Állásinterjú melltartóban

Állásinterjú melltartóban

A bulváros cím ellenére a témát komolyan gondolom, mert van még legalább egy hónap a nyárból, így a szembetűnő öltözködési problémák még biztosan megoldandók erre a szezonra. Nemcsak állásinterjúnál, hanem úgy általában, a napi megjelenésben eljutottunk oda, hogy a fehérnemű-viselésről is van mit cikkezni. Kíváncsi lennék arra is, hogy jelenleg is aktív HR-esek, interjúztatók hogyan látják e kérdést, mert akár az is lehet, hogy én vagyok túl szigorú e témában.

Ideális esetben lehetne tabu, vagy magától értetődő téma, amiről nem is kell beszélni. De ma már az sem magától értetődő, hogy valaki vesz magára fehérneműt, ami a munka világában elfogadhatatlan. Ha vesz is, néha az sem pozitív irányba mozdítja az igényes megjelenés ügyét. Reggelente munkába igyekvő emberek közt járva gyakran szörnyülködöm a tengernyi öltözködési hibán. Értem én, hogy egyes munkakörökbe nem kell üzleties megjelenésű kiskosztüm és körömcipő, elég lehet egy laza póló-nadrág vagy top-szoknya, könnyed ruha is, de megfelelő fehérnemű akkor is kell!

Első szabály, hogy vegyünk alsóneműt a nadrág alá, már csak higiéniai okokból is. A blúzon átnyomódó mellbimbók sem túl esztétikusak, melltartó a megoldás rá.

Alapvetés, hogy a fehérnemű semmilyen módon ne látsszon ki a ruha alól, mert közönséges hatást kelt (ha a hiánya látszik, méginkább). Ha a ruha áttetsző, akkor se látsszon a melltartó csipkemintája, a fehér blúz alatt ne világítson a fehér melltartó, a fehér nadrág alatt a madzagtanga. Vékony felsőruházat alá testszínű alsóneműt kell venni, ami mindent takar (a madzagtanga nem takar eleget). A ruha szabása és a fehérnemű illeszkedjen egymáshoz.

 

Elrettentő példa…: …és a megoldás rá:
bb-see00001.jpg
bra-clip-bra-clip.jpg

Ez a pántösszefogó műanyagcsat szerencsére nem drága, de sokat emel a megjelenésen. Még kényelmesebb, egy ilyen fazonú melltartó erre az esetre:

racerback.jpg

A szilikonpánt tévedés: addig nem látszik, amíg hosszabban nem érintkezik a bőrrel. 1-2 órás viseléssel elszíneződik. A hosszát sem lehet rendesen beállítani, mert csúszik, nyúlik. Gyakorlatilag használhatatlan, de végre megy ki a divatból.

Spagettipántos ruhák, topok alá teljesen megfelel egy átlagos melltartó, és mivel a pántja mindenképpen látszani fog, figyeljünk arra, hogy színben passzoljon a tophoz. Ami ilyen helyzetben is megengedhetetlen, hogy a hátrészen a vízszintes hátsó pánt kilátsszon, egy mélyebb hátú felsőnél. Akkor jöhet az újabb trükk, ez:

bra.jpg

Ehhez sem kell feltétlenül újabb melltartóra költeni, erre való hosszabbító pántokat is lehet külön vásárolni. A variálható pántú melltartók a nyakbaakasztós felsőkhöz, ruhákhoz is jól jönnek.

A pántnélküli felső elég merész öltözék, de ha már ezt választottad, akkor a melltartó is legyen pántnélküli. A speciálisan erre tervezett darabokon van csúszásgátló szilikoncsík, csak ilyet vegyél fel ilyenkor! Nagy segítség még a bőrbarát, erre kitalált kétoldalú ragasztó, hogy a top se forduljon le rólad egy óvatlan pillanatban. (Fashion tape néven lehet megtalálni!)

 

tevepata00002.jpg

További fájdalmaim a nadrágokhoz kapcsolódnak. Pl. a leggings viselése nadrág helyett. A leggings nem nadrág, hanem harisnyanadrág. Azaz feneket takaró felsőt (tunikát) illendő venni hozzá. Sajnos egyik-másik igen silány anyagból készül, felvéve kitágul a szövése, ritkássá válik, így már alkalmatlan utcai viseletnek, munkahelyre. Állásinterjúra semmiképp sem javaslom a leggingst, még tunikával viselve sem!

Ha szűkebb fazonú nadrágot választasz, akkor az alá olyan fehérnemű kell, aminek a széle varrás nélküli, nem nyomódik át, mert nem túl épületes látvány a nadrág alatt felgyűrődő bugyi, meg nem is túl illendő. Megfelelő fehérnemű és jól szabott nadrág kell az elkerüléséhez.

tunika.jpg
Ha már belemerültem az intim részletekbe, a “tevepata”-jelenséget is megemlíteném, mint mindenképpen kerülendőt. Igen kínos látvány, és nem különösebben prűd elvárás, hogy ilyen részletességgel ne mutatkozzon senki nyilvánosan. Tevepatás jelöltem pedig már nekem is volt, jobb ötlet híján azt javasoltam neki, hogy a következő interjúra vegyen szoknyát, mert az jobban illik hozzá. Azt mégsem mondhattam neki, hogy ne mutogassa intim részeit, ha

pedig a nadrágját kritizálom, megsértem, mert elvileg egy élrevasalt kosztümnadrág volt. Csak éppen nem rá szabták. Félek, hogy még néhány állásinterjúra felvette ezt az ominózus darabot.

——————-

Közvetítőkkel is beszélgettem már erről a témáról, és nem állították, hogy állásinterjún az ilyen öltözékek egyértelmű kizárást jelentenek egy következő körből. De a közvetítőnek ilyenkor egy szakmailag, hozzáállásban megfelelő jelöltet figyelmeztetni kell, hogy a következő körben öltözzön fel megfelelően, ami mindkét félnek kínos. Férfiaknak kifejezetten kellemetlen egy nőt figyelmeztetni, így ők hamarabb mondanak le a jelöltről és választanak másikat. Az álláskeresők legtöbbször az ilyen kritikát nem is képesek értelmezni, ha diplomatikusan kapják. Pl. ismerős interjúztató hölgy jelezte a jelöltnek búcsúzáskor, hogy legközelebb válasszon másik öltözéket, mert nem áll jól neki a pöttyös. A jelölt értetlenkedett, de hát nincs is rajtam pöttyös! A bugyija volt az. Egy direkt kritika (pl. “legközelebb a bugyiját azért ne mutogassa!”) sértő, de ha az udvarias nem működik, ezt is muszáj. Lényeg: az öltözékedre tett negatív megjegyzés nem biztos, hogy sértés volt, lehet, hogy inkább esély. Nem kell megsértődni, simán egy „értem, figyelni fogok rá legközelebb” válasz a megfelelő.

A kényelmes, de elegáns állásinterjús kánikulaöltözékekről már írtam itt. Természetesen nem várja el senki, hogy Miss Marple ruhatárából öltözködjön a jelölt, de a határokat ismerni kell. Az illendő öltözék is lehet kacér, ha egyébként ez a stílusod, de légy visszafogottabb egy állásinterjún. Indokolt esetben a szigorú protokolltól is el lehet térni, mert aki 40 fokos melegben harisnyaviselést vár el, az is tévúton jár.

141 hozzászólás ehhez “Állásinterjú melltartóban”

  1. gumirocker
    mondta:

    @jobangel: Ez az asztrológiai megközelítés alkalmazása az álláskeresés során – nos ez finoman szólva szíven ütött. De sajnos attól tartok, hogy akik eddig eszerint jártak el, azok ezután is ez alapján fogják végezni a kiválasztás egy részét csak nem fogják bevallani, hogy ez is szerepet játszik a kiválasztásban. (Ahogy olvasom magam, arra kellett rájönnöm, hogy végtelenül cinikusan szemlélem már a világot és benne az embereket – felteszem ezért sem kapkodnak a 4x-en túliak után a munkáltatók – túl sok mindent láttak, kevésbé lehet őket félrevezetni. ez persze a munkáltatók egy részéről is igen sokat elmond.)
    Köszönöm, hogy elolvastad amiket írtam, bizonyára nem lehetett könnyű és abban is biztos vagyok hogy nem én vagyok az egyetlen aki ennyire negatívan viszonyulok ehhez az álláskeresési szisztémához. További szép napot neked!

  2. jobangel
    mondta:

    @gumirocker: Értem, de megváltoztatni nem tudom, így inkább leírom a le nem írt követelményeket. Jobban mondva változtatni is lehet, csak lassan, pl. írtam egy cikket az asztrológiai alapú kiválasztásról, erre a HR-szakma nagyja kiakadt, hogy van ilyen, az eddig asztrológiázók lapítottak, megérezték, hogy ciki, de a legváratlanabb reakció az volt, hogy az asztrológiát komoly szinten űző asztrológusok is kikérték maguknak, hogy bulvárasztrológiai tudással alázzák a HR-esek a szakmájukat. Így mostmár remélhetőleg tényleg ciki megkérdezni egy állásinterjún, mi az aszcendensed.

  3. gumirocker
    mondta:

    @jobangel: Az lehet és én is mindenkinek azt tanácsolnám jó szívvel, hogy ne akarj leplezni semmit, mert úgyis kiderül – csakhogy az illető delikvens nagy valószínűséggel el sem jutna addig, hogy egyáltalán behívják, mert ilyen-olyan előzetes, sehol le nem írt, mert csak az adott HR-es fejében létező követelményrendszerek valamelyikének nem felel meg esetleg. A hangsúly a sehol le nem írt, nem az álláshoz tartozó követelményrendszeren van. De gondolom magad is érted, hogy mi az, ami nekem nem tetszik ebben a kiválasztási folyamatban.

  4. gumirocker
    mondta:

    @jobangel: Mindazonáltal azt értékelem, hogy próbálsz segíteni, de alapvetően azt gondolom, hogy ez az egész álláskeresési metodika és eszmerendszer valahol nagyon félrecsúszott már és a legkevésbé sem szolgálja senkinek sem az érdekeit.

  5. jobangel
    mondta:

    @gumirocker: A kirakat addig igaz, amíg tapasztalatlan interjúztatóról beszélünk. Ha tapasztalt és jó emberismerő, valamint jó társalgó, akkor a kirakatot úgy tudja megszüntetni, hogy közben a jelölt sem érzi rosszul magát, és elkezd nem a kirakatra koncentrálni, hanem meri magát adni.

  6. gumirocker
    mondta:

    @jobangel: Nagyon sok állásinterjús cikket olvastam, mert kiváncsi voltam arra, hogy ha otthagyom az állásomat, ahol akkoriban dolgoztam, akkor mire számítsak e téren./Az állásom nem követelte meg minden nap a business look-ot/ Végül 4x fejjel ezért is lettem egyéni vállalkozó. Ugyanis ha a tanácsokat meg akartam volna fogadni, akkor bizony egymásnak teljesen ellentmondó dolgoknak kellett volna megfelelnem. Az egyik hr tanácsadó azt állította, hogy ha x dolgot teszem, akkor máris búcsút mondhatok az állásnak, míg a másik pont az x dolog fontosságára hívta fel a figyelmem, mint elengedhetetlen kellékre a vágyott pozíció elnyerésére. Arról nem is beszélve, hogy az életkorom miatt várhatóan milyen megalázó helyzeteknek lettem volna kitéve. Nem akartam magamtól elébe menni ezeknek a pofonoknak – annál is inkább, mert az egyik egyébként rendkívül értelmes és jószívű családtagom álláskeresési kisérleteit végighallgatva – meglehetősen borítékolható lett volna az, hogy ezek után egészen biztosan azt gondoltam volna magamról – hibásan – hogy biztos bennem van a hiba. Holott eszerint lehet, hogy csak rossz öltözéket választott és pont olyanok elé került, akik messzemenő következtetéseket vontak le az öltözék és a lábtartás legapróbb részletei alapján is. Szóval teljesen megértem az itt írók közül azoknak az álláspontját, akik elátkozzák a HR-eseket és inkább maguknak interjúztatnak egy adott állásra.

  7. gumirocker
    mondta:

    @jobangel: Elolvastam a cikket – és némileg módosítanék akkor a leírt hozzászólásomon, amit 10:27-kor írtam. Nem, nem vagy etikett fetisiszta – de azért azt változatlanul tartom, hogy az öltözködés egy bizonyos szinten túl ízlés kérdése és nem szabadna hogy szerepet játsszon. És akkor még nem érintettük azt a problematikát amit már néhányan itt pedzegettek – hogy ha jól felkészül valaki az állásinterjúra, akkor elrejthet előled jónéhány dolgot – azaz egy kirakat alapján választasz, nem a valóság alapján.

  8. jobangel
    mondta:

    @gumirocker: Én ezektől nem fogom kiszűrni, főleg, mert nem is foglalkozom ilyen jellegű szűréssel (lsd. még bemutatkozás rovat). Másokról viszont tudom, hogy vannak kliséik, igen, túlzásokba is esnek, de jó, ha a jelöltek is tudnak ezekről.

  9. gumirocker
    mondta:

    Egyebekben meg jobangel, már megbocsáss, de kicsit fordítva ülsz a lovon. Elhiszem, hogy nehéz szűrni az 1 állásra 600-an jelentkezők között, de ha valakinél azon múlik az, hogy a belső körbe kerül-e az álláskereső, hogy történetesen fehér blúzt és sötét kosztümöt vesz-e fel az állásinterjúra vagy piros ruház fekete blézerrel, no akkor ott valami iszonyatos baj van. Ugyanis nem az a dolga a munkahelyen, hogy perfekt HR-etikettes legyen, hanem pl. történetesen az, hogy jól ki tudja választani a piacon lévő legjobb ajánlatot. Ez pedig merőben független az öltözékének a szinétől. Van igazság abban, amit leírtál az állásinterjún történő megjelenésről, de a cikknek van egy olyan része is, amely már olyan szintű merevséget jelez, ami az előítéletességgel határos etikettfetisizmus. Az a fájó tudod, hogy ha ezt emberek megfogadják, sőt az még nagyobb baj, hogy ha munkaadók is közöttük vannak, akkor jó pár értelmes, dolgozni tudó és akaró ember pályáját törheted ketté – pusztán azzal, hogy nem veszed be azt a jelöltek közé, mert fehér blúzban és sötét nadrágban állít be. Az öltözködés egy szinten túl ízlés kérdése és merőben szubjektív a megítélés szempontjából – nem kellene ennyire messzemenő következtetéseket levonni belőle.

  10. jobangel
    mondta:

    @gumirocker: Erről itt írtam: jobangel.blog.hu/2012/08/06/kanikulaoltozek_allasinterjura (a nejlonharisnyát én sem támogatom 🙂

  11. gumirocker
    mondta:

    hm… már csak egya kérdésem van – mi van azzal, aki extrém módon nem bírja a meleget nyáron – és lehet, hogy előírásszerű öltözékben lesz, ámde izzadtságfoltok fognak kiütközni az arcán, szemmelláthatóan melege lesz a kis kardigán alatt, vörösödő fejjel fog ott ülni az öltözködési tanácsok betartása mellett? Az mennyire fogja elriasztani a kedves munkaadót? (Csak gondoltam szólok, hogy azért a jelölt egészsége picivel fontosabb, mint az hogy a munkaadó mennyire szörnyed el egy rövidujjú selyemruha láttán, ami alá nem vettek harisnyát.)

  12. jobangel
    mondta:

    @HellsAngel: Ez a Google-sztori nekem külön örömömre szolgált, mert az idétlen kérdéseknek bukniuk kell. Ezeket nem a HR szokta kitalálni, megkövetelni. Elméleti pszichológusok pl. jöttek a “milyen állat lenne” kérdéssel, valaki kitalálta a nagy USÁ-ban, hogy kiválasztásra jó lesz, megírta szakcikkben és ciki volt nem átvenni. Kb. így terjednek. Most, hogy a Google ezt lenyilatkozta, a követői is le fognak állni vele.

    ” Amikor a HR szinvonalat nem fejlesztik, az azert van, mert a szandek hianyzik.” — és a szándék azért hiányzik, mert nem tudják, mit tudna a HR tenni a cégért, ha hagynák.

    Azzal nem értek egyet, hogy a multiknak a középszer kell. Pont ők költenek a legtöbbet mindenféle gyártói, szakmai minősítések, vizsgák megszerzésére, amiből a munkavállaló is profitál. A középszer szerintem a kkv-knak kell, mert ott nehogymár okosabb legyen a tulajnál, vagy mert örül, ha dolgozhat valami kisebb összegért.

  13. egysmás
    mondta:

    @HellsAngel: Jó a linkelt cikk, tanulságos!

    Az utolsó mondatoddal viszont nem értek egyet!
    A felső kategóriás önmenedzselő szakemberré váláshoz az út elméletileg bárki számára nyitva van ugyan, de a bárki és a mindenki nem összekeverendő, valamint van, aki azért hajlandó tenni, hogy napi nyolc órában tisztességesen elvégezve a munkáját megéljen, és vannak olyan szempontjai az életben, amikhez képest az, hogy nem önálló, nem ő a numero uno, tökre irreleváns.
    pl. nyolc órában statikus, a maradék idejében meg vitorlázik, vagy verset ír, gyereket nevel, horgászik és ez neki fontosabb, mint az, hogy neki ne legyen főnöke, ne a kulimelót végezze…

  14. HellsAngel
    mondta:

    1.) Az szerintem nem igaz, hogy a HR teljesitmenyet egyaltalan nem lehet merni. Ma, a 21. szazadban ehhez minden feltetel adott (lasd pl. prog.hu/hirek/3258/A+Google+szerint+semmire+sem+jok+az+allasinterjukon+feltett+hires+fejtoro+kerdeseik.html). Semmi akadalya nincs neki, hogy pontosan kideritsek, ki kirol mit gondol (fonok-beosztott vice versa), ki milyen projektekben pontosan mennyi penzt hoz a cegnek, fillerre le lehetne bontani. Innentol kezdve az adatokat jol kezelve lehetne merni, hogy melyik HR-es mennyire jo embereket vett fel. (Azzal se altassuk magunkat azzal, hogy mindenki egyforma jo szakember. Jo szakemberek kozott is tizszeres kulonbsegek lehetnek, kontarokhoz kepest meg eg es fold.) Amikor a HR szinvonalat nem fejlesztik, az azert van, mert a szandek hianyzik.

    2.) A szandek vagy az olcsosag miatt szokott hianyozni, vagy azert, mert ez a csodaszep multivilag nyilvan nem erdekelt a legjobb szakemberek kivalogatasaban / letrehozasaban, hiszen ez a “vegyel fel atlagos kepessegu jelolteket, akik olcsok, konnyen potolhatoak, adj nekik jol hangzo poziciokat es jarasd oket oltonyben, hogy fontosnak es kulonlegesnek erezhessek magukat, mikozben resztvesznek valami olcso vacak osszeszereleseben es eladasaban” vilag nem errol szol. Nyilvan ennek a HR azon eleme, ami a gepezet leendo kis csavarjainak a szervezetbe illeszthetoseget merik, itt az, hogy ki mennyire tud a vizen jarni, nem elsodleges szempont. Az inkabb, hogy mennyire szorgalmasan tanulta meg es mondja fel a lecket az interjun, amit a Blend-a-med reklamokbol es a sikerkonyvekbol sajatitott el.

    Persze aki tenyleg jo es tehetseges szakember, az valoszinuleg sose akarna resztvenni ebben, es manapsag ezer mas modon is penzre valthatja a tehetseget, nem fog sirni azon, hogy nem vettek fel az Y nemet multihoz ceruzat hegyezni … es az is magatol ertetodo, hogy aki ilyesmin sir, az vagy nagyon lusta, vagy nagyon kokler.

  15. jobangel
    mondta:

    @milliliteratura: “tény, hogy ritkán van szükség valóban okos emberre, általában végrehajtók kellenek.” —- Ez olyan szomorú, de sajnos igaz 🙁

  16. milliliteratura
    mondta:

    @Acmee: de ez nem így megy. ha ül az osztályon három ember 400 kilós fizetéssel, akkor téged nem tehetlek be ugyanoda 70csillióssal. egy nagy szervezetben nem tudsz szabadon fizukat osztogatni, bár van ahol kreatívak ebben.
    tény, hogy ritkán van szükség valóban okos emberre, általában végrehajtók kellenek. magyarország periféria, és nem centrum.

    @jobangel: izé, a shortlist az, amit átküldesz, nem amit el kezdesz interjúzni 🙂

  17. @emzéperiksz: “Steve Jobs is gyökér volt emberileg, mégis ő volt a legértékesebb koponya az Apple-nél, sosem rúgták volna ki. “

    De bizony hogy kirugtak. Utana alapitotta a NeXT-et, amit utana felvasarolt az Apple, es igy kerult vissza a vegen.

  18. emzéperiksz
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Ez szerintem nem ilyen egyszerű. Ismered a viccet a választási kampányról és a kormányprogramról?

  19. egysmás
    mondta:

    @Acmee: A béralkud során akkor is a minőségedből engedtél, ha éppenséggel megcsinálod is a munkád.
    A lojalitásoddal, a céggel szembeni toleranciáddal, terhelhetőségeddel, az elcsábításnak való ellenállással fizettél volna az általad megkívánt bérért, és ha a béralku során ez nem jött össze, ezeket a dolgokat nem, vagy csak részben kapja meg a munkáltatód.
    Márpedig ezek legalább olyan fontosak, főleg hosszú távon, mint az, hogy 100 (de legalább 75)%-on pörögj.

    @jobangel:

    Ha ez így van, miért is sértődtél meg azon, amikor azt találtam mondani, hogy általában szakmailag minden jelölt megfelelő, így szakamilag nem tud mellényúlni a HR-es?

    Ha tudja, hogy X összegért teszkógazdaságos lesz a munkavállaló, és a teszkógazdaságos szintet eléri az, akinek papírja van, akkor mi sértő/nemigaz abban az állításban, hogy szakmailag minden papírral rendelkező jelölt alkalmas arra a feladat elvégzésre, amelyre igénybe veszik egyáltalán a HR-es szolgálatait?

  20. Acmee
    mondta:

    @egysmás: Igaz, bár annak ellenére – saját igényességem folytán – végzem a munkám, legjobb tudásom szerint, csak az igazságérzetem reklamál időnként.

    A fő baj, hogy 400-at kifizetnek a parizerért, 450-et a lazacért sem, holott az 1000-et ér.

    Nem mellesleg az aranyszínű papírba csomagolt sz.rért akár 1200-at is…

  21. jobangel
    mondta:

    @egysmás: A HR-es hiába érti, nem ő tervezi a céges büdzsét.

  22. Fot L' Mondó
    mondta:

    Márpedig a tevepata nálam nyerő!!!! ;D

  23. @emzéperiksz: “Mondjuk, hozzánk jött már felvételizni 22 éves kislány forrónadrágban és csőtopban, és fel is vették” – lehet, hogy olyan volt, mint a viccben, amikor az igazgató az alkalmazottnak mondja: 6 hónapja kerültél ide, gyakornokként. 1 hónapra rá már rendes alkalmazott lettél, 2 hónapra rá osztályvezető, még 2 hónap múlva főosztályvezető. És most pedig megajánlom az igazgatóhelyettesi posztot. Mit tudsz erre mondani? Válasz: Kösz. Igazgató: Mi, csak ennyit, hogy kösz? Alkalmazott: Na, jó, kösz, papa! 🙂

  24. egysmás
    mondta:

    @Acmee: Mindig mondta, ha 400-at fizetsz a parizerért, mindegy, hogy a teszkóban veszed, vagy az interspárban, esetleg az osánban!

    Amíg nem fizetnek Magyarországon, nem is fognak dolgozni az emberek.
    Ezt viszont sem a HR-es, sem a politika nem érti.

  25. jobangel
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Hát az tényleg az, ott a cégmenedzsmentet nem értem, hogyan engedheti.

  26. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Nincs azzal semmi gond, ha a HR-es tanácsot ad mind a jelöltnek, mind a felvételiztetőnek, csak amikor minden kommentár nélkül, kurtán-furcsán el se jut a jelölt a szakmai interjúig. Az ilyesmi mindkét szereplő számára frusztráló, tapasztaltam már.

    De azért azt lássuk be, hogy az ilyesmit az átlag HR-es sem képes jobban megítélni, mint a pénzfeldobás. Az meg a legalja, amikor grafológiához meg hasonló kuruzsláshoz folyamodnak, mert ilyet is láttam.

  27. jobangel
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Azért, mert a jelölt akarja az állást, ezért képes a lelki igényeit háttérbe szorítani. Egy ideig, utána valahol kiütközik a probléma. A vége sosem szép, láttam már idegösszeroppanást munkahelyi stresszből, jómagam egy autóbaleset utáni kéthónapos fekvésben jöttem rá, hogy tán állást kellene váltani.

  28. jobangel
    mondta:

    @Acmee: Ilyenekből lesznek a többszázezres napidíjú tanácsadók. Nem rossz karrier az sem 🙂

  29. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Ez tiszta sor, de miért gondolod úgy, hogy a te dolgod ezt eldönteni és nem a jelölté? Hiszen találkozni fog az interjú során az üvöltözős főnökkel vagy minimum a leendő esetleges kollegákkal, akik majd elmesélik, milyen a főnök. Vagy legrosszabb esetben megkérdi tőled, hogy na, és milyen itt a hangulat, hogy telik egy nap.

    Aztán majd ő dönt, hogy mindezekkel együtt akarja-e az állást vagy sem. Elvégre felnőtt emberekről van szó, nem óvodásokról.

  30. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @emzéperiksz: Nagyon ritka kivétel előfordul, de általánosságban igaz az, hogy aki megkeseríti a kollégái életét, azt nem érdemes megtartani.

    Ez egy egyszerű, matematikailag is leírható szabály: termelsz-e többet annál, amennyi kárt okozol. Pontosítva egy kicsit a kérdés konkrétan az, hogy vajon a helyettesítésed egy kevésbé bunkó szakemberrel nettó nyereséget vagy veszteséget eredményez-e.

    Tehát ha valaki kőbunkó, de a munkája olyan, hogy ritkán érintkezik másokkal, vagy csak kevés emberrel, akkor az még általában elmegy. Ha valaki egy egész csapatnak az idegeire megy, akkor az szinte biztos, hogy nem termel annyit, hogy megérje megtartani.

  31. Acmee
    mondta:

    @emzéperiksz: Jogos, köszönöm.

    @jobangel: Ezért esélye sincs egy profinak a kvalitásaihoz megfelelő fizetést kapnia. Ilyenkor két lehetőség áll fenn: 1. Engedni a csomagból, 2. engedni a színvonalból – a fizetésnek megfelelő szintre.

    1. A motiváció az első perctől pofán van vágva, esetleg következő fizetésemelésnél lehet próbálkozni, az azonban az esetek legkisebb százalékában sikerül megkapni a kívánt/megérdemelt csomagot.

    2. A szakmai leépülés garantált, hosszú távon mindenképp káros.

    Amennyiben egyik sem járható – az okoktól tekintsünk el – esélye sincs az embernek bizonyítani, hogy megéri az árát.

    Konzekvencia: Sajnos Mo.-n nincs szükség profi szakemberre.

  32. jobangel
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Tényleg nem tudom, hogy működnek, de rondán összeverték egymást a raktárban.

  33. jobangel
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Itt is törvényellenes, de a kollégák közti verekedés politikai nézetek vagy focieredmények miatt még inkább rossz. De akkor vegyünk PC példát, amit már írtam: üvöltve kommunikáló, baromarcú főnök mellé nem vehetünk fel mimózalelket, a saját érdekében.

  34. emzéperiksz
    mondta:

    @egysmás: OK, ezzel egyetértek.

  35. emzéperiksz
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Ezt nem tudod megítélni külső szemmel, és főleg nem általánosítva, hogy ki dolgozik jól az adott cég érdekeinek a leginkább megfelelően bármilyen beosztásban. Egy munkahely nem wellness szálló, ahol a meglévő dolgozók a személyzetet játsszák, az új meg a vendéget.

  36. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Bár amire a példáid újból felhívták a figyelmet, az az, hogy mennyire alkalmatlan is egy HR-es egy ilyen döntés meghozatalára. Láthatóan fogalmad sincs például, hogy működnek a focidrukkerek.

    Akinek egy pici emberismerete is van (és bevallom, nekem sincs olyan sok, bár ahhoz elég, hogy még sose fogadtam el olyan állást, ahova nem passzolnék és sose vettem fel olyat, aki nem passzolt a csapatba), az tudja, hogy ezek a kategóriák mennyire esetlegesek és semmitmondóak.

  37. egysmás
    mondta:

    @emzéperiksz: Semmi rosszindulat nincs bennem!
    Az nem rosszindulat, hogy a környezethez, a megbízó igényeihez alkalmazkodó, annak megfelelni igyekvő ember viselkedését, viselkedésének a hatását leírom.
    Az a viselkedés és az a viselkedési hatás lesz ugyanis a környezete a munkakeresőnek.
    A HR-es általában maradéktalanul teljesíti a megbízója feladatát: kiválasztja azt az embert, aki elég simulékony a csapathoz, elég kreatív, nem túl kreatív, elég otthonülő, elég kofferbenélő, stb.
    (A simulékonyság fontos dolog, ha az embernek van főnöke, csapatban dolgozik, esetleg ügyfelekkel tart kapcsolatot, stb, ennek sincs negatív kontextusa.)

    A munkakeresők jó része ezzel nincs tisztában/nem érdekli.
    Ezért hasznos elmondani nekik, hogy bizony, a világ olyan, hogy _elsősorban_ a HR-est kell meggyőzni, aztán a szakmai vezetést, mert a szakmai vezetéssel nem fogsz találkozni, ha a HR-est nem győzted meg, a HR-est meg nem érdekli, hogy hogyan tudsz esztergálni/milyen algoritmusokat fejlesztettél.
    Ezért hasznos ez a blog!
    Segít lerombolni olyan illúziókat, amikben nem csak ifjú titánok, de régóta pályán lévő szakik benne lebegnek.

  38. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Ez egyáltalán nem így megy, ilyen alapon nem szelektálhatsz. Sőt, gyanítom, civilizáltabb országokban ez törvényellenes is lenne.

  39. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Hát ha neked jobb, ha így különválasztod, akkor HR-esre egyáltalán nincs szükség. Olyan emberre van szükség, aki tudja, mi merre hány méter, aki tud segíteni az alkalmazottaknak ilyen-olyan ügyekben, aki tudja kezelni az esetleges panaszokat és kirúgásokat.

    Olyanra nincs szükség, aki majd megmondja helyettem, hogy melyik jelölttel fogok tudni együtt dolgozni, mert sem a szakmát, sem a jelöltet, sem engem nem ismer.

  40. jobangel
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Pl. mert egy csomó Fradis közé nem lesz jó egy Dózsás. Vagy egy csomó nőgyűlölő közé egy nő. Vagy egy gyerekgyűlölő bulicsapatba egy nagycsaládos. Vagy egy hithű keresztény 3 ateista közé.

  41. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @emzéperiksz: Az más, felsővezetőktől kifejezetten elvárás, hogy taplóparasztok legyenek. A túléléshez szükségük is van rá.

    De középvezetői szinten és főleg az alatt az ilyen embereket egyszerűen nem éri meg megtartani, mert akármilyen jók is (általában nem azok), többet ártanak, mint használnak.

  42. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: És mégis, a HR-es honnan a rákból tudja, hogy nem passzolna oda? Különösképpen ha egész idő alatt a jelölt mellbimbóját és a bugyija mintázatát vizslatja. 🙂

  43. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: Nekem az a tapasztalatom, hogy nem mondják el őszintén, hanem ha mondanak is valamit, hazudnak. Néha olyan látványosan hazudnak, hogy az külön dühítő.

  44. olgavagyok
    mondta:

    @jobangel:

    Diplomatikus közlés egy vadidegentől. Intim témában ti: fehérnemű viselési szokások. WTF?

    Már megbocsáss, gyertek vissza a ló túloldaláról.

    Valakinek vagy van ehhez agya, vagy nincs. Ne tetszelegjetek már megmondóemberként ebben a témában.

    Ha szakmailag jó a jelölt, ne te legyél az, akik megmondja, hogy milyen fehérneműt kell felvennie, azt hogyan kell viselni, hogy övé legyen az állás.

    Bizonyára a megbízó az elvárások között első helyen említette, hogy a blúzon áttetsző fehérnemű kizáró ok.
    Ha nem fér bele, nem kell a jutalékért ennyire lihegnetek.
    Közötök ehhez nem sok van.
    Jóindulatból sem.

    Hat alkalmas, közel egyforma jelölt közül ha ötnek látod a fehérneművonalát, felveszed a hatodikat, aki apácajelmezben van, történetesen azért, mert előző éjjel egy jelmezbálban volt, csak nem volt ideje átöltözni, de te ezt nem tudod.
    Aztán első nap bemegy dolgozni, mint egy kurtizán.
    Már ha érted….

    Megjegyzem a testszínű fehérnemű gyakran kelt olyan látszatot, mintha az illető nem is viselne. Olyankor figyelmezteted, viseljen bugyit vagy melltartót, mert te azt hiszed nincs rajta? Ne légy nevetséges!

    Nem tudom mikor és hol ment ennyire félre a HR szakma…

  45. emzéperiksz
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Pontosan tudod, hogy ez nem így megy. Steve Jobs is gyökér volt emberileg, mégis ő volt a legértékesebb koponya az Apple-nél, sosem rúgták volna ki. Ugyanez Mark Zuckerberg.
    Ha valaki szakmailag jó, hozza az eredményeket, azokat meg fogják tartani a cégnél. Amúgy meg nem kell, hogy gúnyolódjon egy cicababa-csapat a 100 kilós csúnya lányon, az is épp elég, ha az nem érzi jól magát a közegben, nem tud közéjük beilleszkedni.

  46. jobangel
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: Amiről te beszélsz, az a személyzetis, nem a HR-es. A személyzetis meg legyen inkább könyvelő, vagy jogász, a HR-esnek nem dolga adminisztrálni a munkaviszonyt.

  47. jobangel
    mondta:

    @emzéperiksz: ezt is hiába mondja. Nem értik meg, hogy “nem passzol oda”, mert nem ismerik a csapatot, mert állást akarnak, és szakmailag jók is. Érthető a dühük.

  48. emzéperiksz
    mondta:

    @egysmás: Jó, hát ha sorozatosan nem megfelelő embereket vesz fel, akik mennek a kukába a próbaidő alatt, akkor azzal csak magának csinál a HR-es is extra munkát. Ennyire azért ne legyél rosszindulatú.
    Nekem is volt azonban olyan tapasztalaton állásinterjún, hogy a nőcinek nem voltam szimpi, folyamatosan szekált, megpróbált belém kötni, és vissza is szóltam neki.
    Beszélgettünk az iskolákról, hogy tanultam. Mondtam neki, hogy keveset tanultam általánosban és középiskolában is. Erre nekem szegezte a kérdést, hogy lusta vagyok-e. Mondom: nem, kitűnő tanuló voltam így is, mire föl kellett volna még jobban hajtanom? A hatosért?
    Nyilván nem is vettek fel a céghez 🙂

  49. jobangel
    mondta:

    @Acmee: Onnan, hogy beszélt a szakmai vezetővel, vagy látta a szakmai tesztek eredményét.

    A próbaidőben távozó jelölt a legrosszabb, mindkét félnek: kezdhetnek újra keresni. A közvetítőnek se jó, garanciába (értsd: ingyen) kezdhet új kiválasztásba. Ezért a próbaidő alatti elválásnak nagyon komoly oka kell, hogy legyen, mert hatalmas veszteség. Szerződéses kollégát meg nem lehet felvenni, ha headcountra van büdzsé, hiába lenne jó megoldás.

  50. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @emzéperiksz: Ha a főnök bunkó, kirúgni páros lábbal. Ha kikezd az alkalmazottakkal, börtönbe vele. Ha valaki gúnyt űz a másikból, kirúgni. Ha valaki politikáról handabandázik és ezzel komolyan zavarja a többieket, kirúgni.

    Nem pedig alkalmazkodni a szutyokhoz, csak azért, mert ő már ott van és hozzá alkalmazkodni képes embereket venni fel mellé.

    Ennyire egyszerű a dolog, de tényleg.

    Ismétlem: HR-esnek az interjúztatási és jelöltkiválasztási folyamatban helye nincsen, ugyanis nincs hozzá sem releváns szakértelme, sem pedig tapasztalata, a döntésének káros következményeivel pedig csak a legritkább esetben szembesül.

  51. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: Mi az oka annak, hogy ezt az infót csak ritkán hajlandóak megosztani a kiesett jelölttel? Szerintem jólesne neki is az őszinteség, ha megmondják: szakmailag téged is választhattunk volna, de ismerem a leendő főnöködet, a csapatot, oda nem passzolsz, sem neked, sem a meglévőknek nem lenne jó, ha odakerülnél.

  52. egysmás
    mondta:

    @jobangel: Szavak… Eufemizmusok… Olyan ez, mint amikor kitalálták, hogy abból lehet megítélni valakinek a munkáját, hogy rend van-e az asztalán, majd ezen felbuzdulva azt tartották a legfontosabb dolognak, hogy az asztalon rend legyen, akár úgy is, hogy ha ez a munka rovására megy.

    Ahogy én látom:

    A HR-esnek hatalma van.
    A hatalma abból adódik, hogy azok felett akik felett döntési joga van, hiszen kiszolgáltatottabbak, mint ő és azért kiszolgáltatottabbak a HR-esnél, mert a HR-es döntéseinek csak a saját szakmáján belül van következménye -senki nem várja el a HR-estől, hogy ő válassza ki azt az embert, aki _tényleg_ tud a Jumbo-val repülni, vagy esztergálni, vagy szoftvert fejleszteni.
    Az ő feladata “csak” arra irányul, hogy _emberileg_ megfelelő-e az adott jelölt, ezért ő abban próbálja mérsékelni a lehetséges hibáinak a számát.
    És itt értünk el oda, hogy annak, aki találkozik az informális felvétele _előtt_ a HR-essel, _elsősorban_ a HR-es igényeit kell kielégítenie, mert ha az nem sikerült, a szakmai kompetenciájának bemutatására nem lesz módja.

    Így lesz fontosabb a ruha (a rend az asztalon), mint az, hogy mennyire vagy kompetens (elvégzett munkád).

  53. emzéperiksz
    mondta:

    @Acmee: Szerintem ez nem is lehet a dolga egy HR-esnek. Az viszont a dolga lehet, hogy válogasson a jelöltek között olyan szempontok alapján, hogy melyikük tudna a legjobban beilleszkedni a meglévő csapatba az új munkaerő és a régiek örömére.
    Ahol pl. sorban mondanak fel a fiatal nők, mert a főnök bunkó vagy kikezd velük, normális HR-es nem vesz fel újabb áldozatot. Ahol 50 kilós cicababák dolgoznak egy csapatban, oda nem tesznek be egy 100 kilós nőt, ha olyan típusnak tűnik, aki ilyen közegben nem fogja magát jól érezni velük.
    Ahol tudják, hogy a hangadó ember a meglévő csapatban egy nemzeti érzületű szélsőjobbos kopasz ember, akinek minden második mondatában benne van, hogy c…bűnözés, oda lehet, hogy nem célszerű c…t felvenni, de arabot vagy kínait sem.

  54. Acmee
    mondta:

    @jobangel:

    Már ne haragudj, de ez nekem kicsit visszás. A HR honnan tudta, hogy melyik a profi(bb) szakember? Azt mindketten tudjuk, hogy az önéletrajzba azt – lehet – belekamuzni, amit nem szégyell az ember.

    Az a – tegyük fel: manager -, aki ennyire egyértelműen elutasítja a bérköltség némi emelkedését, azt a lehető legrövidebben el kellene távolítania a kérdéses HR-nek (főleg a “majd megtanulja” mondat miatt, akinek ennyire fingja sincs az adott dologról, az hogy tudna érdemben fejleszteni a területén?). 1-3 (néha 5) éves megtérülésekről beszélget az ember, az ilyen szemlélet ekkora időtávokon egyszerűen nem fér bele. Bár szeretnék olyan luxus pozícióban lenni, ahol a “majd megtanulja” mentalitással állnak az emberhez.
    Továbbá: Az ilyen esetekre találták ki a szerződéses jogviszonyt, esetleg a próbaidő fogalmát. Szerződéssel felvenni, amennyiben beválik, megéri a plusz költséget, úgy felvenni a delikvenst (általában itt szokott lenni a hiba, ez a pont marad el). Ekkor nem bérköltség, nem headcount kérdése, mivel szerződésként látszik – esetleg egy szolgáltatás keretén belül.

  55. jobangel
    mondta:

    @emzéperiksz: “Olyan HR-esre viszont, aki ismeri pl. egy cégnél a csapatot, ahová a jelöltet keresik, tudja, mi az ottaniak rigolyája, milyen személyiséget keresnek, ki az aki, oda passzol, és ez alapján szelektál, szükség van. Ez a HR-es azonban ritka jószág.”

    Szakmailag igen, ez kell. Ellenben ez alapozza meg a szakma rossz hírét a laikusok közt. Mert az ilyen HR-es nem javasolja a szakmailag tökéletes jelöltet, ha látja, hogy az nagyon érzékeny, és fél éven belül idegösszeroppanással távozik a baromarcú szakmai vezető mellől. Inkább támogatja a flegmatikus szakmai középszerűt, akivel aztán üvöltözhetnek, nemhogy egyik fülén be, a másikon ki, hanem már be se megy. A kiesett jelölt mit lát: az ilyenolyan HR-es nem a legjobbat vette fel, skandallum, egyáltalán minek vannak, csak kerékkötők.

  56. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: Állásinterjún találkoztam már jó és rossz HR-essel is. Nekem HR-es ismerős azt tanácsolta: nyalni kell a seggüket, be kell vágódni náluk. Ez szerintem szakmai szempontból baromság, mert minek bevágódni olyan embernél, akivel a büdös életben nem fogsz együtt dolgozni az adott cégnél? És miért az a legfontosabb szempont egy állásnál, hogy a HR-esnek saját magának kit választana ki beosztottnak?

    Azt viszont elismerem, hogy van létjogosultsága a szakmának, csak ne arról szóljon a dolog, hogy behívja az életrajz alapján alkalmasnak vélt jelölteket, csekkolja tessék-lássék módon, hogy igaz-e, ami oda van írva, majd a számára legb…ni valóbbnak tartott pasikat/lányzókat, hozzá leginkább passzoló akárkiket tovább küldi a szakmai zsűri elé.

    Olyan HR-esre viszont, aki ismeri pl. egy cégnél a csapatot, ahová a jelöltet keresik, tudja, mi az ottaniak rigolyája, milyen személyiséget keresnek, ki az aki, oda passzol, és ez alapján szelektál, szükség van. Ez a HR-es azonban ritka jószág.

  57. igen, a legjobb pedig az, mikor én decensen kiöltözve nadrágkosztümben libegek be, és egy pólós farmeres csávó fogad, hogy ő fog interjúztatni. remek. minek öltöztem ki?? és ez mostanában egyre gyakoribb. legutóbb spagettipántban nyitottam rá a Hr-es csajra, de azért mire bejött interjúztatni, addigra már volt rajta, vmi lebernyeg. inkább a strandon ment volna el, de no komment. ilyenkor csendben röhögök és az ízlésrendőséget alapítom meg magamban.

  58. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Én ilyet sose láttam egyetlen cégnél sem, pedig megfordultam pár helyen. Olyat viszont láttam mindenhol, hogy a HR mondvacsinált (nem csak pénzügyi) ürügyekkel fúrta meg egyébként remek szakemberek szerződtetését.

  59. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @jobangel: Ebben bizony semmi összeesküvés nincs. HR-re persze szükség van, sok hasznukat lehet venni különböző szituációkban, speciel interjúról bottal zavarnám ki őket, mert sem közük, se szakértelmük nincs hozzá.

    Majd én – aki valóban együtt fogok dolgozni vele – eldöntöm, hogy szakmailag és emberileg megfelelő-e a jelölt, aztán ők majd szépen adminisztrálják a szerződést, ennyi a dolguk, a többibe ne üssék bele az orrukat.

  60. jobangel
    mondta:

    @Acmee: Én meg azt látom, hogy időnként a HR küzdene a drágább jelöltért, a szakmai vezető meg a büdzséjének a bérköltség sorához ragaszkodik inkább, mondván, “majd megtanulja” az olcsóbb is. Persze a megtanulás lehet egy olyan drága tanfolyam, aminél már a drágább jelölt is olcsóbb, de mivel a tanfolyam nem bérköltség, azt bevállalja.

  61. jobangel
    mondta:

    @egysmás: Köszönöm az elismerést, de tényleg.

    A “lemondok a jelöltről” és az “eldöntöm, hogy nem ő kell”, majdnem azonos, de mégsem. Amikor döntünk, hogy kik lesznek a shortlistedek, akkor ő már bekerült oda, és volt benne lehetőség. Mégis le kell mondanunk róla, mert valami nem stimmel. Lehet, hogy nüanszok. De ha a shortlistem 15-20 jelölt, interjú után marad 8 tuti, az ügyfél kér 5-öt, de az átküldött 5 legtutibb CV-ből esetleg kettőt kapásból kiszór, látni sem akarja őket, akkor vissza kell nyúlnom a 8-as listába még kettőért. De lehet, hogy közben azok már elhelyezkedtek, nem érdekli már őket az állás, akkor vissza az összes interjúztatotthoz. Ha csak egy melltartópánt volt a baj, akkor van esélye, mert nem alkalmatlan szakmailag, csak “megjegyzést” kapott. De ha a kritikát, jóindulatú figyelmeztetést nagyon rosszul fogadta, akkor lehet, hogy ki is került. Ez utóbbi nem lemondás, hanem valóban döntés.

  62. Teragigamega lélek
    mondta:

    Ugyan már, manapság 10 nőből 8 a testét akarja tukmálni mindenkire, nem csak az állásinterjún, hanem mindenhol. Az, utcán, tömegközlekedésen is. Aztán föl vannak háborodva, amikor tapizzák őket. Kilóg a s*ggük, a fél csöcsük, spegettipánt meg anyámkínja… mindent elkövetnek, hogy megb*sszák őket. Az kell itt is, mint a Tahrír téren, hogy észrevegyék magukat, hogy ne szórakozzanak a pasikkal.

  63. Acmee
    mondta:

    @milliliteratura:

    Tudod, ez a nagyon komoly baj. Ezért mondják egyre többen – nekem is -, hogy Mo.-n nincs szükség profi szakemberre.

    Addig “természetesen” sem a munkaadó, sem a HR-es nem jut el, hogy elképzelhető, hogy a profi simán lehozza az árkülönbség többszörösét a területével kapcsolatos költségek csökkentése (hatékonyság növelése) okán, amelyet a középszer – ámde olcsó – “szakember” meg sem lát.

    Mondjak példát? A fizetésem 30-szorosát hozza vissza az általam bevezetett üzemeltetési stratégia. Kapaszkodj: Havonta!

  64. egysmás
    mondta:

    @jobangel: Ahogy az “elaltattam Buksit” annak az eufemizmusa, hogy kihívtam az állatorvost, hogy döglessze meg a kutyát, ugyanúgy eufemizmusa a “lemondok a jelöltről” annak, hogy eldöntöttem, nem ő lesz a befutó.

    Mellesleg szerintem a blogod hasznos, meg a szakmád is, ebben valószínűleg nem ellenkezik a véleményünk.

  65. jobangel
    mondta:

    @egysmás: Ezekre nem figyel senki tudatosan, ez szembeötlik már a kézfogás előtt. A “lemond” az valóban azt jelenti, hogy nem őt viszi ki az ügyfeléhez, ha van más, akit továbbvihet. Ha nem mondhat le (mert szakmailag nagyon jó a jelölt, vagy mert nincs választék a jelöltekben), akkor próbál valami más öltözéket javasolni. De az is kínos, mindkét félnek. Egyszerűbb elkerülni a kínos helyzeteket.

  66. egysmás
    mondta:

    @jobangel: “De a közvetítőnek ilyenkor egy szakmailag, hozzáállásban megfelelő jelöltet figyelmeztetni kell, hogy a következő körben öltözzön fel megfelelően, ami mindkét félnek kínos. Férfiaknak kifejezetten kellemetlen egy nőt figyelmeztetni, így ők hamarabb mondanak le a jelöltről és választanak másikat. “

    Ha nem figyeli, nem veszi észre, ha nem ez alapján dönt, nem mond le a jelöltről.

    Most akkor a “lemond a jelöltről”, az azt jelenti, hogy eldönti, hogy nem szól neki, hogy kisanyám, rosszul öltözöl, és inkább nem hívka következő körre, vagy azt jelenti, hogy behívja a következő körre mert átlép azon a személyes problémán, amit a jelölt öltözködése jelent a személyes ízlése viszonylatában?

  67. jobangel
    mondta:

    @egysmás: “mert a HR-es az olyan, hogy ezeket figyeli és lehet, hogy ez alapján dönt.” — Ilyet pl. pont nem írtam 🙂

  68. Netuddki.
    mondta:

    @dzsedáj: Ja, főleg az olyan multiknál ahol még fizetnek is. Ott megy a sznobság ezerrel…

  69. egysmás
    mondta:

    @jobangel: És ezt csak a HR-es tudja megítélni, hiszen ő az, aki látja a világot!
    A repülésirányító az tökéletesen alkalmatlan arra, hogy megítélje, hogy az egyik jelentkező az elkésős alkoholista és veri a feleségét, mellesleg lejárt neki a szakszója is. 😮

    Nemá!

    Nézd meg mit írtál feljebb a posztban!

    Azt tanácsolod a munkát keresőknek, hogy vegyenek fel testszínű melltartót Igazából miért nem azt tanácsolod, hogy olyan ruhát vegyenek fel, ami nem látszik át??), meg tevepatanegligátort, hogy az, akivel beszélnek, az nehogy rosszat gondoljon, mert a HR-es az olyan, hogy ezeket figyeli és lehet, hogy ez alapján dönt.
    Viszont, ha valaki a fentiek alapján dönt, az szimpátia, első benyomás alapján hoz döntést, mivel a dress code, ha van olyan úgyis automatikusan felszámolja az öltözködési devianciát, ha meg nincs olyan, a fenti dolgok nem lehetnek szempontok.

  70. satie
    mondta:

    @milliliteratura: nem vagyok jogász, műszaki oktatással foglalkozom

  71. jobangel
    mondta:

    @egysmás: “van Szakszolgálati Engedélye Jumbo 457-esre, azok közül találomra lehet választani olyat, aki biztonságban le tud szállni vele, tehát nyugodtan pávatáncoltathatja a jelentkezőket. ” —- Hátha mégsem. Mert lehet, hogy egyébként folyton elkésik a munkából, 5 éve nem is látott 457-est, bunkó a kollégáival, alkoholista, az előző munkáltatója szerint lopott a cégtől stb.

  72. “De ma már az sem magától értetődő, hogy valaki vesz magára fehérneműt, ami a munka világában elfogadhatatlan.”

    Ez így ostobaság.

    “a fehér blúz alatt ne világítson a fehér melltartó”

    Ezzel nem értek egyet. Szerintem nem gond.

    A cikk maradékával egyébként egyetértek. pl. látható pánt, tevepata. Brrr

  73. egysmás
    mondta:

    @milliliteratura: Nézd, egy percig sem állítottam, hogy egy cégnek nem éri meg HR-est alkalmaznia, mivel pl. a béralku során egy arra felkészült ember jobban teljesít, mint egy mérnök vagy akár a tulajdonos, így jobban teljesít, a munkakör betöltésére pályázónál is.
    Ha tizenegy átlagdelikvensnél megspórol 10%-ot, őt megéri alkalmazni a cég átlagfizetéséért.

    Az állításom arra irányult, hogy akinek van Szakszolgálati Engedélye Jumbo 457-esre, azok közül találomra lehet választani olyat, aki biztonságban le tud szállni vele, tehát nyugodtan pávatáncoltathatja a jelentkezőket.

  74. milliliteratura
    mondta:

    @egysmás: így van, mint ahogy egy pilótának sincs egyéb dolga mint felszállni és leszállni épségben. nem nagy cucc.
    (ha ennyire érdekel a “hr-esek” feladatköre, akkor elárulom, a hr-es kb olyan, mint az orvos. vannak specialisták, cégfüggő, hogy hol milyen. de ez gondolom csak buta cégekben van így, mert az okos cégekben abszolút nincs hr-es egy se.)

  75. egysmás
    mondta:

    @milliliteratura: Ezek szerint a HR-es legtriviálisabb feladata az, hogy mivel tudja, hogy mennyi pénz van az emberre, elzavarja azokat, akik túl drágák…

    A főnök meg olyan buta, hogy nem tudja eldönteni, Béla a gót vagy Jenő a technorajongó fér-e be abba a csapatba, ahol mindenki deathmetalt hallgat.

  76. milliliteratura
    mondta:

    @zsoci: ahogy a földre turházás is. nem tudom, miért zavar ez bárkit is. vagy az, hogy a dolgodat az út szélén végzed.
    vannak társadalmi konvenciók, ez van.

  77. egysmás
    mondta:

    @jobangel: Tudásalapú választáshoz a HR-esnek birtokában kell lennie annak a tudásnak, amit vizsgál.
    Ez, amennyiben a HR-es a vizsgálni kívánt tudáson alapuló szakma vagy szakértelem vén rókája, akkor a rendelkezésére áll, de ha gyorstalpalón szerezte be tegnap este egy ppt doksiból a szakértelmét, akkor azt vehetjük úgy, hogy nem ért hozzá, legalábbis nem tudja megkülönböztetni azt a tudást, amit egy szakmailag kompetens egyén tár elé attól, aki ugyanazt a ppt-t tanulmányozta, mint ő.

    De tényleg nem baj, ha nem érted.

  78. milliliteratura
    mondta:

    @egysmás: nem két lehetőség van, hanem négy, azért nem látod a fától az erdőt. egy jelölt tud szakmailag és HR-szempontból jó, avagy rossz lenni. a négy úgy jön ki, hogy a jelölt vagy egyik szempontból se jó (0;0), vagy csak az egyiknek felel meg (0;1 vagy 1;0), vagy mindkettőnek megfelel (1;1). optimális eset a negyedik. HR-es szempontból rengeteg van, a legtriviálisabb, hogy meg tudja-e fizetni a cég a jelöltet. mert gyakran van ám olyan, hogy aki a főnöknek kéne az pont másfélszer annyit kér, mint ami a költségvetésben van rá. innentől meg sütheted a szakértelmet, kompromisszum lesz a vége szakmailag (vagy szerzünk kevésbé jót, aki megfelel még, vagy nem szerzünk senkit, megoldjuk máshogy).
    a jó hr-es egyébként nem dönt, hanem segít dönteni.

  79. zsoci
    mondta:

    @flamer: Egyetértek.

    Amúgy ez egy baromság, hogy elvárás a melltartó. Miért lenne az, mert pár éve divat és lassan már az óvodások is hordanak ?
    Egyrészt vannak más megoldások, másrészt nem mindenkinek van rá szüksége, ne kényszerítsünk már barmságot rá emberekre.

    Amúgy ugyanez a férfiaknál a rövidnadrág. Egyszerűen nem értem miért zavar az bárkit is ?

  80. jobangel
    mondta:

    @egysmás: “és ezen állításból következik, hogy a HR-es döntési potenciálja ott erős, ahol -idézet ugyanonnan: “a megfelelő végzettség birtokában szakmailag mindenki alkalmas egy meghirdetett állásra”. 🙂 ” — papíralapú kiválasztás esetén. Tudásalapú esetén bőven nem így van. És akkor még vannak a soft skillek stb. Nem baj, ha nem érted 🙂

  81. egysmás
    mondta:

    @jobangel: Szerverszobában szerelő nem dolgozik pólóban, mert a szerverszobában _hideg_ van és fúj a szél. 😉

  82. milliliteratura
    mondta:

    @dzsedáj: nem tudom, sajnos nem voltam részese a kiválasztási folyamatnak 🙂 pedig…

    @jobangel: ja, az felém nem ügyfeles 🙂

  83. egysmás
    mondta:

    @jobangel: Ez mennyiben cáfolja azt az állításomat, hogyaszondja

    “mivel a megfelelő végzettség birtokában szakmailag mindenki alkalmas egy meghirdetett állásra, lévén ahova _tényleg_ szakértelem kell, oda nem a HR-es veszi fel a delikvenst, simán lehet majomparádéztatni a munkát keresőket, ugyanis a fenti okból kifolyólag a HR-es statisztikája (az, amiben kimutatja, hogy az ő módszereivel kiválasztott kollégák megfelelősége milyen magas), tökéletes lesz, ami bizonyíték a saját létének szükségességére.”

    Szóval, magad is elismered, hogy a döntési ereje a a HR-esnek pozíció- és szakmafüggő (ez magyarul pont azt jelenti, hogy -idézet fentről: “ahova _tényleg_ szakértelem kell, oda nem a HR-es veszi fel a delikvenst”), és ezen állításból következik, hogy a HR-es döntési potenciálja ott erős, ahol -idézet ugyanonnan: “a megfelelő végzettség birtokában szakmailag mindenki alkalmas egy meghirdetett állásra”. 🙂

  84. emzéperiksz
    mondta:

    @dzsedáj: Akkor venni kell egy öltönyt, szoknyát, blézert, vagy ami hiányzik. Az is nevetséges, ha egy férfinek nincs egy normális öltönye. Sajnos sok férfinek még 40 évesen sincs rendes öltönye, pedig egy normálisabb darab egy évtizedig is jó szolgálatot tehet, ha csak ritkán hordja az illető. Szerintem érdemes beruházni egyszer egy jó Bossra, outletben 100 ezerből kijön, és azért mégsem olyan, mint egy műszálas gagyi.
    A nőknél könnyebb a helyzet, ott egy szoknyát meg blúzt, ami jó állásinterjúra is, 10 ezerből vehet bárki fast fashionben leárazáson.

  85. vajdasagi
    mondta:

    @flamer: De még mennyire, hogy esztétikus. Csak prűdek, vagy írigyek gondolják másként.

  86. emzéperiksz
    mondta:

    @milliliteratura: Más ruhában jár az ember dolgozni, és másban állásinterjúra. Utóbbira formálisabban kell felöltözni, úgy, mint egy üzleti tárgyalásra, amúgy persze, egy mérnök járhat dolgozni kockás ingben meg farmerban, vagy bármiben.

  87. jobangel
    mondta:

    @egysmás: az átlagos kiválasztási folyamat szakmai és HR-es bevonásával egyaránt járhat. Hogy hol milyen arányban van döntési ereje az egyes területeknek, cégfüggő, pozíciófüggő, szakmafüggő, sőt, az is, hogy a kiválasztásba milyen sorrendben vonják be az egyes ágakat. Lehet, hogy az a jó stratégia, ha először HR-es látja az embert, lehet, hogy az, ha először szakmai szűrőn megy át.

  88. jobangel
    mondta:

    @milliliteratura: Szerverszobában szerelő 🙂

  89. dzsedáj
    mondta:

    @milliliteratura: és ott kellett melltartó?

  90. milliliteratura
    mondta:

    @fordulo_bogyo: hadd ne kelljen megneveznem azt a biztosítót, ahol az egyik magas főnöknek bizony egy kritériuma volt a leendő titkárnővel szemben, vitte üzleti utakra is.

  91. dzsedáj
    mondta:

    @milliliteratura: Jó a versed, néhány hete én is írtam hasonlót….

  92. milliliteratura
    mondta:

    @dzsedáj: na, hát akkor csak van dress code. hogy te mit viselsz, az nem mérvadó (bár a főnöknek is illik példát mutatni, ha elfogadsz egy jó tanácsot). ha elég normális a jelölt, és tudja hova jelentkezik, akkor ebből nem szokott gond lenni. ha valaki túl laza az interjún, akkor fel kell homályosítani, hogy mik az elvárások, és ha elég intelligens, akkor fel is fogja.

  93. fordulo_bogyo
    mondta:

    @jobangel: “Jó eséllyel nem igazgatónak vették fel :)”

    De lehet, hogy az igazgatónak vették fel. 😉

  94. dzsedáj
    mondta:

    @milliliteratura: Nálunk is kötelező az öltöny, de legalább az ing ill. öltöny”szerű” nadrág, én meg a lazább ruházatot szeretem, nekem szabad… de legalább van jean day minden pénteken…

  95. milliliteratura
    mondta:

    @emzéperiksz: 🙂 pedig mérnöknek teljesen jó egy (nem szakadt/koptatott/szöggel kivert) farmer, (inkább csíkos vagy egyszínű) inggel. mondjuk én ahhoz is magamra borítanék egy (pl. bársony-)zakót. pedig én a farmert alapból utálom, nekem nincs is, de ettől az is tud rendes ruhadarab lenni.
    ez a szerkó egyébként nem túl formális üzleti tárgyalásra is tökéletes. (steve jobbs ing helyett pólóval viselte ezt.) és a (mondani sem kell, ugye, hogy egyszínű, lehetőleg sötét) póló zakóval megint csak jó kompromisszum a kényelem és az elegancia közt.

  96. dzsedáj
    mondta:

    @emzéperiksz: Most nem akarok genya lenni, de tudod milyen szánalmas amikor apu öltönyében vagy anyától kölcsönkért kosztümben jelennek meg. Legyenek természetesek öltözködni majd megtanulnak….

  97. milliliteratura
    mondta:

    @dzsedáj: láttam már ekkora irodát, sőt, egyik ilyen hálózat magyar irodájának kollégája segítette egyik ügyfelemet. és képzeld, öltönyben volt az ügyvéd 🙂 meg én is. ellentétben az ügyfél magyarországi helytartójával, de hát ő fizetett, neki szabad.

  98. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: A komment annak szólt, hogy ha valahová jó a kockás ing meg a farmer állásinterjúra, oda bármi jó, nem kell vacakolni az igényességgel. Amúgy szerintem többnyire sehová sem jó ez a szerelés állásinterjún, maximum valami fizikai munkánál.

  99. dzsedáj
    mondta:

    @Reggie: Egyetértünk!

  100. Reggie
    mondta:

    @dzsedáj: A HR-es interju is csak a multikra es a gagyibb cegekre jellemzo.

  101. dzsedáj
    mondta:

    @milliliteratura: Igen hiába. Valóban ügyvédi irodának egy kicsit dúrva lenne, de nevetni fogsz sok olyan nemzetközi ügyvédi iroda van ahol az alkalmazotti létszám akár a több ezret is meghaladja, persze nem M.országi szinten.

  102. egysmás
    mondta:

    @jobangel: Teszem azt, kell egy vegyésztechnikus egy cementgyárba.

    Tegyük fel ezt.

    A cementgyárban a vegyésztechnikus feladata kb három oldalban összefoglalható.
    A vegyésztechnikustól elvárt összes feladatot tanítják az iskolában és azok megtanulása nélkül a; nem végzi el az iskolát, b; a HR-es nem tudja megítélni, hogy tud-e titrálni a delikvens, ahogy azt sem, hogy ért-e a GC-hez.
    A vegyésztechnikusnak, mivel van érettségije és egy szakmája, nagy valószínűséggel 100 felett van az IQ-ja, amiből az következik, hogy a háromoldalnyi feladatot meg tudja érteni, meg tudja tanulni.
    A vegyésztechnikusnak nem kell fejlesztenie, kitalálnia, tehát elegendő neki a szakmai minimum (valamint a HR-es nem tudja megítélni, hogy szakmailag milyen felkészült a vegyész, mert a HR-es nem vegyész, nem technikus).
    Tehát a HR-es úgy választ, hogy felveszi azt, aki neki szimpatikus, aki jééé megfelel a feladatra.

    Tehát, vagy a HR-es szimpátiája a szakmai minőség garanciája, vagy gyakorlatilag minden jelentkező megfelelt volna szakmailag.

    Egyéb válasz nem jut eszembe.

  103. milliliteratura
    mondta:

    @dzsedáj: gondolom hiába kérem, hogy eláruld, melyik a te céged, legalább annyit mondj, milyen szektorban dolgozol. ha 250 fős gyárad van, akkor pont jól csinálod. ha 250 fős ügyvédi irodád, akkor meg nincs 250 fős ügyvédi irodád, mert nem állnak veled szóba komoly ügyfelek.

  104. milliliteratura
    mondta:

    @satie: tehát nem vagy jogász, bankár, orvos (és hasonló “köztiszteletben álló személy”). lehetsz viszont schobert norbi, ahol muszlim (első hiba) nagykövetnél (második hiba) is belefér az átütő mellbimbó (meg mondjuk protokoll ruhának a sportos top, sokadik hibának). ennyit máris megtudtunk. 🙂

    @egysmás: ha mindenki alkalmas lenne mindenre, akkor nem kéne hr-es. 🙂

  105. dzsedáj
    mondta:

    Én szerintem ez egy baromság, az ember nem a ruha alapján dönti el kit vesz fel, hanem objektív tényezők alapján (250 alkalmazottam van). Vettem már fel rosszul öltözötett jól öltözött helyett és fordítva. Az ilyen fajta bohóckodás csak a multi cégeknél jellemző, aki meg oda megy állásinterjúra meg is érdemli, ha ilyen szempontok érvényesülnek…

  106. milliliteratura
    mondta:

    @emzéperiksz: a hootersben dolgozol? 🙂

    @Bueice: ha nem kockás, hanem elegánsan csíkos, vagy egyszínű, máris teljesen jó. a kockás is lehet jó, de ott könnyebb mellélőni.

    @jobangel: “ügyfeles még pólóban is járhat” – ez azért elsőre laza. milyen ügyfeles ez?

  107. milliliteratura
    mondta:

    azt hiszem itt sokan elbeszélnek egymás mellett. az öltözet fontos, DE az eltérő pozíciók kapcsán különböző mértékben. nagyon durva vázlat, vélhetően nem fed le mindent teljesen:
    – háttér munka (back office) esetén ez azért nem annyira központi kérdés, It-sek esetén gyakorlatilag bármi elfogadott (megszoktuk, hogy többnyire reménytelen eset mindegyik :), de ügyintézőknél sem különösebben fontos téma ez. egy normál, konszolidált (azaz nem izomtrikó-strandpapucs) utcai viselet, hosszúnadrág-ing (hölgyeknél még szabadabb, szoknyák, blúzok, miegymás) bőven jó.
    – front office szolgálat: olyan pozíciók, ahol a cég imázsát közvetíteni kell, itt nagyon fontos a jó megjelenés, alapból öltönyt ajánlok a férfiaknak, a hölgyeknek pedig elegáns, nem harsány ruházatot. (nyilván a meki pultba tök mindegy, egyenruha van, de egy banki ügyintéző, vagy saleses esetén a megjelenés rendkívül fontos!)
    – vezetői pozícióba kifejezetten elegánsan érdemes megjelenni. az elegancia nem azonos azzal, hogy valami drága cuccot aggatsz magadra.

    összességében érdemes tudni, milyen vállalthoz mégy, és ahhoz öltözni. a bank konzervatív üzem (öltöny/kosztüm), az apple/google (kigombolt felső inggomb) meg nem. viszont ha nem vagy biztos, mit kell felvenni, akkor európában érdemes elegánsnak lenni, legfeljebb “túlöltözöd” a szitut, ami még mindig jobb, mintha alulöltözött vagy.
    az ápoltság más kategória, MINDIG ápoltnak kell lenni, ha csak nem kőművessegédnek vagy takarítónőnek jelentkeztél.
    feltűnő hajviselet, extrém (test)ékszerek alapvetően egyre inkább tolerálva vannak, ha egyébként ápolt, (szükséges mértékben) elegáns megjelenéssel párosul.

    szakadjunk el attól a világképtől, hogy az izompóló-strandpapucs kombó és a “kiöltözik mint khm pista jézus nevenapján” végpontok nincs átmenet. rengeteg átmenet van, pl nagyon nem mindegy, hogy ugyanazon öltöny nyakkendővel együtt (sőt, milyen mintájú a nyakkendő), vagy anélkül van valakin. a kettő közt minimum egy szint van. vagy hogy konkrétan öltöny-nyakkendőben van valaki, vagy egy amúgy összeillő zakó-vasalt nadrág-nyakkendő kombóban. sokszor egy vasalt nadrág-zakó is elég üzleti, ha tudja viselni az ember. a hölgyek amúgy könnyebb helyzetben vannak, sokkal nagyobb kelléktárból tudnak válogatni.

    fontos még, hogy tudd, egy állásinterjú az bizony keményen üzleti tárgyalás, legyen a meki pultjáról vagy az otp igazgatói székéről szó. ezért kerüljétek a kihívó öltözködést (pl az átütő mellbimbót érdekesnek találnám, tuti, de ha eltereli a gondolataimat – és el fogja 🙂 – akkor azzal nem biztos, hogy jól jársz), vallási jelképeket (igen, tudom, szabadság van, de az interjúztatóról nem tudod, hogy kicsoda!), politikai hovatartozást hirdető elemeket (az életrajzban is, ha csak nem “olyan” helyre jelentkezel).

    (bocs a hosszért, nem akartam vendégposztot írni 🙂

  108. jobangel
    mondta:

    @egysmás: Tetszenek az ilyen összeesküvés-elméletek 🙂

  109. egysmás
    mondta:

    @gabcigirl: mivel a megfelelő végzettség birtokában szakmailag mindenki alkalmas egy meghirdetett állásra, lévén ahova _tényleg_ szakértelem kell, oda nem a HR-es veszi fel a delikvenst, simán lehet majomparádéztatni a munkát keresőket, ugyanis a fenti okból kifolyólag a HR-es statisztikája (az, amiben kimutatja, hogy az ő módszereivel kiválasztott kollégák megfelelősége milyen magas), tökéletes lesz, ami bizonyíték a saját létének szükségességére.

    Így keletkezik az öneredetű szükségesség.

  110. egysmás
    mondta:

    Igénytelen az is, aki kövér.

    Sőt. Az igénytelenebb, mert az alakkal folyamatosan foglalkozni kell, míg felöltözni 10 perc alatt fel lehet.

    Az igénytelenség csimborasszója mellesleg a hosszúnadrág-mezítlábas szandál.
    Arra nincs mentség.

  111. satie
    mondta:

    Ha én fel akarnék venni egy nőt, a legkevésbé sem érdekelne, hogy sütnek-e az érzéki mellbimbói vagy sem, ez az ő dolga, felnőtt vagyok, nem zavar. Az érdekelne, hogy milyen a hozzáállása, mit tud.

  112. jobangel
    mondta:

    @Mária: Várj, összefoglalom újra. 1. Jó jelölt volt szakmailag, ezért nem akarta elbukni a közvetítő. 2.Viszont ismerte az ügyfelét, tudta, hogy nem fér bele a bugyivillantás (nem átsejlett, kimászott hátul, deréktájon) Alázás sem volt, diplomatikus közlés volt, mint írtam.

  113. jobangel
    mondta:

    @emzéperiksz: itt nem értünk egyet, szerintem melltartó sose látsszon ki, attól alsónemű, hogy alul van. De mint említettem, lehet, hogy én vagyok túl szigorú ebben.

  114. Mária
    mondta:

    @jobangel:

    Gondolom, nem közszemlére pakolta a bugyiját, hanem átsejlett a mintázata.

    Szemétség még ezzel is megalázni azt, aki egyébként se kell.

    Az állásinterjúra érkező ember VENDÉG a cégnél, aki, ha rosszul bánnak vele, rossz hírét viszi a házigazdának.

    Ezt nem tanítják a HR-picaképző tanfolyamokon?

  115. Bueice
    mondta:

    @jobangel: Jó, azért nem mindenhol kötelező ám az öltönynyakkendő ,és a kiskosztümnejlonharisnyával, de igenis ügyfelek vannak, kockásing akkor, ha terepre megy a kolléga 🙂 De ezek valahogy a szokásjog alapján öröklődtek tovább. Nálunk a csajok járhatnak farmerban, szoknyában, csak a cicijüket ne rakják ki.. és milyen érdekes, a frissen végzett és hozzánk került kolléganő is tudja ezt az első perctől kezdve 🙂

  116. Mária
    mondta:

    @zZz:

    Addig örülj, amíg ezek a kretének azt nem várják el, hogy állásinterjú előtt szedesd ki a szemöldököd és gyantáztasd a mellkasod, a kézfejed és az alkarod.

    “Meeert az milyen mááár, ha egy munkavállaló olyaaan szőőőrös, mint egy majooom? Booorzasztóóó!”

  117. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: Ahová jó a kockás ing farmerral egy állásinterjúra, ott a melltartón sem kell ennyit filózni, hogy kilátszik-e.
    Szerintem inkább öltözzön túl egy ember egy eseményt, mint alul, a tisztelet jele, ha rendesen felöltözve mégy oda. Szóval bármilyen állásra a legalább térdig érő szoknya és a vállat takaró blúz javasolt, vagy ugyanilyen ruhában. Ha nagyon pénzügyi az állás, akkor combfix mehet alá meg zárt cipő is persze, de én ezeket nem érzem létszükségletnek a legtöbb helyen, szerintem nőktől nyáron nem várják el sem a zárt cipőt, sem a harisnyát üzleti körben sem.

  118. jobangel
    mondta:

    @Mária: Hát ez az, hogy nincs köze hozzá, mégis megmutatta. És pont azért lett szólva neki, mert jó jelölt volt, de ha a leendő munkáltatónál is közszemlére pakolja a bugyiját, akkor nem lesz meg az állás. Nem idióta, hanem jóindulatú volt, és nem megalázta, hanem segített volna, ha a jelöltke elég okos ahhoz, hogy hagyja.

  119. Mária
    mondta:

    ” Pl. ismerős interjúztató hölgy jelezte a jelöltnek búcsúzáskor, hogy legközelebb válasszon másik öltözéket, mert nem áll jól neki a pöttyös. A jelölt értetlenkedett, de hát nincs is rajtam pöttyös! A bugyija volt az. “

    KÖZE HOZZÁ?

    Nyilván szakmai szempontok miatt se a pöttyös bugyis hölgy volt az ideális jelentkező. Akkor meg minek kellett megalázni ezzel a beszólással?

    Vagy netán a pöttyös bugyis jelölt lett volna egyébként az IDEÁLIS munkaerő, és azért nem vették fel, mert átsejlett a nadrágján a bugyi mintája?

    Idióták.

  120. jobangel
    mondta:

    @Bueice: Multiban, versenyszférában simán belefér napi viseletnek, pont azért, mert irodai mérnök, ügyfeles még pólóban is járhat, tanácsadó meg járjon úgy, mintha mindig temetésre készülne. A közigben kicsit más az öltözködési elvárás. (Hölgyeknél koravén, uraknál karótnyelt, ha röviden össze akarnám foglalni 🙂

  121. Bueice
    mondta:

    @emzéperiksz: A főnökségtől grátisz vizuális hangulatjavító a nagy melegekben 🙂

  122. Bueice
    mondta:

    @jobangel: OK. Mondjuk, nekem fura volt egy irodai mérnöki állásra a kockás ing 🙂 Amúgy NEM EZ volt a kizáró ok, hanem a diploma hiánya (vagyis a nyelvvizsga hiányában ki nem adott diploma hiánya). Hiába, no, közigazgatás 🙂

  123. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: Nem gyakornoknak 🙂 Hónapokig minden pasi körülötte lebzselt, mert nyár volt, és olyan öltözékben járt melózni, mint amiben a strandra szokás. Forrónadrágok, miniruhák, csőtopok stb.

  124. jobangel
    mondta:

    @Bueice: Nem kizáró ok. Nem vár senki Guccit, Versacet, csak igényességet. A farmer/kockásing is lehet oké, ha passzol az egyénhez és a betöltendő álláshoz.

  125. doggfather
    mondta:

    @flamer: sőt! 😉

    @emzéperiksz: @jobangel: ugye??

  126. jobangel
    mondta:

    @emzéperiksz: Jó eséllyel nem igazgatónak vették fel 🙂

  127. Bueice
    mondta:

    Visszatérve a témához: járt nálunk felvételiző mérnök farmer/kockásrövidujjúing/balancs kombóban. Volt öltöny/nyakkendő/makkoscipő+rasztahaj/piercing variáns. Nyilván, fontos az első benyomás, de ne legyen már kizáró ok CSAK az öltözködés.

  128. emzéperiksz
    mondta:

    @jobangel: Mondjuk, hozzánk jött már felvételizni 22 éves kislány forrónadrágban és csőtopban, és fel is vették 😛

  129. Bueice
    mondta:

    Óóó süsd meg, átlátszik a blúzon a melltartó mintája? Meg, hogy fehér alá
    vegyél testszínűt? Vettél te már fehér blúz alá testszínű melltartót? Nos.. ugyanúgy átlátszik. És.. találj már olyan melltartót, aminek nincs legalább egy minimális mintája 🙂 Főként, ha adott hölgy nem 70A-t hord.
    Egyébként igen, ne csináljunk az állásinterjúból se fehérnemű bemutatót, se kirakomamimvan projektet, de szerintem lássunkmár tovább ennél. Magasan kvalifikált lehet egy olyan jelentkező is, akinek pl. átlátszik a fehér (makulátlan fehér) blúzán az ízléses melltartója. (csakmer azééé puffogok, mert én alapból ki lennék lőve minden állásinterjún, mert 90E-sben NINCS szolid darab, esetleg csak az olyan szoptatósmamás. 🙂 )

  130. jobangel
    mondta:

    @doggfather: Remélem, nem, de ha már mégis, legalább a melltartópántok legyenek a helyén.

  131. emzéperiksz
    mondta:

    @doggfather: Szerintem sem. Állásinterjúra, ha meleg van, akkor is vállat takaró blúz vagy nyári ruha dukál. Ettől függetlenül szerintem nyugodtan levehetnék a nők a melltartót az olyan ruhák, blúzok alól, amelyik alól kilátszik a pántja. Nem értem ezt a nagy ragaszkodást a cicifixhez, 20-30 éve sokkal lazábban kezelték ezt a kérdést.

  132. @Babette_:
    Gondolom, te sokat kapáltál…

  133. doggfather
    mondta:

    spagettipántos felsőben SE megy az emberjánya interjúra, nem???

  134. gabcigirl
    mondta:

    Részben egyet is értek a cikkel-az viszont nagyon idegesítő, hogy az állásinterjúk többsége teátrális majomparádé, ahol a szaktudás és a rátermettség a meghirdetett állásra a – hatvanadik szempont.

    Helyette viszont legyél jól öltözött, de azért láthatólag topmodell adottságú, kedves, helyezkedős, nagy tudással rendelkező, de minden más vonatkozásban önállótlan, szervilis kis senkiházi, aki a leggagyibb pozíció elnyerését is minima országos megtiszteltetésként fogadja.

    A majomparádé további célja,hogy a fiatalka, de legalább hozzá nem értő HR-lánykának meg a hozzá hasonlóaknak legyen munkahelyük.

  135. emzéperiksz
    mondta:

    Ha kilátszana a melltartó egy ruha alól, akkor egyszerűen leveszem alóla. Mekkora baromság már, hogy a hát nélküli, pánt nélküli stb. ruhák alá is melltartó kell mindenféle trükkös pántmegoldással. Éljenek a 80-as évek 🙂

  136. És férfiaknál mikor fogják már figyelembe venni a 40 fokos hőséget? Mert persze ilyenkor is hosszúnadrág + hosszú ujjú ing az elvárt, hogy dögöljön meg benne az ember.

  137. Ugyandehogy (törölt)
    mondta:

    mekkora gondjaitok vannak
    keveset kapáltok, az a baj…

  138. peetmaster
    mondta:

    ez ilyen first world problem, nem?

  139. Arieswoman (törölt)
    mondta:

    Naggggyon jó cikk! 🙂 Szívemből szóltál!

  140. jobangel
    mondta:

    Ahogy az alcímben írtam, csak nőknek 🙂

  141. levendulabandi
    mondta:

    :-DDDD Nyugtass meg, h ffiaknak nem lesz ezentúl sem kötelező a melltartó, tanga és a harisnya.