Ezért nem kapsz visszajelzést az állásjelentkezésedre

Ezért nem kapsz visszajelzést az állásjelentkezésedre

 gonosz2.jpgVégeláthatatlan vita folyik a fórumokon a jelöltek és a HR-es kollégák között arról, hogy mennyire alávaló gazemberek a HR-esek, mert nem jeleztek vissza, pedig én beküldtem az önéletrajzom vagy ott voltam interjún és megígérték! Mennyire rossz benyomást tesznek a cégről és magukról és különben is hogy van képük nem visszaszólni Nekem? Csak 10 perc, mit nem tudnak megtenni ezen? Sorolhatnám a vádakat és az okos javaslatokat egyaránt. 

Jó magyar szokás egymásra mutogatni, a rosszat feltételezni, nyilvánosan, meggondolás nélkül bárkiről bármilyen véleményt a közönség elé tárni.  Miután a Jelölti oldalt már hallottuk, akkor most elmondom a valóságot a HR oldaláról. Nem véleményt alkotok. Tényeket közlök.  A probléma forrása, hogy ma Magyarországon még mindig nem elismert szakma a HR. Multinacionális vállalatok tulajdonosai nincsenek tisztában azzal, hogy mit is csinál valójában, milyen feladatokat lát el. A tanácsadó cégek ezért nem is a HR-es munkatársakat hívják meg előadásokra, hanem a cégvezetőket, tulajdonosokat, hogy felnyissák a szemüket. Mert ugye hiába akar forradalmat a HR-es, ha a vezető nem érti a lényeget. Nekem egy nagy vállalat tulajdonosa azt mondta, hogy a teljesítménymérés és értékelés nem a HR dolga. Egy másik meg azt, hogy ő nem is tudta, hogy a képzés, oktatás a HR osztályhoz tartozik.

Messziről indulunk ugye? De innen szép ám nyerni! Na, kedves Jelöltek, akkor elmondanám, miért is nem kapjátok meg azt a nagyon óhajtott visszajelzést. Az oka nem más, nincs rá idő, nincs rá ember, nincs megfelelő technika. Ne gondoljátok, hogy azért mert menő a cég, akkor már rendelkezik HR software-rel. Ne gondoljátok, hogy amíg 5-6 könyvelő ül az irodában, addig a HR-en is ez a létszám. Nem. 1 max. 2 fő fedi le a teljes skálát. Nem csak a toborzást, hanem mindent. De amíg ti jelöltek szidtok bennünket, hogy miért nem jelzünk vissza, addig, mi megpróbálunk falakat döngetni, hogy elvégezhessük a munkánkat, amiért felvettek. Employer brandinget építeni, vagy megszervezni a csapatépítő bulit nektek vagy betanítani az új munkatársat, esetleg jobb fizetést elérni a főnöknél Nektek, vagy azt, hogy ne rúgjanak ki titeket, és még sorolhatnám. Ne gondoljátok, hogy reggel úgy kelünk fel, hogy ördögi kacajjal, dörzsölve tenyerünket elhatározzuk, hogy na, ma senkinek se szólunk vissza, húúú, de szuper lesz. Nem szándékos, higgyétek el és igazatok van, amikor azt mondjátok, nem korrekt a cég, amely nem ad visszajelzést. Igazatok van, amikor azt mondjátok, rontják a cég hírnevét. Igazatok van maximálisan.

Javaslom nektek, hogy emeljétek fel a telefont és kérdezzétek meg, mi újság a kiválasztási folyamattal. Legyetek okozók és vegyétek kezetekben az irányítást, ha már az a „szemét” HR-es nem volt képes visszaszólni.

Igen, tudom, hibázunk. Azt ígértük, de higgyétek el, úgy is gondoltuk és igen, bánt minket, hogy nem tudunk mindenkinek visszajelzést adni. Tegyen meg mindkét oldal mindent annak érdekében, hogy az információk áramoljanak és egymásra mutogatás helyett fogjunk össze és megoldásokban gondolkodjunk.

 ******

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg, hátha ezzel te is segítesz másoknak!

Ha személyes segítségre van szükséged az álláskeresésedben, karrierváltásodban, válogass tematikus szolgáltatásaimból vagy ingyenes konzultációért gyere a Facebook csoportomba!

******

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz SimonTemp hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. Jakab Istvan
    mondta:

    Jo napot kivanok! Ez igy van sajnos nagyon igaz ami az elobb elhangzott ebben a temaban! 10 cegbol 8, vagy 9 nem teszi meg a visszajelzest, sot foglaltra teszi a vonalat, hogy ne is lehessen ertekezni ilyen ugyben! Koszonom a lehetoseget!

    1. jobangel
      mondta:

      Szia, üdv itt!
      Azért szoktam azt mondani, hogy nem szabad a visszajelzésekkel vagy a hiányukkal foglalkozni, mert sokat árt az álláskeresésnek.
      Azzal foglalkozzunk, hol lesz új állás, ne azzal, hol nem lesz 🙂

  2. Pal Konstantin
    mondta:

    Akkor most munkaerő hiány van? Úgy látom 1-1 állásra tömegek jelentkeznek. Akkor a Fidesz mit süketel? Az Ochregray.com oldalon sok olyan rendszer van, amivel a tömeges mailezést is meg lehet oldani és 10 dollár körül van.

  3. GaborV
    mondta:

    @papi19: Akit én eddig láttam HR-es az nagyrészint beesett 8kor (hivatalos munkaidő 7:30-16:00) 12-13:30 a „félórás ebédidő” és fél 4-kor már pakolt.
    A bérszámfejtést megcsinálta „Marika”, a HR-esek meg nézték az ezo magazint, hogy majd milyen csillagjegyű embert kell felvenni mert az X szombában mindenki mérleg vagy halak.

    Szóval nekem sokkal rosszabb a véleményem a HR-nek nevezett áltudományról, mint amit az itteni kommentek többsége felhoz. És igen, ezek gyakorlati tapasztalatok.

  4. kopaszmedve
    mondta:

    Azért nem kapsz visszajelzést, mert a cégeknek csak akkor számítasz, ha felvesznek.
    Egyébként bármilyen leterhelt is egy hr-es, szóbeli interjú után kutya kötelessége lenne visszajelezni az eredménytől függetlenül. Erre jó példa egy kereskedelmi lánc, ahol a nemleges választ is a megadott időn belül közölték két interjú után). Rossz példa pedig egy világméretű közvetítő cég, akik megkerestek egy ajánlattal, majd az állítólag jól sikerült interjú után úgy kellett hajszolni őket a „bármilyen” válasz után.

  5. #szájbergyerek#
    mondta:

    @HellsAngel:
    „Szerintem a nyilt, ketoldalo kommunikacioban a „nem valaszolok”-nak mindig lehetosegnek kell lenne.”

    Szerinted.
    Szerintem meg nem.

    Persze lehet, hogy én mérnök aggyal gondolkodom, nem pedig HR-esével.
    Talán így kellene történnie, ha a „nem válaszolok” lehetőséget meg akarod tartani magadnak:

    Már a hirdetésben megadni, hogy meddig lehet pályázni. Kiértékelésre meg adtok magatoknak egy-két hetet, hogy melyik 20-30 embert akarjátok behívni interjúra.

    Mindenki tudni fogja, hogy ha a megadott dátum plusz két hét után sem hívjátok be, akkor ennyi volt.

    Interjún megmondani a jelentkezőnek, hogy a tervezett interjúk és azok kiértékelése eddig fog tartani. Magatoktól! Nem úgy hogy rákérdeznek, aztán nyomjátok a szokásos bullshit-et, hogy majd időben értesítitek. Külső szemlélőnek ez olyan, mintha nem tudnátok mit akartok vagy épp vőlegény- casting-nak használjátok az egészet valahol az ebéd és a délutáni kávé szervezése között. 😉

    Na de térjünk vissza lényeghez: Mindenki interjúalany tudni fogja, hogy ha megadott napig nem keresitek, akkor nincs következő kör.

    (Bár az a pár ember, aki meg az utolsó körben bukott ki, talán megérdemel valami sablon választ de még ez sem kötelező.)

  6. Névtelen
    mondta:

    Megértem, ha önéletrajza nem küldenek elutasítást, hiszen lehet, hogy több száz ember jelentkezett egy állásra. Viszont mikor 3. körös interjú után többé nem szólnak, az minősíti a céget, elsősorban az ottani HR-t. Sajnos ez jellemző nagyon sok nagy nevű cégre is.

  7. #szájbergyerek#
    mondta:

    „ma Magyarországon még mindig nem elismert szakma a HR”

    Ennek pontosan az utána következő ömlengés az oka.
    Ti mindig mindent jobban tudtok, mindenhez jobban értetek bárkinél. Még a cégvezetők is ostobák, mert nem látják mi folyik itten. Bezzeg ti átlátjátok.

    Aztán csodálkoztok, hogy egy valóban jó szakember nem vevő az okoskodásaitokra és az egész szakmátokat a másvilágra küldené.

    Az ilyen lényeglátó HR-esek azt sem képesek kinyögni egy interjú végén, hogy „ha x ideig nem keresünk, akkor tárgytalan”. Még ha a jelölt rákérdez, akkor sem. Pedig ennél több nem kellene.

    Amúgy elhiszem, hogy sok a munkátok. Nélkületek nincs csapatépítő, nem tudnánk kinek kell szólni, ha elfogy kávé de még a saját asztalunkat sem találnánk meg és persze senki nem tudna keresztbe szalmát tenni, ha ti nem tanítjátok be. 😉

  8. DocBulywood
    mondta:

    @Bambano:

    Kérlek szépen a bérszámfejtés egy roppant nehéz, megerőltető, magas, nívós szakmai kvalitással űzhető mesterség.

    Gyengébbeknek ott van pl a http://www.nettober.hu

    Örülök, h segíthettem!

    😀

  9. Bambano
    mondta:

    @kukatr: azok a jelentkezők, akik irreleváns cv-t küldenek, mindig is értéktelenek lesznek a cégnek.

  10. kukatr
    mondta:

    @Bambano: *…a cég számára _rövid_ távon értéktelen… Pont addig, ameddig egy átlag közép- és felsővezető gondolkodni tud.

  11. Don Tejbegríz a féllábú matrac
    mondta:

    Tavaly áprilisban jelentkeztem egy céghez, ahonnan tavaly szeptemberben! kaptam egy választ, hogy sok jelentkezés érkezett blabla, várjak türelemmel.
    Kíváncsi vagyok mikor jön a következő értesítés.

  12. Aha_persze
    mondta:

    @Aha_persze:

    Baszki !!! Egy 15 éves gép és egy tizen akárhány éves mezei Outlook Express is lekezeli a felét a feladatnak. Ne beszéljünk már félre !

    Mi ez ? Dedó?

  13. Aha_persze
    mondta:

    @Bambano:
    -üzenetszabályok
    -tárolómappák erre a célra
    -tároló fájlból adatbázis konvertálás a netről ingyé szoftverrel
    -időzített küldés
    -stb. stb.

    Én oldjam meg innen???

  14. Bambano
    mondta:

    @Benoke2: mi az a bérszám fejtés? pláne, ha a hr osztájhoz csapták (sic!)?
    betolat a bazi nagy kamion, póton nagy tartály, amiben vannak a bérszámok, és lefejtik?

    @Aha_persze: „1200 email válaszként való elküldése olyan 10-20 percet vehet igénybe egy átlagos irodai felhasználónak, ha erre megoldást/segítséget kér egy informatikustól.”: és honnan lesz a címlista, amire küldeni kell?
    most egyébként tekintsünk el attól, hogy én, mint isp rendszergazda, biztos pofánverem azt a júzert, aki hirtelen kiborít 1200 emailt magából…

  15. Benoke2
    mondta:

    A hozzászólók többségével értek egyet. Vissza kell jelezni. Egy sablon levél pontosan elegendő. Nem vár el senki több perces ömlengést. Megvan a technika hogyan kehet tömegesen visszajelezni nem atom fizika. Ez a hr munka része. A bérszám fejtést nem a hres végzi. Hanem a bérszámfejtőt a hr osztájhoz szokták hozzácsapni, de nem sok köze van hozzá. Nem akarom általánosítani a hr -t mert a sok negatív tapasztalattal szemben volt pár nagyon pozitív is. Nagyon elkeserítő hogy egy darab kutyaguminak nézik az embert és mindenféle okból kibújnak a feladatuk alól. Túlterheltek? Sok a meló? Nincs egyedül a hr. Mások is sokat dolgoznak, sokan túlterheltek. Külföldi cégeknél jellemző hogy ki akarnak préselni mindent amit lehet. Ezért van az hogy néha megspórolnak egy embert mert az is felfelé viszi az éves eredményt, az hogy ennek milyen ára van pedig a legkevésbé sem érdekel senkit. Mindenkinek el kell végeznie a feladatát nem pedig csak részben. Ha 95% ban csinálom meg a munkám az nincsen kész, a megrendelő nem fizeti ki. Na és ha az aljalmazottak nem is de a hr igazgatónak meg kell követelnie, ez egy fajta kultúra, igényesség. Ennek pedig híre megy… Az ellenkezőjének is… Manapság pedig nem feltétlenül érvényesül az mint korábban miszerint a munkáltató azt csinál amit akar. Ha el akarják érni hogy megfelelő gárda legyen többek között ez az apróság is sokat számít. A céges bulik meg ilyesmik szervezése nem a feladatuk ha nincs idejük ne vállalják el… Egyébként kifogást keresni valóban könnyü, csak kevesebb energiából megoldást is kehet találni…

  16. HorvTam
    mondta:

    @Bambano: Jah,a céges karrierportál aztán tényleg működik. K&H,MKB,E.on karrierportálján már 6 hónapja az áll a jelentkezéseim mellett,hogy feldolgozás alatt. XD Bocs,technika ide vagy oda, igaziból mindig oda lyukadunk ki,hogy a HR masszívan szarik bele.

  17. @Laca1558: én is jártam már így: 1 hónap múlva hívtak, hogy gyerünk! A válasz: „Köszönöm hívását, már nem aktuális! Viszhall!”:-) Oszt sértődjön csak 3-4 hétig…

  18. Aha_persze
    mondta:

    @Bambano:
    1200 email válaszként való elküldése olyan 10-20 percet vehet igénybe egy átlagos irodai felhasználónak, ha erre megoldást/segítséget kér egy informatikustól.
    10-20 percet a felhasználó foglalkozik vele maximum.

  19. Bambano
    mondta:

    látom, sokan még mindig nem értik.
    példa: cég kiír mondjuk egy titkárnői állást. kapnak rá 1200 önéletrajzot.
    ez ömlesztve beborul egy darab postafiókba.
    az első néhányat elolvassák, abból kiválasztanak párat interjúra és behívják. szerencsés esetben néhány körben kiválasztásra kerül a jelölt, akivel szerződnek.

    A hr-es addig nem fogja senkinek sem mondani, hogy nem ő nyert, amíg a jelölt munkába nem áll, és nem látszik rajta legalább minimálisan, hogy nem fogják kivágni a próbaidő alatt. Ez az egyik oka annak, hogy korán soha nem kapsz választ. Vagy kapsz, de későn, vagy egyáltalán nem kapsz. Mire a hr-es eléggé biztonságban érzi magát a választottal, hogy lemondja a többit, 3-4 hónap minimum eltelik.

    A másik gond, hogy a hr-esnek a bemeneti adat ebben a példában 1200 email egy postafiókban. Ahhoz, hogy ebből „excel” táblája legyen, minden emailből legalább a jelentkező nevét, telefonszámát, email címét be kellene másolnia egy excel táblába. Ez, jelöltenként nagyságrendileg két perc. 1200 jelöltnél ez 40 tiszta munkaóra, vagyis 5 nap. Soha nem fognak egy hr-esnek egy hetet adni nem produktív munkára.

    Ezt számolja át mindenki, ahogy akarja. ha csak 120 cv érkezik, akkor is nettó négy órányi munkája lenne vele csak a nem felelt meg levél előállítása. Ami egy nap is lehet, ha közben még pár más apróságra is figyelnie kell.

    Egyszerűen a hr-es nem fog kapni 1-2 napot arra, hogy a cég számára érdektelen dolgokat csináljon. Ez biztosan fáj az önérzetes jelentkezőnek, de akkor is ez van, srácok.

    Egyetlen megoldás lehet a rendes szoftvertámogatás. Még nem volt időm megírni 😛 Csak az tud működni, hogy a cég karrierportálján felviszed az adataidat, beállítod, hogy mire jelentkezel, a szerver csoportosítva tárolja az elérhetőségeket, és akkor egy gombnyomásra jön a levél.

  20. Laca1558 (törölt)
    mondta:

    UI: persze az én hibám, ha több helyre is beadom egyszerre. Elvégre a motivációs levelemben pont azt írtam le, hogy miért szeretnék csak és kizárólag annál az egy cégnél dolgozni, aminek a folyamatait tulajdonképpen már óvodás korom óta nagy érdeklődéssel figyelem kívülről. Csakis azért végeztem el az egyetemet, hogy egyszer majd oda bekerüljek, stb stb… Pénz?! Á, az nem… Csak a munka szeretete, a fiatalos csapat profizmusa, a dinamizmus, és a fejlődnivágyás hajt.

  21. Laca1558 (törölt)
    mondta:

    Az egész oda vezethető vissza, hogy ki mennyire tiszteli meg a másikat.

    Ha megérkezek csapzottan, egy hiányos, „ezt itt még ki kell egészíteni” jellegű bentfelejtett mondatokat tartalmazó önéletrajzzal, akkor az komolytalan. Ez egy esetleges üzletkötésről szóló beszélgetés, mindkét felet megilleti a tisztelet.

    Eddig, amikor váltottam, ügyeltem rá, hogy mondjam le a többi interjút, ha már nem aktuális. Akik telefonon hívtak, azokat én is visszahívtam. Mindeközben persze még futott az előző helyemen a munka, nyilván nem csak az a pár telefon jelentette a napi teendőimet nekem sem. Szerencsére a túloldalon is van sok olyan ember, aki korrekt. Ők értékelik az ilyet.

    De amikor 3-4 hétig semmi. Közben aláírok a következő helyemre, és egyszer csak hív a HR-es, hogy holnap 13:00-ra menjek be interjúra. Mert most felgyorsultak az események, és azonnal kell nekik ember. Az nem világos, hogy a nemleges válasz után a sértődöttséget csak eljátssza, vagy komolyan is gondolja. Persze majd elutasítok minden más konkrét ajánlatot, csak azért, hogy majd LEHET, hogy megkeresnek, és a következő kör után LEHET, hogy engem választanak. És akkor LEHET, hogy megegyezünk. Persze, biztosan… 🙂

  22. Mit keres ez a szar a címlapon?
    mondta:

    Javasolnám a poszternek, nézze meg, mit jelent a „bullshit” kifejezés! Aztán gondolkodjon el rajta, érdemes volt-e megírnia ezt a posztot.

    Ha van rá idő, hogy elolvass egy jelentkezést, akkor ugyan, legyen még mellé öt másodperc, hogy nyomsz egy reply-t egy automata szöveggel, hogy „köszönjük a jelentkezését, most nem nyert”.
    Szóval ez az egész csak mellébeszélés. Ráadásul a legtöbb ilyen panasz nem is a céges HR-re vonatkozik, hanem a közvetítőkre, akiknek ez az egyetlen dolguk.
    Személyes tapasztalatom, hogy a cégesek háromnegyede visszajelzett, a közvetítőknél kb. százból egy (szó szerint – kb. nyolcvan helyre küldtem jelentkezést, egyetlen egy választ kaptam azoktól, akiknél nem feleltem meg)

  23. HellsAngel
    mondta:

    Szerintem a nyilt, ketoldalo kommunikacioban a „nem valaszolok”-nak mindig lehetosegnek kell lenne. A valasz kikenyszeritese mar a szurke zonaba vezet. Annyi ketszinu, manipulativ ember maszkal a vilagban, annyi idot emesztenek fel, nekik nagyobb rutinjuk van az exploitiv kommunikacioban es barmi, amit mondok, felhasznalhato ellenem, szoval sokszor jobb elkerulni az egeszet. En nem szeretnek egy olyan vilagban elni, ahol nem lehet barmelyik beszelgetesbol felallni es elsatalni, vagy nem lehet barmelyik emailt torolni.

    Itt nem is ez a problema, hanem a hazudozas, a kepmutatas, ezek barmelyikenek jelenlete a cegnel szervezeti szinten, a kulonfele bullshit taktikak (pl. a lebegtetese a jelolteknek). Az rossz megkozelites, hogy ez kommunikacios vagy technikai kerdes, mert a technikai oldalra hangsulyt fektetni ebben olyasmi, mint bearanyozni egy vizihullat.

    (Jaj, egyebkent abban Freudot velem felfedezni, hogy a csapatepito bulit ‘nektek’ szervezik, az allasaert meg a ‘Nektek’-el jelolt munkavallaloknak harcolnak. Ebbol en azt olvasom ki a sorok kozul, hogy a csapatepitore a csupa kisbetuvel irott nevu kollegak jarnak, a menoknek kozben harcol a HR a fizetesemeleseert, es a ket csoport kozott nincsen atfedes.)

  24. Roboduck
    mondta:

    @zitka81: Ez elsőre logikusnak tűnik, de ha ezt van idő kiküldeni,akkor… 😀

  25. zitka81
    mondta:

    Teljesen le lehetne egyszerűsíteni a folyamatot:
    Tisztelt Jelölt!
    Ha 20xx.xx.xx-ig nem kap tőlünk visszajelzést, akkor választásunk egy másik pályázóra esett.
    Köszönjük szépen!

    Éééés mindenki boldog!

  26. Szelid sunmalac
    mondta:

    Szerintem te direkt szopni jarsz ide :)Direkt trollkodsz, vagy un. HR-es letedre tenyleg ennyire nem vagy kepben arrol, hogy mondjuk 1. mashol hogyan oldjak meg ezt a „problemat”; 2. mi is az emberek igenye/velemenye errol a temarol?

    Remelem trollkodsz, mert ha masodik (es ez a valoszinubb), akkor igen melyre sikerult beasni magad, de meg az egesz „szakmat” is.

  27. Roboduck
    mondta:

    @Koczy: Pontosan. A végtelenül kontraszelektált HR-es szakma részben okozója a munkatársak kontraszelekciójának, különösen a nagyobb és multi cégeknél.
    …mondjuk a kisebb hazai tulajdonú cégeknél meg az, hogy nem a szakmai elvárások, hanem a bérigény a döntő tényező.
    Az utóbbi probléma pár év alatt jórészt meg fog oldódni, amint a cégvezetők tudatáig is eljut, hogy a munkaerőpiac egy ideje már nem kínálati, hanem keresleti jellegű (vagy bezárnak). A ma huszonéves andragógus/politilógus/estébé alapvégzettségű HR-esek viszont itt lesznek még évtizedekig, mert – amennyiben nem tanulnak tovább – általában esélyük sincs pályát módosítani. Meg aztán miért is tennék?

  28. kukatr
    mondta:

    Pont ugyanezekért nem értesít az elvileg felvett munkavállaló, hogy nem jön, mert talált jobbat.
    Évtizedek kitartó munkájával a cégek kineveltek több frusztált korosztályt. Tessék csak szépen ennek meginni a levét! A kifogásokkal tűzdelt felelősség áthárítás csak olaj a tűzre.

  29. Serrin
    mondta:

    @jobangel: Igen, akkor félreérthető voltam.

  30. Koczy
    mondta:

    Én azt „szeretem nagyon”, amikor az interjú végén a HR-es ezerszer elmondja, hogy majd keressük, pár héten belül MINDENKÉPP lesz visszajelzés. Aztán se kép, se hang. Akkor ne mondjon semmit inkább, mert ez így nettó taplóság.

    „A probléma forrása, hogy ma Magyarországon még mindig nem elismert szakma a HR.” Talán azért, mert az interjún egy kis bociszemű, csodálkozó tekintetű 23-24 éves, a helyi főiskola humánerőforrás alapszakán frissen végzett csajszi ül veled szemben, és erőltetett vigyorral tesz fel hülye, előre megírt kérdéseket, majd magát nagyon fontosnak feltüntetve „aha”-zik meg jegyzetel a pomponos tollával. Amikor munkahelyet kerestem a legtöbb helyen ezekkel futottam össze, nem is kaptam tőlük még visszajelzést sem. A maradék helyek egyikén, ahol ügyvezetővel interjúztam, több körből a legvégén estem ki(már csak ketten voltunk), a másikhoz meg felvettek. És az interjú után délután már hívtak is, hogy akkor hétfőn kezdek.

    A csapatépítő tréningekben meg az a „jó”, hogy sosem kérdezik meg a nyomorult dolgozótól, hogy akar-e tréningezni egyáltalán a szabadidejében, amit a családjával vagy a valódi barátaival is tölthetne. Vagy a munkaidőből veszik el az időt, aztán utána meg marad a túlóra, hogy behozza magát. Mi eljárunk néha a munkatársakkal kajálni meg grillezni, de nem hívjuk csapatépítőnek és nem kötelező. 😀

  31. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @ljubityel:
    Hát igen, a nagy munkaerő hiány. Nem régiben én is jelentkeztem egy céghez, a teszteken nagyon jól szerepeltem (szerintük), aztán én is kaptam a sablon jelenleg nem önt választottuk szöveget (nyilván túl magas volt a szakmai átlag megadott bérigénynek).
    Mind a mai napig keresik az embert, úgy látszik nem nagyon találtak olcsójánost, mert pont tegnap kereset meg egy hr-es ugyan erre a pozícióra (szokás szerinti copy/paste pozíció leírással, hisz a nagy leterheltségbe még azt se tudják átírni), kíváncsian várom mi lesz ebből…

  32. jobangel
    mondta:

    @na4: Biztos vagy benne, hogy szeretnél robottal interjúzni? Csinálják már pár helyen, de nem láttam még ettől boldog álláskeresőt. Kifejezetten nagyon rossz irány.

  33. jobangel
    mondta:

    @Serrin: Ja, én azt hittem, arról akarsz autoreply-t, hogy megkapták a jelentkezésed. A döntésről végképp nem oké az autoreply. Amikor már egy robot utasít el, az nagyon gáz.

  34. Éder mester
    mondta:

    Egy idő után megszokja az ember, hogy nem jön értesítés/visszajelzés, na de amikor telefonba/e-mailen mondja a beste rekrúter, hogy keress nyugodtan x idő után, majd ezek után baszik nem hogy visszahívni, egyáltalán visszaírni, hogy szori ennyi volt testvérem, na akkor csuklanak az anyukák.

  35. Mancilla Pectoralis
    mondta:

    @hordalek: Jó rendben,nem erről szól.De a lényeg azért ott van,hogy két HR-es munkatársra igen nagy terhelés jut így ha behívnak 10embert sem biztos,hogy lesz kapacitás a visszajelzésre.Annó én 1db helyről kaptam elutasító írásbeli választ(2000 környékén).Amikor felvételzitem egy munkahelyre megkérdeztem,hogy kb mikorra várható döntés.(X hét).X hét múlva ha nem jelentkeztek akkor én hívtam őket.Ha tényleg akarsz egy állást utána mész.És ez még pozitív is lehet.(nyilván a személyes szimpátia nagyban dönt egy állásnál,hogy te leszel-e a befutó,hiszen akiket behívnak papíron már megfelelnek. Innem már csak a szubjektív tényező dönt sokszor(akár tetszik,akár nem)

  36. morgan
    mondta:

    Reméltem, hogy jobban alá lesz támasztva, mint a szokásos „nincs idő”, „nincs energia”, „nincs erőforrás” kifogással érvelni…
    Szerintem megoldható lenne egy „Sajnos nem Önt választottuk…” jellegű előre megfogalmazott e-mail copy-paste-es továbbítására a jelentkezőknek. Legalábbis aki egy kicsit igényes magára és a cégére, az ezt megteszi.
    A másik, hogy én személy szerint nem feltételezem a HR-esekről, hogy ördögi kacajjal dörzsölve a tenyerüket határozzák ezt el. Egyszerűen csak szarnak bele.

  37. Lehetnék én is
    mondta:

    @Lehetnék én is: további probléma, hogy a büfé/ruhatár szakos hr-es sok helyen első szűrőként is működik. Sem gazdász, sem műszaki, logisztikus ismerettel nem rendelkezik, de dönt. Majd utána jön a szakmai szem is.
    A nem válaszolok mentalitástól jobb a válaszolok, még jobb az „azért nem, mert” válasz, ami igen ritka. Pedig a felvételiztető és a jelentkező valahol partnerek

  38. Lehetnék én is
    mondta:

    A nem válaszoló elfoglalt hr-es mérlegelhetné, pl. hogy mennyi időbe, pénzbe kerül Nyíregyházáról, vagy akár csak Egerből elbattyogni Budapestre az interjúra. Az érzelmi részét akár ne is vegye figyelembe. Aztán nem fog ilyen nem érek rá kifogást írni A4 méretben.
    Az írásos jelentkezésre is illik válaszolni, ha meg már személyes, telefon vagy Skype is volt, akkor a gusztustalan, nemtörődöm minősítés is megáll-

  39. Robotok kellenek. Sok helyen már úgyis robotokkal társalog a delikvens. A HR-eseknek annyi. Jó, hogy nem vagyok HR-es.

  40. Roboduck
    mondta:

    @GyMasa: Pontosan ezért született a fenti komment cunami…
    A HR – tisztelet a kivételnek – a jelenlegi formájában nem ér túl sokat.

  41. GyMasa
    mondta:

    @Roboduck:
    …Amennyiben az „elvileg” működne, nem is volna annyi panasz a HR-re…
    Nem-nem!
    a GYAKORLATBAN kell mukodnie…
    Kulonben nem er tul sokat…

  42. GyMasa
    mondta:

    @Bambano:
    …hogy az adatrögzítő babramunkát a jelentkezőkkel végeztessék el…
    Ja, csak legyen benne rendes bemeno adat szures, hogy a vicceskedvu palyazokat nyugodtan hivhassak Kovacs „droptable:jelentkezok” Istvan Peternek…

  43. Roboduck
    mondta:

    @jobangel: Amennyiben az „elvileg” működne, nem is volna annyi panasz a HR-re.

  44. jobangel
    mondta:

    @Roboduck: A HR-nek – ideális cégben – több feladata van, mint kiválasztás és interjúztatás, ezért jó, ha van mindenhol. De amíg ott tartunk, hogy kislányozunk, addig a munkavállalóknak nem is lesz lehetősége megtudni, milyen az, mikor egy barom vezetőt azért rúgnak ki, mert elég sokan panaszkodtak a HR-nél rá… Elvileg a HR szerepe azt a kontrollt megteremteni, amikor nem lehet zsarnok egy vezető.

  45. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    Megoldás egyszerű: Ahonnan nem jön visszajelzés, jól le kell húzni a megfelelő oldalakon az adott céget + később ignorálni őket.
    Aztán majd jöhetnek a „nincs munkaerő” dumával…

  46. Roboduck
    mondta:

    @Cradle: Nálunk sincs HR-es (100-120 munkavállaló), a jelentkezőket első és második körben is a szakmai felelősök interjúztatják, adott esetben én is.
    Eszükbe nem jutna olyan taplóság, hogy ne válaszoljunk mindenkinek.
    Ja, és valahogy kitelik a dolog a munkaidőnkből, miközben mindenkinek megvan a saját munkaköre.
    Egyáltalán mi a faxnak kell HR-es egy céghez 500, vagy 1000 munkavállaló alatt? A legtöbb cégnél nincs akkora fluktuáció, hogy az adott szakterület középvezetője ne tudná az interjúztatást és kiválasztást elvégezni. A hirdetések feladását és a beérkező jelentkezések előszűrését meg elvégzi valamelyik gyakornok.
    Az is felmerült, hogy a HR-es bérszámfejtést végez. Mi van?! Akkor az bérszámfejtő, akire rálőcsölték a HR-t és nem HR-es, pláne nem toborzó.

    Más részről meg én is elvetődöm néha állásinterjúkra, mert jönnek a különböző fejvadász cégek hírlevelei és ritkán, de megeresztek egy-egy jelentkezést. Tudom, hogy ez erősen szubjektív vélemény, de engem qrvára irritál, amikor egy kislány, aki a lányom lehetne és rohadtul semmi köze a szakmámhoz önelégülten csuklóztat és fontosabb neki, hogy bebizonyítsa mennyivel jobb az angolja az enyémnél, (sokkal vazze, azért vették fel, mert ez az egyetlen, amit tud) és nem is érdekli, hogy milyen szakember vagyok. Valószínúleg nem is továbbítja a jelentkezésemet a szakmai középvezetőnek, akivel az első alkalommal is beszélgetnek kellett volna.
    Ezért van tele az összes multi és naggyonfiatalosch startup kezdőkkel, akiknek az angolon és a gigantikus méretű arcon kívül a szaktudásuk a nullához konvergál és évente 3 munkahelyet fogyasztanak…

  47. Din Serpahis
    mondta:

    Jopar eve tortent, meg Pecsen eltem. Akkor indult a linkedin, csinaltam is egy profilt. Masnap ir egy csaj az egyik legnagyobb magyarorszagi it cegtol, hogy tok jo a profilom, erdekelne-e naluk egy lehetoseg. Erdekelt, felmentem bp-re interjuzni. Az elso interju remekul sikerult, aztan a masodik is. A szakmai vezeto mondja, hog, kovetkezo heten hivnak, hogy mikor legyen bertargyalas. Amikor mar ket hete nem hivtak, elkezdtem hivogatni a hres fickot, hogy ugyanmar mi van. Soha nem vette fel. Aztan trukkosen felhivtam egy masik szamrol…na akkor mar felvette, hebegett habogott valamit, hogy lassu a process, majd hivnak. Na, azota is hivnak. Broaf..

  48. Terroir_quebecois
    mondta:

    @KissMárti: Minap voltam behívva egy állás interjúra, ez volt a második kör. Az első kör a főnökkel volt, Ő mondta, hogy, ha lesz második kör, akkor fogok kapni egy kérdés sort, melyre válaszolnom kell, és azt majd kielemezik. Akkor nem tudtam miről is van szó, de hamar képbe kerültem a un. második interjún. Egy HR-el és a Főnökkel „beszélgettem” két órát, vagyis kielemeztek:-)-IPU Profilanalys (TTI Succes Insight) személyiség programot használva. Hát, mit mondjak, komolyan megizzadtam és a HR-es részéről is a hozzáállás maximális volt. Nem részletezem, mint HR-es kell ismerd a programot. Mindenesetre én kellemesen meglepődtem az egész „procedurán” :-)…Mindez Svédországban egy komoly -VA SYD- cégnél történt.

  49. Tsteinar
    mondta:

    Ott kezdődik a gond, hogy a legtöbb HR-es valami kommunikáció, bölcsész és egyéb rendkívül hasznos szakot végzett kislány, akik alkalmatlanok operációban dolgozni, igy marad nekik ez. Szép lenne, ha hozzájuk tartozna a képzés és trainingek, mivel lövésük sincs valójában mivel foglalkozik az az ember, akit behívnak. Ha meg túl vannak egy személyes interjún, ami mellesleg nem HR hanem Recruitment lenne, akkor már egy sima Excelben vezetett cimtarból kb 5 perc kiküldeni, hogy bocs de nem.

  50. KissMárti
    mondta:

    Köszönöm az érdemi hozzászólásokat. Összefoglalva abban egyet érthetünk, vissza kell jelezni mindenkinek. Ennek módjára Ti is több segítséget adtatok, szó volt itt makrók alkalmazásáról, excel tábla vezetéséről, automata válaszok beállításáról és arról is, hogy a HR-ben dolgozók akár képezzék magukat a különböző levelező software-k használatából, az optimálisabb felhasználás érdekében. Előjött még maga az időmenedzsment és a prioritási mátrix alkalmazása is, annak érdekében, hogy maradjon idő a válaszok elküldéséhez. Vállalat méretétől, HR munkatársak létszámától függően, mindenki találja meg azt a módot, amivel meg tudja ezt a problémát oldani, mert meg kell oldani, hiszen ez egyben hozzájárul a vállalat PR és brand tevékenységéhez is, amellett, hogy mindenkit megillet az az alapvető tisztelet, hogy elmondjuk hogyan döntöttünk a jelentkezésével kapcsolatban. Van még mit fejlődni, javítani ezen a területen. Remélem minden kolléga megtalálja a maga módszerét ennek a problémának a kiküszöbölése érdekében.

  51. maxval bircaman szeredőci szürke proletár
    mondta:

    S ki számít visszajelzésre? Senki. Ha fel akarnak venni, szólnak. Ha nem, akkor nem.

  52. kolompar lole 1112
    mondta:

    @hordalek: Lehet hogy náluk az agyműtétet is a személyzetis végzi.

  53. kolompar lole 1112
    mondta:

    @jobangel: Lehet, de legalább nem hitegeti az embert, nem „majd rájőn úgyis magától fél év múlva hogy ha eddig se hívtuk, ezután se fogjuk”.

  54. kolompar lole 1112
    mondta:

    „Az oka nem más, nincs rá idő, nincs rá ember, nincs megfelelő technika.”

    Nincs idő egy sablon email kiküldésére hogy „bocsi de ön nem nyert”? Nem, ez a „leszarom” mentalitás.

  55. kolompar lole 1112
    mondta:

    „A probléma forrása, hogy ma Magyarországon még mindig nem elismert szakma a HR.”

    Mi ebben a meglepő? Nagyképű, fontoskodó, semmit nem csináló akadályozóemberek a munka és a munkaerő között. Ahogy a rendőrség se tud imázsot javítani állampolgárok indokolatlan vegzálásával, úgy a HR-es se. Rajtatok múlik, ti csináltátok meg magatoknak hogy itt tartotok, ennyire vagytok megbecsülve. A kiút is rajtatok múlik. Kezdhetitek mondjuk az emberek nem lekezelésével, visszahívásával.

  56. Bambano
    mondta:

    @xclusiv: „Normális esetben van egy excel táblája a jelentkezőkről”: ezzel az a probléma, hogy ennek az excel táblának az előállítása túl sok időbe kerül.

    ezért kellene normális hr szoftver, ami alkalmas arra, hogy az adatrögzítő babramunkát a jelentkezőkkel végeztessék el.

  57. xclusiv
    mondta:

    aBullshit.
    Kezdve ott, hogy „Multinacionális vállalatok tulajdonosai nincsenek tisztában azzal, hogy mit is csinál valójában, milyen feladatokat lát el.”

    Mivan? A – csak a példa kedvéért – GE részvényese nem tudja, hogy illene valamit visszaböfögni? Csak itthon, nyugaton tudja? Ugyanmár.

    A valóság ezzel szemben az, hogy a hr-est egy dolog érdekli, felvenni 1 embert. A többit meg leszarja, mert megteheti, velük már nincs dolga, nem kéri rajta számon senki.

    Normális esetben van egy excel táblája a jelentkezőkről, benne mindenkinél az email cím, 100-ból 1 nyert, a többi nem. Most TFH nem tud ebből rendes körlevelet csinálni (és nem is érdekli annyira hogy megtanulja), de akkor is mibe telne írni egy levelet a saját címére, és bcc-be betenni a 99 jelöltet akit nem vettek fel? Szövegnek annyi elég lenne, hogy „Kedves jelentkező, Sajnos nem Önt választottuk az X pozícióra, Üdvözlettel, én”

    Na ez egy akkora challenge, amit a hazai HR-esek 110%-a nem képes meglépni. Pedig csak 2 perccel kellene kevesebbet kávézni a kolleganőkkel…

  58. egalaB
    mondta:

    2 t-vel

  59. egalaB
    mondta:

    Ezt egyszerűen inkább nem kellet volna megírni…

  60. white999
    mondta:

    Nem gondolnám, hogy a HR-el van a baj ha nem írnak választ. Önmagában a cég állít ki magáról bizonyítványt ezzel. Valóban nincs elég HR -es akkor a cég hitvány, mert nem szán erre pénzt és ez már a céget minősíti. Hitvány céghez pedig nem szívesen megy az ember mert abból van elég.
    A másik már maga a hr szakma is egy nonszensz, ami felvételi rész érinti.
    A példánál maradva, egy 100 fős cégnél a hr-es nek kellene kiválasztani a vízvezeték szerelőt, a karbantartót, a biorobotot a szalag mellé, az irodistát, az értékesítőt és az informatikust is. Korunk polihisztorjainak kellene lenni de nem azok.
    Mi könyörögtünk a cégbe, hogy mi válasszuk ki az értékesítőt és ne a hr, mert mi csak 50%-ban nyúlunk mellé. A hr-esek ettől jóval nagyobb számban és akkor még a vezetőség agyhalott elvárásaival is meg kell küzdeni életkor végzettség stb. ami vajmi keveset jelent pont egy értékesítőnél. Valahogy kapitalistáéknál ez kicsit egyszerű megy. Felvesznek, ha bírod csinálni maradhatsz, ha nem akkor elköszönnek de nem szerveznek köré tudományos dolgokat, ami még 20 éve talán elment. Pl miért vált egy olyan helyről ahol minimálbért fizetnek és miért nem lojális hozzá, vagy miért vált gyakran munkahelyet. Azé wazze, mert nem fizetnek, meg viszonylag sűrűn mennek tönkre manapság cégek. A kedvencem amikor 25 értékesítő múlt után még csuklóztatna egy ránézésre 30 alatti értékesítésben sosem dolgozott hr-es, hogy adjak el tollat. Ha pedig nem az a forgatókönyv következik amit könyvből tanult, akkor már nem vagy jó értékesítő, hiszen egy tolltartó állványt kellet volna felajánlani az utolsó lépésben, vagy valami ilyesmi. Szóval nem bántva a hr-eseket nem is várható el, hogy valaki mindenhez értsen. Ettől még akik jobban értenek hozzá kiakadhatnak, hogy válaszra se méltatják Őket.
    Fönt volt az igazság valaki által. Ha pár napon belül nem jön válasz nyugodtan el lehet engedni a történetet, mert hetek múlva már nem is fog, vagy max A „Köszönjük de nem Önt választottuk” formula.

  61. Ladislav
    mondta:

    Nemrég voltam állásinterjún. A hr-es nagyvonalakban elmondta, hogy milyen területre, mennyiért, milyen munkaidőben kellene jönni, majd az adott terület vezetője leírta részletesen a pozíciót. Mivel mindketten, a közvetlen főnököm és a hr-es is nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, többek között emiatt is ezt a céget választottam.
    Itt külön ember van a bérszámfejtésre. Itt a hr-es csak kiválogatja, behívja, előszűri a jelentkezőket, a fontos részleteket az adott terület vezetői ismertetik és vállalati összejöveteleket szervez.
    Az előző cégnél, ahol dolgoztam, a végzettsége szerint is hr-es, egy fiatal csaj volt. Mindig köszönés nélkül jött és már mondta is a mondandóját. Köszönök én neki előre, csak köszönjön vissza, vagyis tekintsük a másikat kollégának, ha már megszólított, de legtöbb esetben vissza se köszönt. Csak a feletteseinek.
    Szerintem van létjogosultsága Hr-szakmának. Sok múlik egy Hr-esen, hogy milyen az adott cég megítélése, de természetesen nem minden. Mint minden szakmát, lehet jól és rosszul csinálni. Aki nem alkalmas rá,remélem, kihullik, mint az élet más területein is.

  62. jó a téma … azonban minden szavát cáfolni tudom … tapasztalatból …

  63. nomac
    mondta:

    Abban egyetértek, hogy ha nem hívnak be valakit a CV alapján, rá tényleg kár az időt pazarolni.
    Az én történetem: Fejvadász által megtalált egy Pesti gyártócég, ahol pénzügyi vonalra kerestek embert. Az interjú titkos volt, egy kávézóban a pénzügyi vezető három órán át interjúztatott és tesztelt. Jött a következő kör, ahol egy 2,5 órás személyiségtesztet csináltam, amit egyből ki is értékelt a külsős cég, akik szerint a profilom illik a pozícióhoz, ez után a gyárat is megmutatták. Azt ígérték még Karácsony előtt szeretnék lezárni a kiválasztást (1,5 héttel volt előtte).
    Nem hívtak, gondoltam biztos az ünnepek miatt kicsit megcsúsztak, na majd az újév után. Azóta is hívnak 😀
    Január közepén már úgy gondoltam, nincs értelme felhívni őket…

  64. @para_noir: előző cégemnél 2 év leforgása alatt a recepciós kislányból lett hr kisegítő, aztán amikor a hr nagyasszonyfőnök lelépett, akkor ő lett a hr mindenes.
    senkiháziak kezében van a pop/hr-szakma

  65. annyira tudtam, hogy az jön ki ebből, hogy szegény HR-eseknek mennyi de mennyi dolga van és túlterheltek. f@szom.

    hányok attól, hogy a HRes nem tud a kezembe adni egy tisztességesen előszűrt és kommentált CV-t, hanem olyanokat dob át, hogy az agyam kettéáll, mintha nem beszéltük volna át 8szor, hogy milyen embert keresünk.

    alapfeladatokra is alkalmatlan szinte az összes. tréningszervezés oldalon még csak-csak találkoztam jókkal és hasznosakkal, na de rekrúter…. omg

  66. para_noir
    mondta:

    Ja, friss sztori, haverom feleségét felvették fél éve valami nagy céghez ilyen hangulatfelelős vagy mi a halál pozícióba, a csajnak programokat kellett szerveznie a melósoknak, kirándulást, játékokat, ilyen modern marhaság (mellesleg a többség it-s, pont leszarták az egészet). Aztán két hete a regionális vezetőt lecserélték, az új főni meg ezt a játékszervező vonalat nem kultiválja, úgyhogy most a csajból hiphopp háeres lett, mert az meg kell. A poén, hogy a csaj eredetileg gyógytornász :)))) Na itt a baj a HR „szakmával” :))))))

  67. Bambano
    mondta:

    @hrmajom: „Az egész cikk egy passzív agresszív beszólás a jelentkezőknek, és ezzel a hozzáállással van a baj.”: örülök, hogy más is így látja.

  68. icipicicsipa
    mondta:

    @icipicicsipa:
    Ezek semmit nem szolgálnak, mint a figyelemfelhívással, az állandó közbeszédbe kerüléssel tudják igazolni „szakmájuk” létezésének fontosságát és jogosultságát…..ami hamis, ami nincs.

  69. icipicicsipa
    mondta:

    Vazze, hogy több HR-es posztot lehet látni a neten, mint mondjuk víz-gázszerelőét az teljesen jól megmutatja, hogy mennyire baromi nehéz lehet a dolguk, a munkájuk, milyen erőfeszítéseket és tényleges teljesítményt követel, hogy majd megszakadnak a munkájukban hiszen például ennek a két említett szakmának a művelői nem ezt teszi, ergo, tök könnyű lehet nekik….

    Hát nem.

    Ezek semmit nem szolgálnak, mint a figyelemfelhívással, az állandó közbeszédbe kerüléssel tudják igazolni „szakmájuk” létezésének fontosságát és jogosultságát.

  70. ljubityel
    mondta:

    Jajj, nagyon rossz ez az „én ká anyámat” duma! Kicsit gyarapítva a negatív példákat:
    Amikor megkaptam a „sajnálattal nem Önre esett a választásunk” levelet, 2 nap múlva ismét megjelent a cég hirdetése uganarra a pozícióra.
    Tulajdonosi interjún kedvesen megkér a tulaj, hogy néhány dolognak járjak utána. Másnapra megkapja a választ. Visszajelzés semmi, majd 4 hét múlva egy kedves, sajnálkozó levél, újabb 2 nap elmúltával pedig a megismételt hirdetés.
    Az ügyvédek után a legszemetebb állatfajta a HR-es!

  71. Bambano
    mondta:

    annyit még hagy mondjak: van már olyan hr szoftver, amit ugyanúgy igénybe tudsz venni, mint a gmail, fillérekért. azután ha a főnöködnek esetleg eszébe jut, kiszámolja, hogy mennyibe kerül a hr-es, meg a hr szoftver, lehet, hogy nem is kell neki hr-es többet.

  72. Bambano
    mondta:

    mi ez a hiszti itt???

  73. body_andras
    mondta:

    Mezei google documents táblázatban vezetem több száz / majdnem ezer ügyfél adatait. Teefonszám, email cím, kapcsolattartási állapot, mikor mit csináltam vele, stb. Ha én ezt tudom, akkor tudja egy HR-es is. 5 perc alatt 50 embernek ki lehet küldeni a „köszönjük nem” emailt és ezzel sokat segítünk nekik, nem várnak a hülye cégedre fölöslegesen. 50-ből 5 visszakérdez, hogy mi a szakmai indok, továbbítod a kérdést a szakembernek. Human Relations, ha nem tudsz az emberekkel kapcsolatot tartani, akkor minek vagy ott? Csapatépítőt szervezel? Az ember aki az adatait rád bízta, nyakkednőben befáradt a bandádhoz, az ideiglenesen az ügyfeled, foglalkozz vele.

  74. Régen úgy hívták a HR-est (személyzetist), hogy a bújtatott munkanélküli. Mert lényegében semmi melója nem volt, évente felvett két embert. De még azt sem ő, mert nyilván nem értett az adott munkához, tehát végzett egy előszűrést és aztán a munkaterülethez értő vette át a stafétát, mert nehogy egy munkára olyan ember vegyen fel valakit, akinek fogalma nincs az adott munkáról…

    Mára ez talán változott, de a KKV-knak még ma sincsen HR-esre szüksége. Azt elhiszem, hogy egy nagy, összetett cégnél van értelme.

    Valaki írta, hogy ő intézi a bérszámfejtést!? És akkor mit csinálnak a könyvelők?

  75. Kori3
    mondta:

    Bérszámfejt a HR-es?
    Akkor az tuti nem 80-100 fős cég…. egy nullával megszaladhatott a billentyűzet :)))

  76. Legelő Őse
    mondta:

    Ez mélyen felháborító. Ez egy HR alaptevékenység. Válaszolni kell, ez alap minden országban. Egy cég viszonya az emberekhez egyszerűen jellemzi a céget. Ez a cikk egyáltalán hogy születhetett meg??? Megdöbbentő!

  77. C_s_a_b_a
    mondta:

    Re: papi19 2018.03.28. 18:29:53

    „Hihetetlen hogy néhány retardált azt hiszi minden hr-es csak a seggét vakarja a műkörmeivel. Persze, van ilyen is, de amikor már egy közepes, 80-100 fős cégre jut 1 vagy 2 hr-es, akik a bérszámfejtéstől a cafetéria-n és a teljesítményértékeléseken át még interjúztat és keres mondjuk 3-4 pozira, higgyétek el nem ő fog 4-kor hazamenni… és persze hogy nem fog mindenkinek válaszolni, mert nem az lesz a prioritás „

    Tényleg, ne mondd, a HR csinálja a bérszámfejtést, ő határozza meg a cafetéria-keretet, és ezek elszámolását?
    És teljesítményt is értékel? Új indikátorokat kell kitalálnia, mellé makrós excel-struktúrákat hétről-hétre? Tényleg?!

    Nem.

  78. Sir Galahad
    mondta:

    Ha ez komoly probléma, egyszerű a megoldás: hozni kell egy jogszabályt -ez csak elhatározás kérdése – hogy ha a cég mondjuk egy héten belül nem válaszol a jelentkezőknek, minden egyes érintettnek köteles 100 ezer forintot fizetni. Egyből lesz ember meg technika a válaszadásra.

  79. MEDVE1978
    mondta:

    Februárban kerestem két új embert a csapatba (8 fő), a HR-essel együttműködésben. Nekem kifejezetten igényem volt, hogy ha sablont is, de válaszoljon vissza a nem kiválasztott embereknek.
    A sablonválaszt nem tartom különleges dolognak, be kell pötyögni a nem kiválasztottak e-mail címeit és elküldeni a sablonüzenetet. Persze lehet nagyságrendi gond, ha mondjuk 100 címzettnek kell elküldeni, de szerintem még erre is vannak – freeware – programok.

    A személyes válasz jóval időigényesebb történet, nyilván százas nagyságrendnél már nehezen megoldható ez. Ahogy én a HR-sünk esetében láttam, jegyzetek mindenkiről voltak, tehát ez is megoldható.

  80. HorvTam
    mondta:

    @tiduj: XD Na,jó. Nem akarom én a teljes szakmát a földbe döngölni. A soproni IKEA-nál volt szerencsém megismerni egy személyzetis kollégát,aki tényleg a melósokért dolgozott. Az első adandó alkalommal ki is rúgták. :\ Mondjuk a legtöbb cégnél,ha a hülyeség fájna,akkor a menedzserek ordítanának. Tisztelet a kivételnek.

  81. hrmajom
    mondta:

    Ejj legalább ha az egyetlen jogos kifogást írta volna…
    Vannak cégek akik több pozícióra keresnek embert folyamatosan. Tehát, ha jó lennél, de másra esett a választás, de lehet más poszt szóbajöhetne (akár a jövőben induló poszt) akkor nem akarják elhessegetni az embert. Az ilyen rendszerekben pedig általában bennemarad és elfelejtődik az ember.

    A cikkhez meg: A felvételi folyamatot le kell zárni, ha nem lesz jó a jelölt. Ezt a HRes csinálja. Komolyan azt hiszi, hogy tovább tart elküldeni egy sablon emailt egy címre ami pont ott van előtte, mintha véletlenszerű időpontokban hívogatnának véletlenszerű emberek és ki kellene keresni, hogy kik ők és hogyan áll a jelentkezésük? Ha így ll hozzá a munkához, persze, hogy nem lesz ideje semmire.
    Ráadásul, ha az a mondás, hogy nincs visszajelzés, és ők hívogassanak abból az lesz, hogy egy ember többször is felhív, mert párszor felhív. Mert, ha akkor hív, amikor még nem tudjuk az eredményt, akkor újra kell majd hívnia.

    Az egész cikk egy passzív agresszív beszólás a jelentkezőknek, és ezzel a hozzáállással van a baj.

  82. Németh Péter
    mondta:

    Induljunk ki ebből a két mondatból:
    1) „Azt ígértük, de higgyétek el, úgy is gondoltuk…”
    2) „Na, kedves Jelöltek, akkor elmondanám, miért is nem kapjátok meg azt a nagyon óhajtott visszajelzést. Az oka nem más, nincs rá idő, nincs rá ember, nincs megfelelő technika.”

    Nos. Ebből két alternatív forgatókönyvet lehet kiolvasni

    a) A HR-es arra az időre, amíg visszajelzést igér, szelektív memóriavesztés állapotába kerül, melynek következtében elfelejti, hogy arra neki nem is lesz ideje és technikája. Lásd: „higgyétek el, úgy is gondoltuk”

    b) A HR-es tudván tudja, hogy nem lesz ideje és technikája a visszajelzéshez, de azért ezt már nem meri a jelölt képébe mondani.

  83. Köldök_szösz
    mondta:

    Na de miért raktátok ki a Tüzestál étterem logoját a cikkbe?
    Vagy az nem is az övék csak (ők is) a netről lopták?

  84. GiaMarie
    mondta:

    @kmera: Az ekkora cégeknél nincs is HR-es, vagy az ügyvezető nyüglődik ezzel, vagy a titkárnője, esetleg a pénzügyes. Na, nekik pont annyira kell ez, mint púp a hátuk közepére, ezért nem értesítenek. A nagy cégnél meg, ahol van HR-es, ott 8-10 pozíció fut egyszerre, oda már kell a menő HR szoftver, vagy napi fél-1 óra szüttyögés pozíciónként követni. Amúgy nem nagyon értem a hisztit arra, hogy miért nem írnak, hogy nem téged választottak. Komolyan, mit számít, vagy mire jó? Indokolni nyilván senki nem fog, pláne nem írásban, mivel manapság már tényleg mindenért lehet perelni, hülye lenne akárki ilyesminek kitenni magát, miközben indokolni nem kötelező. Nyilván amúgy tök jó lenne, tapasztalatnak, de sehol nem fogják leírni, vagy akár kimondani, hogy azért nem vettek fel, mert öreg vagy, gyereked van, csúnya vagy.

  85. hordalek
    mondta:

    @Mancilla Pectoralis: nem erről szólt a poszt, hanem hogy akiket behívtak interjúzni, azokat nem értesítik ki az eredményről. Akiket nem hívsz be, azoknak minek válaszolni? Vagy arra gondolsz, hogy jöjjön egy visszajelzés, hogy”vettem, jegyeztem?” Na erre tényleg nincs idő. És szükség sem.

  86. tiduj
    mondta:

    @HorvTam: nekem is :), meg az: Nem akarásnak nyögés a vége.

  87. Mancilla Pectoralis
    mondta:

    @krétacsík: Nem akarom a HR-eseket védeni(nem vagyok az),de egyszer munkatársat keresett a cég a csoportunkba.Mivel épp holtszezon volt,megkérdezték,hogy akarunk-e mi választani kit hívjanak be.Irgalmatlan sok CV érkezett.Képtelenség lenne mindenre válaszolni,főleg mert nálunk tényleg csak két HR-es dolgozik.(bank)

  88. onlajnok
    mondta:

    @hordalek: főleg egy 80-100 fős cégnél. Ha meg tényleg azt is csinálja, akkor ott baromi rossz a munkaszervezés, amit ezek szerint senki nem ismer fel, vagy nem tud/akar ellene tenni. Egy szar munkahelyről el lehet ám jönni…egy HR-esnek is.

  89. onlajnok
    mondta:

    Ha nincs megfelelő eszközötök/szoftveretek a munkához, akkor amiatt döngessétek a falakat. Ha 2-3 ember munkáját végzitek, akkor munkatársakért döngessétek a falakat. Ha nem tudjátok a saját időtöket menedzselni, akkor képezzétek magatok és amiatt döngessétek a falakat. Ezzel a poszttal hatalmas öngólt rúgtál. Ha ennyire rosszul érzed magad, mert nem tudod a feladatod ellátni, akkor tegyél ellene, ne panaszkodj. Ha másképp nem egy, akkor keress olyan helyet, ahol megfelelőek a feltételek a normális munkavégzéshez.

  90. hordalek
    mondta:

    @papi19: hres mióta bérszámfejt?

  91. kmera
    mondta:

    Azért ahol 80-100 főből áll a cég, ott eleve sem lehet jellemző az egész éves nonstop felvételiztetés, amitől úgy le kéne izzadni,nem? Vagy mekkora sorokban tömörülnek az álláskeresők ezekhez a kis cégekhez? Na mindegy, ezzel együtt jókora bullshit a poszt…Sajnos, még egyszer sem láttam olyan hr-est, akit az ún. szakmája szakértőjeként lehetne elismerni…Tényleg megnéznék egyszer egyet, egzotikus látvány lehet…

  92. Nemzeti Dohányos
    mondta:

    „Employer brandinget építeni, vagy megszervezni a csapatépítő bulit nektek”

    Nem lehetne inkább ezek helyett a faszságok helyett értelmes munkát végezni?

  93. Arcade Macho
    mondta:

    nem kell makro amugy, vannak sablon emilkek ott szepen BCC -vel bekurja hogy mindnki megkapja, reggel az aznapra eso fel nem vettek szamara elkuldeni a levelet az 2 perc az egesz…

  94. Arcade Macho
    mondta:

    gondolom ez a „bocsi megse veszunk fel” dumat megelozi egy szemelyes talalkozo, es gondolom a szagmai temat boncolgatjak tehat magat a Naccsagosch Fhönökh Ur is aldozott az idejebol 10 percet, es meg a leendo kollega is legalabb fel orat, de akkor kiderul, hogy pont a HRsnek nincsen ideje fel perces emilket kikuldeni

  95. peppino
    mondta:

    A legszebb az volt, amikor felhívtam határidő után, amit ő ígért meg, hogy akkor ugye lemondhatok róla ha nem hívtak, erre az volt a válasz, hogy kérik még egy kis türelmemet… na ez volt két hónapja. BT btw.

  96. lobaszopiatej
    mondta:

    @Cradle: „Így utólag belegondolva, egy nyomorult Excel macrot is tudtam volna írni ami kiszórni a leveleket egy gombnyomásra.”

    Ja, aztán ha bugos, véletlenül a hülyéket veszitek fel, a jókat meg elkülditek a búsba.

  97. manófalvi_manó
    mondta:

    Nesze semmi fogd meg jol valasz!

  98. SimonTemp
    mondta:

    Eddig egyetlen egy cégnél jártam interjún, ahol megígérték, hogy akkor is jeleznek, ha nem jött össze. Igen ám, de itt meg az volt a gond, hogy az ostoba HR-es rossz pozíciót hirdetett meg. Százával érkeztek az eltérő pozícióra a jelöltek, aztán az 1. percben koppantunk, hogy másról van szó. (Pl.: Ha célirányos feladatokra HTML5 programozót keresel, akkor nem rendszergazdaként hirdetsz, mert csak annyi derül ki, hogy a HR-esként még ehhez se értesz.)

    Cserébe viszont szorgalmasan mindenkinek kiküldhette 1 héttel később, hogy nem önre esett a választás. És az ilyen emberek fizetést kapnak, szavaznak, teljes jogú állampolgárok… pfff.

    Az a HR-es akinek tíz perc reagálni egy email-re, hogy bocs nem nyert, az k. gyorsan migráljon kifelé az országból, mert itt csak kárt okoz. (Hint: Nem 10 perc az, hanem KETTŐ -.-)

    Az meg, hogy nem akarom megsérteni a jelentkezőt azzal, hogy nem ő nyert égbekiáltó fassssság. Az tényleg sokkal jobb, hogy bizonytalanságban hagyod, mert bizony van ahol a hirdetés után eltelik 1.5 hét és akkor hívnak be interjúra, ergo a „ha 2 napig nem hívnak” nettó baromság.

  99. lobaszopiatej
    mondta:

    A nem válasz = a cég vagy nem érdeklődik tovább utánad, vagy talonba tett és kivár hátha találnak jobbat (amely infót úgysem osztanak meg veled).
    Legfeljebb azért érdemes rájuk kérdezni, megtudd mért tartanak szarembernek.

  100. GyMasa
    mondta:

    @papi19:
    Akkor vegyenek fel meg HR-est.
    Vagy,ha nincs meg egy pozicionyi tennival, amit eleve kizar az altalad felvazolt helyzet, de tegyuk fel, hogy megis elhiszem, akkor bereljenek ki egy diakmunkast 2 napra. Arra csak van 20kHUF?
    Ez az egesz kulonosen onnan tekintve szanalom, hogy a masik oldalon meg megy a panaszkodas, hogy nincsen rendes munkaero, mert 2-3 millio HUF-ba kerul megtalalni egy jo munkaerot…
    Akkor mostmar ideje lenne eldonteni, hogy miert is szar…

  101. GyMasa
    mondta:

    @jobangel:
    AKkor javaslom, hogy vegyen fel a ceg egy gyakornokot, aki vegigtelefonalja a „nem nyert” palyazokat, akar egy szabvanyszoveggel…
    Vagy valami diakmunkast arra a havi par napra.
    En felhaboritonak tartom, ezt a fajta hozzaallast.
    Foleg, amikor a ceg keres meg engem, hogy „ajanlatot tegyen”, aztan a beigert 1 het mulva semmi reakcio, csak 3 honap mulva hivnak, hogy „sajnos megsem engem valasztottak…”
    Ami kulon vicces, hogy addigra mar regen megvolt a masik allasom, de kivancsi voltam, mikor hivnak fel.
    (persze, tudom, miert tartott eddig. A penz miatt volt, EN ugyanis a normal piaci bert kertem, amire kiderult, hogy „ebben rugalmasabbnak kellene lennem”. Nagy kar, hogy azt nem osztottak meg velem, mennyi „rugalmassagot” varnak el tolem.)

  102. papi19
    mondta:

    Hihetetlen hogy néhány retardált azt hiszi minden hr-es csak a seggét vakarja a műkörmeivel. Persze, van ilyen is, de amikor már egy közepes, 80-100 fős cégre jut 1 vagy 2 hr-es, akik a bérszámfejtéstől a cafetéria-n és a teljesítményértékeléseken át még interjúztat és keres mondjuk 3-4 pozira, higgyétek el nem ő fog 4-kor hazamenni… és persze hogy nem fog mindenkinek válaszolni, mert nem az lesz a prioritás

  103. para_noir
    mondta:

    @jobangel: de, hordozza az azt az információt, hogy nem téged választottak, ez pedig lényegi információ. Hogy ne lenne az???

  104. para_noir
    mondta:

    A posztoló arrogáns rinyagép, jól jeleníti meg az átlagos hr-est, aki nagy pofával osztja az észt a semmire. Nincs is olyan, hogy hr szakma, ez körömreszelgető dilettáns kisp*csák gyűjtőneve csupán. És azt ne mondd nagyeszű poszterkém, hogy tíz perc egy embernek válaszolni. Elmondom mi lenne a menet, írsz két mondatot, hogy sajnos nem Önre esett a választásunk, megnyitod a jelentkező mailjét, válasz gomb, becopyzod a szöveget, send, és ennyi, összesen tíz perc egy pozíció lezárása után. Tíz perccel kevesebbet fészbúkozol meg instázol, és meg is vagy. Ha ennyit nem tudsz megtenni, milyen szakmáról beszélsz te?

  105. Cradle
    mondta:

    Felvételiztettem embereket régebben. Nem mint HR-es, hanem mint középvezető (nem volt HR-esünk).

    Vicces volt látni, hogy már azzal szerzett egy jó pontot a cégünk egy jelöltnél, hogy az interjú végén külön megígértünk, hogy mindenképpen jelzünk, akkor is ha nem felelt meg.
    Aztán azt csináltam, hogy minden pénteken délután elővettem azt az Excel táblát, amiben a jelöltek értékelését gyűjtöttem és kiértesítettem azokat akik nem feleltek meg. Nyilván nem írtam mindenkinek névreszóló üzenetet, volt pár sablonom, amiben benne volt az elutasítás jellemző indoka is, meg pár javaslat a jövőre (ezek is tipikusak egy idő után).

    Így utólag belegondolva, egy nyomorult Excel macrot is tudtam volna írni ami kiszórni a leveleket egy gombnyomásra.

  106. read32
    mondta:

    Employee branding – hihetetlen, hogy ezt valaki beveszi.
    Bár arra nyilván van idő.

    Szerencsétlen álláskereső mikor fogja fel, hogy ha két napon belül nincs válasz akkor az nem. A HR-es csupán nem akarja megsérteni egy nem küldésével. Vagy jót vagy semmit.

    Haladjunk tovább, nincs látnivaló!

  107. Roboduck
    mondta:

    Jut eszembe:
    Sajnos nem lehet itt képet posztolni, pedig nagyon jól néz ki a portálon épp egymás mellé sorolt két blogbejegyzés.
    Az egyik ez, a másik pedig:
    munkahelyiterror.blog.hu/2018/03/27/a_hr-es_felelossege_a_vallalati_marka_le-epitesben

  108. Roboduck
    mondta:

    Talán lenne kapacitás válaszolgatni, ha döntő többségében nem a legrosszabb képességű, valamilyen büfészakon végzett emberekből lenne – a büfészak mellé kínált kiegészítő képzésen – HR szakember…
    Az alacsony kvalitás ismérve természetesen a kifogáskeresés.
    Tisztelet a kivételnek persze!

  109. krétacsík
    mondta:

    Az oka nem más, nincs rá idő, nincs rá ember, nincs megfelelő technika…

    Idő arra van amire szán az ember,
    – mi lenne ha az orvos sem varrná össze a sebet mert másik pácienssel van időpontja…
    – mi lenne ha egy 100 milliós pályázat során a pályázóknak nem küldenék visszajelzést, csak a nyertesnek…

    Nekünk sincs időnk visszajelezni a tendere jelentkező pályázóknak, mégis megtesszük, mert így korrekt/etikus/üzleties, biztos vagyok benne, hogy az orvosoknak sincs ideje mégis befejezi a munkát amit elkezdett…

    Nyilván 250 jelentkezőt nem fog felhívni az ember, de akkor eleve beállítok egy „házon kívül” választ, ha már szabályt nem tudok létrehozni, hogy pl. „a pályázat 2018.04.25-ig tart, amennyiben az ezt követő két hétben nem jelzünk vissza akkor a kiválasztási folyamat alapján nem felelt meg az elvárásoknak” na ez 2 perc, ha erre nincs ideje az illetőnek akkor nem a munkáltatóval van a baj…

  110. pippa2011
    mondta:

    „addig, mi megpróbálunk falakat döngetni, hogy elvégezhessük a munkánkat” – a válaszadásért nem döngettek?
    Mondjuk ki:nem prioritás válaszolni. Kb. utolsó helyen áll.
    A közigálláson kötelezően feltüntetik az elbírálás határidejét, ha addig nem válaszolnak, egyértelmű. Tudom, ott ingyenes a hirdetés, ha nem sikerül betölteni az állást, nem kerül semmibe újra feltenni.

    „A jelentkezők nagy száma esetén negatív elbírálásról nem áll módunkban visszajelezni” ez is érthető, láttunk már ilyet.

  111. „nincs megfelelő technika. Ne gondoljátok, hogy azért mert menő a cég, akkor már rendelkezik HR software-rel.”

    mennyire nehéz kör e-mailt küldeni?
    egyébként minek menő HR szoftver? lehet ismerni kéne az alap irodai szoftvercsomagot
    egy „visszajelzés a visszautasítottaknak” makró megírása 1 óra, de ha nagyon gyengeelméjű a HR-es akkor egy délután
    ha egy cégnek erre „nem telik”, akkor tényleg azt lehet mondani, hogy szarnak a PR-jukra és meg is érdemlik, hogy telerakják a negatív értékelésekkel az internetet róluk

  112. „Javaslom nektek, hogy emeljétek fel a telefont és kérdezzétek meg, mi újság a kiválasztási folyamattal. Legyetek okozók és vegyétek kezetekben az irányítást, ha már az a „szemét” HR-es nem volt képes visszaszólni.”

    Aztán jöhet a „hülye gyökér 10.jére se fogja fel, hogy dolgozunk” cikk.

  113. HorvTam
    mondta:

    Öregapám gyakran idézett mondása jut eszembe: Jó kifogás sose rossz.

  114. Serrin
    mondta:

    @jobangel: Lehet, hogy személytelen, de legalább szólnak. Információt meg tartalmaz, mert nem kell várni tovább a válaszra.

  115. jobangel
    mondta:

    @Serrin: Az autoreply szerintem legalább olyan rossz, mintha egyáltalán nem lenne válasz. Semmilyen információt nem hordoz, személytelen.

  116. Serrin
    mondta:

    Ez most nagyon nem jogos. Legalább egy automata rendszert kell csinálni, ahol egy kattintással meg lehetne oldani. Ahol ez nincs, ott más megoldást kell kitalálni, de az a HR-es munkája.
    Meg ha ez nem tetszik, akkor nem kötelező ezt csinálni…

  117. Online Távmunkás
    mondta:

    Jobb fizetést elérni a főnöknél? Tipikusan a HR szokta azt mondani a menedzsereknek, hogy nincs büdzsé a fizetésemelésre…
    Sok helyen nem a HR-esek, hanem a recepciósok vagy a kommunikációs csapat szervezi a céges bulikat is.