Zaklatás a munkahelyen
Bekerült a közbeszédbe a jelenség, és egyre többen merik elmondani, velük is ez történt. Az ilyen helyzetre a megoldás része az is, hogy menekülni kell, azaz állást váltani. És akkor állásinterjún megérkezik a szinte kötelező kérdés: miért akar váltani?
Hangsúlyozom, ez csak része a megoldásnak! A zaklatás előli menekülés racionális döntés, de mérlegelni kell, hogy milyen lehetőségeid vannak harcolni az igazadért.
Ha elhangzik egy ilyen helyzetben az állásinterjún a fenti kérdés, komoly dilemmába kerülünk. Ha egyébként egy jó nevű cégről van szó, aki a piacon komoly hírnévnek örvend, mert miért is akarnál otthagyni egy ilyen céget? Az igazat elmondani szintén veszélyes, hiszen mégiscsak bűncselekménnyel, de legalábbis olyan otromba viselkedéssel vádolsz meg így valakit az állásinterjúztató előtt, ami mindenképpen rossz hírét kelti a cégnek is.
A zaklatás a tréfásnak hitt, túlzásba vitt megjegyzésektől a pornográf tartalom küldözgetéséig, a konkrét ajánlatoktól vagy akár fenyegetéstől a fizikai közeledésig terjedhet, így lehet, hogy amit te már zaklatásnak élsz meg, arról ők még úgy gondolják, hogy jópofa vicceskedés, és náluk is természetes. Ráadásul az interjúztató véleményét sem ismered a témáról. Lehet, hogy maga is áldozat volt egyszer, lehet, hogy nem volt sosem ilyen problémája, nem is érti a jelenséget, sőt lehet, hogy úgy gondolja, hogy csak túldramatizáltad a helyzeted. Mindenképpen kockázatos tehát előállni egy idegen cégnél, állásinterjún azzal, ami valójában történt és álláskeresésre motivált. Sajnos…
Sosem veszi ki jól magát, ha a jelenlegi vagy korábbi munkahelyedet tünteted fel rossz fényben, ezt egyik állásinterjún sem értékelik. A teljes őszinteség itt nem fog működni. Esetleg nagyon diplomatikusan, nagyon „becsomagolva” elmondhatod, hogy pl. nőként férfiak között, vagy férfiként sok nő között dolgozva a hangulat nehezen elviselhető számodra.
A lelki gátak miatt viszont nehéz más racionális indokot találni: menekülni kell a zaklatás és a mobbing elől. Ezt tanácsadóként is, emberként is értem. Viszont egy ilyen cégnél biztosan van még jó pár olyan tényező, ami egy állásinterjún már megfelelő indoknak tűnik arra, hogy munkahelyet válts, ezeket kell megkérdezni:
Nincs lehetőség szakmai előmenetelre
Ez sajnos a cégek nagy részére igaz, így ha ezzel indokolod a váltási szándékod, az egy érthető indok lesz, és máris új irányt adhatsz az állásinterjúnak. Elmondhatod, hogyan képzeled el a szakmai jövődet, milyen terveid vannak pl. tanfolyamok, szakmai minősítések elvégzéséről. Ha magasabb pozícióra vágysz, pályázd meg ezeket, és a feljebblépés vágya egy jól kezelhető indok részedről is, az interjúztató részéről is. Komolyabb felelősséget vállalnál, átadnád a megszerzett tudásod vezetőként beosztottaknak.
Bizonytalanság
Változó gazdasági környezet, üzleti lehetőségek szűkülése is megfelelő ok lehet: ha nincs lehetőséged megoldani, segíteni ezt a helyzetet a saját pozíciódból, akkor ez megint csak azt mutatja, hogy tájékozott vagy, tisztában van a szakmai módszerekkel, lehetőségekkel, tudsz megfontolt döntést hozni.
A fenti módszerekkel a kellemetlen élményed helyett a szakmaiságot helyezheted előtérbe. Ezzel mind a tekintélyedet a leendő kollégák felé, mind a saját önbizalmadat megalapozhatod. Áldozattá persze bárki válhat, de erősebb önbizalommal könnyebben visszaverhetsz egy „támadást”, és persze egy szakmailag tekintélyes kolléga támadásához is több merészség kell. Márpedig a munkahelyi zaklatók elég gyávák ahhoz, hogy a legkisebb ellenállást, ellenvetést mutató kollégát vegyék célba. Amennyiben te egy új állással megszabadultál a zaklatódtól, arra kérlek, légy éber: ha mást látsz ilyen bajban, próbálj segíteni az áldozatnak, mert ez az egyetlen mód arra, hogy a jelenlegi helyzet pozitívan változzon.
———————-
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!
Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!
———————-
HellsAngel
mondta:@jobangel: A pelda szerintem azert nem jo, mert az emberoles egyike annak a keves cselekmenynek, ahol mar a szandek is buntetheto, ha bizonyithato. Boven eleg, ha hallalistat irsz szamodra kevesbe szimpatikus emberekrol, aztan egy ilyen barkacsboltban vett machetevel korutra indulsz a meglatogatasukra. Ez igy egyutt mar buntetheto, anelkul is, hogy a legynek is artottal volna, bar technikailag ez tipikusan nem felderitheto.
Masodik szerintem: ez az egesz valahol a kulturank nagyon mely ellentmondasa, hogy egyreszt eliteli es nem turi meg a nyilt eroszakot, masreszt pedig balvanyozza es jutalmazza az „erot”, az agresszivitast, az erdekervenyesitest, masok semmive vetelet, a gatlastalansagot, a vakmeroseget. Szamomra elkeserito a tortenetben, hogy a hatalmaval visszelo bantalmazot csak ugyanazzal a dinamikaval lehet „legyozni”, amit o alkalmazott az aldozatai ellen. A media ugyanugy kifacsar, megalaz, tonkretesz es visszael a hatalmaval, ahogy az eroszaktevok tettek, raadasul ugyanugy a sajat onzo erdekei miatt. De jobbat en se tudnek kitalalni a helyzet javitasara jelenleg, es neha meg kell elegedni a masodik legjobb dologgal. (Hogy mindenki kedvenc hazi mumusat idezzuk.)
jobangel
mondta:@La Hongroise: Most azt képzeld el, mikor nő is van a felsővezetésben, és mégis ugyanez történik 🙁 Hát persze, mert az a nő bekerült nagynehezen a felsővezetésbe, mondjuk ötszörannyi munkával, mint egy férfi. És ezt nem meri azzal kockáztatni, hogy szembefordul a többi felsővezetővel, és melléáll a – legtöbbször nő – áldozatnak.
Azt meg általam biztosan zaklatónak tudott férfitól is hallottam, hogy ha az ő lányát érné ilyen, akkor hogy elbánna az illetővel. Miközben ő más lányát gond nélkül zaklatta… Szóval az erkölcsi érzék is igencsak szelektív, és ez az igazi hatalmi téboly: ő, mint zaklató, hősiesen nem tűri a zaklatást mástól.
Mate12345
mondta:@jobangel: Ez nagyon szomorú. Nem dolgoztam sok helyen és nem tudom elképzelni, hogy a mostani munkahelyemen a HR-es vagy akármelyik vezető csak úgy elnézne egy ilyen zaklatási ügyet.
Te biztosan többet láttál ebből mint én, de akkor nagyon elszomorító a helyzet. 🙁
La Hongroise
mondta:Egyetértek, de finomítanék.
Az ilyen esetek után – különösen, ha a (természetesen férfi) felsővezetés asszisztált a történtekhez azzal, hogy az áldozatot rúgta ki, és a bűnös következmények nélkül megússza – gusztustalan elvárni a további lojalitást. Ki nem sz*rja le a cég renoméját ezek után?
Ilyen esetben nem az áldozatnak van szégyellnivalója; sőt. (Annak ellenére, hogy valóban sok ilyen tajparaszt bunkó, tipikusan férfi hozzáállással találkoznak, mint ITKnight-é: menetrendszerűen jön a meghazudtolás, az áldozathibáztatás, a szerecsenmosdatás „ártatlanság vélelme” címszóval – és nem érti a hülye hímje (mert ahhoz érzelmi intelligencia kellene), hogy ezáltal maga is bűnössé válik azzal, hogy ily módon járul hozzá a zaklatáskultúra fennmaradásához. Sőt, aki így reagál, könnyen lehet, hogy maga is elkövető – normális ember érzi, hogy ez mennyire nem oké. De ő ajvékolna legjobban, ha egyszer vele történne ez meg…bár tudja, hogy vele nem fog, hiszen ő FÉRFI. Neki nincs mitől tartania…)
Jobangel, alábecsülöd a munkáltatók némelyikének erkölcsi érzékét. Pedig ők is emberek. És vannak nőrokonaik, szeretteik is: húguk, feleségük/kedvesük, lányuk – nem minden férfi ITKnight színvonalú. Sőt, manapság néha már a főnökök is nők, és nagyon jól ismerik a realitásokat, hiszen maguk is megtapasztalták.
Konkrét eseteket tudok, ahol az őszinteség rendben volt, és a helyén volt. Akadt, aki megdöbbent azon, hogy „ilyen manapság még van?” (igen, sőt mindennapos), akadt, aki fejcsóválva emlegette „az emberi gyarlóságot”, és akadt olyan ismerősöm is, akit biztatott a leendő főnöke, hogy most már egy jobb szakasz kezdődik az életében, előre nézzen (és fölvették).
Ismétlem: nagyrészt egyetértek azzal, amit írtál (bár a javasolt viselkedés háttérindokaival nagyon nem), de azért ennél picit már árnyaltabb a kép. Néha már a főnökök is emberek, és embereket látnak maguk előtt a jelöltben is. Igaz, Magyarországon ez még ritka.
kukatr
mondta:@jobangel: A nagy munkaerőelvándorlás megfelelő alkalom arra, hogy rájöjjenek főnököt könnyebb találni mint beosztottat. Bárkit ki lehet nevezni a többi beosztott közül. Aki a beosztottjait zaklatja, az biztosan nem vezető, hanem csak egy szimpla főnök.
jobangel
mondta:@Mate12345: Mert akinek a megélhetés miatt fontos egy biztos munkahely, annak ez a legjobb. Ha szót emel, akkor az sok kockázattal jár, és a megélhetését – pláne gyerekkel – nem érdemes veszélyeztetni. Sok helyen egyébként ez pont úgy zajlik, ahogy fentebb írták: simán kirúgják a panaszkodót, nem vizsgálják, igaz-e az állítása. Beosztottat még mindig olcsóbb találni, mint vezetőt. Ez a magyar realitás, bár ha úgy menne, ahogy te írod, pl. a HR nem csak egy megtűrt valami lenne a cégnél, hanem igazi emberi tényezőkkel foglalkozó csoport, az is segítene. Szóval, megint az van, hogy van az ideális megoldás – amit te is írsz, miszerint a HR léphet – meg van a magyar 🙁
pityókabort Vráncsábó ócsón
mondta:@IT Knight: ártatlanság VÉLELME, ha már okoskodsz
Mate12345
mondta:Én sem értem, miért kell az áldozatokat egyből állasváltásra bíztatni. Ezzel csak sérül az önbizalma (soha többet nem leaz férfi főnöke?) és az a gyökér is ott marad.
Az a féreg aki egy nőt zaklat, szaklatni fog még mást is. Ilyenkor ezt a HR felé (ahol azért a legtöbb helyen vannak nők) és ha egy esetből nincs is bizonyíték (bár azért ma már egy telefon több órányi hanganyagot tud rögzíteni, ha valakit rendszeresen zaklat a főnöke, akár be is kapcsolhatja a hangfelvételt, amikor legközelebb kettesben kell vele maradnia), a második-harmadik jelzés után már csak ki lehet tenni a szűrét.
Bambano
mondta:@jobangel: „a magyar törvények szerint embert ölni sem tilos”: nem tilos? láttál olyat leírva, hogy szabad? Ezzel szemben meglehetősen nyomatékosan le van írva, hogy az életet elvenni bűncselekmény. Úgy kezdődik a btk, hogy: „az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak” … „a védelme érdekében”
„Attól, hogy vmire nincs megfelelő jogi szabályozás”: nemi erőszakra nincs jogi szabályozás? téves. a btk-ban (2012. évi C törvény) külön fejezet (a XIX.) foglalkozik a bűncselekmények ezen csoportjával.
tehát van jogi szabályozás, a kikényszerítése nem működik azért, mert az áldozatok vélt vagy valós indokok alapján nem indítják el a büntető feljelentést. ha mindig minden áldozat kiverte volna a balhét, akkor egyrészt a rendőrség is megtisztulhatott volna mostanra a vélt vagy valós, ilyen tárgykörbe tartozó problémáitól, másrészt kialakult volna a visszatartó erő az erőszaktevőkben.
jobangel
mondta:@Bambano: ez így nettó áldozathibáztatás. Senki sem provokál ki semmit. Attól, hogy vmire nincs megfelelő jogi szabályozás, még nem szabályos és elfogadható megtenni. Pl. a magyar törvények szerint embert ölni sem tilos, de ha megteszed, büntetés jár érte. De olyan nincs leírva, hogy tilos lenne.
Bambano
mondta:@jobangel: „az elmúlt 30 évben sosem volt olyan jogrend, ami kedvezett volna.”: vagyis igazam van. azért nem volt az elmúlt 30 évben olyan jogrend, ami kedvezett volna, mert nem voltak balhék.
következmény: a zaklatottak maguk provokálják ki a következő zaklatást. nem azzal, amit az átlag hisz, hogy kihívóan öltözködik, meg stb. hanem azzal, hogy erősítik a büntetés elkerülésébe vetett hitet.
jobangel
mondta:@Bambano: Találkoztam nem kevés áldozattal. Ha az a cél, hogy új állása legyen, ez a megoldás. A balhé kiverésének a jelenlegi jogrendszerünk nem kedvez (lsd. még Zsanett-ügy), és az elmúlt 30 évben sosem volt olyan jogrend, ami kedvezett volna. Maradnak az egyéni megoldások, de a legfontosabb ilyen helyzetben megszabadulni a zaklatótól, az meg csak új munkahellyel megy. És már volt olyan jelöltem is, aki azt mondta, hogy férfi főnöke neki többet nem lesz. Elég nehéz volt így állást találni, hiszen ezt se CV-ben, se állásinterjún nem lehet közölni.
Bambano
mondta:nincs semmiféle dilemma.
azért van még mindig zaklatás, mert ilyen hülye tanácsokat osztogatnak.
minek hazudnál, úgyis kiderül mindig minden. az pedig nem a te problémád, ha a volt céged renoméja sérül, mert köcsögöket alkalmaz.
ha mindig mindeki kiverte volna a balhét, amikor zaklatták, akkor már vagy 30 éve nem lenne ilyen probléma.
persze idióta világban élünk, pár hét alatt a tagadnivalóból divat lett: ma már senki nem maradhat le a zaklatásos reklámról, senki nem lehet annyira porszem, hogy mégcsak nem is zaklatták.
IT Knight
mondta:@jobangel: A hangfelvétel pl jó ötlet. Vagy tanúk. Biztonsági kamera felvételei.
De ha nincs bizonyíték, akkor a szememben az eset nem történt meg: ártatanság védelme, a vádlón van a bizonyítási teher.
jobangel
mondta:@IT Knight: Gyakorlatban – bár mobbing volt, nem szexuális zaklatás – egy cég azt találta ki, hogy a vádlót és a vádlottat is kirúgta, ez volt a legegyszerűbb… Pedig fontos lenne, hogy az ártatlan ne szenvedjen még több kárt.
Amit írsz, azzal az a baj, hogy ezekben az ügyekben nem nagyon tud lenni bizonyíték. Mert mi lenne a megdönthetetlen bizonyíték egy ilyen ügyben? Tanúk nyilván nem lesznek, tárgyi bizonyíték, hangfelvétel lehetetlen.
IT Knight
mondta:„sőt lehet, hogy úgy gondolja, hogy csak túldramatizáltad a helyzeted”
Az a baj, hogy nagyon sokan bekamuzzák, hogy zaklatták őket. Így pedig ezeket a vádakat nem lehet komolyan venni bizonyíték nélkül.
Megoldás: ha valaki bizonyíték nélkül vádaskodik, azt azonnali hatállyal el kell bocsátani, a sértett pedig tegyen feljelentést rágalmazás miatt. Így majd a kamugépek kétszer is meggondolják a dolgot, a többieket pedig komolyabban lehet majd venni.