A te csapatod elég okos a toleranciához?

A te csapatod elég okos a toleranciához?

Nemrég olvastam egy bejegyzést (ezt) és nagyon megragadott belőle egy mondat (az egész cikk jó, de ez a gondolat különösen), miszerint:

 “Márpedig ha a te csapatodból ki lehet lógni, akkor nem elég nyitott a csapat.”

Eszembe is jutott rögtön, hányszor utasítottak el már jelöltjeimet azzal, hogy „nem tudna beilleszkedni a csapatba”. Legutóbb egy vak jogásznőt, azzal, hogy ők még nem dolgoztak látássérülttel, nincs benne tapasztalatuk (egy db ingyenes monitorolvasó szoftvert, és 1 db fejhallgatót kell biztosítani számára – ezeket akár ő is viszi, a beszerzéssel sem kell foglalkozni). Így persze nem is lesz tapasztalatuk ebben, és az ő hiányosságuk, tudatlanságuk miatt nincs állása annak, aki semmmiben sem hibázott, szakmailag megfelelő, csak kicsit másmilyen, mint az átlag. A cég, a csapat azzal „érvel”, hogy „bocs, hülyék vagyunk a te kezelésedhez”. És még el is mondják a vak álláskeresőmnek mindezt… Nem mellesleg, neki komoly tapasztalata van abban, hogyan dolgozzon ép látásúak között, az pont elég lenne az együttműködéshez. Hallássérült álláskeresőm is járt hasonlóan. Mert „hűdefura, hogy szájról olvas, ójaj, hogy fogunk mi ehhez alkalmazkodni?”

Eszembe jutott egypár próbálkozás, amikor cégkultúrát akartak valahová teremteni, és befogadóvá tenni az embereket. Ott bizony nem úgy ment, hogy az egymáshoz passzoló csapattagokat keresgélték, hanem – milyen eretnekek voltak is ők – a megtalált jó szakembereknek adtak ki olyan követelményeket, amiknek meg kellett felelni. Pl. nem cigányozunk, négerezünk, zsidózunk, buzizunk, ill. semmilyen szitkot nem használunk semmilyen embercsoportra, vagy konkrét személyre, mert ha igen, akkor felmondás, tökmindegy, milyen jó szakemberről van szó. Ha erre hiányzik a belső gátlása, erkölcse, nem baj. Ezesetben legalább pénzért tartsa be ezt: nem tudhatjuk, hogy az ügyfél felesége esetleg cigány-e, és ezen fog múlni pármilliós bevétel, tehát a lelkes cigányozó fizetése is. Üzleti kockázat egy ilyen ember a cégre nézve, de magára nézve is. Ha ezt nem képes felfogni, akkor nem való a csapatba. Viszont jó szakemberben már akkor sem lehetett nagyon válogatni, ha szakmailag jó volt, nem vizsgálták, hogy egyébként romantikus széplélek-e. Az volt a hozzáállás, hogy majd megtanulja a többit – ha nem tud élni a lehetőséggel, hát így járt… Nem is foglalkoztak állásinterjún ennek tesztelésével, méghogy személyiségteszt! Közölték az elvárásokat, akinek nem felelt meg, nem akart ott dolgozni.

Annak, hogy ez működjön, feltétele volt, hogy igen jó lehetőség volt az adott cégeknél dolgozni. Mindenkinek. Miután ilyen elvárások voltak, nem fordulhatott elő, hogy egy cigány, krónikus beteg, elhízott, vagy csak csúnyácska álláskereső azért nem kapott álláslehetőséget, mert ilyen, annak ellenére, hogy jó szakember. A kiválasztóknak nehéz lett volna megmagyarázni, miért van az az ember a versenytársnál, ha nálunk is járt állásinterjún. Miért vitte el az orrunk elől az üzletet, ha nem tartottuk elég jónak magunkhoz? E hozzáállás (és valljuk be: félelem) eredményeképp mindenféle emberek érkeztek ezekbe a cégekbe. Az ott dolgozók pedig megcáfolva látták az előítéleteiket, hiszen „élőben” kellett együttdolgozni homoszexuálissal, cigánnyal, zöldhajúval, börtönviselttel, orrkarikással, kövérrel, kerekesszékessel, csúnyácskával, és lám, lehetett velük együttdolgozni, hiszen szakmailag megfeleltek, tönkreverve ezzel az előítéleteket. Az előítéleteikhez ragaszkodók odébbálltak, olyan helyre, ahol lehetett tovább dédelgetni a kis prekoncepcióikat. Kevés lelépő volt… Olyan meg végképp nem volt, hogy nem veszünk fel valakit, mert a mi tudásunk kevés ahhoz, hogy ő nálunk dolgozzon. Nem vagyunk hülyék, na, nem esik nehezünkre emberként bánni bárkivel. Ez már később hiúsági kérdéssé vált. 20 évvel később meg pont ez a legfőbb „érv” egy másmilyen ember ellen? Alaposan visszafejlődtünk? Néha nem ártana visszamenni a 20 évvel ezelőtti lelkes, építő jellegű világba.

Egy „kis” szépséghibája van a fentieknek, miszerint a félelem volt az egyik motivációja az elfogadásnak azoknál, akik egyébként nem képviselték ezeket az értékeket. De a félelem attól, hogy ha nem fogadja el, egy nagyon jó munkahelytől kell megválnia, és ez a hosszútávú karrierjére is kihathat, elfogadóvá tette. Igen, ez így furcsán hangzik, hogy félelem generálta tolerancia, de a félelem az előítéletekkel együtt tűnt el. Amikor valaki megtapasztalta, hogy a tolerancia nem okoz károkat, nem fáj, nem veszteség az előítéletek elhagyása, mi több, mindez kifejezetten hasznos, helyeselni kezdte ezeket az értékeket. Azt nem merem állítani, hogy a gondolkodásukba is beépült, de hát nem agymosó kurzus volt ez, hanem vállalati kultúra.

———————-

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

———————-

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @Tuschinszky: igen, de ahhoz toleráns tanárok is kellenének, és abból is elég nagy hiány van 🙁

  2. Tuschinszky
    mondta:

    Ezt iskolába kéne bevezetni,jobban hogy a másokkal többet találkozannak, hogy iskolába tudnak együtt dolgozni, akkor nem lesz ekkora újdonság ami megrémeszti az embereket.

  3. Untermensch4
    mondta:

    Egyik volt munkahelyemen az egyik főnök (az akinek közvetlen kapcsolatban kellett lennie a melósokkal, “köztük élt”) nagyon hatékony megközelítést alkalmazott. A fókuszban a munka, mert ez a munkahely. Így aztán a cigány kolléga aki szorgalmasan és jól dolgozott (pedig a munkája holtversenyben a legrosszabb volt) meg még tanult is hogy növelje a képzettségét (amivel szintén egy fárasztó és nehéz pozíciót célzott meg…) az frankón magyar volt (csak hogy a csőlátásosabb nemzeti érzelműek is értsék ott a cégnél). A szőke kék szemű akit keresgélni kellett és ezzel másokat tartott fel a munkában, fizetés tájékán megjósolhatóan hirtelen szabadnaposra is itta, velem meg egyszer majdnem agyonverette magát, megkapta a “tróger cigány” címkét. De utóbbihoz egy darabig a cég még ragaszkodott mert fizették vmi képzését és tanulmányi szerződés miatt érzelmi okból nem akarták kirúgni (ha csak a számokat nézik, ami kárt csinált egy év alatt, annál kisebb veszteség lett volna hagyni elúszni a képzési pénzt).
    Nem erőltetett pc hozzáállás volt, azért is így címkézett az a főnök mert ő is keményvonalasabb nacionalista volt. De ez kb 2 év együttdolgozás után derült ki munkahelyen kívül mert a munka világnézetileg teljesen semleges volt.

  4. Sátán meg a Jocó
    mondta:

    Mindenkit a Tolerancia Táborba!!! 🙂
    (South Park)

  5. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Nem kell elfogadni semmit. A két vélemény létezhet egymás mellett, miért is ne. A homoszexuális kolléga éljen, ahogy ő szeretne, az 5 gyerekes keresztény hívő szintén. És ne térítgesse vagy alázza egyik a másikat semmilyen módon.

  6. kukatr
    mondta:

    @Bravehearth: Több novellányi ömlengésben homályosan fogalmaztál, de főként puffogtál… Nem baj.
    Szóval egy konfliktuskezelésre alkalmatlan, gyenge kommunikációjú főnök kudarcáról van szó. Erről is a diverzitás tehet…

  7. Bambano
    mondta:

    @Tsteinar: ez egyébként egy jó kérdés, hogy miért mindig a kisebbségek véleményét kell elfogadnia a többségnek, és miért nem fordítva.

  8. Tsteinar
    mondta:

    @Bravehearth: ugye ha a homo kolléga poenjait, világlátását megjegyzéseit el kell fogadni, mert ő más, akkor a vele ellentétes konzervatív véleményt is ugyanúgy?

  9. Bravehearth
    mondta:

    @kukatr: Nem követted pontosan a sztorit… Nem baj.

    Áthelyezett az új vezető egy közismerten meleg és liberális kollégát (beszéd, viselkedés, ‘poénok’, megjegyzések, világlátás), aki nem nagyon volt ‘kompatibilis’ a csoport többi tagjával. Ezt a vezír is PONTOSAN tudta. Számított ő is a konfliktusra, csak az nem úgy sült el, ahogy a ‘főnök’ kitalálta. A libo kolléga távozott, de a konfliktus már maradt, ahogy a szálka is a köröm alatt. A veterán kolléga a vezetői kommunikáció és a kialakult feszültség miatt lépett ki (nyilván ő volt a hiba a képen, hiszen csak 7 éve dolgozott velünk). Az agyamputált ‘főnök’ rá pár hónapra lépett ki… Sikerült kitalálni???
    B.

  10. kukatr
    mondta:

    @Bravehearth: Hadd találjam ki…
    Felvettek a csapatba egy meleget, akire rászállt a szocipata szarkavaró, és két hónap alatt kicsinálta. Ezzel végleg betelt az egyik veterán kollégánál a pohár, többet nem akart egy ilyen toxikus helyen dolgozni. Ettől persze megroppant a feszített ütemterv és belebukott a vezető (akár úgy is, hogy kitúrta az említett szociopata).

  11. Bravehearth
    mondta:

    @Irbisz: “süt belöled a meggyözhetetlenseg, es a tevedhetetlenseg…”

    Illetve az, amit te bele kívánsz látni. De ez a te dolgod, rólad szól és nem rólam.

    ” Nokia nem az altalad ecsetelt sokszinü fejlesztöi garda miatt került csödbe, hanem azert mert a legfelsö menedzsment rossz dönteseket hozott…”

    Figyelj ide németbe’ szakadt hazánkfia! Mivel 2004-et követően több ízben és több hónapot töltöttem náluk, továbbá nem egy Lapin Kulta-t ittam meg a finn trénerem nagybátyjával, aki az általad említett fejlesztői gárda egyik vezető mérnöke volt, pontosan tudom, hogy milyen fejlemények és milyen döntések következménye volt a bukó! Most akkor lepjelek meg a balfasz döntéseket meghozó felsővezetők kilétét és gondolkodását illetően…? Csak jelzem, hogy annak a fejlesztői csapatnak köszönhetően az a vállalat már korábban nem egy úttörő fejlesztést és terméket tudott pénzre és gazdasági előnyökre váltani! De akkor a 2000-es évek közepén el lettek hajtva. Ő is lelépett. Köszi, elsőkézből ismertem a sztorit 2005-től.

    “Nooormalis? Azt hagyjuk h. a szerzö semmi hasonlo ertelmüt nem mondott…”

    Szerző az alábbiakat írta:

    “Nem a homoszexuális emberke volt a gond, hanem a változás. Viszont az a cég, amelyik nem tudja kezelni a változást, az egyértelműen tönkremegy. Az a vezető, aki a konzervált állapotban működött, a változásban már nem. Ez nem a homoszexuális kolléga hibája. Ellenben ha nem változik semmi, és mindig mindent konzerválunk, ahogy van, akkor még ma is mártogatós tintával írt papírokkal rohangálnánk…”

    Kérlek vezesd már le, hogy amit erre írtam választ, az miért ne következhetne az idézett megállapításból? Szerző szerint az, hogy egy buzi kollégát installáltak egy köztudottan ellentétes beállítottságú és világnézetű társaságba, az változás. És a változás az jó! Valakinek igen, másoknak pedig qrvára nem! De ezt miért is értenéd éppen te, aki a német mindennapokban élsz? Tehát a változás a haladás feltétele. Ami önmagában igaz is lehet, de én nem ezt vitattam! Ha értelmezni is képes volnál az írottakat, nem írtál volna a magas német lóról ekkora baromságokat! Azt írtam, hogy ez a fajta változatosság, a különbözőségek keverése nem FELTÉTELE a fejlődésnek!

    “…masreszt ha Indiabol importaltak volna par matematikuszsenit, akkor tan az atombombat is meg tudtak volna csinalni.”

    Egyrészt akkor azt nem értem, hogy miért nem a britek dobták le a fritzekre az indiai matekzsenik által összedobott atomcuccost, másrészt azért vezesd már le kérlek, hogy a Bombay-külsőből származó tehénimádó mennyiben segítette volna a németeket pl. a nehézvíz probléma megoldásában!

    “Ma meg bizony a nagy konszernek összevasaroljak a legjobb szakertöket, tenyleg nemzetközi csapatok vannak…”

    Vedd ki végre a kezed a seggedből és az orrodból és gondolkodj végre! Szerinted kizárólag fejlesztői, feltalálói munkákról beszélgetünk? Mert ugyanígy nemzetközi és sokszínű mezőnyt igyekeznek alkalmazni egészen más jellegű tevékenységek (logisztika, gyártás, javítás, ügyfélszolgálat, turizmus) területén is. Ott is dolgozói közösségek vannak és ezek a közösségek NEM ugyanúgy viselkednek és nem ugyanazon szabályok szerint működnek, mint egy tudósokból álló kutatócsoport! És ezeken a területeken nagyon sok (de nem minden) esetben csak a NatGeo forgatócsoport vagy a főnök kedvéért bazsalyognak boldogan egymásra ‘színesék’!
    Most is német tulajdonú multinál dolgozom. Egyszerűen képtelenek felfogni a német (jenki, angol, holland) vezetők, hogy ezek a gaz magyarok (lengyelek, románok, csehek) mi a ‘toszért’ nem akarnak boldogan sok ‘színes’ és ‘nyitott’ emberkével egy kollektívában dolgozni! Nos, amíg ezt képtelenek fölfogni, addig csak a konfliktusokat fogják generálni ezerrel. Értem én, hogy a fritzeknél már nem is német az, akinek ne lenne legalább egy török felmenője/házastársa/barátja, de ez nem mindenütt van így. Öt évet húztam le érdekképviseleti vezetőként és évekig nem volt képes megérteni egy német (angol, jenki) vezető, hogy egy magyar (lengyel, szlovák, cseh) munkavállaló egész másként éli meg a ‘változás’ fogalmát, mint egy ‘ajrópéer’. A világ ezen szegletében jó 20-30 évig a változás egyet jelentett a körülmények romlásával, a lehetőségek szűkülésével. Nem voltak ‘sokszínű’ kollektívák és nem voltak multikulturális viszonyok a munkahelyeken és a társadalomban sem. Ezek térhódítása pedig időben épp egybeesett a munkavállalók körülményeinek romlásával, a gazdaság megroppanásával és a politikai élet máig látható forgolódásával. Csak a hülye gondolhatja, hogy egy munkahely és egy munkahelyi kollektíva kivonhatja magát ezek hatása alól! Ezt vagy meg tudja érteni egy értelmes és jó vezető és akkor ennek mentén szervezi és vezeti a munkát, vagy nem tudja megérteni és akkor generálja a problémákat és a konfliktusokat. Ez a vezető választása, a cég döntése végső soron. De a felelősség is a vezetőé kell(ene) legyen!
    B.

  12. Irbisz
    mondta:

    @Bravehearth:
    Hm, amit irtal, abban kevered az igazsagot a feligazsaggal, illetve a netto hajmeresztö idiotasaggal, igy aztan kb. csak ugy lehetne valaszolni, ha pontrol-pontra kivesezi az ember amit irtal, az igazsagra pipa, a feligazsagnal ramutatni melyik fel hamis, a bornirt idiotasagokat meg peldakkal hozva cafolni.
    ennyit meg nem er meg az egesz, ugyis süt belöled a meggyözhetetlenseg, es a tevedhetetlenseg 🙂

    Csak egy aprosag es egy hajmeresztö zöcseg, amit könnyü cafolni:
    – a Nokia nem az altalad ecsetelt sokszinü fejlesztöi garda miatt került csödbe, hanem azert mert a legfelsö menedzsment rossz dönteseket hozott, nem ismerte fel merre mozdul az iparag, mi lesz a jövö- igy aztan hiaba gyartottak egyre olcsobban, egyre jobb minösegben, sajna a kutyanak sem kellettek ezek a termekek a emgvaltozott üzleti környezetben.
    – “Nem feltétele buzik, mindenféle nemzetiségű, bőrszínű, kultúrájú és világnézetű emberek keverése! Nyilván az ‘árja’ Németország is titokban négerekkel és pakikkal fejlesztette ki az A4-est, a Me-262-est, a sugárhajtóművet és az éjjellátót! Mert elméleted szerint ez csak így történhetett…!”
    Nooormalis? Azt hagyjuk h. a szerzö semmi hasonlo ertelmüt nem mondott (bar ez a nem tul elegenas modszer vitakulturad hianyossagait jelzi, netan szövegertes teren kihivasokkal küszködsz). Abban az idöben kb. csak a feher ember privilegiuma volt az egyetemi oktatas, talan dereng valami a gyarmati rendszerröl, masreszt ha Indiabol importaltak volna par matematikuszsenit, akkor tan az atombombat is meg tudtak volna csinalni.
    Ma meg bizony a nagy konszernek összevasaroljak a legjobb szakertöket, tenyleg nemzetközi csapatok vannak, es ennek nem mas az oka, hogy a vilag legokosabb orszaga is kicsi a vilaghoz kepest, igy ma mar a nemetek is Kazahsztantol Hollandiaig, Ukrajnatol az USA-ig barkit felvesznek, ha eleg jol kepzett es elegendöen sokat tud ahhoz, h. jobb legyen mint a helyi született nemet. Felreertes ne essek, a külföldinek többet kell tudnia- de ha többet tud, akkor az Audi epp ugy felveszi a helyi Jörg helyett mint a Siemens.

  13. Bravehearth
    mondta:

    @vacsad: Így szól a poszt címe: ‘a te csapatod elég okos a toleranciához?’ Tehát lényeges kérdés, hogy épp ennek az elmebajnak a hirdetői fejtik ki a legagresszívebb ‘marketinget’!

    @jobangel: “És pont arról szól, hogy mert nem fogadták el, a cég veszített rajta”

    Butaságot írsz! A vezetés részéről meg kellett volna ÉRTENI, hogy egy kulturális, világnézeti, akár nyelvi (etnikai) értelemben homogén közösséget csak az általad vázolt ‘pc’ ostobaságok érvényre juttatása céljából így összekeverni közönséges baromság! A cég veszített rajta, pedig nem kellett volna. De a ‘főnök’ meg kívánt felelni valaminek (valakinek)!

    “De, pont az. Mindenféle kutatás megerősíti, hogy a nyitott, sokszínű csapat jobban oldja meg a problémákat.”

    Hülyeség! Pont nem az. Kutatások? És ugyan mit erősítettek meg ezek a kutatások? Hogy egy paki, dán, finn, néger, indiai kombó hatékonyabban tervez, old meg problémát, mint egy vegytiszta finn vagy dán csapat? Nos, kutató barátaink figyelmébe tudnám ajánlani sok egyéb példa mellett, hogy amíg a finnek tervezték, ötletelték, gyártották és támogatták a telekom termékeiket (Nokia, NSN), addig milyen piaci részesedésük, milyen szintű támogatásuk, milyen színvonalú gyártásuk volt, illetve tíz évvel később mit produkáltak…! Mivel van szerencsém ismerni a körülményeiket 2004-től kezdve, elég világos kép rajzolódott ki, milyen qrvára hatékonyak lettek azután, hogy angolok, jenkik, indiaiak, malájok és egyéb ‘színes’ partnereik támogatásával tudtak dolgozni és ötletelni! De a most végzett munkámmal kapcsolatban is csodákat mondhatnék a színes kavalkád áldásairól! Azóta megy normálisan a projekt, mióta kigyomláltuk a kínai, német, jenki, indiai elemeket a folyamatból! Ennek persze feltétele volt, hogy az ilyen személyek is eltűnjenek végre.

    “A gond az általad leírt esetben az lehetett, hogy a begyöpösödött, állóvizes helyzetet megkavarták egy változtatással.”

    Hülyeségeket írsz! Egy homogén kulturális, világnézetű, etnikai összetételű kollektíva nem egyenlő a begyöpösödéssel! Itt nálad van komoly gond, ha ezt nem érted! Addig is, előtte is és most is problémákat old meg, megoldásokat talál ki, dolgozik és működik a társaság és a projekt. A haladásnak nem feltétele a ‘sokszínű’ közeg. De a jelen körülmények között nagyságrendileg nagyobb kockázat lehet!

    “Az a vezető, aki a konzervált állapotban működött, a változásban már nem. Ez nem a homoszexuális kolléga hibája.”

    Nem érted. A vezető hozta magával az ‘új szemléletet’, ő maga volt a változás, a buzi kolléga csak az intézkedései tárgya volt (a kard a kézben, ha úgy tetszik). Ez tényleg nem a kolléga hibája volt. Ő bölcsen átlátta a helyzetet és lelépett.

    “Ellenben ha nem változik semmi, és mindig mindent konzerválunk, ahogy van, akkor még ma is mártogatós tintával írt papírokkal rohangálnánk…”

    Ostobaság! A változásnak, haladásnak nem feltétele a mai ‘pc’ értelemben vett ‘nyitottság’! Nem feltétele buzik, mindenféle nemzetiségű, bőrszínű, kultúrájú és világnézetű emberek keverése! Nyilván az ‘árja’ Németország is titokban négerekkel és pakikkal fejlesztette ki az A4-est, a Me-262-est, a sugárhajtóművet és az éjjellátót! Mert elméleted szerint ez csak így történhetett…!

    “Ehhez képest előbbre járunk, pedig amikor még én kezdtem, az idős raktáros visszasírta a kockás spirálfüzetét, mert az jobb, mint az SAP. Az idő nem őt igazolta.”

    Az élet pedig nem téged!
    B.

  14. kukatr
    mondta:

    @Bravehearth: A náci nem nemzeti érzelmű, mert az az eszme másodrendű szolgafajnak tekintette a magyart.

  15. jobangel
    mondta:

    @Bravehearth: Írod: “El kellene már tudni fogadni, hogy az emberek különbözőek. ” És pont arról szól, hogy mert nem fogadták el, a cég veszített rajta. Meg írod, hogy “nem egészséges keverni”. De, pont az. Mindenféle kutatás megerősíti, hogy a nyitott, sokszínű csapat jobban oldja meg a problémákat. A gond az általad leírt esetben az lehetett, hogy a begyöpösödött, állóvizes helyzetet megkavarták egy változtatással. Nem a homoszexuális emberke volt a gond, hanem a változás. Viszont az a cég, amelyik nem tudja kezelni a változást, az egyértelműen tönkremegy. Az a vezető, aki a konzervált állapotban működött, a változásban már nem. Ez nem a homoszexuális kolléga hibája. Ellenben ha nem változik semmi, és mindig mindent konzerválunk, ahogy van, akkor még ma is mártogatós tintával írt papírokkal rohangálnánk, de lehet, hogy már lenne mechanikus írógép. Ehhez képest előbbre járunk, pedig amikor még én kezdtem, az idős raktáros visszasírta a kockás spirálfüzetét, mert az jobb, mint az SAP. Az idő nem őt igazolta.

  16. vacsad
    mondta:

    @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Az meg már a munkaadó hülyesége, amíg nincs hatással a munkára/munkahelyi légkörre senkinek semmi köze hozzá.

  17. vacsad
    mondta:

    @Bravehearth: És? Ettől még az elv az ugyanaz. Politikai/ideológia vitákat munkahelyen jobb mellőzni.

  18. Bravehearth
    mondta:

    @vacsad: Tapasztalat szerint a ‘progresszív’, a liberális és a ‘nyitott’ eszméket hirdetik a leghangosabban a munkahelyeken (is)! Tudod, olyat is láttam ám, hogy irodai kolléganők vadul gyűjtötték februárban a ‘nolimpia’ idején az aláírásokat. Semmi köze nem volt persze a munkához. Természetesen ők voltak a legjobban fölháborodva, mikor az (szerződéses üzemeltetésű) étkezőben világnézetükkel homlokegyenest ellentétes gondolatokkal találkoztak.
    B.

  19. maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző
    mondta:

    @vacsad:

    A gond az, hogy a munkán kívül hangoztatja, abba is belekötnek.

  20. CoolKoon
    mondta:

    @eq2: “…és nem szereti a kockákat” – Na itt kezdődnek a gondok….

  21. CoolKoon
    mondta:

    Heh, valójában a helyzet sokkal, de SOKKAL lehangolóbb, mint ahogy azt a cikk sejteti. “Eszembe is jutott rögtön, hányszor utasítottak el már jelöltjeimet azzal, hogy „nem tudna beilleszkedni a csapatba”. Legutóbb egy vak jogásznőt” – Ezt a “nem tudna beilleszkedni a csapatba” bullshitet simán elmondják MINDENKIRŐL, aki valami miatt unszimpatikus nekik. Nem is kell hozzá semmiféle fogyaték, bármi.

    A szitkokat illetően az egyik előző munkahelyemen az illető nem a szemembe mondta (na jó, volt olyan is, mentem is a HR-esekhez aztán), hanem a(z egyterű irodában a mi részlegünknek “fenntartott”) táblára írta fel a baromságait (enyhén rám célozva vele). Mint az oviban.

    Ami pedig az általános gyűlölködést illeti, a legtöbb helyen sokkal kevesebb is elég az utálathoz, mint a cigány származás/bőrszín/fogyaték/homoszexualitás stb. A nagy számok törvénye miatt ugyanis előbb-utóbb mindenhol akad egy-két problémásabb eset, akik ilyen-olyan okokból utálni is fognak másokat (esetleg lejmolni tőlük nagyobb összegeket is, vagy hasonlók).

  22. vacsad
    mondta:

    @maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A munkavállaló nem hangoztassa nézeteit munkahelyen, ha annak nincs köze konkrétan a munkához.

  23. @Tsteinar: Ez egy igen kényelmes felfogás és ezt is gyakorolják többségében amíg el nem fogy a levegő. Volt cégemnél ezért nem tudnak több embert felvenni sőt hiába akarnak újakat többen mennek el mint jönnek.

    Nem vagyok tipikus IT-s nem vagyok introvertált nem érdekelnek a tipikus geek/hipszter dolgok ez is elég az esetek 80-90%-ban hogy ne legyen befogadva az ember. De ha a közvetlen kollega nem IT-s és nem szereti a kockákat az is “izgalmas” helyzetet tud teremteni.

  24. Bravehearth
    mondta:

    @Tsteinar: Nálad a pont! Üdv: B.

  25. Bravehearth
    mondta:

    “Az ott dolgozók pedig megcáfolva látták az előítéleteiket, hiszen „élőben” kellett együttdolgozni homoszexuálissal, cigánnyal, zöldhajúval, börtönviselttel, orrkarikással, kövérrel, kerekesszékessel, csúnyácskával, és lám, lehetett velük együttdolgozni, hiszen szakmailag megfeleltek, tönkreverve ezzel az előítéleteket. Az előítéleteikhez ragaszkodók odébbálltak, olyan helyre, ahol lehetett tovább dédelgetni a kis prekoncepcióikat. Kevés lelépő volt…”

    Ez így nagyjából egy kövér bullshit! Ma nagyon nagy trend a ‘nyitottság’ eszméje. Legyünk nyitottak mindenre, mindenkire, minden aberrált hülyeségre és a cégek sem győzik követni a trendet még akkor is, ha rókázniuk kellene az egésztől. Nem is normális cégvezető az, aki nem elég ‘progresszív’, esetleg nem buzi vagy nem egy paki vagy néger a felesége/férje és esetleg ne volna a genderelmélet megrögzött híve! Ez egy vicc, de a ‘nyílt társadalom’ közröhejes eszméje terjesztésének korában egyre elterjedtebb.

    Megcáfolva látták az előítéleteiket, mi? Poszter hol él?
    Amíg egzisztenciálisan rá voltak kényszerítve, hogy elviseljék a számukra idegen és irritáló személyeket, megtették/megteszik, miközben gyűlölettel szemlélik őket továbbra is és azokat is, akik erre őket rákényszerítik! Kevesen léptek le? Persze, hiszen csak körbe kell nézni és egyértelmű, hogy azok lépnek le, akik ezt egzisztenciálisan megengedhetik. És belőlük van kevesebb. Buta a poszter, ha ezt nem gondolja végig. Ezzel nem lehet igazolni a kényszeredett erőltetés eredményességét.
    Konkrét példa szerint egy 13 fős brigádba, melynek minden tagja leginkább nemzeti érzelmű (a polgári konzervatívtól a náciig) beerőltettek egy szélliberális, homoszexuális tagot. Egy értelmes vezető belátta volna, hogy hülyeség, amit kitalált, de ez nem volt normális. A helyzet sem volt az. Két hónapig tartott az áldatlan állapot, míg végül a tag felmondott és kiment Berlinbe (neki való hely). De közben indokolatlan konfliktusok, feszültség, szakmai tévedések és bizalmatlanság alakult ki a csapat és a vezető között. Ennek eredményeként a csapatból is kilépett egy veterán, illetve a vezetőnek is mennie kellett. Biztos megérte a cégnek a jelenlegi helyzetben! Nyilván a pardavimártafélék boldogan kamilláztak volna a sztori kezdetén, de ettől még egy cég nem fog jól működni, bármit is gondol egy ‘progresszív’ vezető a kérdésről. El kellene már tudni fogadni, hogy az emberek különbözőek. Gondolkodás, természet, bőrszín, nyelv, vallás és kultúra szerint is. Nem egészséges ezeket erőltetve összekeverni, mert akkor egy munkahelyi kollektíva mikrokörnyezetében ugyanazokat a feszültségeket generáljuk, amit az agybeteg politika a nyugati társadalmakkal művelt. Pénzért elviseli…? Egy darabig biztosan. De melyik vezető az, amelyik meg tudja (meri) jósolni, hogy hol van az a pont, ahol ez a pénz már nem lesz elég és ahol a tolerancia egyáltalán lehetséges-e? És melyik vezető fogja vállalni a felelősséget egy ilyen döntése következményeiért? Sanszos, hogy egyik sem. El fogják játszani a műfelháborodást és a szenvedő alanyok valamelyikét rasszistázva, nácizva, homofóbozva el fogják verni rajta a port. Csak halkan kérdezem akkor ezek után: melyik is a jellemtelen (gerinctelen) sz*rházi? És melyik gazdasági szervezetnek éri meg mindezzel kísérleteznie?
    Üdv! B.

  26. Tsteinar
    mondta:

    Na már megint egy, a többséget, hibáztató picsogás. Aki nem illik bele a csapatba az nézzen magába. Nem 20 embernek kell alkalmazkodni, hanem egynek. Ha nem sikerül el lehet ballagni.

  27. maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző
    mondta:

    A munkaadó be pofázzon bele az alkalmazott ideológiai, politikai, vallási, stb. nézeteibe. Pont.

  28. HellsAngel
    mondta:

    Ez egy olyan kor, amit nehez megtorni. A motivacio vagy annak a hianya elore eldonti a jatekot. Ha valami eleve lehetetlen valakinek, akkor nyilvan nem fog bele energiat fektetni.

    Lattam egy ilyen youtube videot, ahol matematikusokat kerdezgettek, hogy mi vonzotta oket a palyara, es egy matematikus csaj azt mondta, hogy o akkor kotelegezte el magat, amikor egy kedves tanara elmeselte neki, hogy ha egyszer megvan a doktorija, akkor ez egy biztos eletpalya, amit nyugodtan vegezhet 8 oras munkakent, nem kell egesz ejszaka a vilagegyenlet megoldasan elmelkednie villamfeny mellett, ahogy azt a filmekben szoktak abrazolni. Senki sem fogja ezt elvarni tole.

    De az sokkal gyakoribb, hogy valakinek elveszik a kedvet, mint az, hogy meghozzak. Ezert nem gondolnek soha olyasmit, hogy ez vagy az nem megy ennek vagy annak az embercsoportnak. Mert ez beteljesiti onmagat. Ha valaki folyton azt halja, hogy ebben o nem lehet jo, ez neki nem megy, engedje csak oda a profikat, az beteljesiti magat. A legaprobb gesztusok is hatalmas karokat tudnak okozni. En nem akarom ennek a kornek a resze lenni.

  29. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: Ha képességek alapján választom ki a munkaerőt, már nem is számít, hogy fehér-e és férfi-e, és hogy hány éves. És elég jó-e egy cigány, 45 éves, 3 gyerekes anya recepciósnak? Vagy belátjuk-e, hogy ezek a tényezők mind nem számítanak a munkavégzése szempontjából?

    Nem vagyok híve a kvótáknak, de egyelőre én sem látok más lehetőséget arra, hogy esélyt kapjanak azok, akiknek egyébként járna esély.

  30. IT Knight
    mondta:

    Az igazság az, hogy ha tényleg csak képességek alapján választod ki a legjobb munkaerőt, akkor 90%-ban 25 és 35 közötti, fehér férfiakat kapsz, akik jó egyetemen végeztek.

    Ha egy kerekesszékes a legjobb egy fejlesztői állásra, akkor fel lesz véve (volt már rá példa), de a politikai korrekttség kedvéért had ne kezdjünk már el olyanokat, hogy X%-nak cigánynak/muszlimnak/nőnek kell lennie.

    Majd ha a cigányok/muszlimok/nők elég jók, akkor fel lesznek véve amúgy is.