Munkavállalói ROI – 1.

Munkavállalói ROI – 1.

*ROI jelentése: befektetés(arányos) megtérülés

Az alábbi levél íróját személyesen is megismertem, mert jó álláspályázati anyagai ellenére valamiért nem megy neki a jó állás megtalálása. Gondoltam, majd személyesen kiszúrom, hol a hiba…  De a személyes fellépése is rendben van, bár próba-állásinterjút nem tartottunk, így ez csak feltételezés. Hozzáállása rendben van, és ha nem is egyértelműen a pozitív gondolkodás jellemzi, minden beadott álláspályázatát bizakodva, lelkesen, sok munkát belefektetve készíti el. Nem tudom, mi lehet a probléma, ami miatt nem boldogul. A „Sorsok” rovat a kilátástalannak tűnő álláskeresői sorsokkal foglalkozik itt a blogon, Ági esete pl. sokakat megmozgatott, ő lassan, de biztosan lépeget kifelé a gödörből. Az ő esetében sok-sok ember anyagi és tárgyi segítsége, adománya is kellett ehhez, amit ő is, én is ezúton is köszönünk.

Jelen levél írója másfajta segítségre szorul: neki esély kell, hogy megmutathassa, mit tud (önéletrajzát rajtam keresztül lehet bekérni tőle, ha esetleg valaki alkalmazna egy jó kommunikációs szakembert, aki műfordítói szintű angoltudással rendelkezik). Valamiért eddig ezt nem kapta meg. Kompetenciái, szakmai háttere rendben vannak. Nincs szerencséje talán? Ebben nem hiszek.

4 részre vágtam hosszú számvetését, melynek minden szava tanulság. Íme az első rész:

—————–

 

Munkavállalói ROI

Kis magyar munkavállalói szenvedéstörténet •

„Álom a munkaadóról, aki messzire ellát a sámli fölött”

 

 

washingtoni_tulelo_fa_kopar.jpgKép forrása: Dailymail Online


Számvetést szeretnék készíteni most. Senkit sem szeretnék besározni. Éppen csak elértem azt a pontot, amikor betelt a pohár és már csak azért is, hogy hangot adjak annak, mit éltem meg, és azért is, hogy ezen keresztül tükröt tartsak ennek a dolgos világnak itt, ezért szeretném elmondani a magam tapasztalatait erről a munkaerőpiacról.

Hátha más értelme is van ennek a kis írásnak, mint elregélni a személyes hányattatásokat. Nem fogom szépíteni a magam hibáit sem.

 

A munkaerőpiacra talán jó ránézni abból a szempontból, mennyire veszteséges, vagy nyereséges ez a működés a munkavállalói oldalon. Nézzük meg, hogy a mi Pink Flloydos téglagyárunk hogyan teljesít.

Először azért elmondanám, milyen ez a „tégla”. Sokoldalú, tanulékony, nagy munkabírású, tanulni vágyó,  ambiciózus emberként elsődlegesen két cél lebegett a szemem előtt:
1. szerettem volna különválasztani a művészi ambícióimat a mindennapi megélhetést jelentő foglalkozástól, amiben szintén maximalista vagyok, és ezért, ha csak tehettem, mindig minden feladatra, teljesítésre rátettem egy lapáttal, minőséget vittem bele olyan munkába is, ahol senki sem kérte, senki sem várta,
2. szerettem volna egy képességeimnek és tapasztalataimnak megfelelő „rendes” állást. Nem vagyok kis egójú ember, az igaz, de énerő nélkül nem is lehet komoly eredményt létrehozni.
 

Húsz év mérlege következik nagy vonalakban. 

Az első cél tehát annyi lett volna, hogy legyen egy, mondom EGY képességeimnek megfelelő állás, ahol jól tudom kamatoztatni kapcsolatteremtő képességemet, hogy produktív vagyok bármilyen kommunikációs anyag megírásában, hogy jól bánok az emberekkel, hogy bármit kész vagyok tanulni, így meglehetős ismeretanyagra tettem szert marketingben, üzleti kommunikációban, menedzsmentben, innovációban, szakmai kommunikációban (hogy csak a fő dolgokat mondjam) annak minden fajtájában magyarul és angolul, sikeresen valósítottam meg kisebb és egészen nagy szabású projekteket is minden szinten; háttéremberként, munkatársként és projektvezetőként.  Ma is úgy látom, hogy a helyem egy középvállalatnál lenne kommunikációs menedzseri pozícióban (mellette, ahogy másoknak családjuk van, én a szenvedélyemnek élnék, írnék, satöbbi), amit középszinten jól megfizetnek, értek ezen nettó háromszáz körüli összeget.
 

Talán az érvényesülésben az akadályozott, hogy nem volt semmilyen hátterem. Sem szociális, sem anyagi, sem érzelmi, ezért minden kis lehetőségre is akkora erőbedobással ugrottam rá, mintha az életem múlott volna rajta – ez azért volt, mert az életem múlt rajta – de ez másokat meg is ijeszthetett. Azt kommunikálta nekik, hogy valami nincs rendben.  Hát igen, vannak, akik folytonos fenyegetettségben élnek – és teljesítenek…
Minden forrás nélkül 18 éves koromban gimnáziumi érettségivel vágtam bele abba a nagy kalandba, hogy megpróbáljak önerőből megélni, talpon maradni és szakmailag fejlődni. 

Az is baj volt, hogy sokaknak nem sikerül beazonosítani hová tartozom. Milyen értékrendű csoporthoz.  Ez a visszajelzésekből derült ki. Többen jelezték, nem tudnak hová tenni, hogy megfoghatatlannak és meghatározhatatlannak tűnök számukra, ami nem bűn, csak sajátság, ilyen voltam mindig is, annyira képes voltam nehéz körülmények között kaméleonként viselkedni, hogy lassan én magam is elfelejtettem milyen állatfajhoz tartozom, strucc a struccok között, elefánt az elefántok között, teve a tevék között – hanem azért valahogy kiszagolták, hogy jó, jó ez a strucc, ahhoz képest, hogy nem az, jó, jó ez az elefánt, ahhoz képest, hogy nem az, jó, jó ez a teve, ahhoz képest, hogy nem az, de akkor micsoda?

Mondom, nem szépítem a saját részem a kudarcban, könnyen lehet, hogy azt a hibát követtem el, nem vállaltam fel, én bizony, ha úgy tetszik (funkcionálisan és nem szerep szerint) művész vagyok, író vagyok, akinek az a mindene, hogy alkosson és teremtsen és tükröt tartson, mert csak akkor érzem, hogy élek, ha ezt teszem és nem írni számomra semmi értelme nincsen. Csak épp szerettem volna olyan lenni, mint mások. Arra vágytam, hogy ne különbözzek másoktól és ebben különböztem mindenkitől. Azt meg nem mertem bevállalni, hogy azt kommunikálom, én úgy akarok jól írni, hogy mellette teljesen normálisan szeretnék élni. Nem, nem akar mindenki EP lenni, vagy Virginia Woolf, csak szeretnék egy-két jó munkát letenni az asztalra és mellette normálisan élni, ennyi. Nem bonyolult.

Erre a mókára ráment olyan húsz év. A HR-esek, mentorok, vezetők, terapeuták nem tudtak velem sok mindent kezdeni, mert az attitűdömmel, a képességeimmel, az eredményorientáltságommal, az odaadásommal soha nem volt baj (hálás köszönet azoknak, akik kitartottak mellettem és tartani próbálták bennem a lelket).

 Folyt. köv. csütörtökön

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Válasz jobangel hozzászólására

Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Mások mondták:

  1. @pippa2011: Pippa, köszönöm. Ez nagyon édes történet, de hát van egy óriási különbség: egy már beérkezett emberről beszélünk, akinek minden kollégája, beosztottja, ellenfele tudja, hogy a professzor húszmillió dolgot letett az asztalra, mind formálisan, mind ténylegesen ez az ember a helyén van. De amíg úton vagy, hogy elérd ezt a helyet, mennyire tartanák az emberek szeretnivalónak, ha olyan szétszórt valaki, hogy a lefőzött kávét is utána kell vinni? Odáig el is kell jutni valahogyan és ami az ő helyzetében adekvát, nem biztos, hogy az lenne másnál is. Igen, a professzorodat én is nagyon kedvesnek találom, én is szeretném biztosan. 🙂

  2. @prevent: Igen, hát ugye az a felütés, amivel kezdted a hozzászólásodat a gúny volt. Ugye nem akarod nekem azt mondani, hogy a gúny a tisztelet kifejezése vagy teljesen normális társalgási hangnem? A szarkazmus már lehetne az, a gúny semmiképpen.

    Éppen erről beszélek véges-végig Prevent, hogy letettem a munkát az asztalra, volt hozzáadott érték, nagyon sok hasznot hajtottam a cégeknek, nemcsak az én megítélésem szerint, hanem mások megítélése szerint is, vagy ha a számokban mért eredményeket objektívnek tekintjük, akkor objektíve is – és nem az történt, hogy ennek alapján értékeltek, hanem klasszul kihasználtak, lenyomtak, félretoltak, megpróbáltak tovább kihasználni, amit nem hagytam. Ahogy az írásomat kezdtem, nem bűnbakokat keresek, de érdemes lenne rájönni, hogy miért történhetett ez meg zsinórban. Egy percig sem tagadtam, hogy valamilyen hibát, hibákat el kellett követnem nekem is hozzá.

    Ezért nincs vita azzal kapcsolatban, hogy a folyamatos önismereti képzések, alkalmak, csoportos tanulás, pszichodráma, ezek mind jó eszközök lehetnek arra, hogy tükröt tartsanak, hogy megtudjam, a belső képem hol nem egyezik azzal, amit a külvilág lát. Önismereti kalandot jelentett ennek a cikknek a megírása is, és a kommentárok megengedése. (Köszönöm őket.)

    Igen, láttam, hogy egy-két dologra nagyon érzékenyen reagáltál, de nem lehet, hogy ezek meg a Te „nyomógombjaid”? Úgy értem, amikor úgy érezted, hogy másokat hibáztatok – de miért is, ha írásomat azzal kezdem, hogy számvetés ez és nem másokat akarok hibáztatni – meg azzal, hogy „kis magyar valóság”. A kis magyar valóságon azt értem, hogy nekem zsinórban volt tapasztalatom arról, hogy jó páran hogyan bánnak kiszolgáltatott emberekkel, nemcsak velem.

    Amit a saját bőrömön éreztem, szinkronban van sok más sorstársaméval. Nem voltam rest kérdezni és millió hasonló történetet tudok. Szerintem ez a látkép a magyar társadalom alfeléről elég valóságos és kiterjedt. Nem tudom, Te milyen körökben mozogsz, én afféle szabad elemként mozgok, azaz hálózatelméleti szemszögből remek pozícióban vagyok ahhoz, hogy mindenhonnan begyűjtsek információkat, nem azonosulok semmiféle társadalmi meghatározottsággal, és nagyon szabadon gondolkodom effélékről, valamint hobbim a szociológiával, társadalomtudományokkal, tudományos munkákkal való foglalatoskodás, olvasás, és úgy látom, bár lehet, hogy tévedek, de onnan, ahonnan ezt én nézem, ott, ahol a nagyon perifériára sodródott emberek élnek (lassan már többségről beszélünk, nem az össznépesség 10%-ról), ott ezek a tapasztalatok teljesen általánosak.

    Valójában nem lenne ostobaság valóban tükröt tartani annak, ami ma Magyarországon folyik, ahol tartunk, ennek megértése a közös jót szolgálná, nem a hibáztatást. Az első lépés a gyógyulás felé ugye a helyes diagnózis. Biztos, hogy nekem is „gyógyulnom” kell, dehogy az ezekben a történetekben szereplő vezetők bizonyos pozíciókban rendszeresen mit engednek meg maguknak, úgy gondolom, azt sem ártana orvosolni. Tehát a dolognak éppen az a tétje, hogy ez nemcsak az én valóságom, hanem nagyon sokaké.

    Magamért nem aggódom, másnak sem kell, soha nem hagytam abba a munkát és annyit dolgozom a sikerért, amennyit kell. De a szakmai attitűdök nívótlanságát és becstelenségét roppant hervasztónak találtam. 🙂

  3. @pippa2011: A „folyamatosan adagolom magam” receptet nagyon jónak találom. Most egy állásban dolgozom, ahol mindenkivel jól kijövök, csak azért még nem a „rendes állás”, mert képességeimnek, tapasztalataimnak 10%-át sem használom itt, szóval jönnek helyzetek, amikor a kollégák megnyílnak. És sejtem én, hogy ilyenkor kellene ezt viszonozni hasonlóval, kicsinyenként előjönni farbával, olyan ártalmatlan személyes történetekkel, amelyekkel közben nem tudnak visszaütni, de hogy,hogynem mindegyik történet bizarrnak tűnik kimondva. Számomra ebben nincs kettősség. Végletesség, igen. És sejtem, valahol ezt (végletesség) nem szabad elhallgatni, mert ez (elhallgatás) benne az, ami nem helyénvaló. (Ezzel azt akarom mondani, hogy nem megjátszok valamit, ami nem vagyok, hanem nem teszek publikussá egy másik részt, ami szintén hozzám tartozik.) Hát kíváncsi vagyok, hogyan fogják fogadni vad sztorijaimat – éppen nemrég pont interjún mondtam egyet, anekdotaféleséget a szilajságomról, annak nevetés lett a vége és nagyon úgy néz ki, hogy oda fel akarnak venni. Szóval nem volt baj belőle.

  4. pippa2011
    mondta:

    @ROI: Ok, már csak egy zaklatás, mert van egy példa előttem a megnyílásról (vagy inkább a közvetlenségről), ami számomra is meglepő volt.
    A főnököm felső vezető, az MTA tagja, köztisztelet, milliárdos pályázatok gazdája, satöbbi.
    Közben elképesztően szétszórt. Lefőzi a kávét, aztán elfelejti és visszük utána. Rendszeresen kizárja magát az irodájából, elhagyja a pótkulcsot is. Amit megbeszélünk, az ajtón kilépve már el is felejtette. Nagyon sokszor kér bocsánatot, de épp ezektől a helyzetektől olyan emberi. Amin először nagyon meglepődtem, hogy elmeséli, a felesége miért szidta le, mit rontott el már megint. Ő mosogat, de a Zsolnayhoz nem nyúlhat, nehogy eltörje. 🙂 Otthon egy papucs és még ezt is felvállalja! Ettől csak még jobban szeretem és tisztelem, mert nem félti a tekintélyét, és minden hibáját felvállalja.

  5. prevent
    mondta:

    @ROI: köszönöm válaszod, habár bivalens érzést kelt bennem a kezdet, miszerint véleményemet azonnal +sértegető megjegyzések”kel hozod kapcsolatba.
    ha egészen pragmatikau akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a munkahelyeden az általad hozzáadott érték (valahol megjelenő haszon!) fogkák a teljesítményedet megítélni. sok olyannal találkozom, aki személyes konfliktus vagy egyéb lokális dizkrepancia miatt nem tud érvényesülni – értsd ide a financiális kielégítettséget is – de úgy vélem, ez az általad vázolt 20 éves, több munkahelyes karrierre talán nem releváns

    abszolút egyertértek az önismeret és a kapcsolatok fejlesztésével. az ember mindig tanul, bármilyen kommunikációs helyzetbe kerül – ez csak javadra válhat

    kérlek, ne értsd félre a mondandómat – sértegetés??? – én csak jót akarok
    ha nem sikerült, hát nem – ezért már rögtön más a hibás, netán egy egy egész ország – lásd „kis magyar valóság”
    én csak arra szerettem volna felhívni a figyelmedet – ami írtam korábban is -, hogy ez a te valóságod. old meg és ne keress hibásokat

  6. @Blogger Géza: Ahogy mondtam, engem nem zavarnak a sértő bejegyzések sem. Apropó, szófosás – ehhez volt kedvem. Amúgy meg: a kommunikációs szakértelem hard skill, nem a lógósok ügye, sok önfegyelem kell hozzá, pont arról szól, hogy mindenféle formában megírt pályázati anyagot kis túlzással úgy meg tud írni valaki, hogy minden szó a helyén legyen és ezzel elérjem kereskedelmi célt, gondolok itt pályázatra, marketingre, hírlevélre, megvalósíthatósági tanulmányra, azaz különféle funkciókra különböző regiszterekben pontosan meg kell írni valami.

    Köszönet a hozzászólásokért még egyszer mindenkinek.

  7. @blasiusii: Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, de a Tiédet külön is. Örültem a sikersztoridnak, jó volt olvasni.

    Számomra is világos volt út közben, hogy szükség lenne még szakmára, képesítésre és folyamatosan töprengtem azon, milyen szakképesítéssel lehetne piacképessé tennem az ismereteimet és nem mellesleg folyamatosan tanultam.

    Most az a helyzet, ezt úgy látom, hogy az oktatás egy jó fajta keretet ad, de piacképes tudásod csak attól lehet, ha folyamatosan képzed magad. Azt gondolom, hogy bár jó lenne, a munka világában mégiscsak a profitnak és pénzügyileg mérhető eredményeknek számítaniuk kellene.

    Félre ne érts, végig nagyon szerettem volna tanulni szervezett keretek között, de ahogy a munkámban megtaláltak a nagyobb kihívások, ezekhez mind valamennyire hozzá is kellett tanulni, plusz közben folytattam az írást, ha nem is a nagy műfajokban, hát a kicsikben, ami szintén rengeteg járulékos szorgalmi feladattal járt, így az történt, hogy eredmény lett itt is, ott is, de egyik sem volt pénzre beváltható, mert nem maradt szabad szellemi kapacitásom, sem anyagi stabilitás arra, hogy nagyobb lélegzetű tanulmányokba kezdjek. Ezt nagyon sajnálom, de ma is igent mondanék rá, ha a legkisebb esély is mutatkozna erre.

    Nem vagyok antiszociális, csak nem szeretnék mindent a kollégák orrára kötni. Viszont tény, hogy át kellene valamivel hidalni ezt is.

    Szerintem mindenkinek folyamatosan dolga van az önismerettel, az mindenképpen egy jó irány. Valamelyik kommentelő nagyon jól rátapintott egy másik okra, ami miatt léket kapott kis csónakom, hogy húsz év alatt lehetett volna ismeretségi kört kiépíteni – nos, az egyik dolog, amin eddig elvéreztem, hogy felnőtt életem folyamán kb. négy-öt alkalommal változtattam életteret és éppen az ismeretségi kör épült le így. Ez bizony nagy károkat okozott.

  8. @Krisztiantara: Egyrészt remélem, hogy az egész ország nem ilyen. Másrészt: mert bíztam és bízom benne mindennek ellenére. 🙂

  9. @prevent: Mindig örülök nemcsak a kritikai, de a sértegető megjegyzéseknek is, mert a világon minden alkalom lehet a kölcsönösségre és a közös gondolkodásra. A megjegyzéseidet úgy vettem, hogy valójában nem nekem szólnak, hiszen nem ismersz és nem olvastál alaposan. Csak pár dolgot tegyünk tisztába.

    A munkahelyeimen kizárólag az ott végzett munkáért szerettem volna méltányos elismerést vagy megtérülést, nevezzük, ahogy tetszik.

    Soha nem prezentáltam magam művészként, vagy voltak ilyen allűrjeim, annyira nem, hogy kis túlzással újabb barátaim sem tudnak eredményeimről, mert ez számomra nem téma, nem azon lovagolok, hogy ki vagyok, hanem éppen az az apropója ennek a kis írásnak, amelyben húsz év hallgatás után végre szerettem volna elmondani a dolgokat úgy, ahogy én azokat megéltem, hogy húsz év céges jó eredményeivel sem sikerült olyan anyagi stabilitást létrehozni, ami lehetővé tenné számomra, hogy az ún. szabadidőmben nyugodtan halálra dolgozhassam magam.

    Igen, ez irritáló. Szeretnék karácsonykor és szilveszterkor és szabad estéimen és szabad hétvégéimen úgy az írásnak élni, hogy ne kelljen a legrosszabbtól félnem. Ez az egyik dolog.

    A másik. Nem tudom miért olyan bántó, ha valaki tehetségesnek tekinti magát.
    Mindenki az. Valamiben. Számomra ennek nincsen semmilyen érzelmi, vagy egóval összeköthető jelentése, azért nem kételkedem benne, mert az elmúlt húsz év alatt ezt tapasztaltam meg magamról.

    A tehetség egyik egyszerű és elfogadható definíciója az, amikor valaki tanulás nélkül tud. Kis kiegészítés: krízishelyzetekben. Ezért nyugodtan mondom ki, hogy tehetséges vagyok, mert az árát sokszorosan megfizettem. Ha nem lett volna, már nem lennék. A tehetség, ahogy másoknál is, nem az én erényem, az én erényem csak annyi benne, hogy elbírtam hordozni. Hogy kiálltam ezeket a tűzpróbákat, mondjuk így.
    A második ponthoz még egy utolsó kiegészítés: tehetségemet soha nem kérdőjelezte meg senki még azokon a helyeken sem, ahol utáltak. 🙂 Persze, lehet, hogy mind tévedünk. Én is csak azért említettem meg egyáltalán ezt a szót „tehetség”, mert ez (éles helyzetekben felülkerekedni egy szál magadban akkori ismereteidet meghaladó módon) a tényekhez tartozik.

  10. @Kicknick: Örülök a kritikus bejegyzéseknek, de csak itt semmi sem talált. Teljes a félreértés. Nem véleményeimben vagyok kaméleon, hiszen, akinek az eredmények a fontosak, éppen megmutatkoznia kell és konfrontálódnia is, mindenesetre képviselni egy utat, ami lehetővé teszi a cél elérését. A kaméleon léten azt értettem, hogy alkalmazkodás helyett hasonulni próbáltam a környezethez, azaz, amikor nem volt cél, átvenni azoknak a nyelvét, szóhasználatát, viselkedését azoknak, akik között voltam – eltűnni a közegben, mindaddig, ameddig nem volt egy cél, ami miatt már érdemes volt küzdeni.

    Mennyire érzem magam tökéletesnek, semennyire, csak tudom, mit tudok és mihez képest.

    A második bekezdésre csak annyit tudok írni: nem.
    Sok eredményemre csak azt tudnám mondani, csinálja utánam, aki tudja.

  11. @Pan Modry: Most arra reflektálok, amit akkor írsz, kell, hogy a kollégák szeressenek veled dolgozni – ez teljesen igaz. Talán az egyik dolog, amit csakugyan nagyon elrontottam, hogy mindig teljesen kihajtottam magam („fullra”), nem maradt rendszer-szabadkapacitásom ilyesmire, azaz, miután folyton dolgoztam, éppen ezek a bulik maradtak ki.

  12. @pippa2011: Értem, amit mondasz, de a kezdetektől úgy gondoltam, hogy ez a fajta művészi ambíció tényleg nem a munkahelyre való. Húsz év alatt tőlem a kollégák közül szinte senki sem hallotta még azt a szót sem, hogy irodalom, nemhogy azt, hogy én magam gyakorolnám magam benne, sőt, eredményeim is vannak jócskán. Ez kicsit faramuci helyzet. Mondjuk, valaki ezt felvállalja, hogy számára az írás a hivatás. A kollégákat ez egyrészről nem érdekli igazán, de zavarni zavarja. És innentől fogva a közlés miatt fennáll a veszélye, hogy mindaz, amit a kolléga a művészekről gondol, azt elkezdi kicsit rád is kivetíteni. Jó, jó, hogy bent normálisan viselkedsz, de akkor van neked egy másik, veszélyes és titkos éjszakai éned, és ki tudja milyen szennyes titkokat hallgatsz el? Vagy lehet még az, hogy bugyuta kérdéseket tesznek fel: és miről írsz? Visszakérdezni tudnék csak: miről szól minden jó irodalom? A harmadik pedig, hogy aki ír, az tudja még egy jó mondat is nagy munka és az írás mindenekelőtt fegyelem, rengeteg önfegyelem. Mégis köznapi kontextusban a művészekről, írókról, alkotókról rengeteg furcsa kép él, szeretjük az írókat szertelennek, megbízhatatlannak, egoistának, különböző neurózissal és pszichés betegséggel küszködőnek elképzelni. Most ha ez így van és ez él a közfelfogásban, akkor már mekkora kockázata van annak, hogy Te elmondd, írsz és igen, azt érzed hivatásodnak, hogy valamit ezen a területen (is) létrehozz.

    Ami a munkatársak iránti alázatot illeti, nem tudom, mikor és mennyire jött ez át, annyit biztosan mondhatok, kevés ember tiszteli nálam jobban mások tudását. Hiszem, hogy mindenki érték és mindenkiben van tehetség, aminek a kibontakozását támogatni kell, mert az közös jó. Szeretem a csapatot és a legbüszkébb azokra a munkáimra vagyok – írásaim előtt – amelyeket csapatmunkában hoztam létre, de: megnyílni sohasem tudtam.

  13. @Noras: Köszönöm szépen.

  14. @Noras: Köszönöm szépen.

  15. @Rókica25: Kommunikációs állásokra valóban nagy a túljelentkezés, tényleg beadnak rá vagy ezer pályázatot. De minden oldalon ezer sebből vérzik a történet, mert a befogadói oldalon (intézet, szervezet, vállalat) sok esetben nincs valódi mércéje a tudásnak (alig van pl. olyan magyar intézet, amelynek az angol nyelvű oldala tartalmazna akár egyetlen épkézláb angol mondatot is – kérdésem: milyen szempontok alapján választottak ki fordítót?, vállalatoknál pedig – az angol nyelvterületen működő anyacég semmilyen valódi kommunikációs feladatot nem bíz az itteni leányvállalatra pontosan annak ismeretében, hogy az angolt második nyelvként beszélők nyelvi kompetenciái maximum maguk között elfogadhatóak és tolerálhatóak, ezzel a maguk szakterületén elboldogulnak és ennyi. Kettő: a HR-esnek, akinek jó eséllyel magának sincsenek esetleg világos fogalmai arról mit kell tudnia a kommunikációs szakértőnek, mennyire fogja tudni mérni a jelöltek alkalmasságát? Lehet, hogy ezer ember beadja a pályázatot kommunikációs állásra, szerintem azért, mert lényegében fogalmuk sincs róla, mire adják be a pályázatukat, szerintem alkalmassági szempontok alapján első körben ki lehetne szórni a jelentkezők nyolcvan százalékát – feltéve, ha a HR-es tudja, hogy néz ki egy kommunikációs szakértő és mit kell tudnia ahhoz, hogy jó legyen. A jó kommunikációs szakértő szerintem attól az, hogy szakmai anyagok szövegeinek információit komplexitásban, szintben, közérthetőségben, fogyaszthatóságban az adott kommunikációs célcsoportra és kommunikációs eszköz műfajára tudja gyúrni, azaz pl. az IT guruk szakmai nyelvét mondjuk közérthetővé tudja tenni a vásárlók számára a szakmai tartalom sérülése nélkül, vagy marketingüzenetet tervez és ír meg a célcsoport ízlésének, tudásának, igényének megfelelően, úgy, hogy valóban megszólítsa őket. Járatos minden kommunikációs formában és mindet jól is tudja: prezentáció, pályázat, marketing, intravállalati kommunikáció. Tudja pontosan, hogy kinek, mit, mennyit, hogyan lehet, kell, érdemes mondani. A jelentkezők többsége a legelső komoly megmérettetésen elhasalna. Nagyon leértékelt szaktudás ez, pedig egy jó kommunikációs szakember munkája a pre-sales folyamatokban nagyon sok pénzt hozhat a cégnek, mert a kommunikáció az arculat, ha nem hiteles, ha nem közérthető, ha nem szakmai, vagy túl szakmai, akkor a cég sikerének hosszú távon lőttek, illetve a növekedési lehetőségeit meg fogja szabni, milyen minőségű a kommunikációja – saját dolgozóival, a beszállítókkal és nem utolsósorban a vevőkkel. Azt gondolom, hogy miközben az egyik oldalon túlkínálat van „kommunikációs szakértőkből”, a másik oldalon nagyon komoly hiány van „kommunikációs szakértelemből”. A piac nem a valóságot érzékeli (a befektetők éppen ilyenek miatt szoktak sokat keresni, gondoljunk csak a pl. „double feedback loop” fogalmára), ha a valós igényeket érzékelné, akkor tudná, hogy a (jó) kommunikációs szakértő voltaképpen hiányszakma, és a jókért, bizony, kapkodni kell(ene), mert nem minden fán terem ilyen madár, hanem ezerből éppen egy. Másik: az árversenybe belemenni veszteséges stratégia és attól tartok, a derék kamu kommunikációs szakértők végképp tönkreteszik ennek a szakmának a presztízsét (ha itt ugyan valaha is volt).

  16. EzVan:)
    mondta:

    @Rókica25: ha csak néha-néha hívnak be, akkor vagy mégse jó az önéletrajzod, vagy rossz állásokra jelentkezel…

  17. pippa2011
    mondta:

    @Noras: Hű, ez nehéz: általános jó tanácsot adni. Saját tapasztalatot tudok csak vázolni.
    – szerintem tudja magáról az ember, hogy furcsának tartják, akárhova is megy. Én ezt úgy tudom megelőzni, hogy előveszem a leghétköznapibb arcomat, majd az alól szépen lassan kibújva mutatom meg az igazit. ADAGOLOK. És figyelem a reakciókat, mert néha még az adagolást is lassítani kell. Ez van. Ha furcsa vagy, furcsa vagy. De bevált: igazi emberi kapcsolatok születtek belőle tágabb családban, munkahelyen.
    – Folyamatosan „kagylózok”: miről beszélgetnek az emberek úton-útfélen. Mindig meglepődöm, milyen csip-csup dolgokról, amit nekem eszembe sem jutna elmesélni, de úgy tűnik, ez nagyon emberi dolog, ezért tisztelettel meghallgatom és én is elmondok ilyen sztorikat.
    – szerintem ha nem tartana távolságot, nem is kellene ezt a kettős életet élni „én úgy akarok jól írni, hogy mellette teljesen normálisan szeretnék élni.” Sok energiát elpazarol erre a kettős életre és így a „normális” életben is kevesebb örömét leli. SZERINTEM.
    Tudnám ragozni, de abbahagyom, mielőtt észosztó lennék.

  18. jobangel
    mondta:

    @Rókica25: a posztírónak nem a 40 feletti kora a baja. Nem tudjuk, mi a baj vele. Az életkor alapú diszkriminációra hivatkozni kényelmes, csak nem visz előre.

  19. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: Előbb-utóbb bejön, ahogy majd a posztírónak is. 🙂 Csak addig legyen miből élned.

  20. jobangel
    mondta:

    @Rókica25: ez bizony így van. Aki 40 fölött elkezdi temetni magát, és folyton ezt hangsúlyozza, azzal azt sulykolja, hogy őt azért nem szabad felvenni, mert 40 feletti. A minap egy 54 éves hölgy írta vissza hálásan, hogy összejött az állás, amit nagyon akart (mégcsak nem is egy „csakbevétellegyen” állás). Több év után, most, végre.

  21. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: Hát akkor én is ,meg a 40 feletti barátaim (mindenki diplomás, nyelvet beszél) rosszul csinálunk vmit…:-)

  22. jobangel
    mondta:

    @Rókica25: ezzel nem értek egyet. Ha így lenne, egyetlen 40 fölötti nő sem tudna elhelyezkedni, soha, sehol.

    Ha nettó 120-ért sem tudsz elmenni dolgozni, akkor valamit rosszul csinálsz. Az már a teszkópénztárosi fizu körül van. Ilyen állásokat könnyű találni, csak épp rossz szakmailag is alábbadni. Nem is kell sokáig, ilyenkor szokott megtörténni, hogy próbaidőben megérkezik az álomállás… Valamiért legtöbbször így van.

    A HR-esed azért túlzott rendesen… Admin állásra bejöhet többszáz, vagy akár 1000 CV, de jogra és egyebekre ebből alkalmas nagyon kevés lesz (1%). Azt nem olyan nehéz megszűrni még 500 CV-ből sem.

  23. jobangel
    mondta:

    @Online Távmunkás: azért, mert a kkv fogalma alatt is mást ért mindenki, mint a törvényi definíció. Az én látókörömben egy stabil 30 fős cég már középvállalatnak minősül, álláskeresési szempontból is. Nemcsak a profiltól függ, hanem a lehetőségektől is. Pl. gyártósori munkásokat nehéz belső kommunikációra rávenni, mert nem számítógép mellett ülnek. Ezért nekik tényleg kampányszerűen kell kommunikációs lehetőségeket adni, na ezt pl. szinte minden cég rosszul csinálja (volt már itt a blogon szó a kérdőíves visszajelzéskérésről, CV-adatbázis frissítéséről, ill. annak kudarcairól). A megfelelő kommunikáció nagyon sokat emel a cég színvonalán, belül is, az ügyfelek felé is.

    Az egyetemi ponthatárok azt mutatják, hogy milyen teljesítménnyel lehet oda bejutni, mi az elvárás. Kommunikációs szakra közepes eredményekkel nem lehetett bejutni akkoriban – azaz posztolónk teljesítményét közvetve ez is jellemzi. Hogy utána a szak maga mennyire nehéz, az már más kérdés. Mindenkinek az a nehéz, ami egyébként idegen a személyiségétől.

  24. Rókica25
    mondta:

    @jobangel: „Én addig tudok segíteni, hogy jó legyen a CV, motlevél plusz tanácsok állásinterjúra. A nettó 300 egy multis titkárnői fizu, azaz nem árazta túl magát”

    Nekem is jó a Cv-m, a motlevelem és (ha egyáltalán behívnak),jól szereplek interjún-mégis mindig mást választanak. Jah, 40 feletti nő vagyok: 2 egyetemi diploma, angol, német felsőfok, 19,5 év munkaviszony, sikeres életút. :-)Mégis 3 éve keresek…Barátaim ebben a korban szintén ugyanígy vannak!
    Tudod, nemrég több hr-es elmondta, hogy ilyen állásokra (hr, jog, kommunikációs, admin) 500-1000 Cv ömlik be, ebből minimum a felének jó a Cvje, motlevele…De nem tudnak behívni 5 embernél többet. Nyilván nincs idejük 500 embert behívni interjúra. Így szerencse kérdése is bejutsz-e egyáltalán. Szerencse, protekció is kell-k.rva kevés manapság a jó motlevél, jó CV, jó állásinterjús szereplés. Hr tanácsadó szerint ez 10% sikert jelent, a 90% többi részhez más kell.
    És amíg ennyi a jelentkező,mindig van aki, jobb, fiatalabb, szebb, okosabb, aki több nyelven beszél, aki olcsóbb, vagy épp butább (ha fél a főnök a konkurenciától)…
    Én már 120 nettó bejelentett bért elfogadnák, de hidd el az utóbbi 3 évben egy ilyen sem volt!Szal nem nettó 300at kérek…

  25. Online Távmunkás
    mondta:

    @jobangel: A kkv és a középvállalat között furcsán teszel különbséget, a kkv a kis- és középvállalat rövidítése… Egyébként a középvállalat profiljától függ, hogy mennyire kell nekik PR és kommunikációs feladatokra belső ember vagy elég negyedévente egy külső céget megbízni.

    És @Bambano: jól írta, az egyetemi ponthatárok nem a nehézséget mutatják, hanem a népszerűséget. Érdemes összehasonlítani a mérnöki és informatikai szakok bukási arányait a kommunikációval és a nemzetközi tanulmányokkal…

    @Krisztiantara: Ha csak ilyesmit tudsz írni az országról, akkor miért vagy még itt?

  26. Bambano
    mondta:

    @Pan Modry: mostanában valahogy mindenki azt hiszi, hogy attól leszek jó csapatjátékos, ha megcsinálom az ő munkájukat is…

  27. Pan Modry
    mondta:

    @Krisztiantara:
    Na ne viccelj, ha egy szakra jelentkezel akkor 18 eves vagy, es aszerint vesznek fel hogy eppen akkor mit tudtal a tananyagbol. 20 ev alatt az emberek sokat valtoznak.

  28. Pan Modry
    mondta:

    @pippa2011:
    En nem annyira szeretem az alkalmazkodas szot, en inkabb szeretem a dolgokat a sajat izlesemre formalni, de nem mindenaron, es ugy hogy kozben jol el tudom adni hogy amit en szeretnek az miert jo, es mindezt ugy hogy a masik fel is nyerjen vele.

  29. Pan Modry
    mondta:

    @Krisztiantara:
    Szerintem is az eredmeny a lenyeg, de ha egy csapatban dolgozol – marpedig egy cegnel abban dolgozol, akkor elengedhetetlen hogy jo csapatjatekos is legy, es ennek semmi koze a felszines bullshiteleshez. Egyebkent nem akkor leszel jo csapattag ha folyton bologatsz, hanem akkor hogyha ugy tudod a jo iranyba alakitani a projektet hogy kozben nem veszel ossze a fel ceggel, ha kepes vagy konszezust elerni, ha kepes vagy win win szituaciokat kialakitani, ha erre nem vagy kepes, akkor nem fogod elerni a sajat upside potencialodad, is majd puffogsz magadban eppen ahogy most teszed.

  30. Noras
    mondta:

    @pippa2011: pippa, szerintem egesz jok a meglatasaid. Biztos vagyok benne, hogy az olvaso hasznara valik. Azonban nem mindenki van tisztaban azzal, mit es hogyan, miert tesz.
    Ezert talan, ahogy az utolso bekezdesben irtad is mit tegyen, segithetnel konkretumokkal, nekem eleg tagnak tunik. Kulonosen, ha valaki eddig nem volt tisztaban azzal, hogy fura, biztosan nem fogja tudni „segiteni” a kollegait, ha nem tudja hogyan kell – mert ha tudna, akkor nem tartana itt. A gyerekeknek is meg kell tanitani a szineket, maguktol nem tudjak mi a kulonbseg a zold es a kek kozott addig, amig a megfelelo arnyalatot meg nem mutatja nekik valaki. Ha csak azt hallja, ez nem zold, akkor meg a sargara is zoldet fog huzni.

  31. prevent
    mondta:

    @jobangel:
    értem – elolvasom a többi részt is
    itt most már késő van hosszú válaszra, majd legközelebb

  32. jobangel
    mondta:

    @prevent: az egyik legnagyobb hiba lenne, ha a múltbeli tapasztalatokat túlértékelné. Azt kiszúrnám, felhívnám rá a figyelmét.

    Ha a poszt elején linkelt másik posztot is elolvasod, látod, h mikkel találkozom, pl. mélyszegénységgel is. Ráadásul onnan származom én is, így pontosan tudom, h időnkénként csak azon múlik a változás, van-e segítő. Nekem is csak azon múlt, h volt segítség.
    A levélíró tenniakarásával sincs baj, én aztán nem tűröm a nyavalygást, ezért elég magas az általam segítettek állástalálási aránya. A reménytelen eseteknek nem leszek szimpatikus ezzel, így ők nem hozzám fordulnak „segítségért”. A közös nyavalygásra én nem vagyok jó társ. De az ő esetében nem elég, amit én tudok segíteni, de azt sem tudom, mit javasoljak neki, merre induljon. A vállalkozás lehetne kitörési pont, de túl kockázatos, így nem javasolhatom neki meggyőződéssel.

  33. prevent
    mondta:

    @jobangel: köszönöm, bár nem látom a relevány 20 év munkaviszonyt abban a mondatban, hogy szeretne „egy” munkahelyet, amiben kiteljesedhet az egója végre.
    azt nem néztem be, hogy Ő a saját tehetségét nem kérdőjelezte meg soha, de úgy látom, hogy a világ maradék része ezzel nem így van…
    nekem a bevezető azt sugallja mégis, hogy a sorsát illetően máshol keresi a hibát – szerintem valaki 20 év releváns munkatapasztalat alapján vagy sikeres, vagy nem. Ha nem, akkor jöhet az összeesküvés-elmélet?
    persze kiderülhet még valami az általad említett részekből, talán el is olvasom…
    nem fogsz meglepődni, de megértem, hogy mindenki többet szeretne keresni, fantasztikus körülmények között szeretne dolgozni úgy, hogy emellet az önmegvalósításra – esetleg cslád? erről nem volt szó – is maradjon ideje, energiája. Megértem, és üdv a klubban.

    CV tanácsadáson kívül esetleg önértékelési kurzus?

    sajnos, nekem csak Sorsok vannak, amiket a szereplők vagy képesek irányítani, vagy nem – nincs „kis magyar valóság”. esetleg szétnézhetnél a Balkánon, Kaukázusban, Észak-Afrikában, a Közel-Kelet nem ünnepelt részén, és talán átértékelődnének a szegénységről és a tenni akarásról alkotott fogalmaid – ezzel nem akarom felülírni a gondolataidat, ha tudok, szívesen segítek én is…

  34. jobangel
    mondta:

    @prevent: Ezt benézted. 20 év releváns munkatapasztalata van. A tehetségét soha senki nem kérdőjelezte meg, így ő sem. Nem külső okot keres, csak nem tudjuk, mi a gond. Én addig tudok segíteni, hogy jó legyen a CV, motlevél plusz tanácsok állásinterjúra. A nettó 300 egy multis titkárnői fizu, azaz nem árazta túl magát, sőt. Persze ez is lehet gond, de arra megvannak a technikák ezt hogyan kell letárgyalni. A következő részekben szó lesz a munkáiról, arról, hogy mit „alkotott”. Nem művészi értelemben, hanem business munkában.

    A kis magyar valóság ezerarcú. Ez is egy.

  35. prevent
    mondta:

    Komolyan meghatódtam.
    Végre egy (!) ember, aki hisz magában, eltökélt, lényegében tehetséges – csak az a fránya világ. Az nem akarja megérteni.
    Pedig ő tudja, mit akar. Szerény 300k körüli nettoért símán elvállalna valamit, amit, ha jól értem, még sosem csinált! De nem értik, nem az Istennek sem…
    Tudja, hiszi, hogy Művészként a tucatjával hömpölygő frissen végzett kommunikáció szakos „friss húsok” között ő kimagaslik – miért is ne, hiszen művézs, és azt meg kell becsülni.
    De mit is alkotott, kérem?
    Vagy inkább mecénást keres?
    A kedvencem pedig a cím: ez lenne a „kis magyar” valóság?
    Szerintem ez a „kis posztoló” valósága, aki megint keres valami kívülálló okot arra, miért is nem értik meg őt – és persze ezért kevés a fizu.
    Tényleg a szívem szakad meg…

  36. Kicknick
    mondta:

    Én is rühellenék egy olyan munkatársat aki arra dől amerről a szél fúj, miközben a maga kis világában azt hiszi magáról, hogy tökéletes.
    Ráadásul lehet hogy minden kis fiszfasznyi melót szerteszétspoilerezett, meg túllihegett…bocsi de nekem ez jön le az első részből.

  37. jobangel
    mondta:

    @Krisztiantara: +1
    Régi keletű vélekedés, hogy egy középvállalatnak nem kell PR, HR, stb. aztán valahogy azok maradnak meg a középvállalati szinten, majd zsugorodnak össze, ahonnan ilyen szakterületek hiányoznak. Kkv-nél ez nem ad napi 8 órás feladatot, az ő megoldásuk alvállalkozó bevonása ilyesmikre. De néha egy-egy specialista bevonása még multinál is szóbajön.

  38. Krisztiantara
    mondta:

    @pippa2011: A seggnyalást nem kell „elsajátítani”, mindenkinek megy, nem kell hozzá ész, csak gyomor. Ennyi pénzért, amit ebben a Nyomorországban keres a munkavállaló, nem éri meg seggvégnek lenni. Egyáltalán. Akinek ezt „el kell sajátítani”, na, az valóban hülye, legjobban kihasználható szerencsétlen. Egy tanult, kommunikációban jártas ember, ne a seggnyalásra törekedjen, hanem arra, hogyan tudja a SAJÁT életét kibontakoztatni. És pénzt keresni. Magának. 🙂

  39. pippa2011
    mondta:

    @Hollandexxonvaldez: Segítséget kért!!!
    Egy kommunikációs szakember pedig éppen abban jó, amiben a hozzászólók többsége nem jeleskedik: ÉRTELMEZNI egy szöveget, és nem egy szitokszót (kommunikáció) kiragadni és azon lovagolni. Ezt tanítják az egyetemen.

  40. pippa2011
    mondta:

    @Pan Modry: Elsajátíthatók a „skill”-ek, ha az ember belátja végre, hogy el kell sajátítania. Az az alkalmazkodás, amit leírtál, számomra sokáig egyenlő volt a felszínességgel és érdekből jópofizással, de idővel rájöttem, épp azzal tiszteljük meg egymást, ha minél kellemesebben töltjük el együtt a fél életünket.

  41. Krisztiantara
    mondta:

    @Blogger Géza: Ezért megy tönkre annyi középvállalat. 😀 Szerintem meg egy kommunikációs szakembernek nincs szüksége egy középvállalatra. 🙂

  42. Krisztiantara
    mondta:

    @blasiusii: Normális ember ma Seggvégországban vagy antiszociális, vagy már kivándorolt. A cégalapítás valóban a legjobb ötlet. 🙂 A sok megalkuvó kis senki meg csak hadd robotoljon másnak szerezve a pénzt éhbéréért. 🙂

  43. blasiusii
    mondta:

    Sajnálom, hogy nem egyben hozták le az írást, mert így még közel sem látjuk a teljes képet…

    Ugyanakkor remélem, olvassa ezt a poszt-toló: nem vagy egyedül!

    Bár én akár a gyereke is lehetnék, introvertált és művészi vénával engem sem tudtak a HR-esek kényelmesen elhelyezni az „étlapon”. Mondjuk, annyi szerencsém volt, hogy ezt már „útközben” felismertem, és azóta a közgazdász-diploma mellett még szakképesítést is szereztem, fejlesztettem magam, így kaphattam állást egy marketinges cégnél. Mármint úgy, hogy nem egy HR-essel beszéltem, hanem a leendő főnökeimmel, akik teszteltek, és látták, hogy jó analitikai képességeim is vannak (a zenészek általában jók matekból például). Ha a cég HR-esre bízta volna a feladatot, kiszórta volna, mert „belecsúnyít” a művészi vonal, nem tud vele mit kezdeni a drágám…
    Szóval igen, nehéz, de azért ha az író csak érettségivel rendelkezett, akkor a 20 év alatt igazán elvégezhetett volna egy-két kurzust és egyetemet levelezőn, hogy ha megszűnik a munkahelye, „kompetensebb” maradjon a piacon.

    A másik részéhez: a 21. században élünk, soha nem volt ennyire egyszerű az online vállalkozás. Ha a poszt-toló ennyire antiszociális, miért nem dolgozik otthonról? Sok távmunka is van, ha nem vállalkozna, csak lehet, hogy ezekhez is képeznie kell még magát.
    Ám ha mégsem ezt választja, sajnos valamennyire idomulni kell a közösséghez, ezek szerint ennél jobban. Annak ellenére, hogy már biztos otthon írná a következő versét, maradnia kell a céges bulin, stb. Mert ki fogják nézni. Ez sajnos ilyen egy állatfaj, az alkalmazotti lét.

  44. Krisztiantara
    mondta:

    @Pan Modry: Na, ez az! Lényeg, hogy üresfejű seggvég legyél! Ha ezt nem tudod elsajátítani, elbuktál! Értelmes embereknek a lényeg az EREDMÉNY, normális cégeknél is az lenne, de Mutyiországban a legmellékesebbek a TETTEK.

  45. Krisztiantara
    mondta:

    @Bambano: Aha, olyan szakon, ahová minden hótthülyét felvesznek, biztosan a nagy tudásúak fognak végezni. Paradoxon. 😀 Seggvég.

  46. Krisztiantara
    mondta:

    Szegény nő még 20 év után is magában keresi a hibát Seggvégországban. A rátermettség, képzettség, eredményesség ebben az országban nem erény, hanem hátrány, hiszen mindig van egy seggvég tökfej, aki nem akar melletted butának tűnni, de a kontraszt még kaméleonként is látható, hóttbuta. És neki zavaró egy nála eredményesebb, értelmesebb személy, főleg, ha nőről van szó komondoros országunkban. Tehát, ha nem akarsz mások által kihasznált idióta lenni, akkor vagy külföld, vagy saját vállalkozás! Seggvégországban ugyanis nem a tehetségeket keresik a munkahelyek, hanem a seggvégeket. Ennyire egyszerű. Ne magadban keresd a hibát!

  47. jobangel
    mondta:

    @Blogger Géza: Cégek nem az ilyen írások alapján bíznak dolgokat emberekre. Árajánlat, portfólió, minőségi referenciák alapján döntenek. Ezek rendben is vannak nála, csak ő nem ügyfelet keres, hanem munkahelyet.

  48. Blogger Géza
    mondta:

    @Pan Modry: Tegyük fel, alapít egy céget. Te konkrétan mit bíznál rá az eddigiek alapján?

  49. Blogger Géza
    mondta:

    Szerintem a legtöbb középvállalatnak nincs szüksége „kommunikációs menedzserre”. Ez inkább nagyvállalati luxus. Pláne nincs szükség arra a mérhetetlen szófosásra, ami ennek az 1. résznek a nagyját kiteszi. Szerintem a mai modern világban ez inkább taszító. Too much.

  50. Bambano
    mondta:

    @jobangel: az, hogy hány pont a ponthatár, kb. semmit nem jelent a szak nehézségéről, max a népszerűségét jelzi (ami ugye gyakran fordítottan arányos).
    villanytanra, progmatra sokszor elég a minimum környéki pont is, mégsem hiszem, hogy a kommunikációnál gyengébb szakok lennének.

  51. Pan Modry
    mondta:

    @Rókica25:
    Kellene a francnak protekcios allas, bar az szamomra is kerdes hogy 20 ev alatt miert nem alakitott ki egy olyan networkot amire alapozva sajat ceget csinal vagy esszeru idon belul allast talal. ( gondolom a folytatasbol majd kiderul)

  52. Pan Modry
    mondta:

    @Hollandexxonvaldez:
    Szerintem meg nem szabad ilyen lekicsinyloen semmilyen szakmarol (es a szakma gyakorloirol)sem beszelni. En sem vagyok kommunikacios szakember, de peldaul ugyfelkent nagyon is megerzem annak a hianyat ha vhol ez a terulet nem mukodik.
    Ugy sarkos negativ velemenyt mondani vmirol hogy nem is ismered, a legirritalobb tulajdonsagok egyike.

  53. Pan Modry
    mondta:

    @pippa2011:
    Sok munkakor van – es mindenfele kommunikacios munkakor ilyen ahol a szuken vett szakmai tudas, motivacio nem biztos hogy eleg.
    Sokan alabecsulik hogy mennyire fontos az hogy a kollegak, fonokok, beosztottak, ugyfelek szeressenek is veled dolgozni, es legyel a csapat tagja a csapatra jellemzo attitude formajaban is, hagyd hogy egy kicsit ok is alakitsanak teged, es egy kicsit majd te is alakitod oket.
    En peldaul nagyon ritkan foglalkozom azzal hogy kinek vagy igaza, az pedig a legfokkepp hidegen hagy barkit meggyozzek a sajat igazamrol, azt kell nezni hogy mi vezet eredmenyre.
    Az elso munkahelyemen nem volt pl szokas sorozni a kollegakkal, az sem zavart, utana volt olyan hely ahol meg igen, de azt is elveztem. (Ez csak egy kiragadott pelda volt)
    Ezeket a skilleket egyebkent nem tudom hogyan lehet tanulas utjan elsajatitani, de nagyon hasznosak tudnak lenni.

  54. jobangel
    mondta:

    @Hollandexxonvaldez: várd ki a 4 részt, hogy teljes képet kapj. Kapálni sem kell küldeni, ment magától. Ez pedig nem nyavalygás, hanem segítségkérés. Az nem ciki, ha belátja vki, h segítség kell. De én sem vagyok mindentudó, amennyit tudok, segítek. Csak az már nem elég.
    Kommunikáció: Volt olyan év, amikor kommunikáció szakra 100%-nyi ponttal lehetett bejutni. Nem a sportszázadosok szintje.

  55. Hollandexxonvaldez
    mondta:

    ez a kommunikációs menedzser dolog az az,hogy valaki 14éves korában nem tudta eldönteni,hogy mi akar lenni,egyik szakma se izlett neki,bedugták egy gimibe hogy majd 4évig el lesz valahogy,persze 4év alatt továbbra se jutott eszébe semmi értelmes szakma,aztán elment a semmit sem érő diplomára.se szakmája,se tudása(nagy ügy hogy tud angolul,az nem szakma),igy akart lébecolni 20évig.

    ez egy az egyben ugyanaz,mint anno a Honvédségnél a sportszázados sorkatonák(protekció,mert focizik,állandó kimarcsi,de szolgálatot 2-őt nem adott 18hónap alatt) ugyanaz mint a régi átkosban a bujtatott munkanélküliek(üzemi párttitkár,szakszervezeti bizalma,ilyen kutyafasza,olyan kutyafasza).

    szóval a 70-80-120ezerért dolgozók akik 3 szakban letesznek valamit az asztalra,az ilyenek bérét termelik ki. úgy elhajtanám dolgozni,gyomlálni,hogy élete végéig emlegetni,nem még itt van képe az ilyennek nyavajogni.

  56. pippa2011
    mondta:

    Kedves Kommunikációs Szakember! A 20 éves „móka” mintha rólam szólna: művészlélek irodában, vagy akár fizikai munkásként, csak hogy megéljen, de otthon ír, olvas, stb. Ezért engedd meg, hogy most én tartsak tükröt – magunknak.
    „Sokaknak nem sikerül beazonosítani, hová tartozom” – ez azt jelenti, nem tudtál beilleszkedni, mert nem is akartál. Juj, de sokáig nem akartam én ezt felfogni! Amikor leesett, hogy mi a gond velem, akkor nem akartam elfogadni. Minek beilleszkedni?! Mit csacsogjak én arról, hogy mit főztem vagy ki lépett a lábamra a buszon? Nem elég, hogy jól dolgozom, kedves vagyok, segítőkész,udvarias, nem bántok senkit,stb.?! Neeeeem! Sértő, ha titkolózol. Ha falat húzol. Még akkor is, ha jó dolgok vannak mögötte.Úgy érzik – teljes joggal – hogy nem tartod méltónak őket arra, hogy megnyílj.
    „képes voltam nehéz körülmények között kaméleonként viselkedni” – ez is falépítés.
    „Csak épp szerettem volna olyan lenni, mint mások” – dehogy szeretnénk mi olyanok lenni! Nem is tudnánk. A gyerekem azt mondta, én egy furcsa macska vagyok. Nem rossz meglátás.
    Tudnám még ragozni, mögöttem is van 15 év nagyon hasonló tapasztalat, de a lényeg: vállald fel magad!Már az interjún kiszúrhatják: valami furcsa van benne, csak nem tudom, mi. A munkádra és a munkatársaidra pedig alázattal tekints, hiszen ők is kellenek ahhoz, hogy fenntarthasd az egzisztenciádat. És mert nem hibásak azért, hogy nem értenek. Segíts nekik! És mert emberek ők is…

  57. jobangel
    mondta:

    @Noras: Akkor írok nekik…

  58. Noras
    mondta:

    @jobangel: az openjobs hirdeti a linket a sajat oldalan.

  59. jobangel
    mondta:

    @Noras: Jóég. Ilyen mindenegybenblog, player.hu és társaival azért nem foglalkozom, mert ha megnézed az oldal tartalmát, ez nem az a közönség, akinek igénye van egy jó CV-re. Ahol a CV-írás és a tangabugyis női fenék egy lapon tud szerepelni – anélkül, hogy prűd lennék – azt nehéz komolyan venni. Ezek nem multik, ezek a néphülyítő oldalak, ahol naponta feltalálják a rák ellenszerét stb.

  60. Noras
    mondta:

    Ha ilyen a tokeletes CV a lenti cikk alapjan, akkor nem tudom hova tart a vilag.
    Jobangel, neked valahogyan be kellene jutnod a multikba is…

    player.hu/biznisz/tiz-oneletrajz-tipp/

  61. Rókica25
    mondta:

    20 év munkaviszonya van? 40 feletti nő? Nincs protekciója? Na itt a hiba…Ezért nem tud elhelyezkedni. Kommunikációs területre állásonként 1000 db Cv ömlik be.
    Lehet, hogy nagyon jó a Cv-je, de a legtöbb Cv-t sajnos meg se nyitják.
    Van olyan 27 éves lány, aki szintén kiválóan beszél angolul (talán nem műfordító, de egy masszív, tárgyalóképes angol elég)és őt fogják választani.És nettó 120ért is elmegy…