Juttatások és Cafeteria 2018 – Hogyan kérdezz erről állásinterjún?

Juttatások és Cafeteria 2018 – Hogyan kérdezz erről állásinterjún?

Amikor béralkura kerül sor állásinterjún, már nem is annyira fizetésről, mint inkább juttatási csomagról beszélünk. Ezernyi eleme van, idén kiegészül egy újjal is: a diákhitel-törlesztése is bekerül a cafeteria elemek közé. (Egy remek összefoglaló cikk a cafeteria témaköréről itt található. )

Béralku idejére ezekből elég erősen fel kell készülnünk, hogy megfelelő alkupozícióban legyünk. Alapszabály, hogy a csomag elemeit csak úgy rakd össze és fogadd el, hogy azokat fel is tudd használni. Gyakori hiba álláskeresőknél, hogy béralkunál a nettó fizetés + X Ft cafeteriában állapodnak meg, majd az első pár munkanapján azt látja szegény új kolléga, hogy semmi olyan nincs a cég által kínált cafeteriaelemek között, ami neki kell, így lesz uszodabérlete a keresztanyjának, meg szálláshely alszámla, amit sosem használ fel, esetleg munkahelyi étkezés, amit nem tud igénybe venni, mert home officeban dolgozik, vagy mert speciális étrendre van szüksége. A cég meg nem érti, hogy miért érzi magát átverve a kolléga…

Ahogy állásinterjún előkerül a cafeteria kérdése, a legelső kérdésünk az legyen: milyen elemekből áll az adott cégnél?

Ha van olyan, amit szívesen választanál, akkor arról már lehet beszélni, ha semmi sincs, amit tudnál/akarnál választani, akkor a nettó fizetési igényedet szem előtt tartva alkudozz tovább.

Tudnunk kell, hogy minél nagyobb egy cég, és minél szélesebb palettáját kínálja a cafeteriának, annál nehezebb az ő dolga is. Láttam céget, ahol külön szoftverelemeket fejlesztettek arra, hogy nyilvántartsák, ki mikor milyen cafeteriaelemre jogosult. Hogy tovább bonyolódjon a helyzet, nem feltétlenül havi juttatásról van szó: van, ahol negyedéves bontásban adják ezeket a juttatásokat. Erre is érdemes rákérdezni: náluk milyen ütemezésben van cafeteria-kifizetés?

Ha semmi olyat nem hallasz a kínálatban, ami jó lenne számodra, kérdezz rá, milyen lehetőségeid maradtak így? Van, ahol eltérnek a standardjaiktól egyedi kérések alapján, de van, ahol ezt nem tudják megoldani.

Vannak cégek, ahol akkora adminisztrációs terhet jelentene a cafeteria bevezetése, hogy egyáltalán nincs. Ha a nettó fizetési igényedet jól határoztad meg, nem biztos, hogy ez rosszabbá teszi az általuk kínált juttatási csomagot, tájékozódni kell erről is.

Mint mindenben, ebben is szeretnek egyes cégek trükközni, ami általában csak utólag derül ki, és igen kellemtlenül érinti a munkavállalót. Ezeket kivédeni szintén úgy lehet, ha rákérdezel: van-e valamilyen speciális szabály a cafeteria felhasználására? Ha van, és nem tetszik, akkor tényleg akarod-e az állást, így is? Az alábbi pár kérdőjeles eset már megtörtént valakivel, szolgáljon tanulságul:

– Adnának egészségpénztári hozzájárulást, de köss légy szíves szerződést azzal az egészségpénztárral, amit ők határoznak meg… – ha még nincs ilyen szerződésed, akár el is fogadható ez számodra, ha van, akkor duplázod a költségeidet ezzel. Az meg neked miért is jó?

– Adnak szálláshelyi hozzájárulást Széchenyi Pihenőkártyán, de ezt majd az éves csapatépítőn-továbbképző napokon használd fel a szálláshely kifizetésére, mert az kötelező, csillivilli helyen van, de a szállást/étkezést neked kell fizetned. Az évszázad ajánlata… Gondolom, az álláshirdetésben benne volt a “szakmai továbbképzés” is, mint csábító tényező.

– Fizetnek helyi bérletet, de a helyijárat busz, amivel a telephelyükre tudsz utazni, pont egy órával előbb ér be, mint a munkaidő kezdete. Tehát heti +5 órát biztosan dolgozni fogsz, megéri, nem?

– Általános trükk a kiskereskedelemben, hogy adnak max. értékben adható Erzsébet utalványt, amit köteles a dolgozó a munkahelyét adó kiskereskedelmi egység boltjában levásárolni. Nem igazán fair…

# # #

Tetszett a poszt? Oszd meg, lájkold, kommenteld!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz jobangel hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. ==T==
    mondta:

    Ez a fizetés + kafetéria pont akkora baromság, mint a hiteleknél a kamat + THM.

    A hitel/kölcsön ára a kamat, vagyis a THM maga a kamat.

    A munka ellenértéke pedig a munkabér, vagyis el kéne felejteni a kafetériát, és a dolgozót tessék pénzben kifizetni, ő meg majd eldönti mire költi a pénzét.

  2. Bambano
    mondta:

    @IT Knight: a vállalati teljesítményhez kötött jutalmakat szerintem kerülni kell. a vállalat teljesítménye és bevétele a tulajdonosi kör problémája, nem a dolgozóé.

    a poszthoz: szerintem ezek nem jó tárgyalástechnikák, hogy szerintük mit adnak abból, amit te szeretnél. egyszerűen meg kell mondani, hogy mit szeretnél, oldják meg. vagy, ez a jobb, megmondani, hogy nem érdekel a cafeteria, bruttó bér oszt jónapot.

  3. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: @IT Knight: Több multiban is átírták már a „kedvemért”. Apróságok voltak, de fontosak. Pl. anyagi felelősség a céges eszközért (laptop). Mondom, oké, de akkor kössetek rá biztosítást. Beleírták a szerződésbe, hogy biztosítást kötnek rá, és amit a biztosító nem térít meg, azt én vagyok köteles. Jobban hangzik máris. Vagy elvárt vizsgák esetén benne volt, hogy elsőre ők fizetik, ha nem sikerül, másodjára a felét fizetik, ha akkor se, onnantól az én költségem. Ez is korrekt. Mert egyébként úgy gondolták, hogy majd én fizetem a bukás utáni vizsgákat…

  4. IT Knight
    mondta:

    @jobangel: „Tehát legyen benne minden.”

    A legtöbb multinál sablonszerződés van, amit review-olt és approve-olt mindenki, az Atyaúristent is beleértve. Egy betű sem módosítható, csak ha egyetért kb 20 különböző osztály vezetője (jogi, HR, pénzügy, stb)

    Tehát nem fogják a kedvedért beleírni, főleg, ha gyakran változik.

  5. IT Knight
    mondta:

    @IDSx: Ami nincs számosítva a szerződésben, azt egyszerűen ignorálni kell.

    „Egyéni és vállalati teljesítménytől függő éves bónusz”

    „A cafetaria szabályzatban külön meghatározott éves keret” (bármikor 0-ra módosthatóÖ

    stb.

  6. Kedvencem a kifejezetten alulfizető cégek, de kiemelkedő kafeteria rendszerrel. Remek az évi max. 450eHUF SZÉP-kártya juttatás, de ha ez tóbb hónapnyi fizetéssel azonos nettóban akkor nem biztos, hogy a munkatárs szeretne ennyit wellnesselni meg étterembe járni.

    Jellemző „átverések” még:

    1) Éves bónuszkeret, x ütemben kifizetve, cég teljesítménye + vmi pénzügyi mutatótól függ. évi x ütemben kifizetés, de csak 75%, a maradék 25%-k ha év végén úgy látja a board akkor Q5 bónusz. sosem látta úgy a board.

    2) béralkunál + belső kommunikációban a fizetésed része. munkaszerződés csak a Kollektív Szerződést hivatkozza, abban meg még hivatkozva sincs a béren kívüli juttatás. Volt cég, 19 hónapig dolgoztam nekik, nem volt 2 hónap, amikor 50ezres értékre kerektíve egyforma lett volna a havi bevételem. Erre nem hogy egy család, de egy egyén pénzügyeit se lehet tervezni, egy lakáshitelnél kiröhög a bank.

    3) „későbbi bérfejlesztés a kollektív szerződés bérsávjai szerint” – amiről csak a céghez már belépve derül ki, hogy abszolút nem tartalmaz semmit a munkakörökhöz rendelt bérsávokról.

    3) havi mobilkeret (=munkaeszköz) is mint juttatás. céges üdülőbe kedvezményes foglalást is forintosítják, hasonló kategóriás másik szálláshoz nézve. telco cégeknél kedvezményes internet+tv vonalat – az se baj, ha lakhelyeden nem elérhető.

    4) 5 interjú után kiderül: a kért bruttó összeg nettóját tudják megadni, természetesen utalva csak 50%, másik fele borítékban, teljesítményarányosan, de mindig mindenki megkapta + éves oktatási keret, stb.

    Ezeken a helyeken jellemzően a piaci ár alatt fizetnek, árulkodó jelek: kínos magyarázkodás, a közösségi dolgokat (céges családi nap, gyümölcsnap, csocsó, stb.) részletezik,a tesztek során mint valami exkluzív társaságot próbálják beállítani a céget….de a konkrét bérezést kínosan kerülik.

    Nem szabad ezt túlgondolni: ha diplomás, irodai munkakört betölteni képes embernek magyarázni kell egy bérezési rendszert akkor az elég komplex ahhoz, hogy egyoldalúan bármikor módosíthassák és vélhetően egy alacsony alapbért hivatott kipótolni. Rendes, bejelentett alapbér + ha az egyén/család szempontjából ez fontos tényező akkor cégautó. Ezek után mehet az após borkóstolóra utalványból, az anyós meg wellnessellni SZÉP kártyára.

  7. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: Én még nem láttam olyan munkaszerződést, amiben szerepel a cafeteria. Legfeljebb az szokás, főleg állami cégeknél, hogy a fix béren kívüli juttatásokat beleírják, de ami nem választható, az nem cafeteria.

  8. báró Csekonics
    mondta:

    Ez kb. az a kategória, mint mikor a bónuszt /12 hozzáadják a fizetéshez hogy tulajdonképp akkor annyi – persze, csak a bónusz vagy van, vagy nincs és a legtöbb helyen NEM csak a személyes teljesítményhez kötik, hanem a vállalatéhoz is (ha rosszul megy a cégnek, nincs vagy kevesebb.

    Van olyan is, hogy pl. adnának magánnyugdíj hozzájárulást, de persze pont nem annál a pénztárnál, ahol Te vagy…
    De igen, száz szónak is egy a vége – elsőként a bér legyen vonzó a csomagból – minden más csak hab a tortán.

  9. jobangel
    mondta:

    Egyértelmű, hogy ami nincs benne a munkaszerződésben, az később nem számonkérhető a munkáltatótól. Tehát legyen benne minden. A cafeteria is. Akkor pedig tárgyalni kell róla, az állásinterjún.

  10. Online Távmunkás
    mondta:

    Az állásinterjún ne érdekeljen a cafeteria, mert az nem a béred része, bármikor csökkenthetik vagy teljesen megvonhatják, ráadásul erősen politikafüggő az adózása. Hasonló téma, amikor azzal hitegetnek, hogy van éves vagy negyedéves bónusz, amit eddig mindig mindenki megkapott és nyugodtan kezelheted a bér részeként, de valamiért a szerződésből kihagyják.
    Mindig csak arról szabad tárgyalni, ami része a szerződésnek. Vagyis a bruttó bérre kell fókuszálni és belevetetni a szerződésbe, ha jár a munkakörhöz céges autó, benzinpénz, stb.