Beszámoló egy állásbörzéről

Beszámoló egy állásbörzéről

hvg-2015.jpg

Állásbörze-szezon van újra, és egy kedves olvasóm beszámolt nekem arról, hogyan élte meg a részvételt egy állásbörzén.

A felkészülésről én is írtam egy cikket régebben, de ebből az írásból az is látszik, milyen „élőben” egy részvétel.

Sok tanulsága lehet más álláskeresők számára is, és mert nagyon tudatosan állt hozzá, azt gondoltam, közkinccsé teszem a beszámolóját, engedélyt kértem a levele közreadására. Íme:

Az idei első HVG állásbörzéről szeretném elmesélni a tapasztalataimat.

A rendezvényre előre felkészültem, ami nemcsak a regisztrációt és egy megfelelő mennyiségű önéletrajz nyomtatását jelentette, hanem frissítettem a HVG oldalán az önéletrajzomat is. Utánajártam milyen kiállítók lesznek, akik érdekesek lehetnek az én szakmai kompetenciáim szerint. A kiállítók honlapjain rákerestem a karrier oldalaikra, és abban az esetben, ha találtam olyan meghirdetett pozíciót, amire eséllyel pályázhatok, akkor azt meg is tettem.

A nyitás 10 órára volt meghirdetve, de fél 10-re már a helyszínre értem, mert sejtettem, hogy előregisztrációtól függetlenül is sokan lesznek. Ez így is történt. A ruhatárnál leraktam a kabátomat, és a megfelelő pultnál megkaptam a belépő csomagot. A mappa hátulján egy térképet találtam melyeken csak azon standok voltak feltüntetve, amelyeken az én szakterületemnek (informatika) relevánsak. A mappában kuponok voltak HVG-könyvekre, Burdára, HVG állásbörze újság, a főszponzor cégek marketinganyagai, és egy fodrászmesteré is.

Elindultam a kiállítókhoz. Az első stand a Jobline-é volt, ahol nem értettem a nagy tömeget, hiszen egy állásportál, ahova bárki feltöltheti a CV-jét, bármikor. Kiderült, hogy az érdeklődés oka, hogy CV fotókat készítenek, ez ugyan hasznos, de nem hiszem, hogy az itt lévő kiállítóknak azzal a fotóval tudnám leadni a CV-met, így a nap végére hagytam, hátha lesz rá idő. Inkább elindultam a térkép szerint felkutatni a kékkel jelölt standokat és rákérdezni a lehetőségekre, feladatokra és elvárásokra. Mint kiderült jóval több cég jöhet számításba, mint azt előzetesen gondoltam. Volt, ahol nagyon sok lehetőség volt, de akadt olyan is, ahol el kellett magyaráznom, hogy az én IT specializációm mit takar.

A standok felkészültsége vegyes volt. A HR-esek tudtak mesélni a cégről, a munkakörnyezetről, elvárásokról, néha a munkáról is. Volt, ahol csinos hosstessek tudtak nyomtatott pozíció leírásokat adni, és meg tudták mondani, kit kérdezzek az állásról. Volt, ahol nem is volt HR-es, a hosstess dolga az volt, hogy megmondja, hol tudok online jelentkezni. De jártam egyszer úgy, hogy mindig átküldtek egy másik személyhez, majd újra egy másikhoz… mint a filmekben, a végén bezárult a kör.

Több diákszövetkezet is volt kint, és ugyan már nem vagyok se diák, se frissdiplomás, de megkérdeztem, hátha nemcsak diákmunkákkal foglalkoznak, és erre is kaptam negatív és pozitív választ is.

Tudni kell, hogy itt mostmár a belépő mappa egyben digitális önéletrajz is. Tehát nincs szükség rá, hogy a kiállítóknak a jelölt pendrive-járól kelljen CV-ket másolni. Elég, ha beszkennelik a mappa vonalkódját és a kód alapján megkapják a HVG-től a CV-ket. Ezért is érdemes a regisztrációnál feltölteni vagy frissíteni. Nálam angol és magyar nyelvű nyomtatott CV is volt, általában vagy az angolt vagy mindkettőt kérték. Miután bejártam a kiállítókat és feljegyeztem, hol és mit kérnek, hazaindultam, hogy elvégezzem az állásbörze utáni teendőket.

Mert ahogy tanítottad, a helyszínt elhagyva még nem ér véget a börze. Rengeteg helyről megkaptam, hogy hova töltsem fel vagy kinek küldjem el CV-imet. Ebben az esetben jobban szeretem az email-es jelentkezést, mert a kísérő e-mailben a CV mellé tudok írni egy rövidített motivációs levelet is. Állásbörzére pedig nem lehet motivációs levelet írni, maximum elmondani a motivációinkat arra az állásra, amit épp kínálnak, de nem hiszem, hogy a kb. 200 ember közül, akivel aznap beszéltek, pont az én indokaimat jegyeznék meg.

Most jön a várakozás, és remélem, egy új állás is.”

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Dr_utcai_arcos
    mondta:

    @jobangel: :DD

  2. jobangel
    mondta:

    @Dr_utcai_arcos: ki akarta használni az időt maximálisan. Más 10-kor még sorban állt, ő már a standokat járta.

  3. Eltévelyedés
    mondta:

    Frissdiplomásként nekem bejött az állásbörze. Persze, lehet hogy véletlen, egyszer voltam, pár nap után hívott az állásközvetítő cég, minden simán ment. Nem is értem miért mondta mindenki, hogy fél év álláskeresésre számítsak. kereken egy hónap telt el a „na, munkát kéne vadászni” és a szerződés aláírása közt. Nyilván mázlim volt, de ilyen is van.

  4. Dr_utcai_arcos
    mondta:

    „fél 10-re már a helyszínre értem, mert sejtettem, hogy előregisztrációtól függetlenül is sokan lesznek.” Féltél, hogy délben hazamennek?? Háháhá….

  5. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: No igen. Volt ugye tavaly női állásbörze is, ahol a negyvenes mérnöknőre néztek csodálkozva a munkáltatók.

    Az álláskeresőket fel tudom készíteni állásbörzére, de cégeknek ilyen karitatív tevékenységet azért mégsem vállalnék, mert tanulják már ki a HR-szakmát, ha állást akarnak kínálni egy állásbörzén.

  6. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Én munkáltatói oldalról azt látom, hogy ugyanolyan kínálattal mennek ki a cégek a HVG vagy a BME állásbörzéjére is.
    Munkavállalói oldalról pedig azt látom, hogy hiába hirdet a cég a katalógusban tapasztalt munkavállalóknak pozíciókat, a legtöbb helyen csodálkozva néznek a 30 feletti érdeklődőkre…

  7. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Egyetemi állásbörzéken a frissdiplomásokra, gyakornokokra hajtanak leginkább, de egy ilyen rendezvényen mindenféle ajánlat van. Emlékezetes, amit egy másik résztvevő mesélt régebben, miszerint:

    Elvárt végzettség: Informatikus mérnök/villamosmérnök/gépészmérnök

    Jelöltke naivan megkérdezte, hogy ugye ezek között „vagy” kapcsolat van? Nem. Ez a három így együtt kellett volna… Gondolom, nem junior pozi volt 🙂

  8. Online Távmunkás
    mondta:

    Azon gondolkodtam el, hogy tapasztaltabb munkavállalók esetében van értelme az állásbörzékre járni? Én eddig csak diákoktól és pályakezdőktől hallottam, hogy állásbörzén találtak munkát.