Állásváltás cégen belül
Főleg nagyobb cégeknél szokás, hogy először cégen belül keresnek egy-egy pozícióra alkalmas embert, mert aki már ott dolgozik, biztosan megfelel a cégkultúra, munkakörnyezet szempontjából, az új pozíciójához így a szakmaiság és a szükséges készségek lesznek a meghatározó tényezők.
Ha egy körlevélben belső álláshirdetés érkezik a HR-től, a munkavállalóban ilyen kérdések merülhetnek fel:
Állások a túlélésért
Az álláskeresés folyamán felmerül a kérdés, hogy a rossz állás jobb-e, mint a semmilyen? Nemrég itt a blogon egy kommentfolyamban is előkerült, ez adta az ötletet, hogy részleteiben is körbejárjam a témát.
Határozott véleményem, hogy igen, a rossz állás jobb, mint a semmilyen, ezeket hívjuk túlélő állásoknak (survival job a témával foglalkozó angol nyelvű irodalomban). Ennek is több esete van, ezeket veszem most végig.
Ha van egy rossz állásod…
… akkor van motivációd, hogy változtass, keress egy jobbat. Tudod, mit nem szeretsz benne, mi az, amit majd a következőkben el akarsz kerülni. A rossz hangulat, a nem fizető munkáltató, a túl sok vagy túl kevés feladat, a bizonytalanság érzése, a szervezetlenség stb. Tehát kezdj el állást keresni, a jelenlegit pedig tekintsd túlélő állásnak. Véletlenül se mondj fel erős felindulásból, vagy „ennél minden jobb” megfontolásból. A munkanélküliség pl. nem jobb. Ilyenkor inkább előre kell gondolkodni, tervezni, annak érdekében, hogy a lehető legkisebb veszteséget szenvedd el.
Kihasznált tehetségek – Teafilterek és babérlevelek
Vannak jelöltek, akiken tüzetesebb olvasás után látjuk CV-ből, motivációs levélből, hogy hihetetlenül ígéretesek, profi szakmai múlttal és tanulmányokkal, valós, referenciákkal alátámasztott eredményekkel. Egyetlen referenciaszemély sem mond rosszat róluk, sőt kifejezetten dicsérik őket. Dinamikusak, megoldásra törekvők, hatékonyak, sikeresek. És mégis, évente-kétévente váltanak állást, egyre szaporítva a munkahelyi listát a CV-jükben, ami később gondot okoz az álláskeresésben.
Én őket hívom teafiltereknek és babérleveleknek, mert pont úgy használják őket – és úgy is működnek –, mint e két termék.
Teafilter
A teafilter-típusú embert a munkahelyük mindenféle feladatokkal megbízza, „belógatják” minden nehézkes projektbe (forróvizes bögrébe). Ő rendben és lelkesen elvégzi a rá osztott feladatait (megszínesíti, megízesíti a forró vizet), de fokozatosan veszít erejéből (a harmadik bögre vízbe már alig tud színt, ízt vinni, ezért kicsit a bögre széléhez nyomkodják a kanállal). Amikor már nagyon gyenge (kioldódott minden hatóanyag), akkor kicsavarják, félreteszik kisebb feladatokra(a bögre mellé), ahol kihűl, és már senkinek sem kell. Végül felmondanak neki (kidobják a filtert).
Babérlevél
Abban különbözik a teafilter-típustól, hogy specialistaként egyetlen feladatot tud tökéletesen végezni, ehhez ért igazán. Ebből a legnehezebbet is rá merik bízni (bedobják a levesbe, hogy ízesítse). Mikor a feladat véget ér (megfőtt a leves), nem találnak szaktudásának megfelelő szintű újabb feladatot (másik levesbe nem tehetjük a már kifőtt levelet), de mivel már megadta a cégnek a várt tudást (ízt), a cég megkereste rajta a maga hasznát, a vezetőknek már nem is fontos a léte (senki sem akarja a tányérjába), úgysem jó másra, felmondás következik (kidobják).
Jobhopperek, szerencselovagok, vagy alkalmazkodók?
Jobhopper: állásról állásra ugráló, vállalatközi túlélő, állásvadász.
Ahogy mindenki, a HR-es is rendelkezik előítéletekkel, az egyik ilyen előítélet, hogy „gyanús”, ha valaki sűrűn váltogatja a munkahelyeit. Ennek eredete még az előző rendszerből származik, ahol illendő volt az egész életet egy munkahelyen tölteni, vállalati kapun belül volt a munkanélküliség, és aki mégis állást váltott, azt „vándormadár”-nak nevezték, gúnyolták. Talán az egyetlen tolerált eset a költözködés miatti munkahelyváltás volt. A piacgazdaság megérkezésével a munkanélküliség jelent meg először, és mivel az első „HR-esek” a valaha volt személyzetisek voltak, a „vándormadarakkal” szembeni előítélet megmaradt.
A HR szakma meghonosodása kicsit javított a helyzeten, de mivel empátiát nem lehet könyvből tanulni/tanítani, azt gondolják sokan, hogy csak negatívan lehet értékelni egy gyakori állásváltót. Az igaz, hogy a szerencselovagokkal nagyon melléfoghat egy vállalat, és ha őt HR-es szakértő tudomásával és jóváhagyásával választották ki, akkor az szakmai hiba a HR részéről – ezt nem kockáztatja senki, így félelemből inkább nem hív interjúra ilyen jelöltet. Pedig a sok munkahelyváltásnak többnyire teljesen elfogadható oka szokott lenni. Mivel ezt a HR-es csak akkor tudja, ha elmondják, leírják neki, közölni kell vele.
Mikor érdemes állást váltani?
Egyszerűnek tűnő kérdés, de rengeteg dilemmát hordoz.
Nagyon fontos, hogy az állásváltás nem azzal kezdődik, hogy mérgedben felmondasz, és utána kezdesz keresgélni, majd elfogynak a tartalékaid, és kétségbeesve bármit elfogadsz. Először gondold végig a lehetséges következményeket, utána cselekedj. Amíg van munkahelyed (akármilyen rossz is), sokkal jobb helyzetből vághatsz neki az álláskeresésnek.
Okosan állást váltani
Amikor állást akarunk váltani, nehezített pályára kerülünk a munkanélküliekkel szemben. Úgy kell pályázni, interjúzni, hogy a jelenleg munkáltatónk ne tudja meg. Erre van sok lehetőség, de azért ez is egy plusz stresszforrás.
Ha végre megérkezik a várva-várt telefon, hogy „mikor tudna kezdeni nálunk?”, nagy a kísértés, hogy most aztán beolvassunk jól a főnökünknek, hiszen már nincs vesztenivalónk, sőt, jön a kánaán. Aki így gondolkodik, nagyot hibázik.
Nagyon fontos, hogy ügyelj a jóhíredre, egy állásváltásnál korrekten járj el, még akkor is, ha veled éppen nem voltak túl korrektek. Nem kell neked lesüllyedned az ő szintjükre. Nézzünk pár esetet, ami irányt mutathat.