Amikor közszférás önéletrajzot javítok…
A közszféra, kormányzati szféra „ad” egy olyan készséget az embereknek, ami sok kárt okoz az önéletrajzukban: a hivataloskodó, terjengős, fölöslegesen szabatos fogalmazást, és az ebből eredő sikertelenséget. A probléma abból ered, hogy a történelem során az egyszerű megfogalmazás nem mutatott tekintélyt (vissza is utalnék kis gumicicámra, a tekintélyelvű oktatás által okozott károkra). Hosszan, értelmesnek tűnően kell beszélni, és akkor okosnak, tekintélyesnek látszunk – a régi gondolkodásmód szerint. Tanult ember nem fogalmazhat egyszerűen – legalábbis a „régi iskola” szerint.
A képpel ellentétben, a körülményes megfogalmazás nem hoz eredményt az önéletrajzoknál…
Közben a világ felgyorsult, senkinek sincs már ideje szövegeket olvasgatni, értelmezgetni, átfutja, „szkenneli”, ami megragad, abból dolgozik. Tehát, minél terjengősebb, szabatosabb, annál biztosabb, hogy sikertelen lesz az önéletrajz. A siker titka az áttekinthetőség, a strukturáltság, a megértés segítése. Nem önéletrajz, de remek példa a KockaPont oldalán a leírás arról, kik is ők. Egyszerűen, érthetően van fogalmazva, mert arra számítanak, hogy autisták is olvasni fogják. Mégis, így hatékony. Így kell ezt az önéletrajzokban is. Prezentációimban gyakran mutogatom az alábbi – fiktív! – példát, ami jól mutatja, mi is a baj a közszférából versenyszférába tartók önéletrajzaival: