Az imposztor-szindróma ára: mennyibe kerül a cégeknek a szervezeti bizalomhiány?
Az imposztor-szindrómával küzdő ember alábecsüli a saját képességeit, emiatt folyamatosan attól fél, hogy előbb‑utóbb a többiek is rájönnek, hogy a valóságban ő értéktelenebb és tehetségtelenebb, mint amilyennek hitték, és az elért teljesítménye mögött nem is az ő képességei állnak. Az imposztor szó jelentése szélhámos, csaló. A kutatók azért adták ezt a nevet a jelenségnek, hogy kiemeljék: az érintettek a tehetségük, eredményeik külső elismerése ellenére sem hiszik el magukról, hogy megérdemlik mindazt, amit elértek. Megfelelési kényszer a legfőbb belső motivációjuk, munkában kihasználhatók, befolyásolhatók.
Az imposztor-szindrómát a legtöbben az egyén „hibájának” tartják, a közvélekedés szerint az érintett önbizalomhiányos, érzékeny, túlgondol dolgokat. Ritkán gondolunk arra, hogy mi táplálja ezt az érzést. Milyen szervezeti működés, vezetői attitűd, elvárásrendszer az, ami fokozza ezt az állapotot? És milyen károkat okoz ez a cégeknek?
Mit jelent seniornak lenni?
Mint oly’ sok mindenre a vállalati világban, így a junior-medior-senior besorolásra sincs egységes szabályozás, minden cégnél egyedi. Régen viszonylag egyszerűen oldották meg, munkában eltöltött idő adta meg ezeket a kategóriákat. Ez is hozzájárult az életkori diszkriminációhoz…
Változott a világ, emberek karriert váltanak, képezik magukat, nem lehet már évek alapján mérni a seniorságot. Az álláshirdetésekben viszont még mindig x ideig végzett hasonló munkakört várnak, mert nem tehetnek mást. Nem írhatják ki, hogy legyen mögötted 3-5 ilyenolyan projekt, amiben X embert irányítottál, és Y EUR volt a költségvetésed.