4 valós ok arra, miért nem te kaptad az állást

4 valós ok arra, miért nem te kaptad az állást

Sokszor találgatunk, mi lehet az oka, hogy nem bennünket választottak. Pedig jól ment minden: az állásinterjún jó volt a hangulat, a fizetési igényedet úgy tűnt, hogy elfogadták, a szakmai teszten jó eredményt értél el, az utolsó körös interjú után azonban vagy a szomorú hírt közölték egy rövid e-mailben, vagy nem is jelentkeztek többé.

Ha mégis írtak valami indokféleséget, egy sablonszöveg lett, miszerint „pályázatát értékesnek találtuk, de …” A valós okokat többnyire nem mondják el a munkáltatók, még akkor sem, ha rákérdezel. Sokszor nem is vállalhatják fel a valóságot, mert esetleg törvénybe ütköző diszkriminációról van szó, vagy egy olyan szubjektív véleményről, ami nem segítene tanulságot levonni a jövőre nézve, és akár még nagyobb csalódottságba taszítana. Az általános, valós okok az alábbiak is lehetnek, amelyeket azért szedtem össze, hogy lásd: van olyan, hogy mindent jól csinálsz, nincs veled semmi probléma, de valamiért mégsem leszel ott nyerő. Ezek miatt ne hibáztasd magad, ne gondolkodj, mit kellett volna másképp, egyszerűen lépj tovább, keresd az újabb lehetőségeket.

1. Nem voltál szimpatikus/más szimpatikusabb volt

A különböző csapatok, emberek számára különböző dolgok fontosak, szimpatikusak. Ők sem tehetnek róla, te sem, ha a kölcsönös szimpátia nincs meg, egyszerűen nem passzoltok össze. Ezt ők valószínűleg nem mutatták az interjúk során, mert jó szakembernek tartottak, meg akartak ismerni. De volt benned valami, ami miatt nem a tiéd lett az állás: lehet, hogy túl komolyan vetted a feladatot, az interjút, lehet, hogy túl bőbeszédű/szűkszavú voltál másokhoz képest. Ha magadat adtad, és nem egy szerepet játszottál, akkor megtettél mindent. Ha igyekeztél a legjobb formádat hozni, lehet, hogy nem sikerült: lehet, hogy érezték a szorongást, az erőltetettséget, nem tudtál kellő magabiztosságot sugározni. De lehet, hogy túl magabiztosnak tűntél, ezzel elriasztva egy kissé bizonytalanabb főnököt, aki úgy érezte, nem tudna hatékony vezetőd lenni.

2. Túl szép vagy/nem vagy elég szép

Ezt senkinek sem mondhatják meg nyíltan, de bizony szempont lehet. Az attraktív külsőd elbizonytalaníthat olyan embereket, akik talán kevésbé elégedettek a saját külsejükkel. A fordítottja is okozhatta, hogy nem melletted döntöttek: ha benned nem érezték a magabiztosságot, azt, hogy magaddal rendben vagy, akkor egy kiegyensúlyozottabbnak látszó jelöltben kevesebb beilleszkedési kockázatot láthattak.

3. Belső emberrel/ismerőssel töltötték be az állást

Lehet, hogy őt felvenni tényleg jobb/kényelmesebb volt valami miatt: lehet, hogy az döntött, hogy azonnal tudott kezdeni, nem kellett rá várni, amíg a felmondási idejét kitölti. Lehet, hogy az ismerős munkáját már ismerik, és ezért megbíznak benne, jobban, mint valakiben, akivel csak állásinterjúkon beszélgettek.

4. Megváltozott a gazdasági helyzet

Úgy tűnt, sok feladat lesz nemsokára, kell az új munkaerő, de a piaci viszonyok, a cég partnerei, beszállítói, vevői valahol másképp döntöttek valamiben, a nagy üzlet, projekt, bővülés nem valósult meg. Így a felmerült igény az új munkaerőre hirtelen eltűnt. Nyilván erről sem lehet nyíltan beszélni, marad, hogy értékesnek tartották pályázatodat…

 

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Kovi1970
    mondta:

    @M_R: hagyjuk ezt z értelmetlen politizálást. Sajnos a tanárok jelentős része ugyanezt a kiölős módszert követi.
    firestarter-18.blog.hu/2016/03/21/a_gyerekneveles_alaptorvenyei

    Nem kell ehhez NAT, elég a saját tanári gárdánk…

  2. @jobangel:

    off

    “A mi oktatásunk teljes szemlélete a kiölésről szól. “

    És úgy hívják hogy NAT – Nemzeti Alaptanterv (csendben jegyzem meg hogy lassan a “nemzeti” a működésképtelen, mutyi lopás szinonimája lett)

    Mit vársz a legjobb pedagógustól is, ha még azt sem teheti meg hogy nem a központilag jóváhagyott tankönyvekből tanít(amik gyakran csak nehezéknek meg csótányt agyoncsapni jók…)

    A közoktatásban lassan gyakorlatilag papagáj-oktatás folyik: azt kell visszamondani ami a tankönyvben van – akkor is ha a tanár is, a diák is tudja, hogy nettó faxság…

    on

  3. pippa2011
    mondta:

    @jobangel: Köszönöm.

  4. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: Ezt megoldani csak úgy lehet, ha elkezdi mindenki a saját útját járni. Van, aki 14 évesen indul neki, van aki 40, nem gond. Csak csinálja. Ismerek olyat, akiből szó szerint orvost vertek. Nem lennék a betege… Nemrég volt egy jelöltkém, a szülei úgy tudták, informatikusként lehet sokat keresni, legyen jó élete a gyereknek… Elvégezte a fősulit, de nem akarja csinálni. Ő gazdálkodni akar, mert neki az tetszik. Megfejtés? Szedjen össze IT-sként némi pénzt, amivel el lehet indulni, csinálja. Talán az a kis menedzsmentismeret, amit a fősulin fel kellett vennie kötelező tárgyként segíteni fog. Azt is el kell fogadni, hogy nem azonnal lesz változás, de ha naponta tesz érte valamit, akkor igenis lesz.

  5. jobangel
    mondta:

    @nagybalfasz: Ők csinálják is. Sokan járnak ingyen előadásokat tartani munkaügyi központokba munkanélkülieknek, engem is hívtak már középiskolába előadni. De ez nem 1-2 órás dolog, ez egy szemlélet. Amit évek alatt lehet kialakítani, vagy kiölni emberekből. A mi oktatásunk teljes szemlélete a kiölésről szól. Ne szólj vissza, ne legyen véleményed, mindent fogadj el úgy ahogy van és kussolj. No, ebből sem innováció, sem karrier, sem prosperáló vállalkozás nem lesz. Nem véletlen, hogy a legtöbb jól menő vállalkozástulajdonos egy vadbarom. Mert mire letette ezeket, túlkompenzált, és a sikerrel együttjáró szorongás teljesen eltorzította a személyiségét. Mert a nevelés azért náluk sem múlt el nyom nélkül: ők attól rettegnek, hogy nem érdemelték meg mindazt, ami jutott, és bármikor elveszíthetik (imposztorok szorongása úgy, hogy nem is imposztorok…)

  6. pippa2011
    mondta:

    @jobangel: Fogalmam sincs, hogy lehetne ezt megoldani, de hogy fontos, az biztos. Én arra mentem, amerre a szüleim szuggeráltak gyerekkoromtól, és az ő szemszögükből igazuk volt, mert nekik bevált ez a hivatás, de én az egyetemen jöttem rá, hogy másra vágyom. Az újratervezés azóta is tart…

    Nem feltétlenül a szaktanárokra gondoltam és nem karriertanácsokra, de annak a 12000 pszichológusnak, aki ebben az országban él, lenne annyi kapacitása, hogy legalább az életben egyszer egy személyiségtesztet kitöltessen a kölyökkel, mielőtt beadja a jelentkezését.

  7. Névtelen
    mondta:

    @jobangel:
    Nem tanároknak kellene tanítani az ilyeneket, hanem versenyszférából jött vendégelőadóknak.

  8. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: a pedagógusoknak esélyük sincs ilyet tanítani. Szerinted mit tud a munkaerőpiacról valaki, aki 20 éve törit tanít, ugyanabban az iskolában? A hozzáállásról nem is beszélve: a tekintélyelvűség fontosabb, mint a tudásanyag és a készségfejlesztés. Kedvenc példám: az iskolai menzán tilos evés közben beszélgetni a kölyköknek. Üzleti konferencián hogy kommunikálunk a többiekkel? Vagy hallgatjuk az előadást, és akkor sehogy, vagy kávézunk, eszünk a szünetben, és akkor evés közben ugye… És jé, a magyarok networkingben nagyon bénák. Hatott a “tanítás”.

  9. pippa2011
    mondta:

    Ha majd az iskolában tanulástechnikát, önismeretet, ált. pszichológiát, és “pályaválasztási ismeretek”-félét fognak tanítani, akkor nem lesz ennyi megkeseredett munkanélküli, de talán még válás sem. Életünk egyik legfontosabb döntésében teljesen magunkra hagynak. Miért az iskola? Mert ott tölti a kölyök az egész napját.

  10. Kovi1970
    mondta:

    @Bambano: akkor azért én elgondolkodnék hogy nem a válság miatt tettek lapátra.

  11. Rókica25
    mondta:

    @geegee: Gyakran pont ezt kapom interjún: “Önnek nagyon jó a nyelvtudása, a szakmai tapasztalata, referenciái, hát miért nem vállalkozik ennyi idősen?” Ilyenkor szoktam visszakérdezni a huszonéves hr-esnek, h tudja-e, mennyibe kerülne a vállalkozásom elindítása, mert csináltam üzleti tervet és 10 milla kezdőtőke kéne….Ilyenkor hüledeznek az überprofi hr-esek, hogy ilyen sok?, meg hogyhogy nincs otthon a konyhakredencben elfekvőben ennyi lóvé…:-D És akkor még ugye nem biztos, h bejön a biznisz és szinte biztos, hogy az első 2 év veszteséges vagy nullszaldós lenne, addig is élni kéne vmiből…

  12. Rókica25
    mondta:

    @geegee: :-)))))

  13. Online Távmunkás
    mondta:

    @pippa2011: Láttam én már olyan biológust is, akit mindenki hippi művésznek nézett, pedig csak sokat járt terepre megfigyelni… Persze ettől nem lesz megfelelő szerkesztő.

  14. geegee
    mondta:

    @Rókica25: Jaaa, hát miért nem ezzel kezded?Megmondom én: öreg vagy*… 😀
    Sajnos ma Magyarországon (nem csak ma, már 15 évvel ezelőtt is) ennyi idős korban , főleg nőként már ne akarjon az ember állást találni.Ha az vigasztal, nekem már 10 éve is mondták, 33 éves férfire műszaki jellegű állásnál, hogy öreg vagyok… 🙁
    Ez van…

    *=remélem, kiérzed soraimból az iróniát és a rühelletes utálatot a köcsög magyar munkaadói felfogással szemben…

  15. DocBulywood
    mondta:

    @Eltévelyedés:

    “-Nő vagyok
    -Férfi vagyok
    -Öreg vagyok
    -Fiatal vagyok
    -Ronda vagyok –
    -Túl csinos vagyok
    -Púpos a hátam
    -Fekete/Arab/Cigány/Kínai vagyok “

    Vagy egyszerűen csak
    – Vagyok…

    Még jó, h nem vagyunk kötélgyártó nemzet. A forgalmon látszódna és dupla haszon: bevétel és nyugdíjat sem kell fizetni.

    Magyarország jobban teljesít!
    (De miben is?)

  16. jobangel
    mondta:

    @mostnemjuteszembesemminicknek: szia megint. Akinek segítettem, tiniként vesztette el a látását, neki is vannak képi emlékei, de vizualizációt kívánó munkát nem tudott vállalni. Jogászként kezdte, azt meg nem szerette. Fordító is volt, az jól ment, de már sok ábrás-képes cuccot kell fordítani. Maradt a kódolás, és talált is nyitott helyet. Az ő sztorija még friss, amit nála megtudtam, az neked is jó lehet, ha privátban írsz, mondok pár ötletet. (jobangel.hu@gmail.com)

  17. Köldök_szösz
    mondta:

    @Six: A túlnépesedett szaros bolygónk a hibás. Manapság már 30 éves korodig kell szopnod valami szar diplomákért hogy egyáltalán ne nézzenek levegőnek, de aztán még azután sem elég sosem: 8 meg több órányi szar megy el az életedből csak a kurva munkahelyeden de ugye most már life-long-sucking van szóval még amellett is fejlődj. Mindezt azért hogy ne dögölj éhen, ne fagyj meg és tudd tovább folytatni a szopást. Ja és a jobbak esetleg még félre is tehetnek egy kicsit.

    Nemtom mi lesz itt de ha ennyire rohan az információs társadalom fejlődése a túlnépesedéssel együtt akkor olyan elmevesztett kapitalista versenyőrület lesz hogy egy nyugodt szarásra sem marad ideje annak aki “dolgozni akar”

  18. kewcheg
    mondta:

    @kewcheg: egy jó autószerelő annyit ér aranyban amennyi a súlya. És már nem azok a hetvenesévekbeli feketekörmű, makogó szakik vannak…..

  19. kewcheg
    mondta:

    Én annak a híve vagyok, hogy most már olyan szakmák, professionok felé tendáljunk, ahol egyszerűen nincs állásinterjú. Egyébként is ez az interjú dolog kb. a munkavállalók 15-20 százalékát érinti,többnyire vállalati alkalmazottakat.Mert már a közszférában nincs (igaz felvétel se)pedagógust, orvost keresik, jogi terület teljesen más világ, kétkezieknél meg örülnek ha jön valaki aki ír olvas beszél…Ha nekem kb. 12 hónapig nincs munkahely abban amit tanultam, akkor két út áll előttem.Valamibe fogni, így maszekilag, vagy az átképzés.Jó hír, hogy nincs az a szakács, séf,pék, felszolgáló, kamionsofőrmennyiség, ami elég volna.Az ügyesebbjének ott a díszműkovács, műbútorasztalos, John Deere kombájn szerelő etc.etc…..

  20. mindig valaki más a hibás

  21. ezek pontosan azok az érvek, amit a munkát nem megszerzők szoktak mondogatni maguknak, hogy miért is nem kapták meg a munkát…

  22. Köldök_szösz
    mondta:

    @blasiusii: Gondolom ha sokat kell foglalkozni emberekkel ott tényleg nem ár ha jobban nézel ki, de mondjuk egy számítógépes munkára minek űberszimpatikus meg proaktív meg probiotív meg proazanyádpicsájatívnak lenne azt nem értem. Ja de. Túl sokan vannak és szűrő…

  23. Köldök_szösz
    mondta:

    @Rókica25: Az hogy nincs elég szerencséd. Én ha körbenézek sehol nem látok az ismerősök, rokonok közt olyan sztorik hogy “szénné tanultam, önképeztem stb magam és úgy lett fasza melóm” Akinek nincs mákja vagy protekciója az mind hót fos helyekeről hót fos helyekre vagy munkanélküliségbe vándorolgat át, akinek meg van az meg 0-hoz közeli erőfeszítéssel és tudással lébecol elég jó pénzért.
    Nem kicsit röhej a dolog.

  24. Köldök_szösz
    mondta:

    @kiber kóbor: ezek az unatkozó hr-esek akkor kapják be ha már bementem!
    És akkor nem is fognak unatkozni.

  25. Köldök_szösz
    mondta:

    @kewcheg: Pontosan. Ezért kb már nem is örülök ha behívnak valahova. Tudom hogy kb semmi esélyem, csak az időm baszom el, kelhetek korán, streszelhetek, baszhatom el a bkv jegyeket.

  26. blasiusii
    mondta:

    a jelenlegi cégemnél (multi!) az első szűrő, hogy valaki jól nézzen ki, és csak aztán, hogy tudja-e teljesíteni a tesztfeladatokat (no meg, hogy elég olcsó-e)…. ezt férfiként is visszataszítónak tartom egyébként.

  27. Amorphis
    mondta:

    A legtöbb esetben arról van szó, hogy az 1 pozícióra van 200 jelölt, Ebből 100 megy a kukába a CV alapján. 100-at behívnak, aztán a sokadik kör végére marad 5 olyan akik mindenben maximálisan megfelelnek az elvárásoknak. Ekkor aztán a tök szubjektív, esetleges, akár diszkriminatív dolgok döntenek, meg a már említett szimpátia…
    Amikor engem felvettek a jelenlegi munkahelyemre akkor az interjúban előjöttek az egyetemi tanulmányok is, aztán kiderült hogy ugyanaz volt s kedvenc előadónk a vezető interjúztatóval. Ekkor láttam rajta, hogy ez + pont lehet…
    Rokonomnál a néptánc volt ilyen közös kapcsolódási pont a vezető HR-essel, aminek persze az adott munkakörhöz totál semmi köze nem volt, de mégis lett így valami személyes többlet a dologban.
    Szóval tényleg sokszor a végén az dönthet, hogy tudsz-e valami személyes pluszt adni – akár totál véletlenül – a szakmai renomédhoz.

  28. Eltévelyedés
    mondta:

    @pippa2011: Jajj köszi, nagyon édibédi vagy. Egyrészt sokoldalú vagyok, már majdnem gömb. Másrészt szerintem ez hasonlóan markáns vélemény volt, mint eddig, el is tudom képzelni(remélem), hogy egy mimóza lelkű el is sírta magát, miközben olvasta. Csak ez a “tanács” véletlenül egybevág Angyalka szavaival. Legközelebb jobban igyekszem! 🙂

  29. pippa2011
    mondta:

    @Eltévelyedés: Ez tényleg pöpec összefoglaló. Nem ismerek rád. Tanácsokat adsz mások épülésére? “Olyan hülyék az emberek” és a social surfing-től ez nagy lépés. Jó hatással van rád jobangel. 😀 Ha a többieknek rossz, az rám is hatással van, és fordítva. Erre kellene nyitogatni a szemeket. Csak így tovább! :))))))

  30. mostnemjuteszembesemminicknek
    mondta:

    @jobangel: Szia. Nem, viszont nagyon örülök, hogy van aki el tudott helyezkedni. Nem szoftverfejlesztő vagyok, hanem rendszerüzemeltető/Linux. Mérnökinformatikusként végeztem.

    Azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy felnőttként vesztettem el a látásom. A másik pedig, nem a fővárosba lakom, hanem vidéken.

    De abszolút nyitott vagyok mindenre. Már volt olyan szitu is, hogy gyakornoki pozícióra jelentkeztem csak vegyenek már fel. Programozónak viszont középszerű lennék, ezért nem is erőltetem azt a szálat.

    Talán iOS fejlesztőként el tudom magam képzelni, de max gyakornoki pozícióban. Nincs eladható tapasztalatom és több éves gyakorlatom iOS devként. Nem túl rég használom ezt a platformot.

    Viszont jövőhéten Startup Safary, biztos felmegyek ismerkedni:)

  31. pippa2011
    mondta:

    @Online Távmunkás: Ááááááááá, dehogy biológiai témájú. Akkor nem esett volna rosszul. Egy “kicsi kattant, álmodozó művészlelket” kerestek. Biztos ez is szubjektív, kinek milyen a művészlélek.

  32. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: Köszönöm, ezt akár szó szerint én is írhattam volna. Igen, pont így kell!

  33. jobangel
    mondta:

    @mostnemjuteszembesemminicknek: Szia. Egy vak informatikussal nemrég foglalkoztam, ő talált állást (junior szoftverfejlesztőként). Mondd, hogy te nem ő vagy, és akkor remélem neki bejött az állás… és akkor írj nekem privátot is, hátha neked is tudok segíteni, már legalább egy precedensem van a te problémáddal, ami jól végződött.

  34. jobangel
    mondta:

    @TBit: Az álláshirdetések megírása pont olyan idétlenül lózungos, mint a CV-minták, amiket az állásportálok kiadnak a kezükből. Ezért van az, hogy az egyébként alkalmas jelölt időnként bele sem látja magát a meghirdetett poziba, pedig teljesen alkalmas lenne. Ilyeneket azért már szűrtem ki, az a jelentkezőm, aki szerint nincs egy állás se neki a 40 ezerből a professionön, biztosan téved. Találtunk is vagy 20 hirdetést, mert ő rosszul keresett, én meg jól 🙂 A CVonline-on meg megkértek, hogy ugyan írnék már egy cikket, hogy csak az jelentkezzen az álláshirdetésekre, aki valóban megfelel, mert a jelentkezők 70%-a alapból nem… Pozitól függetlenül, bárhová flas jelenkezések érkeznek. Tehát, szerintem az álláshirdetések lózungdömpingjét is el kéne lassan felejteni.
    Az, hogy kevésbé tapasztalt, de nagyon lelkes jelentkező érkezik, lehet jó. Én ilyenkor adnék neki egy hetet, egy csomó olvasnivaló anyagot, és egy hét múlva levizsgáztatnám belőle. Ha meg tudta tanulni az alapokat (pl. mert meg akarta), akkor jó eséllyel oké lesz később is. És itt megint bejön a hobbi és életkörülmény, most van olyan az ismeretségi körömben, hogy a gyerekből a hiperpénztáros anyuka akart valami jobbat, végigkínlódta szegény az informatikus OKJ-képzést, de nem is érdekli, nem is sokat ér ebben a szakmában az OKJ. Egyébként meg odavan a gépekért, állatokért, most mezőgazdasági cégnél próbálkozik. Próbanapra hívták (kifizették), nyilván a motorolajat megtalálta a raktárban, az előtéttengelyt meg nem… Nem tudom, mi lesz a döntés.

  35. Eltévelyedés
    mondta:

    Amúgy meg több önbizalmat emberek! Nem kell rögtön a paranoia, hogy biztos azért mert
    -Nő vagyok – Ez látszik az önéletrajzból, be se hívnának, ha probléma
    -Férfi vagyok – Ez látszik az önéletrajzból, be se hívnának, ha probléma
    -Öreg vagyok – Ez látszik az önéletrajzból, be se hívnának, ha probléma. Ugye, az összesen 30 év szakmai tapasztalat eléggé árulkodó, hogy nem vagy 28 éves.
    -Fiatal vagyok – Ez látszik az önéletrajzból, be se hívnának, ha probléma. Ugye, a nulla szakmai tapasztalat láttán sejtik, hogy nem negyvenes senior mérnök vagy
    -Ronda vagyok – És ha emiatt? Akarnál nekik dolgozni, ha ez probléma?
    -Túl csinos vagyok – És ha emiatt? Akarnál nekik dolgozni, ha ez probléma?
    -Púpos a hátam – És ha emiatt? Akarnál nekik dolgozni, ha ez probléma?
    -Fekete/Arab/Cigány/Kínai vagyok – És ha emiatt? Akarnál nekik dolgozni, ha ez probléma?
    -Mégis a főnök unokahúgát vették fel, mégis a mi kutyánk? – Na itt se dolgoznék szívesen.

    Szóval emberek, vannak dolgok, amiken nem lehet változtatni, és ha ezért nem vesznek fel, akkor a probléma nem veled van.
    Ha büdös a szád/nem vagy elég képzett/hawaii mintás ingben mentél bankba interjúzni, akkor ezen lehet változtatni, tedd meg.

    Nem kell túlgondolni, a cégek, a világ, a HR-es nem azért él és létezik, hogy VELED kiszúrjon. Igen, sokszor igazságtalan, hogy te voltál a legjobb, erre mégis a félnótás Lajost vették fel. Lépj tovább!

  36. Eltévelyedés
    mondta:

    @jobangel: Ritka, de nem lehetetlen:) Érdekes történet esett meg velem fél éve:

    gumimacik.blog.hu/2015/07/27/elso_interju_nem_nyert_de_duhit

  37. mostnemjuteszembesemminicknek
    mondta:

    Én például átképeztem magam -igaz szakterületen belül, mint informatikus, de mivel látássérült vagyok (vak), és ezt jelzem is a cv-ben, be sem hívnak interjúra, vagy ha mégis, akkor a személyes találkozó alkalmával szembesülnek a ténnyel. Nyilván egy munkáltató számára Én egy földönkívüli vagyok -megértem, de ha esetleg csak egy pici kooperáció hajlandóság megfigyelhető lenne, mit nem adnék…
    No persze nem hibáztatok én senkit, nincs értelme, a megoldást kell keresni.

  38. @BircaHang Média:
    “A nagyobb cégeknél a HR-esek profik.”

    Hogyne: az ég zöld a fű meg kék…

    Találkoztam már olyan “nagyobb cég” HR-essel, aki úgy interjúztatott angolul, hogy alig beszélt angolul és halvány lila fogalma sem volt hogy igazából mivel is foglalkozik a cég (én a goglival 10 perc alatt többet tudtam meg a cégről, mint amit ő fél óra alatt elmekegett…)

  39. padlogaz
    mondta:

    @BircaHang Média:
    “A nagyobb cégeknél a HR-esek profik…” – mar ezert megerte elolvasni a posztot.

  40. BircaHang Média
    mondta:

    A nagyobb cégeknél a HR-esek profik.

    Jelentkeztem én már olyan helyre, melyre teljesen alkalmatlan voltam. Én is csak ideiglenesnek szántam. De a HR-esek gyorsan kiszúrták, hogy alkalmatlan vagyok.

    Sok embernek egyszerűen nincs reális önérzékelése, s azt hiszi, mindehová alkalmas.

  41. DocBulywood
    mondta:

    @padlogaz:

    “tovább kell lépni, és megpróbálni pozitívan feldolgozni, és sikerként elkönyvelni, hogy legalább a legvégéig eljutottunk. a nagy számok törvénye alapján előbb vagy utóbb minket is ki fognak választani. “

    Remek dolog a pozitív hozzáállás, sőt!

    Csakhogy hónapok óta álláskeresés megy sok-sok embernél, a csekkek meg ugye nem várnak, nem érdeklik, h nincs jövedelme fél, vagy akár már egy éve.

    Ezt hogyan kell közölni az áram-, a gáz-, a víz-, stb szolgáltatóval?

  42. Papírzsepi
    mondta:

    Háát, én mostanság elég sok embert veszek fel, és persze sok az elutasítás is. Miért?
    – Mert emberünk ugyan máshová alkalmas lenne a cégen belül, de ott pont nem keresnek ember. Hozzám meg nem jó. Ekkor tényleg letárazzuk a CV-t, és később tényleg elővesszük.
    – Mert emberünk nem annyira jó. Nyilván a CV alapján is látszott, de adtam neki még egy esélyt, hátha. De nem…
    – Mert emberünk ugyan beírta, hogy tud angolul, de kiderült, hogy ez erős túlzás volt. És angol nélkül nálunk nem lehet túlélni.
    – Mert reménytelenül túlárazta magát. A jobb, de drágábbat simán felveszem, ez nálunk nem szempont. De ha két profit vehetek fel az ő pénzéért, akkor bukta.
    – Mert a csapatba már csak senior mérnök kell, ő meg junior. Ilyenkor is megpróbálunk neki másik helyet keresni, de nem mindig megy.
    – Mert időközben úgy döntött a cég, hogy holnaptól nem vehetünk fel embert. Punktum.
    Viszont SOHA nem utasítottam el valakit csak a kora, neme, származása miatt. Egy autista, halláskárosult, 50-es indiai nőt is felveszek informatikusnak, ha szakmailag profi. Még örülök is neki!

  43. Bambano
    mondta:

    @Kovi1970: engem pl. a válságra való hivatkozással rúgtak ki az előző munkahelyemről. Ugyanazt vagy ahhoz hasonló állást évek óta hirdet ugyanaz a cég, mégse jut eszébe egyik okostojásnak se, hogy megkérdezzen. Pedig abból, hogy pár havonta mindig előkerül a hirdetés, arra tippelek, hogy nem találnak megfelelő embert.

    szóval teljesen lutri, hogy elfelejtkeznek-e rólad vagy sem.

  44. padlogaz
    mondta:

    ha már eljutottunk az utolsó fordulóig, akkor az azt jelenti, hogy 80-90%-ban alkalmasak vagyunk, azaz a főbb szakmai-személyiségbeli elvárásoknak megfeleltünk, ha nem éreztük úgy, hogy valamit nagyon elszúrtunk, akkor nyugodt lehet a lelkiismeretünk: mindent megtettünk, ami tudtunk.

    ezen a szinten már kár azon rugózni, hogy akkor miért nem pont mi kaptuk meg az állást; lehet a posztban felsorolt négy ok valamelyike, de lehet olyan is a háttérben, amiről nem is tudunk, pl. kifejezetten egy kulcs ügyfélhez / partnerhez stb. választanak valakit, és az ő személyiségéhez kell passzolni, vagy – ha tudományosan raknak össze egy teamet -, akkor lehet, hogy olyat keresnek, aki a csapatból hiányzó kompetenciával rendelkezik stb., stb.

    de az is lehet, hogy pont bejött egy olyan jelölt, aki egy konkurenciától jönne át, és ezt előrébb sorolják vagy éppen túl értékesnek tartanak, és félnek, hogy hamar továbbállnánk stb.

    azt kell elfogadni, hogy – még a legkomolyabb cég – is sokszor ad hoc, szubjektív döntéseket hoz, és nem mindig a racionálisan legjobb jelölt kerül kiválasztásra.

    plusz, nem tudjuk, hogy valójában ki is dönt: a HR, a szakmai vezető, de könnyen lehet, hogy egy olyan vezető, aki nem is vett részt az interjún, ergo bejöhetnek tlejesen új döntési szempontok is.

    tovább kell lépni, és megpróbálni pozitívan feldolgozni, és sikerként elkönyvelni, hogy legalább a legvégéig eljutottunk. a nagy számok törvénye alapján előbb vagy utóbb minket is ki fognak választani.

  45. tegnap olvastam az indexen…. biztos mindenkinek akad jó tanácsa…

    munkahelyiterror.blog.hu/2016/04/11/isten_veled_magyarorszag#comments

  46. Hozzank tobbszor olyan jelolt jutott be, aki kevesbe tapasztalt volt, vagy nem volt vegzettsege. Mondvan ok jobban igyekeznek majd, mig a tapasztaltat csak a juttatas motivalja. Ezzel mondjuk meg egyet is ertenek..
    Ami erdekes, h sok helyen azonban olyan igenyeket irnak ki a hirdetesbe, aminek kb. 1 ember tud megfelelni. S ilyenkor csodalkoznak, h az emberek nem tudjak ertelmezni a kiirast.

    A fentiek alapjan pedig mi kivulrol soha nem fogjuk tudni eldonteni,h ok a mindennek megfelelo jeloltet vagy a majd “tekerni akaro” szemelyek jelentkezeset varjak.

    @jobangel , mit gondolsz?

  47. Zollerbá
    mondta:

    Amennyiben 50 elmúltál minimális az esélyed!
    60 után 0, ezért szép a 65 éves nyugdíjkorhatár, érdekes olyan fejletlen országokban mint Dél Korea, Japán egész más a helyzet.

  48. Noras
    mondta:

    Amikor csoportos felveteli van egy interju sorozat kereteben, ahhoz minimalis letszamnak meg kell jelennie, kulonben ertekelhetetlen. Eppen ezert olyanok is bentmaradnak, akik egyebkent korabban mar kiestek volna, csak pl. azert, hogy azt az eselyes 2-3 fot tesztelhessek a szituaciokban is.

    Ezt nyilvan senki orrara nem fogjak kotni, azonban elofordul, hogy a sorrend valtozik, es mar az elso korokben egyutt tesztelik a jelolteket.

  49. kiber kóbor
    mondta:

    …vagy mert soha nem is volt ott állás!!!, ahol hirdették, csak már megint – mint mindig- a HR-es csinibabák unatkoztak.

    Akkor meg lehetsz akármilyen jó, kitöltheted a 323. tesztet, semmire nem mész vele. De lehetsz totál segg is a szakmádhoz, ugyanúgy csak az idődet vesztegeted, mint a lángész.

  50. Business4All
    mondta:

    @Online Távmunkás: Igen. Ez egy nagyon fontos indok, ami viszont esetenként fordítva is elsülhet, mert van olyan eset is, amikor az “első számú jelölt” mégis nemet mond, így előfordul, hogy azért kell sokáig várni a válaszra, mert az előttünk levő jelölt nemet mondott. Velem előfordult már ilyen, de olyan is volt többször, hogy nyíltan megmondták: én vagyok a legjobb jelölt, mégis nemet mondtam, így másvalaki jutott lehetőséghez, és biztos nagyon örült is.

    De amúgy a szokásos indokok is közrejátszhatnak, mert attól még, hogy a bérigényed “benne van a szórásban”, ha két hasonló kvalitású jelölt közül kell választani, akkor inkább választják a kicsit gyengébbet, ha 10%-kal kevesebbet kér. (Amúgy az is lehet baj, ha valaki jóval kevesebbet kér, mint a többi jelölt.) De lehet olyan is, mikor a szakmai tapasztalatod nagyon megfelel (és pont ezért tartottak benn az utolsó körig), de van valaki más, akié még inkább. Sokszor tényleg csak arról van szó, hogy több kiváló jelölt közül csak egyet tudnak felvenni, és emiatt szívják is a fogukat rendesen. Ilyen esetben viszont előfordul, hogy felveszik a korábbi jelölttel a kapcsolatot.

    Mondjuk olyan is van, amikor a korábban már felvételizett jelölt semmilyen módon nem pályázhat, már a “name check”-en kiszórják, akkor is, ha a jelenlegi felhozatal sokkal gyengébb. “Ez a policy!” – Persze tudjuk, hogy ez hülyeség, de hát nem mi döntünk, hanem ők.

    Nekem számos helyen megmondták a teszteredményeket, de volt olyan is, ahol hiába kérdeztem, tehát ez is esetenként változó. Tudok egyébként olyat is, hogy valahol “az volt a policy”, hogy aki túl jól teljesített, azt nem volt szabad (!) felvenni, mert úgyse marad sokáig. Ehhez is csak gratulálni tudok. Minek is dolgozna az ember a legjobbakkal, ha kevésbé jó jelölteket is felvehet?

    @Rókica25: Ne keseredj el, számos oka lehet, hogy nem vesznek fel, melyek közül sok nem a te tehetségeden, adottságaidon, tapasztalataidon vagy az életkorodon múlik. Sajnos sok olyan is van, hogy teljesen végigvisznek egy pályáztatást, pedig már a kiírás előtt tudják, hogy kit akarnak felvenni. És hát ha közben kiderül, hogy “a Gizike fia” is munkát keres, akkor nagyon tehetségesnek kell lenned ahhoz, hogy mégis téged válasszanak. Ha meg nagyon tehetséges vagy, akkor meg azért nem vesznek fel. (Mert “Úgyis hamar továbblépne, ha lenne lehetősége rá.” vagy félnek tőle, hogy kiderül, mennyire tehetségtelenek, vagy bólogatójánosokat akarnak, nem tehetségeket, de azért legyen jó a teszteredménye, stb.)

  51. qwertzu
    mondta:

    @kewcheg: Miért, egy pályakezdővel szemben kinek vannak elvárásai? Egy pályakezdő kb. 100% zsákbamacska olcsón.

  52. Névtelen
    mondta:

    @kewcheg:
    “A legjobb az, ha hívnak valahová, mert tudják hogy mit érsz…

    De ahhozy hogy hívjanak, előbb valahol bizonyítanod kell, és hacsak nem protezsált be anyuci, apuci valahová, biztosan átesel pár állásinterjún.

  53. kewcheg
    mondta:

    Állásinterjú felejtős. Ahol sok emberrel kell versenyezni egy dologért, az tulajdonképpen egy lottó, mondjam azt, hogy hasonlít egy Black Friday tülekedéshez a lapostévéért.Szerencsére a normális(abb) szakmákban nemsokára annyira kevés lesz a versenyző, hogy már nem is lesz állásinterjú. Ezenkívül egy cv meg egy állásinterjú semmit nem mutat.Ahol én vagyok, ott is de sokszor befürödtek a papírforma szerint minőségi, egyébként meg hasznavehetetlen pályakezdőkkel.A legjobb az, ha hívnak valahová, mert tudják hogy mit érsz…

  54. Névtelen
    mondta:

    @Rókica25:
    Ha valaki 25 éven át ugyanazon közszférás állasban dolgozik, az nagy eséllyel nem az életkora miatt nem fog munkát kapni…

  55. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: Nem 45 felett kezdtek el vhol dolgozni. Nekem is van 50 éves nőismerősöm, de 25 évesen került a helyi önkormányzathoz, most 50 és még mindig ott van. Ha most kib.sznák, nem vagyok benne biztos, hogy lenne újra munkahelye…:-)(kivéve ha ismeretsége van)

  56. Online Távmunkás
    mondta:

    @pippa2011: Ha biológia témájú újságot kell szerkeszteni, akkor én gyorsabban megtanítok egy biológust szerkeszteni, mint egy bulvárújságírót a természettudományokra…

    @nagybalfasz: Én mindig megkérdeztem, hogy milyen lett a teszt eredménye és megmondták.

  57. Online Távmunkás
    mondta:

    Az ötödik eset az, ami főleg a nagyobb pályázói létszámnál fordul elő: tökéletes lennél, de ezzel nem vagy egyedül és csak egy ember kaphatja meg az állást…

  58. jobangel
    mondta:

    @Rókica25: ha ez így lenne, egyetlen 45-55 éves nő sem dolgozna. Pedig de…

  59. Rókica25
    mondta:

    @nagybalfasz: Én az IQ és a nyelvi tesztekét (angol, német) mindig megkaptam, főleg ott, ahol számítógépen kellett kitölteni, a végén kijött az eredmény, így én is láthattam: pl. 94%
    Szakmai tesztet sokszor ott kellett kitöltenem az interjúztatók szeme előtt, rögtön helyben ki is javították (13+1 volt), innen tudom az eredményeimet.

  60. Rókica25
    mondta:

    @Noras: Nincs harag…:-)

  61. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: Vagy egyszerűen egy 45-55 éves nő esélytelen a sok 25-35 évessel szemben…

  62. Névtelen
    mondta:

    @Rókica25:
    Én soha nem kaptam meg a tesztek eredményeit, a technical interjúkét sem. Tehát az utolsó körben soha fogalmam nem volt róla, hogy valójában hogy áll a szénám.

  63. pippa2011
    mondta:

    Az 1 és 2. pontot akár össze is lehetne vonni, a szimpátia a legfontosabb. Voltam egy csoportos interjún, ahol a követelmények szinte már fenyegetésnek hangzottak, és a 2. körre csak annak javasolták a továbblépést, aki úgy érezte, biztosan meg tud ennek felelni. Ehhez képest a nagy dumás friss diplomás biológust kétszer annyi ideig interjúztatták a szerkesztői állásra, mint a tapasztalt újságírót, a bölcsész végzettségűt, vagy bárki mást.
    Igen, ez nem jelenti azt, hogy őt választották, de elég valószínű.

  64. @Rókica25: ajjaj …. Szerintem egyaltalan nem ezt irtak, kulonosen nem Rolad.
    En ugy erzem, mar nagyon erzekeny lehetsz a sok sikertelenseg utan, talan ketsegbeesett is. El tudom kepzelni, hogy a felveteli alkalmaval masok is igy erezhetik.

  65. jobangel
    mondta:

    @Rókica25: Nem tudom. Látni kellene téged, meg azokat, akik a döntést hozták rólad. Hogy miért nem te, és miért más. Van, aki az erős nőket nem szereti, akkor hiába vagy jó szakmailag, hiába rendelkezel normális külsővel. Van, akinek valahol too much lehetsz, és azért nem… tényleg csak találgatni lehet.

  66. Noras
    mondta:

    @Rókica25: ne haragudj, nem megbantani akartalak. Ha ilyet szerettem volna kozolni, hidd el, mashogyan tettem volna…

    De ha ezzel a habitussal ujra atolvasod, amit en es ahogy irtam (masodik bekezdes eleje, a vesszo elott), akkor valoban mas oka lehet annak, hogy miert nem juthat valaki tovabb..

  67. Névtelen
    mondta:

    @jobangel:
    Ha beírja a CV-be, hogy X év tapasztalata van benne, az egyrészt nem feltétlenül igaz, másrészt a minőségére nem tud következtetni a munkáltató.

    A másik, hogy ha x-edik helyen elutasítanak valakit, és keresi az okokat, ahogy felmerülhet a rossz ömarketing, mint ok, a nem megfelelő szakmai tudás is.

  68. Rókica25
    mondta:

    @Noras: Nem vagyok büdös, ha erre célzol! Sőt, kikérem magamnak, hogy ismeretlenül ilyent állíts rólam. Ha csak kicsit is izzadtság szagom lenne, már magam sem tudnám elviselni, úgyhogy naponta fürdök és a golyós dezodort is használom. Szerencsére így egyáltalán nem izzadok. Fogat is szoktam mosni, a személyes higiéniámmal nem szokott gond lenni. Ráadásul átlagos kinézettel és testsúllyal bírok (56-59 kg, 36/38as méret).

  69. Noras
    mondta:

    @Rókica25: nem elkeseriteni akarlak, de a fenti cikk alapjan megis atgondolnam a 2. Es 1. Pontokat.

    Nem Neked, de valahol azt olvastam, hogy az utolso, szemelyes interjun derult ki, hogy a jelolt este szeret mosdani pl., es delutan az interjun, nyaron mar igencsak elszaporodtak rajta a kellemetlen testszagot okozo bacik. Vagy eppen sale-es allasra jelentkezett, es akarmilyen okbol kifolyolag a tic tac sem nyomta el a sarkany lehelletet.

  70. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: Aki az utolsó, 5. körig eljut, közel 100%os tesztekkel, azzal biztosan nem a szaktudás és nyelvtudás hiánya a gond. Sőt, talán a szimpátia hiánya sem…
    Ha vki azonnal munkába tud állni és a bérigénye már a béka feneke alatt…azzal nem a bér és a rugalmasság a gond.
    Akkor mi a gond velem? 🙂

  71. Kovi1970
    mondta:

    @nagybalfasz: nem akarom stresszelni a reménykedőket, de pl az én esetemben amikor úgy hirdették meg az állást hogy volt rá ember (nem feltétlenül “belső”, csak valaki akivel már dolgoztak együtt), akkor hamarosan jött is egy megkeresés hogy nincs-e kedvem újra beadni, vagy vagy a cégen belül egy másik emberrel találkozni egy állásinterjúra.

    Szóval ha ELÉG jó vagy akkor nem feledkeznek meg rólad…

  72. jobangel
    mondta:

    @nagybalfasz: Azért nem merül fel, mert nem tudhatom, hogy alkalmas volt-e. Ha már eljutott állásinterjúra, benne volt a potenciál, annak tűnt a munkáltató számára is, tehát magát is gondolhatta annak. Így nem állíthatom, hogy alkalmatlan volt. Azokat általában már a CV alapján kiszűrik, és nagyon ritka, hogy teljesen alkalmatlan ember állásinterjúig jusson.

  73. Névtelen
    mondta:

    Azt nem szeretem az ipyen cikkekben, hogy sosem merül fel az, hogy egyszerűen nem találtak alkalmasnak. Ugyanis abból, hogy magamat alkalmasnak találom, sőt úgy érzem ők is annak találtak, nem következik, hogy alkalmas vagyok.

    Értem én, hogy ez egy pozitív gondolkodást erősítő blog, de valahogy pont ezért sosem esik arról szó, hogy adott esetben tényleg nem az a baj, hogy az ember nem tudja elég jól eladni magát, hanem tényleg nem elég jó. Ehhez, hogy ezt felismerjük, kellő önismeret szükséges, a legtöbb ember vagy alá, vagy fölé értékeli a saját képességeit.