Katasztrófaturizmus
Olvastam ma egy lakossági pénzügyekkel foglalkozó cikket, benne pedig egy okosnak tűnő ember veretesen ostoba gondolatát arról, hogy minden háztartásban akadna néhány ezres öngondoskodásra, csak spórolni kell. Hát persze, ő biztosan így látja, ezért haragudni sem tudok rá. De szívesen elküldeném egy Békés megyei faluba személyre szabott tanácsokat adni, ahol ha egy családban 1 dolgozó akad, már örülünk, annyira kevés a munkahely. Eszembe juttatott viszont egy régi élményemet, amikor szintén hasonló – tájékozatlanságból eredő – szociális érzéketlenséget tapasztaltam.
Gimnazista gyakornok voltam egy önkormányzat iktatóirodájában, ahová a lakossági levelek is érkeztek. Igen, segélykérők is. A középkorú, selyemblúzos nő munkaköre szerint felbontotta ezeket is, iktatta, de emellett néha felolvasta, és kommentálta. Pl. egy poros füzetlapra írt pár sort, amiben a levélíró segélyt kér, mert konkrétan nincs mit ennie. A nő kommentje hozzá: „se illetékbélyeg, se semmi? De bunkó…!” Ekkor határoztam el, hogy én ilyen sohasem leszek. Illedelmes gyakornokként csak magamban dohogtam: Illetékbélyeg, mi? Mikor kenyérre sem futja?
Visszatérünk!
A mindennapi munkahelyi munkába való visszatérés meglehetősen nehéznek tűnik azoknak az anyukáknak, akik évekig gyermekükkel voltak otthon. Azt feltételezik róluk és magukról, hogy kiestek a gyakorlatból, általános pesszimizmus uralkodik a helyzetükkel kapcsolatban. A GYES-GYED időszak alatt lehet, hogy megszűnt a régi munkahelye, nem igazán várják vissza a régi helyére, vagy esetleg előtte nem is volt munkaviszonyban. Természetesen nem lehetetlen nekik sem munkát találni, bár ilyenkor figyelmen kívül kell hagynunk mindazokat a sajtóhíreket és egyéb hangokat, amelyek ennek nehézségeit taglalják. Mert a megoldást soha nem teszik a probléma mellé, így hiszterizálás lesz az ilyen cikkekből, tájékoztatás helyett.
Ha állást kereső anyuka vagy, az első és legfontosabb az álláskeresésben (is), hogy félretedd a negatív hangokat, érzéseket.
A második, hogy felismerd a munkáltatók kisgyerekes anyukákkal szembeni előítéleteit, mert ezeket figyelembevéve, az aggodalmaikat előre eloszlatva lehet esélyed a sikerre. A munkaadók jórésze szerint a gyerekes nők megbízhatatlan munkaerők, mert azt feltételezik, hogy a gyereknevelés és a háztartás annyira leköti őket, hogy a munkahelyre már kevés energiájuk jut. Valójában semmi közük ahhoz, milyen életet él valaki munkaidőn kívül, milyen problémákkal, feladatokkal szembesül, így aztán ne is kösd az orrukra. Vértezd fel magad az ilyen helyzetekre, és készülj fel az álláskeresésre, ennek tudatában.
A pozitív diszkriminációról
Először is, a diszkrimináció, lényegéből adódóan nem tud pozitív lenni, mert hiába mondjuk, hogy pozitív, benne van, hogy úgy hoz előnybe egyeseket, hogy mások hátrányba kerülnek. Ezért innentől csakis idézőjelben vagyok hajlandó ezen ellentmondást megjeleníteni 🙂
Tény, hogy a „pozitív diszkriminációból” kiinduló intézkedések nem érik el a céljukat, pedig a szándék támogatandó lenne, például a munkaerőpiacon. Pl. a nők, kisgyerekes anyák munkaerőpiaci hátrányai nem csökkentek a „pozitív diszkrimináción” alapuló intézkedések hatására, sőt kifejezetten rontják a helyzetüket – így talán fel kéne hagyni velük.Utópisztikus gondolatkísérlet, de számomra inkább vágyott állapot lenne, ha mindenkit csakis a munkára való alkalmassága alapján mérnének a munkáltatók, fel sem merülne az alkalmazásánál neme, kora, származása, lakhelye, családi állapota, szexuális hovatartozása, esetleges fogyatékossága, mint döntési szempont.
Mert ugyan ez a blog többnyire arról szól, hogyan lehet a meglévő helyzetekhez alkalmazkodni egy jól megírt CV-vel, megfelelő fellépéssel az állásinterjúkon, szerintem igenis szép lenne, ha nem kéne trükközni a korunk, lakhelyünk, családi állapotunk elhallgatásával, vagy éppen kiemelésével.
A negatív diszkrimináció kivédése II.
Folytatva tegnapi témánkat, íme további lehetőségek a diszkrimináció kezelésére.
Van még legalább két olyan élethelyzet, ahol nagyon gyakori a diszkrimináció. Fiatal hölgyek, kisebbséghez tartozók, talán segítenek az alábbi sorok.
A negatív diszkrimináció kivédése I.
Nem titkolt célom, hogy az álláskeresők által gyártott kifogásokat módszeresen, egyesével cáfoljam meg, kínáljak helyettük valami mást, előremutatót. Így most diszkriminációs hetünk lesz.
Az álláskeresők egyik magyarázata arra, hogy miért nem talál állást az, hogy diszkrimináció áldozata lett. Ebbe a feltételezésbe lovallja bele magát, ami egyenes út ahhoz, hogy fel is adja az álláskeresést, bele is süllyedjen a depresszióba, reménytelenségbe, mert e tulajdonságán nem tud változtatni. „Kisgyerekes nő vagyok, fiatal nő vagyok, idősödő nő vagyok, cigány vagyok, vidéki vagyok, túl szép vagyok, csúnya vagyok, kövér vagyok, sovány vagyok stb., ezért nem találok állást”.
<
Szeretném egy kicsit az így gondolkodókat megnyugtatni: ha valakit diszkriminálni akarnak, arra biztosan találni fognak okot, azaz kár ezen elkeseredni. De a döntéshozók nem akarni szokták a diszkriminációt, „csak” előítéleteikből táplálkozva belesodródnak.
Az álláskeresőként kár a diszkrimináción lovagolni: a semmit sem tudsz az ellen tenni, hogy nőnek születtél, hogy elmúltál 50 éves stb. Hasznosabb, ha ezeket a tulajdonságokat az önéletrajzban valamennyire elfeded vagy éppen kiemeled, és/vagy ellensúlyozod a melletted szóló érvekkel. Erre kell koncentrálni. Alant pár technika, ami segíthet a hátrányosnak vélt tulajdonságod ellensúlyozására.