Így állj ellen a kudarcoknak!

Így állj ellen a kudarcoknak!

A kudarctűrést kell leginkább megtanulni az álláskereséshez, hogy ne égj ki, ne fáradj bele, még akkor sem, ha sokáig tart. Ha már a hurrápozitív hozzáállást, a tanult (bebiflázott és erőltetett pozitivizmust lehordtam, úgy illik, hogy valami mást javasoljak helyette. A valódi kudarctűrés megtanulását. Amikor nem elnyomjuk a rossz érzést, és belül forrongva, sértetten élünk tovább, mérgezve a lelkünket, biztosítva az állandó frusztrációt, hanem amikor tényleg nem fáj a kudarc, mert a helyén tudjuk kezelni. Ha megtanulod kezelni a kudarcokat, nem fájdalmat, rossz érzést okoznak, hanem tanulságot adnak. Most kifejezetten az álláskeresési kudarcokról beszélek, az élet más területein ez nem biztos, hogy így működik.

Tehát: kudarc. Ellentéte a sikernek. A társadalom, a környezetünk elvárja tőlünk és mi magunk is elvárjuk magunktól a sikert. És ha az nem érkezik meg, akkor mindenki – mi magunk is – azt gondoljuk, hogy valamit rosszul csináltunk, valamit nem csináltunk, mi hibáztunk. Egyáltalán nem biztos.

Rosszul hangzik, hogy az álláskeresés mellett azonnal meg kell említeni a kudarcokat is, de ez természetes velejárója az álláskeresés folyamatának. Akár meglévő állásból keresel, akár munkanélküliségből, mindenképpen lesz kudarc. Ha megtettél mindent, a legjobb tudásod szerint írtad meg az álláshirdetésükre az önéletrajzod, motivációs leveled, az állásinterjún kihoztad magadból a maximumot, akkor ne legyen rossz érzésed.

A kudarcérzéssel akkor tudsz leszámolni, ha pár dolgot átgondolsz a kudarcaiddal kapcsolatban. Mi az, amit a kudarcban nehezen viselsz? Ennek kétféle nézete van:

  1. Mi okozta a kudarcot valójában?

Elsiettél valamit, késlekedtél, halogattál, nem készültél fel, túl nehéz célt tűztél ki (pl. magasabb pozícióra jelentkeztél), nem volt elég tudásod, képzettséged, fáradt voltál, nem tanultál egy előző, hasonló kudarcból, rossz tanácsra hallgattál? Ezeket ugyan mind te tetted, de mégse haragudj magadra: járni sem úgy tanultál, hogy ment azonnal, elestél néhányszor, mire jól ment. Csak akkor még nem volt társadalmi nyomás, nem alakítottak ki benned mindenféle rossz érzéseket a körülményeid. Felálltál, újra kezdted, és egyszercsak ráéreztél. Így megy ez az álláskeresésnél is: hibázunk, tanulunk belőle, újrapróbáljuk. Gyakorlunk. Legközelebb készülj fel, ne kapkodj, ne fogadj el olyan tanácsot, ami nem passzol hozzád, de ne is ragaszkodj azokhoz a módszereidhez, amik már kudarcra vittek korábban.

  1. Milyen lelki tényezők juttattak a kudarcig?

Félelem, önbizalomhiány, önismereti problémák, nem voltál elég kitartó, hiú voltál, túl sokat vártál magadtól és csalódtál magadban? Szégyenkezel mások előtt, hogy megint nem sikerült? Meg akartad mutatni másoknak, milyen rátermett vagy, és nincs mit megmutatni?

Ezekkel már nehezebb leszámolni, mert ugyan belőled jönnek, de nem tőled erednek. Mások miatt alakultak ki benned ezek az érzések a kudarcaid mentén. Lehet, hogy szakember (pszichológus, coach) segítsége kell hozzá. Pár dolgot vissza lehet vinni racionális mezőre, és könnyű tisztázni. Mitől félsz, mitől szorongsz? Ha ez a lehetőség most nem jön be, lesz másik. Mert tudod, hogy addig mész, amíg nem sikerül egy állás. Így nincs is mitől félni. A szégyenkezést is könnyű legyőzni: megtettél mindent, amit lehet? Ha igen, nincs miért szégyenkezned. Ha nem, akkor arra légy büszke, hogy felismerted, hol hibáztál, és legközelebb nem fogsz. A megfelelési kényszert a lehető legnehezebb legyőzni egyedül, de itt is érdemes elgondolkodni: tényleg elvárják azt tőled, amiről azt hiszed, hogy elvárják? És te magadtól miért vársz el olyasmit, amire nem vagy képes (vagy még nem vagy képes)?

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: A visszajelzés még rombolóbb lenne. Aki már sokadjára kapná vissza az igazi okról szóló visszajelzést – nem tetszett, hogy a tájszólása van, vagy beszédhibás, nem elég szép, túl szép, ezért a főnök felesége kiszórtam, túl fiatal, túl öreg, kisgyerekes nő, egyedülálló nő stb. az igencsak el fog keseredni, mert ezeken nem nagyon lehet változtatni. Nem fog belőle okulni, de megerősítést kap, hogy ő “nem jó”. Pedig semmi baj sincs vele, ezek nem bajok, és semmi közük az állásban ellátandó feladatokhoz.
    De még az objektív visszajelzések sem sülnek el túl jól: ha azt mondjuk, kevés a nyelvtudása vagy szakmailag még nincs azon a szinten, megsértődik, mert szerinte igenis ő mindezt tudja.

  2. IT Knight
    mondta:

    @pippa2011: hidd el, neha nem is akarod tudni, hogy miert nem teged valasztottak. Csak felhuznad magad.

  3. pippa2011
    mondta:

    Egy kicsit árnyalnám a problémát.
    Az álláskeresésben az a legnehezebb, hogy nincs visszajelzés.
    Nem tudom, mit rontottam el, ha látta szakember az önéletrajzom, nem késlekedtem, nem lőttem túl a pozíciót, nem olyanra jelentkeztem, amihez nincs tapasztalatom/végzettségem, felkészültem a cégből, stb. stb. neadjisten még be is ajánlottak – és nem! És foggalmam nincs, miért nem. Ezekből még okulni sem lehet.
    Illetve, de: nem engem kerestek és kész.
    Addig megyek, amíg egymásra nem találunk, mert most ez a dolgom.
    Kudarc, mert mindent megtettem, és mégsem az, mert a nagy számok törvénye csak úgy tud működni, ha lejárom a “fölösleges körök”-et.
    Ezt kell helyretenni, és akkor rájön az ember, hogy valójában ennek semmi köze az önbizalomhoz.