Jobhopperek, szerencselovagok, vagy alkalmazkodók?
Jobhopper: állásról állásra ugráló, vállalatközi túlélő, állásvadász.
Ahogy mindenki, a HR-es is rendelkezik előítéletekkel, az egyik ilyen előítélet, hogy „gyanús”, ha valaki sűrűn váltogatja a munkahelyeit. Ennek eredete még az előző rendszerből származik, ahol illendő volt az egész életet egy munkahelyen tölteni, vállalati kapun belül volt a munkanélküliség, és aki mégis állást váltott, azt „vándormadár”-nak nevezték, gúnyolták. Talán az egyetlen tolerált eset a költözködés miatti munkahelyváltás volt. A piacgazdaság megérkezésével a munkanélküliség jelent meg először, és mivel az első „HR-esek” a valaha volt személyzetisek voltak, a „vándormadarakkal” szembeni előítélet megmaradt.
A HR szakma meghonosodása kicsit javított a helyzeten, de mivel empátiát nem lehet könyvből tanulni/tanítani, azt gondolják sokan, hogy csak negatívan lehet értékelni egy gyakori állásváltót. Az igaz, hogy a szerencselovagokkal nagyon melléfoghat egy vállalat, és ha őt HR-es szakértő tudomásával és jóváhagyásával választották ki, akkor az szakmai hiba a HR részéről – ezt nem kockáztatja senki, így félelemből inkább nem hív interjúra ilyen jelöltet. Pedig a sok munkahelyváltásnak többnyire teljesen elfogadható oka szokott lenni. Mivel ezt a HR-es csak akkor tudja, ha elmondják, leírják neki, közölni kell vele.
Cégátszervezés
Az egyik leggyakoribb váltási helyzet, amikor a céged átszerveződik, lesz belőle több cég, vagy kiszervezek egy osztályt külön cégbe stb. Extrém esetben előfordul, hogy a kolléga már 12 éve ugyanannál az asztalnál ül, de a réztábla közben nyolcszor is kicserélődött a bejárati ajtón. Ezt az önéletrajzban jelezni kell, nem jó a szokásos kronológiai leírás. Mert abból az látszana, hogy emberünk állásból állásba ugrált, és mindenhol ugyanazt csinálta. Egy fejlődésképtelen jobhoppernek látszik, a valóság viszont az, hogy egy nagyon lojális, szakterületén nagyon tapasztalt emberrel van dolgunk, akit a cégkörnyezeti változások sem ingattak meg a teljesítményében. Az ilyen eset az önéletrajzban így feshet:
pénzügyi előadó, 2000-2012, Ilyenolyan Cég Kft. és jogelődei
vagy
pénzügyi előadó, 2000-2012, Ilyenolyan Cég Kft. (Korábban a cégcsoport egyéb tagjai)
Magánéleti okok
Emberek nem csak a szakmai életükben léteznek, nyilván van magánéletük is. Szoktak pl. költözni, vannak családtagjaik, akikhez alkalmazkodnak. Lehet, hogy jelöltünknek a férje munkája miatt gyakran kell költöznie családostul, így nem tud megmaradni sokáig egy helyen. Lehet, hogy beteg családtagja gyógykezelése miatt kell folyamatosan költöznie, az is lehet, hogy elege lett a régiós problémákból, és más régióba költözött, de nem jött be, még tovább állt. Néha viszont a cég költözik a munkavállaló számára kezelhetetlenül messzire, ilyenkor is muszáj váltani.
Olyan is történt már, hogy a házastárs a versenytárs cégben kapott magasabb pozíciót, így összeférhetetlenség miatt kellett távoznia a jelöltnek. Vagy épp a frissdiplomás gyerkőc nyert felvételt a versenytárshoz. Végezetül pedig a munkahelyen, kollégák közt kialakult párkapcsolat is tud váltási ok lenni.
Projektmunkák
Vannak pozíciók, ahol sejteni lehet, hogy a sok állásváltás a szakma sajátosságából ered. Építőipari projektcégek, informatikai projektek esetén szintén gyakori váltás látszódhat az önéletrajzban. Érdemes ilyenkor „szakmai tapasztalat” címszó alatt, projektek mentén felsorolni a jelentkezőnek a szakmai múltját. Itt nem az a lényeg, hogy hol és mennyi ideig dolgozott, hanem, hogy milyen tapasztalatokat szerzett, a projektekben mit vitt végig, kikkel dolgozott együtt.
Határozott idejű szerződés
A projektmunkán túl is lehetnek olyan helyzetek, amikor mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak ez a jó megoldás: például, huzamosabb, de behatárolt időre távozó kolléga (GYED, GYES, külföldi kiküldetés stb.) helyére kell pótlás. A munkavállaló ilyenkor a határozott és korlátozott időtartam vállalása miatt jobb fizetési feltételeket érhet el, a munkáltatónak meg nem kell törnie a fejét, hogyan kezelje a végén a kínos felmondást.
Piaci környezet
Vannak szakterületek, amelyeket a válság olyan mélyen érintett, hogy a cégek sorra szűnnek meg. Ha a szegény jelölt pont ezen a szakterületen aktív, akkor előfordulhat, hogy alig érkezett a céghez, az hamarosan megszűnik, költségcsökkentésbe kezd, nem nyeri meg a vágyott megrendelést és a friss kolléga máris távozni kényszerül. Ilyenkor leginkább továbbképzést, szakmai irányváltást, specializációt ajánlok továbblépésként, de az önéletrajzban – és motivációs levélben is – is jelezni kell, hogy mi történt valójában.
Teafilterek és babérlevelek
Van még egy érdekes jelenség, ami leginkább az emberek habitusában, munkamódszerében kódolja azt, hogy miért váltanak gyakran munkahelyet. E jelenséggel holnap foglalkozom részletesen.
anyadmajma
mondta:@01234567: na, mondjuk ezek tipikus igazoló esetei annak, hogy az iskolában észt nem adnak, de végig lehet se*g*gelni….
anyadmajma
mondta:@jobangel: hm, nem vagyok hr-es, úgyhogy lehet, hogy van 1-2 hónap csúszásom a módszereik ismereteit illetően.
Online Távmunkás
mondta:@jobangel: Írta, hogy maláj iroda…
Online Távmunkás
mondta:Mi számít gyakori váltásnak? Manapság 30 éves kor alatt maximum 2 évig van egy helyen az ember.
01234567
mondta:Amiket láttam, már semmin nem csodálkozom. Számoltam már csirkéket a képen, kérdezték hogy ha felvesznek és kapok jobb ajánlatot el megyek(?), intézte a felvételt olyan 20 éves kislány aki azt a gépet még csak nem is látta, magát a munkaterületet sem…stb.. vicc.
Névtelen
mondta:@jobangel: Van, aki számára elfogadhatatlan, és van olyan is, akinek nincsen választása, lásd pl. vidék. Az nem a munkavállaló hibája, hogy ennyi adót kell befizetni utána… A munkáltató ezzel próbálja magához „édesgetni” a munkavállalókat, a minimál+borítékkal sok ember boldogabb lenne, mint szimplán csak a minimállal. Ettől függetlenül nem életcél, de a való világban ez sajnos így működik. Vagy elvállalod v. mehetsz oda, ahova akarsz. Ha már robotokról esett szó.
jobangel
mondta:@anyadmajma: A horoszkópusokat tessen rögvest bepanaszolni a főnökénél és/vagy az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál! Nem divat szerencsére, miután kellő mennyiségű ember röhögte körbe őket az erre utaló kérdéseknél.
anyadmajma
mondta:@01234567: És ha még azt is elárulom neked, hogy ezek közt az idióták közt egyre nagyobb divat a horoszkóp-szerint felvenni az embereket, biztos dobnál egy hátast.
@purplehaze: azért írtam, hogy elvileg, mert pl egy CNC-nek egy hónap után látszik, hogy tud-e valamit a szakmájáról, „lesz-e belőle” valami. Egy üzemvezetőről ez általában 2 hónap után derül ki, egy betanított munkásról meg kb 1 hét. Ezek persze átlagok.
AMúgy meg nincs is szakember, tudod sokan lesznek öreg szakik, de jók soha.
KÉtkezi szakképzés nincs. Amúgy pl megértem a fiatalokat is, hogy nettó 100-ér nem akar 3 vagy 4 műszakba nyomulni. Nem egy életcél.
De azért egy jó szakember könnyen tud munkát találni megfelelő fizetésért. Ha meg nem, hát szakmát kell váltani. Na jó, 40 felett ez már szinte lehetetlen.
De amíg az emberek elmennek a nettó 60e minimálbérért dolgozni, addig nem is fognak többet kapni.
01234567
mondta:@purplehaze: A diplomásokról nincs tapasztalatom diploma híján. Ám pár „olyan” munkahelyre benézve, nem irigylem őket.
jobangel
mondta:@smartdrive: Most azt képzeld el, mikor bevallja állásinterjún, hogy azért kellett eljönnie, mert összejött vkivel. Legalább talált volna ki vmi más indokot, mert értem én, hogy van ilyen, csak nem akarom tudni, kivel történt meg.
jobangel
mondta:@Philosoraptor: A nyugdíj vicces jövőkép, de azért vannak a szürkezónának hátrányai. Pl. táppénzszámításnál, főleg, ha fizikai munkáról beszélünk, ahol nagyobb az esély munkahelyi balesetre, ami 100% táppénz. Gondolod, hogy a borítékot is adja a bordatöréssel otthon fekvőnek? Aztán az elváláskor is nehéz az utolsó borítékot megkapni… Összességében jó tendencia, hogy van, akik számára a „minimálra bejelentés” elfogadhatatlan.
Névtelen
mondta:@jobangel: Bizonyára vannak kivételek, gondolom, függ attól is, hogy milyen szektorban dolgozik az ember.
Névtelen
mondta:@Philosoraptor: Nyugdíj: amúgy jó vicc. .D
jobangel
mondta:@Philosoraptor: Nono, az amerikai kollégáim a túlóra fogalmát nem ismerték. Helyi idő szerint 9 óra előtt nem voltak elérhetők, 16:00-kor eltűntek a hálóról. Szóval a „többet dolgozik” nem feltétlenül igaz, inkább csak értelmesebben van beosztva az idejük.
Névtelen
mondta:@purplehaze: A nyugdíjon kívül még milyen hátrány ér, hogy minimálra vagy bejelentve? Komolyan kérdezem. 🙂
Névtelen
mondta:@jobangel: Szerintem sanszos, hogy Amerika. Mintha rémlene valahonnan, hogy ott 14 nap szabi van egy évben. Sokkal többet dolgoznak a tengerentúlon, és gondolom a munka minősége és a munkamorál is klasszisokkal magasabb szintű, mint Mo.-n, akárcsak a fizetések.
purplehaze
mondta:@01234567: Maximálisan igazad van. Nem is keresnek mást mint biorobotot! Talán még diplomás munkakörökbe is!!!
purplehaze
mondta:@anyadmajma: Hát ez az hogy elvileg könnyebben pótolható a betanított melós. De nem igaz! A városomban hány olyan cég hirdetését látom hogy CNC forgácsolót keresnek cégbővítés miatt. Na persze a cégbővítés nem igaz, mindenki tudja a városban. Csak nem találnak embert meg nem is akarják megfizetni. Egyébként a kettő üti is egymást. Mert ugye a vállalkozó szeretne felvenni hegesztőt, forgácsoló, szerszámost stb. na de amikor a fizetésre kerül a napirendre… hááááááát az úgy lenne hogy „minimálbérre bejelenteném a többi zsebbe”.
jobangel
mondta:@the Static: 14 nap szabi per év? Jóég, melyik diktatúrában van ez? A magyar Mt. szerint is 20 nap az alapszabadság, pedig az sem épp munkavállaló-barát…
01234567
mondta:@anyadmajma: Én a HR cégekről, és a HR osztályokról beszéltem. És a kétkezi melósokról. Pont az a probléma, ma már csak a számok vannak, statisztika. Emberek vannak, és életek. A maga szintjén a megbecsülés érzése mindenkinek kijár. Nincs munka, ezért van ez.
És hidd el, egy kor felett, egy szint alatt, vagy egy „elavult”, vagy nem piacképes szakmai választással a tarsolyodban nem ugrálhatsz.
01234567
mondta:@kifordított nagyanyó: Elismerem, de ez közhely is, természetesen mindig vannak kivételes helyek, esetek, közösségek, de az arány számít. És az torz nagyon. Jó éjt!
anyadmajma
mondta:@01234567: Azért ez nem ilyen egyszerű. Az én tapasztalatom szerint a „fejvadász HR”-cégeknél, meg a jobbára a „hr”-osztályon van ilyen, amiről beszélsz. De ott tényleg van. Mégpedig azért, mert tehetségtelen hüylék ülnek ott, és azt hiszik, hogy mindent tudnak, mert van diplomájuk. Beképzeltek, osotbák, és nulla szociológiai érzékük van. Elég sokat sokkoltam, amikor próbált fölényeskedni, mintha nem ők keresnének embert, hanem én kuncsorognék munkáért. És ezek veszik fel a vezetőket.
Aztán pl amikor közöltem, hogy mennyi alatt nem vagyok hajlandó dolgozni, ők meg azt mondták, hogy de hát a felét is meg tudják adni próbaidő után, én meg közöltem, hogy akkor ne raboljuk egymás idejét, hát azokat a fejeket érdemes lett volna fotózni.:)
Elég sok helyen dolgoztam, de a kétkezi melós viszonylag könnyen pótolhatóbb lenne (elvileg), mint egy vezető. minél feljebb van az ember, annál több a betanulási idő, még megfelelő szakmai tapasztalattal is. Egy pék gyorsabban termel 100%-on egy új helyen, mint egy igazgató.
kifordított nagyanyó
mondta:@01234567: Az egyik régi munkahelyemen is elég gyökér banda van most.
A személyi kérdések:Gondolom néha keresnek valahova értelmesebb embereket is.
Amúgy sajnos sok helyen 200-300 órát kell dolgozni a tűrhető pénzért.
Oda is kell némi szaktudás,illetve hogy bírd a melót.
Na jóéjt.
akocsis
mondta:Emlékszek még a 90-es évek végére, ha IT-ban dolgoztál és 2 évnél tovább voltál valahol akkor biztos nem vagy elég jó.
kifordított nagyanyó
mondta:@randomgenerator: Azért vannak olyan helyek és pozíciók ahol jó sokáig lenni.
01234567
mondta:@kifordított nagyanyó: A morál iszonyú színvonalra süllyedt, de őszintén, a kutyád is, ha naponta vered, komoly a sansz megszökik, vagy megharap.
És ami még személyi kérdésekről: Elég sok kiválasztáson voltam, és ami lejött, a szakmai képességek az utolsóak a sorban. Igazából mindent benyelő katatón birkát, csicskát keresnek, emberi nullákat. A karakteres ember riasztó, a tehetséges szint úgy. A jellem hiba, eleve maga a folyamat hazugságra késztet, annak van sansza aki jobban hazudik. Tehát a „megfelelő” emberanyag minőségén nincs mit csodálkozni.
kifordított nagyanyó
mondta:@randomgenerator: Vagy nem mer változtatni és elhagyni egy biztos helyet a bizonytalanért.Ismerek ilyet.+ pénzügyileg soha nincsenek ott.:((
De ezen a helyen a nappalosok között volt aki lehúzott 20 évet.
Névtelen
mondta:Akkor az érem másik oldala.
Attól függ mi a jobhopper, 3-5 évente mindenképpen érdemes, főleg amíg az ember fiatal. Ahogy kezd megöregedni meg kell találni a ‘nyugdíjas’ állást, már amennyire előre lehet ezt látni…
Aki 1 helyen dolgozik 20 évet azzal az esetek döntő többségében valami baj van… annyira jó munkahely nagyon kevés van. A kötelező minimumot termelők ismérve.
glinolid
mondta:@the Static: Aham, aztán a 10. év után kiraknak, mert a juttatásokkal együtt már túlságosan drága vagy. Tavaly, néztem végig, ahogy lecserélnek egy 30 fős szenior csapatot kezdőkre: 20 órás munkahét azaz nincs semmilyen juttatás.
kifordított nagyanyó
mondta:@01234567: Igen látom.Most keresek melót,sok helyen kell önéletrajz.
Elszoktam a kétkezitől és tudom milyen kemény volt.
A sütőiparban meg sok volt a link alak,akiket majdnem mindenhol ismertek.:))
Meg ugye van,hogy első nap sem jön már az illető.:))
Van hogy söpredék a banda de van hogy összejön egy jobb társaság.
01234567
mondta:@kifordított nagyanyó: Már mindenhol kérnek. Sőt motivációs levelet is. Vajon egy géplakatos mit ír bele?….. És interjú is van, van hogy több fordulós. De itt ezek csak direkt szívatások, mivel kétkezire sehol nincs szükség, vagy csak rabszolgának, csicskának. A hasznuk ebből, hogy cserébe a közvetítő leveszi a sápot. Az amúgy is vicc fizetés így válik tragikomédiává. Kétkezi vagyok.
01234567
mondta:És ismét…könyörögve kérlek, menj ki a való világba!!!!!!!!!!
kifordított nagyanyó
mondta:@smartdrive: De gonosz vagy!XD
kifordított nagyanyó
mondta:A munkatársamon is csodálkoztak a szülei/nagyszülei,hogy másfél év után melóhelyet válott.Mert ők egy vagy két munkahelyen dolgoztak le 40 évet.
Amúggy az egyszerű kétkezi munkahelyeken nem kérnek életrajzot.
Ott úgy derül ki a dolog ha a kolléga pár nap után már nem jön.:((
smartdrive
mondta:„Végezetül pedig a munkahelyen, kollégák közt kialakult párkapcsolat is tud váltási ok lenni.”
és mindezt évente. az ideális jelölt 😀
smartdrive
mondta:„A HR szakma meghonosodása kicsit javított a helyzeten”
ez így önmagában az év oximoronja
Szociknak vége
mondta:Eleve barom aki a 21. században ÁLLÁST akar magának. Én spec pénzt akarok munka nélkül.
pipi_NL
mondta:Most akkor mit is akar mondani a szerzo? Ennek a bejegyzesnek se fule se farka.
Na mindegy, csak annyit akartam hozzafuzni, hogy az allas-ugralokat nemcsak Magyarorszagon nezik kevesbe jo szemmel, hanem (es most tessek megkapaszkodni) az amulattal bamult Nyugaton sem! Megis kinek kell az a munkavallalo, aki mar elmult harminc, de meg egyetlen munkahelyen sem toltott el egy evnel tobbet? Ez a munkavallalo bizony vagy nem kell senkinek (es akkor nekem miert kene?), vagy rettentoen nem tudja, hogy mit akar csinalni (es akkor nekem miert kene?).