Címke: Nemzetközi nőnap

A nők és a pénz

A Nemzetközi Nőnap és az álláskeresés metszéspontja mindenképpen női karrierépítés lesz. Most egy olyan szempontból, ami még ilyen explicit módon nálam nem volt, ez pedig a pénz.

Az, hogy egy nőnek lehet felsőfokú végzettsége, állása, jövedelme, nem túl régi vívmány, még 130 éves sincs. Glücklich Vilma 1896-ban iratkozott be egyetemre (ELTE), ő volt az első magyar egyetemista lány. Matematika és fizika szakos középiskolai tanárként végzett. 1889-tól 1921-ig polgári iskolai tanárként dolgozott Budapesten, 1917-ben igazgató lett. Rendszerszintű megoldásokban gondolkodott a szegénység enyhítésére, sokat tett a nők gazdasági függetlenségéért, kiemelt figyelmet fordított a gyermekvédelemre.

Akkoriban a jogi környezet nem volt ehhez támogató, most elvileg minden lehetőség adott, és mégis, mindhárom probléma fennáll. A nők gazdasági függetlenségének fontosságáról női álláskeresői tréningeken én is sokat mesélek. Milyen, ha van pénzünk: az a szemlélet, ahogyan nőként megkeressük, elköltjük vagy befektetjük a pénzeinket hatékony eszköz lehet(ne) a nemek közötti egyenlőség támogatására. Milyen, ha nincs: a családon belüli erőszak általában gazdasági erőszakkal indul, a nők anyagi kiszolgáltatottsága pedig szinte garantált a gyermekvállalással.

Ezért nálam külön tananyag, hogy hogyan érhetik el az anyagi függetlenséget a karrierépítés által, nőként, anyaként, GYES/GYED visszatérőként, karrierváltóként, pályaújrakezdőként.Nem csupán jó állás és hozzá tartozó megfelelő jövedelem kell a nők anyagi biztonságához, hanem egy teljesen új gondolkodásmód a pénzről nőként – amit nem tanítanak meg a nőknek, sőt.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Női kvóta – amikor sikerülhetett volna

Egy történet nőnap alkalmából, idealizált tanulságok nélkül. Happy end, másképp.

 

———

Folytatva a múltkor elméleti fejtegetéseim a kvótákról (itt és itt), hoztam egy esettanulmány-szerűséget is.

Egy huszonéve fennálló munkahelyi férfiközösségbe, ahol fizikai és adminisztratív munka egyszerre volt jelen, kénytelen-kelletlen, munkaerőhiányt enyhítendő, „tűzoltásilag” felvettek egy nőt, egy anyát, aki sokéve nem dolgozott már, végső kétségbeesésében mindenhová jelentkezett – nevezzük őt Erikának. Pedig eddig ide csakis a „vasas” szakma legalább szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkező tagjait vették fel régebben, akik ugye már az évtizedekkel ezelőtt is létező általános iskolai pályaválasztási nem túl enyhe terelgetés után kizárólag férfiak lehettek, „kislánynak az nem való” jelszóval.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Szösszenetek a Nemzetközi Nőnap végefelé

Sok kedves kolléga ad ilyenkor virágot a hölgyeknek, nőknek, mert ez a nap a Nemzetközi Nőnap, jó alkalom ez a figyelmességre. Szerencsére a legtöbb munkahelyen nőnap előtt és után is jó ott dolgozni, nemcsak 1 napon. Köszönet az ezt megteremtő embereknek, nőknek és férfiaknak egyaránt.

Szerencsére én is ilyen kellemes helyen dolgozom, magam okán efféle panaszra nincs is okom. Hanem…

Tetszett? Oszd meg másokkal is!