Az önbizalom ereje
Az állásinterjúk sikertelenségének leggyakoribb oka az önbizalomhiányban keresendő. Sajnos, az álláskeresőkre itt már akkora nyomás nehezedik, ami hibához vezet. Vagy legalábbis úgy érzik.
Megintcsak „kedvenc” érvemet, a poroszos iskolai neveltetésünket kell okolnom mindezért. Elsősorban nem az a hibás, aki „szétizgulja” az interjúját, sokkal inkább az, aki nem tanította meg, hogyan kell stresszes helyzetben is nyugodtnak maradni, vagy legalábbis annak látszani, és jól teljesíteni. Ehelyett sokaknak az iskolában átélt, tábla előtt állós, alázós, ordítós iskolai felelések jutnak eszébe, ahol azt keresték, mit nem tud, miért lehetne még inkább megalázni szerencsétlen diákot.
Az unásig ismert öltözködési és „mit ne” tanácsok helyett most egy kicsit az önbizalomról mesélnék.
Állásinterjú-kérdések
Az önéletrajz-téma után a héten kicsit állásinterjúzzunk, hiszen a jó CV, motivációs levél eljuttat bennünket addig, hogy személyesen is találkozni akarjanak velünk.
Az állásinterjú alapjairól itt már megemlékeztem, most az interjúztató által feltett – időnként furcsa, vagy kifejezetten „tisztességtelennek” tűnő – kérdésekről, azok céljáról írok.
Milyen a sikeres álláskeresés?
Ha már az előző posztomban úgy lehordtam a sikertelen álláskeresőkön nyerészkedni óhajtó „terméket”, most egy kicsit írnék arról, mikor is számít egy álláskeresés sikeresnek.
Nem, nem akkor, ha állást találsz. Az kevés.
Aki mer, az nyer – csodák pedig vannak!
Valentin-nap alkalmából ma minden úszik a rózsaszín boldogságban, én is pár happy sztorival szolgálnék ezalkalomból. Azért persze nekem mindenről az álláskeresés jut eszembe, ezért most is álláskeresős iromány került ki a billentyűzetemből.
Az álláskeresést sokan reaktív tevékenységként végzik, azaz a többség böngészi a hirdetéseket, és ha talál megfelelőt, jelentkezik. Ez jó, de néha nem elég hatékony. Pl. ha nem hirdetnek a leendő munkáltatók, mert drága, mert bíznak benne, hogy a környezetükben majd találnak valakit (ismerős ismerősét), vagy ajánlanak nekik valakit. Ezért néha a reaktív keresés mellett érdemes proaktívnak is lenni, elébe menni a dolgoknak.
Pár sikersztori következik.
Referencia álláshoz
Főleg multicégek szokása, hogy állásinterjú után 2-3 referenciát kérnek a jelölttől. Alább összegyűjtöttem pár fontos tudnivalót erről a helyzetről.
Ha referenciát kérnek tőled, akkor már nagyon komolyan kíváncsiak rád, az utolsó körök egyikében lehetsz. Mi történik ilyenkor? A cég HR-ese vagy az interjúztató megkér, hogy adj meg két-három ember elérhetőségét, akiket fel fognak hívni (ritkább esetben mailt küldenek nekik), és rólad kérdeznek majd.
Bombabiztos???
Hétvégére lazítsunk egy kicsit, tombolás rovatom következik, az alábbi cikk kapcsán:
http://www.jobline.hu/magazin/20111228_bombabiztos_felkeszulesi_tippek_allasinte.aspx
4 bombabiztos tipp az állásinterjúhoz. Hát persze, és majd a kezedben robban…
Lássuk e „hasznos” tanácsokat részleteiben, hiszen nem teljesen rossz, amit a cikk ír, de elég rossz ahhoz, hogy félrevigyen, ha nincs interjútapasztalatod.
Álláskereső tanácsok – de minek?
Mostantól bevezetek egy új címkét, a „tombolás”-t. Nem, nem a cetlis nyereményjátékról van szó, hanem az idétlen karriertanácsok feletti tombolásaimról.
A HVG karrier aloldalán találtam a következő cikket.
„Kínos” kérdések az állásinterjúkon.
Érdekes téma, lássuk a kérdéseket, és a „szakértő” tanácsait.
Érdeklődés álláspályázat beadása után
Ígértem ilyet egy régebbi posztban, most teljesítem.
Van úgy, hogy egy állás különösen fontos, az álomállás lehetne. Mégis úgy érezzük, nem tehetünk mást, minthogy beadjuk a – testreszabott, nagy gonddal összeállított – pályázatot, és várunk.
Kb. 2-3 hetet érdemes várni a beküldéstől számítva, aztán lehet érdeklődni. Egy álláshirdetés kb. 2 hétig van kint a portálokon, de ha nyomtatott sajtóban jelent meg, akkor a „várakozási idő” lehet akár 1 hét is.
Itt az e-mail a jobb, ellenben az állásinterjú utáni érdeklődéssel. Miért is?
Állásinterjú után III.
Olvasgatva az amerikai „szakirodalmat”, több helyen ajánlják, hogy az állásinterjú után írjunk köszönőlevelet, mert az jó benyomást kelt. Az Usában. Nálunk meg nem, szóval ne, még véletlenül se vetemedj arra, hogy interjúról hazaérve azonnal írod a mailt, hogy „köszönöm a lehetőséget”.
Szomorú személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban:
Egy szegény görcsölős jelölt végigszenvedte az interjút az akkori főnökömmel (aki nem csinált nagy ügyet egy állásinterjúból, kellően kommunikatív alkat lévén, kifejezetten jófej ember volt).
Hazaérvén írt egy ilyen köszönőlevelet, amiben a főnökömet jól Jánosnak hívta, miközben József névre keresztelték. Jelöltünk e hibájára ráeszmélvén rögvest küldött egy SMS-t is, hogy kedves János, elnézést a névelírásért. Aztán még egyet…
Mondanom sem kell, nem mellette döntött a jó főnökember. Na nem azért, mert nem volt szimpatikus a jelölt, de aki ennyire túlliheg mindent, azzal vajon könnyű lesz-e együttműködni?
Hát ezért nem érdemes idétlen amerikai mintákat átvenni: ha nem tudsz vele azonosulni, csak lejáratod magad. És ezért nem érdemes görcsölni egy álláskeresői helyzeten: hideg fejjel jobban teljesít mindenki, mint stresszhatás alatt.
Állásinterjú után II.
Az előző posztom folytatásaként el kell ismernem, hogy van, aki nem szívesen érdeklődik telefonon arról, megkapta-e az állást. Az azonnali negatív válasz sokakat sokkolhat, az azonnali pozitív válasznak nincs esélye (hiszen, ha ilyen döntés megszületett, a jelöltet azonnal hívják, nehogy más „elvigye” előlük). Az érdeklődés egyedüli pozitív eredménye az lehet, hogy megtudjuk, hol tart a döntési folyamat. Rossz esetben megmondják, hogy nem téged választottak.