Pályakezdő jelentkezését is várják – és komolyan gondolják!
Az álláshirdetések gyakori mondata, hogy „pályakezdők jelentkezését is várjuk”. Sokak szerint ez finom célzás az alulfizetettségre és az életkori diszkriminációra. Ezt sajnos nem tudom megcáfolni, néha tényleg így van, de meggyőződésem, hogy sokkal inkább előítélet, a rossz tapasztalatokban bővelkedő álláskeresők csalódottsága alakította ki ezt a közvélekedést.
Fontos lenne, hogy csak azért, mert ez a mondat benne van az álláshirdetésben, még ne hagyjuk ki a hirdetést, igenis jelentkezzünk.
Megkérdeztem hát HR-es fórumokon, milyen szándékkal, okokból írják ezt bele a hirdetésbe, kaptam pár hasznos és őszinte választ, alább idézem őket.
Elvárások az álláshirdetésekben: ezekre ne is figyelj!
Hanyag álláshirdetőként sokan egyszerűen letudják az elvárások listájának megírását: vagy azt kell tudni azonnal, belépéskor, amit a lelépő kolléga 10 év alatt szedett fel náluk, vagy azt, amit egy másik hirdetésből kimásoltak. Nem állítom, hogy minden álláshirdető így működik, de sokszor egyértelmű jeleket vélek felfedezni mégis.
Álláskeresőket segítve ezeket az elvárásokat látva mindig azt tanácsolom: elegánsan lépjünk túl rajtuk, ezeket a hirdető sem gondolhatta komolyan, ha mégis, ott úgysem akarunk dolgozni.
A lózung-szentháromság mellett a kedvenc hiábavaló elvárásaim a legtöbb álláshirdetésben felmerülnek. Főleg szoftverekhez kötődő tudásról van szó, de azért van, ahol előny a horgászati adminisztrációs ismeret. Oké, legalább nem elvárás 🙂 Viszont gőzünk sincs, hogyan kötődik a feladathoz a horgászat, ezt azért le lehetett volna írni.
A képre kattintva azt olvasható méretben is megtekintheted!