Excalibur

A címbeli mitikus kard ott volt a sziklában, mindenki tudta, hogy hol van, hogyan néz ki, mire való. Aki pedig képes kihúzni, az a jogos trónörökös, aki megmenti Britanniát. Céges nézetből: dokumentálva volt, megvolt a hozzáférés mindenkinél. Aztán jöttek az érdeklődők, megpróbálták kihúzni a kardot a sziklából, és használni, amire való. Nem sikerült. A kardot a sziklából sikeresen kihúzó Arthur bizonyította, hogy ő a britek törvényes királya, mert erre egyedül az igazi király képes. A kard nem a különlegessége jutalma volt, hanem az alkalmassága bizonyítéka.

(Igen, tudom, az eredeti legenda szerint Excalibur nem is volt kőbe zárva, az egy másik kard volt és nem is kő, hanem üllő, és zavaros az egész mondakör, de most fogadjuk el a Hollywood-i, Guy Ritchie-s verziót a példa kedvéért.)

Mi köze mindennek a karrierekhez? Jó szokásom szerint az egyik általam vélt tanulságot előre megadom. Az Excalibur csak akkor lett használható, amikor valaki olyan nyúlt hozzá, akiben megvolt a képesség a működtetésére. Minden eszköz csak a megfelelő ember kezében segít hozzá a sikerhez. Meg is érkeztünk a modern kor cégszervezeteihez és persze a mindenttudó(?) AI-hoz. Ahol egyes vezetők most arról fantáziálnak épp, hány ember munkáját váltja majd ki az AI, amitől olyan hatékonyak lesznek, hogy hű… elfelejtve, hogy ezeknek az embereknek eszközeik is vannak, amiket használva lettek sikeresek. Vajon azt az eszközt oda lehet adni az AI-nak?

Nem számít az ember, mert minden dokumentálva van!

Gondolja a vezető, aki még rendel gyorsan egy belső auditot is, hogy tutira menjen, jól begyűjt mindent. Rendben vannak a dokumentációik? Szépek az Excel-tábláik? Működnek a folyamataik? Igen. Vannak látható külső kapcsolataik? Van módszertanuk, tréninganyaguk, workflow-juk? Van, huh, megnyugszik. Fantáziál tovább: ez már rendszer. Ez már nem emberfüggő, ezt már csak működtetni kell, bárki képes rá, jöhetnek az olcsó, könnyen irányítható, betanított adminisztrátorok, nem kell ide specialista, nem rakétatudomány ez! Lehet leépíteni, elő a fűnyírót! Az legalább igazságos, magyarázni sem kell a miérteket, kényelmes, levág mindenkit, aki kilóg a standardból! A drágát, a komplex elméleteket hozót, a csodabogarat, a diverzt, a senior specialistát. A munkájukat majd átveszi az olcsó generalista, meg az AI együtt, jó lesz ez! Költségmegtakarítás!

Az utód leül, megnyitja az Excelt, egyik táblát a másik után. Egy kézikönyvet is, az összes szabályzatot, egy-két prezentációt is. A szavakat érti, de azt nem, hogyan áll össze ez az egész. Az AI csinálja az összegzéseket, csak épp értelmezés nélkül. Az utód tehát heteket tölt azzal, hogy olvas, eközben persze nem termeli a GDP-t, de a saját karrierje is épp most dől dugába. Hogyan specializálódjon a kiszabadíthatatlanul kőbe zárt tudásból? Egy olyan struktúrát kell átlátnia, amit valószínűleg egy paranoid sakknagymester és egy álruhás űrállomástervező közösen alkotott, hosszú idő alatt, folyamatosan modernizálva. Stratégiák, struktúrák, ezek közötti kapcsolatokból szőtt hálók. Minden ott van és semmi nem működik, az AI hallucinál, de nem is igazán lehet vele mit kezdeni, mert a teljes kontextust hogyan is lehetne átadni neki? Itt egy nagy szervezet és teljes külső-belső kapcsolatrendszerének sokéves tevékenysége a kontextus… A fűnyírózó vezető ideges lesz. Mégsincs leírva egy csomó minden? A cégre és környezetére specializált lexikális tudás, ami le lett írva, édeskevés. Ha meg is tanulja az utód generalista, még álláskereséskor sem tudja saját tudásaként pozicionálni. Lehet könyvből tanulni úszni, de… Kiderül, hogy a valódi szakértelem az az ismeret (volt), hogy az adott szervezetben mikor kell eltérni a folyamattól, hogyan kell azt csinálni, melyik ügyfél panasza veszélyes és melyik csak hangos, mikor pontatlan a riport, mikor hibás a rendszeradat, mikor kell NEM elküldeni azt a bizonyos e-mailt.

Új fogalom esik be a a fűnyírózó vezetőnek: Tacit knowledge. Hallgatólagos tudás. Az a tudás, amit használunk, de nem tudunk maradéktalanul elmagyarázni. Az évek, meg a rutin, meg az ezekre alapozott napi többszáz mikrodöntés.

Kiderül, hogy a cégben olyan emberek dolgoztak, akik azt is tudták, hogyan kell életben tartani a rossz folyamatok mellett is a céget. Ők észrevették a hibát még a rendszer előtt, értették az üzleti összefüggéseket, tudták, melyik szabályt mikor kell workaroundra cserélni, kapcsolatban voltak azokkal az emberekkel, akik ténylegesen elintézik a dolgokat. Akik celluxszal és kávéval tartották össze a rendszert napi 12-14 órában. De az AI meg nem iszik kávét, és napi 24 órában is tud dolgozni! Megcsinálta a riportot, szebb is, mint a régiek voltak, és nem órákig tartott, csak 10 perc. Hatékony, naugye! Upsz, nem adott kontextust, nem mutatta meg, hol vannak az összefüggések, mi kell ahhoz, hogy egy-egy tényező változzon, ha most nem mutat jól, milyen döntésekből jöttek ki azok az eredmények, amiket megmutatott.

Mit lehet ezzel kezdeni vezetőként?

Ha már leépíteni kell, legalább racionális legyen, ne fűnyíró… Tudja, kit miért épít le, és a szakmai űrt, ami ottmarad, hogyan fogja kezelni. Ne gondolja, hogy az AI egy kolléga – nem az, csak eszköz, mint egy vonalzó, amivel szép, egyenes vonalat lehet húzni. Hogy hová és miért húzzuk azt a vonalat, a vonalzó nem fogja megmondani. Ennél is érdekesebb lehet, ha rájön és kiszámolja, hogy a leépítés nem biztos, hogy költségcsökkentést is jelent. A számokat bármely stakeholder meg fogja érteni… Csak ne AI-jal rakják össze nekik, mert akkor nem lesz kontextus.

Azonosítsa a kulcsembereket, akik tényleg értik az Egészet, nagybetűvel. Elsővezetőknek is szoktam javasolni, hogy az legyen a megörökölt csapat felmérésében az első lépése, hogy megkeresi a válaszokat ezekre a kérdésekre:

• Ki az a kolléga, akit mindenki hív, amikor „furcsán viselkedik a rendszer”?
• Ki az, akinek a szabadsága alatt hirtelen lelassulnak a döntések?
• Ki az, akiről minden onboarding végén kiderül, hogy „ja, ezt még tőle kell megkérdezni”?
• Van-e mellette legalább még egy ember, aki érti, mit csinál és miért?

És akkor kiderül, hogy nem leépítés kell, hanem rengeteg „miért így csináljuk?” beszélgetés. Ennek része lehet egy gemba-séta is. A specialisták modelljeinek kell ismertté válnia a cégen belül, nem csak a fájljainak. A költség úgy fog csökkenni, ha jól használjuk Excaliburt. A működés attól lesz stabil, hogy legalább egy, de inkább egynél több ember képes kihúzni a kardot a kőből. Különben nem lesz királyság.

# # #

Tetszett a poszt, elgondolkodtatott vagy felbosszantott?
Ez utóbbi nem volt célom, de akkor is jó helyen jársz — szólj hozzá, beszéljük meg, és kövesd a #jobangel-t!

Ha szeretnéd tudatosan építeni a karriered, javítanád az önéletrajzod, felkészülnél egy állásinterjúra vagy épp új irányt keresel, nézd meg a JobAngel konzultációkat.
Személyre szabott tanácsadás, vezetői portfólió készítése, valódi visszajelzések, gyakorlati lépések — hogy a következő munkahelyedet már ne a véletlennek köszönd.

# # #