Mentsük meg a munkamániásokat! Vagy inkább mégse?
Sokkoló kutatás volt huszonéve, hogy az alapvetően szomorú, boldogtalan életű emberek hatékonyabban dolgoznak. Ezt a HR-esek úgy fordították le, hogy aki sokat túlórázik bent, az valójában csak nem akar hazamenni.
A Magyarországra érkező multik pl. a 90-es években az össztársadalmi pesszimizmusból, bizonytalanságból, apátiából így konvertáltak sikeresen épülő cégeket – nyilván nem ezzel a tudatossággal, mert ez a kutatás 10 évvel később született és – talán nem véletlen – nem terjedt el még HR-szakmai körökben sem. De az idetelepülő multik azt látták, hogy a rendszerváltással hatalmas növekedési potenciál is jár, sok ambíciózus ember került a köreikbe a gyártósoroktól a menedzsmentmunkákig bárhová. Ebben persze a magas fizetések is komoly szerepet játszottak. És sajnos ekkor teremtődött meg a magyarországi közvélekedés, hogy a multikban lelketlenül sokat dolgoztatják az embereket.
A kutatás eredményének magyarázata
Luca-naptár Jobangel módra – február
Februári cikkeim közül nem is annyira az álláskeresésből emelnék ki egy cikket, sokkal inkább a munkához való hozzáállásról. Valentin-nap, mint a szerelem napja alkalmából írtam egy kellemetlen jelenségről: a munkánkat szeretni a közvélekedés szerint rendellenesség. Én, mint munkájában örömöt kereső-találó, IT és telekom iparágban dolgozva technológiákért rajongó ember, ettől eléggé megbántva érzem magam. Manapság (sem) menő szeretni a munkánkat, sőt, mi vagyunk a „gyanúsak”, ami sok baj forrása.
Pedig én hiszem, hogy minél több ember (lenne) elégedett a munkájával, annál kevesebb frusztráció és társadalmi probléma lenne jelen. És ez azon múlik, hogy hogyan áll a társadalom a munkájukat szerető emberekhez, a munka + szenvedély kérdésköréhez. Nem elvenni kell az örömöt attól, akinél megvan, hanem megadni annak, akinek nincs. Ez utóbbihoz az is kell, hogy az a valaki ne áldozata akarjon lenni a munkájának, hanem ő is örömet akarjon tőle. De ezt már körbejártam a most kiemelt cikkben:
A Luca-naptár egy olyan időjárás-előrejelző népi megfigyelés, amit december 13. napjától (Luca névnap) december 24-ig, azaz karácsony első napjáig kell figyelemmel kísérnünk. Minden egyes nap feljegyzik, hogy aznap milyen időjárás volt (pl. száraz, esős, enyhe, fagyos stb.). Eszerint minden hónap időjárása olyan lesz, mint az annak megfelelő nap időjárása a tizenkét megfigyelt napból.
Ennek mintájára egy-két éves áttekintéssel készültem cikkecskéimmel, mától minden nap újraközlök egy posztomat az adott hónapból, ami utólag ránézve valamiért fontosabb, mint a többi. Leginkább az olvasói visszajelzések mentén, és kicsit a nekem fontosabb üzenetek kiemelésének eszköze is ez. Éés, bekapcsoltam a Linkedin Creator módját, azaz a cikkeim a jövőben a Linkedin cikkek között is elérhetők lesznek… Itt 🙂 |
# # #
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!
Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!
Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövess a Linkedinen!
# # #
Valentin-nap alkalmából: szerelem a munkahelyen
A karrierek körüli fejtegetéseim és a Valentin-napi téma közös halmaza a munkahelyi románcok lennének, de bocs, nem erről írok. Mert szerintem egy szerelmi kapcsolat akkor is magánügy, ha munkahelyi, és minden cégnél van erre policy, amivel nekem nincs dolgom.
Más jut eszembe a munkahely és a szerelmesek napja kapcsán, mint emberek szerelmi viszonyaiban illetéktelenkedni. A szenvedély, lelkesedés, jóérzések, élmények és a munka/munkahely viszonya. A kötődést nem említem, alább majd elmondom, miért nem.
A szakmaszeretet és a közvélekedés – szabad-e szeretni a munkánkat?
Sok negatív gondolatot kell itt átfordítani:
– Volt álláskereső, aki azt a tanácsot kapta, hogy ne lelkesedjen túlságosan az állásinterjún, mert akkor kevesebbet fognak fizetni. Jaj. Miért hitte el, hogy a lelkesedés negatív értékkel bír egy munkáltatónál?
– Évtizedekig úgy szocializálódtak „kisemberek”, hogy aki munkát végez, minimum hős, mártír, áldozatot hoz. Ebben a nézetben az a munka, ahol kínlódás van. Ők meg is tesznek mindent, hogy más is kínlódjon:
Pénzért, mi másért? Beszéljünk a fizetésekről!
A munkabér, fizetés, jövedelem erősen tabu téma, mégis, a „pénzért” részt a munka, álláskeresés, karrier során ki kell tárgyalni, főleg olyan emberekkel, akikkel akkor találkozunk először, és lehet, hogy soha többé nem is fogunk (fejvadász, aki nem téged visz tovább, HR-es, szakmai vezető, aki nem téged választ majd).
Kínosnak érezzük azt mondani, hogy nem a világbéke, meg a világrengető szakmai elhivatottságunkért szeretnénk dolgozni, hanem pénzért, megélhetésért. Nyilván a többség leginkább ezért. Az már csak az én – meg még pár megszállott jobbító – nézete, hogy jó lenne, ha ebben mindenki jól lenne a pénzen túl is, mert ott kezdődik az igazi elhivatottság, amikor már a pénz nem motiváló, simán csak egyenes következménye a jól elvégzett feladatoknak, és élhet a hivatásának. Elvégre nem véletlenül lett belőle könyvelő, és nem állatorvos; informatikus és nem asztalos; ápoló, és nem logisztikus. Mert valami vonzotta ebben, amikor belekezdett, vagy erre a szakterületre sodródva itt maradt, mert komfortos lett benne. Még akkor is, ha fizetnek ezért neki.
Vagy, még akkor sem.
Kötelező fejlődni a munkában?
Az álláskeresést nagyban akadályozó tényezők a ki nem mondott elvárások. Amiket ráadásul sajnos többnyire pont a HR szakma állított fel, anélkül, hogy ennek racionális, gazdasági vagy humán alapja lenne. Ezt hozták a magyar tankönyveikbe a nemzetközi trendek, és a magyar helyzetre adaptálás elmaradt. Ezért lehet, hogy épp az ellenkező elvárásoknak vannak meg az alapjai. Régebben a folyamatos fejlődés volt a gazdasági élet alapelvárása, ehhez igazítva fogalmazták meg a kötelező fejlődést, kötelező ambíciót. Manapság viszont a fenntarthatóságot és a stabilitást is keressük, a fejlődési lehetőség mellett. Sőt, fejlődni nem is lehet stabil alapok nélkül.
Az önfejlesztés zsákutcái
Harsogja sok cikk, női magazin, pszichológiainak álcázott tárgyú „önsegítő” könyv, hogy mennyire fontos az önfejlesztés, a spirituális témájú írások még inkább erősítik ezt. Guruk tartanak előadásokat, teltházasan, magas belépti díjért. Az emberek pedig fogékonyak rá, hiszen sokan érzik, hogy valami nem jó, de addig nem jutnak el, hogy körülöttük nem jók a dolgok, így aztán magán hiába változtat: ha a főnöke zsarnok volt, a munkahelye rossz, az is marad, a nagy önfejlesztésben mondjuk kicsit „jobban” kezeli, tovább tart a kiégés. Nem tűnik jó útnak, zsákutca ez így. De a változás szükséges, és mégis benne lesz a megoldás, csak nem úgy, ahogy a könyvek írták.
Addig olvasta az önismereti, pszichológiai könyveket, tanulmányokat, rosszabb esetben hallgatta a „motivációs előadókat”, amíg azok jól meggazdagodtak, neki meg még mindig rossz állása, zsarnok főnöke van.
Karrierváltás és motiváció – ne legyen nagy ügy!
Nézem Jamie Oliver műsorát, menzákat akar megreformálni, egészséges étrendet készíteni ott, és ehhez tiniket toboroz szakácsnak. Minden jelentkezővel elbeszélget, „te miért akarnál szakács lenni?” És ömlik a szó belőlük, egyikük túlsúlyos, így tanulna meg végre lefogyni a sok hülye diéta után, másikuk akar végre valami értelmeset csinálni az életében, mert már megjárta a javítót, a harmadiknak a szülei mentek tönkre az egészségtelen étkezésbe, más fiatalokat óvna attól, hogy korán veszítsék el így a szüleiket. Mindegyiküknek fontos volt, hogy többen egyenek egészséges ételeket, és mindenkinek más miatt. Semmi állásinterjús alakoskodás, egyik oldalon sem! Ismétlem, szakácsok. Azaz nem valami fehérgalléros, menedzseri állás, ahol szinte kötelező motiváltnak lenni. Hanem komoly fizikai munka. Mégis rajonganak érte, hogy ezt csinálhatják, és tudják miért. Motiváltak, a szó eredeti értelmében! És a vezetőjük is, ami valahol a kezdete az egész motivációs dolognak.
Minek nekünk motivációs levél?
Közkívánatra beszélgessünk egy kicsit a jó öreg motivációs levélről, ami mindenki mumusa, pedig nem kéne, hogy az legyen. Nagyon sok cikket lehet róla olvasni, mintákat lehet letölteni arról, hogy hogyan is nézzen ki, mi is legyen beleírva, stb. Engem is sokan megkerestek, kétségbe esve, hogy most mi lesz, mert kérik a jelentkezéshez. Hát vágjunk is bele!
Egy újévi fogadalom: lecserélem a rossz állásom!
Az állásváltással kapcsolatos fogadalom elég gyakori, jött is jópár levél, hogy segítsek… Az önéletrajzok javítása csak egy lépés, ahhoz, hogy a rossz állást jobbra lehessen cserélni, még nagyon sok dologra van szükség. Tervezés, a lelkesedés megtartása még akkor is, ha a nagy lendület sem hozza meg a gyors eredmény. Az elhatározás fontos, de az újévi fogadalmak mindig ott buknak el, hogy nem sokáig tart az új év = új lehetőség illúziója. Ha illúzió, nem pedig meggyőződés, akkor szinte biztos, hogy ellaposodik a fogadalom. Ma reggel már úgy ébredtünk, hogy ez is csak egy átlagos munkanap lesz, aki pedig állást váltana, ezt a hétfő reggelt igazi katasztrófaként élheti meg, és el is veszti az összes kedvét a változtatáshoz. Hogy ne így legyen, íme pár tanács:
Nem vesznek fel, mert veszélyes lennék a főnökre!
Hallom jópárszor ezt a panaszt, hogy „azért nem vettek fel, mert többet tudok/jobb vagyok, és ezzel veszélyeztetném a főnök pozícióját”. Nem tudom egyértelműen lemérni, hányszor valós és hányszor csak vélt ez az indok, de érdemes foglalkozni vele, mert már az is enyhíti a problémát, ha álláskeresői oldalról tudatos stratégiát választunk ehhez a helyzethez.
Első ránézésre leginkább egy sértődött önigazolásnak tűnik, de nem szabad látszatból ítélni, tehát ha valaki ezzel jön, körbekérdezem: miből gondolja ezt?