Címke: álláskereső_technikák

Az ambíciótól a karriertervezésig

Az álláskeresés sikerességét a pozitív gondolkodás hiánya mellett szerintem az ambíció hiánya is nehezíti. Vesszőparipám, hogy ezt a most 30-40-50 éves felnőttek annak az iskolarendszernek „köszönhetik”, amiben felnőttek, de ezen már hiába keseregnénk. A megoldás az, hogy saját elhatározásból változtatunk. Hiszem, hogy felnőtt embereknek van annyi belátása, hogy a beléjüknevelt (beléjükvert) hozzáállást képesek saját akaratukból megváltoztatni.

Az ambíció, karrier, szakmai előmenetel sokaknál szitokszó, valamiféle yuppie-hülyeség, kamu. Hát persze, mert nem engedték soha, hogy igazi törekvéseik legyenek, így ezek lenézése, degradálása kényelmesebb, mint elfogadni őket, ill. tenni azért, hogy legyen ilyen nekik is. Ezerszer hallom, hogy „eddig volt egy jó állásom, ilyet akarok, több, más nem is kell”. És mivel olyan már nincs – mert közben a világ változott – ezzel a hozzáállással teljes sikertelenségre, lecsúszásra ítéli magát az álláskereső. Egyénenként általában lelkére tudok beszélni a kiábrándult, befásult embereknek, később boldogan írnak vissza, hogy van állásuk, belekezdtek mellette egy szaktanfolyamba, azaz a helyzet nem reménytelen. De ezt a hozzáállást tömegesen is meg kell tanítani, mert rengeteg ember sorsa múlik rajta.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!