Erős felindulásból elkövetett felmondás

Erős felindulásból elkövetett felmondás

Fel lehet annyira bosszantani egy munkavállalót, hogy – látszólag – a józan ésszel szembemenve, sértődötten felmond, és még azt sem tudja, mi lesz holnap, de hogy itt többé nem fog dolgozni, abban biztos, semmi másban. A kollégák döbbenten nézik, „ilyet nem szabad”, „hát mi lesz vele?” „válságban másik állást találni?”. A főnöke vagy olajat önt a tűzre azzal, hogy saját sérelmének állítja be az esetet, vagy megpróbálja csitítani, hogy gondolja át stb… Emberünk nem gondolja át többé, döntött. Néha tisztább eltörni egy tányért, mint elmosogatni. És nincs az a bocsánatkérés, amitől újra tányér lesz a törmelékből.

Elszóltam magam a bevezetőben, írtam volt, hogy „látszólag”. Merthogy ilyen esetek után párszor már jött hozzám a hirtelen felmondást elkövetett munkavállaló, azzal, hogy „hülyeséget csináltam”. Nem dolgom megítélni ezt, de dolgom emberünk további karrierjét segíteni, ezért jött ugye… Fel kell mérnem, mi is történt, de csak egy álláspontot ismerek, az övét (vaaagy, már láttam attól a cégtől kilépőt közelről, akár többet is, de ezt persze nem mondhatom el neki). Rutinból is tudom, ilyen szimpla történet ritkán van, mint ahogy felvázoltam. Általában egy folyamat vége, egy utolsó csepp a pohárban, amikor már minden mindegy, de azt úgy ott tovább nem… Kivétel nőknél, ahol nincs mindig folyamat, mert néha egy hirtelen felbátorodó szexuális zaklató miatt menekül így.

Itt a felmentés, hogy bármi is történt, az menekülés volt. Mentette a lelkiismeretét, az önérzetét, a szakmai jóhírét, a lelki nyugalmát. Tehát nem ment szembe a józan ésszel. A megfelelési kényszerrel, az elvárásokkal, a „munka hőse” és az áldozati szereppel szembe ment. De ez nem baj.

Innen lehet építkezni. Nem tápláljuk tovább a csalódottságát, mert az a célom, hogy lehetőségeket, reális esélyeket látva menjen el tőlem, nem pedig reményvesztetten, dédelgetve az egyébként valós sérelmeit. Nem foglalkozunk többé azzal, mi volt rossz. Most az sem számít ő mit tett/nem tett azért, hogy ilyen helyzet alakuljon ki, az majd az állásinterjús stratégia célja lesz, hogy ne csöbörből vödörbe kerüljön. Hanem: Mit keres? Mi volt jó? Egyáltalán miért ebben az iparágban, szakmában, hivatásban, pozícióban van? Fontos rávilágítanom: nem kell mindennek hátat fordítania, nem kell karriert váltani, iparágat váltani. 1 db rossz főnököt dobott el csak.

Építgetjük a kompetencia-alapú CV-t, mert eddig ilyet nem is csinált. Nem vetette soha papírra strukturáltan mit is tud, mit is akar, mit szeret, mire büszke. Tehát, preferenciák. Iiiigen, tudom, egy sikeres csapat megbecsült tagja lenne, hagyjuk már. Mit jelent a megbecsültség? Éééértem, anyagi megbecsültség, mondd már ki bátran: magasabb fizetést (is) akarsz, ez teljesen vállalható. Meg még egy csomó mindent: home office-t, szép munkakörnyezetet, meghallgatást az ötleteidnek, nyitottságot az innovátor hozzáállásodnak, vagy épp toleranciát a biztonságra törekvő stílusodnak, amivel kiszámítható működést tudsz garantálni a rád bízott területre. Beosztottakat, akiknek átadhatsz a tudásodból. Mindent szabad végre – na ugye, hogy volt értelme bevágni azt az ajtót magad után?

Összerakjuk hát, jó lett a pakk, el lehet indulni vele. De ha ilyen viharosan távozott, annak lehet, hogy híre ment? Ez akár lehet az ő köreiben jelentős esemény? És ezt esetleg előnyünkre fordíthatjuk? Kapcsolatrendszer-elemzés, másként. Nem megyünk az ellenség ellenségeihez, sértődöttségből nem jelentkezünk versenytárshoz sem (hideg racionalitásból igen). Ha megkérdezik, mi történt, a lehető legdiplomatikusabban mondjuk el, hogy egy konfliktus okozta. De elmondjuk, hogy nyitottak vagyunk újdonságokra, és hogy mit szeretnénk. Meggyőző lesz, ha minden sértődés ellenére büszke arra, amit elért, amit csinált. És ha a jövőben is ezzel a szenvedéllyel csinálná tovább máshol. Az, hogy meggyőződésből, korrekten akar dolgozni, sok helyen lesz vonzó. Amikor megkérdezik állásinterjún, mi az erőssége, mondhatja is: az elhivatottság. Hogy nem veszítette el a szakmai hitét, irányát, és EZT akarja. De tisztességesen. És bátran eltöri a tányért, ha vállalhatatlan.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, nézd meg hogyan tudok segíteni eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

###

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Francois Pignon hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. babona
    mondta:

    Reggeli KVzás közben (nem online) a majdnem fenti eset jött szembe.(némi képzavarral, hiszen KV ülve fogyasztandó). Persze csak az eset eleje, de komolynak tűnő elhatározással, elmondás alapján munkahelyi előmeneteli lehetőség nélkül (most jöhetne a nemi egyenlőség szöveg, megállna), besavanyodott, generációváltó kisvállalatnál, „ügyeskedő” kollégák és inkompetens kisfőnökök között. Az egészre a HR-es ( félképzett? ezt nem tudom megítélni ), a folyamatokra rá nem látó „kolléga” tette fel a koronát.
    Másfél évtizede elmagyarázta valaki, miért nem jó a belső audit és miért nem hatékony a belső teljesítménymérés ebben a közegben. Legfőbb ellenérvem volt, hogy a külsős cég nem ismeri a belsős viszonyokat, rendszereket: nagyobb kárt okozhat,a napi folyamatokat szétzilálja.
    A belsős ugyanezt meg tudj tenni…
    Már a suliban is utáltam az „értékeld a saját teljesítményed” típusú értékelést, ha az ellenszenves tanár azután melléírta a saját véleményét (lekesedés mint KPI?… Hahaha)

  2. Francois Pignon
    mondta:

    Elfelejtitek, hogy nem csak a főnök az oka (legyen beültetett kisfőnök vagy menedzser). Kolléga és kollégák ugyanúgy lehetnek az okai, hiszen a munkahelyi klikkesedés, kivételezés is mérgező légkört okoz, nem csak az inkompetens főnökök. Más kérdés, hogy nyilván egy hozzáértő és nem elfogult főnök közelében nem fajulhat el a helyzet, sőt ki sem alakulhat ilyesmi, szóval végső soron tényleg mindig a vezetőség a felelős. Avagy mondhatni inkább a vezetés (leadership) hiánya: amikor akár sokszori visszajelzés után se csinálnak semmit, szőnyeg alá söprik az ügyeket, mert pl. védik a csókosukat.

    Egyébként aki okos, az nem bevágja maga mögött az ajtót, hanem előtte jól megkeseríti mindenki életét: ott van a több lépcsős panaszos vagy fegyelmi eljárás, aztán végül szépen el lehet jutni a munkaügyi bíróságig is. Mo-on nyilván nehezebb, külföldön azért az ilyesmi már megkongatja a vészharangot, mert vállalati szinten az ilyesmi sosem mutat jól, inkább megegyezésre fognak törekedni, mintsem boruljon a bili, egy-egy üzleti egység belterjes dolgai rávetüljenek az egész cég presztízsére, mintha az lenne a vállalati alapmodell.

    Persze érdekelnek a vélemények.

    1. jobangel
      mondta:

      Semmi értelme mások életének megkeserítésébe energiát tenni. Legyen inkább önző, és a saját érdekében cselekedjen.

      1. Balfredo Alfredo
        mondta:

        Vannak esetek, amikor – filmcímmel élve – édes a bosszú. Adott esetben lehet olyan g… főnök/kápó, amikor megéri megtervezni és végrehajtani egy többlépcsős bosszút, majd élvezni az eredményt.

      2. L. Cz.
        mondta:

        Szerintem a világ nem ennyire fekete és fehér. Vagyis igen, de arról majd később.
        A kolléga besokall, mondjuk a vadállat kisfőnöktől, fel is mond, de előtte, utána vagy közben azért még megrángatja a céget munka- vagy polgárjogi vonalon. Diszkriminatív álláshirdetés, bőven magánszférába tartozó kérdések az állásinterjún, kötelező, de ki nem fizetett túlórák, a becsületsértés vagy rágalmazás tényállását jócskán kimerítő ordítozások a kisfőnöktől – indokot talál arra, hogy pert indítson, mert ez mindennapos a munkaerőpiacon.
        De el fogja-e indítani? A polgári pereknél egy kérdés van: várható-e kártérítés és ha igen, annak az összege fedezi-e a perrel járó költségeket? Ha a végösszeg 0 vagy negatív, nem lesz belőle per, mert elég kevesen vannak azok, akiket még anyagi veszteség esetén is vigasztal az, hogy bírósági határozatban van igazuk. Márpedig az ügyvédi költség, illetve a tárgyalások miatt kiesett munkanapok és az utazás költsége nem kis összeg.
        Munkaügyi perek esetén jön egy másik faktor: fog-e új munkahelyet találni a jelentkező? Hiába van olyan adatbiztonság, hogy a GDPR adja a másikat, még mindig a házmesterek és besúgók országában élünk. Ha valaki hétfőn reggel 8-kor beadja a keresetlevelet, aznap délben már tudni fogja a környék összes toborzója, hogy munkaügyi pert indított, másnap reggel 8-ra pedig az ország összes cégénél ott lesz az infó. Vajon odakerül-e a neve mellé a fekete pont a kiszűrt CV-k listáján? Ne legyenek illúzióink: odakerül.
        A cégek egyik részénél azért, mert tudják, hogy törvényellenesen működnek. Papíron minimálbér, mellette borítékos pénz – nem is olyan ritka ez mostanában. Viszont a jogszerűnek tartott multiknál is bőven van okosítás. A költségcsökkentés nagy úr, simán belemennek szürkezónás megoldásokba. Viszont ha minden jogszerűnek tűnik, akkor is lehet, hogy jogellenes.
        Mióta ipari méretű jogalkotás van, a jogbiztonság finoman szólva is kérdéses. Egyrészt a jogszabályokban sokszor vannak joghézagok vagy ellentmondások, másrészt ha egy cég valamiért nem tetszik az éppen uralkodó kurzusnak, akár másnapra lehet hozni pontosan rá (vagyis éppen ellene) szabott törvényt, ha kell, akkor visszamenőleges jelleggel is. Ez jobb helyeken jogbizonytalanságnak minősül, de itt, Magyarisztánban a megszokott ügyrend része. Úgyhogy az olyan jelentkező, aki éppen munkaügyi perben van, páriának minősül, hiszen valamennyi munkáltatónak vaj van a füle mögött. Vagy ha nincs, akkor majd lesz.
        Persze nincs gond, ha a munkavállalónak van megfelelő megtakarítása. Mondjuk a biztos lakhatás mellett egy évnyi nettó jövedelme készpénzben. Akkor bátran mer perelni, mert egyrészt egy év alatt lesz eredmény (na, ez nem a hazai örökké túlterhelt bíróságokra vonatkozik, különösen úgy, hogy ha „leszólnak” fentről, akkor mehet több évnyi bírósági eljárás is a levesbe), másrészt addig is tud miből élni. Ilyen munkavállalóból nagyon kevés van ma Magyarországon.
        Úgyhogy a munkavállaló nem fog perelni. Elhúz a sunyiba, állásinterjún előadja a „nem volt kellő fejlődési lehetőségem” maszlagot, amit a fingfűrészelés-szarpasszírozás BA-n végzett toborzó Adminisztrátor Micike és a KPI-októl megbabonázott, csak a saját bónuszára koncentráló Menedzser István simán bekajál, aztán megy gályázni tovább, mert a lakáshitelt fizetni kell, a gyerek különórája is sokba’ van, a kocsit is nyáron műszakiztatni kell – és minden marad a régiben, az állat kisfőnök sorra nyírja ki a dolgozókat.

      3. Balfredo Alfredo
        mondta:

        „Persze nincs gond, ha a munkavállalónak van megfelelő megtakarítása. Mondjuk a biztos lakhatás mellett egy évnyi nettó jövedelme készpénzben.”
        Valahogy olyan érzésem van, hogy Összeszerelőországban a rendszerbe bele van kódolva, hogy se lakahatásod, se megtakarításod ne lehessen. A bérek mértéke még a megélhetés költségeihez képest is alacsony, nem hogy maradna valamennyi megtakarításként. Normális bért csak a kápók meg a háeresek kapnak, akinek az a feladata, hogy éhbérért is találjanak és megtartsanak munkavállalókat. A megtartás érdekében bármilyen eszköz megengedett, akár a munkavállalók egymás ellen fordítása is. A Kék gallér címmel bemutatott film pont ilyesmiről szól.

      4. Francois Pignon
        mondta:

        Igaz, végső soron tényleg nincs értelme. 🙂
        A negatív emberek úgyis mindig visszakapják az élettől, mert nem tanulnak semmiből, persze általában nem a munkahelyen és nem a munkatársaktól „kapják vissza”, hanem ahonnan nem is számítanak rá.

  3. L. Cz.
    mondta:

    Jó a cikk, csak a kötelező metoo-szakasz nélkül még jobb lett volna. Engem viszont elgondolkodtat az ilyen hirtelen felindulásból történő felmondás esetén az, hogy utána a cégnél mi történik.
    Adott a baromállat főnök, aki sikeresen kinyírta a dolgozót, lehet a helyére másikat keresni. Ha kékgalléros, nincs gond, a mukaerő-kölcsönző másnapra hoz másikat, ha pedig fehérgalléros, de Adminisztrátor Micike-szintű, akkor van bőven frissen végzett bölcsész vagy gazdász, őt is pótolják másnapra.
    Na de a hülye főnök a valóban értékes dolgozót is ugyanilyen eséllyel nyírja ki és ott már nem biztos, hogy másnapra tökéletesen sikerül pótolni. Mondjuk a villamosmérnök feláll a projekt kellős közepén, a gyártósor gépeire hellyel-közzel megírta a programokat, csak még egymással nem kommunikálnak a PLC-k, úgyhogy nincs automatikus darabtovábbítás és nem biztos, hogy le lehet akasztani a szögről olyat, aki pont azt a PLC-t ismeri és éppen ráér, ha pedig összejön, kell neki némi idő, mire megérti az addig elkészült programrészleteket és megírja, ami hiányzik. Addig pedig áll a gépsor telepítése, csúszik az indítás, nincs meg a tervezett gyártási kapacitás.
    Vagy az értékesítő, aki a rábízott régióban már minden vevő hülyeségét ismeri, pontosan tudja, melyiknek milyen ezeréves targoncája van, amihez alkatrészt rendelne és az mivel csereszabatos (mert a rendeléshez az „ez kellene, de mármostazonnal, mert megpusztult a gép, itt áll a vevő, pakolnánk fel neki három raklap térkövet” e-mail mellé se típusszámot, se gyártót nem tud írni a tisztelt vevő, csak egy Móricka-rajzot vagy a törött, olajsaras alkatrész elmosódott fotóját csatolja), besokall és otthagyja az egészet, aztán az utódjának beletelik pár hónapba, mire ugyanezt a tapasztalatot megszerzi, addig pedig gyengébbek az eredmények, kisebb a bevétel.
    Mindkét esetben bevételkiesést okoz a cégnek a hülye főnök és nem biztos, hogy a dolgozó felmondásával ez megoldódik. Sőt, általában nem: ahogy az egyik dolgozót kicsinálták, ugyanúgy az utódját is ki lehet. Amíg nincs semmi jó eszköz az ilyen idióta kis- és nagyfőnökök ellen, addig az, hogy a hirtelen felindulásból felmondó dolgozónak te vagy más karriertanácsadó jó irányba fordítja a karrierjét és jó állást találtok közös erővel, csak félmegoldás. A probléma ugyanis újratermelődik, újra és újra jönni fognak azok, akik esetleg ugyanattól a hülye főnöktől menekülnek. A dolgozóknak nem jó, mert senkinek sem hiányzik egy olyan szintű kiakadás, mikor a „semmire” mond fel, a cégnek sem jó, mert bevételkiesést is okozhat – mégsem látom, hogy a probléma gyökerét kezelné bárki is, a HR részlegek is szívesebben toboroznak folyamatosan ahelyett, hogy a már meglévő dolgozókkal foglalkoznának akár ilyen szempontból is.

    1. Balfredo Alfredo
      mondta:

      Amit leírtál, teljesen igaz. Csak éppen a büfészakon végzett háeres meg a szakmához sem és az emberek kezeléséhez sem értő kápó egész egyszerűen olyan szinten vannak, hogy fel sem fogják mindazt, amit leírtál. Őket csak azt motiválja, hogy hogy bármi áron megkapják a magas fizetést, a milliós prémiunokat meg a kilométer korlát nélküli szolgálati autót.
      Amúgy meg a helyzet tökéletesen összhangban van a Peter elvvel.

    2. Belavoltam
      mondta:

      Ha az adott cegnel van szamonkeres, teljesitmeny ertekeles vagy hasonlok, akkor ki kell bukjon, hogy a hulye fonok mutatoi lenyegesen romlottak egy kulcsember dobbantasa miatt.

      De eselyes, hogy ha egy hulye fonok tartosan satort tudott verni valahol, akkor ennel nagyobb gondok is vannak a cegnel. Az mar keseru tapasztalat, hogy lattam mar olyat, hogy egy nagyobb cegnel egy toxikus menedzser szetrobbantott egy teljes csoportot.

    3. babona
      mondta:

      Igen, ez egy érdekes téma, könyvtárnyiakat lehet írni róla. A HR munkája meg nem kéne hogy kimerüljön a toborzásban és a „munkavállalói élmény” kifejezés gyakori inadekvát 🙂 használatában. Persze ha minden flottul megy, alig látványos a HR-munkája: kicsi, egészséges fluktuáció, elégedett dolgozók, mindenki képzi magát és igyekszik, tolják a szekeret (jó kis animgif volt majd megkeresem megint 🙂
      Azért elég meseszerű Angyal befejezése. Mondjuk a versenytárshoz jelentkezés többnyire kizárt kéne legyen még „hideg racionalitásból” is.

      1. jobangel
        mondta:

        Ilyen meseszerű befejezés pedig még személyesen is történt velem. Tőlem sem tudta soha egyetlen barom sem elvenni a saját tevékenységemben vetett hitet, akár a „hivatalos” szakmámban, akár jobangeli ruhámban támadtak is.

        A versenytárshoz menés jó kis téma, de egyáltalán nem kell, hogy kizárt legyen. Lehet korrekten csinálni azt is, de leginkább akkor, ha hideg racionalitásból csinálja valaki. A kulcskérdés egy ilyen váltásban, hogy „ki a fontos?” „Hogyan írjuk le a fontosságát?” stb. Legtöbb esetben a versenytárshoz menést lelkiismereti okokra hivatkozva utasítják el, de valójában „csak” ego van ott ilyenkor, nem lelkiismeret.

      2. Belavoltam
        mondta:

        Egyetertek, mar miert ne lehetne akar egy versenytarshoz is menni, ha ott jobban megbecsulik (korulmenyek, ber, feladatok, stb) az embert?

        Szamomra a munka fontos dolog, az onkifejezes, -kiteljesedes egyik lehetosege. De nem szerelem, nem fogadtam orok huseget a belepo papirok alairasaval.

        Nem azt mondom, hogy nem vagyok lojalis a munkaltatomhoz, de ez akkor is egy uzleti kapcsolat kozottunk, es ha mar nem eri meg a munkavallalo szamara, akkor lepni kell. Foleg ha azt is melle tesszuk, hogy barmelyik munkaltato szivfajdalom nelkul elkuld, ha olyanja van.

      3. babona
        mondta:

        Arra gondoltam szerződésben vagy egyéb módon esetleg kizárt lehet a versenytárshoz távozás…
        Persze munkajogilag nem tudom nálunk mennyire állhat ez meg. Egó meg mindig van de néha tényleg van lelkiismeret is-mondjuk a vázolt esetben kevéssé zavarna. Minden tiszteletem : „Tőlem sem tudta soha egyetlen barom sem elvenni a saját tevékenységemben vetett hitet, akár a “hivatalos” szakmámban, akár jobangeli ruhámban támadtak is. „

      4. Belavoltam
        mondta:

        Lehet ilyen kitetel a munkaszerzodesben, ha korrekt ellentetelezes is szerepel rogton utana. Pl. a brutto fizetesed X%-at megkapod egeszen addig, amig a versenytilalmi idoszak tart.

      5. jobangel
        mondta:

        Igen, de ez is előnytelen lehet a munkavállalónak. Emellett a közös megegyezéses felmondás egyik alkupontja pont a versenytilalmi korlátozás feloldása. Vannak szakterületek, amiben a versenytilalmi korlátozás teljesen ellehetetlenítené az embert…