Harmonikus munkahely 2. – A folyamat, mint önvédelmi fegyver
A cég működését támogató leírt, előre megtervezett folyamatok előnye lehetne, hogy általuk pontosan tudjuk, az ügy melyik pontján kinek mi a dolga, így elméletileg gyorsabbá válik az ügy végigvitele. A leírt folyamatok célja garantálni, hogy lépésenként, rendben végigmenjen minden ügy, legyenek ellenőrzési pontok, hogy kizárja az üzletmenetből a visszaéléseket. Ez valójában biztonságot nyújthat, így jól lehetne együtt dolgozni, hiszen minden egy irányba mutat, jól megy. Ilyen harmonikus, összehangolt munka. Az elméletet azonban gyakorlatba ültetve, megszületnek a szörnyek…
Harmonikus munkahely 1. – Sorozatindító
Ügyetlen bulvármarketingesként nem valami tragikus, clickbaites címmel kezdtem, amiben szerepel a „toxikus munkahely” hívószó.
Pedig erről lesz szó az évindító sorozatomban, csak inverz módon. Nem azon szörnyülködök, hogy mi rossz (azt már tudjuk), hanem, hogy miért olyan, és mi kell ahhoz, hogy jó legyen belőle. Nem a bántalmazó emberekből álló munkahelyekkel foglalkozom – ellentétben a közvélekedéssel, tud stresszt generálni, kiégésig lökni egy jóindulatú szakmai környezet is. Ilyet nagyon nehéz állásinterjún jelöltként felismerni, és ha felismered, akkor sem biztos, hogy el kell kerülni. Mert megfelelő attitűddel javíthatók a hibái, és az komoly szakmai eredményt is jelenthet.
Álláskeresői kiégés
A kiégést (burnout-szindrómát) mindig munkavállalók kapcsán emlegetik, sajnos már annyira a köztudatba került, hogy mindenki „szakértője” lett, miközben egyértelműen pszichológusok, coachok szakterülete. A kiégést munkahelyi stressz, frusztráció, érzelmi megterhelés okozza, amit egy rossz munkahelyi környezet súlyosbíthat, de javítani egy jó környezetben is nehéz rajta. Még akkor is, ha a HR-esek között már nagy cégeknél létezik a well-being specialista szerepkör is.
A jobangeli nézetem szerint az álláskeresés is „csak” egy munka, amit el kell végezni, van módszertana, lépései, feladatokat lehet meghatározni benne, és így lesz eredménye. És itt jön a csavar: az álláskereső munkája állást keresni, „munkahelye” az otthona, ahol elvileg jól kellene lennie.
Az álláskeresés, mint munka
De az álláskereső munka speciális: az első sikerig tart, addig csak kudarc, csalódás, nehézség, aggodalom van benne a legtöbb álláskeresőnél. Nehéz lelkesedni az álláskeresés folyamatáért, bár egy-egy állás megpályázása tud nagyon lelkesítő lenni, ha mégsem sikerül, a csalódás letaglózó.
Nem lévén pszichológus, kiégést diagnosztizálni sosem mernék, de mert a tüneteket felismerem, tenni valamit mindenképpen dolgom tanácsadóként is. Segítek az álláskeresést, mint munkát
Mentsük meg a munkamániásokat! Vagy inkább mégse?
Sokkoló kutatás volt huszonéve, hogy az alapvetően szomorú, boldogtalan életű emberek hatékonyabban dolgoznak. Ezt a HR-esek úgy fordították le, hogy aki sokat túlórázik bent, az valójában csak nem akar hazamenni.
A Magyarországra érkező multik pl. a 90-es években az össztársadalmi pesszimizmusból, bizonytalanságból, apátiából így konvertáltak sikeresen épülő cégeket – nyilván nem ezzel a tudatossággal, mert ez a kutatás 10 évvel később született és – talán nem véletlen – nem terjedt el még HR-szakmai körökben sem. De az idetelepülő multik azt látták, hogy a rendszerváltással hatalmas növekedési potenciál is jár, sok ambíciózus ember került a köreikbe a gyártósoroktól a menedzsmentmunkákig bárhová. Ebben persze a magas fizetések is komoly szerepet játszottak. És sajnos ekkor teremtődött meg a magyarországi közvélekedés, hogy a multikban lelketlenül sokat dolgoztatják az embereket.
A kutatás eredményének magyarázata
Luca-naptár Jobangel módra – február
Februári cikkeim közül nem is annyira az álláskeresésből emelnék ki egy cikket, sokkal inkább a munkához való hozzáállásról. Valentin-nap, mint a szerelem napja alkalmából írtam egy kellemetlen jelenségről: a munkánkat szeretni a közvélekedés szerint rendellenesség. Én, mint munkájában örömöt kereső-találó, IT és telekom iparágban dolgozva technológiákért rajongó ember, ettől eléggé megbántva érzem magam. Manapság (sem) menő szeretni a munkánkat, sőt, mi vagyunk a „gyanúsak”, ami sok baj forrása.
Pedig én hiszem, hogy minél több ember (lenne) elégedett a munkájával, annál kevesebb frusztráció és társadalmi probléma lenne jelen. És ez azon múlik, hogy hogyan áll a társadalom a munkájukat szerető emberekhez, a munka + szenvedély kérdésköréhez. Nem elvenni kell az örömöt attól, akinél megvan, hanem megadni annak, akinek nincs. Ez utóbbihoz az is kell, hogy az a valaki ne áldozata akarjon lenni a munkájának, hanem ő is örömet akarjon tőle. De ezt már körbejártam a most kiemelt cikkben:
| A Luca-naptár egy olyan időjárás-előrejelző népi megfigyelés, amit december 13. napjától (Luca névnap) december 24-ig, azaz karácsony első napjáig kell figyelemmel kísérnünk. Minden egyes nap feljegyzik, hogy aznap milyen időjárás volt (pl. száraz, esős, enyhe, fagyos stb.). Eszerint minden hónap időjárása olyan lesz, mint az annak megfelelő nap időjárása a tizenkét megfigyelt napból.
Ennek mintájára egy-két éves áttekintéssel készültem cikkecskéimmel, mától minden nap újraközlök egy posztomat az adott hónapból, ami utólag ránézve valamiért fontosabb, mint a többi. Leginkább az olvasói visszajelzések mentén, és kicsit a nekem fontosabb üzenetek kiemelésének eszköze is ez. Éés, bekapcsoltam a Linkedin Creator módját, azaz a cikkeim a jövőben a Linkedin cikkek között is elérhetők lesznek… Itt 🙂 |
# # #
Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!
Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!
Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövess a Linkedinen!
# # #
Valentin-nap alkalmából: szerelem a munkahelyen
A karrierek körüli fejtegetéseim és a Valentin-napi téma közös halmaza a munkahelyi románcok lennének, de bocs, nem erről írok. Mert szerintem egy szerelmi kapcsolat akkor is magánügy, ha munkahelyi, és minden cégnél van erre policy, amivel nekem nincs dolgom.
Más jut eszembe a munkahely és a szerelmesek napja kapcsán, mint emberek szerelmi viszonyaiban illetéktelenkedni. A szenvedély, lelkesedés, jóérzések, élmények és a munka/munkahely viszonya. A kötődést nem említem, alább majd elmondom, miért nem.
A szakmaszeretet és a közvélekedés – szabad-e szeretni a munkánkat?
Sok negatív gondolatot kell itt átfordítani:
– Volt álláskereső, aki azt a tanácsot kapta, hogy ne lelkesedjen túlságosan az állásinterjún, mert akkor kevesebbet fognak fizetni. Jaj. Miért hitte el, hogy a lelkesedés negatív értékkel bír egy munkáltatónál?
– Évtizedekig úgy szocializálódtak „kisemberek”, hogy aki munkát végez, minimum hős, mártír, áldozatot hoz. Ebben a nézetben az a munka, ahol kínlódás van. Ők meg is tesznek mindent, hogy más is kínlódjon:
Hogyan néz ki a támogató vezetés a gyakorlatban?
Történt volt, hogy új középvezető került egy új munkahelyre, kívülről. Végigkísértem az álláskeresését, sok bizonytalanság volt benne, megtanítottam arra, hogy ne emberek kedvét keresse, simán elég, ha korrekt, a mások és a saját jóllétével is egyformán törődik. Később, egy követő érdeklődésemre büszkén mesélte, hogy amit tanult tőlem, hogyan alkalmazta – emberek sorsának jobbítása is célja lett, új helyen középvezetőként erre már külön figyelt. (Terjed a jobangelség, ennek külön örülök)
Mint ilyenkor szokás, új kollégaként próbált ismerkedni, leginkább „read-only” módban, hiszen véleményalkotáshoz információ kell. A saját főnökével is leült beszélgetni, hogy megismerje, ő milyen problémákat tart égetőnek, amit neki rögvest meg kellene oldani.
A leggyakoribb beosztotti hiba
Sokat gondolkodtam már azon, mi okozza, hogy a rosszá válik egy állás, pedig a legtöbb munkaviszony úgy indul, hogy mindkét fél örül, megtalálják a közös pontokat, az egyikük egy jó munkahelyet talált, a másikuk egy lelkes, motivált beosztottat. Aztán sok év (néha hónapok) alatt elromlik. Leginkább a párkapcsolatok elromlásához hasonlítható ez a folyamat, amikor a felek elkezdenek nem kommunikálni a problémákról. És azt is tudjuk, hogy a munkaviszonyok megszűnésének leggyakoribb oka a személyes konfliktus a vezetővel. Egyszer már fejtegettem, hogy szólj, ha bajod van, amíg még nem késő szólni. Alább olyan körülményekről írok, amikor már késő…
Csalódott beosztottakkal találkozom sokszor, panaszkodva, kétségbeesve jönnek hozzám, hogy ők mit meg nem tettek a cégért, mindent, de mindent beleadtak. Mégis leépítették, kiszervezték, kiutálták őket, felmondtak nekik. Düh, elkeseredettség, csalódás, és sajnos én is azt fogom mondani nekik: nagyot hibáztak. Először nem értik.
Váltás évtizednyi munka után
Az elmúlt tizenpár évben ugyanott dolgoztam, fogalmam sincs hogy kell állást keresni, segíts!
Ilyen témájú leveleket is kapok, és bizony, ez egy külön problémakör. Ha valaki egy cégnél ennyi időt tölt, valószínűleg sokféle munkát végzett, sokféle tapasztalatot szerzett, de hogy manapság mi releváns a munkaerőpiacon, arról nem nagyon van infója. Nem tudja, mit tud, mert rutinosan, ösztönösen csinálja, nem is tudja, hogy más ilyeneket nem tud.
A kiégés szindróma – Sorozatzáró
A kiégési fázisokat átnézve – ez, ahogy említettem, egy nagyon pesszimista-realista leírás – látszik, hogy a munkahelyi környezetnek, a kollégáknak, a főnöknek, a HR-esnek mekkora felelőssége van egy-egy ember életének alakításában. Bizony, vezetőnek lenni ilyen jellegű felelősséget is takar, HR-esnek lenni pedig elhivatottságot is követel. A kiégés fázisaiban különböző módon kell segíteni a kollégákat, és tudni kell, hogy a hatékony szakmai segítséggel is csak egy fázissal tudod feljebb vinni, utána más módszereket kell találni, ami abban a fázisban lesz hatékony. Ez persze folyamatos odafigyelést igényel, hogy lásd, mikor hol tart, mikor mire van szüksége.
De mint látszik, kollégának lenni is felelősség, lehet, hogy egy ártatlannak gondolt beszólással is elindítasz valakit a lejtőn, vagy éppen egy jó kérdéssel, őszinte érdeklődéssel megmented.