A kiégés szindróma – 4.

A kiégés szindróma – 4.

Amikor elérkeztél az előző cikkben taglalt frusztráció fázisába, már, komoly tudású szakember kell ahhoz, hogy segíteni tudjon (jó HR-es, aki odafigyelt pszichológia órán néha elég).

Az is lehet, hogy ebben a fázisban már késő, de hátha mégsem. Minden munkáltató beláthatja, jobb a már bevált munkatársra vigyázni, mint újat találni…

Tudni kell azt is, hogy érdemi segítséggel is csak egy fázissal lehet visszaléptetni a kollégát, egy apátiában lévő embert a frusztrációba, ez azért nem túl nagy perspektíva, tehát ha látunk is fejlődést, ne várjunk azonnal föld felett boldogságtól lebegő, lelkes kollégát a kiégett helyett.

 A kiégés szindrómához vezető út fázisai

 

5. Apátia

Ha a 4-es fázis, a frusztráció fázisa pokolként hatott olvasva is, ez lehet itt a vég – de ne higgyük, hogy az, itt már nekünk, a környezetnek kell figyelni, hogy segíteni tudjunk. Ebbe a fázisba jutva szinte biztosan a munkahely elvesztésével jár a probléma, de az állás elvesztése itt már nem is baj, inkább szükséges változás. Ennek ellenére meg kell próbálni segíteni, de ha mégsem megy, és a munkaviszony megszakad, azt se katasztrófaként éljük meg se segítőként, se a munkavállaló maga. Mert itt már a munkavállaló egészsége is lehet a tét, pszichoszomatikus testi tüneteket mutathat ebben a fázisban: nehézlégzés stressz helyzetben, mellkasi fájdalom, gyomorproblémák. Szó szerint rámegy az egészsége.

A viselkedése megtévesztő módon „lenyugodottságot” mutat, ami a hozzá nem értő főnöke számára visszaigazolás lehet, hogy lám, működött az üvöltözés, fenyegetőzés. Pedig nem, de már ebbe is belefáradt a kolléga. Érzelemmentesnek tűnik a viselkedése, már nem képes feltöltődni, nincsenek céljai, azt sem tudja, másnap mit akar. Nem tudja felsorolni a napi feladatait, képtelen tervezni, nem tudja, egy óra múlva akár mit fog csinálni. Egyre magasabbra kerül az ingerküszöbe, a jószándékú segítség sem érinti meg, azt is támadásnak veszi („nem vagyok hülye, nem kell pszichológus”, „törődj a saját dolgoddal” stb.).

Ilyenkor a magánéleti problémák is felszínre kerülnek, mert „hazaviszi” a munkahelyi állapotát. Otthon sem okoz örömet semmi, senki és semmi sem tudja kimozdítani a maga építette falai közül. Ha mindez még a kirúgással, álláskeresési stresszel is együttjár, a katasztrófa borítékolható. Ők lesznek azok az emberek, akikkel egyszerre történik minden rossz: épp válófélben vannak, a kirúgás és álláskeresés miatt anyagi problémáik vannak, az már csak a sors gonosz játéka, ha ilyenkor még egy haláleset is történik a családjában, baráti körében. Ilyenkor már nagyon ritka, hogy maga az érintett egyáltalán segítségkérésre képes.

A környezetének kell felfigyelni rá, és felajánlani a segítséget. De nem annyit kell mondani, hogy „menj orvoshoz, pszichológushoz stb.” hanem tevékenyen segíteni, akár bevonni feladatokba, amik kimozdítják, eljuttatni segítő szakemberekhez: pl. „elkísérlek orvoshoz, jó?” – és tényleg kísérd el! „ugorj át hétvégére, kell egy kis segítség a szobám kifestésében, közben csinálunk valami jó kaját is” Ha már semmi sem megy, akkor közösen hívjatok fel egy lelkisegély-szolgálatot, indulásnak az is elég (ezekhez elérhetőségek itt), ha valakinek végre megfogalmazza a problémáit. Nem szabad egyedül hagyni, nem szabad lemondani róla. Ugyanakkor sajnálni sem szabad, a közös sírás, szánalom sem segít rajta. Csakis az aktív segítség, ami neki életmentő, és ne féltsd magad segítőként sem, ebben te is megerősödsz.

Személyes tapasztalatom szerint itt már a segítség is támadásnak tűnik időnként, pl. ha arról kell beszélni egy kollégával, hogy „figyelj, ezt eltoltad, helyre kellene tenni”, akkor felháborodik, visszatámad, másokat okol a hibáért, elkezdi hangoztatni, mit meg nem tesz a cégért, példálózik azzal, hogy a családot is hanyagolja a munka miatt, ráment a házassága, folyton túlórázik, és még ez is kevés? Ha ilyeneket mond, az azért van, mert tényleg így érzi, de valójában a realitásból már kiszakadt. Nem érzi, hogy egyáltalán nem jó pont a családi életet feláldozni a munkáért, ezt egy főnök sem fogja értékelni. Ahogy a túlórát sem, és az önfeláldozást sem. Ő maga sem érti, mi a célja ezzel, de nem lát jobb mondásokat, ezekkel takarózik. Értelmes főnöknél el sem jut eddig, de ha mégis, max. bűntudatot kelt benne, az meg kinek jó?

Egy tehetségtelen vezető talán hallott arról, hogy valamit ilyenkor csinálni kell az üvöltözésen túl, és ha valóban tehetségtelen, az segíteni próbálással még tud rontani a helyzeten. Durva példa, amit láttam, hogy a főnök a kollégára ráuszított pszichológus haverja CPI teszttel akarta megismerni szerencsétlen kollégát, aki persze úgy kiakadt (ezen jogosan), hogy a helyzet még jobban elmérgesedett. A béna főnök ezután a kísérlet után úgy állította be az esetet a többi beosztottja előtt, hogy a kolléga együttműködésre képtelen, pedig ő még drága pszichológust is fizetne neki, lám, ő milyen segítőkész. A kolléga pedig a magánéletében vájkálásnak fogta fel – ebben nem tévedett, talán csak a szándékot ítélte meg rosszul. Egy tehetségtelen, tudatlan vezetőtől ennyi telik. Hogy még a pszichológus sem értette a hivatását, az már a sors vicce, vagy talán mégsem, inkompentens vezető inkompetens „szakértőket” talál… Ha valóban segíteni akart volna, pszcihológus-látogatásra kéri a kollégát, esetleg beszáll a költségekbe, de rábízza, hogy kivel szeretné a beosztottja megosztani az érzelmi működését, lelki problémáit. Amúgy sem javaslom, hogy a vezető maga jelölje ki, milyen megoldást találjon a munkavállalója a problémáira.

Hatékony segítség ilyenkor, hogy a felhalmozódott feladatokban segítjük a kollégát, hogy utolérje magát, pozitív visszajelzések adása, ha valamit jól végigvitt, illetve meg kellene kérdezni, szerinte miben kell változtatni. Lehet, hogy valamilyen folyamatbeli visszásság, anomália okozza azt, hogy felhalmozódnak a feladatok, és az összes frusztrációnak ez a gyökere? Lehet, hogy más kolléga hiányos tudása okán kap mindent késve, és rövidül le az ő ideje az adott feladatra? Lehet, hogy olyan túlzó elvárásokat támasztottak vele szemben, aminek csak komoly erőfeszítések árán tud eleget tenni? (később már úgy sem)

Erre az állapotra jellemző, hogy az esetek többségében már nem feltétlenül lehet segíteni cégen belül. Az ilyen kolléga jó eséllyel el fog kerülni a cégtől, vagy azért, mert nagyot hibázik, és muszáj felmondani neki, vagy azért, mert feladja, és elmegy. Jobb esetben egy cégen belüli áthelyezés még segít, de ennek megvan az a kockázata, hogy a híre megelőzi a kollégát. Úgy fogadják, hogy ja, ott már nem jó, mi meg megkaptuk a nyakunkba. Többször megfigyelték, hogy az így áthelyezett kolléga az új csapatban mobbing áldozata lett – röviden leírva, ilyenkor az történik, hogy a folyamatos frusztráció miatt támadásnak élte meg az új csapatban azt is, ami kifejezetten nem az volt, például, mikor új folyamatok betanítását kioktatásnak, hülyének nézésnek titulálta. Ezek után valós támadások érték a rossz reakciói miatt. HR-esek, erre tessenek figyelni, az áthelyezett kollégának szüksége van a támogatásra az áthelyezés után is – és a fogadó csapatot is kéretik felkészíteni!

Azok az álláskeresők, akik így hagyták el a céget, ebben az állapotban maradhatnak az álláskeresés során is. A beszámolóikon látszik, hogy a rutinból feltett állásinterjú-kérdéseken is felháborodnak, ellenség a HR-es, az állásinterjúztató, a toborzó, de még az állásportál is, „hát milyen hülye felületet csináltak a regisztrációhoz”? Ilyenkor objektivitással tudok segíteni, bemutatva, hogy az adott állásinterjú-kérdés nem támadás, mások történeteit mesélve, hogy igenis ki lehet jönni ebből, és hogy nem egyedi a problémája. Az, hogy segítséget kér, jó jel, azt mutatja, hogy hajlandó meghallgatni másokat.

Interjúztatók figyelem! Amikor egy jelölt furcsán viselkedik az interjún, bőven lehet oka ennek az, hogy ilyen állapotban van a még meglévő, vagy frissen elvesztett munkahelye okán. Tipikus jellemzőjük, hogy belekapaszkodnak elhangzott szavakba, más kontextusba helyezik a kérdéseket, rosszindulatot vélnek felfedezni ott is, ahol csak szimpla érdeklődés volt az interjúztató részéről. (Megtörtént eset: interjúztató megkérdezte, hogy a jelöltnek „miért kellett elhagynia az előző munkahelyeit?” Ezen szavakkal. Nem tűnik sértőnek, de a jelölt kiakadt, hogy neki nem „kellett”, ő maga választotta, hogy kilép, hát mit képzelnek róla…)

Ha ilyen jeleket látsz, és a CV-je alapján jó jelöltnek tűnik, próbáld meg felderíteni, mi a problémája, hátha sikerült. Volt már jelölt, aki elsírta magát az interjún, de mégis felvételt nyert, azóta is boldog munkavállaló. Nincs könnyebb motiváció, mint jó munkakörnyezetet teremteni egy olyan embernek, aki ezt az utóbbi időben nélkülözte.

Hogy milyen segítséget kérhetsz és adhatsz még ebben a helyzetben, azt a következő, sorozatzáró cikkemben írom le.

————————————————–

Újra álláskereső suli velem! 2016. február 22-én, 14:30-tól. Részletek és ingyenes regisztráció itt.

banner-februar.jpg

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Leylandi hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Francois Pignon
    mondta:

    Teljesen korrekt cikksorozat.

    Annyit tegyek hozzá ezekhez a visszatérő önköpködő véleményekhez, hogy jaj, mer’ ez Magyarország, hogy bizony a dicsért fejlett nyugaton se jobb a helyzet, sőt. Hadd ne részletezzem, ugyan mennyit érdekli a humán elem a névleges HR-t.

    Egyvalami nyomatékosítása hiányzik amúgy a fázisok leírásából: a mérgező környezetben, mérgező személyiségekkel körülvéve egyre jobban felgyülemlő irgalmatlan düh az emberben. Bár ezt talán embere válogatja. Az nagyon igaz, hogy csak tűréshatárokról van szó, mint itt írja valaki. Én pl. egész elképesztő mennyiségű negativitást és ellenségességet voltam képes elnyelni. Vicces, mert egy idő után már igényeltem is, így visszanézve azért, mert legalább volt valami kihívás, meg persze visszacsatolás. Persze évek alatt annyira megtelítődtem, hogy elkezdtem sugározni az egészet kifelé. És jól éreztem magam tőle. Viszont az akaratgyenge vezetőknél már az se segít, ha temperamentumos az ember a munkahelyén. Maradt az elfojtott megvetés és düh, meg persze az utolsó fázis: a befásultság és a más irányba nézés, közben a folyamatos önvád és gyűlölet, hogy én is ugyanolyan kétszínű szar alak lettem, mint ők. Csak hát igen, továbblépésnél jön a gond: ilyen állapotban hogy ír meg az ember egy önéletrajzot, és urambocsá’ hogy ül be egy esetleges interjúra, mert ezeken definíció szerint valami pozitívat kéne kiköhögni.

    Külön örülök egyébként, hogy a vezetőség inkompetenciáját ennyire hangsúlyozza a cikksorozat. Csak kár, hogy az élet nem egy maffiafilm, ahol ezeket el lehet ásni a szavatosságuk lejártával, hogy életképesebbek vegyék át a helyüket.

    Alles gute.

  2. babona
    mondta:

    Muszály nekromantáznom és hozzászólni. (13+1) Érdekes ez a kiégés téma, és valóban van társadalmi szintű apátia, (kiégés), stb. És van a felelősség hárítása is : „Hiba volt felvenni depresszióra/kiégésre hajlamos ” -Minden értelmes ember az, bárkit meg lehet hülyíteni. Sokunkat sikerül is (klímaváltozás, háborúk a semmiért, elhisszük hogy számít a különgyűjtött műanyag (a szeméttelepen többnyire ugyanoda kerül mint a többi kommunális), egy telefon nem telefonálásra való hanem komplett iroda és évente kell cserélni, stb.) Ilyen az emberi világ, és képmutatása az évezredek alatt csak fejlődött. Evolúciósan nézve, mivel civilizációnk gyakorlatilag egyeduralkodó a környezeti feltételek változtatásában, a globalizált populációban az a sikeres, aki sikeresebben tudja manipulálni a többieket. Sajnos a vége a rossz irányú specializáció, (nyilván a többiek nélkül abszolut esélytelen a túlélés, és a manipulációt alacsony szinten gyakorlók esélye csökken-vagyis egyre ostobábbak leszünk a spontán változó környezetre adott reakciók szempontjából). A degradáció fő oka szerintem ez lesz. A kiégés csak egy speciális tünete ennek. Na nekromanta off ki.

  3. babona
    mondta:

    Muszály nekromantáznom és hozzászólni. (13+1) Érdekes ez a kiégés téma, és valóban van társadalmi szintű apátia, (kiégés), stb. És van a felelősség hárítása is : „Hiba volt felvenni depresszióra/kiégésre hajlamos ” -Minden értelmes ember az, bárkit meg lehet hülyíteni. Sokunkat sikerül is (klímaváltozás, háborúk a semmiért, elhisszük hogy számít a különgyűjtött műanyag (a szeméttelepen többnyire ugyanoda kerül mint a többi kommunális), egy telefon nem telefonálásra való hanem komplett iroda és évente kell cserélni, stb.) Ilyen az emberi világ, és képmutatása az évezredek alatt csak fejlődött. Evolúciósan nézve, mivel civilizációnk gyakorlatilag egyeduralkodó a környezeti feltételek változtatásában, a globalizált populációban az a sikeres, aki sikeresebben tudja manipulálni a többieket. Sajnos a vége a rossz irányú specializáció, (nyilván a többiek nélkül abszolut esélytelen a túlélés, és a manipulációt alacsony szinten gyakorlók esélye csökken-vagyis egyre ostobábbak leszünk a spontán változó környezetre adott reakciók szempontjából). A degradáció fő oka szerintem ez lesz. A kiégés csak egy speciális tünete ennek. Na nekromanta off ki.

  4. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: Simán lehet egy lelkiekben erős embert is áldozattá tenni, „csak” megfelelő körülmények kellenek hozzá. Egy kontrollálhatatlan magánéleti esemény (pl. haláleset, házastárs balesete, házastárs vagy gyereke bűncselekmény áldozata lesz stb.) sebezhetővé teszi, és onnantól rá is szállnak a hiénák. Az addig erős embert egy pillanat alatt szedik szét, mert még erős korában esetleg szerzett ellenségeket (még akkor is, ha egyébként nem volt se aljas, se rosszindulatú), akik most meglátják a lehetőséget. Sima drámaháromszög: Üldöző-megmentő-áldozat. Nem lehet senki sem mindig minden helyzetben kizárólag az egyik. Az iskolában bántalmazott gyerek (áldozat), otthon veri a kisebb testvérét (üldöző) stb. A „felfelé nyal, lefelé tapos” típusú kolléga is felfelé áldozat, lefelé elnyomó. Ha meg szeretne megmentő szerepben tetszelegni, az a legrosszabb, mert akkor a folyton terrorizált kollégát fogja folyton „megmenteni” a kirúgástól pl.

  5. Eltévelyedés
    mondta:

    @jobangel: Lehetséges, bár vitatnám. Előző helyemen nem éreztem már jól magam, rutinból megcsináltam mindent, és apátiával figyeltem a szorgos hangyák lelkes munkáját. Teljesen közönyös lettem az új termékkel, a cég fejlődésével szemben. Nem tudtam szarkazmus nélkül tekinteni az egészre. Szerintem ez valahol apátia – igaz, önsajnálat nem volt benne. Nem legyőztek, csak megmutatták, hol nincs jövőm:)

    @Irbisz:
    Elnézést, az „is” szót kihagytam. Igen, személyiségfüggő, de az meg már végképp nem a munkáltató hibája, ha valaki nem bizik magában, nem hiszi el, hogy értékes. Az ilyen áldozat tipus a legjobb, legmunkavállalóbarátabb helyen sem lesz maradéktalanul boldog.

  6. planing (törölt)
    mondta:

    @jobangel: Ezek mind csak az agy megbomlásai. Közük nincs az 5. fázishoz.

  7. jobangel
    mondta:

    @planing: Az összeomlás létezik, idegösszeomlás néven nevezik az orvosok. Hozzáteszem, ez már olyan szintű stresszben nyilvánul meg, amit, ha nem előztek meg, akkor nagyon nagy a baj. (Két esetet láttam saját szememmel: az egyiknél egy tanár kezdett el őrjöngeni a tanáriban, mentőt hívtak hozzá, gyógyszeresen nyugtatták le, mert más nem segített. A másikban a srác reggel a szokásos fess öltözék helyett horgászcuccban érkezett munkára, de mivel előtte már táppénzen volt idegkimerüléssel, hazaküldték pihenni. Órákig bolyongott, mire hazaért, már majdnem rendőrrel kerestették. A harmadik esetet nem kifejezetten ide sorolom, az inkább egészségügyi összeomlás volt, mint idegi, ott is mentő lett a vége, mert a srác remegett, sápadt, levegő után kapkodott. Koffeinmérgezés volt, nem infarktus.)

  8. planing (törölt)
    mondta:

    @Kishableany: Tudományosan 5 fázis van, viszont igen sokáig húzható még az 5-s is. Évekig, ha nem lát az érintett kiutat, de ilyenkor csak komoly egészségügyi probléma képes változást hozni. Összeomlásnak nem nevezném az állapotot, egy ilyen állapotban nincs semmiféle látványos „összeomlás”, a versenyző már annyira üres belülről, mint a világűr vákuumja.

    Állást kell váltani, s a célokat felülvizsgálni, újraütemezni, mert nem feltétlenül az illetőben van a hiba, hanem a rendszer körötte olyan, hogy ott és akkor azokat a célokat Superman se tudná elérni. A környező rendszer meg ritkán alakítható, ált. az ilyen környezet ill. formálói meg vannak győződve róla, hogy ami köröttük van, a tökély. Amúgy meg van, nem is kevés, aki az ilyen rossz környezetben egyenesen lubickol, élvezi, így nem is érti, mi a gondja a másiknak. „5+” fázisban csak a váltás a megoldás és semmiféle lelki ápolgatás sem ér semmit, csak belülről jöhet minden.

    Fentiek kizárólagosan személyes tapasztalatra alapozottak és bárki okoskodhat, hogy nem így van, egészen konkretice: leszarom. :)p

  9. Névtelen
    mondta:

    Koszi a posztot, regota olvasom a blogodat es aktiv kiegettkent orulok, hogy foglalkozol a temaval. En a frusztracio es az apatia fazisai kozott ingazok, vannak jobb es rosszabb idoszakaim. Erdekes, hogy mennyire alabecsult a problema: a dolgozok sokszor mar az unalmat is kiegettsegkent nevezik, ezzel novelve a fogalmi zavart, a vezetok es a HR pedig csak a problemat latjak az emberben, a megelozes fogalma teljesen ismeretlen, de a mar kialakult problema kezelesere sincs nyitottsag, sem megoldas a munkahely reszerol. A melyponton gyakorlatilag munkakeptelenne valtam, semmi gondolat nem volt a fejemben. Az volt a szerencsem, hogy kivalo, kemenyen dolgozo emberkent ismertek es senki nem merte feltetelezni sem, hogy ures szemmel ulok a szamitogep elott. Az asszisztensem fedezett, amig a pszichologus kihuzott annyira a bajbol, hogy legalabb el tudjam latni a feladataimat. Kemeny idoszak volt, nagyon kell vigyazni, mert teljesen szet tud csuszni az ember elete.

    Keves cikk es blog foglalkozik a problemaval melysegeiben, ezert orulok, hogy egy egesz sorozatot szantal neki. Hihetetlen, hogy sok cikk megall a felszinen es kepes ilyeneket tanacsolni, hogy ha kiegett vagy vegyel egy forro furdot. Konyorgom, akin egy forro furdo segit, az csak faradt, nem kiegett! A kiegettseg, ahogy irod, egy olyan komplex problema, amit nem lehet ennyivel lerendezni, hanem aktivan kell dolgozni a megoldason es egyszerre kezelni a munkahelyi gondokat, a maganeletet, stresszoldast tanulni, eletcelokat ujra fogalmazni stb. Raadasul nem is mulik el, hanem honapokon keresztul kell dolgozni rajta es valtakozik a fazisok sulyossaga. Tenyleg jo lenne, ha a munkaltatok megertenek azt, hogy a kieges nem hiszti, hanem problema, aminek a megoldasaban segiteniuk kell pl a munkafolyamatok atszervezesevel, tehermentesitessel stb. Ehelyett sajnos az van, hogy a munkaltatonak kenyelmes az adott munkarend, es atszervezes helyett csak meg tobbet pakol a jol teljesito emberre vagy csapatra, hiszen olyan jol vegzi(k) a munkat. Az osszeomlott munkatars pedig legfeljebb elmegy, de hat vegulis mindenki potolhato, es minden marad a regiben.

  10. Leylandi
    mondta:

    @Irbisz: „a mar kialakult szemelyisegtöl függ”

    Meg a munkahelytől!
    A hadseregnél mondják: nincs megtörhetetlen ember, csak különböző tűréshatárok.
    Megtörhetetlen munkavállaló sem létezik – van munkahely és vezető, amelyik még a legacélosabb idegrendszert is kikezdi, sorolhatnám itt a tippjeimet a lézer melléknevű főnökkel, vagy a kérekegytolmácsot-éval, de hogy ne csak aktuálisat hozzunk, a szabadibéka alatt se volt az élet egy leányálom.

  11. Leylandi
    mondta:

    Jó cikk!
    Az a baj, hogy sok vezető ezekkel egyáltalán nincs tisztában, pláne nem tudja kezelni az ilyen helyzeteket. Nem marhaság az a vezetőképző (vannak nagyon jó egyetemi szintű vezetés-képzések), csak a legtöbbnek egyáltalán nincs ilyen képzettsége, ilyen irányú tudása pedig kimerül abban, hogy a kiégett dolgozót méginkább terrorizálja, mert nyilván lusta, mi lehetne más? A nagy különbség a hazai és a multi vállalati kultúrában éppen itt van: egy multinál gyakran egyenesen kötelező a level-bármennyi vezetőnek időnként leülni a dolgozóval, elbeszélgetni munkájáról, teherbírásáról, problémáiról, terveiről. A hazai cégeknél ez kb. annyit jelent, hogy néha nagykegyesen odabökkentik a rabszolgának, hogy ha nem tetszik, az ajtó előtt tízen várnak a helyedre.
    Soha nem fogom megérteni, mit is keres ez az ország az EU-ban, a világ vérkeringésében, miért nem inkább valami pánbalkáni szövetségbe törekszik.
    Odavaló.

  12. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: Ez, amit írtál a rutin fázisa, és nem az apátia… A személyiségtől is függ, meg attól is, mit hajlandó meglátni maga körül. Pl. egy apátiában lévő retteg az álláskereséstől is, mert már elhitte, hogy nem jó semmire, nem képes rendes munkát végezni.

  13. Irbisz
    mondta:

    @Eltévelyedés:
    „Mosolyogva. A szörnyű depressziós szarazélet szaramunkám hozzáállás a munkavállalón múlik. „
    oriasi tevedes, ez mnt a legelsö mondatban irtad, a mar kialakult szemelyisegtöl függ, es ez nem olyan hogy hip-hopp megvaltoztatom, mert nem elönyös.
    milyen jo is lenne, ha ez igy müködne.

  14. Eltévelyedés
    mondta:

    A személyiségtől is függhet. Előfordult már, hogy lélekben felmondtam, rutinból toltam a napi munkát, és közben mosolyogva kerestem állást. Nem tudnak lázbahozni a negyedéves eredmények, nem érdekel a közelgő irodaköltözés, se a céges tréning, se a főni újabb adminisztrációs marhasága, egy dolog lebeg az ember szeme előtt: valahova máshova menni. Mosolyogva. A szörnyű depressziós szarazélet szaramunkám hozzáállás a munkavállalón múlik.

  15. Hujber Tünde
    mondta:

    Azon töprengek, hogy lehet-e egy egész ország kiégett? A tünetek meg vannak…

  16. pippa2011
    mondta:

    Juj, de durva! Összeomlásank is nevezhetjük.