Valentin-napra: munkahelyi viszonyok
Hollywood már alaposan feldolgozta a témát, de ott mindig happy enddel zárul a sztori. A valóság általában más…
Előfordul, hogy épp két kolléga talál egymásra a magánéletben is, ez majdnem természetes, elvégre a munkahelyen töltjük időnk jórészét. De egyben komoly nehézséget is jelenthet. Ha titkolni próbálják, az jó ötletnek tűnik, de biztosan nem fog sikerülni, és pletykák áldozatai lesznek, majd jönnek a rosszalló főnöki számonkérések – pedig pont ezeket akarták elkerülni. Ha nem titkolják, akkor sem kerülhetik el a rosszallást, és a vége mindig ugyanaz: a pár egyik tagja más munkahelyet keres, de legalábbis cégen belül áthelyezik. A legkevesebb kockázattal a cégen belüli váltás jár: ha más osztályon dolgoznak a felek, nem kerülnek munkakapcsolatba, akkor a munkahelyi konfliktusok nem mérgezik meg a párkapcsolatot. Ha nem dolgoznak együtt, csak egy cégnél, akkor azzal sem vádolhatók, hogy egymással szemben nem objektíven járnak el.
Pár szabályt érdemes betartani ahhoz, hogy se párkapcsolat, se a karrieretek ne sérüljön:
- Az elején tisztázzátok, hogyan akarjátok a cégen belül ezt kezelni: kinek, hogyan jelentitek be, ha egyáltalán ezt akarjátok. Ha titokban tartjátok, mi legyen a stratégia, ha kiderül.
- A kapcsolatotok lehetőleg maradjon cégen kívül. Munkahelyen maximum közös ebéd lehet elfogadható.
- Ne telefonálgassatok egymással hosszan, munkahelyi témán kívül. Az ilyen helyzetekben biztos mindig lesz egy „jóakaró”, aki mindig mindent hall, és fel is használja a hallottakat, ha úgy kívánja érdeke. Természetesen a messengeres vagy hasonló chatelés is ugyanígy veszélyes munkaidőben.
- Cégen kívülre is terjedhetnek a pletykák: gondoljátok át, hogy az ügyfeleknél, partnereknél hogyan fogadják ezeket a híreket. Találjátok ki közösen, hogyan is kezelhetitek ezt a legjobban.
- Ne hagyjátok, hogy a hatékonyságotok, munkátok minősége rossz irányba változzon. Ha köze lenne egy ilyen változásnak a párkapcsolathoz, ha nem, az igazság már senkit sem fog érdekelni. A párkapcsolatotok számlájára fogják írni, és nincs is annál rosszabb, mintha mindketten elveszítitek az állásotokat emiatt.
- A legnagyobb kockázat szó szerint a végére marad: gondoljátok át, hogy mi fog történni a munkában, ha esetleg vége lesz a párkapcsolatotoknak.
Veszedelmes viszonyok a munkahelyen
Hangos a sajtó Matolcsy MNB-elnök és az ő munkahelyi románca kapcsán, ez adta az ötletet, hogy erről is írni kellene. A konkrét ügyről nem igazán szeretnék értekezni, mert politikai vonatkozásokkal nem terhelném a blogot. Ellenben a téma elég széles nyilvánosságot kapott, és bizony érdemes arról beszélni, hogy a munkahelyi szerelmi viszony karriergyilkos, álláskeresést nehezítő tényező is lehet.
Megtörténhet, hogy munkahelyen szerelmek szövődnek, két egyedülálló esetében különösebb etikai, erkölcsi aggályok nem is merülnek fel, ha nem megy a munka és/vagy a cég rovására a kapcsolat. Láttam már munkahelyi szerelemből házasságot és sikeres házaspárt is, akik azonos projekten dolgoztak egy csapatban, olyat is, akik azonos cégnél, de más osztályokon dolgoztak, és még munkakapcsolatba se kerültek, csak a céges ebédlőben találkoztak munkaidőben.