Hazudunk, és nem tudunk állást keresni…

Hazudunk, és nem tudunk állást keresni…

… tudtuk meg ezt a mai netes sajtóból.

Bizony, érdekes felvetések láttak napvilágot az álláskeresőkről, amúgy bulvárosan, mindjárt kettő is, pl. itt elolvashatók:

http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/24/egy_jo_allasert_hazudunk_mint_a_vizfolyas/

http://jobline.hu/magazin/20120924_Hogyan_kell_munkat_keresni.aspx

Az első cikkben szereplő tanácsadóval sajnos egyet kell értenem. A második cikkben nyilatkozó hölgy mondatai is megfontolandóak lennének, de épp azt az információt nem rögzíti a cikk, ami előremutató lenne. Munkaerőpiaci bulvár helyett, lássuk mit lehet kihozni a fenti két cikkből az álláskeresők javára.

Az első cikkhez kapcsolódóan el kell ismerni, hogy egyik-másik álláskereső kényszerből vagy más megfontolásból lódít, ezt nem tudom cáfolni. Tenni annyit tudok, hogy őszinteségre buzdítok, de mégsem várható el, hogy valaki beírja az önéletrajzába, hogy „nyökögős angol beszéd”, „gyenge magyar helyesírás”, vagy „hiányos szövegszerkesztési alapismeretek”, felmondási indokok közt is ritkán látjuk, hogy „kirúgtak, mert részegen mentem be dolgozni”. Folyamatos oktatás, szemléletváltás, kommunikáció mellett talán változhat valami. Mert az álláskereső nem rosszindulatból hazudik, hanem azért, mert úgy érzi, így javulhatnak az esélyei. Feltételezi, hogy nem is kell a nyelvtudás a munkakörhöz, ”csak úgy” beleírták. Bízik benne, hogy majdcsak összebarkácsolja a szövegszerkesztővel a céges sablonokból a munkakörében megírandó dokumentumokat, és a helyesírás-ellenőrző is segítségére lesz.

A cikk másik fele a tombolás-pozitív. Amúgy bulvárosan a témához hozzácsapja az a nemzetközi tapasztalatot, miszerint az álláskeresők korábbi fizetésükről lódítanak leginkább. Először is, hogyan kerülhetne szóba álláskeresés kapcsán az előző fizetés? Kinek, milyen megfontolásból fontos ez az információ Magyarországon? Ha megkérdezi az interjúztató, egyértelműen nem kaphatna rá semmilyen választ, az információ bizalmassága miatt. Ha mégis kap, honnan tudja meg, hogy hamis az információ? Hogyan ellenőrzi és ki szivárogtat ilyen információkat cégektől? Egyáltalán miért kérdez rá egy szigorúan bizalmas információra? Teljesen inkorrekt ilyen kérdést feltenni.

Nem tudom, hogy nálunk hányan teszik fel ezt a kérdést állásinterjún, én még nem találkoztam vele soha. Kedves olvasóm, az a helyes válasz a kérdésre, hogy nem mondhatod meg, mert bizalmas, és titoktartási kötelezettséged van e témában.

————————————————————–

A második cikk első olvasatra semmi hasznosat nem tudott megállapítani. Nem gondolom, hogy ez a nyilatkozó hölgy hibája, inkább csak a média felületességének esett áldozatul a mondanivaló. Győzött a bulvár. Legfontosabb információ itt az lett volna, hogy a nyilatkozó hölgy azt javasolja, keressünk álláskeresési tanácsadási szolgáltatásokat. Ezekről ő maga is tudja, hogy sokaknak megfizethetetlen, de van ilyen munkaügyi központokban is, ingyen. A cikknek erről kellett volna szólni, ehelyett felvetett pár problémát, és otthagyta az olvasót megoldás nélkül. Ezt pótolandó körbetelefonáltam néhány munkaügyi központ kirendeltségét még ma, hogy tájékozódjak, milyen szolgáltatásokkal segítik az álláskeresés megtanulását.

Budapesten, a Heltai Jenő téri Munkaügyi Központ kirendeltségén az alábbiakról tájékoztattak:

1. Álláskeresői regisztrálás után van egy kötelező csoportos tájékoztató, ők már ez után közvetlenül a következő órában megtartják az első tanácsadást, ami álláskeresési technikákról szól. Önéletrajzírást, motivációs levél írást tanítanak, ismertetik az általános munkáltatói elvárásokat, és a sikerre vezető hozzáállást is. Tehát az első 2×1 óra tanácsadás minden álláskeresőnek jár! Kiemelném, hogy a szervezés is emberbarát, elvégre nem kell kétszer beutaznia az álláskeresőnek, egymás után van a két program.

2. Foglalkoznak egyéni tanácsadással is, szintén ingyen. Ezt „csak” kérni kell! Ekkor egy szakértő leül az álláskeresővel, végigveszik, hogy milyen stratégiával, hogyan juthat előbbre.

3. Külön csoportokban foglalkoznak azokkal, akik régebb óta nem találnak állást. Ez szintén 2 óra, ami alatt elkezdik azt az álláskeresői munkát, stratégia-kialakítást, ami sikerre vihet.

4. Szintén a Heltai Jenő téri kirendeltségen ingyenes kommunikációs tréninget tartanak hetente-kéthetente, álláskeresőknek, segítendő őket az interjúkra való felkészülésben.

Aki jár munkaügyi központokban, mint regisztrált álláskereső, érdeklődjön ilyen vagy hasonló lehetőségekről, és éljen velük! Mert nemcsak ezen az egy kirendeltségen van ilyen, hanem mindenhol, hiszen törvényi előírás, hogy a munkaügyi központoknak ilyen szolgáltatást kell nyújtaniuk. Az ott dolgozókat azért fizetik, hogy az álláskeresőket segítsék, de ezt csak akkor tudják megtenni, ha tudják, miben segíthetnek. Kérdezzetek, kérjetek!

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. LouiS
    mondta:

    @jobangel: Szia! Én általánosságban beszéltem, igaz, E/1-et használtam. Viszont szerintem régen rossz, ha valaki a Facebookon keresztül szeretne “jobban megismerni”. Miért keverjük a magánéletet a hivatással? A kettő totálisan eltér egymástól, a Facebook meg nem a hivatásomhoz kapcsolódik (az csak az éppen aktuális divathullám része, hogy mindenki a Facebookon keresztül próbál kommunikálni – csendben megjegyzem: jórészt sikertelenül).

  2. jobangel
    mondta:

    @LouiS: Nem kevesebb vagy, csak nehezebben elérhető az online jelenlét híján, és ez hátrányt jelenthet az álláskeresésben. A toborzók szeretnek egyes jelölteknek utánanézni, úgy érzik, ettől jobban megismerik az illetőt. Álláskereséshez leginkább a LinkedIn-t kellene használni, de persze a teljes megjelenésre (FB, Twitter stb.) is érdemes odafigyelni. Egy embert láttál a listán, aki bejelentkezve megnyitotta, de ha kívülről is elérhető, akkor lehet, hogy jóval többen látták (neved+LinkedIn beírása a gugliba, és már látszol is, ha engedélyezted, anélkül, hogy látnád ki nézeget).

  3. Katalin87
    mondta:

    Nem tudom.. Hazudunk? az én véleményem az, hogy alapvetően kevés állás van a munkaerőpiacon ma itthon, jó meg még kevesebb. Persze a jó fogalma szubjektív, mert kinek mik az igényei, de mondjuk, ha fenn tudom tartani magam a fizetésemből, az jónak mondható. Szóval szerintem nem feltétlenül akar az ember hazudni. Inkább megfelelni akar. Nem mindegy nyilván, hogy mire mondja azt az ember, hogy óhogyne, meg tudom csinálni, és ehhez képest valójában hogyan áll… De nem tudom, nem látom, hogy a teljes őszinteség (mondjuk pl a marha lassan beszélek idegen nyelven, mert stresszhelyzetben félek megszólalni) sem tűnik feltétlenül célravezetőnek.
    Az a baj, hogy hitelesen picit kamuzni nem könnyű, ahhoz már olyan mértékű magabiztosság kell, hogy ne tűnjön föl, illetve lennie kell mögötte valós tudásnak.

  4. LouiS
    mondta:

    A másik személyes kedvencem az, amikor hangsúlyozzák, hogy mennyire fontos az online jelenlét. Miért? Mitől vagyok kevesebb, ha nincs Facebook profilom, vagy ha azt úgy állítom be, hogy csak az ismerőseim lássák? Csendben jegyzem meg, hogy a Linkedin profilom nyilvános, jól látható helyen benne is van az önéletrajzomban, eddig azonban mindössze egy olyan embert láttam a listán, aki meg is nyitotta.

  5. LouiS
    mondta:

    És ezek a cikkek 90 százalékban amerikai példákat hoznak, amerikai kutatásokra hivatkoznak. Copy-paste és tükörfordítás, lényeg, kész a napi cikk.