Ha rossz a híred a munkaerőpiacon

Ha rossz a híred a munkaerőpiacon

Néha előfordul, hogy nem sikerül szépen felmondani, elválni a volt munkaadótól. Ennek komoly veszélyei vannak a jövőbeli karrieredre, így érdemes kerülni a konfliktust. Néha ez sem sikerül, ilyenkor már csak azt lehet kitalálni, hogyan védd ki az esetleges ármánykodó volt munkaadót, illetve mit tehetsz még magadért.

Az első és legkézenfekvőbb megoldás a jogi út, de jogászkodni nem szeretnék, így az ezzel kapcsolatos összes tanácsom egy mondatban összefoglalható: fordulj ügyvédhez, bízz benne és fogadd meg a tanácsait!

Amikor viharos körülmények közt mondasz fel, és mész új helyre, véletlenül se mondd el, melyik céghez távozol. Senkinek. A kedvelt kollégának sem. Hátha előbb keltik rossz híredet, minthogy munkába állnál. Ne írd ki nagy büszkén a LinkedInre, Facebookra, hol dolgozol, lehetőleg semmilyen módon ne tudasd a publikummal. Így lesz időd az új helyen bizonyítani, és mire elindulna a rosszhírkeltés, már nem érdekel senkit. Hiszen ismernek, tudják, hogyan teljesítesz.

Ha álláskereső lettél a távozás után, akkor kezdd el a magad marketingkampányát. Ilyenkor a legfontosabb, hogy minél gyorsabban legyen új állásod, hogy legyen alkalmad bizonyítani.

  1. Kérj írásos referenciát a régebbi volt főnökeidtől, amiben kifejtik, mennyire jó munkaerő voltál. Csatold ezeket az álláspályázati anyagodba.
  2. Lépj kapcsolatban azokkal az ismerősökkel, akik tudhatnak segíteni, és mondd el, hogy állást keresel, valamint azt is, hogy az utolsó helyedről milyen körülmények közt távoztál. Hátha lesz ötletük, mivel védhetnéd meg magad.
  3. Legyen előre készített érved magad mellett arra az esetre, ha állásinterjún szembesítenek azzal, mi terjed rólad. Ne kezdd el a terjesztőket illetni mindenféle jelzőkkel. Kizárólag arról kezdj el beszélni, hogy milyen vagy valójában. „Én ezt cáfolnám, mert…” Ajánld fel, hogy referenciaszemélyeken keresztül is ellenőrizzék, igaz, amit te állítasz magadról.
  4. Irány a Linkedin, gyűjts szöveges ajánlásokat, endorsementeket is. Jelölgesd be azokat, akik fontosak neked, és akikkel kölcsönösen számíthattok egymásra a szakmai életben.
  5. Szintén a Linkedinen csatlakozz szakmai csoportokhoz, tegyél fel szakmai kérdéseket, vagy segítő szándékkal válaszolj azokra, amiket mások tettek fel. Aki a Linkedinen néz utánad, így csak pozitív képet tud alkotni rólad.

Ez utóbbi tevékenységek már az énmárka-építéshez (personal branding) tartoznak, így annak legfőbb szabályait érdemes betartani. Ez persze akkora téma, amiről külön blogokat is vezetnek, de a leglényegesebb pontok örökérvényűek: légy mindig pozitív – akkor is, ha úgy érzed, nincs erőd hozzá -, pontosan közöld a képességeid, tudásod, céljaid mások számára is. Ha tudják rólad, hogy pl. egy senior pozícióba szeretnél kerülni a szakmán belül, akkor minden ilyen nyitott pozíció hallatán eszükbe juthatsz. Légy következetes, mindig ugyanazt hirdesd magadról a szakmai berkekben, kerüld a privát megnyilvánulásokat.

Ha a rossz hír igaz…

Előfordulhat, hogy hibáztál egy nagyot, ez vezetett a felmondáshoz. Ez sem akkora tragédia, mint elsőre látszik, nem te vagy az első a történelemben, akivel ez megtörtént. Ha szembesítenek ezzel egy interjún vagy bármilyen szakmai beszélgetésen, légy karakán, vállald a hibát. Tedd hozzá, tanultál belőle, tudod, mit kell másképp csinálni, mire kell figyelni a jövőben. Ne félj attól, hogy „leírnak”.

Előfordulhat, hogy emiatt alkuképesebbnek kell lenned a juttatásaidat illetően. Tudni fogják rólad, hogy kényszerhelyzetben vagy, ez látszani fog az ajánlatokon is. Döntsd el, mennyire vagy hajlandó lejjebb adni, számolj utána, megengedhetsz-e magadnak egy átmeneti kevesebb bevételt (ami lehet sokkal jobb esetenként, mint a nulla forint bevétellel járó munkanélküli lét). Egyáltalán, van-e más választásod? (másik iparág, külföld, saját vállalkozás, interim karrier stb.) Ennek fényében fogadd el az ajánlatot, és kezdj el újra építkezni. 

Miután te megbocsátottál magadnak, sokan lesznek még, akik megbocsátják, elfogadják, és tudni fogják, hogy egy új helyen minden erőddel bizonyítani akarsz. Ez egy nagyon komoly motiváció lehet, ami érvként szolgál melletted! Amennyiben az új helyen bizonyítani tudsz, a következő fizetésemelésből nem maradsz ki, és a szűkös időknek vége szakad.

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @Bicepsz Elek: De ebből nem lesz állása, pedig az lenne a cél.

  2. Bicepsz Elek
    mondta:

    Veresd meg a volt fonokodet, karcol ossze a kocsijat figyelmeztetesul stb stb.

  3. jobangel
    mondta:

    @GiaMarie: Az énmárka-építés fontos része, hogy “törődj magaddal”. Azaz ne mással. Amíg kitalálod az elméletet a szakszervezeti titkárokról, addig nem magadra gondolsz, és ez nem jó. A poszt pont arról szól, mit kell csinálni: referencia, linkedin, felkészülés. Ezeket junior pozícióban is lehet. Szakmai fórumokon nem azért szólunk hozzá, hogy hátha majd ránkkeresnek a HR-esek és megnézik, hanem azért, mert ők már ott vannak. Juniorként néha jobb meglátásaik vannak ott embereknek, mint a nagymenő tanácsadóknak.

  4. GiaMarie
    mondta:

    @jobangel: Egy bizonyos pozíciószint felett…belépő pozíciók esetében igen ritka,hogy a kiválasztási folyamat része lenne a jelentkező szakmai fórumokon tett hozzászólásainak vizsgálata.Pláne szeretjük a HR-t egy professzionális,polkorrekt szakértő gárdának beállítani.Valójában,az esetek 99%-ban szakszervezeti titkárból verbúvált tepsiseggű,inkompetens nőszemélyek gyülekezete.Persze van kivétel,de többségében ez a jellemző.A multinál a kimondottan szép emberek aránya a való élethez képest kábé ugyanolyan,mint a romák esetében…

  5. jobangel
    mondta:

    @GiaMarie: Még gyakornokként azzal óvtak, hogy csak női főnököm ne legyen soha. Igazuk volt. De a mobbingra csak a menekülés a jó válasz. Meg az énmárka-építés pl. a fentiek szerint, és akkor ostoba libának se néznek.

  6. GiaMarie
    mondta:

    Persze,ez olyan rohadt egyszerű…férfiként.Nőként sokkal máshogy megy a munkahelyi mobbing,és sokszor csak az az oka,hogy az ember balhéval távozik,mert hónapok óta szana-szét szekálják.Mondjuk azért,mert szebb,mint a többiek (gyakori).De TERMÉSZETESEN senki nem azért szekíroz,hisz be nem vallanák,hogy EZ fáj.Ellehetetlenítik a csinos kolleganőt,ostobanak állítják be,és a legapróbb hibára is,amit bárki más után szó nélkül kijavítanának,verik a harci dobot,hogy ez a buta liba ezt sem tudta megcsinálni,ezt sem az eszéért vették fel.Aztán ha a szerencsétlen kiborul,és valakit arcon önt egy pohár vízzel,akkor utána ő a pária.Láttatok már olyat,mikor egy fiatal,nagyon csinos egyetemista gyakornoklányt az átkosból ottragadt,max érettségivel rendelkező,gépírónőből kiképzett középkurú Icukák karmai közé dobnak?Na,ugyanez történik,csak még ocsmányabb formában,amikor pályakezdő kollegaként kerül oda.

  7. Teragigamega lélek
    mondta:

    @Kukiság: Erősen magyaros hozzáállás, hogy odamegy valahová dolgozni, ahol aztán nem tetszik neki semmi, de azért ott van… majd, amikor elmegy, még jól be is csapja az ajtót maga után, aztán meg sír, hogy a következő helyen megtudták, hogy ő volt korábban, aki szidta mindig az előző főnökeit… ezt tipikusnak tartom. Láttam és hallottam már eleget, hogy ezt ki merjem jelenteni.
    Amikor már úgyis elmész valahonnan, miért kell a nagyjelenet? Ha nem a lottón nyertél, akkor ne játszd az eszed, a következő helyen se szeretik a hisztit, dolgozót keresnek, hogy dolgozzon, nem a megmondóembert meg az önjelölt szövetségi kapitányt.

  8. Kukiság
    mondta:

    @Teragigamega lélek: Igen, mert csak a MAGYAR muinkavállalók sértődősek.
    Jó lenne egy kicsit kinéznél a világba a karosszékedből, és látnád hogy ez nem MAGYAR jelenség.
    Ha valami nem tetszik, szóvá teszi mindenki, akinek két füle között van az orra.

  9. Teragigamega lélek
    mondta:

    @jobangel: Kicsit hasonló ez, mint a lakáskiadás. A bérlők elvileg kiszolgáltatottak. Valójában a tulajdonos az, aki kiszolgáltatott. Ha egy bérlő (munkavállalóval lehet behelyettesíteni esetleg) nem fizet rendesen, tör-zúz, aztán eltűnik, nem lehet tenni kb semmit. Hiába van érvényes, rendes szerződés.

  10. jobangel
    mondta:

    @Teragigamega lélek: Értem mit mondasz, de én úgy látom, jelenleg még a munkavállalók vannak kiszolgáltatott helyzetben. Könnyű “utánanyúlni”, mert pl. jogilag ritkán van pénze elégtételt venni.

  11. Teragigamega lélek
    mondta:

    A megsértődő magyar munkavállalókat mindenképpen el kell látni tanácsokkal, hogy hogy tudjanak máshol is érvényesülni, ahol több, mint 50% eséllyel megint csak fölégetnek maguk után mindent….