Új „trendek” a munkaerőkiválasztásban

Új „trendek” a munkaerőkiválasztásban

Rossz hír az álláskeresőknek: ezek sem jobbak, mint a régiek.

Az „új” alatt azt értem, hogy viszonylag új, azaz pár éve már itt vannak velünk e remeknek nem nevezhető módszerek. Végre ciki lett a kézzel írott álláspályázat kérése, kiröhöghetjük jóízűen a horoszkópusokat, grafológiai elemzőket, vércsoportelemzőket (sic!) elmondhatjuk, hogy szerencsésen nem terjedt el az arcelemzés, tanulságosan nagyot hasalt a piacon. A stresszinterjúzó céget azonosíthatjuk vége a bárdolatlan, bunkó céggel, mert etikus cég/ember ilyen módszerekhez nem nyúl. Az AC-k is inkább riasztóan, mint vonzóan hatnak az álláskeresőkre. Sőt, ahol az AC releváns lenne (komoly skill set, erős kompetenciák), ott már nem álláskeresőkről beszélünk, ott a lehetséges munkaerő számára kell eladni azt, hogy akarjon állást váltani, a fél-egynapos AC-k nem segítenek ezen. Jöhet(ne) a józan ész a kiválasztásban!

Aki ismer, tudja, hogy engem lenyűgöz minden, ami technológia, de el is tud borzasztani, mire használjuk időnként. Remélem, az alábbi fejezetek azokról a módszerekről szólnak, amik pár év múlva szintén a ciki-röhejes kategóriaként említhetők majd. És nem azért, mert utálom a technológiát, hanem mert tisztelem a józan észt és a tárgyi tudást, pláne belátom, hogy emberek számára az álláskeresés és a megfelelő állás kiválasztása még mindig életreszóló döntés, amit nem lehet így kezelni.

Robotizált videóinterjú

Személyes élményéről is számolt már be jelöltkém, az is tanulságos… Emellett, ha a végéről kezdem, többnyire azok a cégek alkalmazzák, akik azt üzennék magukról, hogy  „mi egy high-tech cég vagyunk”. Így aztán sok pénzt költenek arra, hogy bevezessenek egy ilyen rendszert. És büszkén hirdetik, hogy valaki azért nem fér a csapatukba, mert fenntartásai vannak a videóinterjúval. Náluk ez is szűrő, bizonyám!

Amivel az a baj, hogy azok a skillek, amik a sikeres videóinterjúhoz kellenek, pont nem kellenek egy napi működésben a tech cégek munkaköreinek 99%-ában. Ahol releváns lenne, ott meg nem térül meg ez a módszer, mert olyan sokszor nincs toborzás a “szereplős” pozíciókra. Ebből a szempontból pont olyan téves módszer, mint a stresszinterjú. És itt látszik, hogy már bőven megbánta a cég is a robotinterjú bevezetését, és azzal próbál kimenekülni a Concorde-csapdájából, hogy a drágán megvett rendszert csakazért is mindenre alkalmazza, ha kell, ha nem, afféle önigazolásként.

Az is egy nagy tévedés, hogy ez a jelöltnek jó lenne. “nem kell utazni”, ez igaz, de így nem is tudja felmérni a leendő munkakörülményeket. „nem kell kiöltözni” – ne legyünk álszentek, dehogynem. Nőnek még úgy is kell sminkelni, ahogy kamerának jó, abban meg nyilván mindenkinek kisebb a gyakorlata. Extra stresszt ad viszont, hogy nincs visszajelzés, nem látja, hogy az interjúztató hogyan reagál az elmondottakra. Szóval, ez a jelöltnek nem jó, csak a leendő munkáltatónak. Az employer branding meg ezt az elvet nem támogatja. És persze a munkáltatónál sem igazán hatékony, mert ha a döntéshozónak 15-20 percben voltak valamilyen kérdései, amiket a robot felvett, de még kérdezne tőle valamit, akkor nem tudja megtenni.

Egy HR-es ismerősöm remek meglátása a témában: „Csak azért mert bölcsészek vagyunk, beadták nekünk, hogy ha egy program képes magától csinálni dolgokat, akkor az már mesterséges intelligencia. ”

Meg lesz a helye az AI-nak, robotoknak a munkaerőkiválasztásban, így ezekre a próbálkozásokra most személy szerint kísérletként tekintek, amiből remélhetőleg lesz annyi tanulság, hogy néhány év múlva jól használható, mindkét félnek kényelmes rendszerek bontakoznak majd ki belőle.

 Gamification

Van, ahol már játszani is kell állásinterjú gyanánt. Olvasunk róla minden szépet és jót, hogy mennyire megmutatja a jelölt képességeit. Az a mondás hozzá, hogy millennials generáció ebben jobban teljesít, jobban megmutatkozik, mire képes. Hogy pl. egy hotel pozícióira jelentkezve virtuális hotelt, éttermet kell vezetni, költségvetés van, beszerzés stb. és ott majd meglátszik, kiben milyen lehetőségek rejtőznek. Igen, a karrierjét kezdő ifjoncok biztosan jók az ilyesmi játékokban. Amíg nem az életükről, szakmai jövőjükről van szó, azaz a lehető legkomolyabb tétje lesz a “játéknak”. Emellett említeném, hogy ez mindig sokórás “játék”, azaz sokkal több energiát kíván a jelölttől, és nem feltétlenül van erre ideje – nem mellesleg egyszerre több álláskeresést futtatni így szinte lehetetlen. Ebben hasonlít az AC-kre: nem időhatékony se a cégnek, se az álláskeresőnek.

 

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Balfredo Alfredo hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Josef Lewis
    mondta:

    Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Call / WhatsApp: +16626183756
    Webhely: progresivefunding.wordpress.com

  2. Circus
    mondta:

    @Untermensch4: ez pl egy jó példa, köszi.
    Nem lehet minimális lojalitást sem elvárni olyantól, aki, ha kárt okoz, a képedbe röhög, és másnap már nem is jön, és mindenzt nagyon jól tudja.

    Másik legszebb, amikor a kölcsönzött munkaerő többet kap ugyanannyi munkárét, mint a saját, ráadásul ugye a cégnek meg kedvezőbb őt foglalkoztatnia. Törvényes? Lehet. Korrekt a munkavállalóval szemben? Nem.

  3. Untermensch4
    mondta:

    @jobangel: ” A munkaerő-kölcsönzés lehet jó a munkavállalónak is, de valóban jobb lenne, ha nem ilyen lenne ilyen konstrukció. Mivel legális, nem nagyon lehet vele mit tenni… „

    Állítólag van ahol jól működik, némely országokban egy távoli kontinensen, európában… errefelé a kékgallérosok nagyjából sejtik hogy ha a cég X pénzt hajlandó kifizetni a munkáért akkor ha abból lejön a kölcsönző jutaléka az annyival kevesebb bért jelent. Az előzetes rossz tapasztalatok (a magyarosch trükközések) miatt pedig most nyáron volt nálunk olyan hogy a tképp még próbaidős de kölcsönzött (jó) munkaerő a főnök túlóra-kérésére közölte h mivel ő kölcsönzött, korábban munkaerő-kölcsönző cég máskor már kétszer nem fizette ki a túlóráját, addig amíg nem közvetlenül céges alkalmazott, ő nem túlórázik. A cégben meg tud bízni, munkaerő-kölcsönzőben semennyire. Így mindenki rosszul járt.

  4. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Továbbmegyek: nem is kell interjú. Akiknek a cv-je tartalmazza a pozíció kiírásában szereplő kulcsszavakat, azoknak a nevét be kell dobni egy kalapba. Akinek a nevét kihúzzák, az megkapja az állást. A többiek meg így jártak.
    Szerintem tök jó ötlet. Megyek is a szabadalmi hivatalba, hogy levédessem 😀

  5. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Balfredo Alfredo:
    A hr-es interjúztatók 80% – akikkel találkoztam eddig – nem tudtak többet, mint elismételni azt, ami amúgy is le volt írva a pozíció kiírásban.
    Innentől meg a munkájuk egy egyszerű szöveg felolvasóval kiautomatizálható, de itt nincs semmilyen MI.

  6. Bambano
    mondta:

    @Melki: „Mi az az AC?”: ausztrál rockbanda, miután az énekest kirúgták a hallása miatt, egy másik tag meg meghalt… 🙂

    @IT Knight: „te ezt honnan tudod? :o)” onnan tudom, hogy nem létezik MI, mert olyan masszívan párhuzamosított hardver sem létezik, ami kellene hozzá. ezért kamu az összes marketing süketelés, ami mi-ről beszél. most tudunk csinálni 100-200 procis gépeket. Ehhez képest a fejedben 5 milliárd kapcsolócucc van. ez még nagyságrendben is több, mint ahány gombócot egy hr-es lyányka meg bír enni.

    egyébként próbáld meg rendesen ragozni a nickem: Bambanőnek.

  7. Balfredo Alfredo
    mondta:

    OK, hogy mesterséges intelligencia, de a robot interjúztató nem tud minden helyzetre felkészülni. Igaz, hogy a humán sem, de a robot jobban nem tud! 😀
    Humán interjúztató szakmai vezető esetében a kérdések a korábbi kérdésekre adott válaszoktól is függenek.
    Ha mondjuk az interjú során kiderül, hogy a jelölt foglalkozott már a dihidrogén-monoxiddal, továbbá az interjúztató tudja azt, ami még nem publikus, hogy a vállalat is tervez beszállni az igéretes dihodrogén-monoxid bizniszbe, akkor irányítottan kérdezve, de azért diplomatikusan próbálja felderíteni a jelölt dihidrogén-monoxid tapasztalatait. Esetleg rájön, hogy kifejezetten használható emberrel találkozott és mindenképp alkalmazza. Ugyanez robotban bukta, mivel az ügy bizalmas jellege miatt a robotnak nincs beprogramozva semmi a dihidrogén-monoxid jelentőségéről, így esetleg az ország legjobb szekemberét veszítik el úgy, hogy nem is tudnak róla. Köszönjük, HR Emese!

  8. kukatr
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Egy válság alatt kevésbé válogathatsz a felvételi interjúk alapján.

  9. jobangel
    mondta:

    @Melki: Assessment center, van itt pár cikkem róla: jobangel.blog.hu/tags/assessment_center

  10. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @ComLo:
    XD
    Üdv a mai világban, ahol a vezető és döntés hozó pozíciókba hipszterek, diversityk, illetve pénzes apuci pici fiacskái kerülnek, majd miután az orránál fogva cibálják őket a hangzatos dolgokat hirdető scam startupok, seperc alatt bevezetik az uselessnél uselesseb dolgokat, jó áron, csak hogy elmondhassák, hogy trendik…

    Túl jól megy a világnak az az igazság. Talán majd a válság kicsit helyrerázza a dolgokat, bár nem valószínű, hogy elég lesz.

    Amúgy az ilyen robot izét én is skippelném kapásból. Egy dolgot nagyon elfelejtenek a nagy önteltségben egyes cégek… nem csak ők tesztelik a másikat a felvételi proces során…

  11. Melki
    mondta:

    Mi az az AC?

  12. Eddig mindig úgy váltottam munkát hogy hivtak…Igaz nagyon nem is pörgök az utóbbi időben. Viszont volt már olyan hogy egy lefixált helyre mégsem mentem, igaz magam helyett tudtam pont tudtam ajánlani valakit akit persze fel is vettek, és azóta is hálás nekem hogy gondoltam rá… olyan is volt akit azért utasítottam vissza mert egyszerűen rosszkor keresett…a lányom születése után 1 nappal…Hiába igértek fűt-fát, lemondtam…Igaz ezzel egy kicsit elbasztam a dolgot, mert utána már akkor sem mehetek, ha nagyon akarok…Szóval csak oda megyek ahol azt érzem hogy szinte könyörögnek hogy menjek…Szóval a fent emlitett szarakodásokkal én biztos nem foglakoznék. Sztersszinterjú? eszem-faszom megáll, komolyan…Önéletrajzot is mindíg utólag adtam be, csak hogy le legyen papírozva..Most is csak azért váltanék mert már nagyon unom a melót, egyszerűen csak rámférne valami más…Jövőhéten megyek interjúra, de ott legalább azzal kezdik elméletileg hogy tanfolyam szerűséget is tartanak, tehát tényleg felkészitenek és kell nekik az ember, nem szarakodnak ilyen baraomságokkal…

  13. Kispangit
    mondta:

    -Jó napot, mit tud a cégünkről?
    -Amit az újságban olvastam, autókat gyártanak.
    -Miért akar nálunk dolgozni?
    -Mert maguk közel vannak, nem kell órákat baszakodnom dugókban.
    -Mik az erős pontjai?
    -Mittudomén, nem vagyok cihológus, hogy folyton magamat elemezgessem.
    -Gyenge pontjai?
    -Az előbbi válasszal analóg…
    -Fizetési igénye?
    -Havi 1000 dollár forintban, évi 50 dollárjával emelgetve.
    -Szerepjátszós rész következik…
    -Mi? Hagyjanak már békén ezzel a szarsággal! Kell munkaerő, vagy nem kell!? Azért van a próbaidő, hogy az alatt elváljon, hogy jó vagyok, vagy sem! Na megyek, majd szóljanak, hogy jöjjek-e a papírokkal, viszlát!

  14. ComLo
    mondta:

    @jobangel: igen azt irtam is, hogy tudom van különbség a két interjú tipus között, de leírt ellenérvek egy jelentös része áll a skype-os interjúra is (egyébként ilyen robotos ökörséghez még nem volt szerencsém … mint mondtam hál istennek (kop-kop-kop) eddig elkerültek az extrémitások). Én arra akartam utalni, szerintem az ilyen távinterjúk, egyre gyakoribbak, igy szerintem logikus ha ezt fejlesztik tovább.

    Nálam amugy a “vettünk drágán egy technologiát hát használjuk” esete, amikor kompetenciákat, sok év munkatapasztalatát, végzettségeket, nyelvtudást, mindent külön rubrikába egyenként be kell irni, pontosabban kijavitani amit az általában elég gagyi adatfelismerő, a csatolt CV-ből kiszed. Értem én hogy miért kell (adatbázist épiteni) de ne velem csináltassák már meg a piszkos munkát. Ott a cv az alapján döntsék el kellek-e, az adatokat megtisztázzák le házon belül.

  15. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @IT Knight:
    Nem létezik jelenleg mi. Ez csak egy pr fogás, amivel az agyatlan embereket megvezetik, hisz az „okos xy” már nem működik, most a „AI xy” a menő szöveg.

    De ettől még ugyan úgy, mint ahogy az okos x-nél sem, itt sincs semmilyen világmegváltó technológia.
    Persze el ökörködnek, és mesterséges is amit csinálnak, csak az intelligenciától áll távol 😀

  16. jobangel
    mondta:

    @ComLo: Köszönöm az elismerést 🙂

    Videointerjú: addig, hogy Skype, oké, mert ott a másik oldalon is van ember. Nehezebb, de sok esetben praktikus, pl. nagy távolság, mozgáskorlátozott álláskereső stb. Itt most a robotos videóinterjúról írtam, jó lenne, ha az fejlődne annyit, hgoy ne ilyen legyen, mint most (cikkek róla: jobangel.blog.hu/tags/robotinterj%C3%BA )

  17. jobangel
    mondta:

    @Circus: A munkaerő-kölcsönzés lehet jó a munkavállalónak is, de valóban jobb lenne, ha nem ilyen lenne ilyen konstrukció. Mivel legális, nem nagyon lehet vele mit tenni…

  18. TarVez
    mondta:

    @jobangel: Hát ez nagyon jó! A saját macskád 🙂 Azt is mondtam, hogy a krokodilnak jó, mert rászállnak a lepkék – akkor még nem tudtam, hogy kiszívják a szeméből a nedveket, mert sok benne az ásványi anyag! 😀 Nálam akkor állt be a kék halál, amikor azt is megkérdezték ugyanezen az interjún, milyen robot lennék. Azt mondták, 1 órás lesz a beszélgetés, majdnem 3 órás lett, a végére se élő nem voltam, se holt. 😀

  19. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    Stresszinterjú: rákérdezek mi a cél.

    Ez kizökkenti még a legtapasztaltabb HR-est is.

    Egyik interjúmon direkt alig hallható, háttérzajos szöveget adtak el felvételről. A cél nyilván: értem-e így is? Aztán megkérdeztem: ugye ennél jobb a telefonvonal?

    Hülye kérdések. A legjobb taktika hülye válaszokat adni. Ettől összezavarodik a HR-es.

  20. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    A tőke támad a kisemberre, de a kisember meg kijátssza a szabályokat. Azaz kvittek vagyunk.

  21. ComLo
    mondta:

    1.) Nagyítóval kell keresni a blogketrecbe kikerülő életmód/HR/párkapcsolati tanácsadó oldalak között azokat, akik engedik a kommentelést. Érted, „én megmondom a tutit, neked ne legyen véleményed!”. Azért mert ez a blog kivétel extra nagy respect!!

    2.) VIdeóinterjú. Mert az említett hibák jelentős része, már egy sima videóinterjú alatt is jelentkezik. És ez sajnos vagy sem, azért egyre gyakoribb. Nekem az elmúlt 5 interjúmból 4 volt skype-os. Lehet ezt azért érzem mert nem egy ország, egy „belsős” közegén belül mozgok csak (nem Mo.-on dolgozom), de az egyre inkább globális világban a videóinterjú egyre elterjedtebb dolog. Budapest egyik feléből a másikba átutazni még oké, de Singapore-ból Hong Kong-ba átruccanni, csak egy interjú miatt, már más kávéház. Bár egyébként ha itt tartunk, kb pont annyi a menetidő, mint Debrecen és Budapest között. Szóval szerintem a videóinterjú, mint múfaj, egyre inkább releváns lesz.

    3.) Stresszinterjúhoz egyszer volt szerencsém, baromi kellemetlen élmény volt. Ugyanígy nagyon szerencsésnek érzem magam: sokak álltal hülye HR interjúnak nevezett dolgokhoz (milyen állat lennél, stb) sem nagyon. Végig kérdezték a szakmai multamat, belementünk részletekbe, mindenki emondta mik az elvárások, esetleg egy kis magánélet.

  22. white999
    mondta:

    ÁLLATOS KÉRDÉSHEZ. Azt válaszolnám nem tudom hogy mi lennék csak azt ami biztosan nem. Tiszavirág. Mert az oké, hogy egész nap üzekedünk de mi van ha peches napom van?
    Stressz interjú. Nem tudom az is része, amikor 20 év értékesítő múlt után megkérnek, hogy adjak el egy tollat. Gondolom nem tudnak olvasni vagy ilyesmi. Esetleg ez volt a hogyan legyünk sikeres hr-esek kézikönyvben a felvételiztetés gyorsan egyszerűen ahogy a nagymamám csinálta pontnál. Legközelebb nem felelek, csak ütök.

  23. IT Knight
    mondta:

    a múltban élnek itt sokan, nagy az ellenállás bármilyen új technológiával kapcsolatban

    az öregapám jut eszembe rólatok, aki mindig vörös fejjel szitkozódik, hogy a mai fiatalok csak a „képernyőt bámulják”

    hiába mondom neki, hogy ez a munkám…

  24. IT Knight
    mondta:

    @Bambano: „jelenleg nem létezik mi”

    te ezt honnan tudod? :o)

    ha valakinek (USA, Kína, Google, akárki) van ilyenje, nem biztos, hogy azzal kezdi, hogy elmeséli Bambano-nak 🙂

  25. qwertzu
    mondta:

    Szerintem a robotinterjú kimondottan jó lehet, ha a US Robots keres robotpszichológust Susan Calvin mellé, minden más esetben viszont komolytalan.

  26. Bambano
    mondta:

    az mi-re alapozott videointerjú kérdésköre tök egyszerű: jelenleg nem létezik mi. és, szerintem, még nagyon sokáig nem is lesz. jobban-rosszabbul programozott hagyományos programok vannak.

    a stresszinterjúnál meg mindig az jut eszembe: az a fagyi visszanyalhat… hogy a legenyhébbet mondjam, leparkolok a kocsija előtt keresztben, hogy ne tudjon elmenni… ki is lesz stresszes?

  27. Circus
    mondta:

    @jobangel: Gamifiation – elméletileg, egy komplex munkakör utolsó körében a maradék 3-5 jelölt esetén, ha megfuttatják őket egy, a feladatkört modellező helyzetben, azt ott én kifejezetten igazolhatónak és hatékonynak érzem.

    Nyilván, nem egyszerre, hanem külön-külön, azonos helyzetben és környezetben.

    A robotinterjúra meg elvből NEM-et kell mondani, ezen én is remélem, hogy mielőbb nevetni fogunk tudni.


    Más
    Azt hiszem, már kérdeztem: a mostanában divatos munkaerő-kölcsönzés témakört nem akarod körbejárni, mert ugye azon túl, hogy kizárólag a munkáltatónak és a kölcsönzőnek jó, munkajogilag-erkölcsileg erősen kifogásolható a munkavállalók szempontjából – nem lehetne valahol korlátozni?

  28. jobangel
    mondta:

    @TarVez: részemről ezt az állatos kérdést úgy hackeltem meg, hogy a saját macskám akarnék lenni. Háddemiért? Mert szeretem a macskámat és magamat is, és ezzel a választással nem változna sokminden, tovább szerethetném magam 🙂 Itt kicsit megbuktak az elemzéssel, de néhányan levágták, hogy szórakozom velük 🙂 Ugye sosem az az igazi kérdés, hogy milyen állat, meg bútor, meg autó, hanem hogy miért. Hála istennek, ez már a múlt. Most gamification… grrr.

  29. TarVez
    mondta:

    A videointerjún nem csak az a baj, hogy aki engem interjúztat, az nem kérdezhet még párat, hanem hogy én magam sem kérdezhetek tőle. Az sem biztos, hogy amit az interjúztató világos kérdésnek gondol, mert ő érti, azt a jelölt is érteni fogja, és nem kell rákérdeznie arra, pontosan mire is kíváncsi a másik fél.

    Gamification… nálam ugyanez a kategória, amikor felteszik az ötödik olyan kérdést is, hogy milyen állat lennék. Nem tudom, az stresszinterjúnak minősül-e, amikor csupa ilyen kérdést kap az ember. Hát lehet, hogy a szemben ülő félnek roppant információdús, amikor azt mondom, hogy krokodil, mert az mindig mosolyog és sokáig él, de lehet, hogy jobban tenné, ha azt kérdezné meg, hogy kiabáltam-e már ügyféllel, és ha igen, miért.

  30. Koczy
    mondta:

    Én a stresszinterjút nem érettem soha. Volt benne többször részem, és soha nem értettem, hogy azzal, hogy két órán keresztül hülyeségeket kérdeznek, azt állítják kamuzok, nem engedik befejezni a mondataimat, mit akarnak elérni? Nyilvánvaló, hogy egy idő után úgy gondolom, hülyét csinálnak belőlem, ezért mérges leszek. Ha meg birka módjára végig vigyorgom, azt jelenti, hogy egy kicsit debil vagyok. Szóval számomra ez a mai napig rejtély. Ezzel gyakorlatilag előrevetítik, hogy a munkahelyen folyton idegesítő szituációkba kerül az ember, és nem küldheti el a másik felet soha melegebb éghajlatra. Ilyen helyen meg ki akarna dolgozni?

    Na jó, jó szűrő lehet egy call centeresnél, de mindkét ilyen interjúnál back office poziba jelentkeztem…

  31. Din Serpahis
    mondta:

    Ez az Ac a ketezres evek elejen volt marha nagy divat, akkor jottem ki a kozgazrol es kb minden masodik multi ezzel szivatta a palyakezdo jelolteket. Mondjuk mar akkor sem ertettem, hogy egy palyakezdonel mi a fene ertelme van olyan kompetenciakat merni, amik logikusan meg ki se fejlodhettek…

  32. babona
    mondta:

    Elvileg lehetne használni képességfelmérésre (nem arra hogy jó munkaerő lesz-e) gamificationt, jó sok adat lejön hamar, de mennyire releváns, és hogy állásinterjú szempontjából is értékeled az eredményt? (talán egy tényleges AI(hehe) vagy esőember v2.0 értékelheti). Az automata videointerjú meg sima átverésszagú, előválogatásnak meg elég amit leír magáról. Ha nem fektet a jó munkaerő toborzásába, akkor csak véletlenül kap jó munkaerőt. Ha nem keresel jó munkahelyet, csak véletlenül találsz.