A kiégés-szindróma – 3.

A kiégés-szindróma – 3.

 A kiégés szindrómához vezető út fázisai

Az első két fázis még csak a káros-kóros helyzetek esélyét hordozza magában, de irányt szab a továbbiaknak. A további fázisok pedig az alábbiak:

3. Rutin állapot

Én „fogmosás-fázisnak” is hívom, mert gyakorlatilag úgy végzed a munkád, mint a fogmosást, ha nem figyelnek oda arra, hogy jól érezd magad a munkádban. Minden nap ugyanúgy csinálod, semmi extra, megcsinálod, mert kell, de nyilván nem is fáj, nincs is benne sok öröm. Azaz, rutinszerűen végzed a feladataidat, jól és pontosan, de nem igazán teszel már hozzá semmit. Meguntad, kicsit már belefáradtál abba, hogy újíts, de azért még „elvagy” benne, ha nem lenne, hiányozna is.

A HR és szakmai vezető feladata, hogy itt felismerje azt, mivel tarthat meg, és mivel teheti a munkádat olyanná, amit szeretsz csinálni. Mozgósítania kell a tudásod, energiáidat a cég érdekében. Adnia kell új feladatokat, esetleg időleges projektekbe érdemes bevonnia, elküldhet szakmai tréningekre, hogy legyen némi változatosság. Új ügyfeleket bízhatnak rád, új módszerek kidolgozásában, bevezetésében segédkezhetsz. Ha sok ilyen fázisban lévő kolléga van a csapatban, az egész csapatra kiterjedően érdemes ilyenkor csapatépítő programokat kitalálni, akár csak egy közös sörözést, meccsnézést, vagy egy kártyapartit, lanpartit az irodában, nőknek „csajos” programokat, pl. mindenki mutassa be a saját kézműves hobbiját, vagy vegyes csapatnál azt a tevékenységet, amit szívesen csinál (én pl. így vettem részt munkahelyi szervezésű ejtőernyőzésen 🙂 Kerülni kell a klikkesedést, mindenkit be kell tudni vonni az adott eseménybe valamilyen módon.

Ilyesmit ki lehet találni akár 2-3 óra hossza terjedelemben, akár félévente 1 nap munkaidőben. Vagy a semmire sem jó szombati munkanapot felhasználni valami érdekes dologra – akár csak közös irodai selejtezés vagy ötletbörze, hogy mivel lehetne feldobni az iroda kinézetét, önkéntes tevékenység stb. (Ugye, milyen jó forrás erre  a kollégák önéletrajzainak hobbi rovata?)

Olyan közös programot is érdemes szervezni, ahová a családtagot is el lehet vinni (pl. céges családi nap, piknik, közös vacsora stb.) Az ilyenek erőt adnak az egyénnek is, csapatnak is, sokat segítenek az unalom megtörésén. Ha jól csinálják ezt a fajta motiváló tevékenységet, évtizedekig is el lehet egy embert ebben a fázisban tartani, boldog munkavállalóként.

Te, mint munkavállaló is megpróbálhatsz ilyeneket kezdeményezni. Magánemberként ilyenkor érdemes a hobbidban is jobban elmerülni, lefoglalni magad olyannal, ami igazi örömet okoz. A főnöködnek is jelezd, ha találsz valami olyan feladatot, amiben szívesen részt vennél, ha van HR, nekik is szólj (a főnököd tudtával) erről. A szakmai céljaid megvalósításában is segítséget kérhetsz, akár anyagit is: pl. ha megszerzel egy új szakmai minősítést, amiben anyagilag is támogatnak, az a cégnek is jó. Ha ezt a motiválást jól csinálja a cég, itt nagyon sokáig meg lehet tartani a munkavállalót, akár évtizedes időszakra is.

4. Frusztráció

Amikor unalmas rutinból, érdeklődés nélkül végzed a feladataidat, elindultál a „lejtőn”. Fontos jelzés lehet, hogy a munkával kapcsolatban már nem szerzel új ismerősöket (pl. Linkedinen sem), nem igazán olvasgatsz utána egy-egy probléma megoldásának, mert már nem jön olyan, amit ne láttál volna. A lejtő következő állomása, amikor ezt már közömbösen veszed tudomásul, hanem idegesíteni kezd.

Előjön a „jaj, már megint hétfő” érzés, úgy általában nem érzed jól magad, lemaradsz, nem szívesen csinálod a munkád. Fejedre nőnek a feladatok, aminek kezeléséről a cikksorozatom első részében írtam. Az ott leírt tünetek is ebben a fázisban jelentkeznek először, az unalom mellett jön a csalódottság, feszültség, ingerültség. Könnyen kiborulsz, eleged lesz, elkezded lebontani a kapcsolatokat (pl. nem veszed fel a telefont olyannak, aki egy elmaradt feladatodról érdeklődhet, és később sem mered visszahívni). Kiszámíthatatlan érzelmi reakcióid lesznek, magad is meglepődsz magadon.

Jönnek a negatív visszajelzések: késtél, elmaradtál valamivel. Néha a munkából is elkésel, egyre többet kell magyarázkodni. Ha megcsörren a telefon ideges leszel, kapkodsz egész nap, és semmi sem halad előre. Megjelennek más tünetek is: túlevés (ha tovább tart az ebéd, kevesebbet kell az íróasztalodnál szenvedni) vagy pont az ellenkezője, étvágytalanság (inkább fel sem állsz az íróasztaltól, még enni sem, mert jaj, csinálni kell, sok munka van). Kialvatlan leszel, de ha mégis időben lefekszel, nem tudsz elaludni, rosszul alszol. Irraconális szorongásaid lesznek: pl. amikor már szombat délben azon gondolkodsz, hogy úristen, mindjárt hétfő, dolgozni kell menni.

Elkezdesz mindenben alábbadni az igényekből a régebbi önmagadhoz képest: egyszerűbb ételt választasz a munkahelyi étkezdében, vagy mindig ugyanazt, mert már arra sincs erőd, kedved, hogy válogass a menükből. Üvegből iszod az üdítőt, ásványvizet, nem sokat pepecselsz a kávéval sem, felhajtod és kész. Főleg hölgyeknél jellemző, hogy elkezdenek kevésbé csinosan öltözködni: régebben elképzelhetetlen volt, hogy farmerban menjen dolgozni, most szinte csak azt választja. Esetleg a smink is elmarad, vagy egyszerűbb lesz, illetve egyszerűbb frizurákkal jelenik meg. De persze férfiaknál is vannak ilyen jelek: először csak a nyakkendő marad el, aztán már a zakó is, majd jön a farmer-pulóver, farmer-póló kombináció. Ezek mind azt a célt szolgálják tudat alatt, hogy kényelmesebben, gyorsabban oldd meg az olyan szükséges tevékenységeket, mint öltözködés, étkezés. Érdekes tapasztalat, hogy ha egy nap mégis rászánod magad, hogy a felhalmozódott munka ellenére mindent úgy csinálj, mint rég (igenis felveszed a nyakkendőt vagy csini szoknyát, nekiülsz kényelmesen a kávénak stb.), azt a napot valahogy jobbnak fogod értékelni. Ilyenkor már segítséget kell kérni, minimum abban, hogy utolérd magad a munkában, de lelki támaszra is szükség van.

Folyt. köv. jövő kedden

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz pippa2011 hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. pippa2011
    mondta:

    Gesztusértékűek a munkáltató részéről a kiégés elleni programok (klassz lehetett az ejtőernyőzés) de szerintem is egyénileg, fejben lehet ezt rendbe rakni.

    Az én módszerem: saját váll veregetése.

    Millió apró dolog van, amit nap mint nap megteszünk másokért, magunkért, de egy idő után evidencia lesz, észre sem vesszük, és az önéletrajzba sem lehet beírni. A legtöbb tettünk más számára nem is észrevehető, csak mi tudjuk, milyen nagy dolog ez részünkről. soknak az értéke nem a nagyságában rejlik, hanem az ismétlésben: ezáltal leszünk kitartóak, elkötelezettek, hűségesek.

    pl.: – gyűlölök tömegközlekedni, de megteszem, mert költséghatékony. Dupla veregetés jár érte, mert anya spórol és még környezettudatos is. Nem mellesleg közben olvas és művelődik. (vállvereget)- ezért akár mindennap megdicsérhetem magam.
    – amikor a felettesemnek segítettem egy „ráér azonnal” feladatát határidőre elvégezni, sokat tettem azért, hogy a róla kialakított képet fenntarthassa. Nekem 30 perc, neki sok év munkája volt benne. (vállvereget)
    – nem vettem fel a kesztyűt a Boszorkánnyal, hanem elegánsan kikerültem, mi történt? Kedveskedni kezdett és ő akart velem jóban lenni. Ez így mennyivel jobb nekem, a részlegemnek, neki és mindenkinek! (vállvereget)

    Biztos mindenkinek vannak ilyen szösszenetei. Nem kell mindig látványos, nagy célokat, eredményeket várni. Sőt, eredmény sem kell, elég, ha ott vagyunk, ahol kell. Leljük örömünket saját magunkban, az apróságokban is. Ha egyszer erre kinyílik valaki szeme, utána mindig észre fogja venni.
    A „már megint én mosom fel a szomszéd helyett a folyosót” helyett arra is gondolhatunk: már megint milyen jófej vagyok, és sokkal igényesebb is!
    Ja, és amit receptre írnék fel kiégés ellen: önkéntes munka. Fessétek át a gyerek iskolájának kerítését (lehetőleg céges pólóban, hehe), gyűjtsetek takarót az állatmenhelynek. stb.

  2. pippa2011
    mondta:

    @Mr. Waszabi: A szakmai gondolkodás, amit JobAngel is képvisel, természetesen mindig ideologizált, hiszen elméleti alapokon nyugszik, de épp ezért lehet origó, amihez lehet viszonyítani és visszatérni. Jó, ha tudjuk, mi lenne az ideális.

  3. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: Igen, az „én már 30 éve…” mindig erre utal. Lehet valamit 30 évig folyamatosan rosszul csinálni, az időtartam nem igazolja a helyességet. Cégeknél pedig a halálos ítélete a cégnek, ha a vezető az „mi már 20 éve így csináljuk” érvvel söpör le minden új ötletet.

  4. pippa2011
    mondta:

    @Mr. Waszabi: Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam Eric Berne: Emberi játszmák c. könyvét. Szerintem alapmű, minden fiatal felnőttnek a kezébe adná,mondjuk érettségi előtt. Úgy érzem,nálad a „hatalom” a szülői ént jelenti, aki nem engedi, hogy a mintát, amit a szüleidtől átvettél, megváltoztasd, pedig a felnőtt éned már felismerte, hogy ez kell. Nagyon sokat segíthet ez a könyv, hogy az ember többet használja a felnőtt, racionális énjét. Nekem sos-sok aha-élményt adott, nem véletlen bestseller szakmai és laikus körökben is.
    hu.wikipedia.org/wiki/Emberi_j%C3%A1tszm%C3%A1k

  5. Mr. Waszabi
    mondta:

    @jobangel: igyekszem én, igyekszem, csak nehezen megy. De rajta vagyok, tényleg 🙂

  6. Mr. Waszabi
    mondta:

    @jobangel: bocs a tegnapiért, menet közben elszakadt a cérnám, véletlenül pont itt s nem tudtam már objektív lenni. Általában este már nem kommentelek fáradtan, de ez a tavasz nekem is betett. Még egyszer bocs, túltoltam.
    A valódi valóság fogalma pici cizelláltabb, mintha azt mondanám, hogy a szar akkor is büdös, ha matyó terítővel takarjuk le.Az emberek kismillió tanult információból akarnak működő valóságot építeni, de az valahogy nagyon nem hasonlít az elképzelésekre. De ezt nem megoldásra törekvéssel igyekeznek orvosolni, hanem megmagyarázzák, hogy dehogy nem az, csak rossz a látószöged, azért látod másnak.
    Nem állítom, hogy mindent tudok, sőt, nagyon is elképzelhető, hogy más, nálamnál okosabb embereknek jobb fogalmaik vannak erre a szitura. Ha neked is van esetleg, akkor szívesen veszem, ha megosztod velem.

  7. Köldök_szösz
    mondta:

    @jobangel: Az álláskeresői munkába is beleégtem asszem. De nem adom fel. Nem, nem.

  8. jobangel
    mondta:

    @Mr. Waszabi: a „valódi valóság” fogalmával nem tudok mit kezdeni, mert hülyeség. Más a valósága a Békés megyei segédmunkásnak, meg a vak fordítónak, végtaghiányos webfejlesztőnek, kirúgott topmenedzsernek. Mindegyikükkel külön kell foglalkozni, ha megkeresnek, foglalkozom is velük.

    Megélhetési publicista meg nem vagyok, se a publicista, se a megélhetési rész nem igaz (nem ebből élek, bevételek sincs belőle, nem ez a cél.)

  9. Irbisz
    mondta:

    @jobangel: @Mr. Waszabi:
    Neked az a bajod, mas temaban is megjegyeztem mar, hogy azt hiszed zsebedben a bölcsek köve, csak te erted es latod at a vilagot mert a szemelyisegfejlödes masok altal fel nem erhetö csucsaira ertel, es ennek megfelelöen szolsz is hozza a temakhoz (szolsz be masoknak).
    Holott egyaltalan nem csöpög a bölcsesseg a soraidbol, masok elettapasztalatai nem igazoljak vissza gondolataidat, tehat emiatt minimum kicsit szerenyebben is elöadhatnad magad, mert ketseges hogy a Bölcsek Köve, vagy csak fagyott kutyagumi van-e a zsebeidben.

    Mellekesen jegyzem meg, most sem mondtal semmi konkretumot, kezzelfoghatot a temahoz, csak altalanossagok menten kritizaltal es celozgattal ra mennyi mindent nem mondhat el (nem mer elmondani) a poszter (ha tudja egyaltalan). Szerintem sokat lenditene a hitelessegeden ha mondanal is valami ertelmeset, hasznosat, masoknak javara valot a temaban, a +25 000 karakternyi bullshit helyett (http://www.artempire.com/media/catalog/product/cache/1/image/800×800/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/h/a/halt2013-crop-3×4.jpg.thumbnail_1.jpg)

  10. Ugyan Nemár
    mondta:

    @Ugyan Nemár:
    Nem csak az ágyak áthúzása a kérdés. Egy nővérnek sokkal több felelőssége van, ezért hiány a szakápoló. Bárki tudna ágyat húzni, és ágytálat cserélni, még egy BKV ellenőr is.
    Viszont vénát biztosítani, infúziót kezelni, gyógyszerelni-adminisztrálni nem. És az, hogy orvosként is az ügyeleti díj sok helyen kevesebb, mintha fát hordana az ember építkezésre…. Megalázó. Ez már sajnos a kiégésen túl van, és az alkalmazottak sokat nem tudnak tenni sztrájkon kívül ( amit elnyom a rendőrség és még büntetést is kiszab…)

  11. Mr. Waszabi
    mondta:

    @jobangel: ha érted a valódi valóságot, akkor miért nem arról írsz? Sokkal többet segíthetnél a sikertelen álláskeresőknek.
    Emígy, félig igazat mondva viszont kevesebbet segítesz, mert meghagyod őket tévhiteikben,félig-meddig.
    Magam azt gondolom, hogy akinek megadatott az írás, vagy a kommunikáció akármely szintű képessége, amellyel szólhat embertársaihoz, az őket nevelje, segítse, amennyiben kinyitja száját, vagy a billentyűzetre veti ujjait.
    Megélhetési publicistákkal akár Amazonast is lehet rekeszteni gyorsan, nem hogy Dunát. Persze, nem ismerhetem motivációidat, de végül is azt gondolom, amit. A magam részéről sosem adtam el az írási jogosítványomat pénzért senkinek – ez is egy vonatkozása az emberi létnek. Aki eladja bárkinek olyan képességét, amely önmaga szerves, autentikus része, az magát árulja el. Szerintem.

  12. Ugyan Nemár
    mondta:

    @jobangel:
    Sajnos a HR-esek sem tudnak mit csinálni, kevesen vagyunk, és a kórházi költségvetés a minimumon. De köt minket az eskü, és a lelkiismeret. Ezt sajnos kihasználják a munkáltatók. Bár egyre többen mondanak fel. A felmondottak melója a maradókra marad.
    Szerintetek erre milyen szinten kellene reagálni? A HR nem tud csinálni semmit, még ha együttérző volna sem.

  13. jobangel
    mondta:

    @Ugyan Nemár: Lehet, hogy kissé naiv vagyok: mi lenne, ha a HR-t felkeresnétek ezekkel a problémákkal? Mindenki tudja, hogy az eü. dolgozók mivel küzdenek, de azt, hogy mi az, ami segít rövidtávon (sok pénz mindenképp, de az nem úgy tűnik, hogy lesz), talán ti tudjátok a legjobban. Nagyon érintőlegesen látok rá a helyzetre, és pl. a hajam tépem, hogy munkaerőhiányra panaszkodnak pl. az ápolói területen, de segédnővér is csak érettségizett lehet, 8 általános + OKJ-s szakirányú végzettség nem elég, mert gondolom, hogy az ágyak áthúzása, fürdetés stb. érettségi nélkül nem menne 🙁

  14. Ugyan Nemár
    mondta:

    Nagyon tetszett a poszt.
    Egészségügyben dolgozom, és sajnos mindenki már a lejtő alján, amit leírt a kedves poszter. HR az egészségügyben sajnos nem foglalkozik az egészségügyi alkalmazottak lelki világával, a munkamennyiség csak nő, hobbiról még ereje sincs az alkalmazottnak ötletelni/beszélni.
    Közben egyre frusztráltabb mindenki, és közvetetten emiatt a betegek is, (akik még inkább dobnak egy lapáttal az elégedetlenségükkel a frusztrációra) és elindul az ördögi kör.
    A ledolgozandó szombati munkanapok az egészségügyben ugyanolyan munkanap, nincs idő dekoráció -ötletelésre.
    Amit a poszter írt, az kellemes és jól kiegyensúlyozott munkakör, amiben nehéz elhinni, hogy ki lehet égni.

  15. jobangel
    mondta:

    @Mr. Waszabi: Vannak problémák, amik nem azok. Többnyire azért nyakkendősökről vannak képek, mert a brosúrák, amire a képek készültek, ilyen emberek, ilyeneket szeretnek látni. Én is jókat mosolygok néha a beszívottnak ható, vigyorgó menedzserek ábrázolásán, de ez most pont nem olyan téma, ahol a vigyorgás passzol.

    Kiforrott lelkülettel már nem érdekel, hogy mi az állásinterjúztató dress-code elvárása, a saját elvárásaid szerint öltözöl fel, nem? 🙂 Társítok egyfajta öltözéket a pozícióhoz, a céghez, ha nem talált be, akkor nem engem keresnek, és én sem őket. A meghirdetett követelmények a legtöbb esetben lózungok, amikor CV-t passzítok álláshirdetéshez igencsak bele kell lapoznom a gyakorlati tudásomba, mégis miféle embert kereshet ez a nyomorult cég, mert a „belülről motivált, önálló munkára képes csapatjátékost” biztos nem. Kb. mint a négyéves kislány, mikor lerajzolja, milyen lesz a férje, és koronát rajzol a fejére 🙂 Az ódivatúságot már a munkáltató kezdi, ezekkel a szövegekkel. Aztán később a munkavállalóval is ilyen színvonalon bánik, és már borítékolható a frusztrált, kiégett munkavállaló.

  16. Mr. Waszabi
    mondta:

    @jobangel: Hát, úgy legyen, amint mondod 🙂
    Olvasom rendszeresen, amiket írsz, kíváncsi vagyok, de mindenkor a valódi valóság történéseivel vetem össze, amiket olvasok. Ritkán szólok hozzá bármihez – csak ha hasznosnak gondolom.
    A mai, itteni felvezető képről például az jutott eszembe, hogy miért mindig öltönyös/kosztümös szereplőket ábrázolnak? Hisz társadalmunk nagyobbik hányada nem közép- vagy felső vezetői állásra aspirál, és ma már, még ha ügyintézői állásra pályázik is akárki, az sem öltönyös/kosztümös állás a gyakorlatban. Ez 20 évvel ezelőtt volt axióma – de azóta sokat változott a mi világunk is. Legalábbis az én megfigyeléseim szerint.
    Én már 15 évvel ezelőtt is tisztázandó szempontnak tartottam egy interjú előtt, hogy mi az öltözködési kódex az adott helyen, mert már akkor sem volt magától értetődő elvárás az öltöny/kosztüm. Ha ma kéne bárhová mennem, akkor már csak farmernadrág, jó minőségű ing és zakó, de nyakkendő nélkül. Persze, én fentről kezdtem lefelé, ez okozhat ilyen mellékterméket 🙂 Viszont, ugyanezen szemlélet miatt nem hat meg, ha a jelentkező a netes szakblogok által ma is „diktált” ódivatú elképzelések mentén öltözik – mert nem ez számít. Az számít, hogy amit meghirdettem, mint követelményeket, annak megfelel-e. Más felől, emberileg lehet bárki szimpatikus, de ha a meghirdetett munkakörben nem képes helytállni, s róla ez az interjú során kiderül, akkor hiába trükközött – ez ki fog derülni.
    Mondjuk, hogy egy munkaadó gyakorlati szempontjait vázoltam itt. Ami számít, hogy az illető ne legyen elmebeteg, minél kevesebb ‘én ezt nem csinálom, arra nem vagyok hajlandó’ típusú merevsége legyen. Azért, mert akármilyen munkakörbe olyan munkatársat keres bármelyik munkáltató, aki a beilleszkedésre nem hogy hajlandó, de érti is ennek fontosságát, és ezért képviseli is ezt a szempontot álláskeresése során. Nagyon kellemetlen, amikor valaki eladja magát álságosan az interjúkon, aztán próbaidő alatt derül ki róla, hogy van pár defektje, ami inkább gátolja a munkavégzésben, mintsem segíti a cég munkáját.

  17. jobangel
    mondta:

    @Leptis Magnaq: Nagyon jó felvetés, de már hallom is, hogy nincs pénz ilyesmikre… Pedig pont nekik nagyon kellene. Általában mindenhol, ahol emberekkel kell foglalkozni, fontos lenne, hogy egyébként mentálisan, pszcihésen rendbenlévő emberek foglalkozzanak azokkal, akiknek szükségük van rájuk.

  18. Leptis Magnaq
    mondta:

    Úgy tűnik, a kiégés csak a versenyszféra csapatmunkásait érinti, vagy érdekli. Ők legalább jól meg vannak fizetve, talán ezért érzik kiemelkedőnek a munkájuk fontosságát az egészségügyi dolgozók, szociális területen munkát végzők, pedagógusokhoz képest.Náluk aztán nincsen HR, monitoring, munkatérkép annak eldöntésére, hogy egy-egy ember el tudja-e végezni azt a munkamennyiséget, amit a nyakába varrtak. Persze lehet mondani, hogy maguk választottak szakmát, tudottak voltak az alacsony fizetések, de ezeken a területeken nőtt a legjobban az igény a jó szakemberek iránt, miközben sem megbecsülést sem anyagi és erkölcsi elismerést nem kapnak. Az ő kiégésük társadalmi szempontból nagyobb kárt tud okozni, mint a versenyszféra dolgozóinál.

  19. jobangel
    mondta:

    @Túrós: Ugyanez a folyamat lejátszódhat a magánéletben, párkapcsolatban akár (de erről nem nagyon írnék, nem értek hozzá). Álláskeresők is ugyanígy bele tudnak zuhanni az álláskeresői munkába – ezt viszont sajnos sokszor láttam.

  20. Köldök_szösz
    mondta:

    Én munka nélkül is képes voltam kiégni valahogy

  21. jobangel
    mondta:

    @Mr. Waszabi: Nincs ideg, de nem szeretném, ha félremenne a beszélgetés. Miután pontosan lehet tudni, ki vagyok, CV-vel, mindennel, nem keltheti senki azt a képzetet, hogy más. Nincs olyan, amit ne írhatnék meg (figyelembe véve üzleti titkok nempublikálását, és személyiségi jogok nem megsértését). A blog pont ezért nem szponzorált, mert nem fogok titkolózni, nem fogok szentnek kezelni sem munkáltatót, sem munkavállalót.
    A cikksorozat sem ért még véget, az 5 fázisból a negyediknél járunk, tehát még minimum egy lesz (valójában kettő), amiben talán az is benne van, amit szerinted nem mondhatok el 🙂

  22. Mr. Waszabi
    mondta:

    @jobangel: nyugi van, nem ideg 🙂 Olvasd el még kétszer, és gondolkodj rajta három napot – aztán reagálj.
    Egyrészt, kívülről mindig objektívebben látszik bárki ténykedése, mint a maga szemszögéből. Így van ez ezzel a bloggal kapcsolatban is, amikor én, mint olvasó olvasom bejegyzéseit. Sokszor írsz nagyon jó, gyakorlatban működő tanácsokat munkával kapcsolatban – le a kalappal -, ám neked is vannak korlátaid. Például a kiégés vagy stressz területe ilyen – nem tudsz megoldásokat javasolni, mert amit javasolnod kéne, azt nem írhatod meg. Mert ha megírnád, akkor esetleg sok ember szidna, miután megfogadta tanácsaidat.
    Ne kamuzz, tudom, hogy így működik a dolog.
    Nekem 30 évembe került, hogy szert tegyek a mindenkori túléléshez szükséges ismeretekre, te pedig pár éve írod ezt a blogot. Nyilvánvaló, hogy keretek közt mozoghatsz csak, ha más nem szab keretet, olvasottnak kell lenned, tehát nem írhatsz nettó igazságot sosem. Mert az kellemetlen, kényelmetlen.
    A burnout szindróma még nekem is feladja a leckét, pedig nem vagyok sík hülye a probléma elemzés- és megoldás területén, pláne emberekkel kapcsolatban – ebből élek 30 éve.
    Azért írtam, amit írtam, mert ez tükrözi a valódi valóság pár mozgatórugóját. Ha nem ismered be magadnak a valóság korlátait, ugyan mit tudsz írni érdemben a problémák megoldásáról? Vagy ez a pici differencia még fel sem merült benned? Nem vetted észre? Ha nem, akkor épp itt az ideje, hogy fókiszba helyezd.
    És mindezen észrevételek mellett – nagyon jónak tartom a blogod, jó írásokat közölsz, építőeket 🙂

  23. jobangel
    mondta:

    @Mr. Waszabi: Hogy mi van? Se pszichológus nem vagyok, se tablettákat nem gyártok… A lózungok a „légy önmagad”-dal, meg a hatalomrettegéssel teljesen értelmetlenek.
    És nem, egyáltalán nem szar az élet, csak ha nem teszünk semmit, hogy ne legyen az.
    Asztalt borítani sem kell, áldozatokat hozni egy munkahelyért meg végképp nem – van másik. Mindig van. És ha már áldozathozatal, akkor már inkább a váltásért kell áldozatokat hozni – hogy jobb legyen mindenkinek, az egyénnek is, családnak is. Tudom, hogy nem mindig pozitív a felismerés, hogy magunkért sokat tehetünk, de attól még így van. Aki még másért is képes tenni, annak pedig szinte kötelessége az is (gyerek, házastárs, kolléga, tökmindegy).

  24. Mr. Waszabi
    mondta:

    Próbálod menteni a menthetetlent. Azt, amit magad sem mertél megtenni adott helyzetben.
    A pszichológusokat lekenyerezi a hatalom, hogy az általa szabott keretek közt találjanak megoldásokat az emberekben a hatalom gyakorlása által keltett problémákra. Ezért nem sikerülhet, ezért nem fogsz tudni tabletták gyártani senki számára. Mert nem tabletta kell, nem az a megoldás.
    Minden emberben magában vannak az okok, hogy miért hagyja magát megfélemlíteni – és a hatalom erre játszik, hisz ez a manipulációja alapja.
    Ahhoz, hogy valaki ne égjen ki, nos, ahhoz önmagává kéne váljon. De ezt a szülők többsége nem engedheti meg magának. Mert a gyereke érdekeivel, sorsának alakulásával kiválóan lehet manipulálni, és a hatalom nem tartóztja meg magát abban, hogy ezek eszközökkel éljen. Amint például játszik a lelkiismeretre, becsületre, önbecsülésre is. Mocskos dolog.
    De, az életben csak az igazi megoldások működnek, a pótszereknek mindig van mellékhatásuk. És mind káros.
    Nem adok tanácsot senkinek. Mert nincs két egyforma élet, ráadásul az emberek nem őszinték. Nem tudnak azok lenni, ha már a felmenőik is hazugságok mentén nevelték őket. Azaz, olyan értékrendek, szempontok mentén, amelyek mentén maguk is defektes életet éltek, és ezt örökítették gyermekeikre is. Sok generáción át, így értendő.
    Rá kéne tudnom borítani az asztalt a főnökömre. Ja. Érzés szerint, ösztönből. De még sem teszem, mert korábban megtettem, többször is, és aztán magamnak okoztam problémát, mert a szeretteimmel szúrtam ki. Szóval, hiába szar az élet, hiába jön el egy pont, amikor változtatni kéne, az ember nem fogja megtenni annak töredékét sem, amit a szíve, természetes és őszinte érzései diktálnak – és amiket, ha megtenne, nem kapna se infarktust, se el nem hízna, se magas vérnyomása vagy aranyere sem lenne. Felnőttként (40+) nehéz projekt ez már – az ember még nem akar veszíteni, nem akar áldozatot hozni elképzelései, reményei rovására. A tárgyalt korszak pedig pont az áldozathozatalról szól, hogy képes vagy-e felismerni, hogy be kell áldoznod kamu, tanult axiómákat, és hogy felismered-e, mik azok, vagy nem vagy képes minderre. Szerintem kva nehéz projekt – de, akkor is megtörténik, ha valaki foglalkozik vele, meg akkor is, ha megpróbálja besöpörni a szőnyeg alá.
    Azért nem baj, hogy tárgyaltad, jó írás. Persze, én is tudom, hogy könnyebb mások dolgaiban tanácsot adni, mint a magunk életében ugyanazt alkalmazni 🙂

  25. biododírium
    mondta:

    Kiégés kezelésében a csapatépítők már semmit sem érnek. Részemről már el sem mentem az utolsó kettőre, mert örülök, ha nem a kollegákkal vagyok (akikkel semmi problémám), mivel a társaságuk is csak a munkára emlékeztet.
    Egy dolog segít . . . mást csinálni. Én most 6 éve csinálom uazt nap, mint nap egy multinál. Látják, érzik és jeleztem is, hogy ennyi volt, nem tudom tovább ezt csinálni, azonban a cégtől nem szándékozom kilépni és „szinte” bármi más munka motiválna ezerrel. Most úgy néz ki márciustól más lesz a feladatom ugyanitt. Már várom.

  26. Girhes
    mondta:

    @jobangel: Nem biztos, hogy csak előítélet, hidd el, sok helyen így van. Te az ideális cégről és a best practice-okról írsz, a nagy magyar valóság sajnos más. Ott, ahol nincs is HR-es, mert „interjúztatni mindenki tud” és „a HR-es csak a körmét reszelgető semmittevő picha”, ott nem foglalkoznak a kiégéssel, azt sem tudják a vezetők, mi az. Amit bambano írt, az a kkv-k nagy részére igaz.

  27. Irbisz
    mondta:

    @jobangel:
    Pedig ez szerintem is letezö jelenseg, nem is ritka, csak epp munkakörtöl (es beosztastol) függ, mennyire törödnek ezzel a jelenseggel. Azaz ugyannal a cegnel erezheti azt az ember amit bambano irt, masok meg ugyanott azt amit te (azaz törödnek velük, figyelnek rajuk, megbecsülik öket).
    Aztan a vezetök hozzaallasat se feledjük, ez is lehet döntö szempont, ki mint erzi magat ugyanannal a cegnel.
    Csunya vagy sem, a magas hozzaadott ertekü, nem minden utcasarkon fellelhetö emberkeket maskepp kezelik gyakran meg az ezen a teren jonak tartott cegek is, mint a könnyen potolhato, egyszerü tevekenyseget vegzö atlagembert.

  28. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Ez egy előítélet, a megkeseredett munkavállalók nézőpontja. A nagyobb cégek jórésze már belátta, hogy foglalkozni kell a munkavállalóval, van ahol még plusz szabadság is van, és egy csomó egyéb intézkedés, ami segít. Nem annyira egyszerű ez, hogy a gonosz, kizsákmányoló munkáltató áll szemben a szegény, kihasználható munkavállalóval, ennél sokkal összetettebb a kép.

  29. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „A valóság meg az, hogy néha még a közvetlen vezető sem tudja, mit is csinál a beosztottja valójában, hány projektje, feladata, ügyfele, kintlévő ajánlata, bejövő megrendelése stb. van.”: a valóság meg az, hogy pontosan tudja, csak tesz rá magasról, mert a cégek jellemzően kevés munkaerőt alkalmaznak és azt túlterhelik. ez mára alapvető céges filozófiává vált, mint ahogy az is, hogy túlvállalják magukat és utána úsznak az árral.

    ezért a kiégés nem egy kivételként kezelendő probléma, hanem alapvető működési mód, így kezelni sem lehet.

  30. jobangel
    mondta:

    @Irbisz: A kiégett dolgozó által okozott kár tud kimutatható is lenni, pár ilyen esetet panaszoltak nekem munkáltatók. Amikor eljut a dolgozó a „már minden mindegy” fázisba, akkor brutális károkat okozhat. Megcsúszott határidők, trehányul kiadott ajánlatok (bocsika, benézte, hogy dollár vagy euró, upsz, ugrott 10-15% haszon…) stb. Egy egészséges dolgozó néha vét ilyen hibát (naná, mindenki hibázik néha), egy kiégettnél – ha nem figyelnek rá – ez már általános. És akkor jön az, hogy sokat hibázik, kirúgják. Nem kell hagyni, hogy ide jusson a helyzet, és ebben felelőssége van minden kollégának, és a cégnek is.

  31. Irbisz
    mondta:

    @Pan Modry:
    Csak ez a veszteseg nem jelenik meg külön tervsoron, es föleg nem köthetö össze direktben a kiegessel (helyesebben igen nehezen lehet kimutatni a kieges okozta munkaminöseg romlas okozta veszteseget), szerintem ezert nem is foglalkoznak ezzel nagyon.
    Ugyanaz a szituacio, mint amikor a beszerzes nagy sikere hogy olcsobb beszallitoval sikerült 10% költsegcsökkentest elernie, hurra, de azt mar nem meri senki (csak a karvallotjaik panaszkodnak miatta hiaba), hogy ez a gyengebb minöseg es egyeb hatasok miatt közeptavon a müködesi költsegben mondjuk 3x annyi veszteseget okoz.
    Itt is egyszerü a miert-re a valasz: a penzügyeseknek ez egy jol merhetö egzakt tervsor, felsövezetöi prezentaciokban is jol eladhato, lam ennyi es ennyi €-t megtakaritunk a beszerzesnel (ezert is nyulnak elöszeretettel költsegcsökkentesi akcioknal ide), es azonnal lathato is a megtakaritas.
    Az altala okozott veszteseg viszont elporlik az altalanos müködesi költsegben, elnyujtva jelenik meg több ev alatt, es szinten nagyon nehez direktben összekötni azzal, hogy az 5 evvel ezelötti egyszeri 100 000 € megtakaritas azota okozott nekünk 400 000 € költsegnövekedest (veszteseget). De ez a veszteseg nem jelenik meg egy jol megfoghato, penzügyes szamara ertelmezhetö tervsoron, igy nincs is igazabol merve vagy nyomonkövetve. Arrol nem is beszelve, az aktulais ev celjainak teljesitese mellett a kutyat nem erdekel, mi lesz ebböl 3 ev mulva- föleg ha az mas területet erint.

  32. Pan Modry
    mondta:

    @Irbisz:

    szerintem ilyen esetben maga a HR sokat nem tehet es szerintem nem is a HR dolga.
    Egy progressziv elso szamu vezeto kepes arra hogy vegignyomjon egy jo monitoring rendszert a szervezeten, amiben a HR is resztvesz megvalositokent. (illetve 1-1 funkcionalis vezeto is kepes ezt megcsinalni a sajat reszlegen belul, egyebkent ha megcsinalja es utana konkretan ala tudja tmasztani a kereseit ennek segitsegevel, sok esetben nagyot tud javitani a targyalasi poziciojan)

  33. Pan Modry
    mondta:

    @Hujber Tünde:
    a cegnek is kurva sokat art, penzben kifejezve is, tobbet art mint a problema kezelesenek a koltsege

  34. Pan Modry
    mondta:

    @jobangel:
    „Az ideális helyen a munkaköri leírásokból látszik, hogy emberünknek szerteágazó feladatai vannak, és ha pl. x db-nál több projektje lesz, akkor nem fogja bírni. A valóság meg az, hogy néha még a közvetlen vezető sem tudja, mit is csinál a beosztottja valójában, hány projektje, feladata, ügyfele, kintlévő ajánlata, bejövő megrendelése stb. van. „
    Ez sok helyen igy van, de ilyenkor lehet szerintem nyugodtan szolni, hogy uj feladat csak akkor johet ha X, Y projektet atadom masnak stb, nyilvanvaloan a cegnek sem erdeke hogy bedoljon 1-1 projekt mert paran mar tulterheltek…

    Az hogy miert a beosztottnak kell szolni jogos kerdes, de szerintem nagyon nehez bizonyos munkaknal egy monitoring rendszerrel figyelni a dolgozok terheltsegi szintjet (illetve sok cegnel az ehhez szukseges kepesseg sincs meg)

  35. Irbisz
    mondta:

    @jobangel:
    „A gyakorlatban sajnos sok helyen így van, a HR-nek nincs rálátása a cégre. De az elmélet az, hogy a HR-t arra tartjuk, hogy a humán erőforrással foglalkozzon. Az, hogy a HR-t sok cégnél lesilányították papírmunkává, elveszi ezt a funkcióját. „

    A nagy kerdes az, ez miert törtenik sok helyen?
    Keves az eredmeny a költsegekhez kepest? Nem eleg a HR-dolgozok atlagos szaktudasa? Megingott a bizalom a szervezetben? Vagy nincs problema, csak költsegvagas a tamogato területeken? A teny az amit irtal, a “miert”-ek megvalaszolasa lenne az erdekes kerdes.

    “Az ideális helyen a munkaköri leírásokból látszik, hogy emberünknek szerteágazó feladatai vannak, és ha pl. x db-nál több projektje lesz, akkor nem fogja bírni. A valóság meg az, hogy néha még a közvetlen vezető sem tudja, mit is csinál a beosztottja valójában, hány projektje, feladata, ügyfele, kintlévő ajánlata, bejövő megrendelése stb. van.“
    Az elmelet vs. gyakorlat örök ellentmondasa.

  36. jobangel
    mondta:

    @Irbisz: A gyakorlatban sajnos sok helyen így van, a HR-nek nincs rálátása a cégre. De az elmélet az, hogy a HR-t arra tartjuk, hogy a humán erőforrással foglalkozzon. Az, hogy a HR-t sok cégnél lesilányították papírmunkává, elveszi ezt a funkcióját.

    Az ideális helyen a munkaköri leírásokból látszik, hogy emberünknek szerteágazó feladatai vannak, és ha pl. x db-nál több projektje lesz, akkor nem fogja bírni. A valóság meg az, hogy néha még a közvetlen vezető sem tudja, mit is csinál a beosztottja valójában, hány projektje, feladata, ügyfele, kintlévő ajánlata, bejövő megrendelése stb. van.

  37. Irbisz
    mondta:

    „A HR és szakmai vezető feladata, hogy itt felismerje azt, mivel tarthat meg, és mivel teheti a munkádat olyanná, amit szeretsz csinálni. Mozgósítania kell a tudásod, energiáidat a cég érdekében. „

    Hm, szerintem a HR erre bizony ra nem lat, hacsak nem egy egesz hadsereget tartanak belölük. Akkor kepzelhetö el csak erre barmifele HR ralatas, ha eleg (nagyon) magasan all mar valaki a ceges hierarchiaban.
    A gyakorlatban input ekkor is sokkal inkabb a felettestöl erkezik, hogy X ov., Y igazgato ur mintha kezdene tulterhelt lenni, kieges jelei mutatkoznak, kedves HR, talan tudtok ti is segiteni, beszeljük meg mit tehetünk.
    De ez eleg idealizalt vallalatnak tünik, hogy nem mindennapos gyakorlat, abban biztos vagyok.

  38. Hujber Tünde
    mondta:

    Nekem általában az a véleményem, hogy a kiégés a személynek, aki kiég többet árt, mint a cégnek. Szóval a kiégést nem a cég, hanem az egyén érdekében kell elkerülni és „gyógyítani”.