Mindenkinek a maga baja…

Mindenkinek a maga baja…

Csábító lenne bezzegelni időnként. Ez az, amit álláskeresési tanácsadóként nem szabad hagynom egyetlen mentoráltamnak sem – pláne magamnak nem engedhetem meg. Nem eshetek abba a hibába, hogy azt mondom, „nézd, neki nehezebb, és te panaszkodsz?” Pedig tényleg csábító lenne időnként. De akinek valóban nem olyan nehéz a sorsa objektíven ránézve, mint ahogy ő látja, annak könnyű segíteni. Nem bezzegeléssel, hanem lehetőségek feltárásával, bemutatásával.

Azért fontos mindez, mert az álláskeresőnek magával kell törődnie a sikere érdekében. A kilátástalanságból menekülve veszi elő az „érveket”, hogy neki nehéz és senki sem segít, de annak a másiknak segítenek, mert pl. van gyereke és állami támogatásokat kap, nincs lakása, ezért szükséglakást kap, ő bezzeg semmit… De amíg ezekbe fektet energiát, kitalálja, hergeli magát vele, addig sem állást keres, és nem a megoldást a saját életére. Tehát: törődj magaddal!

Tilos összehasonlítani élethelyzeteket, bajokat, ezt minden tanácsadónak – jobb helyeken munkahelyi vezetőknek is – tanítják. „Neki könnyű”, hangzik, de nem tudhatjuk, tényleg az-e. Lehet, hogy csak annak látszik, mert nem ismerünk minden részletet. Nem is dolgunk, ahogy összehasonlítani sem. Segítőként – segítő vagy akkor is, ha hozzád fordul egy ismerősöd, hogy állást keres – nem tehetsz a problémájára lekicsinylő megjegyzést. „Ó, neked könnyű lesz állást találni”, mondanánk vigasztalásul, de inkább ne mondjuk. Mert azt fogja érezni, hogy nem vesszük komolyan a problémáját, ami neki most talán a legfájdalmasabb. És neki igenis probléma, mert nem érzi úgy, hogy könnyű állást találnia. Még akkor sem, ha tényleg az.

A panaszkodó, segítséget kérő ismerős „legyőzése” sem működik bezzegeléssel. Mindenkinek a maga baja fáj, és hiába fogsz – szerinted – sokkal súlyosabbat mutatni, az rajta nem segít. „Te siránkozol, hát nézd azt a másikat, ő beteg, mozgáskorlátozott stb. és mégis …” Többszörösen méltatlan ez, a példának hozott embert azzal alázza, hogy sorsához képest többet ért el, mint „illett volna”. A felrázni kívántat azzal sérti, hogy azt sugallja: az ő problémája nem is komoly egy másik emberéhez képest, igazán megoldhatná egy szempillantás alatt, és mégsem teszi, biztos benne van a hiba. Ezzel nem élénkítjük az ambícióit, hanem tönkretesszük a jelenleg amúgy is sérülékeny önértékelését.

Ez a poszt azért született, mert sok álláskereső arra panaszkodik, hogy nem kap támogatást a közvetlen környezetétől sem, de még a családtól sem. A környezete a félreértelmezett munkaerőhiányra hivatkozva értetlenkedik, hogy „még mindig nincs munkád?” „pedig a mai világban mindenhol dolgozót keresnek” ezzel is egyre több frusztráció éri az álláskeresőt. A problémájának lekicsinylése általános, szinte meglepődik az álláskereső, hogy nálam ez a problémája az egyetlen, amivel foglalkozunk, aktívan, hatékonyan.

Ha családtagunk keres állást, akkor sem a folyamatos nyomásgyakorlás lesz a megoldás: napi 8 órában állást keres, a többi időben családtag, mint bármikor máskor. Ne várjuk el, hogy most kezdjen pl. a konyha kifestésébe, a kert átalakításába, mert „úgyis van ideje”. Nincs, mert az álláskeresés is munka, ráadásul stresszel és kudarccal teli, amit erős lélekkel is nehéz elviselni. Az így elvárt plusz tevékenységek ráadásul duplán károsak: elvonják az álláskereséstől és plusz anyagi terhet rónak rá a megroppan jövedelmi helyzetében.

Be kell látnunk azt is, hogy van olyan, hogy nem tudunk segíteni. A legtöbb, amit ilyenkor megtehetünk, hogy ezt őszintén megmondjuk, akkor nem épít hamis reményeket magában az álláskereső. Nem szégyen, ha nem tudsz segíteni, és a vigasztalásnak szánt fenti frázisok nem számítanak segítségnek.

Írj te is!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. jobangel
    mondta:

    @IT Knight: Az a blog sajnos pont arra épít, hogy panaszkodjon a nép, eressze ki a gőzt. És ők meg adnak jogi tanácsadást. Értem, hogy ez is egy üzleti modell, de így az álláskeresőknek igazuk lesz, nem állásuk. Azért meg nem adnak kenyeret a közértben.

  2. pippa2011
    mondta:

    @IT Knight: Pont arról szól a cikk, ÍGY ne reagáljunk. Mert “mindenkinek a maga baja fáj”. A panaszkodás és a bezzegelés két külön dolog. Aki elküldi 100 helyre az önéletrajzát, minden kiírásnak megfelel, ismerősöket is megmozgat, és még csak be sem hívják, annak ez joggal fáj. Ezért van szüksége segítségre, mert kilátástalannak látja a helyzetét, nem tudja, mit tehetne még.

  3. IT Knight
    mondta:

    Panaszkodni sokkal könnyebb, mint tenni azért, hogy jobb legyen. Ajánlom figyelmetekbe a Munkahelyi Terror blogot, különösen “Szumátriai Patkánymajom” és “Sörömpőőr” munkásságát.

  4. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: Az a főnök sem végezte el a megfelelő menedzsment kurzusokat. :/

  5. Online Távmunkás
    mondta:

    Ismertem olyan vezetőt, aki csoportos leépítéskor azzal próbálta vigasztalni az embereket, hogy “azért téged küldünk el, mert te könnyebben találsz állást”. Az utóbbi években nem sokat dolgozott…