Pofon
Néha egy pofon, pont az ami: egy pofon – semmi több. Néha szimbólummá is válhat. Számomra most nem az agresszió szimbóluma – hanem a közvélekedés ártó hatásának szimbóluma.
Igen, Will Smith pofonjáról értekeznék, illetve áttételesen a cégen belüli agresszióról, a.k.a. mobbing. (a lentiek megértéséhez javaslom egy korábbi írásom: a mobbing anatómiájáról)
A viszhangja ennek a pofonnak azért érdekes számomra jobangeli nézetből is, mert durván összecseng azzal, amit egy felszínre került mobbingnál lehet hallani, amikor mentegetik az agresszort. Igen, mentegetik. Az agresszort. És fontos megnézni, mi lesz az áldozattal.
A szereposztás az én nézőpontomból:
- Agresszor: Chris Rock
- Áldozat: Jada Pinkett Smith
- „Rendőr”: Will Smith
Alapvetésként elfogadom, hogy spontán jelenet volt, mert számomra is annak tűnt a testbeszédből, ill. profi testbeszéd-szakértők is ugyanerre a következtetésre jutottak.
Hanem az egyéni nézetek, nézőpontok már sokkoltak, Facebookon, Linkedinen egyaránt.
Adva vagyon egy ízléstelen vicc, ami nem baráti társaságban, hanem szó szerint ország-világ nyilvánossága előtt elkövetett sértés egy beteg nő kárára (az alopécia komoly immunproblémákra utalhat). Az áldozat jelen van, lehet figyelni a reakcióit, de esélye sincs megvédeni magát ebben a helyzetben. Mások szeme láttára és tétlensége mellett történik az egész. Ismerős? Tisztára mint egy munkahelyi mobbing, nem?