A veteránok nem követnek el szakmai hibát

A veteránok nem követnek el szakmai hibát

…legalábbis nem sűrűn, így ha őket éri el a felmondás, az mindig meglepő.

Leépítés, átszervezés, költségcsökkentés, cégmegszűnés: ezek a leggyakoribb érthető okok, amik miatt bárkit elbocsáthatnak, munkanélkülivé válhat.

De bizony olyan alkalmazott is akad bőven, aki a saját hibájából lett kirúgott, nemcsak próbaidőben, sőt. Az alábbi történetek szereplői hosszú, többéves, néha évtizedes munkaviszonyuk végére tettek pontot ezekkel a „mutatványokkal” – nem szakmai mulasztás miatt, nem is leépítés miatt vesztették el állásukat.

Azt hihették, már jól bedolgozták magukat? Vagy hogy pótolhatatlanok?  Vagy magas pozícióban vannak, úgysem mer szólni senki? Nekik már nem kell bizonyítani?

– Szigorú IT szabályzatú multinál dolgozó illető hazavitte a laptopját hétvégére. Ezt szabad volt, nem sértett vele szabályt. Hanem ez a sajátjánál nagyobb teljesítményű gép volt, gondolta, ezen gyorsabban letölthető lesz egy film. A torrent klienst feltelepítette a céges gépre, a filmet letöltötte. Hamarosan közölték vele a felmondását. Céges gépen nem tartunk privát cuccot, nem telepítünk rá semmit engedély nélkül.

– Egy másik illetővel történt, hogy a céges autó magáncélokra használata ugyan engedélyezett volt, de azzal feketetaxizni, vagy bérbeadni menyasszonyos autónak hétvégén már nem a tolerálható kategória.

– Céges üzemanyagkártyára tankolni a céges autóba oké, de mellé még két 10 literes kannát is megtölteni minden alkalommal nem oké. Mivel ez az autó lett a cég legnagyobb átlagfogyasztású autója, feltűnt az újonnan létrehozott kontrolleri pozícióba került kollégának. Emberünktől érzéketlen búcsút vettek, persze a kontroller volt a „szemét, mert felnyomta őt, a megbecsült, régi kollégát”.

– Egy cég konyhájában becsületkasszás kávézás működött, jól is ment minden, míg az egyik kolléga el nem kezdett ingyen kávézni. Erre még csak ingatták a fejüket a kollégák, de ez őt nem zavarta. Mikor már a pénzesdobozt is fosztogatta, megvált tőle a cég.

– Egy másik munkahelyen biztosítva volt az ásványvíz céges számlára, a konyhában letéve a rekesznyi palack, mindenki fogyaszthatta korlátlanul. Akkortájt még az ásványvíz is visszaváltható palackban volt, talán 20-30 Ft-ot is adtak darabjáért. Leleményes kolléga néha hazahordta hát az üres palackokat, mert milyen jó bevételi forrás visszaváltani azokat. Belegondolva, hogy ha esetleg 100 palackot el tudott lopni, azzal 2-3000 Ft-ot is keresett fél év alatt, ezért már megérte tolvajjá bélyegeztetni és kirúgatni magát.

– A környezetvédelem sem mindig támogatható cél, főleg, ha szembemegy az információbiztonsági politikával. Az adott cégnél szigorú szabályok vonatkoztak a kivihető információkra (hol nem?), kolléga ezt nagyjából be is tartotta, ám a kinyomtatott és fel nem használt iratokat elvitte a gyereke óvodájába rajzolni hogy az ártatlan fák halála ne legyen értelmetlen. Így a gyerekek pl. szerződések fel nem használt fénymásolatai, fax riportlisták és egyéb bizalmas információk hátoldalára rajzoltak, és vitték haza rajzaikat szüleiknek. Az óvoda örült a jófej apukának, a cég már kevésbé. Mikor mindez kiderült, meg is váltak tőle.

– Az teljesen szokványos, ha a céges buli után a maradék romlandó kaját hazaviszik a kollégák, jó kis közös osztozkodás szokott ebből lenni. Hanem a nagyértékű szeszesitalok nem romlandók annyira, hogy haza kelljen menteni őket üvegszámra, valószínű, hogy kibírják a következő buliig. Kirúgás ugyan nem járt érte, de a kollégákat megkérték, hogy ugyan hozzák már vissza a készletet, és következő ilyen alkalom ne legyen, mert akkor lapát.

– Raktári többlet is elfordul néha, ez már önmagában nem jó, de kezelhető, kirúgás sem jár érte általában, csak ejnyebejnye. Ellenben, ha ezt a többletkészletet a raktáros berámolja az autójába, és megpróbálja hazavinni és a leltári nyilvántartást manipulálni, az már nem az elfogadható és lazán kezelhető kategória.

– Segíteni is érdemes az ügyfeleken, mert hálás lesznek, és továbbra is vevők maradnak. Ám az nem értékelhető segítségnyújtásnak, hogy a kolléga kinyomtatja a számlát, de nem postázza ki, hanem a fiókjába süllyeszti. Az ügyfél pedig „természetesen”mindig csodálkozik, hogy hát ő nem is kapott számlát, valahányszor rátelefonálnak, hogy fizetni kellene, mert lejárt számlája van. Pótlólag küldtek neki minden alkalommal egy hiteles másolatot, így emberünk máris megduplázta az ügyfél fizetési határidejét, de csak amíg meg nem váltak tőle.

——

A leggyakoribb munkavállalói kihágásból eredő kirúgási okok külföldi HR-oldalak szerint sorrendben a következők:

1.    Cég tulajdonának rongálása, cég szándékos megkárosítása
2.    Drog vagy alkohol hatása alatti munkavégzés
3.    Cégadatok meghamisítása
4.    Fegyelemsértés
5.    Rosszhiszemű magatartás, visszaélés
6.    Gyenge teljesítmény
7.    Lopás
8.    Céges tulajdon magáncélú használata
9.    Túl sok indokolatlan hiányzás
10.    Céges szabályzat megszegése

Tehát a legtöbb esetben nem a rossz teljesítmény vagy a szakmai hiányosság a kirúgás oka, sokkal inkább személyes jellemzőkből adódó cselekedetek. A fenti esetekből úgy fest, nálunk is ez a helyzet, ill. én még hozzátenném a személyes ellentéteket, nálunk talán ez a leggyakoribb ok kirúgási ok a leépítés után. Az is látszik, hogy ezeket véletlenül vagy gondatlanságból nem lehet elkövetni, így a „bocs, tévedtem” sem lehet mentség. De még nálunk is nagyon ritka, hogy valakit azért rúgjanak ki, mert nem értett ahhoz, amit csinált (még a gyenge teljesítmény sem feltétlenül ezért van: lustaság, hanyagság inkább okozza.) Nyilván, mert a szakmaiságot könnyű ellenőrizni, néhány szakmai kérdés, és már látjuk is, hol tart a jelölt.

Itt már kiválasztási hibákra nem hivatkozhatunk: általában sokéves bizonyítási időszak után derülnek ki mindezek az adott kollégákról. Jó módszer lehet e helyzetek elkerülésére a folyamatos kontrolling, de azt ilyen kollégákkal szemben félve alkalmazzák, az éves értékelések, ahol nemcsak a kolléga szakmai teljesítményét értékelik, hanem pl. a céghez való hozzáállását. Itt lehetne megkérdezni, mivel elégedett, mivel nem(!), és biztosítani, hogy őszintén el is akarja mondani ezeket.
Azon sokat gondolkodtam, hogyan fajulhatnak ideáig dolgok. Erről bizony a cégek is tehetnek: nem lehetne évekig lopni, csalni, ha nem lennének álnaivak a cégek, és nem gondolnák, hogy „nálunk ilyen nincs”, „mindenkiben megbízunk, hiszen már tizenéve ismerjük”, ha nem tekintélyelven néznének egyes kollégákra, miközben másokra nem. Aztán mikor egy egyértelmű bizonyíték jön egy komoly hibára, csodálkozás, csalódás, örök harag következik, ami nem tesz jót a megmaradt csapatnak sem.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Deepblue Noir (törölt) hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Magustanonc
    mondta:

    @Shenpen: Nem feltétlenül csak az érdekel, hogy mire van szükség. Az is érdekel, milyen más megoldások vannak, esetleg milyen problémák vannak még, amikkel nem találkoztam. Egyszerűen vagyok annyira kíváncsi és elkötelezett a szakma iránt, hogy mással is foglalkozzam azon túl, amire szükség van éppen most.

    Miért kellene jósnak lennem azért, hogy új dolgokat tanuljak? Miért lenne felesleges bármilyen tudás, aminek van gyakorlati haszna máshol?

  2. ___________________________ (törölt)
    mondta:

    @Magustanonc: leszámítva a bizonyára sűrűn forgatott „Hogyan legyünk szerények, mint az ibolya?” c. tankönyvet, honnan tudjátok, hogy mire lesz szükség vagy igény?

  3. Magustanonc
    mondta:

    @Shenpen: Ez azért lehet, mert még nem találkoztál velem és hozzám hasonló hozzáállással rendelkező szakemberekkel, de azért vagyunk páran.

  4. ___________________________ (törölt)
    mondta:

    @Magustanonc: de az emberek nem maguktól képzik magukat, hanem azért, mert olyan problémákkal találkoznak, amiket meg kell oldani, de nem tudják, hogyan. Ha van egy területen egy 10 fős csapat és van egy probléma, amihez senki sem ért, akkor mindenki azt gondolja, hogy ez nem az én gondom. Ha csak egy ember van, muszáj kezdenie vele valamit és ebből tanul.

    Nem nagyon láttam még senkit, aki magától tanult volna, tehát olyasmit, amire nem szorította aktuális problémamegoldási kényszer. Ugyanis nem lehet tudni, hogy milyen tudás lesz majd egyszer hasznos.

  5. tanááár
    mondta:

    Más műfaj: iskolában az igazgatóhelyettes tanári értekezleten azt mondta, hogy egy ügyben nem ért egyet az igazgató döntésével. Két nap múlva az igazgató a helyettesének a kezébe nyomta a felmondólevelet, a szünetben, amikor a helyettes épp órára ment. A tanév vége előtt két héttel… („Örülhettek” a helyettesítő tanárok is.) Tanulság: ha lehet (nem mindig lehet!), ne mondj ellent a főnöködnek, ha meg akarod tartani az állásodat! 🙁 Bár maga az eljárás – és főleg a módja, az időzítése stb. – az ig.-t minősíti!

  6. Kolb Ace 2
    mondta:

    @Zewadeluxe:

    Akkor meg már mindegy, nem? Csak azért is felnyomtam volna az elvtársakat. Lehet hogy te is repülsz, de ők is. Legközelebb meg majd elgondolkodnak – persze a következő munkahelyükön.

  7. Circus
    mondta:

    Zárva a mai (tegnapi?) kommentsorozatomat, csak egy észrevétel, amit már korábban itt is kerülgettünk: nyilván nem tiszta dolg (lopás/kvázi-lopás) az, ha az irodában nyomtatom ki a privát dolgaimat, de pont a céges telefonok és laptopok korában bármikor befigyel egy kis extra munka otthonról, ami nyilván nem kerül elszámolásra általában – ez esetleg lehet hallgatólagos kompenzáció.

    (nyilván, nem a Háború és Béke nyomtatásakor, sem rendsezres telefonos hívás esetén a külföldi rokon/kedves irányába)

  8. Circus
    mondta:

    @belgabela:
    „ha tanult embereket alkalmazok, akkor azok megértik, meddig mehetnek el.”

    Nyilván nem hallottál még fehérgalléros bűnözésről, 8-10 évig könyvtár-büfé szakot végzett, de semmihez nem igazán értő de irgalmatlan nagyképű ifjú titánokról, akik egy tollat nem tesznek odébb. De nem baj, legyen elvárás mindenhová a két diploma 🙂

  9. Circus
    mondta:

    @jobangel: így jár az, aki folyamatában kommentel, nem olvassa végig 🙂
    tehát a véleményünk a ‘céges juttatásokról’ egyezik.

  10. Circus
    mondta:

    @Bambano: céges telefon/laptop – teljesen egyetértek, de vannak olyan munkakörök, ahol egyrészt elkerülhetetlen (külker és szállítmányozás pl.), másrészt te szívod meg jobban, ha nincs és csak ‘gyárba’ érve látod a felgyülemlett trutyit.

    Namost egy jó kérdés – ha az állásajánlatban a céges juttatások között felsorolják a céges laptopot, telefont és autót, akkor ez nem kellene azt jelentse, hogy használhatom magáncélokra is? (félnaív kérdés)

  11. Circus
    mondta:

    @szathmárinagy: autójavítás a sajáthibás koccanások után, gyorshajtások utáni és egyéb büntetések, céges autót feleségnek több hónapig, 3 laptop, 2 számítógép, 2 táblagép, 3 telefon, hotelszámlák a barátnővel történt kiruccanásokról, több tízezres ebéd/vacsoraszámlák – így röviden a legutolsó cégnél az ügyvezető termése az alatt a közel két év alatt, amíg ott voltam.
    Sajnos láttam és tudom, hogy ezek mellett mennyit keres bónuszokkal – nem lenne rászorulva, de megteheti, mert ő az Ügyvezető (nem tulajdonos, akkor jobban tojtam volna le).

  12. A biztos utas
    mondta:

    @ANTI-SQUIRREL: szerintem bele kell, hogy férjen egy munkahelyen egy ingyenkávé, ha olyan van, egy csomag írólap, ha úgyis ott van. De nem egy kartonnal… nem az a mentalitás a gond, hogy csipegetnek, hanem a határtalan pofátlanság. Ipari mértékű ez már…

  13. Roland635CSi
    mondta:

    belgabela 2014.01.10. 17:48:28
    @vanyek: Én meg azt képzelem, ha tanult embereket alkalmazok, akkor azok megértik, meddig mehetnek el. Nem vagyok én nyomozó, de nem is akarok az lenni, nem akarom állandóan figyelni, figyeltetni az embereimet. A bér fölött használhatja a telefont, a laptopot, akinek jár az autót. Csak tudja hol a határ. (Tőlem nyáron akár lemehet a Balatonra is a kocsival, de azért Párizst ne járja meg az én költségemre. Ezt szoktam is közölni.) Az elsöprő többség tudja. Aki nem, az meg azután tudja, hogy szólok. Aki azután se, az meg menjen a fenébe!

    Ez a titok nyitja keremszepen.

  14. belekotyogok
    mondta:

    @Online Távmunkás: Most ez olyan, mintha itt mindenki olyan feddhetetlen erkölcsű lenne, hogy még soha, egyetlen másodpercig és tollvonásnyi időre sem használta volna a munkahelyi erőforrásokat magáncélra… Ja, ma csak az privát emailjeimet nézem meg, holnap ki is nyomtatok 3 oldalt, utána meg egyenesen blogot írok és torrentezett könyveket nyomtatok ki…

    Ez nem feltétlenül van így, sőt, az dolgozók jelentős része megmarad az apró tol(l)vajkodásnál és nem viszi haza apránként az irodát… A nagy értékű lopásokat elsősorban a magasabb pozícióban lévők követik el, mert ők férnek hozzá, nekik jár céges számlára sok minden… Persze a lopás az lopás.

  15. Eltévelyedés
    mondta:

    @Online Távmunkás: office space – Hivatali patkányok. Erről szól.

  16. Bambano
    mondta:

    @Online Távmunkás: ez magyar bankkal kapcsolatban valóban legenda, anno külföldön a számítástechnika hajnalán tényleg megcsinálták.

  17. Online Távmunkás
    mondta:

    @Bambano: Én egy olyan legendát hallottam, hogy a kilencvenes években egy magyar banknál az egyik informatikus írt egy programot, hogy a kerekítéseknél minden összeget lefelé kerekítsenek és a különbözetet a saját számlájára utalta. Naponta több százezer fizetési műveletnél ez már elég jó kis összeg tud lenni és hónapokig csinálta. Végül valami apróságon elcsúszott, de nem emlékszem pontosan a sztori végére.

  18. Sics68
    mondta:

    @Deepblue Noir:

    Én is azon tűnődöm, amit valaki már említett itt előttem: hogy mibe kerül a dolgozók pótlása.. Persze hogy pótolható.

    DE:
    – a betanítási időszak alatt az új kolléga nem termel, hanem pénzbe kerül
    – arra sincs garancia igazából,hogy beválik (vagy hogy maradni akar…)
    – valójában egy „jó munkaerő” sok olyan speciális tudással rendelkezik, amit csak az adott munkakört hosszabb ideig csinálva lehet összeszedni… melyik ügyfélnek mi a háklija, melyik beszállítóval-alvállalkozóval mi szokott a gond lenni, ha az IT rendszer ilyen hibajalenséget produkál akkor mennyi idő szokott lenni mire megoldják ( fontos, mer ettől függ hogy a könyvelésnek mit kell csinálni, várjanak-e a megoldásra vagy tolják át jövő hónapra és majd akkor nyújtsanak be önrevíziót..) … ezernyi fontos apróság, amik valójában „pénzbe kerülnek” a cégnek. /* OK, ez utóbbi pld kiváltható lenne jobb raktárkészlet-nyilvántartó és könyveló programmal … de akkor meg az kerül többe… /

    Lényeg, hogy ahol túl gyorsan/túl gyakran cserélődnek a dolgozók, ott ez a cégnek mérhető pénzbe kerül … akár a fent leírtak ( betanítás problémái) miatt, akár annak a rendszernek a fenntartása miatt amivel a betanítási problémákat kiküszöbölni/kezelni igyekeznek. ( Nyilván az is igaz, hogy valamekkora mértűkű fluktuáció elkerülhetetlen, sőt valszeg egészséges is .. a kérdés a mérték.. hol van az a pont, ahol pont jó 🙂 )

  19. Zewadeluxe
    mondta:

    Sokszor az a legnagyobb baj, hogy csak azt küldik el akit bármi aprósággal tetten értek. Olyankor persze mindenki felkapja a fejét, ha jobban fogy a fénymásoló papír. De a középvezetők üzemanyag vagy telefon költségeit senki sem figyeli. Mindig a legkisebb emberen csattan az ostor. Ilyenkor persze mindenki marha erkölcsösen egyetért az elbocsátásban, közben a legtöbbnek sáros a keze.

  20. paraszthajszal
    mondta:

    Ezek közül a raktári többletes meg a kávékassza-fosztogatós egyszerű, közönséges lopás. A raktáros esetében teljesen helyénvaló lett volna a rendőrségi feljelentés is, a kávékassza mondjuk ehhez túl piti ügy, de ezt éppen ezért nem is értem. Ezek szerintem már nem szakmai hibák, nemcsak az adott munkakörre való alkalmazhatóságot vonják kétségbe, hanen az illető foglalkoztathatóságát is.

  21. Bambano
    mondta:

    @Halálosztó Babgulyás: abban a cégben is én lettem a feketeseggű büdösparaszt, ahol megakadályoztam, hogy egy ilyen csapdába belemásszanak…

  22. Halálosztó Babgulyás
    mondta:

    Hehe, persze, nincs pótolhatatlan ember, ugyi. Volt egy ismerősöm anno, akit kirúgtak, pedig igen pro szaki, ő vitte a hátán a céget. Az új menedzsment, aki megvette a céget, nem így gondolta. Persze, a havernak is volt szép nagy pofája, az igaz. Igen ám, de az összes gyártósorra ő irta meg a programot, ami a szerződése alapján nem lett volna a dolga, így viszont ez nem a cég tulajdona lett, mint a perből kiderült. Ő csak azért csinálta, hogy ne szívjon folyamatosan a rosszul megírt programokkal. A cég egy igen szép, kerek összeget volt neki kénytelen fizetni…:)

  23. vanyek
    mondta:

    @Bambano: „te megérzések, meg élettapasztalat alapján eljutottál ide, a normális cégek viszont tudományos alapokon csinálják ugyanezt.”

    És mennyi, de mennyi történet olvasható arról, hogy milyen eredménnyel és szakértelemmel… :-)))

  24. Bambano
    mondta:

    @vanyek: „De hát van itt pénz mindenre! HR-es csapat fenntartására”. amit leírtál, az a hr feladata, a hr szakmának ezen ágát hr kontrollingnak hívják. lehet, hogy te megérzések, meg élettapasztalat alapján eljutottál ide, a normális cégek viszont tudományos alapokon csinálják ugyanezt.

    „De megdöbbentő, hogy sokszor milyen indokkal teszik lapátra a dolgozót! No, erre írtam az előbbi példámat.”: az is jellemző egyébként, hogy az ilyen cselekmény valójában nem indok, hanem alkalom a kirúgásra.

    @Online Távmunkás: „Ha bármilyen kicsit is lop a munkahelyéről, akkor mi a biztosíték arra, hogy jövő héten nem fog valami nagyobbat lopni, mert a mostani csak előzetes próba volt?” a valódi kérdés az, hogy volt-e már rá alkalom, hogy jó nagyot lopjon csak nem vette észre a főnök? 🙂 Kering a neten egy legenda, miszerint egyszer az angol nemzeti bank egyenlege nem stimmelt egy fonttal. mikor lenyomozták, kiderült, hogy sokkal többről van szó, mint egy fontról, csak az egy fonton keresztül jöttek rá.

    @belgabela: „Embert meg nem alkalmazok azért, hogy a telefonszámlákat silabizálja, mi maszek, mi hivatalos”: helyes, minek is alkalmaznál embert arra, amire számítógépet is lehet. dolgozó beírja egy céges adatbázisba a hivatalosan hívott számait, a többit fizeti.

  25. vanyek
    mondta:

    @belgabela: Dehogy kérdezem! Üzleti titkokat nem szokás kifecsegni! :)))

  26. belgabela
    mondta:

    @vanyek: Nézd, én alapból szertnék megbízni az emberben, akit felveszek. Ha nem lehet, akkor nagy baj van. Egy botlás, esetleg kettő belefér. Több nem.

  27. belgabela
    mondta:

    @vanyek: Én a megérzéseimre hagyatkozok. Legtöbbször bejön. Öreget, fiatal felveszek, ha meggyőz, hogy jó lesz. Ne kérdezd mivel lehet meggyőzni, de azért pár beugrató kérdésem van.

  28. vanyek
    mondta:

    @belgabela: Gyakorlatilag ugyanazt az elvet valljuk mindketten, csak eltérőek a módszereink.

  29. belgabela
    mondta:

    @vanyek: Én meg azt képzelem, ha tanult embereket alkalmazok, akkor azok megértik, meddig mehetnek el. Nem vagyok én nyomozó, de nem is akarok az lenni, nem akarom állandóan figyelni, figyeltetni az embereimet. A bér fölött használhatja a telefont, a laptopot, akinek jár az autót. Csak tudja hol a határ. (Tőlem nyáron akár lemehet a Balatonra is a kocsival, de azért Párizst ne járja meg az én költségemre. Ezt szoktam is közölni.) Az elsöprő többség tudja. Aki nem, az meg azután tudja, hogy szólok. Aki azután se, az meg menjen a fenébe!

  30. vanyek
    mondta:

    @belgabela: Pontosan! Szerencséd volt. De rosszabbul is járhattál volna.
    Vannak képzett emberek, ez kétségtelen. Csak sajnos a többségüknél éppen az hiányzik, amire a munkahelyen szükség volna: a megfelelő szakmai gyakorlat. Mert a diplomákkal, bizonyítványokkal csak az akták mérete növekszik, ha az illető képtelen ellátni azt a munkát, amiről papírja van.

    Jómagam soha nem jártam nyelviskolába, így bizonyítványom sincs. Képeztem magam, mert nem volt annyi szabadidőm, hogy képzésre járjak. Két nyelven beszélek különösebb nehézség nélkül – folyékonyan. És jó húsz éve ezzel indultam el, meg az alapszakmámmal. És örültem annak, hogy az akkori munkáltatóm nem a papírjaimra, hanem a képességeimre volt kíváncsi. Mindenféle HR-es hókusz-pókuszok nélkül.
    Felvett, bizonyítottam, megálltam a lábamon. Hogy azóta mi minden történt, és most hol tartok, az nem ide tartozik.

  31. belgabela
    mondta:

    @ritmikus csimpifon: Nem. Én nem nyomozgatok. Meg aztán valamennyi privát nálam mindenkinek belefér. Miért legyen másik telefonja, ha adok neki? De nem több tízezerért havonta. Aki nem érti meg a szabályokat, akkor sem , ha szólnak neki, az menjen. Érdekes, a többség nagyon jól elvan a párezer forintos, maszek beszélgetéseket is tartalmazó számlákkal. Én nem fogom olvasgatni a számlákat, tudom mennyi lehet kb. havonta. Embert meg nem alkalmazok azért, hogy a telefonszámlákat silabizálja, mi maszek, mi hivatalos.

  32. Zakk (törölt)
    mondta:

    Mindenkit ki lehet rúgni. Mi ebben a fölháborító? Vannak szabályok, azokat be kell tartani és ennyi. Hol van az leírva hogy fölveszek egy suttyót, aki lusta, hozzá nem értő, pazarló etc. és csak azért mert egyszer fölvettem örökké kell tartanom? Ugyan már..

  33. vanyek
    mondta:

    @Online Távmunkás: Ki az, aki ezt biztosra megmondja? Feltételezéseken alapuló, adott esetben téves elképzelések sokba is kerülhetnek a cégnek. Nem kell mindenáron megtartani, ha annyira ostoba valaki, hogy nem tanul a hibájából. De ha nem követett el valami égbekiáltót, akkor tőlem kap még egy esélyt.

  34. belgabela
    mondta:

    @vanyek:Egy tollért egy csomag papírért senki (99%) nem szól. De, ha miden nap viszi a csomag papírt, az bizony nem tűrhető.

    Képzett ember meg annyi van, mint égen a csillag, ha hiszed, ha nem. A srác állására kb. ötszázan jelentkeztek. Jobbnál jobb kondíciókkal és ajánlólevelekkel. És jobbat kaptam mint amilyen a régi volt. (Mondjuk ez szerencse, akár kaphattam volna rosszabbat is.)

  35. vanyek
    mondta:

    @Con Storm: Ott a pont!

  36. ritmikus csimpifon
    mondta:

    @belgabela:
    „Nálam is volt egy ember, aki nem hitte, hogy baj lesz belőle, hogy mindenkinél ötször többet telefonál”

    Nálunk ezt úgy oldják meg, hogy kiszámlázzák a privát beszélgetést. Ez nem jutott eszedbe esetleg megoldás gyanánt?

  37. Online Távmunkás
    mondta:

    @vanyek: Ha bármilyen kicsit is lop a munkahelyéről, akkor mi a biztosíték arra, hogy jövő héten nem fog valami nagyobbat lopni, mert a mostani csak előzetes próba volt?

  38. vanyek
    mondta:

    @belgabela: „Szóltam egyszer, szóltam kétszer, harmadszor kirúgtam.”

    A vastag telefonszámlák közül mennyit fizettettél ki vele?
    Nálunk bevált. Céges teló, hadd szóljon! Aztán raport, vaskos híváslista telefonokra lebontva, mellette a hívások költsége. Perkáltak a dolgozók, mint a kisangyal. Érdekes módon azóta nincs bájcsevegés.

    Én nem az erőszak híve vagyok, hanem a nevelésé. De hát, nem vagyunk egyformák.

  39. Online Távmunkás
    mondta:

    @Bambano: „meg rúgtak már ki olyanért is, hogy az általam elvégzett munkából kiderült, hogy a többi béna és/vagy lejmol. meg is úszhattam volna, ha a nagyfőnök fia nincs a sárosok között…”

    Nemrég hallottam diákmunkásoktól, hogy egy nagyjából 100 fős cégtől azért rúgták ki a 10 diákot, mert kiderült, hogy van 20 alkalmazott, aki semmit sem csinál, mert ők végzik el helyettük a munkát, persze negyedannyiért. Azt mondták, hogy így majd dolgozni fognak…
    Mondjuk én ebben a helyzetben az alkalmazottakat raktam volna lapátra és a helyükre felvettem volna a diákokat állandóra.

  40. vanyek
    mondta:

    @belgabela:

    Pedig hidd el, hogy értem. A poszt példái között természetesen van olyan is, amiért én sem sokat töprengenék az illető kilapátolásán. De megdöbbentő, hogy sokszor milyen indokkal teszik lapátra a dolgozót! No, erre írtam az előbbi példámat.

  41. belgabela
    mondta:

    @vanyek: Nem lérted mi? Nem a fénymásolópaírról van nagybaszó.

  42. belgabela
    mondta:

    @vanyek: Nem lérted mi? Nem a fénymásolópaírról van nagybaszó.

  43. belgabela
    mondta:

    @Con Storm:Az utolsó mondatod (nem csak az, de az nagyon), orbitális baromság.

    Egyébként meg szerinted mit kell azzal tenni, aki meglopja a céget? Hagyni, nehogy a NAV rámenjen? Te jó isten! Hány éves vagy te?

  44. vanyek
    mondta:

    Olvasva a poszt történéseit, meg a kommenteket, azért van ám egy idióta meglátása a cégeknek a jelek szerint.

    Alapszitu, a fentiek mintájára:

    Van egy alkalmazottam. Minőségi munkát végez, amikor csak lehet, továbbképeztetem, hogy még eredményesebb munkát végezzen a cégemnek. Kiderül, hogy viszi haza a fénymásolóból a papírt a gyereknek.

    A. verzió, a szép magyar valóság alapján:

    Azonnal kirúgom!

    B. verzió, az én elgondolásom szerint:

    -Mennyi papírt nyúlt le? Túl sokat biztosan nem, az anyagos kollegina nem jelzett jelentős túlfogyasztást papírból. Mérhető veszteséget tehát nem okozott a munkáltatójának.
    -Céges titkot nem szellőztetett ki, a munkáját elvégzi, a munkája minősége nem romlott, a munkavégzés szempontjából tehát nem történt változás.
    -Erkölcsileg zuhant a kollégák, és az én szememben? Meg is jutalmazom pár hónapos bércsökkentéssel. De hogy kirúgjam? Elégedett vagyok a munkájával, és egy vagyonba került a képzése, de megérte. Akkor most dobjam ki azt a több millát az ablakon párszáz forintnyi papír miatt? Nem roskadt bele a cég!
    Még a bércsökkentése is többet hoz, mint az elsíbolt papír, és nem kell azon aggódnom, hogy ugyan milyen utódja lesz! Ha pár hónapig kicsit szorosabbra kell húzni a nadrágszíjat egy kis „elhajlás” miatt, az majd észhez téríti. Ha ez sem elég, akkor majd ismét elbeszélgetünk egy picit.

    De hát van itt pénz mindenre! HR-es csapat fenntartására, új munkaerő képzésére, halleluja! Hányingerem van ettől az ostoba gondolkodástól!

    Nagyszüleim arra tanítottak, hogy ha valami elromlik, és meg lehet javítani, akkor ne vegyek újat, hanem javítsam meg. Ha végképp nem megy, vegyek másikat.
    Még élek, pedig ezt az elvet követtem. De mostanában olyan jól megy itt mindenkinek, hogy meg sem próbál javítani, változtatni, hanem egyből jön az új. Ami talán nem is lesz olyan jó, mint a régi…

  45. belgabela
    mondta:

    Nálam is volt egy ember, aki nem hitte, hogy baj lesz belőle, hogy mindenkinél ötször többet telefonál, ráadásul munkaidőn kívül is (például szabdság alatt) rengeteget. Szóltam egyszer, szóltam kétszer, harmadszor kirúgtam. Még ő volt felháborodva.

    Egyesek annyira hülyék, hogy az ember azt hiszi, olyan nincs is. Most negyvenöt évesen, egy nem túl keresett szakmában mihez kezd? Faszkalap. Ennyire nem lehet fontos, hogy folyton telefonáljon.

  46. Macropus Rufus
    mondta:

    @Bambano:
    nos a 3Gb/sec elméleti sebesség ennyivel nem megy. Mint ahhogy a 150Mb/sec net elérés is jó ha van 70.

    „ahol igenis, 2-3-szorosára növelheti a letöltési időt „
    azt állítod, hogy ha egy anyag egy szűz vinyón 1 óra alatt jönne le, ha ugyan ez a vinyó töredezett, akkor legalább 2-3 óra kell neki.
    Gondold ezt át újra megint, mert ez nemstimmel.

    a vinyó töredezetség esetén beleszólhat az i/o múveletekbe, de nem fog a duplájára nőni a telőtési sebesség, mint ahhogy írtad.

  47. Magustanonc
    mondta:

    @Shenpen: Nem értek veled egyet: szerintem a pótolhatatlanság legfeljebb kényelmes dolog, de nem hasznos, mert kevésbé motiváló egy ilyen helyzet arra, hogy fejlessze magát az ember, és kontraproduktív a cég szempontjából, mert ilyen helyzetben a munkavállalónak nem érdeke, hogy a cég annyira jól menjen, hogy képes legyen eljutni abba az állapotba, ahol mindenhez legalább két ember ért.

  48. Reggie
    mondta:

    @Elstron: De azt probalta megertetni, hogy az a fizikai reteg jelzesi sebessege. A hasznos adatforgalom ennel joval kisebb.

  49. Elstron
    mondta:

    @Bambano: A SATA II tud 3 gigát. A SATA csak 1,5-et.

  50. Bambano
    mondta:

    @Macropus Rufus: cseréld már le a klavidat, mert olyan marhaságokat ír, hogy kimarja a monitort. „letőőőőltési sebesség” és társai

    a diszkeknél szó nincs 19x írási sebességről, 30-40 MBps *folyamatos* írás elég gyakori egy notebooktól. ehhez képest nekem 10MBps-es netem van. Ha figyelembe vesszük, hogy 40 MBps-t csak folyamatos szekvenciális írásnál tud egy notebook diszkje, random hozzáférésnél ennek a töredékét tudja, akkor már egy otthoni internet hozzáférés is képes kisámfázni egy notebook diszket. Ha a cégnek ehhez képest jobb internet elérése van, és figyelembe vesszük azt is, hogy esetleg a privát notebookja régi, akkor simán előfordulhat, hogy a torrent gyorsabb az új céges notebookon.

    szóval szakadjatok le erről a témáról, mert amit írtok, marhaság. ekkor még nem vettük figyelembe azt a tényt sem, hogy a sata csatlakozó csak a nevében 3 Gbps-es, a rajta használt 8 a 10-be kódolás miatt ezen fizikailag lehetetlen, hogy 3 Gbps valós adat átmenjen. emellett még azt sem ártana figyelni, hogy a torrent memóriaigényes, tehát a sok ram gyorsítja.

    szóval amit írtok, marhaság.

  51. Reggie
    mondta:

    @loopketa: Monjuk az, akinek a gepen jo kis mcafee hdd titkositas van. Konkretan az egyik multinal dolgozo baratom laptopja 40 perc alatt bootol be. A hdd hibatlan.

  52. loopketa
    mondta:

    Mekkora idiota gondolja azt, hogy egy gyorsabb gepen gyorsabban tolt?? :)))

  53. Reggie
    mondta:

    „A veteránok nem követnek el szakmai hibát”

    Ezek nem szakmai hibat vetettek, hanem tobbseguk bunozo.

  54. Macropus Rufus
    mondta:

    @Bambano: ” a sata csatoló sebessége és a diszk tényleges iops-sa két nagyon különböző szám.”
    ez igaz. De a 19x eltérést simán áthidalja a jóval lassabb írási sebesség. Szóval tényleg brutál töredezetnek kell lennie a dolgonak. Bár ez már az új rendszerek esetén nem valószínű. A linuxos file rendszerek eleve mindíg a leg optimálisabb töredezetség mentesítésre mentek, a windows rendszerek újjabb verziói is autómatikusan töredezetség mentesítik a dolgot, az ssd-k esetében meg nincs is szükség erre.
    Véleményem szerint ha tényleg duplájára nő a letőltési sebesség, akkor ott nem a vinyónál kell a hibát keresni, hanem lehet valami/valaki más is használja még a sávomat. Esetleg valamelyik flash fogja le úgy a gépet, hogy képtelen már rendesen dolgozni. De a vinyó lesz a legutolsó, lévén, hogy a sebessége mindent összevetve is többszöröse a netnek.

  55. Con Storm
    mondta:

    Azok a cégek, akik úgy kezelik a munkavállalót, mint egy tárgy, és úgy állnak hozzá, általában tönkremennek!

    1., a piacon verseny van, emiatt a haszonkulcs véges…
    2., egy új munkás betanítása több hét, vagy hónap, amíg pl beilleszkedik!
    3., minden termelésben vannak buktatók… az új munkaerő a már elkerült selejtképződés újra megjelenését garantálja…
    4., jó szakember nem megy bizonytalan munkahelyre… az embercserés munkahelyek kiesnek a nívósabb munkaerő piacról…
    5., Rossz reklám a terméknek is… a megrendelők szeretik az állandó minőséget amit megszoktak… az embercserével változik a termék is…
    6., félelemben senki sem fog dolgozni 100%-al… az stressz és az fárasztja az embert.. és az figyelmetlenséget szül…
    7., előbb utóbb elfogynak a szakemberek a környékről.. akkor távolabbról kell hozatni őket.. az utazás fáraszt és elvesz a pihenésből, a túlórák elrendelését megnehezíti…
    8., az állami szerveknek a folyamatos adminisztrációtól elegük lesz! előbb utóbb ráfognak járni az embercserés cégre…

  56. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @Macropus Rufus: Á, így már tényleg értem. Ja, hát ilyet tényleg lehet csinálni.

  57. Macropus Rufus
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: amikor offline vagy, akkor van írási jogod. Amikor online lesz a laptop és nem kapcsolódik a céges rendszerhez, elvonja az írási jogodat.

  58. Bambano
    mondta:

    @jobangel: egyébként lehet nézőpont kérdése, ha az adott munkakörhöz asztali pc jár, és helyette notebookot kapsz, az már lehet juttatás.

  59. Bambano
    mondta:

    @jobangel: ez csak az egyik probléma, a másik nálam az, hogy ha már van céges telefonom, folyton hívnak. a magántelefonomat kikapcsolom, nem szólhat bele.

  60. jobangel
    mondta:

    @Bambano: Én azt gondolom, hogy a notebook és a telefon nem juttatás, hanem munkaeszköz. A takarítónőnek sem juttatás a felmosóvödör. Csak piti cégecskék írják a juttatások közé, hogy többnek látszódjon a semminél az a rovat a hirdetésben.

    A telefon talán akkor juttatás, ha családtagot bevonhatsz céges flottába, és ingyen hívhatjátok egymást, ez meg akkor szívás, ha elmegy az illető a cégtől, mert ilyenkor a családtagjai telefonköltsége is megemelkedik, nemcsak a sajátja.

  61. seekthedragon
    mondta:

    @zZz: Toldom: milyen IT cég az, ahol a telepítés csak szóban van tiltva, de van hozzá jogosultságod? Ez nagyon fotelbölcsész szagú sztori…

  62. jobangel
    mondta:

    @v2peti: kérdés, hogy mit szeretnénk. Az is lehet stratégia, hogy mutyizós-urambátyámos világot kell megtartani, az is, hogy meg kell szüntetni. Ennek fényében lehet cselekedni.

  63. Bambano
    mondta:

    /set mode offtopic

    a céges notebook meg a céges telefon a legrosszabb céges juttatás, amit kapni lehet. mihelyst van ilyened, rögtön rászoknak, hogy munkaidőn túl is ugráltassanak meg munkát adjanak. úgyis van nálad céges notebook, miért nem tudod megcsinálni?

    a magam részéről úgy gondolom, jobb az ilyeneket elkerülni.

  64. Secnir
    mondta:

    @croesus:
    „hogy a munkavállalók a cég erőforrásait, kapcsolati tőkéjét magáncélra használják a szocialista GMK-khoz hasonlóan”

    stop.
    a régi GMK-ban a dolgozók használhatták a cég erőforrásait (értsd gépeket, stb.), azonban ők BÉRELTÉK a cégtől, ergo a gyár nem szenvedett kárt.

  65. EzVan:)
    mondta:

    A piti lopás kategóriába beletartozik a céges telefonon órákat kotyogó munkatársak hada is.

  66. Bambano
    mondta:

    @v2peti: amikor idáig eljutnak a dolgok, hogy kit kell kirúgni, az már csak tüneti kezelés. abban az is benne van, hogy a főnök/tulaj hagyta odáig elfajulni a dolgokat, hogy valakit ki kell rúgni.

    a normális főnök idejekorán lép és nem hagyja, hogy a dolgok eljussanak odáig, hogy ekkora baj legyen belőle.

    @Macropus Rufus: a sata csatoló sebessége és a diszk tényleges iops-sa két nagyon különböző szám.

  67. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @Macropus Rufus: Én ezt mind értem, de hogy dolgozol akkor offline? Írási jog nélkül gyakorlatilag használhatatlanná válik a laptop. Netezni se nagyon fogsz írási jog nélkül, vagy legalábbis igen macerás lesz minden.

    És amint írod is, telepítési jogot viszont a legtöbb usernek amúgy se szabad adni, akár rá van csatlakozva a hálózatra, akár nincs.

  68. Macropus Rufus
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő: egyáltalán nem hülye megoldás. Cégünknél kb. 3000 ember használja ezt a fajta megoldást. Többek közt én is.
    Van egy otp generátorod, a gép meg vpn kapcsolatot létesít a neted felhasználásával a cég szervere felé. Az egyszer használatos jelszavaddal belépsz a vállalati rendszerbe és már dolgozhatsz is, igaz ilyenkor a gép – mivel a vállalati hálózat részévé vált – a céges jogosúltságok lépne életbe rajta. Ha leválasztod, akkor ismét egy közönséges laptop.
    Szóval van értelme. Ha a user netezni akar tegye. De semmit nem fog rátőlteni az biztos. Ha dolgozni akar tegye, be tud lépni és tud dolgozni, de akkor nincs joga pl. torrentezni.

    A telepítési jog eleve el van vonva minden usertől + ettől függetlenűl a gépét folyamatosan scanneli 1-2 alkalmazás, hogy éppen mit is csinál.
    Tehát az, hogy ő a tudtom nélkül bármit is csináljon a céges gépén, eleve ki van zárva.

  69. jobangel
    mondta:

    @Bambano: azt meg bolti eladóktól lehet tudni, hogy sosem a legcsóróbbak lopnak, és sosem rászorultságból.

  70. Bambano
    mondta:

    @Sics68: én már jártam úgy, hogy volt próbálkozás (nem lopásra, más törvénytelenségre) és azóta sem tudom, hogy valós volt vagy engem teszteltek… ha valós volt, akkor bebukták 🙂

    @Hevn: valaki nem attól becsületes vagy nem, hogy a politikusok becsületesek-e vagy lopnak. ha nincs pénzem rendes notebookra (egyébként is ki kellene már irtani ezt a tetű laptop kifejezést, senkinek nincs ma már laptopja), akkor sem lopom el a cégest, ha a politikusok ellopták a Lánchidat. az én becsületességem csak attól függ, hogy nekem mire van igényem.

    ezt ugye meg lehet még fejelni azzal is, hogy látni sok csóró, de becsületes embert, aki inkább szakadtan jár, ha nem futja másra, de nem lop, meg látni 40-50 milliós autókban pöffeszkedőket, akik egy nyamvadt parkolási díjon is háborút kezdenek. Ott sem attól függ, hogy lopott-e a miniszter, meg attól se, hogy mennyi a havi bevétele.

  71. Macropus Rufus
    mondta:

    @Jelentéktelen Hangya:
    „Jelentéktelen Hangya 2014.01.10. 13:28:13
    Torrent-ügy: látom, az IT is már lassan olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá.”

    nem kötekedésből, de akkor az a vinyó baromira szét van töredezve.
    A 150Mbite/sec-es net elérés csupán 18,75MByte/sec átvitelt jelent.
    A SATA csatoló átviteli sebessége 3Gbite/sec, azaz 357,62MByte/sec.. Ez 19x gyorsabb mint a 150Mb-es net, ami sok esetben nem is annyi, ui. a userek 90%-nak eleve csak 100Mb-et tud a routere. Továbbá az eldobható 20-40k forintos routerek nem képesek az összes portjukon egyidőben 100Mb/sec-es sebességre. Tehát ha már 2 gép van a routerre bigyesztve már csak maximum 75Mb lesz/gép.
    Szóval a gép vinyó felé történő i/o műveleti sebessége nem befolyásolja a letőltési sebességet lévén, hogy ez utóbbi a vinyó adatátviteli sebességének csupán 1/19 része.

  72. Karipapa01
    mondta:

    Egyet nem árt megjegyezni: ma már pótolhatatlan emberek csak a Munkásmozgalmi Pantheonban vannak!

  73. Bambano
    mondta:

    @Sics68: internet szolgáltató biztosan nem csinál ilyet, mert ott nem fognak azzal szórakozni, hogy kiborul a nyomtatóból három köbméter levél, abból kikeressék pont a tiedet és kikapcsolják a szolgáltatást.

    ott az lehet a gond, hogy a postatörvényben le van írva, hogy mikor tekinthető egy levél kézbesítettnek, úgyhogy van, hogy te nem kapod meg a levelet, de jog szerint láttad. és utána kikapcsolják.

    ráadásul van olyan szolgáltató is, aki nem maga nyomtat, hanem van ilyen „elektronikus posta” szolgáltatás (nem keverendő az emaillel), akik bérnyomtatást és bérborítékolást is csinálnak, és velük csináltatja a melót. abba pedig nem tud belenyúlni.

  74. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @Macropus Rufus: Ez elég hülye megoldás lenne az esetek 99.9%-ában. Pont azért kell a laptop, hogy akkor is tudj dolgozni, amikor nem is vagy hálózatközelben.

  75. Macropus Rufus
    mondta:

    „- Szigorú IT szabályzatú multinál dolgozó illető hazavitte a laptopját hétvégére.”
    🙂 na ez itt sátnikál. Egy alap IT szabály ott kezdődik, hogy a user és group policy-et úgy állítja be az informatikai osztály, hogy ha az nema céges hálózatra kapcsolódik már nincs is írási joga a meghajtókon, legyen az optikai, vinyó vagy usb-n kapcsolódó valami. Ergo semmiféle letőltés nem lehetséges. Ha otthonról még is dolgozni akar, akkor opt/vpn segítségével belép a rendszerbe, de akkor már a céges policy-k lesznek érvénybe a gépen, tehát ismételten csak nincs torrentezés. Alap az is, hogy a usernek nincs joga semmít telepíteni a gépre.
    A fenti szövegből egyértlemenűen az jönn át, hogy az cégnek szinte semmiféle IT biztonsága nem volt.

  76. Boka1
    mondta:

    A konkurencia házon belül van.

  77. Szzzz
    mondta:

    @Püspök utcai gombaszedő:

    Egyébként el tudom képzelni, ismerek én is pár embert, akinél ez inkább valami enyhe mentális zavarra vezethető vissza.
    De azért a piti dolgok nagy általánosságban mégiscsak a piti emberekre jellemzőek jobban. Meg nem fizetett, nagyon is pótolható proli melót végző egyszerűekre.

  78. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    @Szzzz: Te el se tudod képzelni, milyen emberek lopnak a cégüktől és milyen pitiáner dolgokat.

  79. Szzzz
    mondta:

    @jobangel:
    árufeltöltő az Ikeánál

  80. Szzzz
    mondta:

    @jobangel:
    tehát az Ikeánál volt árufeltöltő.

  81. vannak egész jó laptopok mostanában
    azokkal nyugodtan lehet torrentezni és mást csinálni orrba-szájba (óvszerrel persze)
    adatokat nas-on meg felhőben kell tárolni nem laptopon, laptop csak egy fos eszköz.. ha szétütöm kalapáccsal, rápisil két-három kutyám, holnap lesz másik .. eszköz.. ócsó és finom
    dehogy ezé valakit kitenni… jellemhibás lehetett a főnök

  82. Szzzz
    mondta:

    Lehet, hogy régen erre volt való a kamara, de manapság arra való, hogy semmirekelleő szarházi embereknek (pl választott képviselőink különféle rokonai, barátai) ott pozíciója legyen, és a semmiért zsíros fizetést kapjanak. Védelmi pénzt szedhessenk a kamarai tagoktól. Mindenféle kötelező hókuszpókuszt írjanak elő neked, amiért a haverjaik szolgáltataását kell igénybevenned jó pénzért.

    Amúgy pedig aki minden ilyen ügyfelet elhajt, az éhendöglik a picsába. És ez sajnos mára rengeteg szektorban van így.
    (Ha körbenézel, akkor pedig láthatod is, hogy épületállomány nagyon jelentős része a 16-éves unaköcsémmel, két napa alatt, okosba, szellemben lett megtervezve és kivitlezve.)

  83. jobangel
    mondta:

    @Void Bunkoid: Ide is jó lenne eljutni egyszer.

  84. jobangel
    mondta:

    @Szzzz: skandináv multi volt. A legnagyobb gondot az okozta, hogy sosem volt elég tele göngyöleg, hogy az erre tartott alkalmazott tudjon új adagot hozni a sok embernek.

  85. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    Céges gépről-hálózatról torrentezés valóban nagyon nem nyerő (és nagyon amatőr) ötlet, volt is kollégám, akitől emiatt váltak meg, de azért elsőre kirúgni valakit érte egy icipicit túlzásnak tűnik. Írásbeli figyelmeztetés és ha még egyszer előfordul, akkor kirúgás jobban hangzik.

  86. Szzzz
    mondta:

    Meg amúgy képzelem, micsoda hájtek profilú, magas hozzáadott értéket teremtő cég lehetett, ahol a pótolhatatlan kollégák hazalopkodják az üres ásványvizes palackokat, havi pár száz forint jövedelemkiegészítésként.
    Vagy lehet, hogy inkább valami bejelentünk minimálra, fizetsz nekünk asztalpénzt, és akkor aztán ha eladsz elég szart nálad is nagyobb verebeknek, akkor a jutalékból kapsz egy kicsikét. De amúgy jobb, ha megbaszod anyádat is, és öreganyádnak is eladsz két porszívót, mert enélkül teljesíthetetlenek a normáink.

  87. sz.ta
    mondta:

    Kolléga a saját laptopját használja a munkahelyen is. Ez nincs tiltva, de szabályokhoz van kötve. Többek közt kötelező megfelelő víruskereső használata, tiltott bármiféle jogvédett anyag elérhetővé tétele. Sajnos a torrent kliens bekapcsolva maradt.
    Internet szolgáltatón keresztül jön a levél az egyik amerikai jogvédőtől, hogy mi ekkor és ekkor ezt és ezt a filmet illegálisan megosztottuk. A levél alapján az érintett gép egyértelműen beazonosítható volt, valóban ott volt rajta a film.
    Kolléga azonnal fegyelmit kapott.

  88. Void Bunkoid
    mondta:

    @Szzzz: ha minden ilyen „ügyfelet” elhajtanál (meg mindenki! erre valók a kamarák amúgy, mint régen a céhek…) azzal, hogy jó, akkor tervezzen neked házat a 16 éves unokaöcséd, oszt majd dőljön rád meg a kedves családodra az első karácsonyon, majd akkor nem akarják okosba megoldani.

  89. szathmárinagy
    mondta:

    @jobangel: Cégvezetők nem lopnak, olyan szinten már a „minden-jár-nekem” elv van. Topmanager egy banknál havi 2 milliós nettó fizetés mellé kap HAVI 300 eFt cafetériát, céges autót, laptopot, tablet-et, okostelefont, és egyszer csak a céges közösből elvesz 350 eFt-ot a saját autója javíttatására, mondván ez kell neki. Pénzügy meg szpott 3 hétig mire megtalálták a módját, hová könyveljék ezt le. Természetesen a dolgozóknak a BKV bérlet meg saját zsebes volt, mivel nem fért bele a keretbe…
    Csak egy példa… ha ilyenkor szól valaki a tulajdonosnak, akkor mi történik? Mert az gondolom látszik, hogy nem fair a dolog.

  90. Deepblue Noir (törölt)
    mondta:

    „Azt hiszed pótolhatatlan vagy? Hát nem! Hiába dolgozol ott több éve, egy perc alatt repülhetsz”

    ezt amúgy még az iskolában meg kellene tanítani, kíváncsi vagyok milyen reakciók és következmények lennének

  91. Püspök utcai gombaszedő
    mondta:

    Én már azt se értem, hogyan lophat valaki a munkahelyi hűtőből. Nem a cég által vett cuccokat, nem „csak egy kis tejet ebből az üvegből a kávémba”, hanem konkrétan egy kolléga ebédjét tokkal-vonóval.

    És ilyet nem egyszer láttam és nem egy cégnél.

  92. v2peti
    mondta:

    @Sics68: Na ja!

    4 fő összetartó csapatból kit rugjunk ki? (Nem lehet két nap alatt 4 rutinos munkatársat találni.)
    1. A kisfőnök (osztályvezető sógora/sógornője).
    2. Az előző illető legjobb barátja/barátnője, az igazgató kertszomszédja.
    3. Jó képességű, de nagyszájú ügyintéző, 5 évvel a nyugdíjkorhatár előtt.
    4. Átlagos ügyintéző.
    5. Az újonc, aki a stiklik miatt nem képes belerázódni a csapatba!

  93. Szzzz
    mondta:

    @Void Bunkoid:

    hát, nekem meg úgy tűnik, hogy mára odáig csórósodot le az ország, hogy lett egy csomó olyan terület, ahol egyszerűen éhendöglesz, ha nem cigánykodsz.
    Vinnéd a verdádat autószerelőhöz.
    Az egyiknek 8-ezer az óradíja, a másiknak 3.
    Az előbbi korrekt, becsületes,
    az utóbbi nem annyira. Pl nem fizet annyia dót, és amikor megkapod a cechhet, és netán veszed a fáradtságot, hogy utánanézz, még azt is tapasztalod, hogy a lecserélt olaj anyagdíja 2x annyi volt, mintha te megvetted volna alegdrágább benzinkúton, két literes kis kannás kiszerelében… Légszűrő, benzinszűrő szintén 1,5x annyi, mint amennyiért te meg tudnád venni a bótban.

    Mégis, melyikhez viszed te, és még hárommillió polgártársad a verdát.

    Vagy építész tervező iroda: semmi munka nincs, beesik egy ügyfél, kér ajánlatot a kacsalábon forgó külvárosi szarjára. Te összeszorítod a segged, mert hát tudod, hogy nem vagy pozícióban, önköltésgi áron adsz neki 3 kiló+ áfás ajánlatot.
    -MICSODAAAA? HÁT MIA picsa kerül ezen a pár papíron ennyibe, hát a középiskolás unokaöcsémnek megvan a internetről az a okos kis rajzolóprogam, ő két nap alatt megrajzolja, meg eleve, madárnak nézel te engem? Mi lenne, ha eztet lealkudnánk kétszázötvenre, nettó-bruttó érted. Mer nekem amúgy nem kell számla, mer a könyvelő azt mondta, ezt nemtudom elszámolni sehogyse. Nnna.

  94. indapass90210
    mondta:

    @jobangel: „Vagy ha rendesen meg lenne fizetve, vinné a palackot visszaváltani, mint egy hajléktalan?”

    Naná! Láttam én már guriga felett kereső embereket 2GB-os pendrájvért kuncsorogni. Adtam? A faszt! Megmutattam hol a bolt, a céget nem terheljük ilyenekkel!

  95. marczy
    mondta:

    Sajnos ez ma Magyarország. Itt mindent meg lehet kerülni, és annak hisznek, aki jobban nyal, pláne, ha még többen is vannak. Ha mindenkinek a keze benne van a sz@rban, akkor is nekik hisznek. És nem éri meg becsületesnek, törvénytisztelőnek sem stb. lenni a többiek ellenében, mert még téged fognak kicsinálni. Vezetési kultúra kérdése az egész, ebben Nyugathoz képest sehol nem vagyunk.

    A szigorúbb céges szabályok egyfelől kiszámíthatóságot adnak a munkahelynek, viszont ha manipulálni lehet velük a beosztottakat, akkor fogják is őket manipulálni. És pont az ilyesmik miatt még egy multinál is az van, hogy ha valakik a cégnél úgy érzik, hogy kicsellóztál velük, akkor a következő jelentésben bosszúból téged fognak lehúzni. Nálunk ezt büntetlenül meg lehet tenni.
    Meg egyébként is: amit egy X országból jövő multi az X országban nem tehet meg vagy nem mer megtenni, amint átlépi a határt, biztosan megteszi.

  96. indapass90210
    mondta:

    @Jelentéktelen Hangya: akkor meg kb arról beszélünk, hogy 3 perc alatt jön le egy HD film, vagy 9 perc alatt.

    Szerintem ott követte el a hibát, hogy nem ajánlotta fel a kollégáknak a letöltött pornót!

  97. smartdrive
    mondta:

    senki sem pótolhatatlan, mégis valamiért az argentinok Maradona óta nem játszottak még elődöntőt sem VB-n

  98. a nemzet fogatlan provokátora
    mondta:

    @fene_: Már NAV. (Nem Adózók Vadásza)

  99. Void Bunkoid
    mondta:

    @Void Bunkoid: és ugyanez a játék megy kicsiben is, aki hazalopja a kávét meg a papírt, meg céges fénymásolón nyomtatja ki a háború és békét, az vagányabbnak, tökösebbnek és feljebb valónak érzi magát a másik birkánál, aki mindezért elmegy a fénymásolóba és fizet mittomén 1300 forintot.

  100. jobangel
    mondta:

    @Hevn: vagy ha az óvoda tudna venni rajzlapot, apuka vinné a céges papírt? Vagy ha rendesen meg lenne fizetve, vinné a palackot visszaváltani, mint egy hajléktalan? Sok tényezős képlet ez, de igen, alapvetően ne lopjon senki, ez lenne a megoldás.

  101. Deepblue Noir (törölt)
    mondta:

    amúgy meg roppant bölcs felismerés, az emberek többsége pótolható, szép fokozatosan egy részük munkáját átveszik (nem is baj az egyáltalán) az egyre fejlettebb gépek, hát ez van. a munkavállalók jelentős része kvázirabszolga, kiszolgáltatott. hogy lehetne-e másként az már egy összetett kérdés.
    de a tény tagadhatatlan.

  102. Void Bunkoid
    mondta:

    @Hevn: sajnos nincs igazad. Ma kis hazánkban nem a tisztességes munkával keresett jósok pénznek van becsülete, meg hogy valaki megengedhet magának ezt-azt-amazt, hanem – csúnya, de még AZOK között is, akik megengedhetik maguknak – az „ingyen” szerzett dolgoknak. Egyszerűen azért, mert – pont a korrupció miatt, de sajnos csak táplálja – azok a dolgok, amiért két fűszálat nem kellett keresztbe tenni, de mégis vannak, HATALMAT és BEFOLYÁST sugallnak, a céges autó céges benzinnel azt sugallja, hogy én akkora g*cifontos ember vagyok, hogy nekem ilyen evilági hívságokért, amiért ti szorgalmasan perkáltok hogy autó meg benzin, na nekem ezért NEM IS KELL FIZETNEM, nekem EZ JÁR. Mert ISTEN vagyok, kedves nyomoronc földi halandó, fizess csak.

    Érted már?
    Amíg ez a nekem jár-hozzáállás dívik mindenhol, addig lesz korrupció és szenny is.

  103. Deepblue Noir (törölt)
    mondta:

    @Shenpen:

    ezt pl. rosszul csinálja a cég, ilyennek nem szabad lennie. hiba.

  104. Szelid sunmalac
    mondta:

    @jobangel: Konyvelo sajat konyvelo programmal, mert a ceg ugy dontott, hogy nem fektet be, ha mar egyszer a konyvelonek van. Egyedi fajlformatum. Konyvelonek felmondanak, adatokat nem tudjak megnyitni.
    Utolag vissza akartak venni, de ugye konyvelo inkabb nem ment vissza. Lazan milliokat pengettek ki a potolhatatlan inofkert, meg meg par honapnyi joval magasabb megbizasos bert, hogy atvigye az adatokat egy masik rendszerre.
    Szoval nem potolhatatlan, csak epp meg kell fizetni az arat a „nem vagy potolhatatlan” donteseknek.

  105. doggfather
    mondta:

    @Shenpen: ez a csak tőle fogadják el a megvesztegetést jó nagy lol.

  106. ANTI-SQUIRREL
    mondta:

    Most akko ez hogy van? Mindenki lop A-tol Z-ig?
    Nekem ez jott at az elso par „szerencsetlenul” jart emberke tortenetebol.

    Ceges autobol benzinpenz?
    Ingyen kave?
    Ingyen papir?

    Ahogy mar masok is emlitettek, ezert tartunk itt!

  107. @Void Bunkoid: ezt remélem te sem gondoltad komolyan.

    Azért tart itt ez az orzság, azért fejlődik alig, vagy inkább stagnál, mert a politikai korrupció elképsztő méreteket öltött.

    Szerinted ha az emberek mellényzsebből ki tudnál fizetni egy laptop árát akkor az lenne, hogy hazavinné a cégeset, hogy azon tudjon letölteni, ahelyett, hogy simán venne egy sajátot? Ami tényleg az övé, cégtől függetlenül, növeli az ingóságait?

    Kétlem.

  108. Void Bunkoid
    mondta:

    Tökegyszerű a megoldás, alapvetően becsületesnek kellene lenni.
    Már biztos unalmas szöveg, de ezért tart ott az ország, ahol tart, mert nemcsak a politikusok síbolnak el, meg lopkodnak haza, meg használnak vállalati tulajdont magáncélra, hanem kicsiben is ez megy. Aki meg becsületes lenne, az meg nemhogy szív, de még ki is golyózzák.

    Majd, ha az egyszeri melósdroid is becsületes lesz, majd akkor azok lesznek a politikusok is.

  109. smartdrive
    mondta:

    „Hanem ez a sajátjánál nagyobb teljesítményű gép volt, gondolta, ezen gyorsabban letölthető lesz egy film.”

    ezen nagyon röhögök

  110. Vittore.
    mondta:

    @Zewadeluxe: Amikor elmentél, kellett volna küldeni egy emailt és leírni benne a részleteket. Még ha nem is hittél volna el egyből, nincs az a főnök, akinek utána ne bökné a csőrét a dolog és ne ellenőrizne néha.

  111. tomsawyer3131
    mondta:

    A fentiek nagy része pitiáner szarrágás kategória, normális cégnél ejnye-bejne és hali (ha utána is folytatja az más). Biztos megéri ilyenekért elküldeni a rutinos munkavállalót és hónapokig tanítgatni az újat…

  112. Jelentéktelen Hangya
    mondta:

    Torrent-ügy: látom, az IT is már lassan olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá.

    Történetesen a mai 100-120 Mbit-es hozzáférések korában simán előfordulhat, hogy nem a hálózati kapcsolat, hanem az esetleges töredezett és lassú notebook HDD a szűk keresztmetszet, ahol igenis, 2-3-szorosára növelheti a letöltési időt az, ha a gép nem tudja elég gyorsan írni a torrent-töredékeket, hiába a gyors kapcsolat.

    Ez persze nem menti fel az illetőt, ilyen nem szabad csinálni, de gondoltam, érdemes megjegyezni.

  113. jobangel
    mondta:

    @Sics68: Személyiségteszteknek én sem vagyok nagy barátja, de az ilyen jellegű loyalty test sem szebb semmivel. Ha munkáltatóként tudni akarod, lopnak-e, akkor arra vezess be kontrolling eljárásokat, és akkor nem kell abban bíznod, hogy ha vki meglátja, majd feldobja a tolvajt.

  114. jobangel
    mondta:

    @Shenpen: Még ennyire stratégiai pont sem kell, hogy ERP. Pl. autónyilvántartásra egy ember excel nyilvántartást kreált, benne mindenféle adattal, függvényekkel figyelmeztett a lejárt doksikról, téli gumikról, mifenékről 800 db autóra. Az utódja 4 hónapig bogozta a táblácskát, majd manuálisan csinált egy másikat, persze addigra már néhány szervizről, erről-arról lemaradtak, jó nagy pluszköltséget generálva.

  115. croesus aka. the grinder
    mondta:

    Az utolsó bekezdéshez: rengeteg esetben a vállalat szándékosan szemet huny afelett, hogy a munkavállalók a cég erőforrásait, kapcsolati tőkéjét magáncélra használják a szocialista GMK-khoz hasonlóan (sokszor ezzel nem is okoznak anyagi kárt). Ha ezt nem hagynák, akkor nem tudnák alacsonyan tartani a béreket bizonyos munkakörökben, így inkább ezt a megoldást választják.

  116. Sics68
    mondta:

    @jobangel:

    1.
    Azt vélelmeztem, azt fogod válaszolni: már csinálják, az ilyesmi bevett gyakorlat!

    😀

    2.
    Pedig igen hatékony megoldás: akármit is lép a szitura jelentkező/munkavállaló, a munkáltató megtudja, hogy miképp reagálna az illető, ha „élesben” kerülne ilyen szituációba.

    És ne haragudj, de én ezt munkáltatóként lehet hogy tudni szeretném!!! … azaz érdekelne, hogy az újonnan felvett dolgozó lojális-e annyira a céghez, hogy jelentse hogy ha egy munkatársa épp megkárosítja a céget.. vagy inkább győz a „killegalitás” és nem mószerolja be … netán megzsolja az illeőt 😀 …

    A lehetőségek száma végtelen – és sokkal többet és valódibb az, amit megtudok egy ilyen kísérletből, mint egy sok oldalas személyiségteszt …

    3.
    Nem értem: mi abban a „nem etikus”, hogy megrendezett szituációban teszteljük a munkavállaló viselkedését, értékrendjét, céghez v

  117. ___________________________ (törölt)
    mondta:

    @jobangel: nyilván úgy értve, hogy olyan magas költségű, és akkora fennakadást okoz, hogy nem éri meg.

  118. ___________________________ (törölt)
    mondta:

    @zZz: „Mondjuk ritka debilnek kell lenni ahhoz, hogy az ember munkagépre torrentklienst telepítsen.”

    Nem debilség, attól függ, hogy hol dolgozik az ember. Ahol az IT vezető is a Cognos kalózmásolatával csinálja a reportjait mert nincs kedve pénzt kiadni érte, ott nem fog nagyon belekötni. Ez mind a vezetők személyiségén, hozzállásán múlik. Ahol a „csinálj bármit, csak nekem ne okozz plusz munkát vele” hozzállássa dívik, ott simán.

  119. ___________________________ (törölt)
    mondta:

    @doggfather: nem értek egyet. Például, a cég ügyvitelét saját fejlesztésű ügyviteli szoftver kezeli. Egy ember fejleszti, semmi nincs dokumentálva, csak a fejében. Akkor pótolható csak, ha vagy 1) vele együtt az egészet lecserélik, de az mondjuk egy 6 hónapos projekt, addig ki oldja meg, ha hiba van? 2) felvesznek valakit, aki a forráskód szintjén megpróbálja megtanulni, megfejteni az egészet, ez szintén 6 hónap.

    Példa kettő. Üzletkötő, aki személyes kapcsolataiból él, aki nélkül azoknak az ügyfeleknek nem lehetne eladni (például mert csak tőle fogadják el a megvesztegetést).

  120. jobangel
    mondta:

    @Shenpen: a pótolhatatlanság illúzió a munkavállalók részéről. Meg lehet oldani mindenki hiányát, ha muszáj, sajnos ilyet – haláleset miatt – tapasztaltam is.

  121. jobangel
    mondta:

    @Sics68: Remélem soha. Kissé etikátlan lenne.

  122. Morrancs
    mondta:

    @Sics68: Igen, és főleg azért, mert ha viszont ahhoz fűződik pénzügyi érdekük, hogy én mihamarabb fizessek, akkor a föld alatt is megtalálnak. 🙂

  123. ___________________________ (törölt)
    mondta:

    Az a gyanús nekem ebben a sztoriban, hogy ilyen esetekben figyelmeztetést szoktak adni, nem kirúgni bevált embereket, nem szívjóságból, hanem azért, mert egy tapasztalt szakember pótlása sok időbe és pénzbe kerül. Ha mindez tényleg igaz, és nem úgy volt helyette, hogy harmadik figyelmeztetésre se hagyták abba, akkor szerintem nem igazán pótolhatatlan emberekről lehet szó. Az is elképzelhető, hogy olyan nagy cégről van szó, ahol egy-egy területhez sokan értenek, pl. vagy 10-15 informatikus, így pótolhatóak az emberek.

    Ezért dolgozom olyan cégnél, aki bár multi, de elég kicsi ahhoz, hogy senki sem értsen ahhoz, amit csinálok. A pótolhatatlanság hasznos dolog.

  124. Sics68
    mondta:

    @jobangel:

    Kíváncsi vagyok, mikor jut el odáig egy munkáltató, hogy azzal teszteli a felvett új (esetleg még próbaidős) dolgozó méhet, hogy az illető „orra előtt” lopnak el valamit a cég „régi dolgozói”, vagy csinálnak valami illegálist … és érdeklődve figyeli a HR, hogy az új hús hogy reagál erre a helyzetre 😀

  125. Sics68
    mondta:

    @Morrancs:

    Egen, ebben igazad van 🙂

    … ezt a hozzáállást amit panaszolsz én az áram- intetnet- szolgáltatóknál tapasztaltam, és furcsállom: hogy előszörettel csinálják azt, hogy kikapcsolják a szolgáltatást, esetleg küldenek ajánlott levelet is ( amit én sose látok, de még értesítést se róla… ami megint csak összefügg a Magyar Postával …) … ám hogy emailt vagy SMS-t küldenének amit esetleg meg is kapnék… na az már bonyolult nekik.

    Egyszer el kéne játszani ebből egy bírósági pert, lehetőleg csoportosan (class action, újabban asszem már nálunk is van ilyen) a szolgáltató jogsértő magatartására hivatkozva.. meg kéne keresnem pontosan, amire most nincs időm … de bármiféle szerződésnél elvárás a PTK szerint a felek kölcsönösen jóhiszemű magatartása… azaz elvárható hogy próbálják értesíteni a másik felet, hogy valami gabasz van.. és ha már egyszer elkérte a szerződéskötéskor az email címet és a telefonszámot, elvárható lenne, hogy használja is ezeket 🙂

  126. Intelli
    mondta:

    Ennek a felsorolásnak a fele elég nevetséges.
    Kirúgják mert hazaviszi az üres pet-palackokat?

  127. jobangel
    mondta:

    @Sics68: Ez benne van, ha viszont egyszer borul a bili, és tudhatott vki a lopásról, de nem szólt, akkor egyből azt feltételezik, hogy benne volt. Inkább új állást kelljen keresni, mint rendőrségre járni, lopás miatt. Persze, védekezhet azzal is, hogy nem látta, de akkor meg nem ért a munkájához. Jól csak akkor jöhet ki belőle, ha szól a lopásról. Abból max. álláskeresés lesz, de ez a legkisebb rossz.

  128. Morrancs
    mondta:

    @Sics68:
    Az ok, hogy az első múlhatott a postán is. De hogy semmi újabb értesítés, pedig van e-mail címem ott meg telefonszámom is … de mivel nekik anyagilag jó volt úgy, ha nem fizetek, így nem erőltették meg magukat.

  129. mikor a xyz gépipari kft-nél dolgoztam, rendszeresen hazavitte a megrendelt vasanyagok egy részét a főnök öccse

    mindig kérdőre vontak, miért nem rendeltem meg amit meg kellett? ..érted, még az anyagok beérkezéséről is volt faxa papírozás (iso..), de erről nem vettek tudomást

    menjek a termelésbe és keressem meg az anyagokat (amit már elloptak)

    érted.. na. azóta, ahogy hallottam, eléggé kibaxtak onnét mindenkit 😀

    ..mer a német partner valahogy nem volt elégedett a kommunista gárdával

    azóta is rajtuk röhögök, balfaxok.

  130. Sics68
    mondta:

    @jobangel:

    Egen, ilyenkor az a legnagyobb kérdés ( ami az emberben motoszkál..) hogy vajon a főnök akihez oda lehetne menni, vajon ő is részesül-e… ? Azaz benne van-e…

    A másik: a régi kapcsolatok élnek és sokat jelentenek – kezdő kollégaként felnyomhatjuk azt a régi kollégát, akiről akár bizonyítani is tudjuk hogy mit művel ( lop, sikkaszt stb) – amit nem tudhatunk, hogy milyen terhelőt tud ő a főnökről akinek döntenie kéne hogy mit tegyen 🙂 … és esetleg abban a meglepő helyzetben találhatjuk magunkat, hogy minket rúgnak ki a végén összeférhetetlenség miatt, a bemószerolt kolléga meg kap egy szóbeli figyelmeztetést ( mármint figyelmeztetik, hogy a jövőben csinálja óvatosabban a buliját…)

  131. Sics68
    mondta:

    @Morrancs:

    Egy apróság: a dolog lehet hogy a magyar királyi postán múlott… Nagyon sok levelet sikerül nekik „elhagyni”, rossz címre továbbítani ( sehová se továbbítani…) … egy ismerősöm rendszeresen szív a tiédhez hasonló sztorival a másik oldalról: kisboltoknak forgalmaznak tökmindegy mit, és addig érthetően nem küldik ki a x+1. cuccot míg az x.-et ki nem fizették. A vevőik viszont gyakran nem kapják meg a számlát… mármint az se kapja meg, amelyik szeretne időben fizetni 🙂 … időben lezárni az adott havi könyvelését stb. Azaz ott mindkét félnek szívás a meg nem érkező kipostázott számla.. sem a számlát kibocsátó és postán kiküldő cégnek nem áll érdekében hogy a ne küldje el, sem a vevőnek nem áll érdekében hogy „ne kapja meg” oszt mégis gyakran ez van… ( OK, internetes számlaküldés segít a dolgon, sőt egy fax is … de nem mindegyik ügyfelüknek van netje, faxa…)

    Szóval elég egyértelműnek tűnik, hogy a számlaleveleik egy része a postán szívódik fel…

  132. maxval, a gondolkodni igyekvő bircа
    mondta:

    Alapvetően ha valakire nincs szükség, kiúgják és kész. S ebben az égvilágon semmi gond nincs.

  133. sas70
    mondta:

    Egy kollégám a fénymásoló papírt hordta haza és az ő nyomtatójában mindig fele annyi időnként fogyott ki a festék, pedig szinte semmit nem kellett kinyomtatnia. Egyszer kiborult a táskája két csomag papírral és a bizt. őr jelentette. Akkor rakták össze a dolgokat és elküldték. Csak azt nem tudta senki, hogy mi az istent csinált annyi papírral, meg nyomtató festékkel, bár biztos eladta.
    Egy másik kolléga meg rendszeresen a privát autóját tankolta a céges kártyára, csak lebukott a kúton, mert személyzetet váltottak és valaki jelentette a cégnek.

  134. doggfather
    mondta:

    @jobangel: így igaz. 🙂

  135. NoNight
    mondta:

    Ezek csak a szokásos történetek, hogy attól még, hogy mindenki a medencébe pisál, a széléről azért pofátlanság. (Általában egyébként pont a régi arcok szemtelenednek el e téren.)

    Az első történet speciel kevésbé hihető, hiszen pont az ilyen szigorú IT-szabályzatú helyeken úgy telinyomják tűzfallal meg jogosultságkorlátozásokkal a gépeket, hogy azon egy offline használat vagy mobilnet se segít.

    A kávépénzes sztorinak meg csak a másik fele az indokolható, amúgy ez az egész rendszer vérlázító. Úgyis egy zárt közösség kávézik ilyen helyen, bőven belefér, ha vetésforgóban veszik a cuccot… potyás meg mindig mindenhol akad. (Utálom a kávét, így könnyen beszélek.)

  136. jobangel
    mondta:

    @doggfather: igen, a pótolhatatlan embert kell először kirúgni, minden menedzsment kurzust ezzel kezdenek 🙂

  137. doggfather
    mondta:

    Jó ez a pótolhatatlan, ha ezt hallom bárkitől azonnal kérek egy pohár vizet, megkérem dugja bele az ujját húzza ki, ha marad lyuk akkor tényleg pótolhatatlan, egyéb esetben csak nagyképűség. Főleg a mai világban.

  138. Morrancs
    mondta:

    A nem küldöm ki a csekkes levelet az ügyfélnek dolgot szeretném a másik oldalról is megvilágítani.
    Nekem volt problémám abból, hogy nem kaptam meg egy befizetendő csekket.
    A cég meg nem zavartatta magát ilyennel, mint még egy értesítés, bármi újabb megkeresés, hanem puff, azonnal szerződést bontott, amit aztán a reklamációmra nagy kegyesen hajlandóak voltak újrakötni/aktiválni (persze nem ingyen).
    És közölték, hogy az ő nyilvántartásuk szerint ők küldtek egy csekket, oszt csók.
    Így marha könnyű plusz pénzhez jutnia a cégnek, mert a postaköltséget is megspórolják, meg az ügyfél is fizet pluszba.

  139. Morrancs
    mondta:

    @Zewadeluxe: Akkor viszont a főnök is kapott/vitt belőle, és így őt is kínos helyzetbe hoztad.

  140. Dr_utcai_arcos
    mondta:

    @Advanced Flight: Ugyan ezt éreztem én is. Szokásos kattintásgenerátor poszt. Veterán szakmai hibát követ el. Lop. B+, ez nem szakmai hiba. 8?9-ből 6 lopás. Semmi köze a szakmai alkalmatlansághoz.

  141. Advanced Flight
    mondta:

    Jó kis átverős poszt!
    Persze hogy el lehet veszíteni leépítés/szakmai hiba nélkül is a több évtizedes munkát, ha az illető dolgozó lop, kva meglepő.
    Sőt, ha a főnökét kivágja a tizedikről, vagy mindenki szeme láttára megerőszakolja a recepciós kislányt, akkor is.
    Valami izgibb történetre számítottam…

  142. pacagánycsök
    mondta:

    en olyan bena szar vagyok, hogy azert rugtak ki mert a tovabbiakban is adozni szerettem volna. Hello APEK, K-val a vegen.

  143. Eino81
    mondta:

    Volt egy svéd kollégám, nagyon jó fej és okos is, de tán nem annyira, mint kiderült. Informatikában nagyon jól képzett volt, és egyszer – nem tudni, miért – „végigszkennelte” a multicég összes gépét egy szkripttel, nem ártó szándékkal, csak kíváncsi volt valamire. Ezek után sajnos elbocsátották…

  144. hagyma
    mondta:

    @Bambano: 52 eves vagyok es engem meg soha sehonnan nem rugtak ki

  145. Bambano
    mondta:

    engem már rúgtak ki olyanért, hogy a nagyértékű beszerzést kénytelenek voltak rámbízni, mivel műszakilag bonyolult volt, én meg megvettem sokkal olcsóbban egy olyan cégtől, amelyik nem tejelt a megfelelő embereknek.

    meg rúgtak már ki olyanért is, hogy az általam elvégzett munkából kiderült, hogy a többi béna és/vagy lejmol. meg is úszhattam volna, ha a nagyfőnök fia nincs a sárosok között…

    meg rúgtak már ki olyanért is, hogy a főnökömet akarták kirúgni, de ehhez meg kellett gyengíteni a csapatát, hogy hibázzon és legyen indok.

  146. Hacsak ki nem derül hogy a főnök nyúlja le a legtöbbet…

  147. jobangel
    mondta:

    @Narancskommunista: Ha a főnök fedezi fel a csalást, akkor nem. Akkor eladja saját érdemének, hogy mennyire odafigyel a dolgokra, és mit fedezett fel. Persze, ha abban érdekelt, hogy eltitkolja, mert őt is lebaltázzák, hogy miért fordult ilyen elő az ő beosztottjainál, akkor megtörténhet, ami meg is történt Zewával. Ezért érdemes lehet 2 szinttel magasabbra menni egy ilyennel, ha elég nagy az ügy hozzá.

  148. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @jobangel:
    Pont a tekintélyelv a lényeg, sok cégnél érinthetetlenek egyesek, csak mert X éve ott dolgoznak, és előbb hisznek nekik, mint egy új embernek. Ha a főnökhöz megy, lehet hogy még nagyobbat szív.

  149. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: Nekem is ez lett volna a kérdésem. Oda kellett volna menni a főnökhöz, hogy öö, lehet, hogy nem látom jól, de mintha valami nem stimmelne. És együtt kihámozták volna, hogy a kolléganők csapolják a készletet. Így nem Zewa lett volna a mószeraranka.

  150. Zewadeluxe
    mondta:

    Friss alkalmazottként nem biztos, hogy ezzel kellett volna indítani. Az én szavam, több régi alkalmazottéval szemben kevés lett volna. Főleg hogy a ranglétrán is legalul voltam. Aztán meg ha őket nem küldik el, később érdekes lett volna együtt dolgozni.
    Egyébként attól kezdve elindult a szivatásom is, a lehető legrosszabb munkák nekem jutottak amibe persze elég nehéz volt bizonyítani a rátermettségem. Így szakmailag is megkérdőjelezhetővé váltam.

  151. Eltévelyedés
    mondta:

    @Zewadeluxe: Ahelyett, hogy beszálltál volna a buliba, hogy neked is jusson:) Viccet félretéve, miért nekik szóltál? MIért nem a főnökségnek? Akkor lehet, hogy neked hisznek.

  152. Zewadeluxe
    mondta:

    Muszáj elmondanom, mert az utolsó bekezdésben rátaláltam egy nagy igazságra számomra.
    Elkerültem egy új helyre dolgozni. Irodai munkakör volt. Több éve ott dolgozó hölgyek, kollégák (vagy inkább barátnők) közé kerültem be. Ahogy teltek múltak a hetek, hónapok egyre inkább beleláttam a háttérben zajló ügyekbe, főleg amikor nekem kellett bonyolítani a beszerzést egy helyettesítés miatt. Lényeg a lényeg, rájöttem hogy bizony elég erősen csapolják a készletet az érintett hölgyek. Amit másnak nem, csak nekik említettem meg négyszemközt. Hogy „ez így nem jó, más is észre fogja már venni, tekintettel arra hogy még én is kiszúrtam újként.”
    Ennek az lett az eredménye, hogy a vezetőség előtt a következő alkalommal én lettem bemártva egy olyan sztorival amit a mai napig nem értek. A becsületemet elásták, én voltam onnantól a fekete bárány, így pár hónap után magamtól mondtam fel. Azóta eltelt 2 év és ahogy hallottam, még csak most derült ki a vezetőség számára, hogy valójában az az ősidők óta beégett brigád volt a csaló és nem én. A cégnél el is kezdődött a „vérfrissítés”.