Racionalitás a munkatárskeresésben – Lean HR

Racionalitás a munkatárskeresésben – Lean HR


lean_lakatos.jpg

A lean nem unatkozó menedzserek passziója: már egy lakatosnak is így kell dolgoznia!

 

Időről időre találok olyan pozitív példákat az a HR-esek, toborzók, kiválasztók világából, amit érdemes bemutatni. Elrettentő példákról is tettem már említést, általános jó gyakorlatról viszont kevesebbet írtam. HR-elmélettel egy blog keretein belül nem feltétlenül érdemes foglalkozni, arra ott vannak a tankönyvek. Gyakorlati áttekintés viszont nem árthat a szakmának, és ha látjuk álláskeresőként, hogy megy ez egy cégnél, lehet, hogy az álláskeresést is segíti. Kérésemre Hujber Tünde lean szakértő írt egy cikksorozatot a kiválasztásról.

Tündét több mint 10 éve ismerem, akkor még „csak” érdekelte a lean – ami nem meglepő, hiszen, mint a legtöbb „ősleanes”, ő is autóipari beszállítónál kezdte a pályafutását, ahol megismerkedhetett a lean módszertannal -, azóta szakértője, hivatásos tanácsadója lett a témának, komoly szakmai hátteret felépítve. Részt vett a leanszotar.hu megalkotásában is, így a lean szakmán belül is ismertséget szerzett. Jelenleg állást keres, folyamatszervezéssel és folyamatoptimalizálással kapcsolatos pozíciókban.

Blogjai a Csak egyszerűen! és a 7 veszteség szintén a racionalitásról, hatékonyságról, szervezettségről, átgondoltságról szólnak.

E héttől terveink szerint 7 héten át, szerdánként az ő írásai jelennek meg a Jobangel blogon. Cikkeiben két nagy területet felölelve végignézzük lean szemüvegen át az új munkatárs iránti igény felmerülésétől az interjúig tartó teendőket, majd az interjú részleteibe merülünk el.

Én heti cikkemmel hétfőnként jelentkezem majd, CV-péntek is lesz péntekenként, ha időm engedi.

Addig is ajánlom legfrissebb tippjeit a profession.hu állásportálra jelentkezéshez:

http://7veszteseg.blog.hu/2015/05/15/allast_keresel_tippek_a_profession_hu_hatekonyabb_hasznalatahoz

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük