Egy toborzó az álláskeresőknek: Ne használd az open-to-work jelvényt, mert azzal kétségbeesettnek látszol!

Érdekes véleménye van a Linkedin „open-to-work” jelvényéről a Google egyik volt toborzójának, miszerint nem szabad használni, mert azt mutatja, hogy kétségbeesetten keresel állást. (a cikk itt olvasható)

Különösen érzékeny pontomra tapintott ezzel, mert álláskeresői érzésekkel naponta találkozom, ahol a kétségbeesés természetes érzelmi reakció. Ezért megtekintettem, ki is ő, hátha megtudom, miért van ilyen véleménnyel az álláskeresőkről. Talent marketplace cége van mostanság, és állásportált üzemeltet. Hümm. Mégis, arról hírhedt, hogy ilyeneket mond, és hogy a Google egyik toborzója volt. Megint hümm. Gyorsan nézzük meg, mi is az ő üzleti érdeke manapság? Hogy az álláskeresők és munkáltatók az ő felületén találjanak egymásra, ne a Linkedinen. Business as usual, nincs itt semmi látnivaló: valaki olyan tanácsot akar adni az álláskeresőknek, hogy azzal a saját üzleti előnyét támogassa, az álláskeresők jólléte helyett.

A kétségbeesés hullámain?

A téma, amit kinyitott, az viszont fontos. Szabad-e kétségbeesni, és szabad-e kétségbeesést mutatni? Ez nem megengedés kérdése, többnyire mindenképp ezt fogja érezni, aki elveszíti az állását, és semmi értelme energiát tennie abba, hogy leplezze mások elől. Ebből a helyzetből kisegíteni kell őt, nem pedig használhatatlan tanácsot adni. És folyamatosan tudatosítani az álláskeresőkben: álláskeresőnek lenni nem szégyen, nem kudarc.

Emberünk azzal érvel, hogy nem szabad, hogy látszódjon a kétségbeesés, mert szerinte állásinterjún úgy kell viselkedni, hogy azt lássák, van más lehetősége is az álláskeresőnek, és küzdenie kell érte az adott cégnek. Eközben egy aktív álláskereső úgy keres állást, hogy naponta 2-3-5-10 specifikus álláspályázatot ad be. Tehát van más lehetősége mindig, jelvény ide vagy oda. Az állásinterjús képmutatás viszont nem vezet semmi jóra. A toborzók, fejvadászok pontosan tudják, hogy aki leül velük beszélgetni egy állásról, az „kapható”, még akkor is, ha csak kíváncsiságból ment el az állásinterjúra. Ha open-to-work, akkor főleg tárgyalni akar, és abban a helyzetben van, hogy ezt már nem kell titkolnia. Ez még előny is lehet, pl. felmondási idő szempontjából: lehet, hogy az azonnal kezdeni tudó álláskereső előnyben van. De biztos, hogy mindez nem szégyen, és etikus munkáltatói márka mellett nem kihasználandó helyzet.

A másik érve (amivel önkezűleg agyon is vágta az előzőt), hogy a toborzó azt szeretné érezni, hogy az álláskereső ott és csak ott akar dolgozni, sehol máshol, az open-to-work pedig ennek ellentmond. Pedig nem és nem. Az álláskereső feladatot keres, amiben jól tud lenni, és azt a helyet keresi, ahol ezt megkapja. Az álláskereső is választ, ő is interjúztat. Az open-to-work pedig azt jelzi, hogy ilyen keresésben van, nem azt, hogy bármit elvállal, minden mindegy neki és hogy kihasználható.

Mit érez egy toborzó?

Minden toborzó nevében azt is mondja még emberünk, hogy a szakmai közvélekedés szerint a legjobbak nem keresnek állást, azokat meg kell győzni, el kell hozni a jelenlegi munkahelyükről. De ez a nézet mára elavult. Valójában a toborzók azt szeretik, ha jó jelöltjeik vannak a nyitott pozícióikra, mert a toborzói munkahatékonyságuk így maximalizálható. Sőt olyan is van, ha egy vezető valakit a legjobbnak tart, és azt akarja, hogy neki dolgozzon, akkor ő maga fog állásajánlatot tenni, és meg fog történni a váltás. Mert a legjobbakról a szakmai kapcsolataik tudják leginkább, hogy a legjobbak, és a meggyőzés is szakmai alapokon zajlik.

Egyébként, ha én toborzó lennék, és felismerném egy álláskeresőben a kétségbeesést, egészen biztosan komolyan akarnék vele tárgyalni, és megismerni a képességeit, tudását. Mert segíteni jó érzés, és ha megfelel a követelményeknek, biztos lehetnék abban, hogy egy lojális, jól dolgozó embert kapok.

És mivel cégeknek, azon belül szervezeti egységeknek megfelelő büdzséje van minden pozícióra, nyilván nem ajánlanék neki kevesebb fizetést, mint bárki másnak, mert etikátlan is és semmit sem nyernék azon, ha kihasználnám a nehéz helyzetét. Mert amit a cápapásztori pozíción megspórolnék így, azt a gazellakergetőire nem tudom rátenni, hiszen más részleg, más büdzsé. Az ilyen spórolással nem nyer senki semmit, a cég sem…

——

Ha pedig visszafelé akarom fordítani a puskát, megkérdezném: mennyire kétségbeesett az a toborzó, aki anélkül, hogy open-to-work badge-et látna, Inmailben küld álláslehetőségeket olyan embereknek, akiket nem ismer?

Válságban minden más

Bizony most megint válság van, cégek leépítenek, költségcsökkentenek. Válságban nincs sok nagy projekt, nagy volumenű munka, így a cég költségeinek szempontjából luxus drága seniort tenni olyan feladatra, amit mediorok és juniorok is elvisznek. Ilyenkor pont a legdrágább emberekből építenek le arányaiban a legtöbbet, a teljesítményük és a lojalitásuk nem elég a megtartásukhoz. Így történhet, hogy a piacra sok „open-to-work” senior kerül. Akik nyilván nincsenek jól attól, hogy állást kell keresniük, de nem válnak kihasználhatóvá sem. Pont mert legjobbak, volt elég magas fizetésük, van tartalékuk, lesz, akiknek ők kellenek, és ezt van idejük kivárni. Ettől persze még lesz bennük kétségbeesés, és még az open-to-work-t is bekapcsolják.

Állást keresni nem szégyen

Sőt, egyáltalán nem kellene amiatt sem szégyenkezni, ha valaki abban a helyzetben van, hogy bármit elvállal. Mert az még mindig küzdést, akarást, célokat, ambíciókat mutat. Mi több, józan megfontolást is.

Főleg Magyarországon érzékeny pont ez, hiszen volt korszak, amikor létezett olyan fogalom, hogy „közveszélyes munkakerülő”, mondtak olyat, hogy „aki akar dolgozni, talál munkát”, illetve a „munkanélküli” az egyfajta pejoratív felhanggal is bírt. Egyes cégvezetők folyamatosan szorongásban tartották a munkatársaikat, „százan állnak sorba a munkádért” dumával. Ezeket szerencsére kezdi elsodorni a realitás, a fejlődés, de kell még egy újabb generáció a munkaerőpiacra, akik ezeket már csak régi korok rossz emlékének tartják, ha egyáltalán tudnak róla.

Az álláskereső kétségbeesése is természetes nálunk: teljes egzisztenciák kerülnek veszélybe egy leépítéssel, családok megélhetése roppanhat meg, arányaiban kevés munkahely van, és a munkafeltételek sem mindenhol a legjobbak.

Elég egyértelmű, hogy ilyen környezetben minden lehetőséget megragad egy álláskereső: Ezért az open-to-work nemhogy negatív lenne, pont az ellenkezőjét mutatja: álláskeresőnk tisztában van azzal, hogy a XXI. században mik az álláskeresés eszközei.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövesd a #jobangel -t a Linkedinen!

# # #