Álláskereső születik – Van-e élet a kerítésen túl?

Álláskereső születik – Van-e élet a kerítésen túl?

Ha sok évig dolgozik valaki egy helyen, az nemcsak szakmai beszűkülést, de sajnos egy jól kihasználható lelkiállapotot is tud eredményezni. Ezért is alakult ki az a – szerintem ebben a formában téves – nézet, hogy ötévente munkahelyet kell váltani.

Jobb cégek áthelyezésekkel, folyamatos innovációkkal fenntartják a dolgozó érdeklődését, változáshoz való igényét, de sok helyen „mi már húsz éve így csináljuk” rendszer van.

Az ötévente váltás se nem kell, se nem nagyon ajánlott. Csak azért ajánlgatták, mert ez egy egyszerű megoldást jelentene arra, hogy mindenkinek változatosabb legyen a szakmai élete.

Váltani kell, mindenképp?

Mivel nálunk mindig is nehéz volt állást találni, ezért sokan az 5 éves periódus lejárta után már csak magukat emésztik a „remek” tanácstól, hogy ötévente váltani kell, mert valami magazin szerint úgy jó… Emellé még olvasnak egy-két kiégéses cikket, és, éljen a konyhapszichológia – ha egy női magazin 3 bekezdésnyi írásban leírja, hogy ötévente váltani kell, mert különben kiégés, íme a tünetek: fáradtság, idegesség, stressz, rossz közérzet, akkor elkezdik keresni a tüneteket magukon. Önbeteljesítő jóslatként meg is jött az állásváltási helyzet. Pedig maguk generálták maguknak, ha nem is tudatosan – de manipuláció áldozataként. Mert a kiégés és a „sokszor nem vagyok jól” közti különbség annyi, hogy utóbbi némi pihenéssel megszűnik. Azaz, csakmert más mondja, nem kell váltani. Amikor letelik az 5-6-sok év, emberünkben attól kezd lelkiismeretfurdalás teremni, hogy ő még mindig jól érzi magát a munkájában. Márpedig nálunk nem illik jól lenni 🙁

A másik véglet

Még elvisel némi kellemetlenséget is, mert nem is lát más lehetőséget, neki itt a helye, ezt csinálja évek óta, szereti, rutinos, tudja a dolgát, jól van benne, ismeri minden kolléga nyűgjeit, a főnökét pláne, jól van a közösségben. Néha átél egy kisebb rettegős periódust, de szerencséjére mindig megússza, nem őt építik le, nem őt helyezik át, tehát továbbra is jól van, magyarázza magának. Egy dolog azért elkezd nem tetszeni neki, mások máshol mintha többet keresnének az ő szakmájában. De azt biztos csak a média fújja fel… tulajdonképpen jól elvan ő, elég, amit keres, na jó, most nehezen vette meg az új mosógépet, elszálltak az árak, de a régi meg megadta magát. Mostanában a főnök azért mintha gondterheltebb lenne, vannak konfliktusok, de ezért váltani butaság lenne, nyugtatja magát. Sokat olvas arról is, hogy nehéz az állásváltás, azt sem tudja, hogyan írjon jó önéletrajzot, de nem is kell tudnia, nem akar ő váltani, hát jó itt. Na ne már, hogy nem kap fizetésemelést, más meg kap?! A sok apró dolog lassan összeáll egy sérelemmé, ami már motivációja lesz az állásváltásnak. De a „kerítésen belül” olyan biztonságos, még egy kicsit lebeszélni magát. Persze egyes vezetők ismerik ezt a mechanizmust, és ki is használják.

Aki ebben az állapotban van, az nem kiégéses tüneteket mutat, hanem konkrét félelmet a változástól. A „még nem akarok váltani, csak készülök” állapotban lévő embereknek azt szoktam javasolni, hogy írják le a félelmeiket a váltással kapcsolatban. Ki szokott derülni, hogy szinte minden félelem információhiányból ered: nem tudja, mit várnak el máshol, nem tudja, milyen más közösségben lenni, van, aki attól fél, hogy nem tud majd egy új helyre beilleszkedni. A legelső félelem mindig az, hogy „nem akarom elkapkodni, megbánni”. Azaz, megvárja, amíg olyan rosszá válik a munkahelye, hogy ne fájjon otthagyni. De ez mégsem a legjobb döntés, mert az állásváltás így nem egy racionális döntés lesz, hanem egy kényszerszülte menekülés.

Akinek rossz munkahelye van, annak ott a remény, hogy a változás jó lesz. Akinek viszonylagos biztonsága van, ugyan egyre kevesebb jó érzés mellett, de mindig meggyőzi magát, hogy neki ott jó, és egy 15-20 éves munkaviszonyról kiderülhet, hogy az utolsó 10 év már csak erről a meggyőzésről – mondjuk ki: önáltatásról – szólt. De vajon mi van a kerítésen túl?

Kezdjenek nézelődni: először csak álláshirdetéseket, szakmai csoportok beszélgetését a Facebookon. Azért ott, mert az egy lazább, kevésbé formális közösség, mint a Linkedin, azaz szabadszájúbbak a résztvevők, jobban kiderülnek dolgok a szakma életéről. Hogy máshol milyen problémák, örömök, munkaeszközök, szokások, fizetések vannak. Ilyenkor jönnek az aha és hűha élmények: mi itt mindig összeveszünk, ki mehet szabira szenteste napján, máshol meg simán bezárnak, és mindenki otthon lehet? Mi itt haranghúzásra járunk 8:00 órára dolgozni, mások meg kötetlenül jönnek-mennek a cégben? Mindenféle tanfolyamokra küldik őket, mindent neten csinálnak, mi meg itt papírozunk?

Az álláshirdetések és csoportok nézegetése után kezdjen el gondolkodni: az elmúlt 10-15-20 évben mennyit látott a szakmájából? Lehet, hogy kicsit lemaradt? Akkor tessen elkezdeni felszedni a tudást, olvasással, netezéssel. Közben lehet kezdeni az álláskeresést is, legalább álláshirdetések olvasgatásával, hogy lássa, hogy máshol mit kérnek és ő mit kaphat.

Ezekből a lépésekből jöhet majd a megfontolt döntés, amikor a félelmét az enyhíti, hogy átgondolt döntést hozott, nem ugrott a semmibe. Persze, amíg ezen vívódik, addig is jól kihasználja az a munkahely, ami elhitette vele, hogy a „kerítésen túl” nem vár rá semmi.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz jobangel hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Thibczy
    mondta:

    A HR-rel alapjában véve az a baj, hogy itthon egy torzszülemény. Rájuk nem azért lenne szükség, hogy legyen aki baromságokat kérdez az interjún a jelölttől, nem is azért, hogy a vezetőség besúgóhálózata legyen vagy hogy eldöntse, hogy ki szakmailag a jó szoftverfejlesztő (vagy akármi más) és ki nem.

    A HR alapvetően egy menedzsment jellegű feladat, és remélem egyszer tényleg úgy fog rá tekinteni a legtöbb cégvezető, illetve a HR-esek saját maguk is.

  2. evilwolf
    mondta:

    1., „ötévente váltani kell”
    Mennyi az esélye annak, hogy egy dolgozó kihúz 5 évet egy magyar cégnél?
    Csekély. Itt a cégek nagyrésze 5 éven belül megszűnik vagy átalakul, s ez elbocsájtásokkal jár. A multik általában nem szűnnek meg, de olyan hulladék műszakvezetőket tart, amelyiknek a fő feladata a melós b@sztatása, kirúgása.
    És ha épp nem a művezető teszi ki, akkor a melós utálja meg a helyet.
    Tehát nem sok az esély, hogy valahol 5 évet lehúzzon a zember.
    2., Ez a váltani kell leginkább a nők mániája, ezért is van a sok válás. A nőknek mindig új kell, ezért is rájuk épít a kereskedelem, mert a nők a mániákus shoppingolók.
    Ha multivezető lennék, nem tartanék HR osztályt, vagy ha megköveteli a tulaj, akkor csak férfiak lennének a HR-en. Mert most csak nők vannak, és nekik kell az új hús, azért cserélik a zembereket. Mert mindig újra és újra interjúztatni akarnak. Talán még orgazmusuk is van egy-egy kötözködős interjú alatt, annyira élvezik, hogy én most jól megdolgoztatlak te kis álláskereső.

  3. mindenannyi
    mondta:

    @moonlight777: Az, hogy valaki 40 felett van, és jól ért a szakmájához, nagyon nem egyenlő azzal, hogy akkor képes vállalkozni. És ez jelentheti azt is hogy nincs rá pénze, de azt is, hogy a szakmája nem olyan, amiből vállalkozást lehetne indítani, ugyanis nem mindenki mosógépszerelő vagy pedikűrös. Meg azért ahhoz kell egy bizonyos fajta attitűd is, hogy valaki vállalkozóként éljen évtizedekig akár, ami nem mindenkiben van meg.

  4. jobangel
    mondta:

    @moonlight777: Még ambíció meg tudás akadna is, általában a tőke hiányzik egy vállalkozáshoz. És amennyire szoktam ostorozni a kis magyar cégecskéket, azzal együtt is tudom, hogy nem egyszerű vállalkozónak lenni. Nem csoda, ha valaki ezt nem akarja. A vállalkozók jórésze egyébként is úgy kezdte, hogy nem talált munkát, vagy nem látott reményt, hogy munkát talál (lsd. még vállalkozó anyukák)

  5. NagyPeter64
    mondta:

    Szervezeti kultúra.
    Volt szerencsém két területtel megismerkedni – ssc/startup – ahol nem értelmezhető a meddig akarok maradni álláspont. A folyamatos vérfrissítés a „hr” elsődleges célja. Bekerülni nem túl nehéz, viszont kitesznek záros határidőn belül. Aki nem alapító tag, titokban állást keres, bár látszólag semmi baja. A „hr” folyamatosan szűri a beérkező önéletrajzokat, amik a betöltött állásokra érkeznek. Mint egy párbaj. Az győz aki hamarabb vált.

  6. Marcell Kakukk
    mondta:

    @never again: Itt, németországban (Wissen) a magyar kollégák között én vagyok a legfiatalabb a 40 évemmel a többiek 44, 50, 56 és 58 évesek. De lipcsében dolgoztam már 62 éves magyar villanyszerelővel is. Ráadásul nyelvismeret nélkül is lehet jól boldogulni. A lényeg, nem kell félni nekiindulni. Németország tárt karokkal várja a 40-s, 50-s kollégákat. Aki nem hiszi az vegye a fáradtságot és járjon utánna.

  7. babona
    mondta:

    @moonlight777: „40 felett már kell rendelkezni annyi tudással, tapasztalattal, és még ambícióval, hogy saját válkalkozást indítson, én is így tettem, bár még 40 alatt…. ” Na szépen nézne ki az ötmillió vállalkozó országa. ‘. A Zemberek min 30-40 %-a noha rendkívül intelligens és hozzáértő lehet, nem képes saját magát ilyen szinten menedzselni. Nem véletlen volt fogalom a „Balatoni Lángossütő” meg a „ruhaPiacos Vállalkozó” – kell egy kis mondjuk így szabályelkerülés, meg hogy kissé (ha becsületesnek hiszed magad; egyébként nagyon) át tudd b*szni a másikat. (lásd lakásfelújítás, használt autó kereskedelem, bérművelés, meg egy csomó más szakma.) Nem, nem mindenki ilyen, nyilván Te sem, de gondolom saját példát mindenki tud hozni… Kissé farkastörvényes ez a világ. Egyszerűen vannak emberek, akiknek nem fekszik a vállakozói léttel járó egyéb „teher”. Az ambíció érdekes kérdés. Van akinek nincs is, és nem KELL mindenkinek. Szar világ lenne, ha mindenkinek lenne „elég”, és mindenki a Világállam Elnöke akarna lenni…

  8. moonlight777
    mondta:

    @never again:

    40 felett már kell rendelkezni annyi tudással, tapasztalattal, és még ambícióval, hogy saját válkalkozást indítson, én is így tettem, bár még 40 alatt….

  9. bron32
    mondta:

    @Legelő Őse:

    „egy saját kereteit ismerő ember visszajelez, ha nem változik, akkor elmegy”

    Az a gond, hogy a munkavállalók többsége kiszolgáltatott helyzetben van, mert el van adósodva, nincs elég megtakarítása, hónapról hónapra él. Ezért ezt nem teheti meg.

  10. jobangel
    mondta:

    @Legelő Őse: Az előző kommentemhez egyből jött egy élő példa, bár ez nem magyar.
    index.hu/kulfold/2019/02/06/amnesty-international-emberi-jogok-jelentes-zaklatas-diszkriminacio/

  11. jobangel
    mondta:

    @Legelő Őse: A szervezeti kultúra léte tény, ez az az entitás, ami meghatározza, milyen egy munkahely. Amikor a kihasználásról beszélek, az sosem egyszerűsíthető egy darab hülye főnökre, az mindig egy nagyobb probléma eredménye, ha hülye a főnök. De lehet olyan cégkultúrát kialakítani – ez pedig minden egyes kolléga részvételével történik – ahol maga a szervezet teszi tönkre az embert. Az egyik leggyakoribb példa: ugyan lejárt már a munkaidő, de még mindenki bent van, és aki először megy haza, az elnézést kell, hogy kérjen a többiektől. Aki utolsónak megy haza, az a hős. Vagy, amikor a gyerekes és gyerektelen dolgozók között kialakul, hogy ünnepek közeledtével a gyerektelenek kárára kedveznek a gyerekeseknek a szabadságok kiadásánál (pedig lehetne úgy is szervezni a munkát, hogy mindenkinek jó legyen, de ez nem fontos, mert így megvan az eszköz, hogy a döntéshozó bizony komolyan betarthat annak, akinek szeretne – de még a kollégák is). Vagy, a beteg kolléga, aki otthon marad, jól ki lesz beszélve, hogy „lóg”. Azaz nem lóg, hanem majd otthonról, betegszabadságán fog dolgozni, 60%-os táppénzért. Ez már elég erős kihasználás, visszaélés akár.
    A beosztottak, szakszervezetek elkezdtek ébredezni, de még nagyon az elején vagyunk ennek.

    Azonfelül a szervezeti kultúrát eddig nem nagyon vették komolyan még a dolgozók sem, most fel kell ismerniük, hogy ezzel nekik is dolguk van. Ehelyett még ott tartunk, hogy az nem munka, amit szeretni is lehet, és minek nekünk HR, valamint az álláshirdetésbe írják be, hogy fiatal férfit keresnek, hogy ne pályázzon hiába… Mivel itt tartunk, nem lesz gyors a változás.

  12. Zabalint
    mondta:

    @Legelő Őse:
    Nem csak a munkavállalóval vagy a főnökkel lehet gond, hanem a vállalati kultúrával is.

  13. Legelő Őse
    mondta:

    Mit jelent az, hogy kihasználja a munkahely? Ez egy mindig visszatérő dolog a cikkeidben, és teljesen értelmezhetetlen. A munkahely nem tud kihasználni. A beosztott nem tudja a saját kereteit kommunikálni, vagy a vezetője egy idióta stb. De a munkahely? Az nem. Sokan q2 órát dolgoznak, aztán még otthon is, kikészülnek, és utalják a munkahelyüket. De ezt ők csinálják magukkal, vagy egy rossz vezető, aki képtelen megszervezni. A munkahely? Az szinte sosem gonosz, vagy nem használ ki. Ugyanaz a munkahely egyik vezető alatt kánaán, de egy saját magát kizsigerelő beosztott számára az is borzalom, míg másik egységben pokol a vezető miatt, de egy saját kereteit ismerő ember visszajelez, ha nem változik, akkor elmegy.
    Rendkívül károsnak tartom hogy a szervezeteket mindig megszemélyesíted, és felruházod gonoszsággal, mint ha ez az alapműködés része lenne, hogy kihasználják az embereket, de a vezetők, beosztottak, szakszervezetek nem tehetnének ez ellen semmit. Borzasztó.

  14. never again
    mondta:

    @Kicknick: Köszi, akkor van remény 🙂

  15. Kicknick
    mondta:

    @never again: 44 éves vagyok. Az utóbbi 5 évben 3szor „ugráltam”, mindig saját akaratból és jobb helyre.
    Ennyit a 40 felettről.

  16. never again
    mondta:

    Engem az elsö munkahelyemröl épitettek le, akkor nagyon padlot fogtam. Azota 1-3 évente vàltottam, mert ugy voltam vele, hogy akkor nézzünk farkasszemet a félelmünkkel, és valahogy minden vàltàssal sikerült jobb és jobb helyeket talàlni. Egyelöre egy orszàgvàltàson tul azt mondom, hogy a mostani nem a legjobb hely, de ugye màs orszàgban ujrakezdésnél olvastam hogy pàr év kell mire azok a szintü àllàsok talàlnak meg, amiket szeretnél. Szoval pàr év és jo lenne ha jönne a nyugdijas melo, mert 40 felett majd kevésbé ugràlhatok 🙁