó lesz ezeknek ez is.
HorvTam
mondta:@roli101: Gratulálok a logikádhoz. 😀 Hadd tegyek fel egy költői kérdést. Krisztus előtt 4000-ben voltak mérnökök? Nem hiszem. És éltek akkor emberek? Igen.Tehát lehet normális (bármit is jelentsen ez nálad) életet élni mérnökök munkája nélkül? Igen. Akkor ezek szerint a saját logikád szerint mérnökök sem kellenek. /*Egyébként nem bántásból mondom,de hányok azoktól,akik lefigymálják mások munkáját. A leírásodból kiviláglik,hogy halvány lövésed nincsen mit csinál egy IT-s. :D*/
John Doe3
mondta:@Bambano: csak könyörgöm, ne olyat tanítsanak, ami már a múzeumban sincs… Élő példa, hogy még ma is 8085-öt tanítanak a BME VIK-en. WTF?!
IT Knight
mondta:@Void Bunkoid: Igen, nyilván a nagyobb cégek, mint a GE, BP, vidéken termelik a GDP-t, csak Budapestre vannak bejelentve.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@roli101:
A folyamatok lassúk, de nyilvánvalóak.
A nyugat jelenleg belőlünk él.
IT Knight
mondta:@hopp11: ja, bocs, nem tudtam, hogy te ezt már leírtad. Akkor természetesen ez tény. Nincs is okom kételkedni többé.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@RHalacska:
HA esetleg liberális diktatúra alakulna ki, esélyes, hogy az üldözne engem, de a nép ezt nem fogja megengedni.
Mindenkit el kell zavarni? Akkor ki lesz hatalmon? Anarchia lesz?
IT Knight
mondta:@roli101: jó volt a vidéki búza, de egy kicsit drága volt. Lehet jövőre Ukrajnából kéne inkább venni negyed áron. Akkor aztán borogathatnák a termelők a drága cuccot a teszkó parkolóba.
IT Knight
mondta:@RHalacska: Én elhiszem, hogy te vagy a kivétel, te biztosan nagy király vagy a szakmában és milliókat keresel, de nem ez a jellemző.
roli101
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Milyen ismerős ez a duma kb 40-50 évvel ezelőttről. A nyugat a szakad szélén van. Vajon azóta miért nem zuhant már bele, miért nem a Szovjetunió a világ vezető állama? Miért mi akarjuk 30 éve utolérni őket és nem ők hozzánk lecsúszni?
RHalacska
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Alapok elzavarni Orbánt az ország éléről a többi mostani politikussal együtt, ésa zkat a bértrollokat akik hülyeségeket írnak letiltani. Most már tudjuk, hogy mennyit fizetnek neked a trollkodásért a Lendvai utcában, remélem lesz idő, amikor ezt kamatostól vissza kell fizetned.
roli101
mondta:@FayRodisz: Én a mérnököket nem ekéztem az ő munkájuk fontos, ahogy leírtad. Bár ismerek olyan mérnököt, aki 10 év alatt végzett 5 helyett a Műszaki Egyetemen és most egy szakiskolában óraadó, mert egyetlen rendes cégnél sem volt képes megmaradni.
Csak annyit kérdeznék, hogy 100 éve, 1000 éve mit csináltak az IT-sok? Az ő munkájuk célja, hogy megkönnyítsék mások életét. A munkájuk nagyrészt nem szükséges egy normális élethez, legfeljebb könnyebbé teszi. Viszont gyakran nem megkönnyíti, hanem bonyolultabbá, nehezebbé teszi.
Csak egy példaként említeném a BKK online jegyrendszerét, amire biztosan büszke minden IT-s, aki részt vett benne. Jó lenne, ha rendesen működne, megkönnyítené az emberek életét, de 100 évig meg volt nélküle mindenki és ha nem lenne, akkor se halna éhen senki.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@RHalacska:
Nem.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@incognito ergo sum:
A liberalizmus egy rossz utópia, nem működik.
Orbánt meg kell szavazni jövőre is, mindenki más rosszabb nála. Amit pedig mindenképpen meg kell akadályozni, az az ország fokozott nyugati integrációja.
A nemzeti kapitalizmus nem jó, az. amit Orbán épít a koreai-japán modell alapján. Viszont a kisebb rossz a nyugati modellhez képest, melynek az égvilágon semmi értelme, hiszen alapja az, hogy amit Mo. népe megtermel, annak haszna kimegy a nyugati tőkésekhez, sőt még aggódni is kell közben a „versenyképesség” miatt, azaz legyen a bér alacsony, mert különben nem lesz elég a nyugati népnyúzó haszna, s durcás lesz.
Ami kevésbé rpssz a legrosszabbnál az relatívan jó, ennyi az egész. A fontos most 3 pont:
– leszakadni a nyugati szakadéktól,
– amikor a kóceráj pusztul, időben kiugrani,
– addig taktikázva kihasználni az ellentéteket az egyes liberális érdekcsoportok között.
RHalacska
mondta:@Void Bunkoid: Termelhetnél amennyit akarsz, ha a tintanyaló nem adja el, nem számfejti a béredet, nem utalja, fizeti ki. Elegem van a sok bunkó melósból, aki nem látja, hogy a termelés csapatmunka! A fejlesztő kitalálja, a mérnök megtervezi, a munkás legyártja, a marketinges keresletet gerjeszt a termékre, a sales meg eladja,a támogató osztály meg gondoskodik a gépekről, papírról, vízről stb. Egyik sem megy semmire a másik nélkül. Fogjátok már fel!
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@FayRodisz:
Csupa mellékes dolgot mondasz.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@incognito ergo sum:
Ügyfélszolga = ügyfélszolgálaton dolgozó ember.
RHalacska
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Te fórumtroll vagy
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@incognito ergo sum:
Mi az értékteremtés?
Egyébként a havi nettóm 220 ezer.
roli101
mondta:A budapesti cégek fölözik le az ország hasznát. Az ott lévő cégek közel vannak a tűzhöz, hamarabb megtudnak minden pénzszerzési forrást, a kapcsolati tőkéjüket jól kihasználják. Nem véletlen, hogy az ország bármely részébe fejlesztési pénzek érkeznek, akkor abból már a fővárosban lehúztak százalékot a jogászok, pályázatosok, a minisztériumhoz közelálló cégek. A nagy beruházásoknál is általában a fővállalkozó budapesti, a valós munkát pedig helyi cégek végzik aprópénzért.
Boka1
mondta:@Void Bunkoid: remélem nem jön el az a világ, amikor megint a gyár termeli az értéket. Bár volt erre utaló kisérlet, de ez nem jött be. A szolgáltatások, kutatás stb. Kevesebb környezet terheléssel nagyobb hozzáadott értéket képvisel. Igaz, így hálisten könnyebb is kiszervezni alapítványokba. 🙂
Attic
mondta:@Jobangel „nem elég, hogy újakat alig találnak, de még a meglévők is lelépnek”:
Persze, hogy lelépnek. Haggyuk ezt a multi HR-s baromságot, hogy munkaerő megtartása ás a lojalitást egyáltalán cél, finance területen szerzett tapasztalatom alapján szinten kifejtem erről a véleményem:
Juttatási csomag: zárjuk ki első körben azokat a multi formákat, akiknek fontos, hogy a pozíciójuk előtt ott legyen, hogy senior, associate, lead, stb szavak az alapvetően betanított idegennyelvet igénylő csodarendszerekben-excelben bűvőlő agyhalott kattintgató munkájuk után). Ha kizártuk őket és csak a juttatási csomagot nézzük, akkor nem éri meg 1-1,5 év-nél többet eltönteni valahol, hiszen a munka (egy-két totális leépülést okozó multit kivéve) nagyon hasonló, csak a fizetésben érződik egy erőteljesebb ugrás. Szóval ennyit a lojalitásról. A képzéseket most ne vegyük bele, hiszen egy értelmesebb képzés pl:ACCA inkább a munkvállalótól várja el, hogy több évig lojális maradjon fos-hugy fizetésért. Aztán a manager-i pozíciót úgyis valami külsős seggnyaló idióta kapja ACCA nélkül:D
Fluktuáció elemzése: Ha valahol nagy a fluktuáció elsősorban arra utal a juttatási csomagon kívül, hogy a manager/ team lead egy szokásos seggfej, akivel nem szeretne kegyütt dolgozni vagy a túlóra elviselhetetlen. Nyilván ezt kilépő interjún nem fejtegetjük, hiszen a sablon kérdéseken túl akarunk lenni, ha pedig még nem mondtunk fel, nyilván tudjuk, hogy semmit sem érünk azzal, ha árulkodó ovodás módjára viselkedünk, hiszen komoly felnőttek vagyunk fontos feladatokkal:D
Új emberek megtalálása: szerintem tök jó, hogy HR szolgáltatók bőszen keresik, gyűjtik a valóban jobbnál jobb jelölteket és tovább is küldik őket, azonban mintha a nagy multik vízfejű managerei(tisztelet a kevés kivételnek), valahogy mintha szimplán csak a szimpátiára mennek és a legnagyobb gyökereket sikerül csak kiválasztaniuk. Ebből következi, hogy lassan már egy interjút sem lehet komolyan venni, hiszen több órvalt vagy akár több körrel vesszük el feleslegesen egymás idejét a végeredmény pedig sokszor meglepő és mulatságos.
Void Bunkoid
mondta:@IT Knight: már valaki említette a „fél országot Budapest tartja el”, ilyenkor azért meg szeretném említeni, hogy rengeteg, amúgy „falun” működő cég budapesti címre van bejegyezve, így a teszem azt Kiskunfélegyházán megtermelt bevétel után befizetett adómennyiség is „pesti adó” lesz.
Na, így tartja el Budapest a fél országot. Inkább fordítva, a termelő telephelyeken dolgozó, tényleges, primer bevételt generáló melósokból él a sok központi irodai, tényleges bevételt egy büdös fillért sem generáló tintanyaló meg kvaliti menedzser 🙂
HaD
mondta:Mo.-on idestova 70 éve KÈT NEMZEDÈK munkáját lopják fecsérlik el.Az államosítás majd rá 40 évre a lenyúlt vagyon „privatizáció”-nak nevezett újraelosztása teljesen hazavágta azt az igényt hogy valaki itt hosszabb távon trevezzen..azért marad a lerabolni minnél elöbb minnél többet szpáhi gazdálkodási modell. A vas és acél országa játszma semmi mást nem szolgált mint azt hogy egy 1000 éves gazdálkodási szerkezetet könnyedén felszámolni csak azért hogy a népek minnél kisebb helyen koncentrálódjanak arra az esetre ha balhéznának könnyebben lehessen szétcsapni köztük illetve a parasztság vessze el az önszervezödéshez szükséges anyagi bázisát. Ezért egy teljes nemzdék munkáját ellopták illetve amit a güzülö magyar így is própált kihozni magának azt meg a kgst árkézéssel vitték ki az oroszokhoz. Ezt orbán meg gyurcsány féle banda felmenöi tették.A „rendszerváltásnak” hívott újraelosztást követöen még mindíg zajlik az „újraelosztás” a zsidó gyerekek marakodnak a koncon. Gyakorlatilag semmilyen tartós befektetési modell nem jöhet létre akkor ha az aki a vagyont ép birtokolja nem biztos abban hogy holnap nem végzi e a szeméttelepen. Ezért aztán a célja hogy rabszolga bérekkel minnél többet lehúzzon a szerencsétlen gojokon akik még tapsikolnak is mert egy ilyen dülledt szemü zsidógyerek mint rogán sulytásos mentében bohóckodik…a zsidó rokonokkal meg haverokkal körbevett orbán meg a Szent Jobb körmeneten ajtataskodik. Közben elöadják a népnek hogy micsoda egy lázadó és a saját útját járó meg a nemzeti érdkekekt akaró nép vagyunk…miközben semmit de semmit nem tesznek azárt hogy valóban satbil kiszámítható és a fiataloknak otthont adó ország épüljön…szemét banda!!!!
FayRodisz
mondta:@incognito ergo sum:
Egy egyszerű putyinista aktivista. Az ország egyetlen olyan disszidense aki keletre disszidált és azokat ekézi akik az „elmaradott és csóró” nyugat felé indulnak a „gazdag és fejlett” orosz, bolgár és román vidék helyett.
incognito ergo sum
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
„Mo. sajnos még liberális állam”
Akkor Orbánt el kell csapni, mert rosszul dolgozik.
„pont ez a bajok oka.”
Milyen bajnak oka a liberális állam?
Az ILLIBERÁLIS állam termelékenysége gyenge, gazdasága csúfosan lemarad a liberális állam mögött. Addig tud felszínen maradni, amíg vannak kiaknázható és (liberális államoknak eladható) erőforrásai (mint pl. Oroszországban a kőolaj és a földgáz).
FayRodisz
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Igen, a vadkapitalisták emelték 27%-ra az áfát, vásárolnak fel áron alul földeket, kikötőket, foglalkoztatják az önkormányzattól kirúgott embereket közmunkában…
Köszönjük Emese, ismét hoztad a megszokott tudatlan formádat.
incognito ergo sum
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Persze, ügyfélszolga 🙂 A takarító pedig floor manage, a mosogató pedig dish manager. Valójában nem tudom, ki vagy — de a fórumtevékenységed láthatóan koordinált és bőven kitölti a napjaidat. Néha beleolvasok, megmosolyogtató együgyűségeket írsz.
Ezzel a szorgalommal, kitartással és lojalitással bőven havi 180 ezer fölött kereshetnél egy valódi értékteremtő munkakörben.
FayRodisz
mondta:@roli101:
Nézd a másik oldalról. Mit csinálnál ha a „pösti” mérnök nem traktort tolna alád, hanem kapát a kezedbe. Ha lenézel valakit, ne várd el, hogy isteníteni fog miközben a gépeivel termeled meg a zsozsódat. Van ló és eke, hajrá, vegyszerek és permetezés helyett meg lehet végigbandukolni a 30 hektáron és kézzel összeszedegetni a kártevőket.
A világ közös játék, mindenkire szükség van és ha nem becsülöd a másikat ne várj tőle sem megbecsülést.
FayRodisz
mondta:@IT Knight:
Aha. Nekem is pont ez jutott eszembe nem oly rég, amikor több hónap alatt nem sikerült megértetni a friss villanymérnökkel, hogy egy komplett gép fejlesztése közben szükséges a gépben lévő motorok, relék, nyomógombok kezelése olyan programrésszel amivel tesztelni lehet a mozgásukat, beállítani a megfelelő paramétereket. Nem tudta felfogni, hogy az üzemszerűen 20-30-40 másodpercenként érkező 1 másodperces impulzus nem igazán alkalmas a működés ellenőrzésére beállításra meg főleg nem. A koma az alkatrészeket nem ismerte fel, de a faszbúkon heti rendszerességgel tupírozza magát, hogy ő mekkora „mérnök”. Ő volt az első aki elérte, hogy telefonos csevej közben körbenéztem, hogy hol van a kandi kamera, mert egy mérnök más indokkal nem mondhat akkora baromságot amit levágott. És nem ő az egyetlen ezzel a „tudással”.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@incognito ergo sum:
Mo. sajnos még liberális állam, pont ez a bajok oka.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@incognito ergo sum:
Ügyfélszolga vagyok, nem fórumtroll.
incognito ergo sum
mondta:@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
„Van egy kollégám, aki MINDEN álláshirdetésre jelentkezik, aminek megfelel, s nem is akar új munkát. Csak kiváncsi máshol mennyit ajánlanak. Hetente 2-3 interjúra jár.”
Neki is fekszik a fórumtroll munkakör, mert így eljárhat heti 2-3 interjúra. Rendes munkahelyen erre nem lenne módja.
incognito ergo sum
mondta:Az illiberális államoknak ez állandó nehézsége: felszaporodnak az önállótlan, cselekvésképtelen munkavállalók.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@roli101:
S ha mindenki vállalkozik, ki fog dolgozni?
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Gyulimali:
A tőkés ilyen mindenhol, mindig az utolsó a proletár.
Csak a nyugati tőkés nyugaton sokat kap a világ más részeiből, így marad pénz, hogy a nyugati proletár több morzsát kapjon. Gyakorlatilag a keleti munkások fizetik meg a nyugatiak bérét jelenleg.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:@Billgates:
Van egy kollégám, aki MINDEN álláshirdetésre jelentkezik, aminek megfelel, s nem is akar új munkát. Csak kiváncsi máshol mennyit ajánlanak. Hetente 2-3 interjúra jár.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes
mondta:Egyszerű. Az országot elnyomásban tartó nyugati rablótőkének olyan munkákra kellenek emberek, melyeket az átlagember nem végez szívesen. Ráaádásul kizsákmányolóink nem hajlandók kecsegtető béreket ajánlani.
Míg ezzel együtt vannak olyan szaktudású munkanélküliek, akiknek munkájára a „piac” (= a nyugati zsírkulákok érdeke) nem tart igényt.
Cpeti123456
mondta:@RHalacska: teljesen igazad van, munkáltatóként én is ezzel szenvedek…
HorvTam
mondta:Ennyi tömény ökörséget már régen olvastam egyszerre. 😀
Úgy látom a kedves hozzászólók egy része azt hiszi,hogy mindenhez ért.
Wastrel
mondta:@roli101: Ennyi förtelmes vadkapitalista hazugságot egy hozzászólásban nem mindennapi teljesítmény összehordani.
Bambano
mondta:a posztban szerepel az egyetemi lobbizás. szerintem ezt el se érdemes kezdeni, ugyanis az egyetemeknek teljesen más feladata van, mint amit sok vállalatvezető hisz róluk.
a cégvezérnek az az álma, hogy az egyetemek pont az ő cégének megfelelő aktuális képzettséggel, az általuk használt eszközökre szóló képzéssel öntik ki ingyen a dolgozókat. miután minden cégvezér ezt hiszi, így fizikai képtelenség mindenkinek eleget tenni az óhajának, vagyis a cégvezérek többsége csalódni fog -> sipákolni kezd.
az egyetem véleménye ezzel szemben az, hogy ők a hallgatókat az egész életútjukra akarja felkészíteni, tehát képességeket és alaptudományt tölt a fejükbe, hogy később az adott munkahelyen gyorsan tudjanak specializálódni. és ha munkahelyet váltanak, akkor megint. és ez így van jól. tehát az egyetemeket erőltetni, hogy másképp tanítsanak, felesleges és káros.
Bambano
mondta:@hopp11: haha, tehát a miskolci járás jó eredményei általánosan érvényesek egész borsodban, vagy csak elköveted ugyanazt a hibát, amiről a poszt is szól, hogy mert pesten munkaerőhiány van, akkor az egész országban is…
Ezt Debrecenből, az ország második legnagyobb városából írom neked. ugye érted, mire célzok, kedves néhai második legnagyobb város lakója.
másik hsz-re: a háromévenkénti új merci az még egy havi misibe sem kerül, ennyiből nem lehet egy kkv-ban sem komoly béremelést csinálni.
Hórukk
mondta:@dobolán.kati: Ha sok vállalkozó bedobja a törülközőt, ott nem lesznek munkahelyek, marad a közmunka. Tehát ez sem jó megoldás.
hopp11
mondta:@hopp11: Az átlagbéreket illetően pontosítok. A közmunkától megtisztított, tehát a versenyszféra átlagjövedelmeinél a 9. A 19-ből Borsod megye…
de ha valaki el akar helyezkedni, akkor ez számít, hisz nyilván nem közmunkásként képzeli el a katrierjét egy munkavállaló sem.
hopp11
mondta:@IT Knight: te tényleg teljesen hülye vagy. Ha ennyire nem értesz valamihez, akkor nem kéne osztanod az észt. Az előbbi hsz. -ban leírtam, hogy sz egy főre eső adóerő tekintetében Miskolc országosan sz egyik legjobb. Innen a megtermelt adó egy részét elviszi a központi kormányzat. Volt idò, amikor máshonnan irányítottak ide pénzeket, de már pont fordítva van.
Az egyetemeket meg nyilván állami pénzbòl működtetik, a miskolcit is meg a többit is. A különbség talan az, hogy az adott intézmény mennyi pénzt tud beszerezni a piaci szereplőktòl, tehát mennyivel tudja kiegészíteni az állami keretet. Ebben a Miskolci Egyetem pont élen jár. Rengeteg multinacionális cégnek végez kutatásokat, ezekért komoly pénzeket kap….
a nemzet fogatlan provokátora
mondta:@Ferdeszemüveg: Ez azért van, mert Magyarország alapvetően eg dzsentroid ország. Itt nagyon fontos az emberek tudatában a hierarchia, és aki magasabban van a hierarchiában, az bizony szeret is élni és visszaélni a szerepével, különösen, hogy ki tudja meddig lehet még főnök.
hopp11
mondta:@Void Bunkoid: Azért tegyük hozzá, hogy az ország közvéleménye sokat nem tud Borsodról meg Miskolcról. A média sportot űz belòle, hogy ezt a térséget a „a haláĺ völgyének” ábrázolja. Elvándorlásról, alacdony bérekròl, munkanélküliségről „tudósítanak”. A valóság az, hogy a miskolci járás területére 2015 óta bevándorlás zajlik. 2016 jan.1 és 2017 jan.1 között Miskolc város népessége 3100 fővel nőtt, ami 2 %-os növekedés. Mindeközben pl. Győr népessége 4500 fővel csökkent, ami 3,5 %-os csökkenés. Ezeknél a számoknál azt is figyelembe kell venni, hogy többen halnak meg, mint ahányan születnek, és az agglomerációba is sokan költöznek ki.
Miskolc gazdaságból szármszó adóbevételei 6 év alatt kb 70 %-kal nőttek, jelenleg ezen a téren országosan a 4. Az egy főre eső adóerő tekintetében Miskolc az egyik legjobb országosan, tehát sz itteni adóbevételek egy részét elviszi a központi kormányzat. Azaz az elvégzendő feladatokat az állam nem finanszírozza más településekkel ellentétben. Tehát aki azt gondolja, az itteniek a győriek meg a pestiek adójából élnek, azok nagyon tévednek, mások élnek Miskolc adóbevételeiből.
A miskolci munkanélüliség 12-ròl 5 %-ra csökkent, és tovább csökken rohamosan. A bérek pár éve úgy néztek ki, hogy kb 10 %-kal voltak alacsonyabbak a miskolci bérek, mint a győriek. Azóta a miskolci és borsodi bérek az átlagnál sokkal jobban nőttek. A 2016-os adatok szerint a borsodi átlagbérek a 19 megyébòl a 9. helyen álltak. Tehát a mezòny első felében vannak. A miskolci átlag persze jóval magasabb, mint a borsodi átlag..
RHalacska
mondta:@roli101: Elmegyek oszt veszek mástól kenyeret. Azért nem csak ez az ország van ám.
RHalacska
mondta:@roli101: Bár mindenki látná ezt. Szépen összefoglaltad, köszönöm
RHalacska
mondta:@vctor: Ez így van. Minden nap találkozom ezzel a problémával.
a nemzet fogatlan provokátora
mondta:@vctor: Azt kell mondanom, hogy te alapvető nagyságrendi kérdésekkel nem vagy tisztában..
vctor
mondta:@Gyulimali: azt hiszem a kisvállalkozók többsége nem szórja úgy a pénzt mint a kormány a kisvállalkozóét, és sokan a magas bérteher miatt nem tudnak a vállalkozásnak több személyt vagy a meglévőknek több bért biztosítani
a nemzet fogatlan provokátora
mondta:A kedves munkáltatók kénytelen lesznek alább adni. Vége azoknak az időknek, amikor fiatal, diplomás, két nyelvet beszélő picsák álltak sorban miniszoknyában, csak hogy valami szar irodai munkakörben dolgozhassanak éhbérért, amit egyébént egy értelmesebb betanított csimpánz is képes lenne ellátni..
vctor
mondta:@Gyulimali: a gond ott van, hogy a magas adók,járulékok túlzottan csökkentik a netto bért, és nyugdíj v eü. helyett ezek nagy hányadban stadionra, kisvasutra, titkos összegű atomerőműre, Lőrinc befektetéseire(pl.állami bankhitelként) stb extra kiadásra mennek el..
roli101
mondta:@IT Knight: Ez a Budapest tartja el a fél országot duma kicsit sántít és csak a bunkó pestiek érvelnek vele. Engem nem tart el egyetlen beképzelt pesti IT-s sem, még akkor sem, ha ezt hiszi magáról. Mert akkor kérdezhetném, hogy milyen volt a búzatermés Pesten, amiből a kenyeredet sütötték? Hova jutna az ország, ha a beképzelt pesti IT-sok éhen halnának, mert a vidék leszarná őket, ha éhesek. Kicsit több tiszteletet a vidéknek, akik akkor is dolgoznak, amikor egy hónapban semmit se keresnek mert a jég vagy a fagy elvitte a termést. Te hány hónap dolgozol ingyen egy évben?
roli101
mondta:A kommentelők nagy rész azt hiszi, hogy ennek az országnak a munkaerőpiaca IT, HR, és multi szavak különböző kombinációjából áll. Mindenki sír, hogy miért nem kap többet, bezzeg a főnök új Mercivel jár. Nekik üzenem, hogy tessenek vállalkozni. Tessenek a saját vagyont vagy jelzálogos banki hitelt kockáztatni az üzleti életben és kiderül, hogy mekkora tudással is bír egy frissen végzett IT szakember. Mindezt úgy, hogy az adózási és egyéb jogszabályok random módon változnak a politikai haverok megrendelésére.
Aki nem érti, hogy miért kapja a fizetését, annak segítek, ha az egyetem nem tette meg. A fizetésed a munkád által generált haszon egy része. A bérköltséged a fizetésed plusz a járulékok, adók. Ez így összesen a fizud duplája. Tehát havonta a munkád által generált haszonnak a bérköltséged legalább duplájának kell lennie ahhoz, hogy megérje téged alkalmazni. És akkor még nem számoltam ide a céges autó, céges telefon és stb juttatásokat.
Ha havonta a munkád által generált haszon mondjuk 500.000 Ft, akkor te nem kaphatsz 500.000 forintos fizut, mert akkor veszteséget termelsz. Amikor a boltban sírsz, hogy milyen drága minden, akkor éppen azt gondolod, hogy a bolti eladók, az állattenyésztők, a sofőrök miért keresnek olyan sokat. Mert az ő bérük benne van a hús kilós árában. És minél magasabb bért követel mindenki, annál drágább lesz minden áru, minden szolgáltatás. És nem az a megoldás, hogy akkor még magasabb bért kell adni.
RHalacska
mondta:@IT Knight: 45 éves vagyok, és naponta tanulok új dolgokat, mondjuk a szakmám nem engedi meg , hogy elhagyjam magamat. láttam 30 évest aki már nem akart tanulni … meg 70 évest, aki megtanult amatőr szinten videot vágni a 2000-es évek elején. Szóval nem kellene életkor szerint általánosítani
IT Knight
mondta:@Kopasz Szuzukis: „Nettó baromság, hogy az 50 fölöttiek szaktudása elavult.”
Már 40 felett használhatatlan a legtöbb. Azt hiszi, hogy a kora miatt mindent tud. Mindenre azt mondja, hogy „ez 10 éve is így volt”, meg „bezzeg régen”. Lassú, tanulni képtelen, új technológiák iránt nem érdeklődik, nyelveket nem beszél.
Lehet, hogy az egyetemről kipottyanó* 22 éves még tapasztalatlan, de legalább lelkes, tanulni akar, képes az anyacéggel kommunikálni.
*: a legtöbbször nem várjuk meg, hogy kipottyanjon az egyetemről, már utolsó éve elején megpróbáljuk levadászni. De olyan is volt már, hogy 1. éves BSc-st felvettünk teljes állásba (full diplomás fizuért), mert olyan projektekben vett részt ÖNSZORGALOMBÓL, amik nemzetközileg is jelentősek.
IT Knight
mondta:@Kopasz Szuzukis: Szabad verseny van, ahol egy 2 milliós város munkaerőpiaca tud hatékonyabban versenyezni. Majd le fog csorogni szépen Csongrádnak meg Békésnek is valami, de ezt nem szabad erőltetni. Így is Bp tartja el a fél országot az adójából.
IT Knight
mondta:@Void Bunkoid: Szerintem pedig minél több versenytorzító szabály vezetsz be (maximálni a cégeg számát -> LOL), annál hátrébb lesz az egész ország. De nem baj, ha megint eltoljuk (mint 2010 előtt), majd megint jön Románia, Szlovákia, Lengyelország.
„olyan helyekre is KELL fejlesztenie vagy befektetnie az esetlegesen idejövő külföldi multinak, ahova eddig nem tette volna a lábát”
oda továbbra sem fogja betenni a lábát, ámde át fogja helyezni a másik lábát is pl. Indiába vagy Romániába, ha túl sok hülye szabályt találunk ki neki.
IT Knight
mondta:@nemecsekerno_007: a Budapesten befizetett adóból él a fél ország. Sajnos nagy valószínűséggel a Miskolci egyetem is innen kapja a normatívája nagy részét. Én ezt csökkenteném. Ha már verseny, legyen fair.
Pénzt meg mostanában nem Bp-be nyomnak, hanem a szegény régiókba. A legtöbb EU pályázatból közép-Mo ki is van zárva. (jó példa ez a hülye EU politikára – meg is látszik, hol van az EU a globális versenyben)
vu2 (törölt)
mondta:A cikk jó; tényleg az.
Feudalizmus, ami olyan mélyen van beágyazódva, hogy az automatizálásnak van jó esélye kisöpörni innen.
Ezek nem vezetők, mert nem követi őket önként senki sem, csak gyalogosok.
RHalacska
mondta:@Ferdeszemüveg: Amit leírtál előzőleg és most is teljesen igaz. Egyébként lehúztam 14 évet alkalmazottként, és próbálom nem elkövetni az akkori főnököm hülyeségeit. Láttad volna az arcát amikor egy hülye beszólása után közöltem vele, hogy nekem ám nem kötelező itt dolgozni 🙂 Csak mintegy 15 hónapig kellettem még, mindent megkapva, kötetlen munkaidőben, cégautó, cégtelefon maradt 🙂 Szóval volt hol tanulnom, és meglepve tapasztaltam, hogy vannak akik a kollégák hátán próbálnak előrejutni, és ahogy írod, nem csinálni semmit. Ja nálunk ami erőforrás kell, és értelmes kérés az megvan. Ott vagyok a fiúkkal a legnehezebb részeken, de hagyom, hogy kibontakozzanak. Érdekes, hogy van aki elvárja, hogy mindent elmondj, hogy csinálja, van aki meg fejleszt, új megoldásokkal jön. Az előbbi meg csodálkozik, hogy az utóbbi kap jutalmat.
mh1973
mondta:Minden héten jön egy cikk, hogy micsoda munkaerőhiány van az IT szektorban. Nagyon érdekelne, hogy hol, mert nem itt a vidéki multiknál, csomó pozíció fönt, 2 kör interjú, 2 hét után kérdés, hogy döntöttek-e már, a válasz nem keresnek most ilyen pozícióba embert. Nem ez volt a kérdés, de jól látszik, hogy kamu hirdetések vannak fent…
Ferdeszemüveg
mondta:@RHalacska: igazat adok neked is, csapatban dolgoztam, láttam én is kollégákat, akik remekül tudtak kávézni, meg meetingeken győnyörű megjegyzéseket beszúrni, közben meg nem igazán csináltak semmit, de azt a keveset jó látványosan. Meg persze szerencsére mindehol vannak hasonszőrű elhivatott csodabogarak is.
Egyszer volt egy munkahelyem, új munkaidőnyilvántartó program bevezetésekor betegállományba elspurizó, majd a bevezetés után csokibarnán munkába álló főnökkel. Néha kevesebb volt a meló, nem tudott mit dirigálni, ilyenkor kötözködött jobb híján, úgyhogy egy idő után próbáltam úgy csinálni, mintha marhára el lennék foglalva, csakhogy elkerüljem a feszkót. Kegyetlen volt, ott tényleg egész nap csak az órát lestem, és számoltam vissza a perceket a munkaidő végéig, amikor viszont úgy pattantam, mint akit kergetnek. Sokkal fárasztóbb volt, mint dolgozni és sokkal kevésbé szórakoztató 🙂 Le is léptem pár hónap után, ez volt az utolsó magyarországi munkahelyem.
Én is dolgoztam jó vezetőkkel, de arányában sajnos kevesebbel, mint ahány idiótával. Viszont a hülyék darabszáma szerencsére fordítottan arányos a velük töltött idővel 🙂
De van egy egész friss példám. Most sok szabadidőm van, úgyhogy nyitott vagyok pluszmunkaszerű elfoglaltságokra, online, kötetlen munkaidőben. Láttam egy külsős recruiter hirdetést, gondoltam ez szuper lenne, szívesen besegítenék nekik, a tapasztalatom is megvan hozzá. Sikerdíjas lett volna, ez nyilván nem a legoptimálisabb munkavállalói szempontből, de ha cserébe kötetlen, az valamilyenfajta win-win. Igen ám, de semmilyen erőforrást nem biztosítottak volna. Én az időmet,a munkámat és a lelkesedésemet szívesen beleteszem, ha érdekel a munka, még úgy is, hogy sikerdíjas. Nade hogy még be is ruházzak több tízezret, és ezt havonta? Szerintem ezt nem tudja kompenzálni semmilyen esetleges sikerdíj. Amúgy sajnálom, mert nagyon szimpatikusak voltak, de ez nekem furi volt. Úgyhogy a mentalitást meg a körülményeket ilyenekre értettem.
De szerintem te nem vagy átlag vezető és a hozzáállásod sem átlagos. Nem mindneki tudja partnerként kezelni a munkatársat és sajnos nem is lehet mindnekit partnerként kezelni. Mint ahogy nem minden vezető értékeli a lekesedést és elhivatottságot, sőt vissza is élnek vele, még többet a nyakadba sózva. De ebben nem akarok változni, csak mert ők mások. Ellenben a saját érdekérvényesítő képességemet próbálom fejleszteni 🙂
Kopasz Szuzukis
mondta:@IT Knight: édes kicsi csillaxóróm! Pont a nagy büdös vízfej az, amelyik mesterségesen fenntartja az ország gazdasági kettészakadását.
Anno, mikor a cégemet felvásárolta egy közel keleti országból származó érdekeltségi csoport, az akkori kormányzat prominens gazdasági főmuftija aláíratott velük egy „stratégiai megállapodást” a felvásárlás fejében. Ebben szerepelt az a kitétel is, hogy az új tulajdonos nem adhat magasabb bért a dolgozóinak, mint a régiós átlag. Pernye, ez „szigorúan titkos”, nehogy kitörjön a parasztlázadás. Aztán az új tulaj csodálkozik, hogy a jó szakemberek szép csendesen elszivárognak. Budapestre, dunántúlra.
Kopasz Szuzukis
mondta:Nettó baromság, hogy az 50 fölöttiek szaktudása elavult. A legtöbb szakmában pont az 50 fölöttiek rendelkeznek nagyobb szaktudással, tapasztalattal. Saját szakmámban (vegyésztechnikus) látom, hogy az egyetemről kikerült, pár évet dolgozott „szakik” kiválóan beszélnek ugyan angolul, fél kézzel zongoráznak a számítógépen, de a tényleges szakmai tudás még mindíg nulla. És kikérik maguknak, ha egy idősebb technikus kollega oktatni merészeli.
De ugyanez a szemlélet HR-fronton is: a fiatal diplomás az ISTEN, a többiek csak ballaszt, szükségtelen rossz. Szabadulni kell tőlük. Aztán kurvára nem értik, miért nem megy a „bót”.
Void Bunkoid
mondta:@Void Bunkoid: ja, és végre lehetne Salgótarjánban is a kocsmában csapolt kofola.
Void Bunkoid
mondta:@IT Knight: ez nem így működik. Országos gazdaságpolitikaként igenis érdemes lenne egy kicsit szétteríteni a dolgot, és a borsodiak nem „élősködnének a győri meg pesti adóból”, hanem alapvetően az egész ország egy kicsit egységesebb képet mutatna, nemcsak ájtícégek esetén, egy akármilyen szektor termelő vagy szolgáltató egységének egy gazdaságilag nem nagyon futó régióba telepítése alapvetően MINDENT felhúzna, ehhez csak annyi kell, hogy regionálisan maximálni kellene a telepíthatő vállalkozások számát, és idővel igenis olyan helyekre is KELL fejlesztenie vagy befektetnie az esetlegesen idejövő külföldi multinak, ahova eddig nem tette volna a lábát. Ha esetleg ugyanolyan béreket is kínál, akkor ne félj, nem csak a borsodiak fognak odamenni dolgozni, hanem mittomén, ha jobb fizut kínál egy miskolci cég, mint egy székesfehérvári, akkor lehet, hogy egy székesfehérvári is elgondolkodik azon, hogy odaköltözzön. Jól fizető beruházásoknál az egész környezet fejlődésnek indul, hiszen ha valaki ott jól keres, akkor hirtelen lesz igény konditeremre, puccos étteremre, menő hipszterfodrász-szalonra, normális óvodára, iskolára, satöbbire. Ezek a felsorolt dolgok szintén mind munkahelyeket teremtenek.
Ha meg ezzel a kaparja-ki-a-gesztenyét hozzáállással rendelkezel (ja ne feledjük, ezt az egész helyzetet pont Budapest teremtette azzal, hogy már jó 80 éve baszik fejleszteni a mostani elmaradott-munkahelyhiányos régiókat, márpedig ő a főváros, ott mondják meg hogy hol mi legyen…), akkor mint már mondtam ezerszer, nem kell itt szarakodni meg nemzetieskedve mellet verni meg trianonozni, meg kell tartani Pest megyét meg az Észak-Dunántúlt, meg a fővárosiaknak a déli parton a szent Siófokot, a többi területet meg eladni a picsába a szomszéd országoknak jópénzért.
Hidd el, a nagyon nácilelkületűek kivételével pl a legnagyobb valószínűséggel Szlovákiához kerülő nógrádiak táncra perdülnének, hogy egyetlen tollvonással katapultáltak az eurozónába, egy, ma már kis hazánknál jóval prosperálóbb országba.
profiügyfélszolgálat
mondta:Kapálni meg fűnyírózni nincs ember 2000 forintos órabérben. Kurva jó a cikk.
Sir Galahad
mondta:Úgy egyébként meg ez a mostani helyzet átmeneti. Majd jön a menterendszerű újabb gazdasági válság (Kondratyjev-ciklus) és akkor megint nő a munkanélküliség, mindenkinek jó lesz bármilyen meló.
nemecsekerno_007
mondta:@IT Knight: Hát ez így nagyon kényelmes hozzáállás de:
– Budapestbe a szocializmus alatt nagyon sok pénzt toltak – nyílván 56 tanulsága miatt, mert ha a fővárosban nem lázadoznak, akkor máshol biztos nem –
„Kaparja csak ki maganak a gesztenyet Borsod…”
– azért kíváncsi lennék egy számításra, hogy mennyi az annyi. Mondjuk a Miskolci Egyetemen kinek a pénzéből képezik ki az ürgét aki aztán Budapesten v. Győrben dolgozik? Biztos nem a Bp-i v. a győri cég adójából.
Értem én miről beszélsz, de jó lenne ha érvényesülne az élni és élni hagyni elve. A borsodi is képes arra amire a fejlettebb részeken élő, csak sokkal nagyobb hátrányban van. A putriból esetleg te még ki tudtál volna törni, de a többi 80 nem igazán és 1-2% az nem eredmény.
Sir Galahad
mondta:@Gyulimali: +1
IT Knight
mondta:@nemecsekerno_007: en, mint budapesti, nyugat-dunantulrol szarmazo ember nem tamogatom a fejlettseg szetteriteset. 🙂
Kaparja csak ki maganak a gesztenyet Borsod, ne a pesti meg gyori adobol probaljanak eloskodni.
nemecsekerno_007
mondta:@Flaggx: Jaja, az ilyeneken én szoktam röhögni. 🙂
Ha ennyi minden tudok csinálni, akkor már inkább szabadúszok 5x annyiért mint amit adni akarna a munkáltató. 🙂
nemecsekerno_007
mondta:Húha, hát elég nagy területi különbségek vannak. Jó lenne ezeket valahogy csökkenteni, de ehhez politikai akarat kell.
Budapest és a Nyugat-Dunántúl úgyanúgy működik mint a fejlettebb Eu-s országok: elszív munkaerőt, tőkét, infrastruktúrális beruházásokat. Ez a helyzet magától nem fog megoldódni, csak ha a gazdaságpolitika szintjén ebbe az irányba „terelik” a tendenciákat.
Ez egy nagyon komplex feladat, de nem lehetetlen megcsinálni. Több országban alkalmazták már, hogy kicsit „szétterítsék” „fejlettséget” mert amúgy az ilyen társadalmi, gazdasági térszerkezet nagyon rosszul használja ki az erőforrásokat, a környezetet.
A munkaerőhiánnyal kapcsolatos dolgok eléggé valósak és már-már viccesek / szánalmasak és sajnos eléggé komplexek.
RHalacska
mondta:@Ferdeszemüveg: Munkáltatóként válaszolok egy két felvetésre: 1. azon olyan munkaerőt aki magáénak érzi a munkát – ha odafigyel egy vezető hamar rájön ki az- azt el lehet, kell engedni szabadabb időbeosztásba mert megéri. Ha sokat termel, akkor meg sokat fog hazavinni, legalábbis nálam. Bejelentve, 8 órára, messze nem minimálbérre, szabadság, betegállomány kiadva rendesen, sőt ha kell mondjuk 2 plusz nap, menjen majd ledolgozza, tőlem akár otthonról is. Csakhogy van egy csomó ember, aki erre alkalmatlan. Aki 20 perc késés után felírja, hogy 15 perccel tovább maradt, szóval jár egy óra túlórapénz ?!?!?. Mindig az utlsó pillanatban esik, be, de az órádat hozzá tudod igazítani, mikor megy el, akkor is amikor látja, hogy a többiek kérdés nélkül maradnak, mert ugyan már 30 perc alatt befejezzük amit csinálunk, és holnap nem kell már ezzel foglalkozni. És nem csak én látom, hanem mások, akik szeretnének foglalkoztatni embereket.
Circus
mondta:@Ferdeszemüveg: +1 mindenre, amit írtál.
Circus
mondta:@poszt: mégegy, amelyikkel betű szerint egyetértek 🙂
Talán annyit tennék hozzá, amit már megemlítettek előttem: azon felül, hogy nem fizetik meg az embereket, 2-3-4-5 pozíciót pakolnak össze egyben, és erre keresnek valakit, fél pozíció pénzéért. Ja, és igen, frissen, felsőfokon képzett embereket, olyan pozícókba, ahován NEM szükséges a főiskola, pláne egyetem, és ezzel párhuzamosan a sokéves tapasztalat értéke NULLA.
@Estella4422: jól érzem, amit hozzátettem? Komplex feladatokra frissen végzetteket, ha nincs felsőfokúd, lehetsz de bármilyen szakember, nem jutsz túl az első körön (=HR-es kisleány, aki CSAK ezt nézi).
@HorvTam: nevezzük nevén a Bosch-t, például? Folyamatosan monitorozzák és tesztelik az piacot. Egy másik cégtől most péntek este kaptam egy üzenetet, hogy nem engem választottak. Hétfőn reggel újra feltették a hirdetést.
Kedves munkaadók, nem kéne kamuzni!
Ferdeszemüveg
mondta:szuper a poszt. Igen, a bér az egy dolog. Pedig ez is csak egy üzlet, és bármily meglepő, nem csak a munkáltató, hanem a munkavállaló is növekvő bevételt szeretne. A HR munkámnak ezt a részét nagyon nem szerettem, amikor olyan bért kellett kiajánlanom, amiből én sem tudtam volna megélni. Nem mintha az enyém sokkal magasabb lett volna, de egy bizonyos fizetési szint alatt az a 10-20 ezer is számít. Minap mondott fel a munkahelyén egy speciális végzettséggel rendelkező szakasszisztens barátnőm, elmegy irodába, mert hat éve nem változott a fizetése és 120 ezer Ft volt, túlórázni kellett, sokszor éjjelig is, de ki nem fizették, vagy csak nagy könyörgések árán. Magánrendelő amúgy. Nem kérdezték meg, miért megy el és nem köszönték meg a munkáját. Pedig nem fognak senkit sem találni a helyére, max beugróst, feketén, kétszer annyiért. Nem lett volna jobb őt megbecsülni?
A másik, ami szerintem sokkal fontosabb, a munkáltatói mentalitás, az sajnos még mindig szánalom, mintha a munkavállalónak hálát kellene rebegnie minden nap, hogy ott dolgozhat. A munkafeltételek, hogy egyáltalán felnőttként kezeljék az embert. Én az a típusú munkavállaló voltam mindig is, aki magáénak érezte a munkát. Ha sok volt, és/vagy sürgős, nem kellett megkérni, hogy maradjak és fejezzem be. Felnőtt vagyok, fel tudom mérni, mikor mi fontos. De akkor nekem miért kell engedélyt kérnem, ha kicsit később mennék be, mert dolgom van? Nyilván olyankor, amikor a munka is engedi és nyilván szólok előre. De teljesen más érzetet kelt, ha a rugalmasság benne van a szabályzatban, mintha nincs és engedélyhez kötött. Felnőtt vagyok, a hatáskörömön belül döntésképes, vagy nem azért vettek fel, mert tudok önállóan dolgozni?
A másik a home office, hihetetlen ritka, vajon miért? Miért gondolják a munkáltatók, hogy csak akkor dolgozik a munkavállaló, ha szem előtt van? Azokban a jófajta open officokban, amiben folyamatos a zsongás és képtelenség koncentrálni, mert a kollégád melletted telkonfozik. Az irodában is lehet fontoskodva semmit értelmeset sem csinálni, míg ha otthonról dolgoztam, plusz két órával többet nyomtam aznap, mert az alatt is dolgoztam, amíg utaztam volna. Csak éppen nyugiban a kanapémon, két meeting között behajítva a mosást, ebédszünetben meg elintéztem gyorsan a bevásárlást. Ez nem magyarországi munkahely volt.
Meg a hierarchia. Nem mindegy, kinek mi a pozíciója? Az a lényeg, hogy csapatként a legjobban oldjuk meg a feladatunkat. De nem, otthon még sok helyen köríteni kell egy kis hajbókolással is. Hányok tőle.
Z generációsokkal kapcsolatban már szerencsére egyre jobban felmerül, hogy emberszámba kellene venni őket, partnerként kellene kezelni a munkavállalót, én ’78-ban születettként ezt sajnos nem érzekelem.
A munkakörülmények az egyik tényező, ami visszatart abban, hogy otthon vállaljak munkát.
Gyulimali
mondta:@vctor:
…ne feledjük…
Hát, szerintem meg, ha egy cég nem engedheti meg magának, hogy kellően,de törvényesen mindenképpen, megfizesse az alkalmazottait, akkor ott el kell gondolkozni a cég felszámolásán.
Az semmiképpen nem megoldás, hoyg a fönöknek azért jut 3 évente új S-Klassera, de az alkalmazottakat megfizetni, és rendesen adüzni meg nem jut.
Flaggx
mondta:2006-ban kezdtem el dolgozni, számtech boltban. Akkor kerestem kezdőként nettó 100-at, nettó 120-al jöttem el tőlük. A minap beszélgettem egy most számtech boltban dolgozó sráccal, mondta hogy nettó 140-150 az egyik legnagyobb számtech kisker hálózatnál. Úgy még brutálisabb, hogy az első Bp-i albérletem 35 ezer forint volt a VII. kerületben (nem szoba, lakás)
Mostani munkahelyemen kevés lett az ember, rakott ki a cég állás hirdetést. Sírva-röhögve gurultunk a földön tőle. Olyan elvárásokat fogalmaztak meg, amit egyikünk sem tudna teljesíteni, még a felét sem. Olyan programok kézség szintű használatát jelölték meg, amit már 8 éve kukáztunk. Felsőfokú végzettség? Muhaha, egyikünknek sincs.
Multkor valami állami cég keresett részmunkaidőben (!!!) olyan grafikust, aki keni vágja a php programozást, a pr-t és marketinget. WTF?
Ennyit a munkaerő hiányról.
Billgates
mondta:Munkavállalóként csak örülni/kárörvendeni tudok a munkáltatók fent részletezett problémáin, és remélni azt, hogy előbb-utóbb jobban megbecsülnek anyagilag és erkölcsileg is.
Túl vagyok már egy-két állásinterjún. A legtöbb fejvadász lelkiismeret nélkül nem hív vissza, hiába ígéri az ellenkezőjét. Nekik üzenem: van olyan álláskereső, aki csak azért rakja fel az önéletrajzát a Professional/CVonline/hasonló oldalakra, hogy egy ellenajánlattal a zsebében nagyobb fizetést tudjon kisajtolni. Kipróbálom én is ezt a módszert… 🙂
dobolán.kati
mondta:@vctor: Bocsánat, de MO-n az ÁFA is extrém magas, amit a munkavállaló fizet bármilyen vásárlása után. Én mint munkavállaló hadd képviseljem a saját érdekeimet, amik igen, némely ponton eltérnek a munkáltatóétól. Hadd ne kelljen lemondanom a tb-ről meg a nyugdíjról azért, hogy egy vállalkozás többet jövedelmezzen a tulajnak. Ha pedig nem tudja fenntartani valóban, akkor ne tartsa fenn.
vctor
mondta:ne feledjük hogy a munkabért terhelő adók, járulékok is extrém magasak mo-on, így egy kisvállalkozás nem könnyen tud bejelentve normális fizetést adni – nagyon ideje lenne ezeket a terheket mérsékelni és a fizetésekre fordítani.
Persze ez lemondást követelne Orbán-Lőrinc csapattól is, hiszen jelenleg a közpénzeket sajátjukként kezelik..
Joecy
mondta:Az utolsó bekezdés a lényeg, és az leír mindent. Megyeszékhelyen vagyok, teljesen igaz, és röhejes az egész környezet, az egész itt fellelhető állapot. Vagy inkább siralmas? Ki tudja…
Din Serpahis
mondta:A múltkor voltam otthon Magyarországon, aztán az utcán összefutottam egy volt kollegával az ex-munkahelyemről (közepes vidéki IT cég) Na ő elmondta, hogy náluk a programozók még mindig fillérre ugyanannyit keresnek mint pár éve, mint amikor leléptem.
Döbbenet. Egyáltalán, hogy még működik az a kóceráj.
HorvTam
mondta:Szerintem a legtöbb cég valami tudathasadásos állapotban leledzik. Legalábbis nem nagyon tudom másként magyarázni azt, hogy jelentkezik az ember egy állásra,visszajeleznek,hogy lassan megy a kiválasztás,mert nagyon sokan jelentkeztek az állásra. Aztán egyszer csak jön az email,hogy nem téged vettek fel,de a hirdetés fut tovább,hogy kollégát keresnek a pozícióra. Akkor ez most mi? Nem jó senki? Vagy ezek csak alibihirdetések? És az a röhej,hogy ez nem csak a szellemi munkáknál van,hanem a fizikaikanál dettó. :\
Irbisz
mondta:„Az nem lesz megoldás, hogy a munkáltatók azon sajnálkoznak, hogy az „öregek” tudása elavult, és nem naprakész a főiskolákról, egyetemekről kikerülő ifjoncok tudása… „
Föleg azert nem, mert ez nem is igaz. Multikörnyezetben egy 50-es mar a rendszervaltas utan/körül kezdet dolgozni, ahol többnyire ügyelnek a folyamatos kepzesre, igy gyakran sokkal jobb munkaerö, mint az egyre romlo szinvonalu oktatasbol kilepö ifju titan gyakorlati ismeretek nelkül.
„Fontos lenne lobbizni azért, hogy az oktatás más legyen, de a munkaerőpiacon ez majd hosszútávon segít. Addig marad a képzés – igen, az ötvenesek is szívesen tanulnak.”
a közszferaban nem tudom mi a helyzet, de amultiknal nem is lehet elkerülni az allando tovabbkepzest, ez valamifele idiota, a 90-es evekböl ittragadt mem, hogy az ötvenesek tudasa elavult meg nem ertenek a szamitogepekhez.
Estella4422
mondta:Fejvadászcégnél dolgoztam-jutalékosan. Nemrég léptem ki. Amerikai multi kiadta, hogy keressünk angolul/németül tudó könyvelőt Bp-en. Küldtünk át 15 jelöltet. Semmit sem jeleztek vissza, pedig állítom, hogy kiváló (tesztelt, referenciázott) jelöltek voltak. Egyik sem kellett nekik. Másik fejvadászcégnél lévő kollegával beszéltem: szitu náluk is ugyanez: nincs reakció az általuk átküldött jelöltekre. Multi sír: jáj, munkaerőhiány van nem találunk embert! Könyörgöm, ott voltak a jelöltek, egyet sem hívtak be!Mind megfeleltek a feltételnek!
Pár nappal ezelőtt beszélgetek egy szállodai vezetővel, jáj nincs náluk pincér, szakács, szobalány, reggeliztető, nincs ember! Kérdezem a bért. Jah, a bér? 4 óra minimál bejelentve, többi zsebbe, amúgy az is 85 nettó, szakácsnál kicsit több. Beszélünk tovább, jah, igen, jelentkező annyi van, mint a rák, de amint meghallják ezt a bérkonstrukciót, elmennek, nem veszik fel a munkát. Dehát mit tegyen ő szegény vezető, hiszen munkaerőhiány van!