Ingázni jó!

Ingázni jó!

Ingázni az általános vélekedés szerint kényelmetlen, a sokra becsült brit tudósok kikutatták, hogy káros is lehet (cikk itt), és csak 3 órán túli utazásban lehet „értelmes” munkát végezni. Tekintve, hogy magam is ingázó vagyok 10 éve, egészen másképp látom ezt, mint a brit tudósok. Ezért amikor valakinek az a dilemmája, vállalja-e az ingázást, akkor a válasz – a költségek és a napirend figyelembevétele mellett – általában határozott igen. Akiket erről meg kell győzni, azoknak az alábbi érveket szoktam hozni.

 keleti111.jpg

keleti333.jpg Keleti222.jpg

 

Nekem jut naponta odaútként 40 perc vonatozás, 40 perc BKV-zás, vissza szintén, ez napi 160 perc, amit értelmesen ki kell használni. Az utazás költsége jól tervezhető, nem okoz meglepetést (és a fizetési igényünkbe ugye beleszámoljuk az utazás költségét, ill. cafeteriában is lehet néhol helyi közlekedési bérletet kérni.)

Előnye a kiszámíthatóság: a napirend, amit a vonatozás miatt ki kellett alakítanom tervezhetőséget ad. Reggel: időre kiérni az állomásra nem annyira nagy teher, mint elsőre látszik. A nap tervezetten indul, nem fér bele váratlan esemény. Az ebéd már előző este bedobozolva, az aznapi ruha előző este szintén kikészítve, kivasalva (esős időre, hangulatváltozásra is készülve nálam két szett áll készen a napra). A vonatozás határozott előnye az autózással szemben, hogy szabadon tölthetem ezt az időt: olvasok, blogot írok, tanulok, készülök egy tárgyalásra stb. Biztosan tudhatom, hogy napi 2×40 percem lesz bármilyen adminisztrációs munkára, amit szeretnék elvégezni (BKV maximum olvasásra ad lehetőséget, elmélyültebb munkára nem). Este: akár pihenésre, akár a következő nap megtervezésére, olvasásra, tanulásra, blogírásra szintén megfelelő a vonatozás. Az, hogy ingyenes wifi is van a vonaton, szintén sokat segít.

A hátránya az, hogy nem tudok hazaugrani egy rendezvény, edzés előtt, így mindent magammal kell hordani. Megfelelő táska és tervezés kérdése az egész. Csak át kell gondolni, mi az, amire a nap során szükségem lesz? Mi az, amire mindig szükségem van?

Az autózók azt szeretik, hogy nem kell a magukkal hurcolt csomagok méretével foglalkozni, az autó elbírja az esernyőt is stb. Nincsenek időhöz kötve, ez is lehet előny. Hátrány viszont, hogy drága, az utazás elvesztegett idő (nem lehet közben mással foglalkozni, mint a vezetéssel), dugóban ácsorogni nem hatékony a napi teendők tekintetében sem. A költségeket össze kell mérni a tömegközlekedéssel, van, akinek költségek okán mégis az autózás éri meg. A tömegközlekedés ellen szokták felhozni azt, hogy koszosak a járművek, a megállók, lehangolóak az állomások. Fent látható pár ma reggeli kép a Keleti Pályaudvarról. Engem nem hangolt le. Napsütés, gyönyörű freskók, igyekvő emberek. Inkább inspirál.

Mindezek miatt, ha egy állást már megkaptál, és egyetlen bajod vele, hogy messze van, mérlegelj. Hátha mégis megoldható az odautazás, és nem is olyan szörnyű az ingázás. Talán megtalálod az előnyeit, talán nem ezen múlik egy állás.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Írj te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. ==T==
    mondta:

    Az ingázás akkor lehet problémás, ha például hirtelen eszébe jut a főnöknek, hogy túlórázni kell. Aki tömegközlekedéssel jár, annak ez probléma lehet.

    Ha bevállalja, ő szív, mert esetleg megnehezül a hazajutás, ha nem vállalja, a munkahelyen nem fogják szeretni.

    A másik, hogy minél messzebbről jár be valaki, annál nagyobb a kockázata annak, hogy megnyúlik a menetidő, vagyis vagy a késés kockázata növekszik, vagy korábban jóval kell elindulni az ideálisnál.

    Előbbit nem szokták szeretni, utóbbi meg ugye az ingázónak szívás.

    Ezzel együtt értelmes távolságon belül szerintem sem olyan gáz az ingázás, de azért nem is jó.

  2. Névtelen
    mondta:

    @ac07: Gondolom, azért, mert nyugatabbra nem ennyit keresnek, mint Mo.-n? 🙂

  3. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @egysmás:
    Úgy beszélsz a költözésről, mint aminek nem lenne költség és idő vonzata.

    Igen, egyenrangú felek között is lehet alulmaradni, de ha alacsonyabb rangú vagy, biztosan bukta, gyakorlatilag bármit megtehetnek a szomszédok, mert egyrészt zsaroló kártyájuk van, másrészt mint tulajok összezárnak a bérlővel szemben vitás kérdésekben.

  4. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @ex-dr. vuk:
    Nyilván azt kellett volna mondani, ma ezt is tenném. Viszont ismerve a személyiségét, úgy is költözni kellett volna, mert lett volna más faszsága(volt is).

    Azzal indokolta, hogy a Balaton parti nyaralójukban egyszer az erős szél tönkrevágta a redőnyt.

    Egyébként azt mondod, már az is jó ha fizet, na ehhez képest legtöbb bérbeadónál alap, hogy van kulcs, ami eleve nem korrekt jobb országban, aztán elvárja, hogy a saját mércéje szerint, ami ugye nem feltétlenül egyezik a bérlőjével, rend és tisztaság legyen. Ezen kívül nem engedi a bejelentést. Na ez a hármas a bérbeadók 90%-ára igaz, nálunk van aki ad ki a családban, ő a 10%-ba tartozik, mert csak 2 igaz rá ebből. Szóval a redőnyös eset extrém, de az átlagos bérbeadó is inkorrekt, aminek a fő oka, hogy be akarja magát biztosítani, csak ezekkel valójában nem biztosítja be magát, csak a normális bérlőt rémíti el, így maradnak a tróger nem fizetők. De egy fecske nem csinál nyarat, ha korrekt vagy, akkor is nagy eséllyel tróger bérlőt találsz, mert többségében ők keresnek albérletet, meg még azok, akiknek nincs lehetőségük saját lakást venni, de amint tudnak, lépnek, nem véletlenül.

  5. egysmás
    mondta:

    @Narancskommunista: az egyenrangú felek küzdelmében van esélyed alulmaradni.

    Pl. velem nem lehetne megbeszélni, hogy ne kezdjek el szombaton meg vasárnap kilenckor flexelni, füvet nyírni, fát vágni, stb. mert akkor érek rá.

    Ha ez téged idegesít, mert éppen akkor akarsz omm-ogni a bambuszligetedben, mert te meg akkor érsz rá, az egy feloldhatatlan dilemmát jelent, amiben az én fűtésem, rotakapám, fűnyírásom magasabb prioritással szerepel, mint a te omm-ogásod.

    Bérlőként annyi a dolgod, hogy összecsomizol, és elköltözöl.
    Tulajként meg hallgathatod a flexelést.

  6. egysmás
    mondta:

    @Nancsi: nem vagy egy észlény…
    És nem azért, mert mert nem akarsz elköltözni a saját tulajdonú lakásodból, hanem azért mert fel sem fogod, hogy miről beszélek!
    Egyszerűen nincs rá kapacitásod.

  7. doggfather
    mondta:

    @kacsa232: köszönöm, az én tapasztalataim, ismerőseim tapasztalatai is hasonlóak azért írtam.

    @ex-dr. vuk: az első kommentem pont az volt, hogy „itthoni viszonyok”. 😉 London, külföld más tészta azt nem ismerem. 😉

  8. ex-dr. vuk
    mondta:

    @nickM:

    azt nem tudom, de amit en dolgozom azert pesten masfelszer annyit kaptam volna, mint ugyanezert szegeden… csak en nem voltam hajlando pesten lakni cserebe megelegedtem a szegedi fizuval (illetve nem mert mar londonban kapok 3.5x annyit ugyanazert 😉 – asszony meg 10x annyit az oveert, hiaba az orvosi fizetesekben sokkal nagyobb a difi)

  9. nickM
    mondta:

    @ex-dr. vuk: Ezzel csak pszichológiai szempontból van egy kis gond. Ahogy a milliók fogynak, úgy egyre kétségbeesettebben keres az ember „bármit, csak munka (izé, fizetés, na!:) ) legyen” innen meg egyenes út vezet oda, hogy azokat a hiányzó forintokat sosem tudja pótolni. Ráadásul itthon a lakás nem csak egy hely, ahol laksz, hanem „A” megtakarítás is. (Más szemlélet, na!)
    Pest kontra vidék ill. kelet vs. nyugat: örülnék, ha igazad lenne, de nagyon nincs. (A győri Audiban a bejáratott (6-8 év munkatapasztalat) mérnök(!) ismerős fizetése kb. annyi, mint a – másik ismerős – miskolci targoncakezelőé. Ha nem hiszed, gyere haza fél/egy évre és meglátod. 🙁 )

  10. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Narancskommunista: siman azt kellett volna mondanotok, hogy bocsi a lakas redonyos, es hasznaljuk. pont.

    amugy mi volt az idok arra, hogy ne? Ez erdekel 🙂

  11. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Narancskommunista: en ott mar azzal is elegedett lennek, aki fizet…

    tesomek mar tobb berlojuket pereltek

  12. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @ex-dr. vuk:
    Magyarországon az a jó bérlő, akinek nincsenek igényei…

  13. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @jobangel:
    „Érdekes gondolatkísérlet, de ez a probléma pont a humánfaktor miatt létezik. Béla hentes és Józsi hentes sem csereszabatos, hiába hentes mindkettő. Mert egyikük főnökének Józsi, másikuknak Béla kellett, mindenféle döntési tényezők mentén.”

    Az, hogy a főnök mit gondol, az egy dolog, valójában viszont mindkét húsboltban ugyanolyan skillek kellenek, nem csak szakmai, hanem emberi szempontból is.

    Az meg hogy BKV bérlet, nos egy munkaerőpiac szempontjából, ebből következőleg más szempontból is decentralizált városban nem is lenne minden városlakónak szüksége bérletre.

  14. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @egysmás:
    „Viszont mindemellett a saját tulajdonnál meg az fordulhat elő, hogy odaköltözik melléd -akár albérletbe- egy hülye.
    Ami hogyismondjam, kicsit nehezebben megoldható probléma, mint a hülye főbérlő.”

    Nekem ezzel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy teljesen más helyzetben vagy a szomszédokkal szemben, ha sajátod a lakás, Magyarországon a bérlőket általában semmibe veszik, és egészen máshogy állnak hozzájuk, mint ahhoz, aki tulajként él a szomszédban. Tulajként egyenrangú félként tárgyalhatsz a szomszéddal, bérlőként ha nézeteltérésetek van, akkor jobban teszed, ha odébbállsz, mert jól nem fogsz kijönni a helyzetből. A költözés meg pénz és idő.

  15. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @egysmás:
    „Kivettél úgy egy lakást, hogy azt mondták, nem húzhatod le az redőnyt? 😮
    Nem értelek!”

    Először is ezt nem előre közölte, hanem mikor először lehúztuk, akkor mondta (nem azonnal volt, mert csak meleg, napos időben húzzuk le itt is ahol, most lakunk). Itt megjegyzem, miután elmentünk, továbbra is redőnnyel és szúnyoghálóval hirdette a neten, és valaki ki is vette, azóta is a legnagyobb nyári melegben ha elmegyünk arra, az összes redőny le van húzva abban a házban, kivéve ezen lakásé.

    Másrészt mikor ezt közölte, akkor nagyon problémás lett volna elköltözni, egyébként első lakás volt, amit béreltünk, és abszolút nem voltam talpraesett a téren, ha ma lenne ilyen, nem hagynám annyiban (később volt több pofátlansága is, miután költöztünk, akkor volt még egy-két érdekes húzása).

  16. szintetikus
    mondta:

    Az ingázásba az a jó, hogy kényszerítve vagy, hogy indulj időben a melóhelyről. Én öt percre lakom, így szoktak kinézni a délutánok.
    Ez még belefér, még ez is, holnapra ezt is letudom, basszus már fél 7-7 óra… 🙂

  17. ex-dr. vuk
    mondta:

    @kacsa232: az csak a benzin… szamold hozza a tobbit 🙂

    @doggfather: nem ismerem a BKV arakat.. nekem Londonban mas a szempontrendszer, mint a penz… Innen beautozni legalabb 2 ora lenne, vonat 25 perc (allomasra menessel 35, mindennel egyutt 1 ora ajtotol ajtoig).
    Arban nem tudom hogy jovok ki… Havi 286 font a havi berlet, de ezt adokedvezmennyel es eves berlettel le lehet tornazni havi 200 ala kb. Azzal, hogy bejarok Londonba ennek kb 5-7x-esevel kapok tobbet 🙂

  18. ex-dr. vuk
    mondta:

    @nickM: ” mindaddig, amíg nem veszed figyelembe, hogy bármelyik nap kirúghatnak”

    Hat ez az. Amikoris lehet, hogy ujra koltozni fogsz. Megegy erv a sajat lakas ellen.

    „Ilyenkor azért jól jön, ha van egy lakás, ahol „csak” a rezsit kell állni.”

    Ha felteszem, hogy rendelkezel a lakas araval, akkor irhatom: „nagyon jo, hogy ilyen esetben milliok vanak a szamladon, es nem kell aggodnod az atmeneti keresetkiesesen”, sot barmikor megteheted, hogy kulfoldon kezdesz, hisz van ra kezdotoked.

    Ha a sajat lakasod hitelbol van, akkor viszont duplan vagy szarban, mert a rezsin kivul a hitelt is fizetned kell, meg azt sem teheted meg, hogy hazakoltozol a szulokhoz, amig nem talalsz valamit (csak egy pelda volt) – tehat sokkal kevesebb a menekulo utvonal.

    „De hidd el, Magyarországon belül nem léteznek olyan bérkülönbségek, amelyek indokolttá tennék a mobilitást”

    Ez alol hatalmas kivetel pest kontra videk. De szerintem kelet – nyugat viszonylatban is van jokora kulonbseg.

    „Az olvasás semmiképpen sem függ az utazástól, bár az is egy jó alkalom rá”

    Nem is, de valahogy akkor BIZTOSAN van ra idom (mert akkor mast ugyse nagyon tudok csinalni).

  19. ex-dr. vuk
    mondta:

    @kacsa232: latod? eggyel tobb erv sajat lakas ELLEN. sosem lesz gondod az eladassal.

  20. kacsa232
    mondta:

    @doggfather: kb 2 éve, amikor nekem kellett ingázni, ketten jártunk autóval, és a 9 Ft-os benzinpénz már fedezte a költséget.

  21. doggfather
    mondta:

    @ex-dr. vuk: ha jól olvasom itt azt írja, hogy 77 ft egy kilométer kocsival. És erre van mondjuk 3 utas. az már csak 20-25 ft. a vonat, és bkv ennél azért több lesz szerintem…

    De ha kevesebb is, nem annyival, hogy ajtótól ajtóig mész kocsival, vonattal+bkvval meg tuti nem.

  22. nickM
    mondta:

    @kacsa232: Eladni??? 🙂 Arra nincs ember, hogy 0 Ft bérleti díjért fizesse a saját rezsiét és művelje a kertet (amiből őstermelőivel kb. a rezsi háromszorosát vehetné ki), 🙁 (És prosperáló megyeszékhelyről beszélünk, autópálya/ipari park 800/500m, rezidens svédek száma 0)

  23. nickM
    mondta:

    @ex-dr. vuk: „felteheto, hogy ha az orszag masik felebe koltozol, akkor eladod a lakasodat”
    És ebben tökéletesen igazad is van, mindaddig, amíg nem veszed figyelembe, hogy bármelyik nap kirúghatnak. (Sajnos jelenleg egyáltalán nem fikció, hogy „van helyetted 500 másik”. 🙁 Sőt, ha jobban megnézem, inkább azt a trendet látom a munkaerőpiacon, hogy mind jobban teret nyernek a határozott idejű szerződések és a 30-35 hónap utáni elbocsátások.) Cserébe a fizetések nem vagy nagyon nehezen teszik lehetővé azt, hogy a dolgozó ezen időszak alatt megfelelő „válságkeretet” képezzen arra az átlagosan 1x hónapra, míg újra állást talál. Ilyenkor azért jól jön, ha van egy lakás, ahol „csak” a rezsit kell állni. (És ez befolyásolható!)

    ” hogy ha eddig munka nelkul voltal, akkor az uj munkadbol ezt a KULONBSEGET fedezni tudod-e” Két dolgot ne felejts el:
    ha nem költözteted magaddal a családod, akkor azért néha látni is szeretnéd őket talán (vettél mostanában jegyet a MÁV-nál??? elmebeteg összeg 🙂 )
    ez itt még mindig Magyarország… 🙂 (lehet, hogy hivatalosan nem dolgozol, de néha „besegítesz” egy-két ismerősnek, „csak úgy” és ehhez a lakóhelyeden azért általában megvan a kapcsolatrendszered is.)

    A röghöz kötésben igazságod van ám! De hidd el, Magyarországon belül nem léteznek olyan bérkülönbségek, amelyek indokolttá tennék a mobilitást. 🙁

    (u.i.: Az olvasás semmiképpen sem függ az utazástól, bár az is egy jó alkalom rá. ;))

  24. kacsa232
    mondta:

    @ex-dr. vuk: „Felteheto, hogy ha az orszag masik felebe koltozol, akkor eladod a lakasodat (vagy eleve nem is volt – tehat mar csak az alberletar kulonbsege a kerdes), vagyis lesz nehany milliod, aminek a kamatai jelentosen fedezik az alberleti dijakat. Vagy nem adod el, hanem magad is kiadod”

    Úgy látom régen jártál itthon, mert nemigen vagy tisztában a hazai viszonyokkal.(nem kóstolgatásból írom ezt)
    Kelet-Magyarországon nem lehet eladni a házat, személyes tapasztalat, hogy a nagyszüleim házát 2 éve próbáljuk eladni, de 4-5 érdeklődőn kívül semmi. Idén még annyi sem, fel se hívtak potenciális vevők! (és a ház nem egy indiántábor közelében van)

    Kiadni pedig szintén lehetetlen, mert nem éri meg senkinek sem kivenni, hiszen ha nincs a környéken minimálbéres munkánál jobban fizető, akkor megint az alapprobléma jön elő, hogy mindenki inkább ül a seggén,és várja az armageddont!

  25. nickM
    mondta:

    @poszt:
    Az ingázással kapcsolatban felmerülő másik kérdés (ami nekem picit hiányzik) a munkaidő. Amíg 9-17 állásokról beszélünk, addig akár bele is férhet napi két és fél óra (legalább az embernek van ideje átfutni a szaksajtó cikkeit ;). Ha mondjuk reggel 6-ra kell bejárni, akkor sokkal érdekesebb a mutatvány. (Nálunk aki nem jelent meg 6.35-re az késett a nulladik óráról – ebből hetente legalább 2 volt, akkor is, ha az valójában 6.50-kor kezdődött. Mondjuk én kényelmes voltam, 3/4 5-ig henyélhettem, de a 30-50 km-re lakó osztálytársakat nem irigyeltem.)

  26. ex-dr. vuk
    mondta:

    @nickM:

    Felteheto, hogy ha az orszag masik felebe koltozol, akkor eladod a lakasodat (vagy eleve nem is volt – tehat mar csak az alberletar kulonbsege a kerdes), vagyis lesz nehany milliod, aminek a kamatai jelentosen fedezik az alberleti dijakat. Vagy nem adod el, hanem magad is kiadod (tudok ilyet is, aki igy csinalja), ekkor megintcsak visszavezetted az alberletar kulonbsegre. A kerdes az, hogy ha eddig munka nelkul voltal, akkor az uj munkadbol ezt a KULONBSEGET fedezni tudod-e. Ez valoszinuleg egy nagyon eros IGEN lesz 😀

    „Bár egyáltalán nem értek egyet Angel-lel abban, hogy „Ingázni jó!”. Vannak olyan élethelyzetek, amikor megéri.”

    Teny, hogy nem „jo”, mert valahol azert kenyelmetlen (pl. h allandoan dugig van a vonat), de pl. mindig van idom olvasni… (igaz ha akartam volna eddig is van, de valahogy mindig mast csinalok amikor nem utazok… Nekem az olvasas valahogy az utazassal erosen osszefugg (az ingazas mellett meg a repulout haza is ilyen). Kindle-lel ez is nagyon egyszeruen mukodik 🙂

  27. nickM
    mondta:

    @nickM: Tudom, most jön az, hogy „diplomásokról beszélünk, keresett szakmával”, de ez messze nem az átlag.

  28. nickM
    mondta:

    @Nancsi: Bocsáss meg és kérlek ne vedd személyeskedésnek, de erre mondja anyukám azt, hogy magas lóról lehet a legnagyobbat esni.

    Bár egyáltalán nem értek egyet Angel-lel abban, hogy „Ingázni jó!”. Vannak olyan élethelyzetek, amikor megéri. De ezt mindenkinek magának kell mérlegelnie mindenképpen szem előtt tartva azt, hogy viszonylag hosszabb távon is tudja-e ezt vállalni. (És azt is, hogy ezt „rákényszerítheti”-e a családtagjaira.)

    @ex-dr. vuk: Azért az angol és a magyar bérlakás/munkaerő-piac közé = jelet tenni kicsit bátor dolognak tűnik. Amennyivel magasabbak a fizetések a munkanélküliséggel küzdő régiókban, annyival magasabbak az albérletek árai, sőt. (Magyarul: hiába találsz 120 nettóért állást az ország másik végén, ha abból 60-80 elmegy a lakhatásra+rezsire. És akkor még nem látogattad meg a családod…)

  29. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Nancsi: en napi 2 orat utazok odavissza (ebbol 30 perc bringazas / ut).

    Es kepzeld az eletminosegem javult: kerteshazban lakom az erdo szelen, es nem egy lakasban London belvarosaban. Elotte 20-25 perc bringazas volt mindossze a munkabajaras, most ez 30 + 30 perc vonat.

    A masik okot mar leirtam, asszony ingazik a masik iranyba kb. osszesen 45 percet utankent.

  30. doggfather
    mondta:

    Hátrányként írod az autónál, hogy drága.

    Hát ezzel itthoni viszonyok között azért vitatkoznék. Főleg így vonat meg bkv bérlet mellett ha 2 vagy netalán 3 kolléga összefog akkor kocsival már simán olcsóbb, mint tömegközlekedéssel.

  31. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Nancsi: nem is kerte senki, hogy tedd 🙂 csak ertsd meg, hogy nem feltetlnul jelent visszalepes. Ez nagyban fugg a sajat lakas es a berlakas minosegetol is, ugye. Mert ha a sajat lakasod a putrisoron levo omladozo 30 negyzetmeteres kutyaol, a berlakasod meg egy jo kornyeken levo 100 nm-es haz szep kerttel, akkor inkabb elorelepes az eletminosegedben, nem?

    Szoval az a tezis, hogy „sajat lakas jo – berlakas rossz” igy axiomaszeruen egyszeruen nem igaz. Ennyit akartam mondani 🙂

  32. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Nancsi: jelenseg letezik magyarorszagon is: az orszag egyik feleben munkanelkuliseg van, a masikban meg munkashiany. Es nem azert, mert kulonbozik a kepzettseg, hanem mert az orszag egyik felen elo munkanelkuli nem hajlando a masik vegebe koltozni, mert maceras. Inkabb ul a seggen es var a sultgalambra.

    nekem nincs ilyen problemam, bar en is ingazok jelenleg jobb (kb masfelszeres) fizetesert Londonba. Azert koltoztunk ki (tul azon, hogy jobb a levego :D), mert asszony egy Londontol meg tavolabbi helyre ingazik, igy most a ketto kozott lakunk. Fel eves szerzodese van, igy nem tudjuk, hova kell(het) koltoznunk legkozelebb, ha nem hosszabbitjak meg. Az o szakmaja is kelendo lesz majd, ha lesz itteni tapasztalata (orvos). Addigis marad az alberlet a koltozes rizikoja miatt.

    Egyaltalan nem erzem visszalepesnek ahhoz kepest, hogy magyarorszagon sajat lakasom volt… Elonye tobbek kozott pl.: barmi elromlik nem nekem kell megjavittatni 🙂 (ami azert itt nem olcso mulatsag altalaban)

  33. jobangel
    mondta:

    @Nancsi: Igen, a tudatlanság komoly magabiztossággá érett nálad, így nem nagyon lehetne neked tanácsot adni, mert nem ismered fel, h azt kérni kell. Na de mégiscsak rgy álláskeresési tanácsadó blogon kommentelsz…

  34. Nancsi
    mondta:

    @jobangel: Azért akinek napi 3 órát kell utaznia azért hogy dolgozhasson, az nekem inkább ne osztogasson tanácsokat, hiába van saját praxisa 😀

  35. Nancsi
    mondta:

    Egyébként meg kedves munkáltatóknak fel kéne fogni, hogy a 21. században élünk, nem a 19. században. Én napi szinten rászánok 9.5 órát – ebédszünettel együtt – arra, hogy pénzt keressek – többet nem. A többi idő az enyém. Ez a 9.5 óra tartalmazza az utazást is. Most ha a munkáltatónak jó, hogy otthonról dolgozok, akkor dolgozok neki napi 9 órát. Ha úgy jó, hogy 3 óra oda, 3 óra vissza az út, akkor meg 3-at – de ugyanúgy 9-et kell megfizetnie. Mivel ezt nem igazán nyelik le, így nem is igazán próbálkozom olyan cégekkel, akik messzebb vannak fél óránál. Engem nem hoz az lázba, hogy cafetériában ad-e BKV bérletet. Ha kijön hozzánk a vízszerelő, akkor annak is van kiszállási díja. És nem 10000 Ft havi 22 alkalomra, hanem 5000 1 alkalomra. Melyik munkáltató fizetne azért 110ezret havonta a béremen felül, hogy hajlandó legyen Budapest másik végére bejárni? Pedig a vízszerelő nem is megy mindig haza, hanem egyik klienstől a másikhoz megy. Az idő pénz, és nem kevés pénz.

  36. jobangel
    mondta:

    @Nancsi: Jó, ha bízol magadban, de soha nem mondd, hogy soha.
    Van a praxisomban pár többdiplomás, nem büfészakos, akikkel keményen küzdünk, mert nem tud mit kezdeni a mai magyar munkaerőpiac velük.

  37. Nancsi
    mondta:

    @egysmás: „Pedig attól meglehetősen sokat függ az ember életének minősége, hogy kapott-e egy 10-15-30 milliós ingatlant tizenhúsz éves korában és onnan kell építkeznie tovább, vagy neki magának kellett-e az ingatlant a saját keresetéből megvennie.”
    Jelenleg van lakásom. Nem teljesen de tök mind1, hogy miből van? Van és kész. Akármilyen bérlakás ettől szarabb lenne. Mit nem lehet ezen érteni?

    Van lakásom, és nem fogom bérlakásra cserélni. Ennyi. Nem kell ebbe mást belemagyarázni.

  38. Nancsi
    mondta:

    @ex-dr. vuk: „ha valasztanod kell, hogy van-e munkad de koltoznod kell berlakasba, vagy hogy nincs munkad de van sajat lakasod, melyiket valasztod?”
    Soha nem álltam, és soha nem is fogok ilyen választás előtt állni. Nem kell végigpiálni meg bulizni az egyetemet, hanem tanulni kell, meg utána is tanulni kell, és nem büfé szakon. Értem én, hogy van akinek ilyen problémája van, meg ki kell mennie Angliába – a családot esetleg itt hagyva – hogy megéljen, de én azért tanultam, hogy ilyen problémám ne legyen.

  39. ex-dr. vuk
    mondta:

    @jobangel:

    a gyerekvedo dugot ertem, de a kikapcsolast nem. vajon ugyanazt a celt szolgalja? Ha igen, akkor miert kell pofavagas kisereteben visszakapcsolni?
    Mondjuk ez a pofavagas nem csak a kozszferara jelemzo, kaptam mar meg media marktban is.

  40. jobangel
    mondta:

    @ex-dr. vuk: az :/ Spórolás, gondolom. Ha bedugod, és nem megy, belenyugszol, nem fogyasztod az áramot, amit jól kifizettél a bérlettel. Amikor a kallert kérdeztem, azt mondta, örüljek, hogy bekapcsolja, ne akadékoskodjak már, van neki más dolga is.

    Egyébként egyes McDonald’s-okban is szólni kell, mert ott meg védődugó van benne. Jön az alkalmazott rögvest a csavarhúzóval, bányássza ki belőle, jó munkát kívánt nekem, látván a notebookot. Mikor ott rákérdeztem, miért, azt mondták, gyermekbalesetek ellen van benne, ezt még értem is.

    Ez a komment most véletlenül egy közszféra vs. versenyszféra összehasonlítás is lett.

  41. ex-dr. vuk
    mondta:

    @jobangel: „a konnektorért szólni kell a kallernak, hogy kapcsolja be, és akkor fintorogva bekapcsolja.”

    O ez annyira magyar 😀
    Miert kell egyaltalan kikapcsolni? Fennall a veszelye, hogy valaki ivhegeszteni fog a vonaton?

  42. jobangel
    mondta:

    @WildBear: Én csak azért nem, mert nem tudsz olyan messze ülni bennük az ajtótól, hogy télen ne fagyj meg. Legalábbis a mi vonalunkon.
    Egyébként wifi meg konnektor a régebbi piroscsíkoson is van (az én időszakomban többnyire ez megy), csak a konnektorért szólni kell a kallernak, hogy kapcsolja be, és akkor fintorogva bekapcsolja.

  43. ex-dr. vuk
    mondta:

    @WildBear: ezt megoldana a csucsideju dijszabas: pl. nem lenne ingyen nekik sem 6.30-9.30 kozott. De nincs az a varosvezetes ami ezt meg merne lepni. Foleg nem most szeptemberig 😀

  44. WildBear
    mondta:

    @jobangel: Mindenesetre nagyon örültem a Flirt vonatok bevezetésének.
    Kényelmesek, tiszták, van bennük konnektor és wifi.

  45. jobangel
    mondta:

    @WildBear: Az is kompromisszum, hogy munkaerőnket, munkaidőnket pénzért eladjuk, de a többségnek ezt kell tennie, ha meg akar élni. Egyetértek, ki kell hozni belőle, amit lehet.

    Nénik a reggeli csúcsban: a legracionálisabb válasz az volt, amit erre kaptam, hogy reggel még elég hűvös van, a kánikulában meg rosszul lesz. Mondjuk télen nem tudom, mi az oka a korai piacolásnak. Megszokás talán.

  46. WildBear
    mondta:

    Az ingázás nyilván kompromisszum; sőt, minden munkahely az, ami nem közvetlenül a szomszédban van.
    Én egy órát utazom a munkahelyemre oda, és egy órát vissza, pedig Budapesten belül van. Ezt az egy órát kell minél értelmesebben kitölteni. A vonaton (külső kerületből megyek vele belsőbe) pl. mindig van ülőhely, és kényelmesen lehet pl. laptopon dolgozni, vagy olvasni. Régebben busszal jártam, ha ott állni kell az viszont tényleg elvesztegetett idő.

    Az különösen bírom, amikor nyugdíjasok reggel a csúcsforgalomban mennek piacra. Egyiktől kérdeztem is, hogy mamika, miért nem a reggeli csúcs után bumlizik a gurulós szatyorral..? nem fog elfogyni a csirkeláb.

  47. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Narancskommunista: „Nekünk pl. volt olyan, hogy nem húzhattuk le a redőnyt”

    WTF?…

    Mondjuk az Angliai alberleteket nem hasonlitanam a magyarhoz…
    Itt ha azt mondom, hogy „ugy veszem ki a lakast, ha vesz nekunk mosogatogepet”, akkor 90%, hogy azt mondja „rendben”. Es vesz. Mostanival is ez tortent. Neki az a jo ha mi jol erezzuk magunkat, mert akkor nem akarunk elmenni es hosszutavon fizetunk.
    Ja meg itt van background check is, ugye, szoval kiderul, hogy ki a jo berlo es ki nem. A joknak pedig kinyaljak a segget, meg elfogadnak alacsonyabb berleti dijat is, csak jojjon. Kisebb kockazat = alacsonyabb ar/jobb szolgaltatas.

  48. egysmás
    mondta:

    @Narancskommunista: Kivettél úgy egy lakást, hogy azt mondták, nem húzhatod le az redőnyt? 😮

    Nem értelek!

    Viszont mindemellett a saját tulajdonnál meg az fordulhat elő, hogy odaköltözik melléd -akár albérletbe- egy hülye.
    Ami hogyismondjam, kicsit nehezebben megoldható probléma, mint a hülye főbérlő.

    Szóval horror sztorikat lehet mesélni mindenről, lehet tromfolni, meg minden!
    Én fenntartom azt az állításomat, hogy ha vesznek az embernek egy lakást, akkor jobb, mint az albérlet, de ha a saját pénzén kell neki vennie egyet, akkor szar ötlet, mert annak a pénznek a hasznossága amit lakásra költ, az nagyobb, mint azé, amit a lakbérrel megspórol, plusz lemond a mobilitásról a röghözkötésért cserébe.

  49. jobangel
    mondta:

    @Narancskommunista: Érdekes gondolatkísérlet, de ez a probléma pont a humánfaktor miatt létezik. Béla hentes és Józsi hentes sem csereszabatos, hiába hentes mindkettő. Mert egyikük főnökének Józsi, másikuknak Béla kellett, mindenféle döntési tényezők mentén.

    Az ilyen optimalizáló munkaerőmozgatások egyébként tudnak működni, ha egy cégnek több telephelye van, egy áruházláncnak több boltja, ahol cserélgethetik a munkaerőt úgy, hogy mindenkinek jó legyen. Ennek szervezése pl. tipikus központi HR-es feladat.

    Ellenben ezzel is be lehet fürödni, mert pl. mindegynek tűnik, hogy melyik drogériában vagy eladó, azonos cég, ami közelebb van, az lenne az ideális. A fiktív munkaerőnk emiatt átjelentkezik, végigmegy a HR-en az átmozgatás, sikerül. Ám ott a főnök egy hárpia, ha már úgyis közel lakik, akkor túlórák is rá maradnak, elvárják, hogy ő érjen be elsőnek, mert úgyis közel lakik, neki nem jár bkv-bérlet lehetőség cafeteriában, mert minek, úgyis közel lakik, válasszon mást, ami a cégnek előnyösebb. Visszaút meg nincs, mert az előző bolt, amit otthagyott a folyamat elején, egyébként rendes vezetővel működik, de ezen megsértődött (példám fiktív, több való történetből gyúrtam össze.) A vége sok esetben álláskeresés lett 🙁

  50. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @egysmás:
    „Azt nem tudom, próbáltál-e kiadni lakást de az ember egy jó bérlőtől elég sokat eltűr, amikor arról van szó, hogy pl. mosogatógép kéne bele, vagy új járólap.”

    Már ha jó bérbeadó vagy, csak a bérbeadók többsége alkalmazkodott a tolvaj bérlőkhöz, ezért aztán olyan feltételekkel adja ki, ami hosszútávon messze nem olyan élet, mint lakásban.

    Nekünk pl. volt olyan, hogy nem húzhattuk le a redőnyt (bent mérve) 40 fokban sem, amit lehúztuk, már jelentette is a banya kémszolgálat a bérbeadónak.

  51. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    Nem saját gondolatom, mástól hallottam, de azon nem gondolkodott el még senki, hogy ok, hogy ha Budapesten valahol mérnököt keresnek, akkor nem az a szempont, hogy a mérnök közel lakjon, a mérnök sem ez alapján keres állást, hanem inkább közlekedik. Ellenben egy bolti eladónál vagy hentesnél igazából teljesen mindegy, hogy hol melyik hentes vagy bolti eladó dolgozik, mégis mivel egységes munkaerőpiac van, ezért lehet, hogy Béla a hentes 10 km-t utazik a munkahelyére, ami mellett Józsi a hentes lakik, akinek a munkahelye meg Béláék lakhelye mellett van, és ő oda utazik naponta. Tudom, hogy piacgazdaságban ezt a problémát nehéz lenne kezelni, de valahogy mégiscsak messze van az optimálistól a helyzet, és rengeteg forgalmat generál a probléma.

  52. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @Narancskommunista:
    Lemaradt, hogy az én korosztályomban az informatikusok közül.

  53. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    @ac07:
    Az én korosztályomban kevés kivételtől eltekintve (én magam vagyok az egyik kivétel, de én sem a szülővárosomban lakok, csak más okokból költöztem) mindenki Budapestre vagy Nyugat-Európába költözött, ami egyébként öngerjesztő folyamatként tovább rombolta a helyi munkaerőpiacot (ha romlik a munkaerőpiac mérethatékonysága, akkor nem munkahelyek szabadulnak fel, hanem még több munkahely szűnik meg). Akkor meg miről beszélünk, már hogy ne lenne mobilitás, a probléma az, hogy Magyarországon csak 1 városban van mindenféle munkahely, meg 2-3 városban egyes szakterületeken, minden máshol halott a munkaerőpiac, ezért aztán érthető, hogy az esetek többségében a célpont külföld, kisebb részében Budapest, még kisebb részében Győr.

  54. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    Barátnőm úgy ingázott középiskolás korában a suliba, hogy egy kisvároshoz (~20 ezer lakos) csatolt faluban laktak, egy nagyvárosban (100 ezer fölötti) volt a gimi, a távolság 20-25 km lett volna, de mivel olyan nagyon jó a közlekedés szervezés, ez először egy ellenkező irányú helyi járattal történő 5 km-t jelentett, majd ott szállt át a távolságira, hazafelé ugyanez, mindezt úgy, hogy náluk 7:45-kor volt az első óra. El lehet képzelni, most hogy egy város központjának a közelében élünk, mennyire szeretne ismét peremterületre költözni…

    Ezzel csak azt akarom írni, hogy az hagyján, hogy a felnőttek, de a gyerekkel is rendesen kicsesznek azok, akik lehetetlen helyre költöznek, mert hogy ott van pénzük családi házra, belvárosban meg nem.

  55. egysmás
    mondta:

    @Nancsi: Pedig attól meglehetősen sokat függ az ember életének minősége, hogy kapott-e egy 10-15-30 milliós ingatlant tizenhúsz éves korában és onnan kell építkeznie tovább, vagy neki magának kellett-e az ingatlant a saját keresetéből megvennie.
    Esetleg hitelre.
    Azt nem tudom, próbáltál-e kiadni lakást de az ember egy jó bérlőtől elég sokat eltűr, amikor arról van szó, hogy pl. mosogatógép kéne bele, vagy új járólap.

    Ha minőségi változást akar, akkor meg egyszerűbb nem azt kivenni, amelyik parkettás, ha tudod, hogy utálod a pattogását.
    Arról nem beszélve, hogy az ember saját háza sosincs kész.
    Én legalábbis pár évente megunom a nézegetését, és akkor jön a nagy átalakítás.
    Egy valag pénz -nagyságrendileg ez albérletre kifizetett összeg- és idő, bérlemény esetében meg csak odébb kell költözni.
    Van akinek ez, van akinek az, de korántsem egyértelmű, hogy a saját tulajdon önmagban komfortemelő tényező.

    Plusz az van, hogy a saját tulajdon zsarolhatóvá teszi az embert, hiszen nem tud hatalmas anyagi veszteség nélkül kiszállni a „geopolitikai” helyzetéből, míg egy bérlemény elhagyásakor maximum a kauciót bukja.
    Az pedig, hogy a gyerek iskolája, óvodája változik, mert kiraknak az albérletből, az egész érdekes.
    Szerintem egy óvoda, iskola vonzáskörzetében lehet másik albérletet találni, a lakás környezetében másik munkahelyet pedig csak keveseknek.
    Akik jellemzően Budapestiek.

  56. gergo
    mondta:

    Pesten belül is simán el lehet utazgatni napi 2-3 órát BKV-val.. Nekem napi 2×1 óra, amíg átjutok a harmadikból a negyedik kerületbe, majd délután haza. Kocsival csak 2x25perc lenne, mégis leraktam az autót másfél éve, mert nem éri meg városon belül autózni (pont az ingázok okozta dugók miatt)

  57. Sárkánykönny
    mondta:

    Azt még azért hozzáteszem, hogy én nem kertes házban lakom és azért ingázom ennyit, hanem a cég költözött el Budapestről Nagytarcsára, majdhogynem egyik pillanatról a másikra.

  58. Sárkánykönny
    mondta:

    @Nem Penny hajója: Ha találsz ilyen munkáltatót, szólj 🙂

  59. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Nancsi:

    „bérlakásból bármikor kirakhatnak”

    Ez igaz, de azert szerzodesfuggo is. A 2 honapos felmondasi ido eleg jo vedelem ahhoz, hogy konnyeden talalj ujat. Az elso fel evben (vagy amennyiben megallapodsz) nem rakhatnak ki. Altalaban a foberlonek az a jo, ha minel tovabb maradsz. Neki is csak nyug uj berlot talalni, hidd el.

    „Egy bérlakásban meg szerződés szabályoz mondjuk olyasmit is, hogy rakhatsz-e be mosogatógépet.”

    Ez attol fugg. Altalaban a foberlovel valo megegyezes szabalyoz mindent 🙂 Ha van neki hely, akkor kerdes nelkul beteheted, ha ki kell alakitani, akkor vagy megegyezel vele, hogy csinalja meg, vagy te kialakitod a sajat koltsegeden. Teny, hogy nem azt csinalsz amit akarsz, de azert az elso fel even tul eleg ritka, hogy ilyesmit csinal az ember.
    Mi pl. ugy koltoztunk be, hogy KERTUNK mosogatogepet. Tehat kertuk a foberlot, hogy vegyen egyet a lakasba a sajat koltsegen (ami persze az ove marad). Megvette. Ennyi.

    „Ott nem cseréltetheted a parkettát járólapra, mert te azt jobban szereted”

    Ez igaz. Cserebe (Angliaban legalbbis) eleg nagy valasztek van alberletbol. Es konnyeden talalsz akar 1 utcanyira is az elozotol, szoval a gyereket se kell mashova vinni emiatt.

    „az emberek jelentős része azért szeret lakást tulajdonolni”

    Ez igaz, egeszen addig, amig valamiert koltoznod nem kell. Onnantol a legnagyobb szopas a sajat lakas. En tudom. Amikor kikoltoztem Angliaba, el kellett adnom. (illetve nem kellett, megtehettem volna, hogy innen kiadom, de az meg nagyobb szopas lett volna)

  60. Sárkánykönny
    mondta:

    Nem nagyon értek egyet a blogíróval. Én Budapesten lakom és Nagytarcsára járok dolgozni. Napi 3 óra elvesztegetett idő. Mivel Nagytarcsára se BKV busz, se HÉV, se vonat nem jár, így kénytelen vagyok a kollégáimra támaszkodni (3-an járunk együtt, akinek autója van, Bp-en vesz fel – oda 1 átszállássál tudok eljutni. Aztán irány Nagytarcsa. Ha késik a BKV, cseszhetem, mert 2-en várnak rám, így szuper a hangulat. Ha sietnék haza, de a másik 2 kolléga még nem, nem tudok időben elindulni.) Szóval szerintem egy csomó idegeskedéstől, konfliktustól kíméli meg az embert, ha nem 3 órákat utazik egy nap!

  61. Sárkánykönny
    mondta:

    Nem nagyon értek egyet a blogíróval. Én Budapesten lakom és Nagytarcsára járok dolgozni. Napi 3 óra elvesztegetett idő. Mivel Nagytarcsára se BKV busz, se HÉV, se vonat nem jár, így kénytelen vagyok a kollégáimra támaszkodni (3-an járunk együtt, akinek autója van, Bp-en vesz fel – oda 1 átszállássál tudok eljutni. Aztán irány Nagytarcsa. Ha késik a BKV, cseszhetem, mert 2-en várnak rám, így szuper a hangulat. Ha sietnék haza, de a másik 2 kolléga még nem, nem tudok időben elindulni.) Szóval szerintem egy csomó idegeskedéstől, konfliktustól kíméli meg az embert, ha nem 3 órákat utazik egy nap!

  62. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Nancsi:

    ha valasztanod kell, hogy van-e munkad de koltoznod kell berlakasba, vagy hogy nincs munkad de van sajat lakasod, melyiket valasztod?
    Ez persze attol is fugg mennyire eladhato a munkad, talalsz-e kozelebb.

    A berlakas onmagaban nem visszalepes, csak ha annak fogod fel. Egy berlakas lehet sokkal jobb, mint a te sajatod volt…

    Egyebkent iras: lakasfokusz.hu/egyeb/3119/

  63. Nancsi
    mondta:

    @egysmás: Az életminőség nem attól függ, hogy örökölted-e vagy sem, hanem attól hogy a tiéd-e vagy másé. Rögtön egy apróság: bérlakásból bármikor kirakhatnak. És akkor a gyerek kereshet új helyen új iskolát, meg ebből egyébként is neked lesznek költségeid, és nem annak aki kirak. Másrészről azért is jobb saját lakásban, mert az olyan, amilyet szeretnél. Nyilván van egy alap, de azon belül olyanra alakítod, amilyenre akarod. Egy bérlakásban meg szerződés szabályoz mondjuk olyasmit is, hogy rakhatsz-e be mosogatógépet. Svájcban is. Angliában is. Ott nem cseréltetheted a parkettát járólapra, mert te azt jobban szereted. Egyszóval nem a tiéd, nem lesz sose olyan, mint amilyet szeretnél. Már ha fontos neked a lakás minősége, szolgáltatásai, nem pedig csak az, hogy legyen egy ágy ahol aludhatsz, meg egy tusoló ahol zuhanyozhatsz. Nyilván ha nem, akkor nem, de az emberek jelentős része azért szeret lakást tulajdonolni, mert a bérlakás – legyen az bármilyen színvonalas – számukra egy gyengébb megoldás.

  64. theus
    mondta:

    Az ingázás különösen vonattal a legnagyobb szopás. 7 évig ingáztam vonattal, gyakorlatilga a 20-as éveim rámentek. Akkor még nem nagyon volt olyan rádiótelefon amin lehetett volna filmet, sorozatot nézni normálisan netezni. Ráadásul a vonatút nem tervezhető, a mávosok mindent megtesznek azért, hogy egy szopás legyen a vonat. Bármikor simán összejöhet egy párórás késés, mert esik, havazik, a biztosítóberendezés döglik be, meleg van mindig kitalálnak valamit, és hiába van rendszeresen mindig rácsodálkoznak, hogy van valami probléma, megoldás meg nincs. Ha valamelyik úton állna annyi ember autóval, mint egy sima bisztosító berendezés hiba miatt az fő hír lenne, a hiradóban.
    Szóval az a vonatos ingázás nem embernek való.

  65. egysmás
    mondta:

    @Nancsi: Magyarázd el légy szíves, hogy mitől romlik az életminőséged, ha bérlakásban laksz ahhoz képest, mintha sajátod van, ha nem örökölted vagy kaptad a lakásod?

  66. Nancsi
    mondta:

    @ex-dr. vuk: „Nem azert laksz alberletben… Pl. azert, hogy barmikor mobilis legyel :)”
    És miért legyek mobilis? Hogy dolgozhassak nekik. Vagyis a mobilitás az nem az én érdekem, hanem az övék. Azért laksz albérletben, mert erre kényszerülsz, mert erre kényszerítenek. Engem meg nem tud erre kényszeríteni senki se, mivel nekem az életminőségemben egyértelmű visszalépés volna az, ha bérlakásba kellene költöznöm. Munkahelyet meg azért vált valaki, hogy javuljon az életminősége, nem azért, hogy romoljon.

  67. Nancsi
    mondta:

    @ac07: Mikor arról volt szó, hogy elköltözünk, és felmerült hogy a város másik végére, akkor mondtam a főnökömnek, hogy számítson rá, hogy én oda nem megyek, mert az nekem messze van. Vagyis a cég miskolci laborjában legfeljebb úgy dolgoznék, hogy ha a munkaidőm része volna az, hogy reggel leautózok Miskolcra, este meg hazajövök onnan. Végeznék napi 4 óra munkát, meg vezetnék 4 órát. Ha ez nekik megéri…

  68. ex-dr. vuk
    mondta:

    @Nancsi:

    „Nem fogok albérletben élni csak azért, hogy nekik dolgozhassak.”

    Nem azert laksz alberletben… Pl. azert, hogy barmikor mobilis legyel 🙂 Alberletet valtani iszonyu konnyu mig sajat lakast nem.
    A mobilitassal sok mas poszt foglalkozik… En mondjuk most azert lakom alberletben mert angliaban a lakasarak kicsit masok, mint otthon, de elgondolkozom, hogy akarok-e sajatot, ha lesz… Nem biztos.

  69. ex-dr. vuk
    mondta:

    Az en rendem 10 perc biciklizes, 25 perc vonat, majd ujabb 20 perc biciklizes. Vonatra altalaban 5 percet kell csak varni (kb 5 percenkent van vonat), igy osszesen kerek 1 ora ajtotol ajtoig. A vonaton olvasok (hetvegen kivul kb. csak ekkor van ra idom). Ulohelyem altalaban nincs, csak ritkan, de az olvasashoz nem is kell, az egesz napos ucsorges utan 25 perc acsorgassal amugy semmi bajom.
    Osszessegeben: kibirhato.
    Hatalmas elonye, hogy nem kell Londonban laknom, hanem videken kertes hazban (sokkal olcsobban!) lakhatok egy erdo es to mellett konstans madarcsicsergesben. A legnagyobb stressz otthon, hogy a mokus kikaparja a viraghagymat a csiga meg leragja a frissen ultetett napraforgot 😀

  70. Nem Penny hajója
    mondta:

    A posztban lévő számadatok nekem azért inkább ijesztőek.
    A nettó napi utazási ideje 160 perc, de a tényleges nem ennyi. Hisz: 1. nyilván nem a MÁV épületben lakik, tehát X idő mire eljut a lakásától az állomásig. 2. Oda- és visszaúton is várni kell valamennyit a vonatra/BKV-ra, mert nem lehet percre kiszámolni. Tehát a tényleges napi utazási ideje közelebb lehet a napi 4 órához, mint a 3-hoz.

    Persze aki ingázik, az nem jókedvéből teszi. Erre lehetne megoldás, hogy azokban a munkakörökben, amelyekben lehet, megoldanánk akár részben, akár egészben az otthoni munkavégzést. Ha nem begyepesedett idióták ülnének a cégek többségének a vezetőségében, akkor ez simán menne, és pl. a poszter nyerhetne napi 3-4 órát az életéből.

  71. @Nancsi: tehát te sem költöztél volna arrébb egy kerületet sem a meló miatt – mi lenne, ha a cég miskolci laborjában kellene dolgoznod? Vagy kiraknának egy máltai projektbe?

  72. wamzer
    mondta:

    Valaki írta, hogy Bp-n belül is el lehet tömegközlekedni annyit, mint egy környéki településről ingázva.

    Ez önmagában igaz.

    Viszont ami nem mindegy, Bp-n a BKV általában – és különösen csúcsidőben – gyakran jár. Nincs tehát az, hogy „el kell érnem az órahuszas vonatot, mert a következő óraötvenkor jön”. Azon kívül több a lehetőség, több járatot is lehet használni. A régebbi viszonylag kint levő lakásomtól pl. volt két közvetlen busz, 5 percre villamos, 15 perc sétára pedig metrómegálló (ahova egyébként az egyik busz is kivitt).

    Tehát még ha több is a netto utazási idő, jóval rugalmasabb az egész. Arról nem is beszélve, hogy hazafele út közben meg lehet állni sörözni/bevásárolni, a kieső idő pedig a bevásárlás/sörözés időtartama, nem pedig sörözés/bevásárlás+következő vonatra/buszra várakozásé, illetve nem kell azokhoz igazítani az előbbieket.

    De mindez egyéni preferencia, nem vagyunk egyformák, valakinek megéri a kertes ház ezeket a kötöttségeket, valakinek meg nem.

  73. @kacsa232: Nem. nemcsak minimálbéres és igen, a mérnökök sem költöznek, meg az informatikusok sem országon belül, bezzeg EU-n belül bárhová.

  74. egysmás
    mondta:

    @Nancsi: nem mindenki luxusprosti

  75. Nancsi
    mondta:

    @kacsa232: „Kb 500.000 magyar van jelenleg külföldön, ami nem azt mutatja, hogy ne lennénk mobilisek!”
    Ez így van. Én is mobilis lennék, de nem napi ingázással, és nem bagóért. Ha azt mondják, hogy gyere ide dolgozni, akkor odamegyek, viszont vannak elvárásaim:
    – 1 év alatt keressek annyit, amiből tudok ott venni egy olyan lakást, mint amilyenben most lakok. Nem fogok albérletben élni csak azért, hogy nekik dolgozhassak.
    – Ahol lakok legyen minden fontos dolog legalább olyan színvonalú, mint ahol most lakok. Vagyis normális oktatási, eü intézmények – ez a minimum.

    Ha ez megvolna, költöznék én bárhová. De csak azért elköltözni, hogy szarabb legyen az életszínvonalam – esetleg több lóvé mellett – azért nem fogok.

  76. Nancsi
    mondta:

    @ac07: Nem szerencse: olyat választottam, ami közel van a lakóhelyemhez. Ennyi 🙂

  77. kacsa232
    mondta:

    @ac07: :)) Csak az a baj, hogy minimálbéres állások vannak a képzetteknek is. 90.000-120.000 Ft-os nettókkal! (most hagyjuk az informatikus/mérnöki állásokat, mert nem lehet mindenki mérnök vagy informatikus)

    „És nem, nem mobilis a hazai munkavállalók többsége”

    Ez szerintem nem igaz! Kb 500.000 magyar van jelenleg külföldön, ami nem azt mutatja, hogy ne lennénk mobilisek! Az lehet, hogy a belső mobilitás viszonylag kicsi az országon belül, de ez éppen azért van, mert nem éri meg elköltözni egy állás miatt, ha ott csak 100.000 nettó körül fogsz keresni!

  78. SpeckoHU
    mondta:

    A gyermeket hogy fér a képbe?
    Hova járatnád?
    Faluba, vagy Budapestre?
    Ha nap közben kiderül, hogy beteg, érte kell menni mi van?

    Lehet, hogy hasznossá lehet tenni az utazással töltött időt, magam is a BKV-t választom a kocsival szemben, de azt ne mond, hogy nem jobb ugyanazt az időt otthon, vagy a kedvenc kávézódban tölteni.

  79. fülemüle
    mondta:

    Én 16 éven át ingáztam.
    Én távolsági busszal jártam és BKV-val. A busz MINDIG annyira tele volt, hogy ha korrekt kapaszkodó jutott már annak is örültem. Ülőhely? Álmomban sem jutott eszembe.
    Autóval sem gyorsabb, viszont lényegesen drágább.

    Aztán Pestre költöztünk, gyerekem született. Ha nem költöztünk volna, akkor legjobb esetben is 8 óra munka + 3 óra utazás = 11 óra távollét. 11 órát akkor sem hagynám jó szívvel a gyereket az óvodában, iskolában, ha lenne ilyen hosszan nyitva tartó intézmény. De nincs…

    A testvérem még ott lakik, de munkakereséskor bejelentettük hozzánk, mert a munkáltatók tudják, hogy vidékinek fizetni kell a távolsági járatot, ami plusz pénz, ami mínusz pont a jelöltnek.

  80. @kacsa232: hidd el, ciki albérletben lakni sokaknak. És nem, nem mobilis a hazai munkavállalók többsége – én kifejezetten a képzettekre gondoltam, nem a minimálbérét foglalkoztatottakra. Persze az sem volt begyere, hogy hozom-viszem szolgálat, meg szállás is volt.

  81. @Nancsi: Ember, ha Bp-ből indulsz ki, akkor ott senki nem dolgozna, mert kb. mindenki többet ingázik városon belül, mint 30 perc. Az, hogy a te munkaadód az Oktogon mellet van egy köpésre, a város közepén, jó közlekedés mellet, az szerencse.

  82. kacsa232
    mondta:

    „A másik, hogy itthon senki nem hajlandó költözni a munkája után az ország másik felébe, inkább nem dolgozik (vagy olyan nem a végzettségének megfelelő munkát végzi) – mert sikk a saját lakás/ház (nekem is), ciki bérleményben lakni akár évtizedekig (nincs meg a kultúrája sem bérlő, sem bérbeadó szempontból).”

    Fenéket ciki bérleményben lakni. Az a baj, hogy ha keresel 120.000 Ft-ot mondjuk a Mercedes gyárban, abból kb 55.000-60.000 Ft egy albérleti szobára menne el belőle. És a 60.000-70.000 Ft-os különbözetért még sötét Szabolcs-Szatmárból se éri meg elköltözni, és inkább elvállal az ember egy 90.000 Ft-os droid munkát 4 műszakban, ott helyben.

    Azt a tévhitet el kellene már felejteni, hogy a Magyar ember nem mobilis + stb liberális baromságokat…egyszerűen nincs értelme otthagyni a családod/házad csakis azért, hogy a fizetésed fele az albérletre menjen el!

  83. wrstjnethn
    mondta:

    Persze, hitegetheted magad, hogy milyen hasznosan cseszel el naponta majd’ három órát az életedből, de akkor is kényszer. Mert lehet magyarázni, hogy milyen fantasztikus olvasni, e-mailezni, házi feladatot csinálni, bevásárló listát írni, pedig nem az. Én ingáztam naponta több, mint három órát és előbb-utóbb kifogysz a hasznos dolgokból, amit a vonaton lehet csinálni. És nem akarok három órát naponta facebookozni, e-mailezni, netezni, stb. De akkor is kell, ha nem akarsz, mert futásra, biciklizésre, sörözésre, úszásra nem tudod ezt az időt hasznánlni. Ha meggebedsz, akkor is a fémdobozban kell töltened ezt az időt, másik száz emberrel.

  84. Nancsi
    mondta:

    @jobangel: „A munkáltatót elvileg kötelezi törvény, hogy fizesse a munkábajárás költségeit”
    Az időt nem tudja megfizetni senki se. Napi 3 óra, az rohadt sok idő. És az hogy el lehet értelmesen is tölteni, az se igaz, mert vonaton azért mindent nem lehet csinálni. Pl. nincs ott a kényelmes számítógépem. Nincs ott az asszony, de ha ott van is, elég ciki vonaton dugni. Nincs ott a gyerek, hogy focizzak, vagy kacsát etessek vele.

    Eleve indulj ki csak abból, hogy oviba reggel 8-kor adod le a gyereket, és du 5-re érte kell menni. Gyakorlatilag minden ilyen intézményben napi 9 óra értelmes elfoglaltság van biztosítva a gyereknek. Vagyis ezeket az időpontokat ki lehet tolni, mert vannak összevont csoportok, ahol már semmi értelmeset nem csinálnak, nem ismer senkit, csak ül a sarokban, szóval végül is beviheted 7-re is, meg hazaviheted 6-kor is, és így elb.szol az ő életéből is napi 2 órát, nem csak a sajátodéból. Amit nem fog kifizetni a munkaadód, meg senki se, mert az időt, amit elveszel mástól, azt nem tudod neki visszaadni soha többé.

    Én azt mondom, hogy az nem munkahely, ami fél óránál távolabb van. Ha messze van érdektelen – kurvára mind1 mennyi pénz. Költözzenek oda, ahol én lakok, hordjanak be helikopterrel, vagy oldják meg hogy fél órán belül bent legyek. Ha nem, akkor keressenek más munkaerőt. Ennyi. Persze tudom, hogy a piac diktál, de az én szakmámban éppen ott tartunk, hogy ingyen kézműves sört osztogatnak, meg lassan már thai kurvákat, csak azért hogy elmenjek dolgozni valahová. Hát messzire nem fogok.

  85. Online Távmunkás
    mondta:

    A napi 160 perc ingázásból nagyjából kétszer 20 percet tudsz értelmesen eltölteni a vonaton. Ha a 8 órás munkaidőd mellett 1 óra kötelező ebédszünet is van, akkor az jön ki, hogy közel 12 óra telik el a munkába indulás és a hazaérkezés között. Megéri?

    „Svéd kutatók szerint a naponta nagy távolságokra ingázóknak mintegy 40 százalékkal nagyobb az esélyük a párkapcsolatuk megromlására, mint azoknak, akik lakóhelyükhöz közel dolgoznak. Erika Sandow, az Umea Egyetem szociális geográfusa a svéd ingázók párkapcsolati helyzetét vizsgálta meg mostani kutatásában. Sandow szerint azok, akik hajlandók lakóhelyüktől távol dolgozni, jobban keresnek és munkalehetőségeik is előnyösebbek, de ezért gyakran a családi kapcsolataikkal fizetnek.”
    http://www.natursziget.com/eletmod/20110607-az-ingazas-hatasa-a-parkapcsolatokra

  86. ’98 óta ingázom, 10 évig busszal, 2008 óta autóval (75 km-ről). A buszos utazás napi 2X1 óra volt, plusz a fővárosi tömegközlekedés 2×20-30 perc. Vonattal nem volt pálya, mert át kellett volna szállni, ráadásul indulási oldalon plusz napi fél óra lett volna eljutni az állomásra.
    Abban szerencsém van/volt, hogy Bp-en belül soha nem dolgoztam messze a buszos leszállásom helyétől. Ma autóval háztól-házig nincs 1 óra a menetidőm, akkor indulok, amikor akarok, gyereket reggel tudom vinni oviba.
    Az igaz, hogy az autózás valóban elveszett idő abból a szempontból, hogy max. telefonálgatni lehet közben, de a buszos korban sem tudtam 50%-ban sem kihasználni az utazási időt, főleg, ha egy héten a 10 útból 9x állni kellett.
    Több hozzászóló abból indul ki, hogy ingázni csak Bp-re lehet – hát nem.
    Mi indokolta, hogy nem költöztem közelebb, család, megélhetési költségek vidéken + igen, kertes ház 🙂 Miért éri meg ingáznom és nem helyben dolgoznom: 3x fizetés, már cégautó, nem kell annyit dolgoznom, hogy még az utazásomat is munkával töltsem (na ezt ki sem fizetnék).
    A másik, hogy itthon senki nem hajlandó költözni a munkája után az ország másik felébe, inkább nem dolgozik (vagy olyan nem a végzettségének megfelelő munkát végzi) – mert sikk a saját lakás/ház (nekem is), ciki bérleményben lakni akár évtizedekig (nincs meg a kultúrája sem bérlő, sem bérbeadó szempontból).

  87. Mojzes Pál (törölt)
    mondta:

    @Narancskommunista: Az mondjuk érdekes helyzet, amikor nagyvárosokban hosszabb az ingázás,ű mint ha vidékről járnál be, nekem is volt osztálytársam középiskolában aki hamarabb kelt mint és hamarabb szállt a városi buszra mint én a vonatra 🙂 .

  88. egysmás
    mondta:

    Autóba minek esernyő? 😮

    kábriolé?

    Egyszer próbáltam tömegközlekedni úgy fél évig, de folyamatosan beteg voltam tőle.
    Taknyom nyálam összefolyt.
    Esküszöm, mint amikor a gyerek elmegy bölcsibe-oviba.
    Aki nem szokott emberek között lenni, az ne próbálja ki, mert baromira megterheli eleinte az immunrendszert az, ha beleugrik a pandémiás gócba.

  89. Mojzes Pál (törölt)
    mondta:

    Szerintem fél óránál több ingázás lélekromboló, ez így max egy óra összesen, azt mondom belefér, ha még a munka is érdekes és a munkahelyi környezet is jó.

  90. Narancskommunista (törölt)
    mondta:

    A legnagyobb probléma az ingázással, ha abból indul ki az egész, hogy valaki azért költözik távol a munkahelyétől, mert hogy akkor kertes házban tud lakni, nyugodt környéken, aztán az ingázás miatt csak aludni jár haza, így nem igazán tudja élvezni azt, hogy kertes háza van.

  91. Cervisia
    mondta:

    Azzal a résszel egyet értek, hogy nem járnék kocsival dolgozni, mert az tényleg kidobott idő lenne. Mondjuk könnyen beszélek, ráköltöztem egy metróvonalra.

  92. white zimbabwean
    mondta:

    Ha nem is 10 éve 5 éve én is olyan napirend szerint élek mint a posztoló, egy idő után a távolság tényleg nem tűnik fel és meg lehet szokni.

  93. wamzer
    mondta:

    Azért sztem még mindig kényelmesebb még bőven táblán belül egy zöldebb részen lakni, blogolni meg olvasgatni elsősorban otthon, és 25 perc alatt beérni bringával a melóhelyre 🙂

  94. devilstrueface
    mondta:

    Ugyanez volt nekem is anno, 160 perc ingázás. Veled ellentétben én a mai napig úgy vagyok vele, hogy ez napi 3 óra volt amit elvesztegettem az életemből. Akkor persze még nem volt menő az okos telefon stb. amiken olvasni, filmet nézni lehetett volna.
    Magánéletem akkor sem volt, így nem tudom, hogyan érinthette volna, az biztos, hogy most sokkal több időm van hasznos dolgokra és szabadabbnak is érzem magam.
    Embere válogatja…

  95. jobangel
    mondta:

    @Eltévelyedés: A munkáltatót elvileg kötelezi törvény, hogy fizesse a munkábajárás költségeit, ez általában a feledés homályába merül. Ha esetleg vmi renitens jelölt felhozza a témát állásinterjún, nem is jut tovább. Ezért az a javaslatom, hogy fizetési igényt úgy kalkuláljon, hogy ha plusz x ezer a munkábajárás, akkor az legyen hozzáadva a nettó igényhez. Majd ha azt látja a jelölt, hogy cafeteriában BKV bérletet ajánlanak, és neki az megfelel, akkor alkuképes lesz, és azt választja (vagy nem, ha elfogadták az igényét anélkül is). Szóval ez csak gyakorlati tapasztalat. A többi, amit írtál, mind mérlegelés kérdése. Ezért nem azt írtam, amit a munkaügyi rendeleteket alkotó bürokraták kitaláltak, hogy ha x idő az út, akkor menni _kell_, mert különben segélymegvonás.
    Mérlegelni kell, nem szabad a lehetőséget azonnal dobni. Persze, ha a mérlegelés végén az jön ki, hogy nem megoldható, akkor azzal nincs mit tenni…

  96. Eltévelyedés
    mondta:

    Mérlegelés, persze, és család mellett már nem olyan vészes 40-50 percet eltölteni a vonaton. Beleszámolni a fizetési igénybe? A munkavállalót általában nem érdekli, neked mekkora költségeid vannak, az a te problémád… Különben mindenki magánhelikopterre számolna. Inkább személyes döntés, hogy belefér-e havi 30(40,50) ezer a vonatbérletre.

    A vonat jó is lehetne,
    HA van ülőhelyed.
    HA van wifi
    HA a vonatállomás mellett van a munkahelyed.
    HA vonattal be tudsz járni, és nem csepelen laksz mondjuk, mert Budapesten belül is lehet bőven egy óra fölött utazni, 3-4 átszállással.

    Többek közt ezért vettem lakást a belvárosban, mert gyermekkori trauma, hogy suliba egy óra az út, suliból egy óra az út, ami halott idő. (bár megtanultam leckét összecsapni, HA van ülőhely)

    A vonattal az is a baj, hogy hazaérni sem lehet akármikor. Fiatalként elég gyakran van, hogy „csakegysörre beugrunk”, és este 11-kor eszmélünk, hogy holnap is van nap, menni kéne. Nos, ekkor már két-három órája hazamentek a vonatos kollegák, mert már elment az utolsó… Nem túl szociális. Elismerem, 2 gyerek mellett ritkábban ülsz be spontán 11-ig sörözni, nem szempont mindenkinek.

    Aztán, ha hazaértél a vonattal, akkor onnan még haza is kell gyalogolni. Ha 2 percre laksz a vonattól, akkor az a baj, hogy hallod, ha meg többet kell gyalogolni, az a baj hogy novemberi hajnalokon és estéken odafagysz.
    Ha gyereked van, és nem elég neked, hogy a helyi falusi suliba járjon, hanem mondjuk egy top10 gimibe akarod járatni, akkor nem fog szeretni, hogy a 6.30as vonatot el KELL érni, délután meg ugye haza kell mennie, nem lesz túl szociális, ez főleg úgy 16 éves kor fölött para. „Szia Béci, fél óra múlva találkozunk a Margit szigeten, jösz?” — „Ááá, köszi, már itthon vagyok” Ugye sejted mennyire lesz benne a baráti körben.

    Szóval… Jó dolog a hosszú ingázás? Nekem egy életre elég volt… Hamarabb döntök úgy, hogy a munka közelébe költözök. (még. majd ha megtalálom életem házát, alsópistán, átértékelem a helyzetet)

    Szóval… kivételes csillageggyütállás esetén lehet megoldás a vonatozás, de a legtöbb ember gyűlöli. Megkötés, költség, családnak is megkötés. És vannak koszos retkes vonatok is, hasonló utazóközönséggel.