Milyen egy jó önéletrajz 2019-ben?

Milyen egy jó önéletrajz 2019-ben?

A trend az önéletrajzokat sem kerüli el, egyre több csilli-villi sablon jelenik meg, sőt az álláskereső portálok is gyártanak ilyet a regisztrációkor megadott adatokból akár… A toborzási módszerek is kezdenek átalakulni, összességében elmondhatjuk, hogy a 20 másodperces szabályhű, de rég írtam ezt a cikket – maradt, de ha ezen a szűrőn átment az önéletrajz, utána több ideje marad a címzettnek elolvasni. Mert már nem 200 db CV jön egy álláshirdetésre, az is győzelem, a 10 db jön, néha 2 db-nak is örülnek…

Közben az álláskeresők is tudatosabbak lettek, szerencsére egyre inkább tudjuk, mit szeretnénk, mit szeretünk a munkánkban, és mit nem akarunk (bár a „mit nem” a múltban is hosszú lista volt…)

A CV külcsínét az ízlés és a vele megpályázott pozíció is meghatározza, a tartalom viszont még rendezettebb, strukturáltabb formát kíván, mint eddig. A kronológiai önéletrajz, ami időrendi sorrendben visszafelé sorolja fel a munkahelyeket és az ott végzett feladatokat, már a múlté.

creative-cv-design-for-graphic-designers-14.jpgAz álláshirdetések is elkezdtek megváltozni, már kevesebb az irreális elvárás, és érdekesebb maga az ember, mint a papírjai. Tehát a CV felépítése is alkalmazkodjon ehhez. A személyes adatok (név, telefonszám, emailcím, esetleg linkedin-profil és/vagy saját szakmai honlap linkje, fénykép, és más nem!) után jöhet egy „Rólam”, „Magamról” „Summary” „Profile” leírás pár sorban, ahol nyelvtudás, álláshirdetéshez illő szakmai tapasztalat száma években, iparágban stb. benne van. Majd pár szó a készségekről, milyen vezető, milyen ember vagy, milyen veled dolgozni. És az is benne van, hogy mit keresel, mit akarsz. Nem kamatoztatni akarod a tudásod, ugye? Hanem pl. idegennyelven kommunikálni, csapatot vezetni, részt venni a [szakmai] munkában, ha specialista vagy stb.

Az összefoglaló után kiemelhetsz pár kompetenciát, szakterületet, amit csinálni szeretnél, és/vagy amit eddig is csináltál. Pl. Marketing címszó, alá pár sor a marketinges munkáidról, sikereidről, majd PR ugyanígy, majd értékesítés ugyanígy. Mindegyikről 6-8 sor, de lehet „trükközni” Amiről a legtöbbet fogsz írni, és amit előre teszel, az vagy leginkább te. Vagy csak felsorolod a fontos projektjeidet, és pár sorban írsz róluk. Ezzel kb. be is telt az első lap, és már tudják, ki vagy, akár tovább sem kell olvasniuk. Formailag csak annyi az elvárás, hogy legyen áttekinthető, ill. az első oldal láblécében legyen oldalszám/lapok száma és dátum.

A második lapon vannak a klasszikus fejezetek: Munkahelyek, Tanulmányok, Nyelvtudás, IT felhasználói és/vagy szakmai ismeretek, készségek, hobbik, szakmai csoportokban tagságaid, publikációk, stb. Ha lett harmadik lap is, ne ess kétségbe. Akinek egyoldalas CV kell, annak más baja is van, ott nem akarsz dolgozni. Ha a munkahelyeid egy részében nem azt csináltad, amit most szeretnél, akkor úgy csoportosítjuk, hogy „Szakmai tapasztalatok” – ide jönnek a szakmailag hasonló munkahelyek, beosztás, cégnév, időszak, némi feladatleírás, és „További munkahelyek”, ahol csak beosztás, cégnév, és időszak van, nem kell leírás, mert nem fontos.

A második oldalon – és ha van, a további oldalakon – a lábléc is fontossá vált. Arra számítunk, hogy esetleg kinyomtatják, és elkeveredhetnek a lapok, ez pedig rossz az álláskeresőnek. Tehát a további oldalak láblécébe név, elérhetőség, szakterület, végzettség (pl. Sóska Jóska villamosmérnök, projektmenedzser) dátum, oldalszám/lapszám kerül.

Kb. így néz ki most egy modern CV tartalmilag, szerkezetileg, ez közelít a legjobban a kompetencia-alapú CV elvárásához és tapasztalataim szerint így működik leginkább a mai magyar piacon. Természetesen mindig az egyéni céloknak megfelelően, az álláshirdetésre válaszolva kell megírni. Ökölszabály, hogy amit utáltál csinálni, azt hagyd ki a feladatleírásokból, hátha többször nem talál meg ilyen feladat. És persze óvatosan az önjellemzéssel, mert ugye sem terhelhetőként, se jó munkabírásúként nem jellemzed magad?

És mi van Europass-szal?

europass.pngItt az alkalom, hogy a Europass formátumról újra elmondjam, mennyire nem jó… Sőt, sosem volt jó, de a mai álláspiaci környezetben rossz igazán, mert nélkülöz minden praktikumot, nem szolgálja sem az álláskereső, sem a CV-t olvasó leendő munkáltató céljait. Továbbra is csak akkor írjunk ilyet, ha valahová kifejezetten ezt kérik, és még ekkor is próbáljuk meg kicsit feszegetni a kereteit. Pl. nyugodtan írjunk egy „summary”-t az előregyártott „betölteni kívánt munkakör” fejezet helyére, és a szakmai tapasztalatokat sem kell munkahelyek szerint csoportosítani, ha van más szempontrendszer, ami inkább szolgálja a céljaidat. Mivel már csak online kitölthető, letölthető és szövegszerkeszthető cucc csak úgy lesz, ha végigszenveded az online felületet, és utána exportálod. Ezzel az okostelefonon CV-t írókat egyből ki is zárták a használatából, mert annyira macerássá vált… Persze PC-n is megrázó élmény kitölteni. Amikor pedig javaslatot tesznek arra, milyen a jó CV, akkor ilyen tanácsokat kapsz, hogy „Tartsa be a javasolt betűtípust és az elrendezést.” ill. hogy magyarázkodj azért, mert a szakmai életedet megszakítottad akármi miatt is… „Adjon magyarázatot a tanulmányai vagy karrierje során tett kihagyásokra olyan készségek, kompetenciák leírásával, amelyeket ez alatt a kihagyás alatt szerzett meg.” Már csak emiatt a felfogás miatt is érdemes elkerülni.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Önéletrajzot szeretnél? Ingyenesen letölthető mintáimat itt találod.

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes online önéletrajz-konzultációért írj nekem! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

# # #

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Melki hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Nemzeti Europass Központ
    mondta:

    Kedves @jobangel!

    Magyarországon 4,4 millió, Európa-szerte összesen 128,5 millió Europass önéletrajzot készítettek el azóta, hogy a dokumentum megjelent. Ilyen volumenű kitöltés mellett sajnos nincs lehetőségünk minden felhasználónk tapasztalatait egyesével feldolgozni, ezért az álláskeresőknek, illetve a HR szakma képviselőinek szóló felméréseinken és a statisztikai adatok elemzésén túl csak feltételezhetjük, hogy az egyre növekvő kereslet nem a véletlen műve.

    Természetesen nem vitatjuk, hogy tapasztalatai lehetnek eltérőek a mieinktől. Azt sem állítanánk, hogy minden esetben sikeres lesz az álláskereső, aki Europass-szal pályázik, sőt! Hiszen a legtöbb HR szakember továbbra sem elsősorban az önéletrajz formája vagy az aktuális önéletrajz-trendeknek való megfelelés szerint ítéli meg, hogy a jelölt alkalmas lehet-e a betöltendő pozícióra.

    Örömmel vennénk, ha a jövőben az Europass önéletrajz hiányosságairól alkotott véleménye mellett javaslatait, szakmai szempontjait is megosztaná velünk közvetlenül vagy akár blogbejegyzésben!

    Üdvözlettel:
    Nemzeti Europass Központ

  2. jobangel
    mondta:

    @Nemzeti Europass Központ: Kedves Nemzeti Europass Központ: a véleményemet arra az egyszerű tényre alapozom, hogy többezer álláskeresővel foglalkoztam az elmúlt majdnem 8 évben, és a Europass egyetlen esetben sem működött. Kronológiai jellegű, fölösleges karakterekkel teli, rossz formátum. Használhatatlan.

    De akkor vegyük sorra:

    Tapasztalataink szerint egy önéletrajz-formátum létjogosultsága azon múlik, hogy alkalmas-e egy megfelelő minőségű, hibáktól, hiányosságoktól mentes CV összeállítására, — A Europass erre tökéletesen alkalmatlan. Önmagában hibás a formátum, és ezen a hibás formátumon végigvezetve sok munkával lesz egy rossz CV. Munkáltató-alapú, kronológiai, a lap egyharmada nem tartalmaz érdemi információt (a bal sáv üresen mire jó, azon felül, hogy foglalja a helyet?) Mottó, ja, az aztán kell… Emellett jön a felszólítás, hogy ragaszkodjon a formátumhoz. Ehhez??? Mondjuk nagy előrelépés, hogy a 10 évvel ezelőtti munkáltató irányítószáma már nem kell bele. Adigitális készségek önértékelésénél, a listából kötelezően kiválasztható elemeknél már jó eséllyel sírva röhög bárki, aki komolyan próbálja értékelni magát. Ezeket olvasva úgy tűnik, az írói nem láttak még se munkáltatót, se munkavállalót közelről.

    Lehet, hogy 665 ezer kitöltő van, de arról van-e statisztika, hányan küldték el valaha is álláshirdetésre? Hányan kaptak vele állást? Hányan kaptak vele olyan állást, amiben jól is vannak?

    És hogy a kitöltés nem egyenlő azzal, hogy tetszik is, szeretik is, arról ne is beszéljünk. Vakon kiválasztva bármilyen más CV formátumot, amiből több millió létezik a neten, ennél csak jobbat találunk. És persze ezrével láttam olyan karrierutakat, ami Europassban egyszerűen nem írható le. Mert az emberek nem kötött formátumok mentén élik a szakmai életüket. És a CV-formátum nem attól lesz rugalmas, hogy a fejezetek sorrendjét megváltoztathatjuk.

  3. Nemzeti Europass Központ
    mondta:

    Kedves @jobangel!

    A Nemzeti Europass Központban érdeklődve olvastuk sorait, amelyek kapcsán ezúton szeretnénk reagálni.

    „Itt az alkalom, hogy a Europass formátumról újra elmondjam, mennyire nem jó… Sőt, sosem volt jó, de a mai álláspiaci környezetben rossz igazán, mert nélkülöz minden praktikumot, nem szolgálja sem az álláskereső, sem a CV-t olvasó leendő munkáltató céljait.”

    Sajnos írásából nem derül ki, hogy véleményét, miszerint az Europass nem szolgálja sem az álláskereső, sem a leendő munkáltató céljait, mire alapozza. Tapasztalataink szerint egy önéletrajz-formátum létjogosultsága azon múlik, hogy alkalmas-e egy megfelelő minőségű, hibáktól, hiányosságoktól mentes CV összeállítására, végigvezeti-e a kitöltőjét és olvasóját mindazokon a pontokon, amelyek feltétlenül szükségesek egy önéletrajzban, és elég rugalmas-e ahhoz, hogy ezeken felül a felhasználó kedvére alakíthassa. Az Europass ezeket a kritériumokat teljesíti, és a 2018-as statisztikák alapján – 665 ezer Europass önéletrajzot készítettek el magyarok tavaly online – ezt számos álláskereső is így gondolja.

    „Továbbra is csak akkor írjunk ilyet, ha valahová kifejezetten ezt kérik, és még ekkor is próbáljuk meg kicsit feszegetni a kereteit. Pl. nyugodtan írjunk egy „summary”-t az előregyártott „betölteni kívánt munkakör” fejezet helyére, és a szakmai tapasztalatokat sem kell munkahelyek szerint csoportosítani, ha van más szempontrendszer, ami inkább szolgálja a céljaidat. Mivel már csak online kitölthető, letölthető és szövegszerkeszthető cucc csak úgy lesz, ha végigszenveded az online felületet, és utána exportálod. Ezzel az okostelefonon CV-t írókat egyből ki is zárták a használatából, mert annyira macerássá vált… Persze PC-n is megrázó élmény kitölteni.”

    Az Europass szerkesztőfelülete rengeteg szerkesztési opciót kínál: nincsenek kötelező mezők, sem kötelező sorrendiség, nem kell szerepeltetni a betölteni kívánt munkakört, helyette megadható például a mottó, és egyéb kiegészítő információk. A szerkesztőfelület opcióival részletesen foglalkozunk kiadványunkban: europass.hu/oneletrajz-lepesrol-lepesre-az-europass-online-szerkesztofeluleten
    Az okostelefonon önéletrajzot íróknak kifejezetten azt ajánljuk, hogy a szerkesztőfelületen kezdjenek el dolgozni, mivel ez mobilra optimalizált, így sokkal kényelmesebb, mint egy szövegszerkesztőt használni, különösen azoknak, akik nem a formára, hanem a tartalomra helyezik a hangsúlyt. Természetesen, ahogy az a cikkben is szerepel, a felületről letölthető az elkészült önéletrajz Word formátumban is, így még tovább alakítható.

    „Amikor pedig javaslatot tesznek arra, milyen a jó CV, akkor ilyen tanácsokat kapsz, hogy „Tartsa be a javasolt betűtípust és az elrendezést.” ill. hogy magyarázkodj azért, mert a szakmai életedet megszakítottad akármi miatt is… „Adjon magyarázatot a tanulmányai vagy karrierje során tett kihagyásokra olyan készségek, kompetenciák leírásával, amelyeket ez alatt a kihagyás alatt szerzett meg.” Már csak emiatt a felfogás miatt is érdemes elkerülni.”

    Felfogásunk lényege támogatni az álláskeresőket, akik bizonytalanok, úgy érzik, segítségre, útmutatásra szorulnak önéletrajzuk elkészítése kapcsán. A fenti tanácsok nem azoknak szólnak, akik gyakorlottak és magabiztosak az önéletrajzírásban – sokkal inkább a hozzánk forduló pályakezdők, pár év tapasztalattal rendelkezők, karrierváltók, a munkaerőpiacra visszatérő édesanyák ügyfélszolgálatunknak címzett kérdései alapján születtek.

    Örömmel értesültünk róla, hogy az Europass önéletrajzzal foglalkozik a bejegyzésben. A jövőben akár személyes konzultáció keretében is készséggel állunk rendelkezésére a hiteles tájékoztatás érdekében.

    Üdvözlettel:
    Nemzeti Europass Központ
    europass.hu

  4. Zabalint
    mondta:

    @okleveles naiv:
    „Ha már IT-s emberkék is arról zsezsegnek, h normális melóért und fizuért pestre kell tiplizni, akkor itt sok minden van, de nem munkaerőhiány.”

    Mi az, hogy ha már? Az IT szektorban mindig az volt, hogy a munkahelyek 95%-a Budapesten van, és összeteheti a kezét, aki vidéken munkát talál.

  5. okleveles naiv
    mondta:

    @Bambano: Munkaerőhiány? Talán egy-két helyen, bizonyos szakmákban. Máshol inkább csak arról van szó, hogy már nem kapnak szaré’-húgyé’ bólogatójános wörkert, akinek a főnök szava az isten szava. Ha már IT-s emberkék is arról zsezsegnek, h normális melóért und fizuért pestre kell tiplizni, akkor itt sok minden van, de nem munkaerőhiány.

    És a huszonéves, néha valóban felettébb dekoratívan hülye hr libuskák hatékonyobban kaszálják el a jelentkezőket mint egy kombájn.

  6. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @jobangel: „A sport, hobbi csak arra jó, hogy megkülönböztesse az illetőt a többi jelentkezőtől.”
    De ha nem kiválasztási szempont, akkor mi helye van a cv-ben? Vagy a megkülönböztetésre használás az egyféle kiválasztási szempont?
    Amúgy meg elkeserítő, hogy még mindíg nem tudja senki, milyen a jó cv.

  7. babona
    mondta:

    @DarkWolf: Nem olvasták el… de látták hogy „szép”:)

  8. DarkWolf
    mondta:

    @paaj: elárulom neked ez sajnos fordítva is igaz, nevezetesen amikor olyan állással kapcsolatban ajánlottak nekem interjút önéletrajzom alapján, amihez rohadtul nem volt meg szakmai tapasztalatom

  9. babona
    mondta:

    Sztem egy értelmes (jah, mi az értelmes, de itt jön a hogy a hobbi inkább a személyiségre jellemző, de nem lehet belőle ilyen egyszerűen objektív következtetést levonni) hobbi MEGLÉTE pozitív jelzés (kisebb kiégési esély, kiegyensúlyozottabb személyiség lehet). Ennek ellenére a CVben leírt hobbi alapján a jelöltet semmiképpen nem helyezném a sorban előre vagy hátra. Egyszerűen csak a leírt hobbi magában egy plusz információ, segít a beszélgetésre való felkészülésben és interjú alatt feszültségoldónak, egyéb témának jó lehet.

  10. jobangel
    mondta:

    @Inkábbolvass: nem szabad ilyen következtetéseket levonni, mert téves lehet. A sport, hobbi csak arra jó, hogy megkülönböztesse az illetőt a többi jelentkezőtől. Pl. lehet csapatjátékos a munkában az, aki sosem csapatsportolt, mert tök ügyetlen mindenféle csapatsporthoz. Lehet, hogy kitartó, aki maratonista, de a kitartását vajon jól helyezi-e el, vagy esetleg kitart minden téves irány mellett, mert félreértelmezi a kitartás jelentőségét? Lehet, hogy egy ultrafutó jó monotóniatűrésben, de az is lehet, hogy ez számára csak rekreáció, és a munkájában a változatosságot szereti. Pl. egy extrém sportolóról lehet, hogy kijelentenénk, hogy nagy kockázatvállaló, ami, ha salesnek jelentkezik, akár oké is, de ha könyvelőnek, akkor ne vonjuk le belőle azt a következtetést, hogy a munkájában is kockáztatni fog.

  11. Zabalint
    mondta:

    @Balfredo Alfredo:
    A gyakorlatban egyébként érdemes beleírni a hobbit, mert véletlenül betalálhat az elbírálónál, ráadásul tapasztalataim szerint sokan tényleg jellemvonásokat tulajdonítanak a hobbitársaiknak, amiben aztán legtöbbször csalódnak persze, de az elbíráló személy is lehet ilyen. Persze az is lehet, hogy jobb ha interjún derül ki a hobbi, vagy első hetekben.

  12. Zabalint
    mondta:

    @Inkábbolvass:
    Nem téged minősítettelek, hanem azt, amit írtál. Lehet, hogy te is csak áldozata vagy annak a kamu közhelynek, amit leírtál.

  13. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Inkábbolvass: Most szórakozol velünk?
    Kérdésre válaszolva először fölényesen közölsz pár példát, hogy milyen remekül is lehet származtatni hobbiból jellemvonásokat. Amikor meg hiányosságokra illetve ellentmondásokra hívják fel a figyelmedet, visszakozol?
    Nem vitatja senki, hogy sport vagy más szabadidős tevékenység választásakor egyebek mellett az illető jelleme is bejátszik. De az, hogy a hobbi megjelenjen-e a cv-ben illetve ha megjelenik, akkor a kiválasztási folyamatban van-e szerepe, az teljességgel átláthatatlan.
    A jelen topik fő kérdése, hogy milyen legyen egy jó cv a mai, állítólagosan munkaerőhiányos időkben? Alkérdés, hogy a megélhetési munkavállaló mikor jár jól: ha nem ír hobbijáról a cvben, ha igazi hobbiját írja a cvbe, vagy ha olyan hobbit ír bele, amiről sejthető, hogy az adott pozíció szempontjából lényeges tulajdonság meglétét sugallja.

  14. Zabalint
    mondta:

    @Inkábbolvass:
    Ez mekkora ostoba egy HR bullshit. Ha beleírom a CV-be, hogy sportolok, abból egyáltalán nem derül ki, hogy mi a motovációm a sportban, ezért nem következik belőle, hogy lételemem a teljesítmény. Honnan tudod, hogy a teljesítmény, a kikapcsolódás, a társaság, az egészségmegőrzés, vagy teljesen más okok miatt űzök egy sportot? Ezekből mind-mind más dolgok következnek.

  15. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Inkábbolvass: A pszichológiatudomány oldaláról nézve bizonyára igazad van, annak ellenére, hogy példákat írtál és nem szabályokat. Sőt annak ellenére, hogy logikai buktató van az egyik példában. „ha te vagy ott a vezér, akkor vezetői képességekkel áldott” Ez akkor igaz, ha a csapatod elért valamilyen eredményt. Ha mindíg, minden meccsen kikapott, akkor is vannak vezetői képességei a vezérnek? Sztem nem.
    Bizonyára más szabadidős tevékenységekhez, mint bélyeggyűjtés vagy akvarisztika is lehet olyan jellemvonásokat rendelni, amik bizonyos munkakörök szempontjából előnyösek vagy épp hátrányosak.

    A hr oldaláról már nem ilyen egyértelmű a dolog. Milyen súllyal veszik figyelembe a hobbit? Ha valaki pld. egyáltalán nem ír a cv-ben a hobbijáról, akkor már esélye sincs? Vagy ha elterjed, hogy fb oldal megléte mellett a hresek elvárják a hobbik tételes felsorolását is, akkor a kamu fb profilok mellé kamu hobbilista is társul majd. Persze lehet mondani, hogy interjún beszélgetve vagy később, de előbb-utóbb lelepleződik a kamu hobbi. Ez látszólag igaz, de ha belegondolsz, az már a kuruzslás határát súrolja, ha a jelentkezők közül a hobbi alapján választanak. Vagy van olyan helyzet, hogy két jelölt egyébként egyformán jónak tűnik, mindkettő elfogadná ugyanazt a juttatási csomagot, meg úgy általában a pozíció szempontjából releváns jellemzőik azonosak és csak abban térnek el, hogy az egyik olyan hobbit űz, ami a betöltendő pozíció szempontjából előnyös jellemet sugall?

  16. Névtelen
    mondta:

    @Balfredo Alfredo: „hogy a hobbinak mi jelentősége van”
    Pl.:
    csapatsport: egy igazi csapatjátékos vagy, és ha te vagy ott a vezér, akkor vezetői képességekkel áldott
    egyéb sport: lételemed a teljesítmény

  17. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Bambano: Lehet, hogy igazad van, lehet hogy nem.
    Az átlag munkavállaló az tud valamit a hrről. Ugyanakkor a hrrel direktben csak speciális alkalmakkor találkozik és ennek alapján mond róla véleményt.
    Például ha a hétközben agyonhajszolt munkavállalóknak hétvégére még csapatépítést is szervez a hr, akkor a munkavállalók joggal ekézik a hrt. Még akkor is, ha ez az ekézés nem szakszerű.
    Meg ha hres az érdemi és szakmai feladatok helyett a főnökség s.ggnyalója és besúgója, ráadásul vadonatúj szolgálati autója van, miközben a cégnél egymást érik a leépítések, akkor az a minimum, hogy ekézzék a hrt.
    Aki meg 40+ évesen, nyelvtudással, tapasztalatokkal nem tud elhelyezkedni az állítólagos munkaerőhiány közepette, attól nem várható el, hogy ne ekézze a hrt.
    Persze alapvetően az ekézés alapja az a tény, hogy a munkabér és egyéb juttatások együtt sem elegendőek a megélhetéshez (vesd össze a ius murmurandi fogalmával). Ha normális bérek lennének, nem menne az ekézés. Még az esetben sem, ha a hres vadonatúj szolgálati autóval jár.

    Amúgy meg visszadobhatom a kérdést azzal: mit is tett a hr azért, hogy hogy a munkavállalók reális képet kapjanak a tevékenységéről?
    Végül kérem, világosíts fel, mit kell tudnom a hrről, és hogyan kell ennek alapján szakszerűen ekézni illetve fejtsd ki, milyen logikai hibát vétettem, amikor a fenti példákban szereplő élethelyzeteket a hr ekézéséra alkalmasnak találtam.

  18. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Jobangel: „És az is benne van, hogy mit keresel, mit akarsz. Nem kamatoztatni akarod a tudásod, ugye? Hanem pl. idegennyelven kommunikálni, csapatot vezetni, részt venni a [szakmai] munkában, ha specialista vagy stb.”
    És azt beleírhatom, hogy kevés munkával sok pénzt akarok keresni? Mert én egyszerű megélhetési munkavállaló vagyok 🙂
    Akinek öröklés vagy hasonló révén van vagyona, az megengedheti magának, hogy – mondjuk – csapatot vezessen, csak úgy l’art pour l’art.

    Amúgy nem mindig tudom követni a gondolatmenetedet az ideálisnak gondolt cv-ről. A nyelvtudást meg a készségeket az összefoglalóba is beleteszed, de a harmadik oldalon is szerepelnek ugyanezek.
    Azt, hogy a hobbinak mi jelentősége van egy cv-ben, nem tudhatom, de biztos van olyan eset, amikor ezen múlik a felvétel.

  19. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @bron32: Pont úgy fogalmazol, mint egy hres. Legyen a cv igényes. De ha nagyon igényes, akkor az már gyanús. Ha tehát hibátlan a cv, akkor félredobod, mert az illető hivatásos álláskereső. Ha meg felesleges szóköz van benne, félredobod, mert egy ilyen igénytelen ember, aki nem figyel a szóközök számára, nem alkalmas betanított munkásnak.
    Az ideális munkavállalóról alkotott véleményed is megerősíti, hogy hres vagy (vagy pedig kápó). A munkavállaló csak maradjon egy helyben, mindegy, milyenek a körülmények, mindegy, mennyi túlóra van, mindegy, hogy a fizetése sem emelkedik, akkor sem megy más munkáltatóhoz.
    Most komolyan, magadat akartad lejáratni ezzel a hozzászólással vagy a hr társadalmat?

  20. bron32
    mondta:

    Fontos az igényesség és a következetesség egy önéletrajzban.
    Még az apró formai kérdésekben is, engem pl. nagyon zavar, ha olyan írást látok, amiben az egyik bekezdés kicsit beljebb van mint a másik, indokolatlanul. Vagy felesleges szóköz van.

    De a túl profi, túl trendinek lenni akaró, túlcsiszolt önéletrajz azt a benyomást keltheti, hogy az illető hivatásos álláskereső, aki gyakran vált.

    Egy ideális munkavállalónak ritkán van szüksége önéletrajzra, mert vagy sokáig dolgozik egy munkahelyen vagy pedig azért vált, mert gyakran megkeresik, ez utóbbi esetben pedig már nyert ügye van, az önéletrajzon nem fog múlni semmi.

  21. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Melki:
    Jah a google tényleg releváns példa Magyarországon. 🙂
    kb. itt látszik, hogy fogalmad sincs a helyzetről mo-n, csak próbálsz okoskodni, mer az mennyire jó.

    Pedig pont a minap voltam egy „nagy magyar multinál”, ahol a piaci átlag alatti min béremből megkérdezte, hogy beleszámolhatják-e, hogy itt van ingyen innivaló, cafeteria, meg xyz…
    Röhejes.

    Ők azok, akiknek a hirdetése kinn volt már vagy 3honappal ezelőtt is, de valószínű még ezután is kinn lesz. És nem azért mert nincs ember… hanem azért, mert annyiért nincs normális ember…

    ÉS ez nem egyedi eset. A nagyobb (de nem pénzes nyugati) multiknál, nagyon megy a spórolás a fizetéseken, és nem véletlen akkora a fluktuáció ezeknél, hogy le se veszik a hirdetéseket… Az ingyen gyümölccsel ugyebár nem lehet albérletet fizetni…

    Külön jól mutatja az egész rendszer minőségét, hogy azt hiszik, majd attól jobban jön az ember, ha a cég által professionre SPAMMOLT constans 20+ hirdetés mellé még féltucat toborzó cég is felpostolja ugyan azokat a hirdetéseket módosítás nélkül.
    Majd fél év alatt 6 különböző toborzó cégtől jön megkeresés linkedinen ugyan arra a pozícióra, ugyan azzal a copy/paste 0információ tartalmú szöveggel.

    Nyilván jobban megéri feleslegesen égetni a pénzeket ezeknél a cégeknél, biztos nem lenne kisebb a fluktuáció ha ezt a pénzt inkább az embereknek osztanák ki…

  22. Bambano
    mondta:

    @Balfredo Alfredo: de a hr-t is akkor tudod ekézni, ha tudod, hogy az a hr-es, akit épp ekéznél, miben tér el az igazitól. tehát a közembernek is tudnia kellene valamit a hr-ről ahhoz, hogy szakszerűen ekézzen.

  23. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Bambano: Amit leírtál, az mind igaz, és fedi egy _igazi_ hr tevékenységét.
    A gond az, hogy itteni viszonylatban a hr fogalmát lejáratták.
    Pontosabban a hr járatta le saját magát.
    Olyan dolgokat vállalt fel, amit nem lett volna szabad. Minden bullshitről próbálta megmagyarázni, hogy ez jó, ez csakis jó lehet, elvégre nyugatról jött. Nagyon jól tudta, hogy a csapatépítést és társait nem a normális bér helyett, hanem mellett kell alkalmazni, ennek ellenére helyette alkalmazta.
    Vagy itt van az éppen aktuális téma, a cv. A hazai hr társadalomnak van szervezet és hírportálja, csak éppen nincs közmegegyezése arról, hogy milyen legyen egy elfogadható cv.
    Soroljam még?
    Mielőtt valaki azzal jönne, hogy a HR ekézése nem megoldás semmire, gondolkodjon el a bibliai idézeten: bűnbánat nélkül nincs bűnbocsánat!

  24. Bambano
    mondta:

    @Melki: a hr-es első feladata az, hogy kidolgozzon hr politika variánsokat, amiket megfelelően alátámasztva a vezetés elé tár, és elfogadtad belőlük egyet. ilyen variánsokra gondolok, hogy a cég meg akarja tartani a dolgozót, akkor kevesebb képzés, több dolgozói juttatás, ennek költségei hogy alakulnak, stb. vagy nem akarja megtartani a dolgozót, akkor fapados juttatások, gyakori elbocsátás, felvétel, toborzás, stb.

    majd amikor a vezérkar jól tájékozottság állapotában eldöntötte, hogy szerinte mit kell csinálni az emberekkel, akkor a hr-es ezt a politikát végrehajtja. tehát kap elvárásokat az üzleti oldaltól és annak való megfelelést biztosítja. üzletág bővül, felveszünk embert. üzletág ment a levesbe, elbocsátunk vagy áthelyezünk embert, stb.

    a hr kezdi a toborzással, folytatja a kiválasztással, utána menedzseli az emberek életét, képzését, egyéb nyavalyáit, majd a végén elbocsát vagy nyugdíjaz. normális helyen mindezt költség alapon. tehát pl. ha te béremelést kérsz, akkor nem azon múlik a béremelésed, hogy benyaltál-e csontig a főnöknek, hanem azon, hogy lesz 1-2-x darab döntési változat költséggel alátámasztva, amiből egy, hogy megkapod az emelést, egy másik, hogy kirúgnak, stb. és majd a főnökség eldönti, hogy neki mi éri meg.

    ebből a hr-es kislyánykák a toborzást művelik, mert a többihez rendes matematikai tudás kellene. tehát pl. egy csoportos elbocsátásnál nem ártana tudni deriválni, sőt, nem ártana tudni felírni azt a függvényt, amit deriválni fog. itt szívja meg a sok hrutánzat, amikor azt hiszi, hogy a hr az bölcsész szakma. holott nem, elsősorban közgáz, de inkább kőkemény matek.

    a hr emellett menedzseli a karrieredet. a szakmai és a menedzsment előlépéseidet is menedzseli, kezeli. tehát pl. ha azt mondja az üzemvezető, hogy 5 targoncás kell az üzembe, akkor összeszedi a szükséges adatokat arról, hogy mi az, hogy targoncás. hogy pl. pályaalkalmassági orvosi vizsgálata van, amit x évenként meg kell újítani. hogy ilyen-olyan utánképzésre kell x évenként járnia, certtel. hogy adott fajta munkavédelmi felszerelése kell legyen, aminek z év a kihordási ideje, esetleg felülvizsgálatra kell hordani kétévente. és amikor összeállt ez a feltételrendszer, akkor ezt összeveti a meglévő emberanyaggal, különbséget képez, majd tesz róla, hogy a különbség nullává alakuljon.

    vagy karriercélokat menedzsel. tudja, hogy x ember inkább ül a seggén és programozni szeret, y ember meg vezetői mániákat dédelget. tudja, hogy éppen kinek milyen a hangulata, akarnak-e keresztre feszíteni z vezetőt, mert… kell-e szakmai/menedzsment képzés. megfelel-e mindenki a pozíciójának.

    a hr-es tudja magáról, hogy mihez ért és mihez nem. például egy menedzsment reorganizációnál tudja, hogy képes korrekten megítélni egy vezetőt vagy sem. ha nem képes, akkor felhajt olyan szakértőket, menedzsment tanácsadó cégeket, akik ezt megteszik. utána csinálnak vezetői teljesítménymérést. az eredményt felhasználják adott vezető karrierjének kezeléséhez. előléptetik vagy kirúgják. stb.

    szóval millió dolga lenne a hr-nek, még sorolhatnám tovább, amitől a hr az valójában stratégiai feladatkör a cégen belül. tehát az, hogy nem kell cégbe hr-es, marhaság, max. az lehet igaz, hogy létezik olyan kisméretű cég, ahol nem ad ki egy komplett pozíciót a hr-es feladat. egy 100 fős, nyugati piacra termelő cégbe mindenképpen kell legalább egy profi hr-es, aki meg tudja adni azt a pluszt, amitől a cég sikeres lesz a piacon vagy bedől.

    csak ehhez a feladatkörhöz a bukott bölcsész-kommunikáció szakos kislyánykák sosem tudnak felnőni. én is láttam olyan hr-est, aki arra volt jó, hogy erdős-bokros beláthatatlan útszakaszon hátradöntsék az üléstámláját. meg én láttam igazi hr-est is. meg láttam hr-es főiskolai tananyagot is. na ott kezdődik a hr-es, amikor a vizsgafeladatsorát matematikus diplomával nem tudod kapásból fejben megoldani. a többi az resztli a levesben.

  25. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Melki: „Végső soron a tartalom sokkal fontosabb, mint a formátum.”
    Nem engem és nem az itt fórumozókat kell meggyőzni erről. Amúgy egy kő laatt éltél eddig, hogy nem hallottál még a cv tartalma, formája és e kettő összhangja körüli vitákról?

  26. Bambano
    mondta:

    @Treff Bubi: „Na most azt a fajta előszűrést szerintem régen robotokkal kellene csinálni, tehát a CV-ket releváns kulcsszavak alapján átfuttatni egy programon,”: csakhogy ahhoz, hogy kulcsszavak alapján tudj szűrni, kellene szakmai egyetértés arról, hogy mi a helyes kulcsszó. de amíg magukat hr-esnek hazudó lyánykák arról se tudnak megegyezni, hogy mi a megfelelő önéletrajz formátum, addig semmi nem fog átmenni, ami egységesítésen meg szabványosításon alapulna.

    a hr fejlődésének legnagyobb korlátja a hr-es.

  27. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Melki „de azt még senki nem mondta el, hogy mit értenek HR-es alatt.”
    Egyszerű: hres az az ember, aki a szolgálati autója volánja mögött ülve elmagyarázza, hogy a cég sikeres és versenyképes működéséhez miért szükséges az a létszámleépítés, aminek keretében téged kirúgtak.
    Egyébként meg, ha akkora tudora és elszánt védője vagy a hrnek, miért nem világosítod meg tudatlan elménket és miért nem mondod el nekünk földhözragadt fórumozóknak egyszerű szavakkal, de mégis szakszerűen, hogy mit is kell hr alatt érteni???

  28. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Melki „de azt még senki nem mondta el, hogy mit értenek HR-es alatt.”
    Egyszerű: hres az az ember, aki a szolgálati autója volánja mögött ülve elmagyarázza, hogy a cég sikeres és versenyképes működéséhez miért szükséges az a létszámleépítés, aminek keretében téged kirúgtak.
    Egyébként meg, ha akkora tudora és elszánt védője vagy a hrnek, miért nem világosítod meg tudatlan elménket és miért nem mondod el nekünk földhözragadt fórumozóknak egyszerű szavakkal, de mégis szakszerűen, hogy mit is kell hr alatt érteni???

  29. FlybyWire
    mondta:

    @Zabalint: anno nagyon régen (20 éve) a Vodánál kezdtem. Ott az elején kávé, üdítő, sőt a pár hetes tréning alatt a kaja is ingyen volt.
    Mostani cégemnél kávé/tea/szörpök vannak ingyen, és heti egyszer gyümölcs.
    A fizetések pedig nagyon rendben vannak, tényleg a legjobbakat igyekszik berántani, és megtartani. Bővül is ezerrel…

  30. Zabalint
    mondta:

    @FlybyWire:
    Budapesten is láttam olyan munkahelyet, ahol ingyen ebéd volt. Ingyen üdítők a jelenlegi munkahelyemen is vannak, a kávé itt fizetős, korábbi munkahelyemen az volt ingyen. Ingyen gyümölccsel még nem találkoztam, de fizetős gyümölcs automatával már igen, ami kimondottan olcsó volt.

  31. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    „Nem tudtam, hogy a googleről van szó.”

    He? Te írtad a Google-t.

    „Tapasztalataim szerint semmivel sem fizetnek jobban azok a cégek, akiknél pl nincs kávé/gyümölcs.
    Sőt, általában pont hogy rosszabbul fizetnek.

    Ezt nem túl nehéz belátni, tekintetbe véve, hogy a legjobban fizető cégeknél van általában a legtöbb egyéb extra is…”

    Nekem is ez a tapasztalatom. Ennek pedig az az oka, hogy ők nem ugyanazt a munkaerőt fizetik meg, hanem a magasabb bérért és a magasabb juttatásért cserébe jobb munkaerőt kapnak. Az, hogy te személyesen dolgoztál ugyanakkora tudással ennyiért és annyiért is, irreleváns a piaci egészét nézve, meg előfordulhatnak Pistike Bt.-nél is zseni munkavállalók, de valószínűbb, hogy a Google-nél jobbak vannak.

    „Kérlek definiáld akkor, hogy mik a piaci bérek, ha nem az a fizetés, amit reálisan megkaphatok a munkámért. :)”

    Közgazdaságtani szempontból nem pusztán a munkabérként kifizetett összeg hanem az összes juttatás is. Ugyanis te ennyiért vállaltad el, és a piacon ennyit hajlandóak neked fizetni.

  32. FlybyWire
    mondta:

    @Zabalint: „mondjuk érdekes módon még sosem találkoztam olyan munkahellyel, ahol ingyen gyümülcs lett volna a dolgozóknak”

    Nekem is ez az első ilyen cégem 😉
    Volt cégem isztambuli irodájában meg full ingyen ebéd volt minden nap, a mostani cégemnél ugyanez a madridi gyárban… szóval csak itthon ritka.
    Nem IT vagy egyéb „menőcég” egyik sem.

  33. Melki
    mondta:

    @Zabalint:

    Nem tudtam, hogy a googleről van szó.

    Tapasztalataim szerint semmivel sem fizetnek jobban azok a cégek, akiknél pl nincs kávé/gyümölcs.
    Sőt, általában pont hogy rosszabbul fizetnek.

    Ezt nem túl nehéz belátni, tekintetbe véve, hogy a legjobban fizető cégeknél van általában a legtöbb egyéb extra is…

    Kérlek definiáld akkor, hogy mik a piaci bérek, ha nem az a fizetés, amit reálisan megkaphatok a munkámért. 🙂

  34. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    A fogalmat magát nem érted, innentől kezdve irreleváns, mit gondolsz, mik a piaci bérek.

  35. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    Nagyon nem akarod érteni a piac működését. A Google azért fizet kiemelkedő béreket, és azért nyújt még extrákat is efölött, mert a legjobb munkavállalókat akarja. Az ő piaci bérükben benen vannak az extrák is, amiket a Google nyújt. Ha neked ezek az emberek kellenek, akkor vagy te is ugyanezt nyújtod, vags kifizeted az extrákat bérben.

    Meg persze vannak olyan extrák is, pl céges óvoda, amelyek kényelmet nyújtanak a munkavállalónak. De az, hogy ezért a céges oviért fizetni kell-e, vagy bérként fizetik ki (lásd kávé esete) már simán összemérhető a bérrel.

  36. Melki
    mondta:

    @Zabalint:

    Aha, ok. 😀
    Ha jól rémlik szerinted irreális pl a Hayses salary guide, mert túl magasak az ottani fizuk. Szerintem túl alacsonyak. Nem vagyok biztos benne, hogy én vagyok elszakadva a piaci bérektől.

  37. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    Ha szerinted a piaci béren felül vannak ezek, akkor nem vagy tisztában a piaci bér fogalmával.

  38. Melki
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:

    Ezt nem hangoztatni szokták, hanem szimplán van.

    De akkor a te logikád szerint pl a Google is spórolni szeretne a munkaerőn, ezért adják kb a legmagasabb fizetéseket. 🙂

  39. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Melki:
    Nem, bár látszik, hogy ennyi közöd van az egészhez 🙂
    Általában olyan cégek hangoztatják a van ingyen gyümölcs, meg tudom is én mi, akik spórolni akarnak a munkaerőn.

    Ami teljesen logikus az ő oldalukról, csak ne akarjuk beállítani másnak, mint ami valójában…

  40. Melki
    mondta:

    @Zabalint:

    Cégméret függő, egy kisebb cégnél ezeket is a HR csinálja, mert egyszerűen nem tudnak külön embert felvenni minden típusú feladatra. Értelemszerűen egy több ezer fős cégnél már specializáltabb területek lesznek.

    Mindenesetre továbbra is várom, hogy valaki leírja, hogy akkor konkrétan mi egy HR-es feladata, mert azt mindenki nagyon tudja, hogy semmire nem jók és utálni kell őket, de azt még senki nem mondta el, hogy mit értenek HR-es alatt.

    Én azt értettem alatta, amit az eddigi (4) munkahelyeimen a HR-esek csináltak. Ha ez nem a tipikus HR feladatkör sajnálom, de nem tudok mit kezdeni ezzel amíg valaki nem írja le, hogy akkor mi a HR dolga. 🙂

  41. Melki
    mondta:

    @Zabalint:

    Na de ahol ilyenek vannak, ott ugyanúgy kifizetik a piaci bért, mert nyilván nem fog senki olcsóbban odamenni.

    Csak ahelyett, hogy azt mondanák, hogy ráfizetnek még +10-20k-t, ami gyakorlatilag senkit nem érdekel inkább az ilyenekbe fektetik, mert ez kényelmesebb az ott dolgozóknak, nekik meg olcsóbb.

    Nekem az eddigi munkahelyeim felénél volt gyümölcs, csomó tea és kávé. Volt ahol gyümölcslevek is, nem olyan nagy költség ez egy cégnek. Nyilván nem mondhatod azt, hogy te kéred a kávé árát, mert nem is úgy veszik ezeket, mintha mindenki fogyasztaná az összeset.

  42. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    Eddig egyszer voltam kimondottan csapatépítőn, és azt nem a HR szervezte. De a nem formális csapatépítők egyébként sokkal többet érnek, ahhoz meg végképp nincsen köze a HR-nek.

    Egyébként vannak fontos, többnyire adminisztratív teendői a HR-nek, de te belekevertél egy rakás olyan dolgot, ami nem vagy nem minden esetben a HR feladata. Pl. a bútorok beszerzése karbantartása a kávéautomaták beszerzése karbantartása sehol sem tartozik a HR-hez.

  43. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    „Amennyiben hozzám vágnak +100k-t, hogy fizessem magamnak a kávém nekem ok, de ez nem túl racionális a cég részéről.”

    Én akkor is elégedett vagyok, ha az átlagos kávéfogyasztás árát kifizetik nekem, sőt akkor is, ha levonják belőle a bérköltségeket és munkáltatói költségeket. Ugyanis nem kávézok. Gyümölcsöt viszont eszek, mondjuk érdekes módon még sosem találkoztam olyan munkahellyel, ahol ingyen gyümülcs lett volna a dolgozóknak, de egyébként miért várnám el, hiszen megveszem magamnak, más meg azt veszi meg, ami neki kell. Remélem érted miért érnek kevesebbet az ilyen fajta juttatások átlagosan a munkavállalónak, mint amennyibe kerülnek, még akkor is, ha a bérnél kedvezőbb az adózásuk

  44. Melki
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:

    Megtennéd, hogy nem idézel olyat, amit sosem írtam? Enyhén pofátlan hazugság.

    A céges csapatépítőről meg mikor írtam, hogy álláshirdetésben bárki is megemlíti? Azt írtam, hogy valakinek azt is meg kell szerveznie, és nem a portás fogja. Lol.

  45. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Melki:
    „Melyik univerzumban?”
    Abba amelyikbe megfizetik 🙂

    „Alig tudok olyan helyet, ahol megfizetik az embert”
    Eltaláltad.

    „A céges csapatépítőt sem valószínű,”
    L
    M
    A
    O

    A céges csapatépítő nem hogy nem előny, de egy negatív jelzés, ha megemlítik mint „juttatás” az adott álláshirdetésben.

  46. babona
    mondta:

    @jobangel: Oké, ha nagyon kell nyilván nem szenvedek a saját önéletrajzommal, leírom mit tudok aztán megíratom valakivel, aki ért hozzá. (és még papírja meg referenciája is van arról hogy ért az ilyesmihez :)) Persze az elbírálás szubjektív is, de könyörgöm ha tényleg olyan nagy a szakemberhiány akkor mit szarakodnak formátumokkal meg oldalszámokkal? Ha 3 CV jön be, akkor azokat középszinten egyszer behívni max. 2 órára 2+1 emberhez nem milliós összeg kiesett munkaidőben… Úgy gondolom toborzásnál is többféle megoldást kéne használni mindenhol; a sorra meg nyilván tökmindegy a soft skill, és hogy hogy néz ki a CV, ha jön elég mindet behívjuk. A kulcsemberek (és lehet hogy ezt már nem tudja eldönteni a HR asszisztens hogy ki a kulcsember ugye…) kiválasztása meg nem történhet CV alapján: elküldheted a (első, második, harmadik stb :-)) legjobbat is, mert „nem tetszik a formátuma, EUROPASS már NEM DIVAT”. A felső kör meg fejvadásztól-ismerőstől-konkurrens cégtől…

  47. Melki
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:

    A kivitelező fog széket venni? Tényleg? Melyik univerzumban?
    Az iroda tervezése után ugyebár soha nem lesz szükség új bútorokra. 🙂
    Bármilyen igény esetén (pl kell 3 új asztal + 3 szék) rohanni fog a cég a kivitelezőhöz, persze. 🙂

    „1, Irreleváns, ha a fizetés elég jó, senki le nem fogja szarni van-e. „

    Alig tudok olyan helyet, ahol ilyenek nincsenek és sokan el is várják, szóval annyira nem érzem irrelevánsnak. Egyébként a cég érdeke, hogy helyben meg tudjuk kapni ezeket és ne kelljen kimenni munkaidőben az irodából pl kávéért.
    Amennyiben hozzám vágnak +100k-t, hogy fizessem magamnak a kávém nekem ok, de ez nem túl racionális a cég részéről.

    ” Kapd meg a fizetésed időben, trackeljék a szabadnapjaid, szervezzék pl az éves orvosi szűrést”

    Részben automatizálható, de ne gondold, hogy nincs vele semmi manuális munka, amit megint csak nem fog egy random ember hobbiból megcsinálni.

    A céges csapatépítőt sem valószínű, hogy mondjuk egy random fejlesztő fogja szervezni, drága is lenne. Mint ahogy az utazásokkal és az azzal kapcsolatos elszámolást is el kell valakinek intézni.
    Napestig lehetne sorolni, hogy milyen feladataik vannak, a recruitment, amiért sokan általában ok nélkül ütik őket csak az egyik.

    Persze a te univerzumodban biztos megcsinálja a portás, de azért kérlek mutass egy munkahelyet, ahol ez így működik. 🙂

  48. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Melki:
    ” kényelmes legyen az iroda, legyenek normális székek”
    Igen, ezzel az épület tervezésekor a kivitelezők foglalkoznak.

    ” kávé, tea, gyümölcsök.”
    1, Irreleváns, ha a fizetés elég jó, senki le nem fogja szarni van-e. Amúgy meg heti 5perc munka, LMAO, rá lehet sózni valami buzgómócsingra/portásra/stb.

    ” Kapd meg a fizetésed időben, trackeljék a szabadnapjaid, szervezzék pl az éves orvosi szűrést”
    EZ mind automatizálható, és jobb helyen automatizált.

  49. Melki
    mondta:

    @Balfredo Alfredo:

    Hát nem tudom, én tavaly kíváncsiságból jelentkeztem az Amazonhoz és Googlehöz 1 oldalas CV-vel, simán hívtak interjúra. Gyanítom hogy náluk mások sem finnyásabbak.

    Nem hiszem, hogy akkor impactja lenne annak, hogy 1 vagy 2 odalas-e a CV-d. Szerintem a te érdeked, hogy kiemeld a lényeget és ne vesszen el a HR-es/interjúztató az irreleváns információk tömegében.
    Szerintem egy CV-nél az a cél, hogy minél tömörebben minél több releváns információhoz jusson aki megnézi és végső soron olyan témákra vezesd rá őket, amikről szívesen beszélsz.

    Végső soron a tartalom sokkal fontosabb, mint a formátum.

  50. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Melki: „Szerintem az nagyon béna, amikor pl egy interjún ide-oda kell lapozgatni a 2 oldalas CV-n, mert tele lett hányva irreleváns információkkal.”
    Ez azért k.va jó, mert pont e blog másik topikjában írták, hogy ha egy szenior álláskeresőnek csak egyoldalas a cv-je, az gyanús.
    Amúgy a blogon velül ez már a sokadik topik a „milyen a jó cv?” témában, de a választ igazából senki sem ismeri. A hr sem.

  51. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Treff Bubi: „azt a fajta előszűrést szerintem régen robotokkal kellene csinálni, tehát a CV-ket releváns kulcsszavak alapján átfuttatni egy programon”
    Akkor meg arról vitáznánk, hogy vannak-e szabványos kulcsszavak egy-egy tevékenységre, vagy minden cégnek egyedi kulcsszólistája van. Meg hogy project vagy projekt illetve tervező vagy fejlesztő a helyes írásmód ahhoz, hogy a robot ne dobja félre a cv-t.
    Szóval a kiválasztás első lépése, a cv-k átnézése ugyanúgy átláthatatlan lenne, mint ahogy ma is az.

  52. bontottcsirke
    mondta:

    Egyébként hol lehet (mondjuk nem ilyen metroszexualis) önéletrajz- mintákat találni?

  53. Snedronningen
    mondta:

    @jobangel: maximálisan egyetértek, hogy nem szabad hagyni, hogy MI szűrje elő a pályázatokat. Két éve jártam úgy, hogy találtam egy egészen ideális állásthirdetést: minden pontnak megfelelt a végzettségem és a tapasztalatom, és előrelépés lett volna a jelenlegi pozíciómhoz képest stb. A saját honlapjukon kellett a cv-t kitölteni. Igen ám, de valamit rosszul állítottak be a kategóriákkal és a legördülő menükkel! Például: végzettség. Válsztom a legördülő menüből, hogy társadalomtudomány, ugrik a következőre: szociológia vagy politikatudomány? Csakhogy én nemzetközi kapcsolatokat végeztem, és a kiírás szerint az is jó, csak lefelejtették a választható listáról. A kitöltési útmutató szerint ilyen esetben a leginkább hasonlót kell választani. Így lettem nemzetközi szak helyett szociológus, diplomata helyett adminisztratív munkatárs stb. A hiányos legördülő menük miatt folyamatosan ment félre az egész. Már röhögtem kínomban, amikor amikor fel kellett tölteni a diplomám másolatát, beírni az egyetem nevét úgy, ahogy a diplomán szerepel, majd kérték a honlap címét, ugyanis a diplomázásom óta kétszer változott az egyetem neve! Persze jött a hibajelzés, hogy a linken és a begépelt néven nem azonos az egyetem neve. Sehol nem volt kapcsolattartó vagy bármi más megadva, semmi emberi elérhetőség, akivel konzultálni lehetett volna, hogy mi a megoldás, csak menük, GYIK és útmutatók, de a fenti problémára semmi. Mondanom sem kll, hogy jóformán azonnal kiszelektált a robot, egy olyan állásról, aminek maximálisan megfeleltem. Na, így nem dolgozom most New York-ban az ENSZ Központban. Értem, és látom a LinkedIn-en, hogy arra az állástípusra, amelyre jelentkeztem, esetenként 15-20 ezer ember jelentkezik, és iszonyú kapacitást köthet le előszűrni, viszont a fent említett problémát egy embernek lehetett volna jelezni pl a kísérőlevélben, és elbírálta volna, így viszont a robot az algoritmus alapján, mérlegelés nélkül döntött. Tanulságos mindenesetre arról, hogy mi vár ránk, ha egyre több dontést bíznak algoritmusokra.

  54. Melki
    mondta:

    @Tsteinar:

    Akkor valaki magyarázza el, hogy mit ért HR-es alatt, mert hacsak nem egy több (tíz)ezer fős cégnél dolgozol nem fognak ennyi embert felvenni ezekre a feladatokra.

  55. Tsteinar
    mondta:

    @Melki: Kevered HR admint, business partnert, a recruitert, a payrollt, a facility managementet stb.

  56. Melki
    mondta:

    @slowMotion:

    Igen, mivel az ő munkájukat nem fogja más elvégezni.

    Nem fog a vezető fejlesztő vagy a CEO azzal foglalkozni, hogy kényelmes legyen az iroda, legyenek normális székek, kávé, tea, gyümölcsök. Kapd meg a fizetésed időben, trackeljék a szabadnapjaid, szervezzék pl az éves orvosi szűrést, figyeljenek hogy haladjanak az interjú processek.
    Ezen kívül még kismillió feladatot ellátnak, cégtől függően változik, hogy konkrétan mit.

    Nyilván el tudná végezni ugyanezt a munkát a CEO is, csak neki kicsit fontosabb dolgai vannak.

  57. slowMotion
    mondta:

    Tenyleg van itt valaki aki meg mindig azt hiszi a HR-esre szukseg van?

  58. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    Ja, azt hittem arra gondolsz, amit jó példának mondtam, hogy csak a végén van HR-essel interjú.

  59. jobangel
    mondta:

    @Treff Bubi: ezesetben nagyon küzdök a robotok ellen, mert annál nagyobb katasztrófa nem érheti az álláskeresőt… előszűrésre biztosan nem használnám a robotokat, mert akkor az az álláskereső, aki kicsit is ügyetlen a kulcsszavazásban, éhenhal. Sőt, az egész kiválasztásba alig engedném be a robotot, mert nem véletlenül „humán” ennek a szakmának az elnevezése.

  60. Melee
    mondta:

    @csacskó: @ambbay: @Imre Úr: A képen lévő fotón napszemüvegként azonosítottam az illető fején lévő tárgyat, de a fogalmazásból a „nap” véletlenül kimaradt. Nem a szemüvegeseket szándékoztam bántani, sajnálom.

  61. Melki
    mondta:

    @Zabalint:

    Konkrétan azt írtad, hogy „ahol az első kör interjú kizárólag HR-essel van”.
    Egyébként ez még mindig nem jelenti, hogy a HR-es dönti el, hogy behívjanak-e.

    Így belegondolva volt egy elég jó cég ahova interjúztam és volt egy full HR-es kör (az első), ahol megmutatta a céget, az irodát és beszélt csomó olyan dologról, amiről a technikai interjún egy szót sem hallottam volna.

    Szóval nincs ezzel semmi baj, csak ne menjen át bullshitelésbe.

  62. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    Nem azt mondtam hogy külön HR-es kör, hanem azt, hogy a végén van csak tárgyalás a HR-essel. Pl. a bérről.

  63. Melki
    mondta:

    @Zabalint:

    Az elég wtf, ha van külön HR kör. Nem szeretem, ha ilyenekkel pazarolják az időm, de szerencsére nem is szokták.

    Általában inkább az szokott lenni, hogy van pl egy fél órás beszélgetés egy HR-essel, vagy bejön ő is a szakmai interjúra a rá tartozó részhez. Az ilyenekkel nincs bajom.

    Legalábbis amíg nem a „mi a 3 legrosszabb tulajdonságod” jellegű bullshitekkel bombáznak. 🙂
    Szerencsére ez is ritka.

  64. Zabalint
    mondta:

    @Melki:
    Azokon a helyeken, ahol az első kör interjú kizárólag HR-essel van, nehéz elhinni, hogy a szakmai vezető rostálna az első körben. Jobb helyeken amúgy a HR-es csak megszervezi az interjút, ahol szakmai emberek kérdezgetnek, és ha komoly a dolog, akkor utolsó körben a HR-essel kell tárgyalni.

  65. Zabalint
    mondta:

    @Bambano:
    Ez irónia akart lenni?

  66. szamaritánus
    mondta:

    @Bambano: te kibaszott ostoba vagy

  67. bz249
    mondta:

    Ha jol latom ez valami Cyberpunk jatek karakterlapja vagy valami ilyesmi, viszont akkor hol van a felszereles es a harcerteklista?

    (komolyan ilyen a trendi oneletrajz 2019-ben?)

  68. Melki
    mondta:

    @Treff Bubi:

    Nekem az eddigi összes munkahelyemen szakmai vezetők döntötték el, hogy kiket hívjanak be interjúra.
    Persze a HR-es közli az elutasítást és valamiért sokan rájuk haragszanak. 🙂

    Nyilván ha pl szabadságon van az interjúztató és ezért 2 hétig tart, mire visszajeleznek, akkor is a HR-esek szidják, nem mintha bármit tehetnének ellene. 🙂

  69. Bambano
    mondta:

    @csacskó: tudod, jólnevelt úriember leveszi a szemüvegét, amikor fotózzák. nem ismerek olyat, aki azt a pár másodpercet, amíg a fotó készül, ne bírná ki szemüveg nélkül.

    tehát a szemüveges képűek kirostálása nem a szemüvegeseket rostálja ki, hanem a neveletleneket.

    hasonló magas szintű tahóság, mikor nevenincs sztárocska nagy, sötét napszemüvegben ad interjút. ha ő nem egy napszemüveg gyár reklámembere, akkor tisztelje már meg a hallgatóságot annyival, hogy leveszi a napszemüveget, hogy látni lehessen az arcát, szemét.

  70. Treff Bubi
    mondta:

    Minden hasonló cikknél előkerül a buta, fiatal, szakmához nem értő HR-es kislány mint főgonosz, akinél elakad a jelentkezés folyamata. Na most azt a fajta előszűrést szerintem régen robotokkal kellene csinálni, tehát a CV-ket releváns kulcsszavak alapján átfuttatni egy programon, és pont fordítva, a „HR-es kislány” csak egy sokadik szűrő lenne a sorban. Ehhez viszont muszáj minél pontosabb, részletesebben kitöltött anyagot beadni a jelentkezőnek.

  71. enpera
    mondta:

    Nem fogok évente újfajta CV-t gyártani, mert valami lányka a vizibalettből/HR akármi kitalálja, hogy most ez a trendi
    Továbbra is legfontosabb a CV-ben az elérhetőségek, tapasztalat. Minden más másodlagos. (sokat interjúztattam a szakmai oldalról anno)
    Ez a rodrigós trendi izé egy egyáltalán nem informatív nem áttekinthető valami, ami ki van téve.
    Ja és sosem volt fényképem, főleg hogy már linkedinen keresnek meg a cégek, ott meg látszik ki vagyok.

  72. babona
    mondta:

    @jobangel: Megy a sok komment mindenfelől… 🙂 ” Tisztelt munkaadók! Nyitott pozíciós leveleiket a következő emailcímre várom (csak érvényes tanúsítvánnyal, időbélyeggel, HTML vagy ASCII TXT formátumban (852)) a döntési folyamat várhatóan maximum 3 napot vesz igénybe. Letölthető referenciáim, nyilvános munkaadóim megtekinthetők az oldalamon: ”    
    🙂

  73. Imre Úr
    mondta:

    @Melee: Már ne haragudj,de mivan?! Szemüveges vagyok,azért kérdezem,most akkor mit álszenteskedjek ezzel hogy szemüveg nélküli képet töltök fel magamról? Ez nem tiszteletlenség ha felvállaljuk magunkat,az már annál inkább pofátlanság ha takargatni akarunk magunkról dolgokat,meg amúgy is kiderül.

  74. Imre Úr
    mondta:

    Ezen a blogon miért ilyen hülyén jelennek meg a kommentek hogy a legújabb van felül? Tiszta idegesítő,az embert szétvágja az ideg.Vagy állítsam feje tetejére a monitort aztán úgy olvassam végig?

  75. Melki
    mondta:

    @csacskó:

    Nem volt szerencsés a megfogalmazás és először én is felhördültem, de szerintem félreértetted.
    Ha jól értem nem azzal van a baj, hogy szemüveges, hanem a menőző napszemüveges képpel.
    Én is elég furán néztem arra a CV-re, hogy vajon erre melyik cégnél lennének kíváncsiak. 🙂

  76. Melki
    mondta:

    Pont tegnap néztem TechLead egyik videóját (ex googleös programozó, akinek van ~270k feliratkozós programozó csatornája) CV-ről. Az ő CV-je 1 oldalas, simán felsorolja a korábbi projectjeit kronológikusan visszafelé odaírva, hogy milyen technológiákat használt. Semmilyen fancy design.

    Szerintem 1 oldal fölé nem éri meg menni, én csomó mindent kivágtam a CV-mből, hogy beleférjek 1 oldalba. Szerintem az nagyon béna, amikor pl egy interjún ide-oda kell lapozgatni a 2 oldalas CV-n, mert tele lett hányva irreleváns információkkal.

    Egy grafikusnak biztos jó egy fancyn megdesignolt szuper kreatív CV, de erősen kétlem, hogy másnál túlzottan nyerő lenne.

  77. bunyoka
    mondta:

    @MAXVAL bircaman közíró: Itt az igazság, és mondom ezt 10 év Recruitment tapasztalattal. Lehet, hogy csak velem van a baj és az IT-ban nem elvárás a csicsás önéletrajz, de engem egy pillanatig sem hat meg, ha valakinek szivárványszínben pompázik az önéletrajza és borzasztó kreatív, ha nem tartalmazza azokat a lényegi információkat, amik szükségesek a munkavégzéshez. Előny lehet, megmosolyogtató, kellemes, de nem ezért fog az ember behívni interjúra jelölteket. Vannak munkák, ahol ez tényleges előnyt jelenthet (pl. designer, UI researcher, grafikus, marketinges, stb.), de az esetek 99%-ban semmit nem számít. Legalábbis nekem nem, és azt hiszem sok hasonszőrű kolléga is ezt az irány képviseli.
    Nyilván az fontos, hogy egy áttekinthető, informatív képünk legyen a jelöltről, de a design csak hab a tortán. Az Europass szerintem is botrányos, de – ahogy werinter is írja – legalább tudod mit és hol keress benne.

  78. Tsteinar
    mondta:

    Nagyon túl van ez bonyolítva, legyen informatív, átlátható és releváns. Bár nem az USA-ban vagyunk, de a fénykép felesleges.

  79. werinter
    mondta:

    Szerintem pont ezek a „túldizájnolt” önéletrajzok abszolut nem informativak. Mire az ember megtalál egy ilyen: m.blog.hu/jo/jobangel/image/creative-cv-design-for-graphic-designers-14.jpg önéletrajzban bármit lemegy a nap…
    Az Europass-os önéletrajzra ránézve egyből tudom mit hol kell keresni, kiderülnek szinte első pillantásra a lényeges információk.

  80. Érdekes cikk…van pár HR-es ismerős, pont azokat a cv-ket teszik a kukához közel amit cikk ajánl mint divatosat. Hogy miért? Egyszerű, nem érdekli őket esszé, önfényező írás, kisregény. Mint ahogy a teli pofával vigyorgó képeket is ignorálják. Van olyan köztük aki agyfaszt attól ha valaki ecsetelni kezdi a cv-ben mit akar a megpályázott helyen. Arról majd az interjún beszélnek. Viszont egy jó cv-ből látszik, tudod hova jelentkeztél. Nagyon sokszor a jelentkezők szemlátomást el sem olvasták a hirdetést csak a pozició nevét és már küldik is az irreleváns cv-t.
    A saját cv-m a cikkíró által leszólt és elavultnak minősített, érdekes módon mindig behívtak ahova jelentkeztem és mindig kaptam ajánlatot is végén. Lehet azért mert a tartalom a lényeg? 🙂

  81. ambbay
    mondta:

    @Melee: pont az ehhez hasonló diszkrimináció miatt javasolja a legtöbb online irodalom, hogy NE rakj fotót az önéletrajzodba (can look unprofessional), hacsak tényleg nem tudod mit csinálsz (tudatos része a brand-ednek). Aki kiváncsi a fejedre, ugyis megkeres LinkedIn-en.
    A másik, a többoldalas CV FEKETE alapon, amit a HR-es 4-5 példányban kinyomtat mindenkinek az interjúra, hogy aztán a koromfekete papírokkal elsétáljon a Service Deskes asztala mellett a tárgyalóba menet, igazi troll ötlet.

  82. FlybyWire
    mondta:

    @Melee: „Én semmilyen képet nem teszek az önéletrajzomra, az csak az előítéletek gyártására jó.”

    Pontosan.

    @MAXVAL bircaman közíró: ” A valóságban a szar önéletrajz is teljesen oké, ha kell éppen a munkaerő. „
    Nahát, ez a csoda is megesett, valamiben egyetértek a birkával.

    A mostani melómra egy fénykép nélküli, alap CV-t küldtem el, na persze a tartalma úgy volt megszerkesztve, hogy a releváns tapasztalatok mindenhol meg legyenek említve. Hívtak, beszélgettünk, találkoztunk a vezetőkkel, 0 HR hülyeség tartalommal egy órás szakmai beszélgetés, utána egy rövid (20p) telefonos csevely a kinti nagyfőnökkel —> ajánlat.

    Motivációs levél? Minek? Egy jó CV-ből látszik, hogy megvan-e az alap, a személyes beszélgetésből pedig, hogy az összhang, közös célok is.
    Ennyi, minden más csak púder.
    Hála a jó égnek, hogy ma már álláskeresői piac van.
    Viszont mostantól jön a szívás része, mert most már a saját beosztottamat kezdjük keresni, most fog a héten kimenni a hirdetés, hát kicsit aggódom, ismerve a felhozatalt…. sajnos nem IT vagy pénzügyi terület, ergo nem lesz CV özön 🙁
    Bár ha jobban belegondolok, IT-re se nagyon van, sőt.
    Pénzügy, hát ott aztán örökké dömping lesz, mára mára SSC nagyhatalom vagyunk, az tuti. Ott mindig megy a helyezkedés 🙂

  83. Bravehearth
    mondta:

    @csacskó: „Egy hr-es szakmai műszaki/számtech hozzáértése általában a 0 felé konvergál mégis ő dönt első körben. Mire eljutsz egy hozzáértőhöz aki meg tudja ítélni a hozzáértésed , már első körben kirostálták a cvket.”

    Ott a pont! Ugyanezt tapasztalom. A jobbik eset, ha legalább odaad egy cv-t, nézzem már meg miről ír a pályázó, mert neki halvány gőze sincs róla. Ahogy a cég által végzett tevékenységről sem. De valóban, az első két kör mégis a hr-s kislányé/nőé.

    @Gösser söralátét: „Nem kéne a HR-es valamiket is erősen szűrni, ha csak akkor tud értelmezni egy szöveget ha előírja az előforduló szavakat és azok sorrendjét is?”

    Ennek az általad írt alapigazságnak a fölvetése miatt majdnem repült innen egy gyakorló mérnök szakember. 😉

    „Nem kicsit vicces, hogy ezek döntenek a náluk esetleg nagyságrendekkel képzettebb álláskeresők életéről.”

    És ezzel együtt a cég és futó és/vagy induló projektek sorsáról is. Egyetértek.

    @pöre: „Azt bírom az ilyen típusú cikkekben, hogy a munkát kereső kb. csak marketinges, PR-os, vagy sales-es lehet.”

    El tudod képzelni, hogy egy nyomorult hr-es számára létezik élet az irodán és a word/excell/ppoint, konyha-kávézó, wc ‘háromszögön’ túl is? Az élet azt bizonyítja, hogy NEM! 🙂
    B.

  84. pöre
    mondta:

    Azt bírom az ilyen típusú cikkekben, hogy a munkát kereső kb. csak marketinges, PR-os, vagy sales-es lehet, nekik mindig tudnak jó tanácsokat írni. De valahogy az meg sem fordul az író fejében, hogy ezen kívül is léteznek még szakmák, amiket nem lehet ezekkel a sablon dumákkal jellemezni. Így ez az írás is csak egy a sok „nesze semmi, fogd meg jól” cikkek közül…

  85. Gösser söralátét
    mondta:

    Nem kéne a HR-es valamiket is erősen szűrni, ha csak akkor tud értelmezni egy szöveget ha előírja az előforduló szavakat és azok sorrendjét is?
    Nem kicsit vicces, hogy ezek döntenek a náluk esetleg nagyságrendekkel képzettebb álláskeresők életéről.

  86. csacskó
    mondta:

    @Melee: Szemüveges kép? Baszod,Ma.o. 30%-a szemüveges..Alapból kizárod azt akinek ez napi szükséglet? Ezzel kissé Pol Potra hasonlítasz, aki kinyírta az összes szemüvegest mert azok tuti, hogy meg akarják dönteni a rendszerét. Cv-ről meg annyit tök mindegy milyen formátum, ha a Hr-es kiscsajnak nem vagy szimpi lehetsz te Einstein is, akkor se kapod meg az állást, függetlenül attól, hogy az összes többi jelöltnél kategóriákkal magasabb a képzettséged hozzá.Egy hr-es szakmai műszaki/számtech hozzáértése általában a 0 felé konvergál mégis ő dönt első körben. Mire eljutsz egy hozzáértőhöz aki meg tudja ítélni a hozzáértésed , már első körben kirostálták a cvket.

  87. Melee
    mondta:

    Nem vagyok hr-es. De ha kapnék egy ilyen önéletrajzot, biztos, hogy az asztal kuka felőli oldalára tenném. Aki szemüveges képet tesz egy önéletrajzra, az nem tiszteli a helyet ahova beadja a pályázatát.
    Én semmilyen képet nem teszek az önéletrajzomra, az csak az előítéletek gyártására jó.

  88. Bravehearth
    mondta:

    @jobangel: „A hr-es csak akkor tud mit kezdeni a cv-vel, ha az informatïv.”

    Egy fenét! Random műszaki, technikai területre érkező önéletrajzokkal jó eséllyel semmit se tud kezdeni egy hr-es. Egy huszon-, harmincéves kislány/nő szépen elszemezget a fotóval fölszerelt papírok között, szemre és saját kis elméje döntése alapján kiszemez párat (a többi kuka) és rohan vele egy általa szakértőnek vélt vezetőhöz, hogy az abban leírtakat lefordítsa neki valami érthető szavak halmazára. Majd az adott vezető kibök 2-3 random cv-t a maradékból és azt nagykegyesen interjúra hívják. Ott az alany jó eséllyel az első 6 percben kiszúrja, hogy a vele szemben ülőknek gyakorlatilag gőzük sincs magáról a melóról, ahhoz az adott területről egy középvezetőt vagy munkavállalót is be kell vonni. Ennyit a hr-esről…

    „Ha nem az, akkor nem kérdezheti végig, hogy „ugyan nincs az önéletrajzában, de nem tud maga véletlenül még valamit?”

    És ha elmondja, hogy mit tud, meg tudod ítélni, hogy az mennyire releváns az adott munkakörben…??? Műszaki területen jó eséllyel nem.

    „…de ez nem HR munka.”

    Hosszú évek óta halljuk ezt, szinte minden tevékenységgel kapcsolatban, amivel bárki megkeresi a hr-t!
    B.

  89. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    @jobangel:

    Informatív cv: benne a jelölt neve, jelenlegi munkahelye, életkora, ímél címe, telefonszáma. Minden más mellékes.

  90. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    Túl van értékelve ez a téma. A valóságban a szar önéletrajz is teljesen oké, ha kell éppen a munkaerő. Ha meg nem kell, akkor a HR-esek kitalálnak tízfordulós interjúkat, s apró marhaságokba kötnek bele, mondjuk mi a cv betűtípusa.

    Mivel azonban minden hr-es mást tart jó cv-nek, így tök mindegy milyen a miénk: nem fog tetszeni a többségnek.

    Eleve egy átlag hr-es havonta ezernyi cv-t lát, s legfeljebb akkor lehetne meglepetést okozni nála, ha mondjuk meztelen fényképet mellékelnénk a cv-hez.

    Ami pedig a túl csicsás cv-ket illeti, azokat a hr-esek nagy többsége kiröhögi.

  91. Asperger
    mondta:

    Én csak arra lennék kíváncsi, hogy aki egyedi CV akar látni az miért mondja meg, hogy milyen legyen és még formátumot is csinál hozzá?

  92. VT Man
    mondta:

    Ne megtaláltam a „szar az europass” cikk eredetijét:
    http://www.linkedin.com/pulse/20140828185446-118548479-the-good-the-bad-and-the-europass/

    A cikk lényege, hogy mindenki csináljon „egyéni és kreatív” CV-t, ami kiemelkedik a tömegből, az Europass pedig „unalmas, mert mind ugyanúgy néz ki”.

    Persze, ha a tartalmat nem nézed, ugyanaz.

    De az első kommentelő a linked in cikk alatt megjegyzi, hogy a CV nem a HR-es szórakoztatására készül.

  93. VT Man
    mondta:

    „Itt az alkalom, hogy a Europass formátumról újra elmondjam, mennyire nem jó… Sőt, sosem volt jó, de a mai álláspiaci környezetben rossz igazán, mert nélkülöz minden praktikumot, nem szolgálja sem az álláskereső, sem a CV-t olvasó leendő munkáltató céljait.”

    Ez egy szubjektív ítélet, de nincs konkrét indoklás.
    Mi a baj vele? Az, hogy végig kell olvasni, futni?

    „Ezzel az okostelefonon CV-t írókat egyből ki is zárták a használatából”

    Az álláskeresőknek gond, hogy az önéletrajzot desktopon írják meg?
    A nem europass CV min készül, mobiltelefonon?

  94. jobangel
    mondta:

    @Balfredo Alfredo: Ezt most nem értem itt…

  95. jobangel
    mondta:

    @Bambano: A hr-es csak akkor tud mit kezdeni a cv-vel, ha az informatïv. Ha nem az, akkor nem kérdezheti végig, hogy „ugyan nincs az önéletrajzában, de nem tud maga véletlenül még valamit?” Én megkérdezem, így lesznek jobbak a CV-k, de ez nem HR munka.

  96. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Jobangel: Ha valakivel eszmét cserélek, és szembesülök a véleményével, amely tételesen felsorolt állításokat tartalmaz, akkor
    Vagy magam is próbálom tételesen cáfolni az állításait
    Vagy belátom, hogy az illetőnek igaza van és ezt közlöm is vele.
    Vagy szőnyeg alá seprem a problémát, nem fejezem be a vitát, hanem drasztikusan témát váltok.

  97. Bambano
    mondta:

    Én nem értem ezt a dolgot. Munkaerő hiány van, nem jön 100 önéletrajz, csak kettő, és annak is örülnek.
    Ebben az esetben nem az lenne a hr-es feladata, hogy annak a kevés jelentkezőnek egyszerűbbé tegye a cégbe való bejutást? Nem az lenne a hr-es számára a jó stratégia, hogy ragaszkodik ahhoz a kettőhöz, mert nincs más?

    Ha pedig az, akkor miért a hr mondja meg még mindig, hogy milyen cv-t írjon a helyi hr kiskirálynőnek a jelölt? Szerintem ez szereptévesztés, amikor hátrányos helyzetben a hr még mindig úgy akar viselkedni, mint amikor ő volt a nyerő.