Munkaerőhiány: most akkor tényleg könnyű lett állást találni?

Munkaerőhiány: most akkor tényleg könnyű lett állást találni?

Természetesen nem lett könnyű. Csak másképp lett nehéz, és más pozícióból tudunk tárgyalni munkavállalóként. Partnerré váltunk a kiszolgáltatott lét helyett.

Ez jónak tűnik, de értenünk kell, hogy a munkáltatók szempontjai is megváltoztak. Harsogja a HR-szakma, hogy most aztán koncentrálni kell a munkaerő-megtartásra, ha valaki leszerződött a munkahelyre, jobb lenne, ha nem menne el valami apróság miatt, így aztán a munkavállalói jólléti intézkedések erősödnek.

A toborzás is megváltozott. Olyan embereket kell felvenni, akiket érdemes megtartani… Nem mintha nagy válogatási lehetőség lenne sok esetben, de azt tudjuk régóta, hogy a rossz katona rosszabb, mint a semmilyen.

Az üzleti életben ez azt jelenti, hogy ha egy cég abból választhat, hogy

1. a projektet más cég nyeri az ügyfelénél, mert neki nincs szakembere, vagy

2. felvesz egy rosszul teljesítő embert, és brutális kötbérrel a végén végigszenvedi a nehezen megnyert projektet,

akkor úgy fog dönteni, hogy inkább legyen másé a projekt.

Az elmaradt haszon is veszteség, de talán jobban kezelhető, mint a rosszul végigvitt projekt+kötbér. Ez utóbbi esetben jóval magasabbak a költségek.

Tehát, a kompromisszumok megkötésére a munkáltatók még mindig kevésbé hajlanak. A tisztességtelen ajánlatok kezdenek kikopni, régebben még 0 Ft+jatt volt egy pincér számára most ajánlott fizetés, nettó 200 ezer körül lehet elkezdeni tárgyalni, de szezonban, népszerű helyeken még ez is megmosolygató, bajban is van a vendéglátóipar – legalábbis ők így érzik, valójában csak szokatlan számukra, hogy a munkavállalókat meg kell fizetni, be kell jelenteni, járulékokat kell utánuk fizetni.

Nekünk, munkavállalóknak és/vagy egyben álláskeresőknek most erre kell koncentrálnunk: hogy megtartásra érdemes munkaerőként tudjunk bemutatkozni. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Többször fognak rákérdezni arra, miért hagytad ott az előző munkahelyedet. Tudni akarják, hogy mi az, ami már neked sok, és ami miatt állást is váltasz akár. Figyelni fognak arra, hogy ilyesmi ne érjen náluk téged, mert megtartani akarnak, nem elüldözni.

Érdekelni fogja őket a motivációd. Mert nyilván akkor fogod majd jól érezni magad hosszútávon ott, ha érdekel is, amit csinálsz, azt gondolod róla, hogy fontos valamiért. Fizikai munkánál is tudni akarja majd, mire van szükséged: lakhatásra, utazásban segítségre stb.

A tárgyi tudás továbbra fontos, de emellett a tanulási hajlandóság kiemelt helyet kapott: gyorsan megtanulható dolgok hiánya miatt nem fognak elutasítani. A passzív nyelvtudásodat mindenképpen érdemes aktívvá tenni, de ha tényleg ment régen, és most passzív, azt akár „meg is bocsátják”. Ilyenkor lesz követelmény, hogy próbaidő végére szedd rendbe a nyelvtudásod.

Ehhez kapcsolódik, hogy érdekelni fogja, mi az, amit már tudsz, amiben rutinod van. Elkezdték a munkaköröket igazítani az egyéni képességekhez, és nem fordítva. Ezért a munkatapasztalataidat jól le kell tudnod írni az önéletrajzban is, motivációs levélben is.

Ezek persze nem új szabályok, csak most fontosabbak lettek. Jó hír, hogy el fog maradni a fölösleges szórakoztatás a személyiségtesztekkel, a 7-8 körös interjúkkal, lehet majd telefonon, Skype-on interjúzni, gyorsabban születnek meg a döntések a cég részéről. Üzleti tárgyalás lett, egyenrangú felek beszélgetnek állásinterjún arról, kinek hogyan lenne jó az együttműködés. Ennek hátránya, hogy neked is gyorsabban kell döntened, azaz készen kell állni arra, hogy bármikor el tudd mondani az összes igényedet, illetve megszerezd azokat az információkat, ami kell a döntésedhez. Pl. így, ahogy itt írtam.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz Berelhetoreklamfelulet hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. ronaldinhogaucho
    mondta:

    @Elseif: Szia, hasonló cipőben járok én is. Java, 40+, de egyelőre semmi. Egyébként szerintem nem teljesen reménytelen a dolog, csak most amúgy is uborkaszezon van. Csinálj magadnak, LinkedIn profilt, az olyan hirdetésekre is jelentkezni kell, ahol nem 0 év az elvárt szakmai tapasztalat. És ahogy itt már írta valaki: kell egy hobbi projekt, amit fel tudsz mutatni.

    Ha esetleg itt egy programozó kollégának van egy jó ötlete, mit érdemes Java-ban hobbiprojektként elkészíteni, azért hálás lennék. Mármint az ötlet kellene, hogy lássam én is, milyen szintű projekt az elvárt egy junior fejlesztőnek.

  2. geegee
    mondta:

    @Szaktanár: Jó, oké, csak vicc volt az egész, amúgy is…

  3. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: „Nem, azért nem lesz alapjövedelem, mert nem működő, halott ötlet, amit a dolgozni nem akaró tardok kergetnek.”
    Ám legyen.

    Igazából az egész alapjövedelem dolgot Meridian74 vezette be. Részemről én arra hoztam fel a tiédtől eltérő érveket, hogy miért nem működik a dolog. Abban tehát egyetértünk, hogy az alapjövedelem koncepció hamvábaholt (ettől persze nem lesz könnyebb itthon állást találni…)

  4. Tútótuk_rátótuk
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Jó, akkor legyen úgy. 🙂 Sztem kb. ugyanarra gondoltunk.

  5. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Tútótuk_rátótuk:
    Nem igaz amit írtál. Jelenleg van megfizethető munkaerő, de amit a cégek keresnek az az OLCSÓ munkaerő. A kettő nem ugyan az…

  6. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Balfredo Alfredo:
    Nem, azért nem lesz alapjövedelem, mert nem működő, halott ötlet, amit a dolgozni nem akaró tardok kergetnek.

    Honnan szereznél rá pénzt? Sehonnan nem tudsz…
    Megadóztatod a cégeket? Ne röhögtess már… most is annyit adóznak amennyit akarnak…

  7. Tútótuk_rátótuk
    mondta:

    @GaborV: Magyarországon nem munkaerőhiány van, hanem a MEGFIZETHETő munkaerő hiánya, értsd: olyan embereket keresnek, akik hajlandóak kevés pénzért sokat dolgozni. 🙂
    Lehet, hogy van munkaerőhiány, de ebből a következtetéseket nem igazán vonta le eddig senki (emberként bánni a pályázókkal, fizetéseket fölemelni stb.)

  8. vidéki embör
    mondta:

    Újabb süket duma! Se munkahely, se felvétel sehol. Ja, ez nem Budapest . . .

  9. Szaktanár
    mondta:

    @GaborV: mindennek tükrében vajon mennyire hiteles az a köpködés, amit az egyik feljebb kommentelő kedves olvasó követett el, azokat célozva, akik külföldön keresik a boldogulásukat?

  10. GaborV
    mondta:

    NINCS magyarországon muinkaerőhiány, ne kamuzzunk már. Tömegesen állnak sorba az állásokért a pályakezdők, még az úgymond gagyi állásokra is 200-asával jelentkeznek az emberek. Én egy elég nívós hazai egyetem alumnijára láttam rá, még vegyész végzettséggel sem könnyű elhelyezkedni, a szakközépiskolások 1/3-a meg tartós munkanélküli lesz.
    Csak éppen elterjedt az az agyhalott HR-es szokás hogy pályakezdőt még nem, 40 év felettit meg már nem vesznek fel. (A HR egyébként olyan szintű áltudomány, mint a homeopátia, a chemtrél meg a laposföld, szerencsére a bíróság már nem fogadja el a grafológia nevű baromságot, csak a hr). Itt a városi önk.-ban van állás, amire 4 éve keresnek embert, de nem azért nem vesznek fel senkit mert nem volt jelentkező (csak én küldtem be 4 volt diákom) hanem, mert protekció / a hr-es megkenése nélkül nem vesznek fel inkább senkit évekig (bár korrekt módon megmondták a diákomnak, hogy felesleges időt pazarolni a jelentkezgetésre).

    Az egyik aluminiumipari győri cég feje is 2 naponta sírt a M1-en múlt évben, hogy jaj nincs munkaerő, az a vicc hogy volt diákom melózik ott a munkaügyi irodában és mondta, hogy napi szinten 20-asával zavarták el a jelentkezőket, mert a helyi HR-es majom kitalálta, hogy majd érettségit és német nyelvtudást követel ahhoz, hogy Átlag Béla lesorjázza az aluminiumöntvényt flexxel. Szó szerint, nem vicc.

  11. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Meridian74: „A politikust érdekelni fogja, mikor jön a következő választás, szavazás.”
    Na pont ezért nem lesz alapjövedelem.
    Ha a pénzt segélyként osztják szét, akkor kellenek olyanok, akik a kapcsolódó adminisztrációt végzik, begyűjtik a segélykérelmeket és mellékleteiket, előkészítik döntésre, stb. Továbbá a segély lehet politikai motiválóeszköz: aki nem szavaz erre vagy arra a pártra/politikusra, az nem kap segélyt.
    Ha viszont feltétel nélküli alapjövedelem van, amit mindenki alanyi jogon megkap, kevesebb adminisztrátor kell és e pénz nem használható zsarolásra. Ez tehát nem egy életképes forgatókönyv.

  12. Meridian74
    mondta:

    Amúgy robotizáció szempontjából Magyarország egy előnyös hely lesz a robotizáló cégek számára. Viszonyítva más országokhoz képest alacsonyabb létszámú populáció, de magas közbiztonsággal. Ami azt jelenti hogy itt összességében kevesebb alapjövedelmi sarcot kell majd az ide települő cégeknek fizetniük az állam felé, lévén kevesebb embert kell eltartania az államnak. Ugyanakkor a termelést semmi nem zavarja meg, továbbá jó infrastruktúra is van hozzá.

  13. Meridian74
    mondta:

    @Balfredo Alfredo: „A munkanélkülivé váló alkalmazott-tömegek sorsa egyiküket sem érdekli. „

    A politikust érdekelni fogja, mikor jön a következő választás, szavazás.

  14. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @Meridian74: „…másrészt meg ha ebből akarnak a tétlenné vált embereknek alapjövedelmet biztosítani, az nem lesz elég”
    Állította bárki bárhol és bármikor, hogy akarnak?
    Amit leírsz, az természetesen logikus, de a robotizáló tőkést nem érdekli, hogy az alkalmazottai nagy részét el kell küldenie, az adóztató államot meg nem különösebben érdekli, hogy jövedelemadót vagy nyereségadót tud beszedni. A munkanélkülivé váló alkalmazott-tömegek sorsa egyiküket sem érdekli.

  15. Szaktanár
    mondta:

    @geegee: de azt csak egyszer kell beírni, nem folyamatosan begépelni, tehát egy ilyen random betűkből álló felhasználónév választásnál lehetetlen elgépelni.

  16. geegee
    mondta:

    @Szaktanár: Na jó, de regisztrációkor meg kell adni egy nikknevet is, lásd Szaktanár, geegee, stb és ha az foglalt, akkor hibaüzenet van és nem megy végbe a dolog.Legalább is 10 éve, mikor én regisztráltam , még így volt…

  17. Szaktanár
    mondta:

    @geegee: e-mail címmel lépsz be, nem felhasználói névvel.

  18. Meridian74
    mondta:

    Miközben németországban azon papolnak, hogy micsoda nagy munkaerőhiány van, és ezért 100ezer számra importálják afrikából/arábiából a migránsokat (amit eleve azért sem nem értek miért, mert spanyoloknál portugáloknál görögöknél 20-40%-os munkanélküliség van, még válogathatnának is…), mindeközben meg óriási létszámleépítések lesznek szinte minden szektorban a robotizáció miatt. Most éppen ez a banki szektorban bukott ki:
    index.hu/gazdasag/bankesbiztositas/2018/06/13/befektetesi_bankok_robotizacio/

    Úgy egyébként ez a ful robotizáció szvsz zsákutca, mivel a robotok tényleg hatékonyabbak tudnak lenni, de viszont a robotoknak nincs semmilyen igényük se szolgáltatásokra se termékekre amit előállítanak.
    Jah, majd a robotokkal termelő company-t jól megadóztatják? Hát, hmm, némelyik céget most se tudják tisztességesen megadóztatni (lásd: google, apple, uber, Facebook, stb – és ezek nem kis cégek, nem kis forgalommal), másrészt meg ha ebből akarnak a tétlenné vált embereknek alapjövedelmet biztosítani, az nem lesz elég. Mert, ahhoz hogy az összes előállított javat/terméket/szolgáltatást valaki meg tudja venni, ahhoz pont ugyanannyit kell elvonni a termelőtől/előállítótótl, mint amennyiért azt eladni akarja… na de akkor hol lesz a profit és miből lesz az előállítási költség (valamennyi költség biztosan lesz még így is)?

  19. geegee
    mondta:

    @asdkasjbdaksjdbasd: Az igen, vajon mennyire lehetett tele a tököd a foglalt felhasználónevekkel…?
    Nem szoktad a tiédet elgépelni belépéskor?
    :-)))))
    (jó tudom, nyilván kopipésztet használsz, csak magas a labda…)

  20. geegee
    mondta:

    M@rha egyszerű, magasabb fizetésre van szüksége mindenkinek.Abból megoldható a jobb lakhatás, közlekedés, nyelvtanulás…
    De valahogy én még mindig nem látom, hogy vadul emelkednének a magyarországi fizetések.
    5-10-15% az még mindig molyfing, pár ezer forint nem oszt, nem szoroz…
    Ötven százalék ami már nevezhető javulásnak.

  21. Balfredo Alfredo
    mondta:

    @munkanélküli informatikus: …ha minden jelentkezőnek küldenek visszajelzést, annak is, akit nem vettek fel.

  22. Szaktanár
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:

    „Alapból nem tanítanak bárkit, felvétel előtt letesztelik, és főként csak azokat veszik fel, akik amúgy is alkalmasak lennének programozónak, és jó eséllyel maguktól is megtanulnák/már eddig is rendelkeztek tudással. „

    hidd el, h láttam ilyen képzést én is (bár nálad nyilván kevesebbet). nem az volt a benyomásom a tanulókról, ami neked, h finoman fogalmazzak.

  23. Kicknick
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: ez a „megtanítom programozni” azért nem véletlenül lett így kialakítva. Próbálkozik az OKJ is hasonlóval, de úgy le vannak maradva mint a borravaló, 20 évvel ezelőtti tudással „tanítanak” ott olyan dolgokat amiknek sok köze már nincs a mai világhoz, az ehhez gyönyörűen illeszkedő oktatókkal.Indexen volt róla cikk anno.
    Az általad gyorstalpalónak nevezett képzési intézmények valóban cégspecifikus képzést tartanak, ami egy jó alap lehet nem hülyéknek. De az túlzás, hogy aki oda megy az már rendelkezik használható releváns tudással. Van ahol 3 hónap után kötbér nélkül ki lehet lépni a képzésből ha a delikvensnek nem áll rá az agya, mert az hogy tud excelben színes ábrákat csinálni az még nem az elvárt szint. Viszont aki egy ilyet ügyesen elvégez, az valóban mehet junior fejlesztőnek, aztán a többi azon múlik mennyire ambiciózus.

  24. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Szaktanár:
    Attól függ.
    HA kicsit jobban benne lennél tudnád, de mind1 elmondom:
    A legtöbb ilyen gyorstalpaló, csak papíron képzés, gyakorlatilag inkább munkaerő kölcsönzéssel foglalkoznak.
    Alapból nem tanítanak bárkit, felvétel előtt letesztelik, és főként csak azokat veszik fel, akik amúgy is alkalmasak lennének programozónak, és jó eséllyel maguktól is megtanulnák/már eddig is rendelkeztek tudással. Szerződésben állnak több céggel is, és nem konkrétan programozni tanítják meg az illetőt, hanem arra a speciális területre, amire a partnercégnek szüksége van.
    Majd a jobbakat beajánlják a adott céghez, cserében elengedik a tandíjat.
    Nyilván persze alacsonyabb bérért, mint amennyiért utcáról vennének fel embert.

    Persze valószínű olyan képzés is van, ahol boldog boldogtalant megtanítanak „programozni”, de a fő elgondolás inkább egy-egy célterületre való specializált munkaerő toborzás volt.

  25. Mester.Tamás
    mondta:

    @nicolasito: Ez pontosan így van, saját élmény pár héttel ezelőttről:
    fejvadász megkeres, hogy az egyik ügyfelénél a szokásos sztori van, német SSC-t leépítik, a melót hozzák Budapestre, és látta, hogy én folyékony német + sysadminkodás, érdekelne-e?
    Mondom, persze (kíváncsi vagyok), első kör, fizetési igény, mondom a tól-ig rangemet, aminek a minimuma a mostani fizetésem + 10%, hogy megérje a váltás, mert amúgy jó helyem van. Bólintás, 2. kör, majd jön az ajánlat: minimum-10%, elsőre nem is akartam elhinni, mondom ennyit most is megkeresek, és ha onnan nézem, jobb feltételekkel is. Kis szünet, fogcsikorgatva megkapnám a range-em minimumát, de azzal a megjegyzéssel, hogy ez náluk már az általuk erre szánt fejkvóta teteje. (Értsd: amíg ott dolgozom, ezt mindig meg fogom kapni, hogy én már alapból magas bérről indultam.)
    Itt megköszöntem a lehetőséget és rájuk tettem a telefont. Dühös nem vagyok, de az elba**ott időt, amíg szoptuk egymás fas*át el tudtam volna mással is tölteni.

    Vagyis nem munkaerőhiány van, hanem vége annak a jó világnak, amikor a szakemberek egymás alá ígérgettek, aki manapság tudja az értékét, az simán kitarthat mellette. A cégek viszont továbbra is fillérbaszóak, gondolom itt is a top management roskad a jutalmak alatt, hogy milyen k. olcsón összehozták a magyar SSC-t.

  26. gabcigirl
    mondta:

    A”mennyi munka van” típusú szövegek igen gyakran

    -kormány-propagandistáktól

    -eltartott nőktől

    -életükben se dolgozó idős mamáktól

    -plusz szakmunkás férfiaktól származnak

    Kérdezz meg ugyanerről ex-újságírókat. Akik annyiban árnyalni fogják az összképet, hogy valamilyen munka biztos, h. van. A kihívás inkább hivatalos és jólfizető, igényes melókkal van. Az nem automatikus alapelem…

  27. white999
    mondta:

    Én csak az értékesítéshez tudok hozzászólni. Itt gyakorlatilag az ideális munkavállaló max minimálbér vagy egy kicsit felette és kecsegtetve csodás de természetesen elérhetetlen tervekkel, aminél eljön a Kánaán. Tapasztalat nem kell mert azért már fizetni kellene. Ha hülye vagy se akadály csak ne kérj fizetést. Ezek a jobb opciók az általános a full jutalék és társai vállalkozóként mellett. Itt már bravúr számba megy ha megadják, amit egy 8 általánossal rendelkező szalagmunkásnak. Valami nagyon félrecsúszott. Ja és ebben a szegmensben már 40 felett is bravúr elhelyezkedni. Kíváncsi leszek arra, amikor 72 lesz a nyugdíj korhatár és max 300 ezer ember tartózkodik (kor alapján) a hr vezetők és ügyvezetők kívánt célcsoportjában, akkor ki fog majd munkát kapni és hogy omlik össze a rendszer. Egy elég jó hr-es ismerősöm mondta, hogy az ország szégyene ami itt folyik, ilyen sehol a világon nincs. Talán ezt is el kellene tanulni a nyugattól. Kicsit olyan az egész mint az egyszeri ingatlanhirdető vagy kereső. Budai villának kinéző házat keresni Ózd roma telep áron. A racionalitáshoz semmi köze és csak megy a csodálkozás, mint akik nem itt élnek.

  28. Szaktanár
    mondta:

    @Marcell Kakukk: ebben igazad van, tényleg nem kellett volna ezt mondanom.

    várjál már, most kapcsolok, nem is mondtam, te mi a tökömről beszélsz? 😀

  29. Marcell Kakukk
    mondta:

    Nincs szükség munkásokra. Dögöljenek meg. Majd csinálja a sokat képzett okoska. Egye meg a programozó amit kódolt. Egészségére.

  30. Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember
    mondta:

    @Szaktanár: Az életem megfilmesítése egy szörnyen unalmas filmet jelentene, ami arról szól, hogy közel 20 éven át ülök/fekszem/stb. és meditálok. Ez tehát nem lesz opció, ám ha beindul az ungabunga, még az amazonasi indiántörzsek is tudni fognak rólam, ami azért biztató a témát illetően. Engedd meg, hogy pár linkkel kedveskedjek neked a témában, bár nincs olyan elvárás, hogy el is olvasd őket:
    szigoruanszakmai.blogspot.com/2018/05/a-tul-okos-ember-lelektana.html
    szigoruanszakmai.blogspot.com/2018/05/eg-es-fold.html
    Nem utolsósorban meg van a lehetőségem az előre menekülésre is és paradox módon én is állást ajánlok nem szokványos embereknek. Szerintem senki sem kínált még állást olyan (gazdag) embereknek, akik errefelé folyatják a zsét cserébe ki tudja mennyi munkáért:
    psi.uw.hu/moka/mutet.htm
    Amúgy a világ nagy szerencséje, hogy ez poénra veszem, mert lehetne másképp is. 🙂

  31. Mate12345
    mondta:

    @Online Távmunkás: Nálunk egy projectben most az is szempont volt egy (igaz, nem kritikus) project tervezésekor, hogy a fejlesztő milyen technológiába akar beletanulni.

  32. Mate12345
    mondta:

    @roli101: Azért van ám informatika a webfejlesztőkön túl is.
    Szerinted a gyárakban/mezőgazdasági létesítményekben kik automatizálják a termelést? Szerinted pusztán emberi munkával eltartható lenne a mostani népesség?
    Nem akarok elitista lenni és úgy tenni, mintha az informatika lenne minden mozgatója, de azért az informatika nem csak a fi×××s alkalmazások írásáról szól. (De a második világháború is tovább tartott volna Turing nélkül.)

  33. Szaktanár
    mondta:

    @Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: nincs hozzáférésem magyar tévéhez (ha már itt tartunk, semmilyenhez sincs :D, úgyhogy csak filmnézéshez használom a tévémet). azért sok sikert 🙂

  34. Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember
    mondta:

    @Szaktanár: Köszönöm a szakmai megerősítést, én is erre tippeltem. Ám be kell magam biztosítanom arra az esetre, ha utólag számot kell adnom arról, vajon minden tőlem telhetőt megtettem-e a békés megoldásért. Viszont a jó hír ebben az, hogy lehet, majd egyszer rám ismersz a TV-ben, hogy mint megváltó vagy első számú terrorista-közellenség, az majd kiderül. Amúgy még beeshet egy profi teniszező az utolsó pillanatban is. 🙂

  35. Szzzz
    mondta:

    @Elseif: még jóhogy, bakker, mégis mit kellene tanítaniuk?… kódot pötyögni egy idomított fehéregér is tud…

  36. Szaktanár
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:

    „Az általad említett példát „vmi nem működik, és meg kell találni a hiba okát” egyetemen sem tanítják”

    borzasztó kíváncsi lennék, te hol szerezted a diplomádat, ahol ilyesmit nem tanultál

    „Amúgy a gyorstalpalók nagy része konkrét cégeknek képez embereket, így a logikád semmilyen szinten nem állja meg a helyét, hisz nem is tehet mást, minthogy oda megy, ha leszerződik velük…”

    hát, úgy tűnik, h az a gyorstalpaló, amit Elseif végzett, nem ilyen volt, és ezért keresi olyan lelkesen, ámde hiába a munkát. mellesleg a legtöbb ilyen cég csak azt garantálja, h egy bizonyos időre (6-12 hónap) benyom egy céghez, de ott is villámgyorsan elköszönnek tőled, ha veszteséget termelsz a türelmi idő lejárta után.

    btw még mindig nagyon várom a válaszodat erre a kérdésre: @Szaktanár:

  37. Tényleg hiány van. Legalábbis több területen egészen biztosan. Folyamatosan kapom az ajánlatokat, mégpedig egyre többet. Ráadásul egyre többször már a bért is előre közlik és simán lehet felfelé alkudni.
    A kereskedelemben is hatalmas hiány van, de ott leginkább a már más által is említett bérezés ami a legfőbb ok.

  38. Bambano
    mondta:

    @szepipiktor: „Érdekes, hogy egy cégnél az fiatalabb rendszergazda 150 ezres beruházásba akarja belevinni a tulajt, pedig csak négy switchet kellene kicserélni 100-asról gigabitesre.”: négy olyan switch, amit már lehetne is használni, nem jön ki 150 rugóból.

  39. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Szaktanár:
    Az általad említett példát „vmi nem működik, és meg kell találni a hiba okát” egyetemen sem tanítják, így ilyen szempontból irreleváns, hogy okj, random képzés, egyetem, vagy semmi az amilyen típusú papírral rendelkezik az ember.

    Amúgy a gyorstalpalók nagy része konkrét cégeknek képez embereket, így a logikád semmilyen szinten nem állja meg a helyét, hisz nem is tehet mást, minthogy oda megy, ha leszerződik velük…

  40. szepipiktor
    mondta:

    A történet azért torz, mert egy adott halmaz olvassa és kommenteli.
    Valóban, van pár terület, ahol valós a munkaerőhiány, de az IT-ben sem a kreatív hazai területekre keresnek szakembereket, hanem a küldöldi bérmunka a lényeg, mert jó a magyar IT-s, és krva olcsó!
    Ez van az építőiparban és a vendéglátásban is.
    Miközben megy a kamu és ma is 1 milliós a valódi munkanéélküliség, mert közben komplett generációt vágtak ki a munkaerőpiacról, tartanak távol ma is rengeteg nagyon magasan képzett, nyelvet beszélő informatikus, csak mert elmúltak 40,,, Abban a szakmában, ahol a komplex gondolkodásmód, a hatalmas tapasztalat, rutin talán a legfontosabb.
    De ugye a bérprogramozáshoz nem ők kellenek, a gondolkodó lénynek esetleg vanna hasznos ötleteik, talán „átlátnak a szitán”… Tehát károsak a mai IT területén. Érdekes, hogy egy cégnél az fiatalabb rendszergazda 150 ezres beruházásba akarja belevinni a tulajt, pedig csak négy switchet kellene kicserélni 100-asról gigabitesre. De a fiataloké a jövő és aki meg ért hozzá, az maradjon a fekete-területen.
    A építőipar, egészségügy, kereskedelem még egyszerűbb, hiszen még jobb a nyugati alternatíva és keletről sem hozzánk jönnek már.
    Ez bizonyíthatóan az Y generációs HR és PR vonal eredménye, miattuk mennek el a fiatalok is.
    Van sok üres állás és van hatalmas méretű munkanélküli, de még ma is erővel takarítják el a jelentkezőket.
    De a lényeg, nem az IT területe mutatja meg a problémákat, aki 40 allati és ért hozz, annak garantált a jó munkahely, kivéve, ha eleve valami ócska multi a cél, a fogaskerék-állás.

  41. Dread Naughty
    mondta:

    Engem ez az egész tökölés a tesztekkel, fordulókkal nem zavarna, ha nem volna zsábamacska a fizetési ajánlatuk. Meggyőződésem, hogy mindneki az ideje 80%-át megspórolhatná, ha a köszönés után egyből tudni lehetne a sávhatárokat.
    Sajnos ebben az országben szimplán csak nem akarnak fizetni.
    Régi beidegződés. Ő az úr, én a jobbágy, röghöz vagyok kötve, pofám lapos, örüljek annak, ha dob valamit a főúr…
    Hát ez az idő elmúlt. Ami maradt nekik, az az időhúzás lehetősége.

  42. Szaktanár
    mondta:

    @MGracchus: na jó, az egy másik dolog. ez igen gyakori és üdvös gyakorlat az iparágban, és van is értelme. aki diplomás képzést végez, és várhatóan be fogja fejezni, azt simán felveszik gyakorlatot szerezni, h mire megvan a papír, hasznosítható legyen a tudása is. ez teljesen rendben van. viszont az, h vki elvégez egy jellemzően röviden tanfolyamot (<= 1 év), és nem kap munkát, az egy másik tészta. ennyi idő alatt ugyanis nem lehet szintaktikát is megtanulni, meg rutint is szerezni, plusz nagyjábóli ismereteket szerezni a környezetről (hálózat, adatbázisok, stb). nem ott van a probléma, amikor „coding monkey” üzemmódban kell vmit tolni, hanem amikor vmi nem működik, és meg kell találni a hiba okát. és hát úgy nagy átlagban azok a kedves delikvensek, akik vmilyen ilyesmi képzésről esnek ki, erre nem képesek. nem azért, mert hülyék, hanem azért, mert ilyesmiket nem tanítanak, ezzel nem szereznek rutint. beléjük éveket kéne fektetni, amit sok cég – érthetően – nem vállal be. elvégre is, ez az iskola feladata, és egy gyorstalpaló nagyon nem egyenértékű egy diplomás képzéssel.

  43. MGracchus
    mondta:

    @Szaktanár: Remelm, nem majmok :)) komolyra forditva a szot, pusztan arra gondoltam, h a batyamat meg azelott felvettek, mielott kezhez kapta a diplomajat.

  44. Szaktanár
    mondta:

    @MGracchus: jó tudni. akkor többet nem utazom velük. fene tudja, talán majmok vezetik a gépet.

  45. MGracchus
    mondta:

    @Szaktanár: Jol van na, kozben olvasgattam meg, de hatha valos az a tudas, en nem ertek hozza, csak eszembe jutott, h a Lufinal nem annyira nezik a papirt.

  46. Szaktanár
    mondta:

    @MGracchus: sztem görgesd kicsit tovább a kommentfolyamot, és rögtön világ lesz, miért nem kap munkát. nyilván nem azért, mert nem keresnek java fejlesztőket egy 2 milliós városban.

  47. MGracchus
    mondta:

    @Elseif: Szia, a Lufthansanal probalkoztal? Ott szoktak java fejlesztoket (is) keresni.

  48. Szaktanár
    mondta:

    @Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: nos, én csak annyit tudok kívánni neked, így elolvasva életed történetét, h mindig legyen elég pénzed az önfenntartásra, mert az tuti, h nem lesz senki a világon, aki téged alkalmazna 🙂

  49. Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember
    mondta:

    A minap beestem egy HR-es blogra és akkor eldöntöttem, hogy poénból írok egy friss szakmai önéletrajzot. Mert van az életnek olyan vetülete is, amire kevesen gondolnak, ám a hatalomnak nem tetsző embereket teljesen ki lehet szorítani az európai létből a perifériára. Amíg valaki meg nem állítja ezt a folyamatot. Ám sajnos neki is meg kell valamiből élni, amíg a pozitív változás beindul. Na egy profi HR-es mit kezdene ezzel? psi.uw.hu/moka/oneletrajz.htm

  50. „Elkezdték a munkaköröket igazítani az egyéni képességekhez, és nem fordítva.”

    Vajon mire gondolhatott a költő?

  51. @Szaktanár: részben van benne igazság részben ismerni kell a részleteket .. én is mertem ill. ismerek ilyen cipőben és érthető volt … természetesen ajánlottak neki magyar szarabbnál szarabb cégeknél poziciót amit nem igazán akart … volt megtakarítása bőven tehát nem zsíroskenyérre kellett természetesen … ez is árnyalja a képet …

  52. Szaktanár
    mondta:

    @tnt: már meg ne haragudj, de akinek van 3 éve elbaszni, munkakeresés címszóval, annak tényleg nem olyan sürgős, h dolgozzon.

  53. @Barkalot: vezetőként a 40+-os életkorral esetleg ennek a duplája kapcsolatok nélkül .. bár itt sokan osztják az észt, hogy ez nem igaz mert akkor az ilyen nem is akar dolgozni … 🙂

  54. Barkalot
    mondta:

    Másfél év az átlagos álláskeresési idő. Ez könnyűt jelent?

  55. Szaktanár
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: mi lenne a te alternatívád a java/c# helyett? most szakadjunk el attól a lázálmodtól egy pillantra, h az egész OOP értelmetlen és hiábavaló.

  56. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Meridian74:
    Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a a win10-et örökké támogatni fogja az M$.
    Ma úgy néz ki nem igyekszik újabb os-t kiadni, de a mán van a hangsúly, bármikor kitalálhatják, hogy jön az új…

    Amúgy meg milyen piaci résről beszélsz? Több tucat programnyelv létezik, bőségesen van választás így is, még ha hirtelen eltűnne a Java, akkor sem lenne semmi.
    A Java-ra a piaci igény így is mesterségesen generált. Úgy alakult, hogy üzleti életben ezt kezdték el használni, majd miután pénz sosincs a régi rendszerek átírására, ezt gányolják még ma is, és fogják még 20év múlva is, amíg szét nem rohad az egész végre.

  57. Meridian74
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: „mivel ők nem egy jó programnyelvet akarnak, hanem az os-üket akarják rásózni az emberekre”

    Ez már pár éve nem igaz… fordult a trend. A windowst szinte ingyen adja a MS. Na jó, még mindig pofátlan az ára, viszont ami azt illeti most már csak 1x kell megvenned (és ha nem OEM-et vettél) akkor örökre a tied, folyamatos a frisstíés, és újabb verzióra váltás. Régen megvetted a winXP-t… dobhattad el (már aki volt olyan hülye) és vehetted meg megint Vista-ként. Aztán win7. aztán win8… de a win10-re váltás már ingyen volt.

    Mostmár nem az oprendszer a fontos a MS-nek, hanem a cloud, ami néluk az Azure szolgáltatások.

    A C#-ot meg futatja, mivel van egy piaci rés. Az Oracle mostanában nagyon hanyagolja a JAVA-t… oké, az EE-t kiadta opensourcera, de hát már mikor? Jelentős késéssel.

  58. Bambano
    mondta:

    @roli101: „Az informatikus munkája jó esetben megkönnyíti az emberi életet, de nem nélkülözhetetlen, mint mondjuk egy földműves vagy egy pék munkája.”: egy korszerű traktoron többszintű hálózat van, aminek egy része optika. a traktor tudására szükség van, ha olyan minőségű terményt akarsz betakarítani, ami manapság előírás.

    következmény: informatika nélkül a paraszt ki se tudna menni a telkéről.
    következmény: az informatika mára a földművelés előfeltételévé vált.

  59. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @diszkriminans:
    „sokat is képeznek”
    Mihez képest? ÉS mennyivel?

    helyettesíthető, feltételes módban, helyettesíthető lenne, ha találnának másik olyan balekot, aki annyiért elvállalná (de nem fognak).

  60. @diszkriminans: kérdés hol ciklikus a kőműves munkaerőigény? magyarisztánban lehet … németeknél kevésbé ..

  61. diszkriminans (törölt)
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet:
    A kőműves speciális eset, mert nagyon ciklikus a munkaerőigénye, de ettől van ciklikusság az IT szektorban is.

    Ugyanakkor hiába tekinted kivételey tudásúnak a fejlesztőkent, sokat is képeznek, a legjobb 1-2% kivételével a többség helyettesíthető.

  62. @munkanélküli informatikus: +1 valóban …. itt semmiféle munkaerőhiány nincs …. csak aszar helyre már nem akarnak menni sem értelmiségi sem fizikai melóra emberek …

  63. qwertzu
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: Több mint egy éve jelent meg a .net core, direkt platformfüggetlen, win/linux/macos.

  64. Szaktanár
    mondta:

    @Szaktanár: bocs, kimaradt egy „csak”. azt akartam kifejezni, h sztem nem divateszme, hanem egy jelentős irány.

  65. Szaktanár
    mondta:

    @Berelhetoreklamfelulet: hát sztem az oop jó ideje jelen van ahhoz, h divateszmének lehessen nevezni…

  66. 0dzsud0
    mondta:

    @LebensraumamOsten: egy profi fotó bizonyosan fontos az önmarketing szempontjából, nyilván fontos az elegáns (üzleti) öltözet, előtte fodrász, minimális (~ észre sem vehető) alapozó/smink. dekoltázs természetesen nem lehet benne 😀

    a mellébeszélés helyett: amennyit egy fiatal nő nyer azzal, hogy nő (pláne egy olyan munkahelyen, ahol a döntő többség férfi), azt könnyen el is veszítheti azzal, hogy mondjuk esélyesen GYES-pozitív lesz a közeljövőben. az én tapasztalataim szerint még valamivel alacsonyabb végzettséggel is könnyebb férfiként munkát találni, mint nőként. máris pontosítok: lehet, hogy összességében kevesebb helyre hívnak be, de a sikerrátám közel 100 %. tehát nem nagyon van olyan hely, ahová behívnak, de alacsony bérrel próbálnának szívózni, vagy azt mondják végül, hogy bocs, mégsem én vagyok a befutó.

  67. asdf025
    mondta:

    egy jó fél éve gondoltam egyet, és a linkedin profilomat aktív státuszba raktam (Bp, sysadmin). bejelöltem, hogy részmunkaidős és megbízásos ajánlatokkal lehet engem keresni, nem tervezek váltani, de nyitott vagyok. azóta ömlik rám a megkeresés, csak és kizárólag teljes munkaidős pozíciókkal. mivel nem tervezek váltani, így szépen meg is írom mindenkinek, hogy köszönöm a megkeresést, de nem érdekel. rendre jön a kérdés, hogy akkor mi érdekel, írjam meg nyugodtan, biztosan találnak nekem ilyet. meg is írom, hogy részmunkaidő, és/vagy home office, akár csak heti egy-két napban. és ez a levelezésünk végét is jelenti, egy ilyen üzenet után még egy szmájlit sem kaptam vissza, nem hogy ajánlatot. szóval én most már másként értelmezem ezt a munkaerőhiányt 🙂

  68. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @diszkriminans:
    Annyira azért nem.

    Ha jön egy válság, az építkezések leállnak, és a kőműveseket szélnek eresztik, lsd.: legutóbbi válságot.
    Úgyan ezt a IT-seknél nem lehet véghez vinni.

    Persze a csicskamunkát végző pozíciókon, ahol csak azért van ott az IT, hogy jobban hangzzon, meglehet, hogy kiszervezik Indiába, vagy egyéb olcsó helyre, de a komolyabb munka elvégzésére nem sok ember képes, így nem nagyon van lehetőség a váltásra.
    Míg egy pék munkát kb. bárki megtud csinálni/tanulni, még egy weblapot sem tudna összedobni a földön élő emberek nagy része, holott az tényleg lutri kategória…

    Persze ez lehet megfog változni 100-200 év múlva, de addigra már mind1 nekünk…

  69. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @Szaktanár:
    C# sose lesz top nyelv, legalábbis amíg az M$ pátyolgatja addig biza nem, mivel ők nem egy jó programnyelvet akarnak, hanem az os-üket akarják rásózni az emberekre, és a promozáshoz csináltak egy programnyelvet is.
    De a valóságban egy jó programnyelv platformfüggetlen.

    Amúgy meg OOP nem fontos, anélkül is megéltek előtte is, utána is megfognak, max a divatprogramozóknak fontos az adott kor SWAG eszméinek üldözése.

  70. diszkriminans (törölt)
    mondta:

    @roli101:
    Az IT-sek ugyanolyan munkásemberek, mint a pék, a földműves vagy épp a kőműves, csak nem fizikai munkát végeznek, de a helyzetük épp ugyanannyira kiszolgáltatott, mint bármely más bérből élőnek. Bármennyire is mást sugall a média.

  71. Szaktanár
    mondta:

    @diszkriminans: akkor meg is van a válasz, hova kell menned 🙂 (még ha az „alacsonyabbak a bérleti díjak” nem is hangzik annyira reálisan)

  72. diszkriminans (törölt)
    mondta:

    @Szaktanár:
    Németországban kisvárosokban alacsonyabbak a bérleti díjak, mint Budapesten, és Németországban Magyarországgal szemben a kisvárosi övezetekben is vannak munkahelyek, nem csak a nagyvárosban.

  73. Szaktanár
    mondta:

    @diszkriminans: sztem OOP-k közül magasan a C# a legjobb, és igen, elfogult vagyok 🙂 amúgy sztem világszerte elég népszerű a nyelv, bár tényleg nem tudom, otthon mennyire (amennyire rálátok az ottani piacra, a java erősebb).

  74. Névtelen
    mondta:

    @Meridian74:
    A C# nagyon jó, valamennyit fejlesztettem is C#-ban, de nem látom a gyors elterjedését, egy évtizede mindig az van, hogy majd előretör. A JS csúcson van, de rengeteg próbálkozás van a lecserélésére, inkább kényszerű rosszként van jelen. Amik viszont feltörekvőek, és lehetnek a jövő, pl. Python, Go, Ruby, Kotlin, Swifty de nem tudni melyik lesz hosszútávon a nyerő.

  75. MAXVAL bircaman közíró
    mondta:

    Rosszabb világ a kulákoknak = jobb világ a kisembereknek.

  76. munkanélküli informatikus
    mondta:

    Majd akkor elhiszem, hogy munkaerő hiány van,
    ha az álláshirdetésekben ott lesznek a bérek is,
    ha nem a bizonyítvány papírja lesz a lényeg, hanem a tudás,
    ha azt is emberszámba fogják venni, akinek nincs Facebook profilja,
    ha azt is emberszámba fogják venni, aki elmúlt 50 éves.

    A munkaerőhiány egy nagy hazugság. Csak fillérekért dolgozó és üthető, tehát igénytelen munkaerőben van hiány.

  77. Szaktanár
    mondta:

    @William Kidd: ezekről a körülményekről azért szívesen hallanék, mert én ugyanebben az évben fizettem annak a dupláját, amit te, és csak egy szobát béreltem a hármas zóna szélén, szóval a kevesebb, mint 300 font/havonta londoni lakbérletre az vmi olyasmi lehetett, ahol húszan voltatok egy 6 szobás házban…

  78. Szaktanár
    mondta:

    @Kicknick: ez tévedés. nem időnként van így, hanem az a normális menetrend, szinte minden nap. én is ráhúzok még 1-3 órát naponta otthon, pedig ez itt nem elvárás, és én csak junior vagyok. ez egy életforma, teljesítési kényszer, tanulási kényszer, h szinten tartsd a tudásodat. erre utaltam feljebb is, a kedves kukás kommentelőnél, amikor próbáltam neki elmagyarázni, h mitől látja másképp a világot az, aki folyamatosan fejleszti magát, és mitől tűnhet ezért úgy a többieknek, h le vannak nézve.

  79. Kicknick
    mondta:

    @Szaktanár: bocs hogy belekotty, de azt azért tegyük hozzá, hogy egy jó senior fejlesztő aki mondjuk Pesten is 5-600nettó fölött visz haza, na az azért időnként a belét kidolgozza. Van ilyen ismerősöm, konkrétan ha elhívom sörözni akkor elintézi, hogy aznap hatkor végezzen. Aztán meséli, hogy a legutóbbi release előtt másfél hónapig 12-14 órákat melózott, de most jó mert nincs hajtás.
    Élvezi, nem panaszkodik, de élete az nincs. Azt mondta összerakja pár év alatt ami kell, aztán lelassít. Ezt nem tudják sokan, mert csak azt hallják, hogy mennyi lóvé, meg irodai munka, meg mennyire kell a fejlesztő.

  80. Szaktanár
    mondta:

    @roli101: hülyeség. a mai világban 5 percig nem működne semmi informatika nélkül. leállna minden közlekedés, bankolás, életmentő gépek, minden, minden, minden. még erre a kommentre sem tudnál vmi okosat válaszolni.
    nem állítom, h az informatikus (programozó) a világ legfontosabb munkája, de mondjuk azért igencsak előkelő helyen szerepel a fontossági sorrendben.

  81. LebensraumamOsten
    mondta:

    @hallari: Tévedsz. Nem a diplomás az úr, hanem a tőkés és akinek hatalma van (politikus). Ők meg ugyanúgy, sőt jobban lenézik a kétkezi munkást. (mindegyik annyit ér, amennyije van) Ez fogja a fidesz-rendszer végét is elhozni és talán nem is valami békés formában.

  82. LebensraumamOsten
    mondta:

    @roli101: Mindjárt megsajnállak szegény kis vállalkozónk! Ha lesz 5 percem rá.
    Ugye azon viszont nem töröd a kis buksidat, hogy a 10000 forint fejenkénti bevételből hogy csinálj 20-at, mert ahhoz gondolkozni kell és az fárasztó, nem főnöknek való tevékenység! Meg minek fejleszteni a vállalkozást, esetleg új eszközöket venni, profilt, piacot váltani, amikor most olyan kényelmes, mert az új BMW-re még lazán telik, a csicskák meg kitermelik az árát bőven, mégha emelésre nem is akarsz költeni annyira, hisz akkor miből mégy a ribancoddal Hawaii-ra luxusnyaralásra? Kicsit zúgolódnak, páran lelépnek, de kit érdekel, majd a megmaradtakkal elvégezteted a kiesők munkáját is igaz? A fő, hogy az életszínvonalad maradjon!

  83. Berelhetoreklamfelulet
    mondta:

    @roli101:
    Hát a mai világban hiába lenne pék, vagy földműves, jó esetben ő maga nem halna éhen, de informatika nélkül a városban biza meghalnának az emberek…
    Ez már nem a ~100-200 falus országok világa… több milliós városokat nem fogsz tudni ellátni középkori földmíves búzát, pék kenyeret csinál megoldással, az egész folyamat nem kicsit automatizált gyárakban/ellátási láncban történik manapság.

  84. LebensraumamOsten
    mondta:

    @0dzsud0: Gondolom a barátnőd kirakja mindenét a fotóján, hogy lássák az „előnyös tulajdonságait”.

  85. LebensraumamOsten
    mondta:

    @bkkzol: Na persze. Miért nem egyből 30-at írsz a napi 24-ből. Nekem ne! Nekem ne!
    Én is ebből élek!
    Szóval másnak vetíts. Mind a németeknél, franciáknál, svájciaknál nagyon komolyan veszik a törvényes munkaidő betartását. Lehet, hogy te olyan szerencsétlenekről tudsz, akiket valami fasza kelet-európai vállalkozó (feltehetően büdös magyar vagy román cigány bűnöző) csicskáztatott egy alvállalkozói szerződéssel, de ez úgysem tart soká, mert nagyon rövid idő alatt le szoktak a gané honfitársaink bukni.
    Szóval ne vetíts már. Minket Svájcban úgy kidobtak az élelmiszerüzletből délben, mint a huzat az ebédszünet (60 perc) idejére, mert kötelező betartani.

  86. LebensraumamOsten
    mondta:

    @MEDVE1978: Nincs munkaerőhiány.Főleg a közszférában nincs. Az üres státuszokat sokszor külső hatás – felülről elrendelt létszámstop – vagy saját hatáskörben hozott döntés miatt fel sem töltik. Utóbbi oka, hogy a mtói jogkört gyakorló vezető, esetleg humán vezetőség jutalmat, feltételhez kötött személyi juttatást kap,ha üresen maradnak a státuszok és kisebb bértömegből oldják meg a szervezet, testület működtetését. Ez a rendőrségtől, a NAV-on át a kórházakig, iskolákig, különböző hivatalokig egységesen hasonlóan kezelt jelenség. Ha valamelyik vezető mégis megpróbálja a státuszokat a működőképesség megőrzése, javítása érdekében feltölteni, akkor arra – vagy a beosztottai köpik be, vagy a felettesei figyelnek fel rá – hamar rásütik a pazarló, felelőtlen gazdálkodás bélyegét és már csomagolhat is viszonylag rövid időn belül. A már meglevő állomány nagy része csókos semmirevalókból áll, akik helyett a kevés „igazi” dolgozó végzi a tényleges munkát, de brutálisan túlterhelve. Emiatt tart ott az ország, ahol. De ez senkit nem érdekel, amíg a közszférabeli vezetők jól keresnek és még egy kicsit ki lehet taposni a beosztottakból – mármint azokból, akik nem szent tehenek.

  87. roli101
    mondta:

    @Szaktanár: Látom szövegértési nehézségeid vannak, hiszen nem mondtam egy szóval sem, hogy bajom lenne az informatikusok tudásával, főleg, hogy a fiam is annak készül, a bajom azzal van, hogy azt hiszik, hogy az informatikánál fontosabb munka nincs a világon és körülöttük kell forognia a világnak. Miközben vannak olyan kevésbé okos embereke, akik munkája legalább olyan fontos, hanem fontosabb a mindennapi élet szempontjából, mint az informatikus munkája. Az informatikus munkája jó esetben megkönnyíti az emberi életet, de nem nélkülözhetetlen, mint mondjuk egy földműves vagy egy pék munkája.

  88. William Kidd
    mondta:

    @hallari: En anno Londonban fizettem 288 £/ho lakbert, havi busz volt 72£. Sok minden olcsobb volt mint itthon (kaja, muszaki cuccok stb.), sot volt ami felaron. Na es kerestem havi 1.000 – 1.200 £-ot. Ez volt a tok alja, valamivel tobbert mint a minimalber, innen a hatar a csillagos eg. Vigan elvoltam. 2011.

  89. bkkzol
    mondta:

    Itt is ott is vannak negatív, pozitív példák. Svájcban , németországban is bevett gyakorlat a 10-12 órányi munka, hétvégén is. Nővéreket, gondozókat ” elfeljtették bejelenteni…. azért az adójukat levonták…
    Az is érdekes, hogy Magyarországon nem akarnak mosogatni csak 8 órában és hétvégén nem dolgoznak 800 euróért , de Németországban heti 6 napban 10 óráznak 1500 euróért.
    A közhangulat vissza állította a vasárnapi „plázázást” persze senki nem akar dolgozni ott.

  90. @Szaktanár: +1 … nagy igazság … közelmúltig dolgoztam médiacégnél … ezek nem fognak éhen halni … :-)) szóval sok lesz az a várakozás …. :-))

  91. Szaktanár
    mondta:

    @asdkasjbdaksjdbasd:

    „Na azt várom, hogy az ilyenek éhenhaljanak, aztán lehet majd itthon ismét állást keresni, emberi módon. Addig meg építem a konkurenciájukat…”

    becsülöm a kitartásodat, de vmi azt súgja, h a terveid nem fognak teljesülni…

  92. asdkasjbdaksjdbasd
    mondta:

    2012-2016: Mo. egyik legnagyobb médiacégénél dolgoztam, úgy bántak velem, mint a kutyával.
    2016-2018: egy nagyobb reklámügynökségnél dolgoztam, jól elvoltam, de elfogyott a munka
    2018- szabadúszó lettem, megállok a saját lábamon, vannak ügyfeleim, jellemzően KKV-k, azaz kicsi vállalkozások, kis bisznisz, kis budget.

    Gondoltam jelentkezek pár helyre, megnézem, hogy mit érek és érdemes-e visszaülnöm céges keretek közé. Két nagy céget próbáltam meg, az egyiknél 500-at kértem KATA-s számlára, 1 hónapig szopattak az interjúkkal, végül nem én nyertem, valaki bőven alám ment.
    Másik cég, aminek ha leírnám a nevét mindenki hátast dobna konkrétan megmondtam, hogy 230 nettót tud és akar fizetni. Ez a magyar valóság.

    Meg az, hogy ha jön egy kicsi KKV, kér valamit és azt mondom rá, hogy ez 4.000 forintos órabérrel 20 óra megcsinálni, akkor tapsikol és kéri azonnal.

    Így maradtam én itthon és dolgozok napi 4-5 órát, a többiben meg filmezek, alszok, mászkálok, satöbbi. Imádnék egy csapatnak a része lenni, imádnék sok emberrel közösen, közös célokért dolgozni, csak nem lehet, mert a cégek tetején még mindig olyan emberek ülnek, akik ha nem keresnek adott évbe 100 milliót, akkor már vérzik a szívük.

    Na azt várom, hogy az ilyenek éhenhaljanak, aztán lehet majd itthon ismét állást keresni, emberi módon. Addig meg építem a konkurenciájukat…

  93. Szaktanár
    mondta:

    @Meridian74: ja, köszi. tényleg nem nagyon ismerem, viszont ugye teamwork nélkül ez enterprise környezetben használhatatlan. hát a git-ms híren lehidaltam pár napja 🙂
    mondjuk én nem frontendes vagyok. hát igen, a vs masszív…de egy csodálatos teremtmény. csak kell alá egy erőmű. nyilván a Code az meg light-weight cucc. más a célközönség, a felhasználási terület.

  94. @roli101: ez mind nagy igazság .. csak sokan röfögnek amiatt, hogy a dolgozóknak nagyok az igényeik .. és elmennek itthonról .. bedől a vállalkozása …. akár nemrég róna péter is … aki azért nem itthon szocializálódott … hát ez van … miért is baj ha valaki többet akar keresni és lelép mint örömlány a sezlonyról? — mindenki sír, hogy nem tud többet fizetni .. hát ne fizessen… akkor krisztike a kislány aki éppen megkapta az audit apucitól álljon be oszt tólja a melót … :-)))

    bedől a cba is mert nem állja a versenyt .. jah nem fejleszt és inkám 1 millió eurós porschébe invesztál a tulaj folyamatok jobbítása hatékonyság javítása helyett … hát nem kötelező vállalkozni … sem …

  95. Szaktanár
    mondta:

    @Elseif: hát pedig képzeld, tényleg sokan vannak meglepődve, olvasgass kicsit a neten. az embereket megszédítette a munkaerőhiány, és most sebtében mindenki programozó akar lenni. amivel amúgy nincs baj, nagyon jó önismereti tréning ez a szakma, de kell hozzá alázat, meg végigtanult éjszakák. nyilván ezek nélkül nem megy, bármit is állítanak ezek a csodatanfolyamok. no offense.

  96. Meridian74
    mondta:

    @Szaktanár: Azért a VS Code több mint egy turbózott SublimeText… izig-vérig IDE. Viszont asszem a Teamworköt nem támogatja, hanem ez tényleg tanulásra, meg szólózásra jó, kisebb nagyobb projektekre jó. Git-et is támogat (mondjuk jó vicc, most hogy már úgyis megveszi azt is az MS? ;))
    Front-end-es munkákra van inkább kihegyezve a VS Code. A VS meg egy masszív szörnyeteg, ugye.

    Amúgy itt egy vélemény róla:
    blog.fps.hu/az-idealis-kodszerkeszto-visual-studio-code/

    És hangsúlyos az is hogy crossplatform, fut ez mindenen (Linux, MacOS, Windows), mert az egészet a korábban felvásárolt Electron javascriptes keretrendszerben írták (nyílt forráskóddal). Azaz majdnem olyan mintha egy böngészőablak indulna el, csak rommá átparaméterezve… 😉

  97. Szaktanár
    mondta:

    @hallari:

    „Nyilván, aki évek óta Svájcban, Portugáliában, Németországban, Angliában stb. él, az pontosan tudja, mennyi idő, pénz, erőfeszítés kellett és kell ahhoz, hogy gyökeret verjen és megéljen.”

    igen, pont erre próbálok rávilágítani, h nagyon más blogokat olvasni, meg abból kitalálni, h mégis mi lehet a helyzet, meg átélni ezeket. én az utóbbi kategóriába tartozom, és ez nem érdem, csak így hozta az élet. ezért próbállak rávezetni arra, h nem ám minden olyan rózsaszín, mint azt a lelkes bloggerek írják. a kétezer eurós átlag takarító fizut pl ne hidd el. és h mondjak vmi konkrétumot is, én társbérletben élek egy aprócska lakásban egy skandináv főváros külvárosban, és még így is annyit fizetek érte, amennyiért pesten a belvárosban ki tudnék venni egy tisztességes méretű lakást. hidd el, h óriási különbségek vannak, és ne érjen meglepetésként, ha egyszer tényleg emigrálsz.

  98. ubermeister
    mondta:

    Akkora a munkaerőhiány a szakmámban hogy a 2015-ös keresetem dupláját kapom, és csak 2 cégváltás kellett hozzá. (IT terület) Nekem már pl. egy külföldi meló nem tenne hozzá a jövedelmi viszonyaimhoz, sőt.. de ettől független jobban éreztem magam mikor kinti projekteken dolgoztam.

  99. Elseif
    mondta:

    @Szaktanár
    Milliós fizetés egy tanfolyam után? Ez valami vicc. Vagy külföldi fizetés forintban, de még annak is sok.

  100. hallari
    mondta:

    @Szaktanár: most ezt miért kellett?
    Nem éltem még külföldön, de kíváncsi vagyok az ott élő magyarok tapasztalataira, mert sosem lehet tudni.
    Nyilván, aki évek óta Svájcban, Portugáliában, Németországban, Angliában stb. él, az pontosan tudja, mennyi idő, pénz, erőfeszítés kellett és kell ahhoz, hogy gyökeret verjen és megéljen. Nagyon hasznos, ha leírja a tapasztalatait és ezek után képet alkothatok arról, hol mi vár az emberre, ha esetleg el kell mennie itthonról.

  101. nicolasito
    mondta:

    Nem munkaerőhiány van hanem pénzhiány. Nem megy mindenki külföldre, viszont mindenki folyamatosan vándorol, mert még mindig nem jutott el odáig a magyar piac, hogy a jó munkaerőt meg kell fizetni. A meglévő tapasztalat sokkal értékesebb, mint az újonnan érkező. A másik, hogy mivel mindenki egyre többet szeretne (jogosan) keresni, az alkalmas jelölteket sem veszik fel. Hanem várják a madarat, és közben a meglévők ingyen dolgoznak a hiányzó munkaerő helyett.
    Nekem is az a tapasztalatom, hogy diplomásként jó időszak volt 2015-2016 környéke, viszont azóta is durván nőttek az árak, ha viszont az akkori fizetésekre csak 15%-ot ráteszek, már akkor mindenhol húzzák a szájukat, de hát mit gondolnak, hogy ugyanannyiért váltok, mint amennyit már 2 éve kapok? Vagy kevesebbért? A toborzók meg… Áhh nem változott itt semmi az elmúlt 15 évben, max annyi, hogy a befizetett adónkért már tényleg nem kapunk semmit.

  102. Szaktanár
    mondta:

    @hallari:

    „külföldön élők blogjairól tájékozódom, ahol részletezik a költségeket.”

    ja értem. akkor te egy felkészült ember vagy. hol vagyok én hozzád képest.

  103. hallari
    mondta:

    @Szaktanár: külföldön élők blogjairól tájékozódom, ahol részletezik a költségeket. A megélhetést elsősorban a rezsi+kaja+ruha hármasra értettem. A lakásbérlés persze sokkal drágább, de ahogy nálunk is kreatívan oldják meg az albérletet (mert 400 euróból máshogy nem lehet), így külföldön is ez történik (pl. társbérlet, agglomerációba való kiköltözés stb.).

  104. Szaktanár
    mondta:

    @hallari:

    „Miközben a megélhetési költségek hasonlóak.”

    nem tudom, h te elhagytad-e valaha a hegyeshalom táblát, de egyre inkább úgy tűnik, h nem nagyon. ha lesz 5 perced, nézz rá, h mibe kerül külföldön egy szobát, ad absurdum egy apartmant bérelni, viszonyítva a 100-150 ezres átlagos pesti albérlethez képest. eléggé meg leszel lepődve.

    „Na ja, úgymond ez örömhír,”

    örülök, h feldobtalak.

  105. hallari
    mondta:

    @Szaktanár: „hát ez inkább egyfajta mítosz, mint a valóság, egy takarító azért jellemzően nem keres kétezer eurót.”
    Legyen ezerötszáz. Hasonlítsuk már össze a hazai három-négyszázzal. Miközben a megélhetési költségek hasonlóak.

    „ez tény. örülök, h én személy szerint a távozásommal hozzájárulhattam az otthoni bérek növekedéséhez. enjoy”
    Na ja, úgymond ez örömhír, bár jobb lenne, ha az ország kihasználná a humánerőforrás-lehetőségeit. De azt hiszem, arra még bőven várni kell. 🙁

  106. Szaktanár
    mondta:

    @Elseif: nem pontosan ismerem az otthoni képzést, nem ott diplomáztam. az viszont biztos, h az internet tele van azoknak a meglepődött embereknek a sztorijával, akik nem értik, h egy 6-12 hónapos „programozói tanfolyam” után, amire súlyos százezreket fizettek ki, h nem kapnak milliós ajánlatokat. sajnálom, h neked is a saját bőrödön kellett megtapasztalnod, h kivágtál az ablakon X összeget, de azt javaslom, ha érdekel a téma, akkor építsd fel magadat, az alap talán meglehet hozzá a tanfolyam által. saját projekt mehet a gitbe, azzal lehet házalni. másképp a kutya nem fog veled szóba állni, csak mert a „kovács 2 bt” adott neked egy A4-s papírt, amire az van írva, h „Elseif programozó lett nálunk”.

  107. Szaktanár
    mondta:

    @hallari:

    „Nyugat-Európa pontosan attól lett vonzó sokak számára, hogy ott egy takarító is megkeresi a kétezer eurót, mert kellően HUMÁNUS ehhez a rendszer és a felfogás.”

    hát ez inkább egyfajta mítosz, mint a valóság, egy takarító azért jellemzően nem keres kétezer eurót.

    „És csak azért nem lettünk kizsákmányolt közfogisok országa, mert még időben elment párszázezer ember, így mindenkit meg kell becsülni a munkaadóknak…”

    ez tény. örülök, h én személy szerint a távozásommal hozzájárulhattam az otthoni bérek növekedéséhez. enjoy

  108. Elseif
    mondta:

    Nyilván tanfolyamon tanultam Javát. Lehet, hogy ez nem túl rangos, viszont több progmatost hallottam panaszkodni, hogy az egyetemen nem tanítanak rendes vagy elég programozást, hanem inkább csak matekot.

  109. hallari
    mondta:

    @Szaktanár: épp ellenkezőleg, neked nincs arányérzéked. Nyugat-Európa pontosan attól lett vonzó sokak számára, hogy ott egy takarító is megkeresi a kétezer eurót, mert kellően HUMÁNUS ehhez a rendszer és a felfogás. És ez így is van jól. Sokkal emberségesebb az a rendszer, mint ez a kelet-európai hűbérúri felfogás, hogy „na, itt én vagyok az úr a diplomámmal, mindenki szolgáljon!”.

    Többek közt a fidesz győzelmét is ez hozta. És csak azért nem lettünk kizsákmányolt közfogisok országa, mert még időben elment párszázezer ember, így mindenkit meg kell becsülni a munkaadóknak…

  110. Szaktanár
    mondta:

    @Meridian74: hát én csak érintőlegesen használtam VS Code-t, ellentétben a VS-sel ami a mindennapi munkámhoz kell, de amennyire én tudom, nagyon nem egy célra van a kettő. a Code az inkább egy felturbózott Sublime Text, én legalábbis nem tudok róla, h olyan struktúrájú projekteket tudna kezelni, mint a VS (habár, mondom újra, tényleg csak sebtében láttam)

  111. Szaktanár
    mondta:

    @hallari: hát nézd, ez már csak ilyen emberi magatartás. nyilván te sem kezeled magaddal egy polcon levőnek azt, aki nem rakta bele a munkát önmaga fejlesztésébe. vagy ha igen, akkor simán csak nincs arányérzéked.

  112. Meridian74
    mondta:

    @diszkriminans: „legtöbb munkahelyen, a bér meg kb. a médiában megjelenő számok fele. Ezért is akarok váltani,ncsak nehéz megtalálni, mi a jó irány, ami keresett lesz a jövőben.”

    Pedig nem nehéz. JavaScript.
    Vagy ot van az, hoyg a MS nagy erővel futtatja felfele a C#-ot, és MS SQL szerverét. Visual Studio korábban nem volt Linux alatt. Most már van (Oké, az egyszerűbb Code, de látszik a trend). MS SQL volt linux alatt? Most már van az is. Oka van ennek is. Már nem a Windows a lényeg, hanem az Azure-juk.

  113. hallari
    mondta:

    @Szaktanár: egyáltalán nincs igazad. Itt nem a képzéssel és a végzetttséggel van a baj, hanem azzal a bicskanyitogató hozzáállással, hogy a diplomások jó része LENÉZI a képzettségben/tudásban/tapasztalatban alattuk álló embereket.

  114. Szaktanár
    mondta:

    @Meridian74:

    „De én látok sok-sok hirdetést, viszont fluent english és minimum 3 év tapasztalat a követelményi szint (még úgy is, hogy angolt alig használ később melóhelyén a delikvens). Juniorokkal nem foglalkoznak. „

    pontosan.

    „De ha jól beszélek angolul, akkor az itteni magyar cégekkel (vagy leányvállatokkal minek álljak szóba, ha kint 3x-5x annyit is fizetnek egy JAVA-snak?)”

    pontosan.

  115. Meridian74
    mondta:

    @Elseif: ” Java programozást tanultam, mert azt hallottam, hogy ez keresett. Hát nem. Alig van álláshirdetés egy kétmilliós városban. „

    Én is. De én látok sok-sok hirdetést, viszont fluent english és minimum 3 év tapasztalat a követelményi szint (még úgy is, hogy angolt alig használ később melóhelyén a delikvens). Juniorokkal nem foglalkoznak. Amúgy én most az english szóbeli készségemet fejlesztem, ez nagy hiányosságom. De ha jól beszélek angolul, akkor az itteni magyar cégekkel (vagy leányvállatokkal minek álljak szóba, ha kint 3x-5x annyit is fizetnek egy JAVA-snak?)

  116. Szaktanár
    mondta:

    @diszkriminans: nem tudom mire gondolsz, a magyar helyzettel viszonylag kevésbé vagyok képben, leszámítva az előbb említett folytonos megkereséseket a fejvadászoktól, de azt tudom, h az egész világot számítva a java még mindig az egyik, ha nem a legkeresettebb nyelv, szóval…lehet, h ideje mozdulnod, ha pesten nincs meló.

  117. Meridian74
    mondta:

    @0dzsud0: „szerintem ne nagyon akarjanak bruttó 600 alatt fizetni, és lesz ember.”

    Sírva tenném össze a két kezemet ha ilyet hallanék… a bruttó 350-at nem akarják megadni. 300-ra is húzzák a szájukat, de annyit 2015-ben kerestem, nem adom lentebb annál.
    Jah, meg megkérdezték, hát hogy tudnék beilleszkedni a 25-28 évesek közé? Úgy ahogy eddig is… nagyon jó barátsággal.

  118. Névtelen
    mondta:

    @Szaktanár:
    Budapesten nem jelentenek semmit ezeka megkeresések, 3-4 ugyanazom állásajánlattal jön 30-40 fejvadász. Valódi megkeresés az, ha cégtől keresnek meg.

  119. Névtelen
    mondta:

    @Szaktanár:
    Én is Java fejlesztő vagyok, sok év tapasztalattal, és diplomám is van, a tapasztalatom viszont az, hogy sokkal keveseb a hirdetés, sokkal kevesebb a jó lehetőség, mint 2-3 éve volt. Szvsz a Java platform kifutóban van, egyre kevesebb az új projekt, régi kódok toldozgatása van a legtöbb munkahelyen, a bér meg kb. a médiában megjelenő számok fele. Ezért is akarok váltani,ncsak nehéz megtalálni, mi a jó irány, ami keresett lesz a jövőben.

  120. Szaktanár
    mondta:

    @roli101:

    „A beképzelt informatikusok pedig nem értik, hogy nem lehet mindenki informatikus egy országban, mert valakinek az informatikusok által termelt szemetet is hasznosítania kell, mielőtt belefulladnak.”

    teljesen igazad van. nekik egyesével a jó édes anyjukat, amiért éveket tanultak, meg folyamatosan képezik magukat, h piacképes legyen a tudásuk. undorító, h nem akarnak ők is szemetet hasznosítani, mint te.

  121. Szaktanár
    mondta:

    @Elseif: ez a „java programozást tanultam” elég tanfolyamszagú. ne legyél meglepve, ha nem kapkodnak utánad, ezek jellemzően lószart sem érnek. ha tévednék, és infós diplomád van, akkor meg vmit nagyon elrontasz az önmarketinggel, mert engem folyamatosan bombáznak állásajánlatokkal pestről, úgy, h évek óta nem élek az országban, és ezzel tisztában is vannak. van, amelyik úgy kezdi az e-mailt, h a legutóbbi beszélgetésünk óta meggondoltam-e, szeretnék-e hazaköltözni. és ezt évente háromszor. hát ennyire keresik az embert.

  122. ubermeister
    mondta:

    A home office érdekes téma, már nem követem, de pár éve szerettük volna egy szoftverfejlesztő cégnél bevezetni, mert minek párszáz négyzetméter iroda, elég egy közösségi irodában heti 1-2 megbeszélést leszervezni, de a munkavédelmi hatóság olyan feltételrendszert szabott az otthoni munkahelyek kialakítására hogy inkább letettünk róla (Elvileg ha legálisan van home office, kell hozzá szabályzat, amibe bizony a hatóság is beleilleszti az elvárásait). Gondolom ezért sem olyan elterjedt itthon

  123. roli101
    mondta:

    Annyira jó olvasni, hogy ebben az országban csak diplomás, nyelveket beszélő, az állások között válogató munkavállaló létezik és az ő problémájuk kell kibeszélni.
    Gyertek az ország keleti végébe, ahol feleannyiért kell dolgozni, Budapesten vagy a Balatonon. Ez a két hely szívta el először a szegényebb vidékek dolgozóit, majd tőlük a nyugat. Mindenki csak szidni tudja a szemét munkáltató, hogy miért nem fizet többet, pedig biztos megtehetné.
    Hogy mennyi a béred, az azon múlik, hogy mennyi nyereséget termelsz a munkáltatódnak. Adhatnék napi 20000 forintot a hulladékválogató, 6 általánost végzett dolgozóimnak, mert ők szeretnék, de ha csak napi 10000 forint hasznot termel a munkájából, akkor miből adjak neki. Ha nincs aki megfizesse a drága szolgáltatásokat, akkor nincs miből magas béreket adni. És ez a szegényebb országrészekben egy ördögi kör. Nem adhatok budapesti vagy nyugati bért, mert az oly mértékben megdrágítaná a szolgáltatásomat, hogy nincs rá fizetőképes kereslet, de amíg mindenki keveset keres, addig nem is lesznek gazdag, fizetőképes emberek. Adnék én magasabb bért, ha nem lenne magas a járulék, de ugye legtöbb dolgozó csak a nettó bérét nézi és nem érti, hogy miért kevés. A beképzelt informatikusok pedig nem értik, hogy nem lehet mindenki informatikus egy országban, mert valakinek az informatikusok által termelt szemetet is hasznosítania kell, mielőtt belefulladnak.
    Budapesten könnyű nagy fizetéseket keresni, mert a főváros jelentős része a vidék kirablásából él már régóta. A fővárosi cégek fölözik le a vidék munkáját. A pocsékoló állami szervek bármekkora díjakat kifizetnek Budapesten, ezért foghat vastagon az ottani vállalkozók ceruzája, főleg ha egy kis hátszelük is van.
    Ilyen körülményekkel nem versenyezhet a vidék, ami sorvad régóta a budapesti vízfej miatt.

  124. Elseif
    mondta:

    Kamuszagú ez a munkaerőhiány. Java programozást tanultam, mert azt hallottam, hogy ez keresett. Hát nem. Alig van álláshirdetés egy kétmilliós városban.

  125. hallari
    mondta:

    @Kishableany: pedig van munkaerőhiány, de jellemzően culágereket, szalagmunkásokat, rabszolgákat várnak továbbra is éhbérért. Tavaly nyáron megkerestek, hogy volna-e kedvem Csepelre menni dolgozni raktárosnak állandó éjszakai műszakra, kemény melóra, napi 8 ezer nettóért. Nem volt… XD XD XD

    A jólfizető, jó körülményeket kínáló irodai munkákra bezzeg hiába jelentkeztem, sehova se hívtak. 🙁

  126. ja annyi, hogy kontraproduktív az interú ha már 3 körös … tömérdek ilyent láttam és negyedév múlva ismét keresték az embert mert aki jó azt előbb elviszik …. kérdeztem, mikorra akarják zárni a pozícióra az interjúsorozatot … büszkén mondta a faszi, hogy nekik nem sűrgős .. mosolyogtam, hogy nekem sem … örült mint majom a farkának … 🙂

  127. William Kidd
    mondta:

    Ezt is megeltuk, kezdik emberszamba venni a magyar dolgozot Magyarorszagon. Ehhez kellett ket evtizednyi kizsakmanyolas, porba alazas, allatkent kezeles, aztan szazezrek intettek be, becuccoltak a borondbe es pa. „Van helyetted 10 masik…” Hat most mar nincs. De sokszor utkoztem en is falba, vettek semmibe, aztan en is becuccoltam. Igaz en visszajottem, de jol elvagyok, evek ota egy helyen vagyok mar, a fizetesunket evente toljak fel. A mai napig megtalal minden sutyerak HR-es/fejvadasz ceg, akik annak idejen szarba se vettek, most azonnal torlom az e-mailjeiket, nyomom egybol a spam gombot, ne zaklassanak. Ha annak idejen sehova se voltam alkalmas friss diplomaskent, most mar ne erolkodjenek. Bekaphatja mind, jol elvagyok. 🙂

  128. nem fog elmaradni … ma szóltak, hogy 3-4 körös interjú és szakmai, személyiségteszt …. :-)))
    fizetni nem akarnak .. így bekaphatják … mert eleve írásos ajánlat zsebben máshonnan …

  129. beleduma
    mondta:

    @pina noir: Pontosan! Illetve nulla a bizalom.
    Amúgy rengeteg állásra jelentkeztem, a helyek 99,9%-a vissza sem jelzett, interjúig sem jutottam. Jah, elmúltam 50. 🙁

  130. Szaktanár
    mondta:

    @0dzsud0:

    „Még akkor is, ha nem felel meg maradéktalanul minden feltételnek (nincs annyi év gyakorlata, amit a pályázat ír, nem ismeri az ott preferált programnyelvet, hanem egy másikat).”

    mondjuk azért ez nagyban függ attól, h a programnyelv, amit nem ismer, mennyire van közel szemléletben ahhoz, amit ismer.

    @pina noir: ennek sok oka van, leginkább a bizalom hiánya, és talán nem is teljesen alaptalanul. nálunk van home office, sok kollegám csinálja is, én is csinálhatnám, de sosem élek vele. azok, akik csinálják, két részre oszthatók: akik valóban dolgoznak (vagy legalábbis tudnak annyi melót felmutatni, amire azt lehet mondani, h ezzel telt a napjuk), meg akik semmit sem (vagy alig vmit) csinálnak, aztán max majd kicsit ráhúznak azokon a napokon, amikor bejönnek. azért alapvetően a home office napok a legtöbb embernél nem túl hatékonyak (én pont ezért nem élek velük, tudom magamról, h simán hajlamos lennék leszarni az aznapra tervezett munkát, szükségem van arra, h reggel kikeljek az ágyból, elmenjek a munkahelyig, ott legyek abban az inspiráló környezetben, mert otthon nincs meg hozzá a „setting”).

  131. CSOKKI MÁLNA
    mondta:

    @0dzsud0: Ezt sose értettem. A magyar munkáltató vajon miért irtózik annyira a home office-tól? Nem gyakorolhatja napi 8 órában főúri előjogait ?

  132. 0dzsud0
    mondta:

    Nekem elég jó helyem van, jelenleg nem keresek másikat. A barátnőm viszont valami komolyabbat szeretne a jelenleginél, ezért jelentkezik, és behívják, 99%-ban. Még akkor is, ha nem felel meg maradéktalanul minden feltételnek (nincs annyi év gyakorlata, amit a pályázat ír, nem ismeri az ott preferált programnyelvet, hanem egy másikat). A lényeg, hogy jelenleg nem csak behívják, most már ott tartunk, hogy heti pár hívást onnan is kap, ahova nem is jelentkezett, de a telefonos egyeztetés kedvezően alakul („még egy kockázatelemzőt / SAP tanácsadót stb. keresünk, önéletrajz alapján léccilécci gyere be”), szóval meghallgatja. Ennek nagyon örülünk, néhány évvel ezelőtt közel sem volt ilyen jó a helyzet Budapesten. A gond nem ezzel van. Elmegy az interjúkra, minden jól alakul, mindenki örül, ők meg főleg, mert kivétel nélkül mindannyian már TEGNAPTÓL keresnek embert, majd rendre bepróbálkoznak egy minden pofátlanságon túlmutatóan alacsony bérajánlattal. Nem tudom, hol élnek. Bezzeg babzsákfotel, csocsóasztal lassan már mindenhol van (tudnám, ez kit érdekel). Kicsit is hasznosítható diplomával és 2-3 év gyakorlattal (most nem a profi szoftverfejlesztőkről beszélek) szerintem ne nagyon akarjanak bruttó 600 alatt fizetni, és lesz ember.

    Egy nagy pozitívum azonban, hogy a munkáltatók szorult helyzete miatt home office is egyre több helyen van, olyan helyeken is, ahol korábban elképzelhetetlen volt.

  133. CSOKKI MÁLNA
    mondta:

    Bizonyos szektorokban van munkaerőhiány, mert sok melós elhúzott külföldre. Építőipar, vendéglátóipar, kiskereskedelem, és úgy általában az alapvető szolgáltatószektor. Megunták, hogy itt trógeroljanak a köcsög magyar kis és középvállalkozók basáskodása alatt. Most állhat be a nagysasszony a pult mögé..:)

  134. Lenne munkaerő, ha akarnának fizetni. De még mindig nem akarnak.

  135. ppppalika
    mondta:

    @MEDVE1978: „Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy az olyan szervezetek, mint mondjuk egy óvoda, egy kórház vagy egy iskola hogyan találnak mondjuk informatikailag, műszaki területeken vagy gazdaságilag képzett szakembereket.”

    Tavaly nyári tapasztalat: jelentkező szép számmal van, jellemzően tapasztalat nélküli, esetleg vándormadár. Van, aki egy kis nyugalmat keres, mert úgy tűnik neki, hogy itt nincs érdemi szakmai munka – ami bizonyos szempontból igaz is. Embert igyekeznek felvenni, mert státusz van, de eszközre egy év alatt nem költenek annyit, mint amibe egy munkavállaló egy hónapban kerül. Pedig a közszférabeli bér sem óriási.

  136. MEDVE1978
    mondta:

    Munkaerőhiány van. Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy az olyan szervezetek, mint mondjuk egy óvoda, egy kórház vagy egy iskola hogyan találnak mondjuk informatikailag, műszaki területeken vagy gazdaságilag képzett szakembereket. Bár én nem közszférában dolgozom, három emberem ment el tavaly óta, ebből kettő elsődlegesen a pénz miatt. Az egyik azt mondta, hogy másfél kétszeresét fogja keresni az egyébként szerintem nem irreálisan alacsony bérének. A másik közölte, hogy jóval többet keres majd nálam, holott a pozíció, ahova megy némileg kevesebb felelősséggel jár. A harmadik – aki nem a pénz miatt ment el, hanem konfliktusa volt (nem velem) – azt mondta, hogy most fogadott el egy ajánlatot, többet fog keresni, mint nálunk az ügyvezető igazgató, bár rengeteg melója lesz, de megéri.
    Érdekes egyébként, mert az interjúztatásokon azt tapasztalom, hogy van jelentkező, de ezek döntő része egyből nem alkalmas kategória.

  137. Névtelen
    mondta:

    Szerintem csak ures politikai duma, hogy munkaerohiany van. Talan a balatoni vendeglatasban egyedul, de kulonben csak lozung.

  138. bontottcsirke
    mondta:

    Változott valami 1985-höz képest?

  139. Névtelen
    mondta:

    Én 2015-ben kerestem állást, majd 2017 végén, 18 elején. 2015-ben noname kis cégtől mentem nagy, neves céghez, ami 2017-18-ra elvileg jól mutatott az önéletrajzomban, és ténylegesen is multis tapasztalatot szereztem.

    A tapasztalatom az, hogy 2015-ben sokkal könnyebb volt, kb. mindenhonnan behívtak, ahová jelentkeztem, úgy alakult hogy több helyre is felvettek volna, és én választhattam. Legutóbb viszont csak pár helyre hívtak be, és láthatóan mineenütt volt bőven jelentkező, amikor a 2015-ösnél 10-20%-al nagyobb fizetési igényt mondtam, akkor húzták a szájukat, végül az előzővel kb. azonos fizetésért váltottam (szakmai okaim voltak). Közben elvileg a médiában megjelent cikkek alapjan közel duplázódtak a fizetések a területen. Szóval a saját tapasztalataim alapján, ami nyilvan nem reprezentatív, én nem látok semmilyen munkaerőhiányt.

  140. Online Távmunkás
    mondta:

    A legtöbb munkáltató még mindig nem kalkulál projektes kötbérrel, sőt, az gyakran nem is létezik, így felvesznek valakit az utcáról, akinek fogalma sincs a teendőkről, aztán majd lesz valami. Jobb esetben kap értelmes tréninget.

    A Balaton körül a mai napig próbálkoznak bruttó 200 + jatt ajánlatokkal, aztán ők sírnak a legjobban a médiában, hogy nyugati bért ajánlottak és nincs ember…
    Közben a vendéglátóipar jövedelmezőbb, mint valaha, hiszen az áfa 27%-ról 5%-ra csökkent és a bérköltség csak a kiadások egy része.

    A munkáltatók nem arra fognak figyelni, hogy olyan sérelem ne érje a leendő munkavállalót, amiért most váltani akar, hanem olyan embert vesznek fel, aki nem olyan ok miatt akar váltani, ami náluk is fennáll. Az exit interjú is teljesen bevett dolognak számít évek óta, mégis alig van olyan cég, ahol az eredményeket proaktívan használnák.

    A munkakörök igazítása az egyéni képességekhez veszélyes dolog, mert a munkavállaló a meghirdetett állásra gyakran azért pályázik, hogy valami újat tanuljon és pont ezeket a részeket szokták ilyenkor levágni és meghagyják a rutinfeladatokat.