Az önéletrajzod rólad szól, nem neked

Az önéletrajzod rólad szól, nem neked

zöldtelefon.jpegA CV-kre írt véleményezéseim kapcsán néha érdekes beszélgetések alakulnak ki a hozzám forduló álláskeresőkkel. Az egyik visszatérő téma, hogy az általam javasolt munkatapasztalati leírások a jelöltek szerint túl részletesek. „Hát ez egyértelmű, nem?” „Ha érdekli, majd megkérdezi állásinterjún” „Aki ilyen embert keres, tudhatja”, ”De az úgy olyan béna”, – ilyen érvekkel(?) próbálják védeni az elnagyolt CV-t. Pedig védhetetlen, hiszen amelyik CV nem működik a munkaerőpiacon, az javításra szorul.

Ezekről a helyzetekről kezdő import beszerző önmagam jut eszembe, amikor az volt az egyik feladatom, hogy új termékeket kutassak fel, amit majd áruházak árulnak. Rengeteg gyártó katalógusa landolt nálam a sok újdonsággal, amikor termékeket véleményeztünk, ezeket néztük át. Tapasztalt kollégám javaslatot tett az egyikre, egy szerintem igazán rusnya kis békazöld asztali telefonra, mire „de az ronda!” felkiáltással tiltakoztam. Nem kell, hogy neked tetsszen, nem te fogod megvenni. A vevőknek pedig tetszeni fog, mert nekik ez kellhogy rikítson, hogy kicsi legyen, hogy egyszerű legyen – hangzott a válasz. Többezer darabot adtunk el belőle.

E tanulság a fent említett CV-kre is nagyon igaz: olyannak kell lennie, hogy az olvasónak tetsszen. Az álláskeresők néha szép, designos CV-ket alkotnak, amire büszkék, majd csalódottan tapasztalják, hogy nem jutnak el vele állásinterjúra. Mert hiába szép, ha nem informatív. Amikor leírom, mitől lenne az, az bizony boríthatja a designt. De ilyenkor eldönthetjük: designos CV-t akarunk, vagy állást?

A CV akkor jó, ha jól bemutat téged. Az általánosságokat ezért váltsa fel a konkrétum, pl. az „ügyfelek kezelése” helyett legyen ott, milyen szegmensben, iparágban voltak ügyfeleid, ott kikkel beszéltél (mely szakmai terület vezetői stb.) Így fogják pontosan tudni, hogy mire számíthatnak tőled, hogyan profitálhatnak a te tapasztalataidból.

A kreatív CV-k lehetnek hatékonyak is, de ahogy már írtam itt, a design nem mehet a hatékonyság rovására. A szükséges infókat meg kell adni, ha béna, ha nem. Nem, egyáltalán nem egyértelmű, mit csinál pl. egy export vagy HR ügyintéző egy nagy telekom cégnél, le kell írni. Főleg, hogy sejthetően többen is foglalkoztak ott exporttal/HR-rel, így jelöltünk jó eséllyel specializálódott valamire. A jelölt specializációi pedig érdekesek. Az sem egyértelmű, mit csinál egy vezérigazgatói titkárnő: van, ahol döntéselőkészítésben is segít, van ahol az igazgató napirendjét, protokolláris teendőit szervezi inkább, van ahol a cég főtitkárságának vezetőjeként működik, a valós pozíciója operatív vezető. Ennek látszania kell egy CV-ből, tehát le kell írni a legfontosabb napi teendőket, kapcsolatokat. Ha érdekli valami a CV olvasót, és nem találja meg a CV-ben, akkor ott nem lesz állásinterjú, ahol majd megkérdezi. „Aki ilyen embert keres”, vagy tudja, vagy nem, mit kell keresnie, lehet hogy épp a cég egyetlen szakemberét szeretné felvenni a témára. (lsd. saját sztorim az elrontott állásinterjúimról)

Az álláskeresők joggal várják el az empátiát, segítőkészséget a toborzóktól, de bizony nekik is gondolniunk kell a másik oldalra: mit keres a munkáltató? Mit keres a toborzó? Ezeket többnyire leírják/sejtetik az álláshirdetések, így a toborzók, munkáltatók információigényét ki lehet szolgálni, ha akarjuk, oda lehet figyelni arra, mi kellhet nekik. Így lesz a CV-nk olyan, ami alapján állásinterjúra is el lehet jutni.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Sanz hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @Don Tejbegríz a féllábú matrac: Bejöhet az egyoldalas is, de nem méterre nézik. 3 oldalas is lehet nagyon jó, 1 oldalas is vacak. A 3 oldalast is végigolvassák, ha érdekes. Szelektálni fontos, én testreszabásnak hívom, hogy az álláshirdetés alapján relevánsnak ítélt dolgok legyenek benne. Ha jelöltünknek 10 releváns projektje volt, akkor viszont nem lesz elég az 1 oldal. Ha kiválaszt kettőt, a másik jelölt meg hármat, akkor úgy fest, a másiknak több a tapasztalata, pedig nem, csak ő nem szelektált.
    Ha pedig a CV-t olvasó dolgát akarjuk megkönnyíteni, hogy ő szelektáljon könnyen, a portfoliós szerkesztés lehet nyerő (sok lap, külön témák, lehet félretenni, ami nem érdekes). Portfolióról itt írtam: jobangel.blog.hu/2013/08/21/vezetoi_allaskereses Ez meg egy sokoldalas, de mégis jó CV: jobangel.blog.hu/2014/05/28/projektvezeto

    A legfontosabb, hogy könnyen átfutható legyen, a fenti 4 oldalas pl. nagyon jól működik.

  2. Don Tejbegríz a féllábú matrac
    mondta:

    @jobangel:
    Anno még az egyetemen karriermenedzsment kurzuson is azt javasolták erősen, hogy a jó CV 1 oldalnál nem hosszabb. Nekem eddig bejött.
    Tudni kell szelektálni.

  3. jobangel
    mondta:

    @nál: Köszi! Beetel gyártmány volt, Indiából importáltuk. Kellemes bársonyos felülete volt, csakhát a színe… 🙂
    Itt még megtalálható: http://www.snapdeal.com/product/spc-ergonomic-designed-corded-landline/33108

  4. @Németh András:
    Például itt:
    http://www.amazon.es/Spctelecom-3016V-Tel%C3%A9fono-Ergon%C3%B3mico-Sobremesa/dp/B0076JWZU6
    Nem tudom, hogy szállítanak-e Magyarországra, azt írják, hogy Spanyolországba és bizonyos egyéb országokba, de jobban nem néztem utána.

    És hogy ne csak halat adjak, hanem hálót is: 🙂
    Ilyen esetekben segít a Google képkeresés funkciója. Csinálsz egy keresést ezzel a képpel, és a találatok között már könnyen megtalálható egy olyan oldal – ez esetben például az amazon.se -, ahol legalább az alapvető termékinformációk kideríthetők, például a gyártó és a típus.

  5. jobangel
    mondta:

    @levendulabandi: De ha kétoldalnyi lett a mondanivalód, azért ne hagyd ki a lényeget.

  6. jobangel
    mondta:

    @Németh András: Ezt tíz éve árulta az Auchan és a MediaMarkt, ma már valószínűleg sehol.

  7. levendulabandi
    mondta:

    @jobangel: Tény, h sok hr tanácsadó írta le, mondta el, hogy 1-1,5 oldalnál ne legyen hosszabb….

  8. Németh András
    mondta:

    Üdv! Hol lehet ilyen zöld telefont kapni?

  9. jobangel
    mondta:

    @Sanz: Jól érzed, a határ a titoktartási kötelezettség. Nem tudom, jó-e a „custom database”, a szövegkörnyezettől függ. Az is nehéz, mikor sales-esek a számokban meghatározott eredményeikről írnának, vagy mikor IT security szakértő arról írna, hogy milyen védelemre szolgáló termékekhez ért. Ilyenkor pl. érdemes szétszedni a munkatapasztalatot és a munkahelyek felsorolását külön bekezdésbe.

  10. A konkrétumok terén egyébként mennyit szabad leírni? Mert én gyakran azzal szembesülök, hogy a céges titoktartás miatt kicsit generálisabban kell fogalmaznom a CV-mben, mint ahogy szeretnék.
    Vagy ha általánosságban leírod, hogy pl. „custom database”-zel foglalkoztál, az már önmagában jó?

  11. jobangel
    mondta:

    @doggfather: Is-is. Sok is az újonc, ill. sokféle infó kering, pl. most vmi balfék vhol elhintette, hogy 1 oldalas CV a tuti. Hiába írtam meg egy éve, hogy nem méterre nézik, hanem tartalomra, és ha nem designer emberünk, akkor hiába a csillivilli külcsín, önmagában ez nem lesz nyerő.

    Aki nem fogadja meg a tanácsokat, azzal nem tudok mit kezdeni, de valójában nem is akarok: kapott pár javaslatot, az ő döntése, mit kezd vele. Persze, mikor ugyanígy egy hivatásos állásközvetítő tesz javaslatokat, és a jelölt ilyenekkel „védekezik”, mint a posztban írtam, az azért adhat okot fiatalkori megőszülésre, mert neki a megélhetése múlik ezen. Többek közt ezért nem ezzel foglalkozom hivatásszerűen…

  12. doggfather
    mondta:

    nagyon bruti, hogy rendszeresen vissza kell térni erre a cv kérdésre a blogon. Ennyire sok az „újszülött”, vagy ennyire nem fogadják meg a tanácsokat?

  13. jobangel
    mondta:

    @♔bаtyu♔: Elnagyolva tényleg ennyi, az ördög a részletekben van, mint írtam feljebb 🙂 Az is „gyakorlat”, ha beírja, hogy „kapcsolattartás vállalatokkal”, meg az is, ha azt írja, hogy „Microsoft licensztanácsadás 200 desktop gép feletti vállalati ügyfeleknek” — Melyiket teszed a behívandók közé, ha szoftver-salest keresel?

  14. ♔bаtyu♔
    mondta:

    Végül is annyit nem kell ragozni, azt kell leírni, amit az álláshirdetésben keresnek. Nem kell regény. Végzettség, gyakorlat, témába vágó tanfolyamok, mindez rendezett és jól tagolt módon. 8 mondatos CV-kre simán behívnak, a csókának nincs ideje arra, hogy regényt olvasson, van még ott a tiedén kívül még harminc vagy éppen 200. A felvételről úgysem ő fog dönteni, ha megfelelsz a kiírásnak, eleve a behívandók közé teszi a papírodat.