Utolsó munkanap a cégnél

Utolsó munkanap a cégnél

A profi felmondáson túl nagyon fontos, hogy hogyan töltöd az utolsó napod a munkahelyeden. Az adminisztratív teendők mellett azért is mindent meg kell tenned, hogy ne maradjon tüske, sértődés senkiben. Persze így is fog időnként…, de neked mindig profi módon kell viselkedned, a karriered érdekében nem égethetsz fel hidakat magad után. Ritka kivételeken kívül (pl. peres elválás), ez működik is.

Fontos, hogy ne hagyj teret a találgatásnak a távozásod okairól: mindenki mindig a legrosszabbat feltételezi, az igazság néha sokkal kevésbé brutális. Ha elfogadtál egy másik állásajánlatot, vagy ha neked mondtak fel, azt is lehet diplomatikusan közölni – és persze az általad aláírt titoktartási passzusokat betartva!

Ne lázítsd a kollégákat az utolsó napon! Ha felmondtak neked, és sértve érzed magad, az természetes, de a többieket hiába lázítod: nem tehetnek az állásodért már semmit. Nem kockáztatják a saját állásukat, hogy kiálljanak melletted, de rossz lesz miattad a lelkiismeretük, ha ezt elvárod tőlük. Így nem lesznek jó emlékeik rólad, referenciaként sem szívesen vesznek majd részt az álláskeresésedben.

Ehhez kapcsolódik, hogy ne okozz kárt a cégnek az utolsó napon se. Nem jó ötlet kitörölni mindent a számítógépedből (úgyis van mentésük), megsemmisíteni fontos papírokat, vízbe dobni „véletlenül” a céges telefonod, rátolatni a főnök autójára a parkolóban. Ne írj mocskolódó, „tényfeltáró” e-mailt a cégvezetésről a kollégáknak, vagy arról, akit hibásnak érzel a kirúgásodban. (ilyeneket mind láttam, élő példák) Ezekből semmi hasznod sincs, és ha esetleg van lehetőséged jogi útra terelni az ügyet, ezek ellened szólnak majd.

Ha te mondtál fel, akkor se fölényeskedj. Mert lehet, hogy a jövőben még valahol máshol, máshogy együtt kell működnötök.

Add át korrekten a munkád a kijelölt embernek! Az az ember hálás lesz neked, ha úgy hagysz ott mindent, hogy tudja folytatni a munkát. Később még akár referenciaszemély is lehet, hiszen belelátott a tevékenységedbe, korrekt voltál vele, valószínűleg ő is segít majd neked, ha kell.

Tedd rendbe a személyes dolgaidat

Szedd össze a személyes dolgaidat, bögre, szobanövény, fényképek az íróasztalon, uzsonnás dobozok stb. Ha esetleg a cégben is használtál személyes profillal bejelentkezve dolgokat (gmail, yahoo levelezés, Linkedin stb.), mindből lépj ki, töröld a sütiket, eltárolt jelszavakat a böngészőkből. Mentsd ki a számítógépről a privát dolgaidat, ha voltak rajta ilyenek. Ugyanígy a telefonból is töröld ki a privát tételeket, fényképeket, privát telefonszámokat stb. Szedd ki a céges autóból is a privát dolgaidat!

Add le a céges tárgyakat!

Irodakulcs, belépőkártya, mindenféle leltárba vett dolog, mint telefon, laptop, autó stb. Legyen róla írásos átvételi elismervény, kinek, mit, mikor (óra, percre!), milyen állapotban adtál le.

Írj búcsúlevelet, ha mondanál pár szép szót a kollégáknak róluk és a cégről.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz toportyánféreg hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Online Távmunkás
    mondta:

    Az utolsó napnak két dologról kell szólnia: leadsz minden tárgyi eszközt és annyi emberrel beszélgetsz, ebédelsz és kávézol, amennyi szimpatikus.

  2. Din Serpahis
    mondta:

    Hát a kilépő interjúnak tényleg az ég világon semmi értelme. A legutóbbi helyemről a szakmai háttér miatt jöttem el, a projekt sajnos szörnyű állapotban volt.

    Volt erről egy durván egy órás diskurzusom velük, rámutattam, hogy szerintem mi a baj, és hogy lehetne orvosolni, erre megsértődtek.
    Ráadásul nem is valami móricka bt-ről van szó, hanem egy nyugati multicégről egy olyan országban, ahol ennek baromi nagy hagyományai vannak.

  3. empoftla
    mondta:

    @maxval bircaman megbízott szerkesztő: Annyit tennék hozzá bölcs összefoglalódhoz, hogy az igaz keresztény mindig boldog belül és Jézus tanítása szerint pontosan tudja mikor kell mulatni a többi utálkozó kollégan (de csak magában, belül).

  4. maxval bircaman megbízott szerkesztő
    mondta:

    @jobangel:

    Kilépő interjú – semmi értelme. A profi a kilépőn ugyanúgy nem őszinte, mint a belépőn.

  5. maxval bircaman megbízott szerkesztő
    mondta:

    Utolsó napon szalonnázunk, sokat beszélgetünk, s boldogok vagyunk. S belül jót mulatunk a minket utáló kollégákon, akik ott maradnak.

  6. jobangel
    mondta:

    @Tsteinar: Nem haragszom 🙂 Az, hogy az emberek eltűrnek mindent, nem jó, de ezen nem a beolvasgatós e-mailek segítenek az utolsó napon.

  7. jobangel
    mondta:

    @mininere: Előfordulhat, de nem jellemző. A visszatérők általában nem hosszú időre térnek vissza (2-3 év max.)
    A szép elválás azért jó, mert hosszútávon az éri meg. Minden fölösleges konfliktussal erodálódik a kapcsolatrendszer. Tehát, ha konfliktust választasz, akkor legalább legyen értelme (ezért írtam a jogi utat: akkor már megéri, ha megnyered a pert, vagy megegyeztek peren kívül)

  8. mininere
    mondta:

    Miért kell szépen elválni? Hát egyszer kiléptem egy óra alatt egy munkahelyről, ahova fél év múlva visszahívtak. Szóval simán előfordulhat, hogy az embert visszahívják oda dolgozni, ahonnan egyszerűen menekült. Kiderült, hogy a másik helyen épelméjű ember sokáig nem maradt meg.

  9. Tsteinar
    mondta:

    @jobangel: a kollégák minden apró próbálkozásért hálásak.
    Csak a jó címzettet kell megtalálni.
    Ne haragudj, de pont azért nem változik sok helyen semmi, mert az emberek birkák és akkor sem nyitják ki a szájukat, ha már mindegy nekik.

  10. Bambano
    mondta:

    a távozáskori levélre még egy ellenkező gondolat: az a gond vele, hogy mintha belerúgnál a védekezésre képtelenbe. a másik, hogyha bajod volt a céggel, miért nem rendezted le vele akkor? a tiszta munka ez, ha nem tetszik valami, rögtön szólsz.

  11. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „m3g a kollégák is egy hisztis hülyének könyvelnek el”: és akkor mi van? én elmegyek, ő marad, annak könyvel el, aminek akar. ha van egy kis gerince, esze, belátja, hogy igazam van és nem könyvel el hisztis hülyének, ha meg nincs esze, akkor meg nem a kiléptetéskor rúgom össze vele a port, hanem már sokkal korábban. akkor már évek óta idióta köcsögnek tart.

    a jogi út pont a legrosszabb, azzal nyitni az új munkahelyen a felvételi folyamat közben, hogy mindig cirkusszal távozik valaki, rossz ajánlás.

  12. jobangel
    mondta:

    @Tsteinar: ilyen levelet azért nem érdemes írni, mert akármennyire is tárgyilagos lennél, a benne lévő dilgokat lesöpeik azzal, h a sértettség beszél belőled.Így oda a méltóságod, és m3g a kollégák is egy hisztis hülyének könyvelnek el, még akkor is, ha valahol mélyen tudják, h igazad van. De ezt belátni nem éedekük, így megintcsak te jössz ki rosszul ebből. Ha vissza kell vágni, azt jogi úton érdemes.

  13. zsoci
    mondta:

    Ez szinte kizárólag a multikra igaz. Egy kisebb cégnél, de gyakran a nagyobbaknál sincs semmilyen mentés a gépekről.

    Ezen felül leggyakraban nem a munkavállaó az aki inkorrekt elválláskor.

  14. Tsteinar
    mondta:

    Az exit interjú pont semmire nem jó, ami ciki a vezetésre nézve úgysem adják tovább. Egy szép, tárgyilagos e-mail az utolsó nap csodákra képes, már csak a többiek miatt is megtenném, akik ott maradnak.

  15. Bambano
    mondta:

    @jobangel: vagy a kettő között az arany középút: higgadtan, tárgyilagosan kiborogatod a bilit. egyrészt neked is jobb, másrészt ha a főnökség nem értesül arról, hogy bajok vannak, nem is fog változtatni, harmadrészt érezze az ottmaradó főnök, hogy azért nincs teljhatalma.

    a bolond cégeknél igen gyakran hatékony eljárás az is, ha a kiadott utasításokat betű szerint végrehajtják. főjenek meg a saját zsírjukban.

  16. jobangel
    mondta:

    @Advanced Flight: Nem. A közép-európai az lenne, ha üvöltöznél, törnél-zúznál egy alaposat utoljára. Csakhogy az nem vezet eredményre. Ha sértett vagy, és van lehetőséged, jogi útra terelheted az ügyet (ezt ugye említettem is a posztban). Ha ott nyersz, az elégtétel, anyagilag is segít kicsit, és kellően fájdalmas a cégnek ahhoz, hogy a jövőben ne tegyen ilyesmiket. Ha balhézol, azzal nem érsz el semmit.

  17. Advanced Flight
    mondta:

    Tehát kussoljunk és tűnjünk el, mint erdőben a vadnyom, nulla hullámot kavarva magunk körül, nehogy a paraszt kollégáknak vagy a pszichopata főnöknek minimális kellemetlenséget okozzunk. Remek, igazi jóféle közép-európai hozzáállás és javaslat.

  18. @jobangel: igen köszönöm, tudom.. azonban 1 vezető esetében ahol van 1 expat aki mondjuk a főnök is lelép ott max a hr-es van vagy más beosztott ill. valóban igazad van a kollégák…

  19. jobangel
    mondta:

    @tnt: Nem a HR-esek adnak referenciát. A referenciaszemély volt főnök, volt kolléga, volt tanár, volt ügyfél, volt partner stb. Nem az adott cég HR-ese, akivel kétszer találkoztál: belépéskor és kilépéskor.
    Ezért is fontos, hogy úgy lépj ki, hogy a volt főnök, kolléga stb. még akkor is lehessen referencia, ha egyébként annyira nem rajongtatok egymásért.

  20. @jobangel: ezt lehet max csinálni vele, mint a tőzsdecápákban Gordon Gekko is említette:

    Stop telling lies about me and I’ll stop telling the truth about you.

    ja és annyi adalék még, hogy rosszindulatú, buta és irigy is sajnos…

  21. @jobangel: nem furcsa mivel expat van felette és arról is jelent, véleményt ír az itteni ténykedéséről mint 1 III/III-as szóval kénytelen az expat is gazsulálni vele, hogy a következő 4 évet előlépve jó helyen töltse és jó nap évi bónuszt kapjon…. mondjuk ez a hr-es pont egy idősebb nő … legendásan sötét az elődjét is úgy fúrta ki amíg otthon babázott…

  22. @Bambano: teljesen jogos… sok lusta és buta hr-es ad referenciát… vicces…

  23. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Értem, sajnos.

  24. Bambano
    mondta:

    @jobangel: a bunkó hr-est nagyon gyakran csak a főnöke nejénél lenne érdemes bepanaszolni. gondolom érted…

  25. jobangel
    mondta:

    @tnt: Azért az nekem furcsa, hogy a HR-esnek ekkora nagy hatalma van, pl. más vezetőkhöz képest. Mert a bunkó HR-esnek is van főnöke, be lehet panaszolni.

  26. @jobangel: ebben az esetben maximális hülyeség mert aki változtathatna rajta az maga a hr-es és mindennek a kerékkötője meglehetősen nagy hatalommal…

  27. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Egy értékelés, referencia mindenhol mást jelent. Van, ahol a felvételi protokoll része (rám már szólt fejvadász, hogy ugyan gyűjtenék már be 3 Linkedin ajánlást, mert kell az ügyfelének, anélkül labdába sem rúgok). Ez jó, mert legalább ellenőrzött körülmények között referenciáznak. Van, ahol felhívja az adott cégnél lévő haverját, aki ugyan nem dolgozott a jelölttel, de együtt sörözött a múltkor az osztályvezető helyettessel, és tőle hallotta, hogy a jelöltke leordította az osztályvezető fejét távozáskor. Ebből semmi jó nem sülhet így ki, pedig ez a gyakoribb.
    Komoly helyeken meg van külön referenciainterjú, előre meghatározott kérdésekkel, és minden referenciaszemélytől azt kell kérdezni. És persze a referenciakontaktokat a jelölt adja meg. Amit érdemes tudni, hogy az így kapott referenciaszemélytől is meg fogják kérdezni, mik a jelölt hibái, mit rontott el a munkája során stb.

  28. Bambano
    mondta:

    @jobangel: „Egyébként jelöltek néha meglepődnek, hogy olyanok is pozitívan értékelik őket utólag, akikkel együttdolgozva finoman szólva sem rajongtak egymásért.”: mindig érdekelt, mit jelent egy értékelés, referencia?
    többször dolgoztam olyan projekten, ahol a beosztottak évekig elszabotálták valaminek a megoldását, végül a vezérkar engem vitt oda, hogy megcsináljam. megcsináltam. ha a beosztottat kérdezed, kígyót-békát fog rám kiabálni. ha a főnököt, imádni fog.

    de olyan is lehet, hogy valamit jobban csinálsz meg, mint a főnök, ezért megsértődik rád. akkor a főnök is utálni fog. pl. egyszer egy nagyobb beszerzést jobban csináltam meg, mint a beszerzési vezető. a véleményét konkrétan nem tudom, csak sejtem abból, hogy nem sokkal utána már nem dolgoztam annál a cégnél.

  29. jobangel
    mondta:

    @tnt: Már az is milyen jó dolog, hogy van kilépő interjú. Nagyon sok helyen hülyeségnek tartják, szerintem nem az.

  30. hát nem tudom… nekem volt több kilépő kollégám / kolléganőm és a kilépő interjún nagyon kulturáltan elmondták, hogy jó kis cég lenne ha maga a hr-es hölgyemény nem lenne akkora bunkó amekkora… természetesen ezt nagyon konszolidáltan… a nő mindig ledöbbent, mivel magáról nagyon jó volt az önképe… és ugye ezeket a kilépő interjúkat ő csinálta és sok kolléga miatta is ment el mert eléggé buta kavarógép volt… majd 1-3 nap múlva magához tért és minden ment a régiek szerint… szóval … de aki elment és elmondta a magáét legalább jól érezte magát utána…

  31. jobangel
    mondta:

    @Bambano: az profi. Ha még azt is utánateszed, hogy ezt egy bírósági beadványban is elmondod, akkor lehet, hogy jó pozícióba kerülsz, és nheked is tetsző közös megegyezés lesz. Szeretni nem fognak, rossz híred is terjesztik majd, de könnyű kikerülni őket, mint rossz referenciát. Nekem van egy ilyen cég a CV-mben, állásinterjún általában jelzem, hogy őket ne keressék referenciaként. Jön a csodálkozás, hogy miért ne. Mert bíróságon tisztáztuk a vitánkat, és nem hiszem, hogy emiatt kellő objektivitással fogalmaznának meg véleményt rólam. Érteni szokták az interjúztatók 🙂 Ha azt mondanám, hogy azért ne, mert egyszer lehülyéztem, az már más lenne. Egyébként jelöltek néha meglepődnek, hogy olyanok is pozitívan értékelik őket utólag, akikkel együttdolgozva finoman szólva sem rajongtak egymásért.

  32. Bambano
    mondta:

    @jobangel: oké, szerinted viselkedjünk profin. az mennyire profi viselkedés, ha a kirúgáskor elmondom tételesen, hogy amit a cég akar, az a munka törvénykönyvét mely pontokban sérti?

  33. jobangel
    mondta:

    @Etniez: Méltóság miatt sem, ez is igaz, de ezért is írtam, hogy viselkedjen mindenki profin. Én egy nem túl szűk piacon dolgozom, és bizony tapasztalom, hogy mindenkiről terjeng mindenféle vélemény, pont azért, mert egyszer valaki jól megmondta valakinek. Ha csak középszinten is űzi az álláskereső a szakmát, van széles szakmai ismeretségi köre, szakmai klubokba jár, prezentált itt-ott, akkor ismert lesz, és nem mindegy hogy milyen a híre.

  34. Etniez
    mondta:

    @jobangel: Szerintem, ha az ember nem valami nagyon szűk piacon dolgozik (mondjuk szövőszék javító) vagy nem valamilyen nagyon magas kvalifikációval rendelkezik, akkor nem fog újra találkozni senkivel.

    Szerintem több, mint ezer emberrel dolgoztam már életem során (vagy még többel) és egyetlen egyet láttam viszont 12 év múlva.

    Persze értem én a cikket, fölösleges csinálni a cirkuszt, de nem a karrier miatt, hanem a méltóság miatt.

  35. jobangel
    mondta:

    @Etniez: Ha megmondod neki, azzal nem vagy beljebb. Ugyanolyan marad, és te sem nyersz vele semmit. Viszont, ha megmondod neki, és később még összefutsz vele a piacon, lehet, hogy ő lesz erősebb poziban, és akkor neked rossz lesz. Ha nem mondod meg neki, és úgy hozza az élet, hogy együtt kell működni valahol vele, vagy családtagjaival, haverjaival (pl. ő az ügyfeled lenne, te a beszállító, tanácsadó stb.), akkor jó, ha nem vagytok haragban. Sokszor pont az ilyen múlt miatt bukik el egy-egy ígéretes projekt.

    Hogy eddig nem így történt, lehet szerencse, lehet, hogy az idióta nem volt fajsúlyos alak.

    Álláskeresés szempontjából is fontos: vannak cégek, amelyek jó ajánlólevélnek bizonyulnak önmagában is. Ha egy ilyen cég ilyen vezetőjével rúgtad össze a port, akkor az nem lesz jó ajánlólevél. Még akkor is te veszítesz, ha egyébként igazad van.

  36. Etniez
    mondta:

    Már az alap állítások is igen érdekesek:

    „Az adminisztratív teendők mellett azért is mindent meg kell tenned, hogy ne maradjon tüske, sértődés senkiben. Persze így is fog időnként…, de neked mindig profi módon kell viselkedned, a karriered érdekében nem égethetsz fel hidakat magad után.”

    Már miért számítana a karrierembe, hogyan vállunk el? Eddig két hidat égettem fel magam mögött, egyet pedig nem. És egyáltalán nem számított sehol.

    A posztoló sem fejti ki, hogy pontosan miben segíti a karrieremet, ha egy idióta fasz főnöknek nem mondom meg, hogy idióta fasz az utolsó napon.

  37. toportyánféreg
    mondta:

    és ha lottónyeremény miatt távoznál, azt se felejtsd el mondani:
    „Kedves XY, ha csöngetne este valaki, ne nyisd ki az ajtót, mert az ukrán kivégző lesz :)”