Ügyeskedő és balfácán állásközvetítők
Azzal kezdeném, hogy hiszem, hogy korrekt, jól felkészült közvetítőcégekből sokkal több működik nálunk. Sajnos ügyetlen, képzetlen, de még rosszindulatú közvetítők is jelen vannak, sokat ártva ezzel a toborzó-kiválasztó szakmának, még inkább az álláskeresőknek. Az alant megírt történetek kb. 15 évnyi tapasztalatból származnak, így a helyzet nem annyira töményen rossz, mint látszik elsőre.
Az első csoportjuk azok a „közvetítők”, akik regisztrációs díjért külföldi, nyelvtudást nem igénylő, betanított fizikai vagy szakmunkát ajánló cégek, egyéni vállalkozók. Semmi közük sem a toborzáshoz, sem a HR-hez, ők csalók. Sose fizess senkinek azért, hogy állásod legyen!
Előző posztom arról szólt, hogy rajtuk keresztül miért jó állás keresni. Viszont olyan a kiválasztás-toborzás terület is, mint az adminisztráció: mindenki azt hiszi, nem nagy ügy, ő is tudná csinálni. És sokan annyira hiszik ezt, hogy meg is próbálják!
Járj utána a közvetítőnek!
Ha felkeres egy közvetítő állásajánlattal, érdemes a cégnek utánajárni, Google-n, forumkereso.hu-n, az e-cegjegyzek.hu-n, esetleg a téged felkereső emberkének Facebookon. Bejelentkezés nélkül Linkedin profiljára is rá lehet keresni a Google-n. Bejelentkezve ne, mert esetleg látja, hogy ránéztél. Ha telefonon keresnek fel, mindig kérd el e-mailben az állásleírást, utána kezdj érdemben tárgyalni. Ha tudsz, járj utána, tényleg létezik-e az állás. Pl. meghirdették-e a saját honlapjukon? Ismersz ott valakit, aki talán tud róla? Megjelent-e valamilyen állásportálon, akár a veled kapcsolatba lépő közvetítő által? (Ha ezekre a válasz nemleges, attól még nem biztos, hogy kamu.) Egy jól hangzó közvetítő cég nevében hív, majd mégis gmailes címről ír? Milyen a honlapja a közvetítő cégnek? Domain.hu-n, whois oldalakon megtalálod a gazdáját, ha egyezik a téged kereső emberrel, az is lehet érdekes (one-man-show?). A honlapjukon vannak-e konkrét referenciáik? Le tudod-e ellenőrizni őket? Te magad csakis személyes interjú után adj ki referenciát, amikor már megvan a te esetleges munkáltatód neve, és az interjúidőpont. A személyes interjún azt is megállapíthatod, tényleg komoly cég-e vagy fura irodácskában fogadott, esetleg egy plázás kávézóba hívott, és nem látsz a cégből semmit? Névjegyén mi szerepel? Netán vegy teljesen más cég? Kézzel kijavítva a telefonszám, e-mailcím rajta?
Kérdezz a közvetítőtől!
A kóklereket úgy is ki tudod szúrni, ha az állásinterjún jól kérdezel. Aki mellébeszél, nem ad konkrét válaszokat, annak valószínűleg fogalma sincs az adott kérdésről. Vagy nagyon is tisztában van vele, és elhallgatná a tényeket.
Akik se a HR-hez, sem a szakmai ághoz nem értenek
Ha a kiválasztási módszerei kétségesek, vagy a szakmai tesztjében van szakmai tévedés, akkor is légy óvatos a céggel. Kedvenc példám ismerőstől: Tesztkérdés: Mi a hiba az adott C kódrészletben? Válasz: az, hogy Pascal. Nem vették fel, de biztos vagyok benne, hogy ő nem tévedett. Ha trükkös kérdésre kifejtős választ vártak volna, akkor jobban kellett volna felépíteni a kérdést. Ha nem értettek hozzá, akkor nem kellett volna ilyet kérdezni. Vagy be kellett volna vonni egy ehhez értő alvállalkozót, aki óradíjért összerak egy tesztet, és ki is értékeli. Nem baj, ha a betöltendő területhez nem ért a cég (majd ért az ügyfél szakmai vezetője), de akkor szakosodjon HR-es szűrésre. Persze ahhoz sem értenek. Ők különböző hókuszpókuszokat – grafológia, arcelemzés, asztrológia, OCA és CPI teszt – adnak el kiválasztási módszertanként. Ennél is szomorúbb, hogy van, aki ezt megveszi.
Ügyetlenek, számítók, szélhámosok, zavarosban halászók
Van, amikor a közvetítő ügyetlenségből vagy számításból kifejezetten kigolyózza a jelöltet egy állásból. Velem történt, hogy felhívott a toborzó, naaagy múltú cég kollégát keres, jó lennék. Aktuális volt, mondtam, érdekel, ki a cég? Azt ő nem mondhatja. Oké, küldje el, amit lehet e-mailben. Közben persze nézelődtem magam is, beadtam a jelentkezésem itt-ott. A lányka elküldte az anyagot, jónak tűnt, megnéztem, küldtem az aktuális CV-t. Megint hív, igen, az aktualitások alapján még inkább érdekes vagyok, a cég XY. Oda már beadtam direktben, így már nem érdekes, köszi. Hát hogy akkor megkérdezi az ügyfelet.. Mondtam, neeee, hagyjuk, mintha nem is beszéltünk volna, vigyen mást, én meg megyek a magam útján, ne kavarjon. De, állítólag megkérdezte, és boldogan visszaírt(!) egy e-mailt, hogy azt mondta az XY cég HR-ese, hogy engem be fognak hívni. Nem hívtak. Később majd rátérek, mi okozhatta ezt.
Vannak még igazán ártalmas közvetítőcskék, őket is könnyű tipizálni. Friss, kis alaptőkéjű cégek – önmagában ez még nem baj. Sokszor olyanok alapították, akik gyenge teljesítmény okán kikerültek egy nagyobb toborzó cégtől, de a volt munkahelyüket komoly szakmai múltjukként mutatják be. Az ilyen közvetítőcskék aljas módszere ügyfélszerzésre, hogy felhívnak vkit, ígérnek egy állást, rögvest úgy csinálnak, mintha telefonos interjú lenne, de lezavarják negyedóra alatt, majd kérik a referenciákat, akik kontaktadatait a reménykedő, jóhiszemű jelölt át is küldi. Őket fel is keresik, a jelöltről szóló egyetlen kérdés, mint hivatkozás után pedig rátérnek arra, hogy milyen nagyszerű az ő szolgáltatásuk, bemutathatnák-e személyesen. Igen, az eredeti cél az volt, hogy olyan cégek döntéshozójához jussanak be, ahol a jelölt dolgozott, és saleskedjenek egy kicsit, dehogyis volt állás…
Ha volt személyes interjú, ott is könnyű felismerni őket: jellemzően nem a cégük bemutatásával, hanem az interjúztató önfényezésével kezdik a beszélgetést. Hogy ő mekkora toborzói múlttal rendelkezik, itt meg itt ilyen sokáig volt micsoda pozícióban! Legyen gyanús ez a technika: miért fontos neked az ő szakmai múltját ismerned? Hogy előre eloszlassa a kételyeidet, mikor ügyetlenkedik az interjún. Mivel azt sem tudja, hol hibázik, akkora profinak állítja be magát, hogy minden furcsa lépéséről az jusson eszedbe: biztos trükközik, mert ugye nagyon profi.
Nem állítom, hogy egy hiányzó névjegy, vagy egy kávézóbeli interjú, vagy bármilyen furcsaság önmagában arra utal, hogy a közvetítő nem ért a kiválasztáshoz, vagy hogy szándékai nem teljesen azok, mint amit állít. De sok apró hiányosság, gyanús jel együtt már legyen elgondolkodtató.
Mindenkire veszélyesek
Persze nemcsak az álláskeresőket fenyegeti a kóklerek tevékenysége, hanem a cégeket is. Egyszer hivatalos munkám kapcsán felhívott egy közvetítő cég sales kollégája, és nekemesett: ő az ilyenolyan cégtől hív, ők toborzók, és én ugye a(z) _____ területet képviselem a cégnél. Igen. Gondoltam-e már rá, hogy hatékonyabbá tegyem ezt a tevékenységet? Elöntött az adrenalin egy ilyen számonkérésre, visszakérdeztem: miből gondolja, hogy nem vagyok elég hatékony, és hogyan mérte fel a hatékonyságomat azon a szakterületen, amiről jó eséllyel lövése sincs? Ööö, hát új emberrel, aki képzett, biztos hatékonyabban… Folytattam a rendhagyó ingyenes sales tréninget: azt honnan veszi, hogy nekem kapacitásproblémáim vannak, és új ember kellene? Hát ööö, gondolta, hogy egy jól képzett emberrel hatékonyabban… Gyanús volt, hogy mindig egy emberről beszél, ügyetlen is volt, és még velem is akadt össze, pechjére. Kiszedtem belőle, hogy egy ismerősét akarta betolni valahová, kihasználván, hogy ő „fejvadász”. Összesen ezzel az egy jelölttel házalta végig a cégeket! Felajánlotta, hogy küldhet másokat is, de higgyem el, ő a legalkamasabb, küldheti-e a CV-t? Persze, csak úgy, szerződés nélkül küldözget CV-ket, komoly cég… Nyilván magánakció lett volna. Megtette volna azt is, hogy a haverja mellé tesz két másik jelöltet, akik nyilván kontrasztosan alkalmatlanok lettek volna, hogy megadja a választás illúzióját a baleknak, aki nem én voltam. Mert én ugyan visszaküldtem az iskolapadba a kis salest (máshová is küldtem volna, de az nem illendő üzleti körökben), de valószínűleg valahová tényleg eladta a jelöltet, és ezen rajta kívül senki sem nyerhetett. Vesztes a tölteléknek használt két másik jelölt, az álláskereső ismerőse is komoly veszteséget szenvedhetett, ha ilyen minőségben ajánlották, az ő új munkáltatója mindenképp, hiszen nem találhatott bele a valós igényeibe ilyen tudással a kis sales, és persze az a toborzó cég is, aki ezt a kétes szándékú salest alkalmazta.
Itt kapcsolódnék vissza az előző történetemhez, amiben engem ajánlgatott a közvetítő úgy, hogy már direktben is ismerte a cég a CV-met. A céges HR-es, ha ráakad valakire saját csatornáin keresztül, az után nem fizet jutalékot közvetítőnek, nem fogadja be az anyagot arról, akit az adott keresés adott pozíciójában már ismer. És innentől csak találgatni tudok: ha a közvetítő mégis beküldte az anyagomat neki, akkor a céges HR-es már nem tudta volna bizonyítani, hogyan akadt rám, jogos lehetett volna a közvetítő jutalékkövetelése, akár a kötbére, ha engem vesz fel, és „megkerüli” a közvetítőt. Itt az a legjobb megoldás a céges HR-es számára, ha nem engem választ és semmilyen módon nem kommunikál velem, mint jelölttel. Így nincs jogi vita, nem hozza kellemetlen helyzetbe a céget és magát. Egyelőre nem látom, hogyan védhettem volna ezt ki. Persze az is lehet, hogy nem ügyetlen volt a közvetítő, hanem taktikus. Ezesetben pontosan tudta, mi lesz a HR-es reakciója, és így hozta a saját jelöltjét helyzetbe. Persze ez is csak találgatás, mindenesetre az ő ajánlatuk többé nem érdekel, náluk nem (a cégnél és a lánykánál sem) lesz aktuális az álláskeresésem, és ha kollégát kell keresnem, azt sem annál a céggel fogom, ahol ő jelen van. Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a nevüket, mondta volt Kennedy.
———————–
Biztató, hogy a kóklerek hosszútávon mindig kihullanak a szakmai körből, ahová betolakodtak. Hogy az álláskereső mit tehet? Körültekintően járjon el, amennyire csak lehet.
Omegared
mondta:nekem a kedvencem az a cég volt – ez már nem szimpla közvetitő csak – amelyiknek a 3\4 ede HR s. 3am jöttek az én szerencsétlen eéső körös interjúmra.
Mivel voltam olyan gonosz, elmenetel előtt puhatolózni kérdésekkel, láthatóan megsértettem a barbie-kat. Olyat kérdeztem, hogy pl nem gond, hogy a nyelvtudásom alacsonyabb: hát opersze hogy nem, meg hogy fizetnek (tudjuk jól mire utalok). Mikor odaértem helyben megmutatták milyen a jó bunkó HR-s.
Fapofával végigülték az interjút, semmi mosoly, semmi életjel pedig még kisfeladatot is kértek, amit fel kellett olvasnom. Ami feltette az i re a pontot az interjú felénél a 3 ból 1 felállt, hogy ő végzett és állva beszélgetett tovább. Elkezdték tesztelni a nem létező és előre jelzett nyelvtudásom is:D A 1. számú pedig hátrafordulva megerősítésekért kérdezett felé, kicsit úgy mintha valami paraszt lennék, a tisztelet teljes hiánya nélkül. És ez csak egy a gyöngyszemek közül. A kedvenc aki tőlem kérdezte meg mint It s, hogy kit keressen és mi mit jelent az elvárásoknál:D
jobangel
mondta:@Omegared: Sajnos a helyzet nem lett jobb, sőt… Azt gondoltam, ezek a cégek előbb-utóbb a süllyesztőbe kerülnek, ami meg is történt. De lettek helyettük újak 🙁
Omegared
mondta:Látom a cikk már nem friss. Azonban jelentem, hogy semmi nem változott 2016 ban. órákat tudnék mesélni én is ugyanezekről a kategóriákról. Az igénytelenségről, a szakmai IT, HR s alkalmatlanságról, a bunkó, nagyképű, magát fényező, a saját minősítéseivel dicsekvő (de a te képesítésedet már nem ismerő) HR sekről – mindegy, hogy egyszerű cég vagy közvetitő cég, egy faj. Ritkán találkozok igazi, vérbeli, profi, profi HR sel, aki valóban egy jelölt, dolgozó, érdekeit nézi.
Én nem hiszek benne, szkeptikus vagyok, hogy nekem valaha állásközvetitő cég elfogadható munkát fog találni (magamnak találtam eddig mindig, ha kerestem), mert:
-vagy a fent írt kategóriák egyike keress meg és fogalma nincs róla (mivel nincs minimális IT tudásuk sem)
-vagy ugye, gyorsan átolvasva ezt pl nem láttam – valamelyik cég ,,fekete listájára” felkerül az ember – egy cég elküldi a CV det – a tudtod nélkül, majd ez a cég 1 év után se szed le a számukra alkalmatlan jelöltektől
-vagy ugye egy haver\barát pár fős ,,cég” a közvetitő – alias egy adott 1 max 2 céget szolgál ki – ami nyilván nem költ HR-re – ezért nyilván olyan is – nem érdemes dolgozni ott
okoska77
mondta:Nalam is hasonlo volt a szituacio: jelentkeztem kozvetlenul is egy olyan allasra, ahova mint kesobb kiderult egy nagy fejvadasz ceg is beajanlott. A fejvadasz ceg felhivott 1 hettel kesobb, hogy bocsi, de nem vagy eleg kepzett ehhez a ceghez. Majd meg 1 hetre ra maga a ceg hivott fel es behivott intejura. Dolgoztam is naluk nehany evig.
Nehany evvel kesobb megkeresett az emlitett fejvadasz ceg, mondvan, hogy anno rajtuk keresztul jutottam be, mit szolnek egy masik allasajanlathoz. Irtam nekik, hogy koszi, de amugy nem rajtatok keresztul kaptam ott allast, hanem kozvetlenul. Erre visszairt, hogy utanakeresett es ok bizony szamlaztak utanam…
levendulabandi
mondta:@jobangel: Hát a központ nem tud kezdeni jelenleg senkivel semmit. Nem egy emberrel beszélgettem ott, míg vártunk a pecsétre a bnőmmel. Az értelmesebb ügyintézők maguk is elárulták, h se állásban, se másban nem tudnak segíteni, és tisztában vannak vele, h nem nagyon hívják interjúra az embereket, meg sz.r van az országban. Egyszer a kp vezetőjével is beszéltünk, ő maga is csak fogta a fejét és elárulta, h kéne neki még embert felvenni, mert egyre több a munkanélküli, egyre hosszabb már hajnalban a sor, de a minisztérium azt mondta, h nem igaz, nincsenek is munkanélküliek. Mondta nekik, h jöjjenek ki egyik reggel és nézzék meg a sort-nem jöttek.
jobangel
mondta:@levendulabandi: A központok velük sem képesek mit kezdeni. Műkörmösnek már pályázatot kell írni, ha pl. be akar jutni egy kozmetikába (segítettem már ilyen végzettségű lánynak). Igaz, az nem klasszikus CV volt, hanem tényleg pályázat. Onnan, hogy mit tud, milyen ügyfélköre van, még azt is beírtuk, milyen eszközei, mihez ért igazán, eddig hogyan hirdette magát, kinél dolgozott stb. Fodrászost még nem írtam, de gondolom, az is hasonló. Kétkezi melósnak tényleg nem kell, de ott meg tudni kell hirdetést írni.
levendulabandi
mondta:@jobangel: Azért ne felejtsük el, h az álláskeresők 80%a még mindig max érettségivel rendelkezik, vagy ált. iskolával rendelkezik. Egy 3 általánost végzett embernek, aki néha építkezéseken trógerol segédmunkásként, nem kell cv…odamegy az építkezésre, hogy „mester felvesz, kell ember?” és ha épp kell dolgos kéz, és nem néz ki túl alkoholistának, akkor felveszik. Ugyanígy egy fodrász, műkörmös sem ír önéletrajzot-minek?
jobangel
mondta:@levendulabandi: Tudom, törvényileg kötelező. De sok helyen mégsem tartanak, mert nem kéri számon senki. Van egy-két megszállott azért a központokban is, rajtuk röhögnek a kollégáik, hogy mit akarnak a sok „szerencsétlennek” tanítani, ugyanmár. Van olyan kommunikációs szakember is, aki a vállalkozása mellett megszállottságból tart kommunikációs tréninget álláskeresőknek munkaügyi központokban. Ezek az emberek működtetik, ami működik belőle. A többi léhűtő, papírgyártó, tintanyaló, és több kárt csinál, mint hasznot.
Azon meg sajnos nem kell csodálkozni, hogy az alapokat tanítják, van aki még ott tart a CV-írásban, hogy „XY vagyok, édesapám sofőr volt 40 évig…” Ebből fordítsd be – ha tudod, oda – hogy motlevél, amerikai típusú CV, fordított kronológia meg Linkedin… A felsőoktatásban a CV+motlev oktatásról nemrég kommentelte vki, hogy még a yuppie-szövegezést oktatják a csapatjátékosságról, meg az önállóan is dolgozni tudásról. Egyszer egy tanárnak mondtam, hogy az oktatásban nem jelenik meg sehol a CV-írás, erre mondta, dehogynem, tanítják ECDL-oktatásban, hogyan kell szerkeszteni. De hogy mit kell bele írni, na azt nem…
levendulabandi
mondta:@jobangel: Kapaszkodj meg! Tartanak álláskeresési technikák órát, sőt kötelező is volt tavaly. Amikor a bnőm regelt hozzájuk, másnap berendelték egy egész napos oktatásra.
Elmondták, amit eddig is tudott: miket kell a Cvbe írni, fotó, email-ről tudnivalók stb. (neki nem volt hasznos, de ott voltak 8 általánost végzettek is, akik akkor hallottak amerikai típusú cv-ről először). Elmondták azt is hol lehet keresni: neten, hidegemillel, újságban, networking stb.
jobangel
mondta:@teddybear01: ne aggódj, én dolgozom, még ha nem is HR-t. Ellenben a „rendes megszervezés” államilag, nagyon nem hiányzik, hiába is erőlteted, baromi rossz ötlet. Pl. mert az álláskeresők és a munkanélküliek halmaza nem egyenlő, az meg egyetlen álláskeresőnek sem hiányzik, h nyilván legyen tartva a váltási szándéka. Továbbá téves a feltételezésed, h lenne CV adatbázisuk, mert nincs. Pont most építettek egy portált, h gyűjtsenek, de szerencsére olyan körülményes, h senki sem használja. Ebből legalább látszik, milyen az, ha az állam ezzel foglalkozik. Ha álláskereső lennék, se próbálkoznék vele, mint ahogy komoly cégek is ritkán találnak embert az ő segítségükkel. Ha minden toborzó cég jól dolgozna, ők mehetnének el kapálni. Valójában most is csak a munkanélküliek ellátását intézik, semmi másra nem jók (még akkor sem, ha törvényileg kötelesek lennének ol. álláskereső technikákat tanítani.)
A munkaerőkölcsönzésnek meg semmi köze a HR-hez, vagy a kiválasztáshoz. Megfelelő munkáltatási kultúra mellett nagyon hasznos lehetne minkét oldalnak.
teddybear01
mondta:@jobangel: „a központok teljesen alkalmatlanok bármire. Egyébként más se hiányzik, mitnhogy az állam beavatkozzon ebbe is :(„
Abban egyetértünk, hogy a központok semmire sem jók, viszont lehetnének hasznosak is. Viszont, ha a központok működését rendesen megszervezik, akkor te és az egész iparág elmehet dolgozni, és nem tudtok élősködni.
A gond ott van, hogy így sem ér semmit sem a HR-es „szakma”, mert tulajdonképp semmi értelme a fejvadászosdinak. Speciális munkakör betöltéséhez esetleg szükség van kutatásra, de a munkák 99%-a csak normál képzettséget igényel, az azt betölteni képes munkaerőt meg egyszerűen hirdetéssel lehet toborozni. Ahhoz meg nincs szükség ilyen cégre.
Ami még külön szemétség, az a munkaerő-kölcsönző cég. Régen ezek arra kellettek, hogy az esetleges extra feladatokhoz biztosítsák a szükséges ideiglenes segítséget. Pl. adatrögzítéshez, ha véletlenül bejött egy ilyen feladat, vagy titkárnőt, segédmunkást kölcsönözzenek, a hóvégi hajtában.
Most viszont csakis a munkaügyi és adózási előírások megkerülésére használják ezeket a cégeket.
levendulabandi
mondta:@jobangel: Több szcis ilyen cég van, mint gondolnánk. Nekik uis kincsesbánya: szem. adatokhoz jutnak, személyiségi teszteket kapnak ingyenesen….sok esetben elkeseredett, behálózható emberektől.
jobangel
mondta:@teddybear01: a központok teljesen alkalmatlanok bármire. Egyébként más se hiányzik, mitnhogy az állam beavatkozzon ebbe is 🙁
jobangel
mondta:@talpi: ne tegyük hozzá, mert nem igaz, és ennyire nem egyszerű a kép. A consultingok többnyire 40-es, 50-es felsült menedzserek, akik már sehová sem kellenek. Az egyszemélyesek jórésze MLM és szcientológia oldalról érkeznek, a horoszkópusok is többnyire 50es hölgyek, a fiatalok őket követik.
teddybear01
mondta:Ami azt illeti, tulajdonképp a munkaügyi központokban szép nagy adatbázisban megtalálható minden munkát kereső személy egész szakmai önéletrajza, sőt még az is, hogy kb. mennyiért dolgozott legutóbb. Innetől viszont semmi szükség ezekre a kóklerekre, csak azt kéne csinálniuk, amiért ezeket a központokat annak idején létrehozták.
Az is komoly baj, hogy jópár HR-cég tulajdonképp szcientológusi kötődésekkel rendelkezik, azaz ha megadod az adataidat, lehet hogy később megkeresnek mindenféle emailokkal, levelekkel.
talpi
mondta:Tegyük hozzá, hogy ezen a területen „dolgozók”? többsége 20 és 30 közötti valamilyen büfé-ruhatár szakon végzett HP, akiktől más nem is várható.
gabcigirl
mondta:Horoszkóppal, arcelemzéssel toborozni, hihetetlen :(((((( A horoszkóp már ott kamu, hogy sok ikerpárnak – akik tök ugyanakkor születtek – teljesen más és más személyiségjegyei, reakciói és tulajdonságai vannak.
Az arcelemzős kamu meg mennyivel különb a nácizmusnál? Szerintem nem igazán :(((((
kvadrillio
mondta:Az viszont egészen biztos hogy jutalékért dolgoznak a közvetítők. És tulajdonképpen nekik mindegy is hogy kit vesz meg egy adott cég, a lényeg hogy valakit, akit ők visznek oda, megvegyenek. Néha előfordul hogy saját embert (ismerőst, havert) nyomnak be, aki aztán később segíthet nekik további üzleteket kötni. Szóval a közvetítők mindenekelőtt saját zsebre dolgoznak, nem a tiedre 🙂
…NU, EZEKET A KÓKLEREKET, KORRUPT CÉGECSKÉKET KELLENE BETILTANI SÜRGŐSEN !
Online Távmunkás
mondta:Eddigi tapasztalataim alapján a jó nevű cégekhez közvetítő, tehát véletlenül sem kamu állásközvetítők és fejvadászok fele is kókler Magyarországon, se a HR-hez, se a szakmai kérdésekhez nem ért. Például egy 5 éves programozói tapasztalatot igénylő állásra hogy küldheti el egy angolt tanító pedagógusok profilját? Vagy a varsói, helyi számviteli törvények ismeretét feltételező állásnál mit érek a franciául és spanyolul beszélő építésszel?
Takács Kr.
mondta:nem teljesen világos nekem, hogyha a példában a szerző volt a legjobb jelölt, akkor miért nem őt vették fel? nagyon eccerű cég lehetett, amelyik így gondolkozik…
továbbá azt sem látom világosan, hogyha őt azért nem vették fel, mert nem akartak érte jutalékot fizetni, akkor miért vették volna fel a HR-es lányka másik emberét, akiért ugyanúgy jutalékot kellett volna fizetni?
ettől függetlenül sok esetben igaza van a posztolónak.
vuvuvu2
mondta:„Persze az is lehet, hogy nem ügyetlen volt a közvetítő, hanem taktikus. Ezesetben pontosan tudta, mi lesz a HR-es reakciója, és így hozta a saját jelöltjét helyzetbe.”
Szerintem ez a valószínűbb verzió. És nemcsak veled fordult már elő ilyen. A HR-es egyébként tudja bizonyítani, hogy te már jelentkeztél náluk, hiszen ha pl. mail-en küldted a jelentkezésedet a céges levelezőrendszeren átment a mail, ha pedig website-on jelentkeztél, arról is lehet riportot készíteni ami megmutatja a jelentkezésed dátumát.
Az viszont egészen biztos hogy jutalékért dolgoznak a közvetítők. És tulajdonképpen nekik mindegy is hogy kit vesz meg egy adott cég, a lényeg hogy valakit, akit ők visznek oda, megvegyenek. Néha előfordul hogy saját embert (ismerőst, havert) nyomnak be, aki aztán később segíthet nekik további üzleteket kötni. Szóval a közvetítők mindenekelőtt saját zsebre dolgoznak, nem a tiedre 🙂
lebegő levegő
mondta:Nagyon tetszett ez a leírás.
„Kiszedtem belőle, hogy egy ismerősét akarta betolni valahová, kihasználván, hogy ő „fejvadász”. Összesen ezzel az egy jelölttel házalta végig a cégeket!”
Ez annyira szánalmas :))) de igazából már maga az szánalmas, hogy valakit úgy kell valahová „benyomni”. Nem? Én hánynék magamtól, ha nem a szakmai erősségeim alapján vennének fel valahová. Amúgy ez eléggé magyar szokás… Nekem főleg külföldi cégekkel voltak eddig tapasztalataim, a kedves honfitársaim külföldön is ugyanezt csinálják, jah és a lengyelek. Ahová egy magyar vagy lengyel bekerül, onnan tuti, hogy fél éven belül el kell jönni, mert elkezdődik a túrás, aljaskodás, egymás után bemutyizzák a haverokat, persze lehúzzák, átverik egymást – kialakítják az otthoni „kultúrát”. Otthon, meg ez a default. Persze nem mindenütt! Nem általánosítanék, de sokszor ez a valóság.