A kitartó, terhelhető embereknek nem megy jól az álláskeresés

A kitartó, terhelhető embereknek nem megy jól az álláskeresés

Sokszor nem értem, hogy az adott álláskereső miért nem talál állást. Amikor bejelentkeznek hozzám az ilyen álláskeresők, azt látom, hogy van egy érdekes vagy egy lehetőségeket mutató szakmai múltjuk, ahonnan fejlődni is tudnának, és még akarnának is. Ezt mondjuk egy közepeske önéletrajzban írják le, azt kifaragjuk, és csak nem jön az eredmény. Ilyenkor igyekszem a személyiségre koncentrálni, mert ott lesz a „hiba”. Ez persze nem jelenti azt, hogy a személyisége nem megfelelő, hiszen ambíciózus, tud segítséget kérni (meg is tette), vannak céljai, küzd is érte. Többségük tud is küzdeni, látszik a leveleiken, a szakmai múltjukon, és hogy nem adják fel, pedig régóta próbálkoznak. És akkor rájövök: az önjellemzésükben vannak olyan tulajdonságok, amik jónak tűnnek az álláskeresés szempontjából, de ha tényleg ilyenek, sokat ártanak maguknak. Ami nem biztos, hogy sikertelenségre ítéli őket, de boldogtalanságra biztosan.

Talán a legrosszabb álláskeresői tulajdonság a kitartás, ha ez téves céllal párosul. Főleg munkanélkülinél jelenik meg, aki tudja, hogy nem szabad feladni. Küzd egy olyan célért, ami számára nem elérhető, de kitartóan. Olyan feladatokat, olyan cégeket, olyan állásokat keres, ami neki nem való, vagy nem elérhető. Pl. mert az autodidakta módon szerzett tudása nem tűnik elégnek az álláshirdetők számára, vagy mert az a pálya, amit választott nem való neki valamilyen egyéb jellemzője miatt (pl. egy idealista nem lesz jó az üzleti világban, és ezt állásinterjún látni is fogják). Ebből kimozdítani nagyon nehéz valakit, van, amikor nem is sikerülhet. Ez meg már az én küzdelmem lenne a téves célért, amit fel kell ismernem, hogy legalább én ne tegyek energiát olyasmibe, amibe nem éri meg. Ilyenkor elmondom (leírom) a javaslataimat a változtatásra, ha elfogadja, akkor fogunk tudni haladni, ha nem, akkor várnom kell, nem erőltethetem.

A másik nagyon rossz álláskeresői tulajdonság a terhelhetőség. Ez tipikusan állásváltó álláskeresőknél jelenik meg, akik vergődnek a jelenlegi állásukban, a sok feladat, a szerteágazó felelősség miatt. Szinte elviselhetetlen stresszben élnek, amit úgy fordítanak le a külvilág és maguk számára is sokszor, hogy ők terhelhetők. Hát igen, egyelőre bírják a terhet, de felmerülnek kérdések. Milyen hatással van rájuk ez a teher? Meddig tudják elviselni? Jól érzik-e magukat így? Ez utóbbit könnyű megválaszolni: állást keresnek, tehát nem érzik jól magukat, változtatni akarnak. Legalább ez jó dolog, ha már a többi nem.

Ez a két tulajdonság attól is rossz így tálalva, hogy magában hordozza a „csöbörből vödörbe” helyzetet.

A kitartó azonos módszerekkel rengetegszer fogja ugyanazt a hibát elkövetni, és kitartó lesz, a hiba sem szegi kedvét jódeig. Sokszor kiemelkedő teljesítményű amatőr sportolók, ott bejött a kitartás, ez ad neki erőt a kitartóan rossz célú álláskeresésben is. Sokat ártanak az ún. motivációs könyvek: ott is a kitartást hangsúlyozzák, és hát emberünk kitartó, tehát eszerint mindent jól csinál. Folyamatosan bizonygatja nekem és magának, hogy de én kitartó vagyok, versenyeket nyertem, legjobb időim vannak, eredményes vagyok, évek óta csinálom, fáradhatatlanul. Itt szoktam megfogni: ugye, állást keresni nem akarsz évekig? Viszont állást találni nem is olyan jellegű teljesítmény, mint maratont futni, ezért nem is ugyanazokkal a módszerekkel kell sikerre vinni a feladatot.

A terhelhetőt le kell szoktatnom a terhelés elviselésének tiszteletéről. Senki sem fog szobrot emelni neki, ha tönkremegy a munkában, ezt jó, ha tudja. Ha elvégzi a munkában, amit kell, rendben, jó minőségben, az pont elég. Ha már terhelésre vágyik, terhelje magát: hobbival, sporttal, olyasmivel, amit ő választott. Ezesetben énidővé fordítható a terhelési igény, és nem munkahelyi stressz lesz belőle. Persze, ez nem ilyen egyszerű, mert a terhelhetőség tapasztalataim szerint bizonytalan, szorongó emberekben van jelen, akik a megfelelési kényszertől vezérelve tényleg hihetetlenül jól teljesítenek – egészen az összeomlásukig, ami lehet a rendszeres sírógörcstől kezdve egészen a pszichiátriai értelemben vett idegösszeomlás. Ez nem tévesztendő össze a kiégés (burnout) tünetegyüttesével, mert a terhelhetők nem égnek ki ezen a módon. Ők pörögnek, teszik a dolgukat, vadásznak újabb feladatokra, és különösen igénylik a pozitív visszajelzést. Amit persze nem kapnak meg, mert kevés helyen szokás dicsérni a beosztottat, és különben is, a külső szemlélők számára semmi különleges nincs az ő jó teljesítményében, tőle ezt szokták meg. Ha már eljutott addig, hogy állást akar váltani, három dolgot kell megtanítanom neki: tudjon nemet mondani, tegye láthatóvá a munkáját a következő helyen, és tanuljon meg visszajelzést kérni.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha neked is személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, pályaorientációban, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból, nézd meg hogyan tudok segíteni eligazodni az álláskeresés útvesztőiben!  További információkért látogasd meg Facebook-oldalam!

###

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz pippa2011 hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Circus
    mondta:

    @Go!Go!: látodlátod, az olvasás megy, az olvasottak értelmezése nem… pont erről beszélek.

    Nem a szakiskolások a királyok, nem ezt írtam, ezt te költötted hozzá, amit nem szeretek – amit én mondok, azért vállalom a felelősséget, ha hülyeség, akkor is, de ne adjanak a számba semmit. Amiről én beszélek, az a korábbi tapasztalat teljesen figyelmen kívül hagyása, legyen az bármilyen szinten, fokon, stb.

    Márpedig de, rengeteg az adatrögzítő jellegű munka, elég régóta szondázom muszájból a piacot. Természetesen nem mindent nézek át, de abban az irányban, ami engem érdekel, ott igen – ja, igen, ehhez az is hozzátartozik, hogy tudni kell a sorok között olvasni, magyarul, hogy mi van a kiírás mögött. Írtam ki én is hirdetést, voltam vezető, vettem fel és teszteltem, tanítottam be embereket.

    Az automatizálás pedig egy érdekes dolog – ha mindent gyártást és szolgáltatást automatizálsz, hogy megspórold a munkaerő költségeit, akkor ki lesz az, és miből, aki majd ezeket megvásárolja tőled?

  2. Go!Go!
    mondta:

    @jobangel: „majd ha a takarítónak is természetes, hogy évente nyaralni megy, akkor rendben vagyunk a bérszínvonallal”

    Érdekes kérdés. Vajon lesz valaha is ilyen?

    Egyrészt, most voltam nyaralni Portugáliában, ahol egy gyorsétterem lánc alkalmazottjáról kiderült, hogy tavaly Magyarországon nyaralt. Tehát megengedheti magának valaki ezt úgy, hogy nem elit munkát végez (bár az nem derült ki, hogy a felesége mit dolgozik :).

    Sokan most remélik, hogy a munkaerőhiány majd béremelkedésbe fog átfordulni.
    Én inkább azokkal a jövendölésekkel értek egyet, hogy ugyanaz fog történni, mint minden eddigi nyersanyag válságnál (már persze itt a munkaerő a nyersanyag), hogy nem összeomlás jön, hanem más lesz helyette.

    Ez most a vihar előtti csend, ami az Industry 4.0-át előzi meg. A bérek robbanása helyett jönnek az automaták azokban a munkakörökben is, ahol eddig nem volt megszokott. Például komplett gyárak automatizálása már most napirenden van (persze 1-2 mérnökkel, karbantartóval több kell majd, mint a mostani gyárban, de a szalagmunkásokból meg egy sem), a logisztika szintén.

    Például manapság hiány van a targoncásokból, pedig az aztán tényleg tökéletesen kiváltható automatákkal. Az önvezető autók már megbirkóznak a számtalan változóval rendelkező forgalmi helyzetekkel, akkor egy zárt raktárbázissal, ahol mindenki más automata miért ne tudnának?

    Azt gondolom, hogy nem a takarító meg a targoncás is rengeteget keres kora jön, hanem az a kérdés, hogy mit fogunk kezdeni csak Európában tízmilliós nagyságrendű emberrel, akinek a munkájára egyszerűen a jelenlegi keretek között nem lesz szükség, a képességei pedig nem teszik lehetővé, hogy olyan szakterületre váltson, amire igény van.

    Na ez lesz az igazi kihívás, nem véletlenül jósolja minden szakértő azt, hogy a mai óvodások 60-80%-a olyan munkakörökben fog dolgozni, amik ma még nem is léteznek.

  3. jobangel
    mondta:

    @Go!Go!: ezek nagyon jó meglátások. A munkaerőhiány az pont nem azon a kényelmes adminisztratív területen van, ahol felelősség nincs nagy, dolgozni ugyan sokat kell, de arra hajlandóak. A munkaerőhiány a fizikai munkások között jelentkezik leginkább (raktáros, pénztáros pl.), és az adminisztrációban szocializálódott emberek ezeket nem annyira szeretik. Ez még mindig kényszerpálya, és addig az is lesz, amíg nincs úgy megfizetve, hogy jól érezze magát benne a dolgozó (majd ha a takarítónak is természetes, hogy évente nyaralni megy, akkor rendben vagyunk a bérszínvonallal.)

  4. Go!Go!
    mondta:

    Jah, és a rengeteg adatrögzítő állás sem igaz. Ez egy újabb urban legend, amit örömmel hangoztatnak.

    Őont ez okozza ma a nagy feszültséget, hogy nem, már nincsenek tele a munkahelyek adatrögzítő/adatkezelő/folyamat manager típusú munkakörökkel (a cégem pont ilyesmivel foglalkozik, régen százával voltak adatrögzítőink, adatkezelőink manapság tucatnyi nagyságrend van, és egy pár számítógép).

    Régen ezek a munkakörök kiváló menekülőpályát jelentettek mindeninek, aki adminisztratív munkakört akart végezni, manapság a digitalizálás erősen belekóstolt az alapszintű adminisztratív munkakörökbe, miközben az összes gimnáziumot vagy nem piacképes diplomát szerzett ilyen munkát szeretne.

    Nem véletlen hangos minden attól, hogy „hol van a nagy munkaerő hiány, ő 20 év irodai tapasztalattal nem talál semmit”. Persze, mert mindenki adminisztrátor akar lenni a kellemes irodában, de erre egyre kevesebb igény van. Az elmúlt években egy-egy nagyobb IT project után 20-30 ember kereshetett más munkahelyet egy-két ügyfelemnél, mert amit régen kézzel pöcögtettek, az ma 100%-ban digitális.

    Szóval munkaerő hiányra is igaz, hogy kettészakadt a rendszer. Szükség van takarítóra, gyári operátorra, és egy rakás másik kétkezi szakmára, és szükség van orvosra, mérnökre, közgazdászra, IT-ra, de nincs szükség a köztes rétegre.

  5. Go!Go!
    mondta:

    @Circus: amit írsz az egyszerűen nem igaz.

    — Hülyék a friss diplomások?
    Igen!

    — Semmihez nem értenek?
    Igen! Nem, dehogy! Egy dologhoz értenek, hogy legalább jellemzően olvasni tudnak. Míg egy szakiskolástól lassan ez sem elvárható. A friss diplomások jó része legalább a céges kereteken belül oktatható (tudom, rengeteg friss diplomás betanítását végeztem az elmúlt években).

    Viszont ahogy korábban mondtam, az oktatás színvonalának esése nem a diplomásokat érintette, hanem az egész rendszert. Tehát nem az történt, hogy a diplomások egyre hülyébbek, bezzeg az azt sem végzők a 30 évvel ezelőtti szinten vannak. Az egész rendszer mindenestül rogyott meg, és aki funkcionális analfabétaként kerül ki a rendszerből azzal nem fogsz tudni mit kezdeni.

    Egyébként a hülye diplomás is egy jó kérdés. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy rettenetesen szétszakadt a rendszer. Megvannak azok a fiatalok, akiknek abszolút nemzetközi szinten is piacképes a tudása már a diploma után (őket nehéz manapság itthon tartani, még akkor is, ha EUrópai bért fizetsz), és vannak a „párttitkár gyereke” szintű végzősök, akik valahogy diplomát kaptak, de senki nem ért, hogy hogyan. A középkategória veszett el a rendszerből (vagy csökkent a mennyisége a kritikus szint alá).

    Persze, azzal a ténnyel nem tudok mit kezdeni, hogy mindenhol megy a „nekem is lehetne diplomám, csak feleslegesnek tartottam”, „minden diplomás hülye, bezzeg Józsibá’ a 3 éves szakmunkással a kisujjából rázza ki, amit egy mérnök sosem tud”, és hasonlók. Ez elsősorban önigazolás keresés, kisebbrendűségi érzéssel fűtött hiszti. Ilyenkor inkább érdemes elengedni a témát, mert nem észérvek hanem mítoszok mentén megy a beszélgetés.

    Szóval részemről ennyi, igazad van a HR-ek a leghülyébbek, a diplomások egy fokkal jobbak, de a legnagyobb királyok a szakiskolások, ők mindent tudnak, rögtön az iskolából kikerülve amit egy hülye mérnök 4 év alatt sem tanul meg.

  6. Circus
    mondta:

    @Go!Go!:
    ” hogy hülyék lettek a diplomások, alattuk meg mindenki más maradt a 30 évvel ezelőtti színvonalon, hanem úgy, hogy még mindig ők az elérhető legjobbak, „

    Néhány egyértelmű kivételtől eltekintve (orvos, pl.) NEM, nem ők a legjobbak!

    Cserébe egyrészt már frissen végezve semmi munka- és élettapasztalattal eszeveszett módon el vannak telve a saját fontosságukkal a sokszor nulla értékű, de ‘felső’ oktatásnak nevezett intézményben eltöltött idejük alapján, és miután a HR-be is már hosszú évek óta ez a csapat özönlik be, az úgynevezett szakmai tudás, a tapasztalat, uram bocsá’ józan ész, gondolkodás értékelése a szintén a nulla közelébe csökkent, mert nyilván minden szentnek maga felé hajlik a keze. Jobb esetben csak parancsra, hasonló előéletű vezetők előírásai alapján, rosszabb esetben saját szorgalomból történik így az alap szelektálás.

    Másrészt, ahogy ezt már többen kifejtették, a legtöbb munkahelyre ők is csak segéd/betanított munkaerőnek kellenek, magasan kvalifikált betanított munkásnak – pl a profession is tele van adatrögzítő jellegű munkával, de diploma elvárással.

    Régebben az érettségi volt a minimum belépő szint, mára a diploma lett az, ennek megfelelően az értéke is devalválódott. Érdekes társadalmi tanulmányt lehetne írni abból, ahogy folyamatosan emelkedik az elvárás a kvalifikációval kapcsolatban egyrészről, ugyanakkor pedig az elvárásokhoz szükséges szinteket meg szépen lehúzzák. A végeredmény ugyanaz: elhanyagolható tudástöbbséggel rendelkező, de nagyjából ugyanolyan szintű emberek keletkeznek, de baromi jól mutatnak a statisztikák.

    Ja, igen – ezt a tudást is természetesen meg lehet vásárolni: X ponttal nem kerülsz bele az államilag finanszírozott felsőoktatási képzésbe, de 1/2 X ponttal simán bevásárolhatod magad. Ingyenes felsőotatás, meg tudásalapú társadalom, hogyne.

  7. hibbant_hídrobbantó
    mondta:

    @erkölcsi hulla: „A végén mi leszünk az 5 milliós összeszerelőrabszolga ország, és büszke leszünk rá.” A vezetőink már most büszkék rá, pedig szerintem kb. ez olyan az országok közti versenyben,mintha valaki „Hülye vagyok, üssetek” táblát akasztana a nyakába.

  8. hibbant_hídrobbantó
    mondta:

    @szemétpasi: Nem szokás itten befektetni a humántőkébe, meg persze gyakran nem is nagyon van miből. Én azt láttam, hogy jó pár helyen de facto rablógazdálkodás folyik, ilyen mentalitással meg pláne nem törődnek ilyesmikkel.

  9. szemétpasi
    mondta:

    @hibbant_hídrobbantó: Szerintem semennyire. Butaság ezt elvárni a cégek részéről, de valahogy ez nagyon be van égve főleg a KKV szektorba.

  10. hibbant_hídrobbantó
    mondta:

    @Hujber Tünde: Aki kulcsrakész embert akar bagóért, az csak keresse jó sokáig 🙂 Vót ilyen anno állásbörzén is, neki pl X szak/szakirány kellett, pedig Y tanterve sokkal jobban illeszkedne hozzá. Nem bírta megérteni („de neki az van a papírján!!”). Na mondom, kemény egy csapat, de osztani azt tudják a „köcsög lúzer álláskeresőket”.

  11. Hujber Tünde
    mondta:

    @kukatr: Ilyet én is tapasztaltam. Nem csináltam még ARIS-ban folyamatábrát csak Visioban? Hát így alkalmatlan vagyok az állásra, nem vettek fel. Nyaljanak sót. Természetesen azonnal beírtam a CV-be az ARIS-t. 😀

  12. kukatr
    mondta:

    @szemétpasi: Nyugat is laprakész embert akar, legfeljebb hajlandó mélyebben a zsebébe nyúlni.

    Amikor a cégek megtudják, hogy nem ismerem az általuk szent grálnak tartott célszoftvert, akkor már húzzák a szájukat. Az más kérdés, hogy rövid idő alatt képes vagyok a használatát megtanulni, pár szoftvernél már bizonyítottam ezt, de nekik azonnal kezdeni tudó principal/senior kolléga kell… Hát hajrá! 😀

  13. hibbant_hídrobbantó
    mondta:

    @Go!Go!: „Értem én, hogy jó volna a sok rabszolga, és jó volna elejét venni a társadalmi mobilitásnak” erről van szó, a sogennante „elitünk” szereti magát újratermelni közpénzen. Náluk valahogy nem divat inasiskolába adni a gyereket, akkor is ha finoman szólva nem egy nagy lumen (ismerek pár ilyet, persze sokpénzzel/különtanárok hadával boldogulnak) @szemétpasi: na ja, mondjuk felmerül a kérdés, hogy az egyetemnek mennyire a specifikus tudás átadása a feladata. Szerintem inkább az erős alapok/ képességek kifejlesztése. Hogy ez mennyire valósul meg…háát..pedig a „Duna jobb partjára” jártam 🙂

  14. vu2 (törölt)
    mondta:

    @szemétpasi:
    Amit írtál az egyben siralmas és szükséges folyamat is egyben szerintem.
    Aki az említett cégvezetőhöz hasonlót próbál támogatni/segíteni (akár azzal is, hogy ilyen hozzászólásokban megoldásokat kínál – híre mehet, elterjedhet és nem megoldásként használja fel, hanem a szart csomagolja be másképp) az valójában egy öntisztulási folyamatot próbál meg hátráltatni.

  15. szemétpasi
    mondta:

    @Go!Go!: Teljesen egyetértek. Amúgy még azért azt is fontos megemlíteni, hogy mostmár sok cég keres specifikus tudást pl siemens PLC, vagy akkor adott program magas szintű ismerete. Ezt pedig az egyetem nem, vagy csak részben tudja megadni.

    Az egyik első hely ahova jelentkeztem az interjúra vártam amikor hallottam valakit hangosan káromkodni, hogy nem hiszem el, hogy ez a sok gyökér kijön az egyetemről aztán egy végeselemmodellezést nem bír megcsinálni. Behívtak kiderült, hogy valami ősrégi szar programban kéne csinálni aminek SPANYOL a felülete… Mondtam, hogy 2 fő modellező programban (Catia, SolidWorks) és 1 külön végeselemes program meg tudom csinálni, de ezt a programot nem ismerem és a spanyol nyelv miatt nem fogom tudni 5 perc alatt megoldani. Erre olyan savanyú lett a feje az interjúztatónak, hogy hihetetlen.

    De sok csoporttársam belefutott abba, hogy mondjuk kifejezetten Samsung PLC-hez keresnek mérnököt és az egyetemen/szakkörön szerzett általános tudás kevés a cégnek.

    A munkaerőhiány jelenleg azt jelenti, hogy kulcsrakész ember nincs. Akit a 40 éve ott dolgozó profi kolléga helyére egyből be lehet rakni és lehetőleg még jobban is dolgozok kevesebb pénzért.

    Nincs kultúrája itthon a céges képzéseknek se dolgozói, se munkáltatói oldalról. Főleg a KKV-k esetén van ez így.

  16. vu2 (törölt)
    mondta:

    @Gipsz Ferenc:
    Röviden +1

    Hosszabban : csak nézem, jó a mozi ami a vállalkozások és a dolgozók közt zajlik; a vendetta szerű jelenségek igazán humorosak 😀

  17. Go!Go!
    mondta:

    @vuvuvu2: a „kisfiam” részt elengedem, berudom annak, hogy te is a modern oktatás terméke vagy. Egy kis kultúra nem ártana.

    A mondanivalód maradékához azt tudom fűzni, hogy igen, kriminális szinten vannak a pályakezdők, műszaki területen, neved egyetemről kerülnek ki olyanok, akiken minimális nyomot hagyott az oktatási rendszer.

    Ezzel együtt akkor gondolkozz egy kicsit. Szerinted a középiskolai képzésből kikerülő akkor milyenek? Egy szakmunkást (bocs, nem követem, hogy éppen minek nevezik át az aktuális héten) végzett ember simán nem csak funkcionálisan analfabéta.

    A rendszer nem úgy rogyott meg, hogy hülyék lettek a diplomások, alattuk meg mindenki más maradt a 30 évvel ezelőtti színvonalon, hanem úgy, hogy még mindig ők az elérhető legjobbak, csak az egész színvonal került több lépcsővel lejjebb.

    Másrészt nagyon kettészakadt az egész oktatási rendszer, kevés nagyon jó ember mellé jönnek az analfabéták, és nem csak egyetemről, hanem s rendszer minden szintjéről. Ezzel együtt még mindig egy felsőoktatást végzettből van nagyobb esélyed munkaerőt faragni (ez lassan minden cég elemi érdeke, ha nem képzi magának a munkaerőt, akkor nem lesz), már a gimnáziumok nagy része is max az árufeltöltő zombi szintet képzi, mezei adminisztratív munkakörre sem alkalmasak (ez azért 20 éve még nem volt ekkora gáz)

  18. vuvuvu2
    mondta:

    @Go!Go!: „Hagyjuk már ezt az unalmas mantrát a diplomások számáról. Értem én, hogy jó volna a sok rabszolga, és jó volna elejét venni a társadalmi mobilitásnak, így mindenhonnan jön a túl sok diplomás. (Persze mindenki úgy érti, hogy a másik ember gyereke menjen szakmunkásnak, a saját fia, lánya azért diplomázzon).”

    Kisfiam, az a probléma, hogy ma olyanokat is beengednek a felsőoktatásba, akik funkcionális analfabéták. Napi szinten ilyenekkel dolgozom és tele van a hócipőm ha embert keresek a csapatomba. Egy q**a levelet nem tudnak úgy megírni, hogy nyelvileg rendben legyen, alany-állítmány egyeztetés nuku. Képtelenek a 4 matematikai alapművelet használatára, olvasott szöveget értelmezésére, továbbá rövid és épkézláb összefoglalására. De hatalmas az arcuk, meg van két diplomának nevezett wc-papírjuk.

    Teljesen felesleges milliárdokat elkölteni arra, hogy termeljük az alkalmatlan diplomásokat (20+ éve ez folyik). A kutya ott van elásva, hogy diplomásokban meg papírokban tetszenek gondolkodni, nem pedig szakmai tudásban. Mi haszna az országnak a rengeteg használhatatlan BA/BSc (esetleg MA/MSc) fokozatból? Azt a sok milliárdot amit a funkcibéták egójának növelésére költünk, sok más hasznos célra is lehetne fordítani. (Pl. szakmunkásképzésre, amire iszonyú nagy szükség van.)

  19. Zitka
    mondta:

    @Gipsz Ferenc: teljesen egyetértek. Én külföldön dolgozom. Egy percig nem voltam munkanélküli otthon sem, de amit itt megtaláltam az a megbecsülés, 8 órás irodai munka és tisztességes bérezés. A főnököm kérdezi meg tőlem időnként, hogy elégedett vagyok-e, vagy esetleg csináljon valamit (ő!!!) másképp. 20 év otthoni sales munka után majdnem elsírtam magam és közöltem, hogy maradjon mindig ilyen. Szóval nem fogytunk el, elmentünk. Munkavállalók vagyunk, nem a cipőjük sarka, amit koptatunk. Ennyi 🙂

  20. Gipsz Ferenc
    mondta:

    Nincs munkaerő hiány. Olyan emberből van hiány, aki gombokert végez első osztályú munkat napi 16 órán át, miközben hálától párás szemmel lesi a tudatlan, ejtőernyős főnöke minden szavát. Ezek a emberek fogytak el, haltak ki.

    Ha egy cég megfelelő juttatásokat ad és nyugati munkakörülményeket biztosít, ma is válogathat a jelentkezők között. Ha a cég Olcsó Jánoskodik, amatőrködik és pöffeszkedik akkor csak Olcsó Jánosokat, amatőröket és pöffeszkedőket fog bevonzani. Bennük pedig sok köszönet nem lesz a mai pusztítóan öldöklö versenyben.

  21. Fuxos (ex bömis)
    mondta:

    @Go!Go!: Ott a pont…nem kicsi.

  22. odamondó
    mondta:

    @Estella4422: ez olyan mint a pilóta „hiány”. Ha nem tudod mi az igazság elköltesz 140 ezer eurót képzésre és akkor jössz rá, hogy akkora a hiány hogy nagyon sok pilóta „fizet” a repülésért. 🙂

  23. kobi97
    mondta:

    @nicolasito: „Kovács Kokó Istvánokat termelünk”-azért egy olimpiai bajnoknak több tisztelet járna…” Bárcsak Kokókat termelne ez az ország!

  24. erkölcsi hulla
    mondta:

    @Estella4422: Nálunk mindig jól megvolt a huszonéves, a harmincas, és a 40-50 es korosztály is. Sőt személy szerint inkább az öregekkel dolgozok szívesebben.

  25. erkölcsi hulla
    mondta:

    @Go!Go!:
    A-túl-sok-a-diplomás duma szánalmas, senki ember fia nem akarná hogy a gyereke egy gyári összeszerelő robot legyen, mint az apple vagy a saumsung gyárakban, ahol akkor jár a legjobban ha kiugrik az ablakon és szörnyethal.
    Munkaerőhiány van? Jah mert kiment mindenki aki jobb életet akar? Utáljuk az itt maradtakat, akiknek még van diplomájuk és mobilitásuk !

    A végén mi leszünk az 5 milliós összeszerelőrabszolga ország, és büszke leszünk rá.

  26. Fuxos (ex bömis)
    mondta:

    Én a kitartó fajtából voltam. Nagy multinál kezdtem, relatív gyorsan eljutottam a csúcsra, sokáig ott is maradtam, aztán egyik napról a másikra, valami mondvacsinált okból kiléptem az egészből. Fél évet pihentem, aztán megpróbáltam visszajutni abba a világban amit elhagytam. Nem ment, pedig az elvárásokból is engedtem….nem keveset. Kényszerből, szabadúszó interimként dolgoztam évekig…..pár éve egy 50 fős cégtől kaptam megbízást..egy két kanyar után ottmaradtam. Most is ott vagyok első számú vezetőként. Az elején szenvedett az egóm, hiányzott a nagyság, mégis ottmaradtam és a végén nagyon megszerettem. Nincsenek szabálykönyvek, okoskodó kibicek stb…..igazi gerilla hadviselés. Nem ejtenek bennünket foglyul, de mi sem ejtünk foglyokat. Igazából ez fekszik nekem. A nagy cégeknél és interimként eltöltött időt nem sajnálom. Olyan tudásra tettem szert, amit itt nagyon tudok kamatoztatni.

  27. pippa2011
    mondta:

    @N48: Nem rossz ötlet. THX

  28. Go!Go!
    mondta:

    Hagyjuk már ezt az unalmas mantrát a diplomások számáról. Értem én, hogy jó volna a sok rabszolga, és jó volna elejét venni a társadalmi mobilitásnak, így mindenhonnan jön a túl sok diplomás. (Persze mindenki úgy érti, hogy a másik ember gyereke menjen szakmunkásnak, a saját fia, lánya azért diplomázzon).

    Ti tényleg a túl sok diplomásban látjátok a gondot, amikor a diplomások között fele a munkanélküliség aranya, mint a szakmunkások között?

    Forrás: index.hu/gazdasag/defacto/2014/09/01/diploma/ (de sok másik helyen meg lehet nézni).

    A XXI. században nem bullshit a tudás alapú társadalom, nem azért jó egy büfé szakos kolléga valami adminisztratív munkakörben, mert olyat tud amit egy szakközepes ne tudna, hanem mert ha holnap bejön 2 új feladat, vagy tök mást kell csinálni, akkor könnyebben képzi át magát.

    Szerintetek aki képes volt letenni egy bármilyen béna diplomát, az mennyire lenne elégedett egy olyan szellemi kihívást jelentő munkakörben, amiből ma nagy a hiány a betanítottak között?

    A gond az, hogy első körben elengedett az ország teljesen majd 1 millió porenciális munkavállalót, akiket irni-olvasni nem tanít meg a rendszer, de a felzárkóztatási pénzekből 1.5 milliós mikrosütőt vettek a politika által kinevezett vezetőik.

    Diplomás ma jellemzően a középosztály gyereke lesz, de aki oda nem kerül be, az teljesen haszontalan, a munkaerő szempontjából hadználhatatlan képzést kap, mert azt gondoljuk, hogy még mindig 1950-et írunk, mikor egy szakmunkás nemen a gyárba, aztán fogott egy reszekőt, és reszelt. Nézz körül ma, hogy a legalacsonyabb szintű munkakörökben is milyen komplex eszközök, folyamatok, utasítások vannak.

    Nem a diplomás helyett kell vas ipari dolgozót képezni, hanem a vas ipari tanulót kell olyan szinten oktatni, hogy képes legyen egy XXI századi munkahelyen dolgozni.

    És végül nem kellett volna hagyni, hogy alaphangon 500 ezer ember lelépjen az országból a vicces fizetések, és az uram bátyám gazdaság által ellehetetlenítve (nézz körül, naponta olvashatod, hogy melyik ágazat melyik hatalom közeli ember kezébe került. Szerinted amikor a munkahelyed fő konkurensét megveszi a politika, akkor az rád nem lesz hatással? Mikor elkezdenek elmaradozni a megrendelések, akkor csak a főnököd megy csődbe?)

    És megy a szakmunkás is külföldre, nem is csak maga miatt, hanem mert van egy tehetséges gyereke, közben meg itthon a kormány és az emberek is azt harsogták, hogy nem kell annyi diplomás, menjen inkább gyári sormunkásnak. Igy inkább összeszorított foggal ő megy ki az osztrákokhoz a gyárba, de a gyerek ott érettségizik majd, és ott lesz belőle orvos, mérnök, közgazdász.

    Ezeket a dolgokat kellett volna rendbe tenni, nem sírni, hogy túl sok a diplomás.

  29. vuvuvu2
    mondta:

    @vuvuvu2: a dilomások számán kívül az elmúlt 20-30 évben még van valami ami növekedett – az emberi hülyeség és annak terjedési sebessége. erre kiváló tér a net és ma már a facebook is, amely tele van egy csomó hülyeséggel, hibás, ellenőrizetlen, igénytelen tartalommal, téveszmével, igénytelenül, nyelvi hibákkal és nylevi igénytelenséggel megírt blogokkal, spam-kategóriás kommentek millióival. és az a borzasztó, hogy ez a tartalom rengeteg embert elér, és vírusként terjszti tovább a hülyeséget.

  30. Estella4422
    mondta:

    @Go!Go!: Na pont uezt írtam én is. Abba kéne a hagyni a Cv-k válogatásánál, hogy ennek rossz a fotója, ez elmúlt 40 éves, ez túl jó, úgyis elmegy innen, meg s több körös bohóc interjúkat. Hr-esként, de szakmai területen is dolgoztam.
    A szakterületemen 3-4 gyors szakmai kérdésből meg tudom állapítani jó-e a jelölt vagy sem. A következőt el kell neki mondani: ekkor kell kezdeni, ennyi bért tudunk fizetni-érdekli-e így is az állás. Ha igen, akkor fel kell venni, nem váratni. Az olyan, hogy beilleszthető-e a csapatba, meg idiótaság, mert egy jó vezető (ha nem rokoni szálak miatt ül ott, hanem kompetenciája is van) felelőssége, hogy a már ott dolgozók elfogadják az új kollégát. Akivel nem haverkodni kell, hanem együtt dolgozni.
    Ezért nem értem, amikor azért dobnak vissza jelölteket, mert huszonéves a csapat és egy 45 éves nem illeszthető be. wtf?

  31. vuvuvu2
    mondta:

    @Leordítász király: azért ez nem ilyen egyszerű ahogy te azt egyszeri emberként gondolod.

    a máv, posta, bkv és sok más cég nem talál viszonylag rövid idő alatt betanítható munkakörökre, és sok más cég szakmunkás munkakörökre embereket. az egyik ok, hogy 20 éve mindenki diplomást akar nevelni a kölykéből. és lett egy csomó diplomás, közben a diploma tényleges értéke csökkent (a színvonal nivellálódott), és lett sok-sok diplomás munkanélküli, akiknek egyre nagyobb része nem fog egész életében olyan állásban dolgozni amihez kell a diploma.

    aztán persze itt van az elvándorlás is, de nem londonra meg angliára kell gondolni, hanem ausztriára és a németekre, mert ők sokkal elérhetőbbek. az nagyon nagy gáz, hogy a bkv-tól bécsbe mennek buszt vezetni az emberek. de nemcsak a bkv-tól, hanem sok más cégtől ahol tömegesen használnak gépjárműveket.

    továbbá felnőtt egy generáció aki könnyen és jól akar élni. aki évekig keresi önmagát, az ideális állást, ahol megvalósítja magát, ahol mindenki az ő igényeire reflektál (a hülye hr-estől kezve mindenki, a főnöke és persze a ceo is). egyelőre megteheti hogyha nem tetszik a munkahely, kilép, és pár hónapig keresgél, mert apuka eltartja. de ha apuka nem lesz, akkor kérdés, hogy mihez kezd magával (miután felélte az örökségét).

    az okok szerteágazóak, és az előbbi csak néhány volt ami annak a hátterében áll, hogyan esik szét nemcsak nyugaton a középosztály, hanem nálunk is az egész társadalom, és X év múlva hogyan válik működésképtelenné. mert nem lesz aki buszt vezet, aki kiviszi a levelet, aki ápol, gondoz, gyógyít, tanít, rendesen hajat vág, villanyt szerel, épít, javít stb. mert ezek mind olyan munkák amelyeket meg kell tanulni, a tanulásba pedig évekig be kell fektetni (mentálisan és fizikailag is), és utána a munka során erőfeszítést tenni azért, hogy az ember a szakmáját hosszú évek alatt elsajátítsa. ez pedig nem kompatibilis azzal ami a mai Y elvárása (erőfesztítés nélkül jól élni). szomorú jövő, amit nem a hr-esek fognak megoldani. és nem azért mert hülyék hozzá, hanem azért mert az előbb részletezett folyamatok és még pár egyéb, nem részletezett folyamat mely ide vezetett, nem általuk vezérelt.

  32. Estella4422
    mondta:

    @Leordítász király: Tudod az a vicc, hogy munkaerőhiányról sírnak, közben meg továbbra is megy a bohóckodás az 5 körös interjúkkal, a körök között 2-3 hét szünettel. Most vagy nincs munkaerőhiány, mert annyi jelentkező van, hogy lehet válogatni, mint gyöngytyúk a tudjátokhol, vagy abba kéne hagyni az 1 körösnél több interjút.

    Jaj nincs ember, de 4 hét alatt nem képesek behívni egy jelentkezőt sem és csodálkoznak, hogy 8 hét után (kb 2. kör után) már szólnak a jelentkezők, hogy részükről nem aktuális, máshol már kaptak ajánlatot.

  33. Go!Go!
    mondta:

    @Leordítász király: a migránsozást feltétlen ide kellett kevered.

    Értem én, hogy buzzword-re fizetnek, így hiába van 1-2 értelmes saját gondolatod is, muszáj a központi agyat is kuszolgálni (mint mikor a kommunizmusban minden tudományos munka első 20 oldala a szovjetek dicsőítése volt, mert a cenzor addig olvasott, utána meg lehetett emlékezni a nyugati eredményekről is).

    Abban tényleg komoly igazság tartalom van, hogy a HR-esek nagyon túltoltak egyes elméleteket, különösen az egyszerűbb munkakörökben. Nevetséges felvételi vizsgálatok egy mezei áruházi eladónál, csak azért mert valahol olvasott róla.

    Ennek most isszuk a levét, mert az elmúlt 20 év HR-esei képtelenek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Hozzászoktak, hogy korlátlan bőség van a jelentkezőkből, a végtelenségig 5-6 körön át lehet játszani a tesztelősdit, kizárólag recruiter szemlélet, ha lelép majd keresünk másikat, így aztán 0 tapasztalat a HR más klasszikus területein.

    Ennek eredményét szívjuk most, white collar műszaki területre képtelenek embereket hozni, egyre több az üres pozíció, a távozó seniorok feltöltése pedig kizárólag egyetemistákkal megy, ők még hajlandóak részt venni abban, hogy 10+ év sikeres munka után a 4. körben gyufaszál rakosgatós játékot toljanak, bizonyítva a komplex rendszerek megértésében való jártasságukat. (A másik kedvencem a kommunikáció, mikor egy ígéretes jelöltet 2 hétig váratnak, „mert csak”. 5 éve ez működött ma a konkurencia 1 hét alatt lezavarja a 2 kóros interjút és ajánlatot tesz a jó embernek).

    Másrészt szerinted ennek az országnak tényleg migráns gondjai vannak? Ember, nem az arabok nem akarnak (és nem is) jönnek, hanem az ukránok, a balkániak, senki. A Lengyel gazdaságot lassan millió körüli ukrán tartja életben a távozók miatt , nálunk meg a nagy migrancsozás közben suttyomban próbálnak könyörögni az urak, hogy valaki települjön már be, mert sikerült fél negyéket felvásárolni, de nincs aki megnűvelje. Egyenlőre valóban a nem létező muszlim hordák várnak first world problemként az országra, és nem a saját balsfaxságunk az 50 éve elcsalt roma felzárkóztatással, a tuzmilliókért kiképzett, majd 100 forintból megtartani szándékozott EÜ alkalmazottakkal, a gyűlölet politika miatt csomagoló középosztállyal, meg a teljesen inkompetens munkahelyi vezetéssel akik még mindig a „nem tetszik, el lehet menni”-t tolják.

  34. Leordítász király
    mondta:

    Szerintem a magyar munkaadóknak már reszeltek, el lehet lassan felejteni ezt a cévés jópofáskodást. Hát nézd meg a balatoni vendéglátást, nézd meg azt, hogy pénztárosokat mennyiért keresnek, menjél ki egy pályaudvarra, ahol a MÁV a hangosbemondóban könyörög, hogy dolgozzon már náluk valaki…
    Ezt érték el a háeresek hosszú évek kitartó munkájával, a nyugatról átvett értelmetlen technikáikkal, ez nem jó a cévébe, az nem jó a cévébe, vissza se szólunk, a fizetés az meg éhbér.
    Na, most itt az eredménye. Aki tehette, már elhúzott nyugatra. Maradtak a kitartók, meg a migráncsok.
    Szerintem pár év múlva pár speciális területet leszámítva az lesz a norma, hogy aki képes a nevét leírni allahakbározás nélkül a jelentkezésnél, annak muszáj lesz visszaírni, mert jobbat úgyse kapnak 😛

  35. 'it's cool to know nothing'
    mondta:

    Nincs annál nagyobb baj, mint ha az ostobaság kitartással párosul.
    Tehát itt sem a kitartással van baj, hanem hogy ezek az emberek egyszerűen ostobák. Nem azért nem kapnak állást, mert kitartók.

    Arról cikket írni, hogy buta emberek segítség nélkül nem boldogulnak…
    Hát nem tudom.

  36. nicolasito
    mondta:

    @jobangel: + a borzasztó kiválasztásból, és a morális normák teljes hiányából. Ez egy nagyon összetett válság, nem csak a tanulatlanság az oka szerintem.

    Jut eszembe: más nyelvekben is van olyan kifejezés, hogy „CV-t építek”? Futkos a hideg a hátamon, ha ezt hallom 🙂

  37. jobangel
    mondta:

    Köszönöm a hozzászólásokat, komoly muníciót adtok a témához…

    @nicolasito: ez a vezetői képzés hiányából ered, egyelőre csak azt látom megoldásnak, ha a beosztottakat próbálom érdekérvényesítésre tanítani. Meg a vezetőket vezetésre, ez utóbbi nehezebb. A tudatlan vezetők többsége elégedett magával, nincs igénye fejlődésre.

  38. tnsnames.ora
    mondta:

    @nicolasito:

    Amit mondasz a pesszimista megközelítés, és a bloggazda majd biztos jól ki fog majd térni rá 🙂

    Az én demópéldám idevágóan: ha van egy agilis sw-fejlesztési projekt, aminek (1) fontos darabkáját (2) jól megcsinálja valaki, ha ez ugyanakkor nem válik láthatóvá a megrendelőnek (akár előzetesen, akár utólagosan), akkor esélyesen nem lesz pénz belőle, a mai fillérb*szós világban. (Megrendelő kompatibilisen cserélhető munkahelyi kollégára, kis- és nagyfőnökre)

    Örök tanulság, hogy Sisyphus is serényen görgette felfele a követ hegyen, de sok eredményt nem tudott vele felmutatni.

  39. nicolasito
    mondta:

    @jobangel: én is kíváncsian várom, esetleg ajánlom még mellé a másik tipikus magyar középvezetői bullshitet, a „nekem még nem bizonyítottál”-t. Ezt a két mondatot eddig csak olyan vezetőktől hallottam, akik azon kívül, hogy aláírják a jelenéti íveket, semmihez sem értenek (leszámítva a hazudozás és ferdítés nem elhanyagolható képességét). Én ha ilyet hallok már nyitom is a professiont, mert minőségi munkával ilyen embereknél eredményt elérni nem lehet. Ha az egész részlegen tudják, hogy jó vagyok, akár a legjobb, akkor nyilván pont a főnök nem látja ezt, és neki még külön be kell „bizonyítani”. Miközben valakiből, aki másodéves egyetemista fél év munkatapasztalattal, seniort vagy főnököt csinál ugyanez a vezető. Érdekes, hogy az ilyenek egy hónap alatt is tudnak bizonyítani és munkát láthatóvá tenni.
    Azt kellene végre észre venni, hogy azért vagyunk 30 évvel lemaradva a Nyugattól szakmailag meg bérben is, mert itt nem a valódi eredmények számítanak, csak a látszat. A láthatóvá tevéssel viszont csak Patyomkin falvakat építünk meg Kovács Kokó Istvánokat termelünk, amikre viszont a világ épeszű része nem kíváncsi.

  40. @pippa2011:

    Hagyni kell, hogy valami nagy adag sz@r összegyűljön és utólag kipucolni. Ha szépen pucolgatod folyamatosan akkor senkinek se tűnik fel 😀

  41. tnsnames.ora
    mondta:

    .

  42. tnsnames.ora
    mondta:

    WoW! Nagyon jó poszt, valós, releváns problémafelvetésekkel, gratula.

    A láthatóvátételnek van rokonszenves és ellenszenves megjelenése. Az ellenszenves verzióra nem is térnék ki, sokan, sokszor láthattuk: kis léptékben, zaj/overhead, nagy léptékben méreg is tud lenni az adott munkahelyi közösségben.

    A rokonszenves verzió is minimum kettéágazik: mérhető és nem mérhető verzióra.
    A mérhető verziónak előnye, hogy könnyebben (értsd átláthatóbban) pénzesíthető, viszont kevésbé fenntartható (lásd Sztahanov esetét).
    A nem mérhető verzió úgy létezik, hogy nagyon nehéz róla akármilyen körben egyáltalán beszélni róla. Ami konszenzus van sokszor az ügyben az csak a fontosságát érinti.

    A visszajelzés sem elég önmagában: a „legyen” mellett fontos, hogy érdemi illetve ne alul- meg felüllövő legyen. Nagyon kevés főnököt láttam, aki képes volt jól csinálni.

  43. jobangel
    mondta:

    @pippa2011: Jövő héten lesz 🙂

  44. pippa2011
    mondta:

    …”tegye láthatóvá a munkáját a következő helyen” – ez nagyon érdekel. Van erről bővebb cikk? Köszi.